Balassi Bálint



Életrajz
Pályakép
Hatástörténet

Szöveggyűjtemény

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv

Életrajz

Bornemisza Péter tanítványa

Balassi Bálint 1554. október 20-án született a felső-magyarországi Zólyom várában. Gyarmati Balassi János báró és Sulyok Anna gyermeke. Öccse Ferenc, húgai Anna és Mária. Családja református vallású, de az evangélikus Bornemisza Péter papot fogadják mellé nevelőnek. A Habsburg udvar 1569-ben összeesküvés koholt vádjával letartóztattatja Balassi Jánost. A család lengyelországi birtokaikra menekül, itt fordít le Balassi Bálint németből egy vallásos elmélkedést Beteg lelkeknek való füves kertecske címmel (Krakkó, 1572). A könyvecske megjelenésének évében kap kegyelmet Balassi János, és az új király, Rudolf koronázási ünnepségén az ifjú Bálint az egész udvart elkápráztatja juhásztáncával, legalábbis a történetíró Istvánffy Miklós szerint.

Báthory István erdélyi és lengyelországi udvarában

Balassi János a bécsi udvarnak engedelmeskedve 1575-ben csapatot küldött Erdélybe a 21 éves Bálint vezetésével. Feladatuk az volt, hogy csatlakozzanak a Báthory István erdélyi fejedelem ellen induló Bekes Gáspár seregéhez. De már Erdély határában elfogják őket. Így került Balassi az erdélyi udvarba, ahol rangjához illően bántak vele. Báthoryt egy év múlva lengyel királlyá választják, s Balassi Bálint az új király kíséretének tagjaként ízleli meg a lengyel királyi udvar életének gyönyörűségeit. Igazi udvari ember válik belőle. Ért a kardforgatáshoz és műveltsége is kiváló; nyolc nyelven tud a magyaron kívül: latinul, szlovákul, horvátul, lengyelül, románul, törökül, németül és olaszul. Bécsben viszont nem nézik jó szemmel az ifjú felségárulását, és bütetésképpen újra el akarják fogatni az apát, Balassi Jánost. 1577-ben Bálint hazaindul, de mire Liptóújvárra ér, apját már nem találja az élők sorában.

Szerelmek, Losonczy Anna

A Balassi-fiúk gyámja, Balassi András afféle mesebeli gonosz unokabátyként igyekszik a maga javára kezelni a vagyont. Ekkorból való Balassi Bálint levélbeli kifakadása:
„Im egy decretum-könyvet szerzék, ahhoz egy fekete táskát. Azt is ha lehet, nem kevesb diligentiával olvasom által mint Cicerót.”

Bálint megpróbál gazdag lányt venni feleségül, hogy így segítsen anyagi gondjain, de Krusith Ilonánál nem jár szerencsével. Kerecsényi Judit viszont maga ír Balassinak, mikor férje, Hagymássy Kristóf meghal, ám a fiatal özvegy végül a költő unokatestvérének, Dobó Ferencnek, a sárospataki várúrnak lesz a felesége, valamikor akkor, amikor Balassi megismerkedik a nálánál kissé idősebb asszonnyal, Losonczy Annával, a Losonczy-vagyon fiúsított örökösnőjével, Ungnád Kristóf feleségével (1578). Ez a Losonczy Anna lesz az a nő, akiről versgyűjteményének „sarkpontját” mintázza.

Az egri vár hadnagya

Balassi többször is kérvényezi a bécsi udvartól, hogy nevezzék ki várkapitánnyá, ám csak hadnagyi rangot kap Egerben. Négy évi szolgálat után 1582-ben innét is távoznia kell. Szinte mindennaposak a viszályai szomszédos nemesurakkal és zólyomi polgárokkal.

Viharos házasság várfoglalással

1583 decemberében meghal Várady Mihály, a 24 éves Dobó Krisztina férje. A fiatal özvegy nem más, mint az egri hős, Dobó István leánya, a már említett Dobó Ferenc húga, Balassi unokatestvére. Egy év múlva, 1584 karácsonyán (a Gergely-naptár szerint 1585. január 4-én) Balassi betoppan vitézeivel Sárospatakra, a Dobó-fivérek, Ferenc és Jakab távollétében megesküszik Krisztinával, a várat pedig hozomány gyanánt birtokba venné, de a várbeliek kikergetik őket.

