„A más nőkkel való vígasztalódásnak különböző fokozatai vannak Balassinál. A Zsófi nevére írott versben, közvetlenül a Julia-énekek után Venushoz könyörög, hogy Zsófi őt megszeresse:
„Áldott Venus asszony, kinél nyilván vagyon lelkem súlyos gyötrelme,
Jó szolgálatomért, nagy kínvallásomért gyújts fel ezt szerelmemre,
Régi sok búm után hadd élhessek vígan evvel immár kedvemre!”
(59. 5.)
A vers az udvari szerelem eszményének jegyében született, legalábbis ezt mutatja a szerelem eltitkolásának (celar) mozzanata:
„Tud fedni szerelmet, noha igen szeret, nincsen gonosz hírére.”
(59.4.3.)
A Julia-versek utáni rész a Juliáról való hallgatás jegyében íródik. A ciklust közvetlenül követő versekben a hallgatásnak több más formáját is megtaláljuk. A Zsófihoz írott versben a szerelmi titoktartásról esett szó, a 60-ban pedig retorikai elhallgatást találunk. Habár ebben két utcalányról ír, a bécsi Zsuzsannáról s Anna-Máriáról, az udvari költészethez azonban nem lesz hűtlen, mellőzi a testi szerelem dolgainak tárgyalását. A régi eszmény utáni vágyát azonban nem tudja elhallgattatni:
„Többet szólnom dolgunkról nem szükség,
Elég, hogy megvolt minden édesség,
Ölelgetés, csók, tánc, gyönyörűség,
Ékes beszéd, tréfálás, nevetség,
Ki ugyan nem elég
Bús szívemnek, mert ég,
De versemben itt legyen immár vég.”
(60.5.)