- József Attila -

Pályakép

József Attila „szabálytalan” költői pályája

József Attiláról szólva olyan, ellentmondásokban bővelkedő életúttal szembesül az értekező, amely sokszorosan rendhagyónak mutatkozik, még a pályatársak (pl. Illyés Gyula vagy Szabó Lőrinc) fordulatokban ugyancsak gazdagnak mondható pályafutásához képest is. Élete is, költészete is: kísérletek sorozata. A megtapasztalás és próbatétel szinte kényszeres szomja hajtotta hol az anarchista mozgalomba, hol a népi orientációjú Bartha Miklós Társasaságba, előbb az illegalitásban tevékenykedő kommunista pártba, majd a Szocializmus című folyóirat szociáldemokrata körébe, végül az általa alapított Szép Szó urbánus táborába, ahol „felekezeten kívüli”, baloldali-liberális platformot foglalt el, s Marx és Freud összebékítésén fáradozott.

Más költőkkel szemben, akik hosszabb-rövidebb tanulóidő után megtalálva saját hangjukat, elszakadnak a követett mintáktól , József Attila - bár a kamaszosan hetyke Tiszta szívvel című verse (1925) és az expresszionista stílust a vágással eredetien társító Medáliák ciklusa (1927-28) tanúsága szerint korán rálelt saját hangjára -később sem hagyott fel a kortársait áthasonító kísérleteivel: a Nyugat (Ady, Juhász Gyula és az általa nem szívelt Babits) eredményeitől a Kassákot imitáló avantgárd szabadversen át az Erdélyi József-féle újnépies költészetig mindent kipróbált. S még kései verseiben, az életből való kikopás tragikumon túli rezignációjának e torokszorító dokumentumaiban is ott munkál - eredetiségét semmiképp sem kérdőjelezve meg - a rá legnagyobb hatást gyakorló Kosztolányi személyes emberi és költői példája.

Már Fejtő Ferenc felfigyelt arra József Attila pályáját összefoglaló tanulmányában (1938) - az első s mindmáig egyik legnagyobb hatású pályaképben -, hogy József Attila kötetei nem felelnek meg egészen pontosan költői fejlődése szakaszainak. (...) S mégis - kivéve a Medvetáncot - már a kötetcímek is kitűnően jelzik fő szakaszait: a Nincsen apám, se anyám annak a versnek kezdősora, amely az első periódus lélek- és formakészségét szimbolikusan összegezi, a Döntsd a tőkét a marxista forradalmárság »Sturm und Drang«-korszakát, a Külvárosi éj már részleges lehiggadását, elégiásodását jelenti, a válogatott Medvetánc után a Nagyon fáj pedig »a szorongatott teremtmény sikolya«.”

Egyik mai értelmezője abból kiindulva jut hasonló eredményre, hogy József Attilának személyes élménye volt a fő esztétikai művében „világhiány”-nak nevezett állapot megélése: apátlan-anyátlan árvaként elveszítette saját, eredeti világát, az új pedig (ahová szociálisan emelkedett) számára mindvégig földolgozhatatlan maradt. Mindenekelőtt a tradícióhiány okozta bizonytalanság magyarázza gyakori váltásait és visszakanyarodásait, azt, hogy „művei nem egyenesvonalú fejlődés lineárisan egymásbakapcsolódó láncszemei, hanem - igazodva mindenkori élethelyzetéhez - az aktuális ellentmondások változó formájú és szerkezetű kiegyensúlyozásai” (Lengyel András).

Ezért József Attila pályáján a szakasz-határok elmosódottabbaknak tűnnek, mint más költői pályák esetében. Sok értelmező hajlik rá, hogy legfeljebb korai és érett korszaka különböztethető meg. A kortársak viszont megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítottak a húszas-harmincas évek fordulóján írt „osztályharcos” verseinek (mindenekelőtt az 1931-es, már a címével is provokáló Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötet anyagának), s a korábbi és későbbi költészetét megkülönböztetve három periódusról beszéltek. S akad olyan elemző is, aki külön egységnek fogja fel József Attila utolsó verseit.