Perek, „válás”; a 33. év

Dobó Ferenc kettős pert akaszt Balassi nyakába. Az egyiket felségsértés miatt, hiszen Balassi egy királyi várat próbált meg elfoglalni, a másikat vérfertőzés címén a rokonházasságért. Egy másik perben Balassi Andrással kell hadakoznia Végles várának örökségéért. A bajokat tetézte, hogy felesége hűtlen lett hozzás, s titokban a Dobókkal is egyezkedni kezdett. Balassi válópert indít, s hogy ennek lefolyását siettesse, katolizál (1586). Vagyonának elvesztésétől való félelmében potom pénzért mindenét eladja Balassi Andrásnak (1587).

Krisztusi korban van, 33 éves (1588), amikor hirtelen jobbra fordul sorsa. Az ellene folyó főbenjáró pereket megszűntetik, házasságát érvénytelenítik. Balassi Andrástól – miután a szép szó nem használ – erőszakkal veszi vissza Liptóújvárt; majd pedig hadnagyi kinevezést kap Érsekújvárra. Ungnád Kristófné Losonczy Anna is megözvegyül. „Ládd-é, ki csuda az Isten dolga?” – írja Balassi híres levelében Kapy Sándornak. Versekkel ostromolja Annát, akit a latin költők példájára Juliának nevez. 1588-ban írja meg a Szép magyar komédiát, és ekkor, 1588–89-ben keletkezett a megkomponált versgyűjtemény Julia-ciklusa. Balassinak e heves udvarlás közepette az érsekújvári kapitány feleségével, Luciával van viszonya, s perbe is fogják emiatt. Liptóújvár megtartása sem sikerül, Balassi Andrással még mindig rosszul állnak ügyei. Losonczy Anna Forgách Zsigmond felesége lesz, Balassi pedig úgy dönt, hogy – engedély nélkül – Lengyelországba távozik.

Lengyelországi bujdosás

1589 szeptemberének végén „egy rossz paripán és egy rossz bőr dolmánban” indul Lengyelországba. Ekkor találkozhatott azzal a nővel, akit verseiben Celiának nevez, ha tényleg valóságos élményt, és nem költői kitalálást, Julia képzeletbeli alakmását kell sejtenünk Celia neve mögött. Rimay János közli egy levél részletét, melyet Balassi Krakkóból írt öccsének, s melyben beszámol kibujdosásának okairól.

Állítólag Lengyelországban kezdi fordítani Edmundus Campianustól a Tíz okokat, egy katolikus vallási írást. A braunsbergi jezsuita kollégiumból ír Rimaynak; könyveket és saját verseit is küldi neki.

Újra Magyarországon, halála Esztergom alatt

1591-ben hazatér Magyarországra. 1593-ból való az a levele, melyet Batthyány Ferenchez írt, s amelyben valószínűleg a szintén Batthyánynak küldött ún. „Saját kezű versfüzér”-ről és Fulviáról, új kedveséről esik szó.

1593-ban kitört a török elleni tizenötéves háború. Balassi csatlakozik Pálffy Miklós seregéhez, a Felvidék több várát (így Divényt és Kékkőt, Balassi János volt várait is) visszafoglalják a töröktől a hadjáratban. 1594. május 30-án, az Esztergom visszafoglalásáért vívott harcban hal hősi halált. Május 19-én mindkét combját ólomgolyó járja át, Rimay szerint a halálos ágyán írja a Végtelen irgalmú... kezdetű versét. Május 30-án, pünkösd hétfőjén hal bele sebeibe. Gyóntatója, Dobokay Sándor szerint, aki majd befejezi a Tíz okok fordítását, ezek voltak végóráján mondott szavai: „Christus mortuus est pro me, et ego diffidam? Tuus miles fui, Domine, tua castra secutus sum. Christus – úgymond – megholt én érettem, és én hogy kételkedjem? Te katonád voltam, Uram, és az te seregedben jártam.”

Pályakép – a megkomponált versgyűjtemény lírai önéletrajza alapján

Balassi Bálint a magyar nyelvű irodalom első nagy klasszikusa. Életében nem jelentek meg saját művei nyomtatásban; versgyűjteménye és Szép magyar komédiája kéziratos másolatban maradt ránk. Ennek oka feltehetően a szerelmi téma, melyet a korabeli Magyarországon erkölcstelennek, „fajtalannak” tartottak.

Az irodalomtörténeti konszenzus szerint Balassi reneszánsz költő, az első magyar petrarkista, költészete platonikus, de vannak középkorias vonásai, és ő képviseli az első átmenetet a manierizmusba.

