Hetedik
Kiben az kesergő Celiáról ír
1 Mely keserven kiált fülemile, fiát hogyha elszedi pásztor,
Röpes ide-s-tova, kesereg csattogva bánattal szegény akkor,
Oly keservesképpen Celia, s oly szépen sírt öccse halálakor.
2 Mint tavasz harmatja reggel ha áztatja szépen jól nem nyílt rózsát,
Mert gyenge harmattul tisztul s ugyan újul, kiterjeszti pirosát,
Celia szinte oly, hogyha szeméből foly könyve, mossa orcáját.
3 Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll, fejét földhöz bocsátja,
Úgy Celia feje vagyon lefiggesztve, mert vagyon nagy bánatja,
Drágalátos könyve hull, mint gyöngy, görögve, vagy mint tavasz harmatja.