A versek azonosításának problémája
Pályakezdése
Költészete a húszas évek végén
Értekező prózája a húszas-harmincas évek fordulóján
József Attila szocialista korszaka
Szocialista tájköltészete
Újabb szemléleti fordulata: a Medvetánc kötet
Kései költészete
Az utolsó versek

Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet

Szöveggyűjtemény

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv

Jegyzetek

51. Például Ady viszonylag nehezen talált rá saját hangjára, két sikertelen kötet után jelentkezett az Új versekkel, míg Petőfi vagy Kassák Lajos tüneményesen gyors pályakezdést mondhat magáénak.(Vissza)

52. Félelmetes imitáló képessége volt. Nemcsak saját verseit írta át szívesen újra meg újra, hanem a kortársaiét is - Babitsot alighanem éppen azzal sértette meg legmélyebben, hogy a verseire „korrigált” változatokat ajánlott. (Lehet, hogy éppen ez az imitáló képes-ség vezetett betegsége elhatalmasodásához is.) Nemcsak a legkorábbi verseiből lehetne összeállítani egy kis magyar líratörténetet, melyben Petőfitől (Arany kalásztól..., 1922) és Arany Jánostól (Bús magyar éneke, 1922) Adyn (Keresek valakit, 1921, Lovas a temetőben, Fiatal életek indulója, 1922, A legutolsó harcos, 1923) és Kosztolányin át (Akkor, 1921, A bánat, Tél, 1922) Babitsig (Petőfi tüze, 1923), Füst Milánig (Csöndes estéli zsoltár, 1922) és Kassák Lajosig (Proletárok!, 1922) mindenki képviselve van. Később is szívesen hasonult kortársaihoz: „szegényember”-verseiben (Lopók között szegényember, Szegényember balladája, Szegényember szeretője, Aki szegény, az a legszegényebb, 1924) Erdélyi József újnépies stílusát követi, a kötetcímnek is választott Nem én kiáltokban (1924) az induló Szabó Lőrinc expresszionista hangvételét, szabadverseiben pedig (Magyarok, Tüntetés, 1924, Nagy városokról beszélt a messzi vándor, 1925, Beteg vagyok..., 1926) Kassák konstruktivista képeit, szillepszisz-alakzatait.

Holott már igen korán meg-megszólal saját hangján: olykor csak dekonstruálva a kiinduló mintát - még szikárabbá egyszerűsítve az újrealista beállítású pillanatképet (Éhség, 1922) vagy szimbolikus perspektívába állítva az újnépies motívumot (Minden rendű emberi dolgokhoz, 1924) -, olykor viszont teljesen eredeti módon: mintegy külső tájként jelenítve meg a megnyugvás lélekállapotát (Megfáradt ember, 1923) vagy kényszerű-kényszerítő vallomásként idézve meg egy tökéletesen kilátástalan emberi sorsot (Tiszta szívvel, 1925). A fiatalon elhunyt költő néhány év alatt hihetetlen nagy utat tett meg művészi fejlődésében. Egy-két évvel agitációs célzattal írt politikai versei után komor, impozáns tájképekben már - bölcseleti érvényű elvonatkoztatással - úgy volt képes visszaadni a proletársors nyomorúságát, hogy egyúttal azt is érzékelteti: az emberi létezés jövője forog kockán. Némelyik verse, mint az 1933-as Reménytelenül, az egzisztencializmussal mutat rokonságot. Eszmélet című nagy gondolati költeménye, illetve versciklusa (1934) példátlan összetettséggel fejezi ki a disszonáns világállapotot. Utolsó kötete, a Nagyon fáj (1936) XX. századi líránk kimagasló teljesítménye: az egyik kilátópont, ahonnan fölmérhető egész irodalmunk.(Vissza)

53.József Attila kötetei nem felelnek meg egészen pontosan költői fejlődése szakaszainak. Nem a periódus lezáródása, rendszerint kívülálló szempontok határozták meg a kötetei megjelenését. A Nem én kiáltok néhány verse azt a lelkiállapotot s modort fejezi ki, amely a Nincsen apám sűrűjére jellemző, mint ahogy a Nincsen apám-korszak még belefolytatódott a Döntsd a tőkétbe, ez a Külvárosi éjbe és így tovább. Másrészt nem is voltak egészen zárt periódusai. Még legutóbb is (Születésnapomra) fölelevenítette a húszesztendős fiú suhanchetykeségét, más versben meg a huszonnégy évesnek (habár elmélyítve) kimondottan népi dallamhasználatát. Miközben új periódusát dolgozta ki, visszanyúlt a már »kész« kifejezési módokhoz, s egyben mindig tudott előre is utalni. S mégis - kivéve a Medvetáncot - már a kötetcímek is kitűnően jelzik fő szakaszait: a Nincsen apám, se anyám annak a versnek kezdősora, amely az első periódus lélek- és formakészségét szimbolikusan összegezi, a Döntsd a tőkét a marxista forradalmárság »Sturm und Drang«-korszakát, a Külvárosi éj már részleges lehiggadását, elégiásodását jelenti, a válogatott Medvetánc után a Nagyon fáj pedig »a szorongatott teremtmény sikolya«.”(Vissza)

75.»Sturm und Drang«-: itt: forrongó.(Vissza)

78.szillepszisz-alakzatait: olyan retorikai alakzat, mely egyazon szóhoz kétféle, átvitt és eredeti értelmű használatot rendel.(Vissza)