A megkomponált gyűjtemény

Versgyűjteménye megszerkesztett (megkomponált) verseskötet, azaz nem tetszőleges illetve keletkezési sorrendben követik egymást a versek, hanem meghatározható rend szerint. Ez a rend (a kötet kompozíciós elve) a lírai önéletrajz; a kötet verseinek egymás utáni olvasása szerelmi történetet rajzol elénk. A kéziratos másolat, melyből a verseket ismerjük, Balassi Bálint verseinek fragmentumi alakban őrizte meg a gyűjtemény címét. Ez Petrarca Daloskönyvének címére emlékeztet: Rerum vulgarium fragmenta („Olasz írások töredékei”). A versek számozása két nagyobb egységre osztja a gyűjteményt: az első részt 66 számozott és a 2x9 (+2 elveszett) számozatlan énekből alkotja, a másodikat 10 számozott és 4 számozatlan. A gyűjtemény összesen 100 darabból áll.

A kötet elrendezése és a versek számszerű eloszlása tehát a következő:

I.1. házassága előtt szerzett versek: 33 [+2]

I.2. a „feleségétől való elválása után” kibujdosásáig szerzett versek: 33-66 [+2x9]
I.2.1. Julia-ciklus: 25
I.2.2. más: 3
I.2.3. istenes énekek: 9
I.2.4. más: 3
I.2.5. török bejtek: 9
I.2.6. más: 2

II. Celia-ciklus: 10 (+4)

Verseinek csoportosítása:

Sokáig nem vették észre a kötetkompozíciót. Balassi verseit ekkor három csoportra osztották: az istenes, szerelmes és vitézi énekek három csoportjára.

A kompozíció felismerésekor a kutatók úgy gondolták, hogy Balassi 3x33 versből + 1 bevezető énekből álló gyűjteményt kívánt létrehozni, melyben 33 istenes vers után 33 elegyes költemény, végül 33 Julia-vers szerepelt volna; de csak a két utolsó 33-as csoport és összesen tíz istenes vers készült el. A tíz istenes énekből kilencet verseinek másolói illesztettek bele a második 33-as sorozatba, így növelve 75-re a versek számát, s ők keverték ide a törökből fordított bejteket is. Ennek a 3x33-as elméletnek egyik változata a 2x33-as elmélet, mely csak az elkészült verseket tartja a gyűjtemény részének. Hiszen a költő versgyűjteményét megőrző Balassa-kódex prózai megjegyzése szerint Balassi még csak 10 istenes énekkel készült el. A 2x33-as és a 3x33-as elméletek közös vonása, hogy kiemelik a második 33-as sorozatból a kilenc istenes éneket és a kilenc bejtet, s a gyűjtemény, az ún. Maga kezével írt könyv utolsó darabjának az Ó, én édes hazám... kezedetű búcsúverset tekintik.

A legújabb (Fragmenta-)elmélet szerint azonban Balassi maga helyezte el istenes és egyéb verseit a második 33-as részbe, illetve párat utána, mintegy annak jeléül, hogy az élet hogyan borítja fel a költő kompozíciós terveit. Ám ha összeszámoljuk, hogy a számozott, számozatlan és egyszerűen csak megemlített versekkel együtt hány énekről van szó a gyűjteményben, akkor éppen 100 verset találhatunk. A 100-as szám a teljesség, az isteni tökéletesség szimbóluma, melynek rejtett jelenléte nem a feszes 3x33+1-es emberi szerkesztésnek, hanem az isteni kegyelem adományának köszönhető.

A gyűjteményben meg van említve még egy el nem készült Balassi-mű is, melyet csak innét, hírből ismerünk, ezzel a Jephtés históriája néven emlegetett szöveggel együtt a versgyűjteményből 101 Balassi-műről szerzünk tudomást. A 101-es számnak is lehet jelentése, hiszen a régiek babonás vagy misztikus okokból igyekeztek kerülni a kerek számokat; a legismertebb példa erre a híres mesegyűjtemény, az 1001 éjszaka meséi, ahol szintén eggyel lépnek túl egy bűvös kerek számot.

Balassi Bálint megkomponált versgyűjteménye a költő halála után kb. 50 évvel készült kéziratos másolatban, a Balassa-kódexben maradt ránk.

a Balassa-kódex számozása a 3x33-as és a 2x33-as elmélet számozása
szerinti sorszámok szerinti sorszámok

1–61. 1–61.
62–70. nincs benne a szerkezetben
71. [62.]
72. [63.]
73. [64.]
(9 számozatlan bejt...) nincs benne a szerkezetben
74. [65.]
75. [66.]
Celia-énekek 1–10. nincs benne a szerkezetben

„Gyermekségétől fogva házasságáig” szerzett énekei (33+2)

Az udvari líra előtti szerelmi költészet

Nyugat-Európa főúri udvaraiban a 12. században alakult ki a szerelemnek az udvarló formája, amelyet udvari szerelemnek nevezünk, s mely Európa nyugati felében évszázadokon keresztül hatással volt az irodalomra. Korai szerelmesverseiben Balassi még nem a nyugati típusú szerelmi költészet mintájára udvarol.

