Varjas Béla írja a következőket a hárompillérű verskompozícióról:
„Méltán elbűvölhet mindenkit egy pillanatra Balassi szerkeszteni tudásának fölényes biztonsága és meglepő teljessége. Hiszen éppen a kompozíció hiányát, illetve tökéletlenségét szokta vagy száz év óta az irodalomkritika a XVI. század énekszerzőinek, s köztük Balassinak is szemére vetni: azt, hogy a mondanivaló már rég elfogyott, de a versnek még mindig nincs vége. A Katonaének kilenc strófájában viszont a proporcionáltság, az arányok és párhuzamosságok tökéletes összhangja uralkodik. Nincs benne semmi felesleges, minden szavának a vers egészét tekintve is funkciója van.
A költemény gondolati súlyát az első, a középső és az utolsó versszak – legtalálóbban úgy mondhatnám: három pillér hordozza. Ezért neveztem ezt a struktúrát „hárompillérű szerkezet”-nek. Az expozíció elragadtatott felkiáltás és kérdés, de egyben a végek vitézi életének, szépségének dicsérete is, esztétikai és etikai értelemben egyaránt. A középső, 5. versszak ennek a hősi életformának nagyságát, magasztos értelmét, erkölcsi értékét és érvényét fejezi ki. Itt a vers középpontjában sűrűsödik össze az eszmei mondanivaló lényege:
Az jó hírért névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről mintát mindeneknek ők adnak.
Az utolsó strófa erre utal vissza, amikor kimondja, hogy a vitézeknek „ez világon szerte szerént vagyon mindeneknél jó neve”. Majd áldást kérő búcsúfohásszal zárul a vers.”
