Az új sorozat, a Celia-ciklus új számozással kezdődik. A ciklusban párverseket is találunk, melyeket egy számozott és egy utána következő számozatlan vers alkot. A számozatlan versek nagyjából ugyanarra a témára íródtak, mint számozott párjuk. A versek nagy részében itt is a szerelmes állapotát, belső vívódásait találjuk (kesergés). Ezek sokszor fiktív (Cupidóval folytatott) beszélgetéssé kivetítve jelennek meg. De vannak olyan versek is, ahol a szerelmes eltűnik, és csak a szeretett nőt látjuk, az ő leírását olvashatjuk, amint éppen valamit cselekszik: fürdik, sír (Celia) illetve a 10. ének első részének bizonyos strófáiban zenél és kártyázik (Zsuzsanna). Ezekben a versekben nincsen sem megszólított, sem megszólító. A két darabból álló 10. ének a ciklus szerkezeti összegzése: van benne leírás, kesergés és párvers. Ha e három verstípus sorrendje alapján lerajzoljuk a ciklus szerkezetét, akkor a következő ábrát kapjuk:
(1 elveszett [leírás(?)])
2A-B kesergés, párvers
3 kesergés
4 leírás
5A-B kesergés, párvers
6 kesergés
7 leírás
8A-B kesergés, párvers
9 kesergés
10A-B (leírás, kesergés, párvers)
A verstípusok alkotta aaab-szerkezet mellett azonban tematikus szerkezete is van a ciklusnak.
A versek témája a következő, szimmetrikus szerkezetet adja:
A versek főszereplői szerint a következő, szintén szimmetrikus szerkezetet kapjuk:
C – Celia, B – a beszélő, Cu – Cupido
Itt az 5.b vers kerül a ciklus középpontjába. A két 10. éneket kivéve ez az egyetlen olyan darab a ciklusban, amely nem Balassi-strófában íródott. A vers két versszakból áll; az 1.=a szerelmes állapotának leírása, a 2.=Celiáé. Az első versszak petrarkista szerelmes legfőbb jellemzőjéről, a szerelem miatti örök szenvedéséről szól, a második versszak pedig a hölgy szépségéről szól.
E középponttól szimmetrikusan helyezkedik el a 2.b és a 8.b vers. A ciklusban csak ez a két vers szól közvetlenül Celiához (E/2. személyben). A 2.b szerelmük elején, a 8./b pedig a végén szólítja meg Celiát, bár ebből a szövegből a vég még nem sejthető.
A két fenti ábra egyesítésével tehát a következő rajzot kapjuk:
Ez a kétféle szerkezet, a téma szimmetrikus szerkezete és a verstípusok asszimmetrikus aaab-szerkezete kétféle zárt kompozíciót eredményez. A szimmetrikus szerkezetet a hárompillérű verskompozíciókkal rokoníthatjuk, az aaab-szerkezetet pedig a régi magyar költészetben gyakori ún. Vadai-féle +1-es lezárásokkal.
A Celia-ciklus ott kezdődik, ahol az előző, nagyobb ciklus véget ért, a lírai én kibujdosásával. Hazájából való kijövetele után a versgyűjtemény hőse ismét szerelmbe esik, s hölgyét ismét álnéven nevezi meg. Celia egyedülálló módon megkapja azt a metaforikus címet is, ahogy addig csak Juliát szólította: „lelkem„. Celia legfontosabb tulajdonsága egyébként is az, hogy nagyon hasonlít Juliára.
„Kinek módján, nevén, szaván, szép termetén jut eszembe énnekem
Régi nagy szerelmem, ki lőn nagy keservem”...
(Celia-2.b 1. 2–3.)
„Julia szózatját, kerek ábrázatját Cupido úgy mutatja
Celia beszédén, örvendetes képén, hogy mikor látja,
Juliának véli, mikor tekintéli, mert szívemet áltatja.”
(Celia-9. 1.)
Később, a Cím nélküli gyűjtemény utolsó darabja majd három nőt állít egymás mellé:
„Lettovább Juliát, s lettinkább Celiát ez ideig szerettem,
Attól keservesen s ettől szerelmesen vígan immár búcsút vettem,
Most Fulvia éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem.”