A versszakok kezdőbetűi (akrosztichon) gyakran kiadják a hölgy nevét, (pl. Christina, Morgai Kata, Csák Borbála stb.) ez pedig a lovagi szerelemben súlyos tapintatlanságnak minősül, hiszen a szerelem az úrhölgy és a lovag titka.

Persze nem csak a kegyes nevét rejtheti a költő az akrosztichonba. Hosszabb szövegek is kerülhetnek ide, vagy éppen magának a szerzőnek a neve. Régen nem létezett az a mai értelemben vett szerzői jog, amely büntette mások szellemi termékének eltulajdonítását. A költők persze már akkor is megpróbáltak védekezni a más tollaival ékeskedők ellen. Gyakori eljárás volt a régi magyar költészetben, hogy a szerző úgy biztosította versének elidegeníthetetlenségét, hogy nevét a versfőkbe rejtette.

A nők nevében írt szerelmes verseket (ilyen például a Csák Borbála nevére szerzett ének) női dalnak nevezzük. Az udvari költészet előtti középkori versek gyakran női dalok, pl. gallego-portugál cantiga de amigo-k. A Balassi-gyűjtemény első részében található női dalok mindenképpen archaikusabb irodalmi formát jelentenek, mint a gyűjtemény további részeiben uralkodóvá váló udvari darabok. Balassi előtt nem is találunk olyan magyar nyelvű verseket, amelyek az udvari szerelem jegyében íródtak volna, ezért Balassit tartjuk a magyar udvari költészet megteremtőjének.

Az első rész verseiben gyakran maga a szöveg is olyan, hogy nem illik a finom udvari stílusba, ilyen például a szókimondó 28., a Minap múlatni mentemben... kezdetű, melyben két kegyessel azaz két hölggyel való találkozását meséli el. Ezek a kegyesek azonban nem valami jóféle nők, hiszen egyikük így szól a férfihoz:

„...Kérdlek téged,
Melyinket vennéd inkább meg?
Melyinkért adnád több pénzed?”

Mire az így válaszol:

„Szömölcsöt visel mellyén az;
Azki legszebb, kisebbik az.”

Ez a tréfa, mely azt mutatja, hogy az egyik kegyessel korábban már valamiféle ismeretségbe került, inkább illik a ma ismert népmesék kiskondásainak szájába, s nem udvarló lovaghoz.

Találkozás a humanista versekkel

1582-ben jelent meg Párizsban az a latin nyelvű kötet, amely három reneszánsz költő verseit tartalmazta. Michael Marullus, Hieronymus Angerianus és Joannes Secundus verseiből Balassi sokat tanult, többet magyarra is átdolgozott. A 12. ének, a Széllyel tündökleni... kezdetű tavaszi nyitóképe, ifúságkultusza, a jóbarát, a vitéz társ szerepeltetése mind-mind a középkor tavaszverseinek jellemzője. Érdekes összehasonlítanunk a magyar verset Marullus latin eredetijével. Marullus a török hódítás elől menekült Görögországból Itáliába. Az ő verse egy honfitársához szól, aki szintén az olasz földön talált menedéket, s Marullus arra buzdítja őt, hogy a tavasz és a szerelem örömei között feledkezzenek meg a hazájuk miatt érzett keserűségről. Balassinál a törököktől fenyegetett haza csak annyiban van jelen, hogy tudjuk, a végvidéki élet áll a tavaszi kép hátterében. Ám a magyar költőnél fontosabb szerepet játszik a „búszerző szerelem”, ezt akarja feledni.

Szerelmi mitológia

A humanista műveltségű Balassi verseiben gyakori szereplő Venus, a szerelem szépséges antik istennője és Amor vagy Cupido, Venus szárnyas fiacskája, a játszi szerelemisten. Minden szerelmi történet szálait ők bonyolítják. A versgyűjtemény elején lévő prózai megjegyzés azt mondja Balassiról: „De nem mindent hövít úgy az szerelem tüze talám mint őtet.” A gyűjtemény 7. versének kezdete erre ad magyarázatot a szerelmi mitológia segítségével:

„Mondják jövendölők bizonnyal énnekem,
Hogy születésemben Venus megkért engem
Arra, hogy csak magának szolgáltasson velem.”
(7.1.)

