Balassi istenes versei a költő halála után számtalanszor megjelentek nyomtatásban. Egyik legismertebb és legtöbbet elemzett istenes éneke az Adj már csendességet... kezdetű könyörgés. A vers a bűnbocsánatért könyörgő Balassi-énekek közé tartozik, érdemes tehát ezekkel összevetnünk.
A 33-ban elsősorban az „örök kárhozat”-tól való félelem (33.8.2.) az, ami az Istennel való megbékélésre inti. Nézzük pl. a 6. és befejező, 15. versszakot:
„Sok kísértet éri, mindenképpen rettenti,
Veled ijeszgeti, kétségre sietteti,
Ki miatt majd elvész, ha vele jól nem téssz, magát Pokolra ejti.”
(33.6.)
„Éneklém ezeket megkeseredett szívvel,
Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével,
Té-tova bujdosván, bűnömön bánkódván, tusakodván ördöggel.”
(33.15.)
A Julia-versek után következő istenes énekekben nem az örök kárhozattól akar megmenekülni, hanem az evilági szenvedések és megaláztatások ellen kéri Isten segítségét. Nézzük a Mint az szomjú szarvas... kezdetű ének erre vonatkozó részét:
„Ételem mert nincsen fohászkodás nélkül,
Italom csak méreg keserű könyvemtül,
Midőn ily szót hallok én ellenségimtül,
Kiben lelkem elhűl,
Mond: Te számkivetett, nyavalyás megomlott,
Amaz reménletted Istened most holott?
Tőled immár régen talán elhasomlott,
Hogy vagy ilyen romlott.
Mely szó csak meg nem öl nagy szégyenletembe,
Hogy kevély ellenség azt veti szemembe,
Kin elkeseredem, s ottan jut eszembe,
Mint éltem helyembe,
Midőn nagy sereggel, zengéssel-bongással,
Templomodba mentem szentelő áldással,
Szinte az ajtódig, sok szép hangossággal,
Oly nagy méltósággal.”
(LXX. 3–6.)
Balassi gyakran alkudozik Istennel. Az istenes énekek kilenc versből álló csoportjában az alku lényege az volt, hogy ha Isten megsegíti őt, akkor hálából örökké dicsérni fogja.
„Őt áldja énekszóm, versemre okom legyen csak ő énnekem,
Mert ő árnyékában és sátorában megtart, nem hagy elvesznem,
Mint erős kőszálra, viszen hatalmára, hol nem árthat sok ellenségem,
Sőt noha úgy tetszik, hogy most is aluszik az Úr, de tőlök megment engem.
Kiért én megállom nagy fogadásom s őtet holtig dicsérem,
Könyörülj énrajtam azért, jó Uram, s végy ki ez búból engem,
Emelj fel, Istenem, segélj, reménségem, mert csak benned bízik bús lelkem,
Szemem csak reád néz, félvén, hogy majd elvész, ne hagyj, reménlett idvösségem!”
(LXIII. 3–4.)
Az Adj már csendességet... kezdetű versben azonban nem ugyanilyen kérésről van szó.
„Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr!
Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére!
Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg!
Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való,”
(I. m., 1–4.1.)
A lelki békesség elnyerése tehát a cél, s az érvelés lényege nem az embertől várható ellenszolgáltatás, az istendicséret, hanem az isteni kegyelem, mely végtelen nagy. Az az alkudozás, amelyik szép dicséreteket ígér az Istennek, tulajdonképpen maga is bűn és istenkáromlás, hiszen úgy mutatja be Istent, mint aki ellenszolgáltatásért tesz valamit, mintha lehetne neki olyasmit adni, aminek ő nincsen birtokában. Ez az érvelés tehát az Isten mindenhatóságát, minden világi dolog felett való méltóságát kérdőjelezte meg.
Az Adj már csendességet... érvelése azonban már teológiailag is helytálló: az isteni irgalom nagyobb, mint az emberi bűn. Az isteni (megváltó) akaratnak segítenie kell a bűnös lelken. A vers ezért érhet véget ascensióval: a „repülvén áldjalak” kifejezés a megtisztult léleknek az Istenséghez való emelkedését jelenti; így jelenhet meg ennek a versnek a végén kedvező állapotként a (vétek nélküli) élet mellett a békés szerepben a halál is.
A költő tanítványa, Rimay János szerint ez volt Balassi utolsó verse. A halálos ágyán fordította le Theodor Beza latin zsoltárparafrázisából. A szöveg abban a gyűjteményben maradt ránk, amelyet Rimay János írt a két Balassi-fivér, Bálint és Ferenc halálára. Vannak, akik emiatt kételkednek Balassi szerzőségében. Tény, hogy a versnek vannak olyan kifejezései, amelyek inkább Rimay szóképeire jellemzők, mint Balassiéira, pl. a 2. versszak:
„Mosd el rólam immár, kit lelkem alig vár, mosd el bűnöm rútságát,
S együtt az rút hírrel, mint rút bűzt, enyészd el förtelmem büdös szagát;
Esmérem vétkemet, kiért nap engemet rettent, mutatván magát.”
Rimay János (1573–1631) költő, Balassi tanítványának vallotta magát, szándéka Balassi verseinek kiadására sikertelen maradt.
Theodor Beza: (1519–1605) hugenotta humanista.