A Celia-szerelem egy újabb lehetséges megoldási kísérlete a Julia-szerelemnek. Másban nem talált menekvést, sem más nők, sem a vitézek, sem az Isten nem tudtak segíteni. Most „ugyanannak” kellene segítenie. Mágikus megoldás lenne ez.. A két nő attribútumainak azonosítása a két nő illetve a két szerelem azonosítását eredményezhetné. Az ügy jól is indul, Celia belészeret (Harmadik), és csak az „átkozott gyanúság” (Nyolcadik) hitetheti, hogy méltatlan. Mégis teljesen váratlanul, egy bizakodó, Cupidónak meghajló énekkel szakad vége a Celia-verseknek, és következik más, kit egy citerás lengyel leányról szerzett. A szerkezet emlékeztet Dante Új életére. Ott Beatrice halála után jelenik meg egy hölgy, aki hasonlít rá, és Dante már-már kezd is valami szerelemfélét érezni, de mivel az csak a két hölgy hasonlósága miatt van, a dologból nem lesz semmi.
A Celia-ciklusban az új szerelem a Juliától való szabadulás, ill. – misztikus értelemben – akár a krisztusi megváltás szimbóluma is lehetne. Celia neve „égi nő”-t jelent, és Juliával ellentétben nem kegyetlen: Celia viszonozza a szerelmet:
„Keserves fájdalmim, gyötrő gondolatim, távozzatok el tűlem,
Kik mind éjjel-nappal csak búval-bánattal forgottatok körülem,
Mert megkegyelmezett, s minden jót végzett Celia énfelűlem.”
(Celia-3. 2.)
A neoplatonizmus szerint létezik égi és földi Venus, s kettejük közül az égi Venus, azaz az isteni szerelem a meztelen, mert nem hamis, és nem álcázza magát. A versgyűjtemény lírai hőse azonban nem találja meg Celiában azt amit keres. „Miért nem örvendek?” – ez lesz a ciklus alapkérdése. A 9-ben, ahol Julia nevét is leírja, már sejthetjük a választ: nem a szerelmet, hanem Juliát kereste Celiában. Korábban, a Julia-ciklusban megírta azt, hogy „nem a Szerelemnek” azaz Cupidónak, „hanem Juliának adta meg magát” (48.). Hogyan kereshetne most kevesebbet?! Celia viszont nem azonos Juliával. A hős nem tudja végleg rávenni magát arra, hogy „engedjen” Cupidónak. A Celia-szerelem a Julia-szerelem ellenpontja, újraírása akar lenni, de nem tud azzá lenni. A versszerző hiába próbál a Julia-szerelemnek utólag már más értelmet adni, hogy Julia voltaképpen csak előkép volt, Celia előképe; Julián, azaz – metaforikusan – a saját szívén és lelkén nem tud uralkodni. Így a Celia-ciklus is hasonlóképpen zárul, mint az előző: más nők következnek, a lengyel szép Zsuzsánna, és a cortigiana „porcogós” Annóka.
A megkomponált versgyűjteménynek ez a befejezése antiplatonikus verseskönyvet eredményez, mely nem ascensióval, hanem descensióval, a mennyország elnyerése helyett pokolraszállással végződik; a lélek az üdvösségről lemondva (Celiának Juliaként való imádása) a múló örömökben (a kurtizánok között) nem üdvösséget keres immár, hanem felejtést.
A betű szerinti olvasat egy szerelmesről szól, aki csalódik szerelmében, és megpróbál valahogy felejteni és vigasztalódni.
Allegorikus értelemben az igazi szerelemről szól a verseskönyv, melyet soha nem lehet elfelejteni, és amely uralodik az ember akaratán.
Az erkölcsi értelmezés szerint Julia hamis istenség, az iránta érzett szerelem bálványimádás, a szerelmes erkölcsi elzüllése elkerülhetetlen.
A misztikus magyarázat szerint az üdvözülés (az istenséggé emelt Julia elérése) az Isten (Julia) kegyelme nélkül lehetetlen.
cortigiana: Az olasz szó eredetileg udvarhölgyet jelentett, később kéjnőt. v.ö.: „kurtizán”.
lírai én: A beszélő, akivel a versekben találkozunk, nem azonosítható azzal a valóságos személlyel, aki a verset írta. Megkülönböztetésül szoktuk a versek egyes szám első személyű beszélőjét lírai énnek nevezni.
attribútum: ismertető jegy, jellemző tulajdonság vagy tárgy
Dante Alighieri: (e.: Aligiéri) (Firenze, 1265 – Ravenna, 1321. szeptember 13 vagy 14.) Fő műve az Isteni színjáték. A Vita nuova, az Új élet a Beatrice-szerelem idején írt verseket tartalmazza. ONORATE L’ ALTISSIMO POETA!
descensio: (e:deszcenszio) alászállás
Vadai-féle +1: A régi magyar versben a metrikai zártságot gyakran úgy érték el, hogy az adott metrikai elem zárásához az egy egységgel kisebb metrikai elemben egyel többet használtak fel a kettővel kisebb metrikai elemből, pl. egy vers lezárásához az utolsó strófában eggyel több sort írtak.