Pirnát Antal könyvéből a szerelmi szolgálatról szóló részt idézzük:
„A költő, akit a szerelem megsebzett, a kegyes rabjává lesz: élete, halála az imádott nő hatalma alatt áll. A rab egyelőre jutalmat sem remélhet hűségéért, akkor is szolgálni kénytelen, ha úrnője kegyetlen vele. Ez volna a „búszerző szerelem”.
[...] Ha a kegyetlen kegyes rabját megszánja, és viszonozza szerelmét, ekkor a költő ujjong:
Ezelőtt néki csak rabja voltam, őtet jutalom nélkül szolgáltam,
Rabságból kivett, szolgájává tett, szolgálatom nem esik héában,
Mert ajakát, mint jó zsoldját adja, hogy én megcsókoljam,
Szerelmével ajándékoz, csak hogy tovább is szolgáljam.
A rabot tehát a viszonzott szerelem felszabadítja, és szolgává teszi.
[...] A szolga és a kegyes viszonya lényegében megfelel a hűbérúr és a vazallus viszonyának. Amíg szolgálatáért megfelelő jutalomban részesül, köteles úrnőjét szolgálni. Ám ha a megérdemelt jutalom hosszú időn keresztül elmarad, vagy a kegyes s szolga hűségéért hűtlenséggel fizet, a szolga is felmentést nyer hűségesküje alól. A szerelem szolgaságából való felszabadulást a kötetben háromszor ünnepli a költő: először a 11. és a 12. versben, másodszor a 18. énekben (Szabadsága vagyon már én szegény fejemnek... ) és végül a 61. versben (Vitézek mi lehet... ). Persze ez a felszabadulás mindig csak látszólagos: Cupido a hűtlen szolgát mindig újra és újra visszatéríti a maga szolgálatára. A szeretett nő személye változhat, magához a szerelemhez nem válhatik hűtlenné a költő, noha ismételten igyekszik megszabadulni tőle, s olykor hiszi is, hogy megszabadult.”