Ha szerelembe esik, azt úgy fejezi ki, hogy azt mondja, Cupido nyila megsebzi őt. Ekkor a kegyes, azaz a hölgy rabja lesz, s ha a hölgy megszánja őt, és viszonozza érzelmeit, akkor a férfi szolgává lép elő. A rab és a szolga állapota között az a lényeges különbség, hogy a rab nem kap jutalmat szolgálatáért, a szolga viszont igen.

„Ezelőtt neki csak rabja voltam, őtet jutalom nélkül szolgáltam,
Rabságból kivett, szolgájává tett, szolgálatom nem esik heában,
Mert ajakát mint jó zsoldját adja, hogy én megcsókoljam,
Szerelmével ajándékoz, csak hogy tovább is szolgáljam.”
(5.4.)

Sok nővel találkozunk a versgyűjtemény első részében, de egyikük, Anna kitűnik a többiek közül. Hozzá nem csak egyetlenegy vers, hanem tucatnyi íródik, ezek az Anna-versek, melyekben már az udvari költészet hűbéri viszonyai is megjelennek. A szolga és a kegyes viszonya a hűbéres és a hűbérúr viszonyának felel meg, mely a hívő és az Isten kapcsolatának világi változata.

„Mint az idvösség semmi nem egyéb az Isten színének látásánál,
Én boldogságom is csak abban áll, ha szerelmét látom igazsággal,
Örömre fordít, ha szólít magához édes szavával,
Boldogít, ha hozzá szorít, ölelve gyönge karjával.”
(5.3.)

„Istenhez tött keresztény buzgó könyörgéssi”

A versgyűjtemény első része bűnbánó énekkel zárul, melyben ifjúsága vétkeiért kéri az Úr kegyelmét a házasodni szándékozó költő. Ez, a Bocsásd meg Úristen... kezdetű a 33. számú vers.

„Bocsásd meg, Úristen, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát, könnyebbíts lelkem terhét!”
(33.1.)

Itt ér véget a házassága előtt szerzett énekek gyűjteménye, „jóllehet kettő híja”, azaz két ének hiányzik ebből a korszakból. A 33. ének Balassi egyik legismertebb verse volt, számos kiadványban megjelent a 17. században. A versfők a Balassi Balinthé szöveget adják.

Balassi verseskönyvének ez a része mindössze két istenes éneket tartalmaz, a 32-et és a 33-at. A második részben viszont majd egy egész csokorra való istenes éneket találhatunk. Nem véletlen ez a szerkesztés: az első rész sok szerelmi kalandja után két versben fordul Istenhez; a második részben viszont egyetlen és komoly szerelem szerepel majd, s ötször ennyi istenes vers.

„Feleségétől való elválása után” kibujdosásáig (25+3+9+3+9+2)

Humanista bókvers, udvari líra (Julia-versek)

A második rész előtt álló prózai bevezető elmondja, hogy itt a feleségétől való elválása után szerzett énekek következnek, melyeket jobbára ahhoz a hölgyhöz írt, akit a latin költők mintájára álnéven nevez meg. Ezt a nevet, Julia nevét Joannes Secundustól veszi. Az az ókori irodalomban szokás volt, hogy a költők valamilyen irodalmi álnevet adtak kedvesüknek. Catullus Lesbiához írja verseit, Tibullus Deliához, Ovidius Corinnához, Propertius Cynthiához, és még hosszan folytathatnánk a sort. A leginkább kitalált, fiktív női neveket Horatiusnál találjuk, mint pl. Lalage (görögül: „Fecsegő”). A reneszánsz humanistái is hasonló álneveket adtak a verseikben szereplő hölgyeknek, mint antik mintáik. A versgyűjteménynek ebben a részében már nem az archaikus, hanem a reneszánsz udvari költő verseit olvashatjuk.

Az udvari szerelem lényege a következő pontokban összegezhető:

1. A hölgy rangban a költő felett áll, a hölgy hűbérúr, a költő hűbéres, ezért a középkori trubadúrok például „Uram”-nak (midons vagy Senher) szólítják hölgyüket. A hölgy csak férjes asszony lehet, a költő általában nőtlen.

2. A (hűbéres) költő (szerelmi) szolgálattal tartozik hölgyének.

3. A hölgy ezért fizetséggel tartozik lovagjának, de a fizetség módját és mértékét nem a lovag, hanem a hölgy határozza meg.

4. Mivel a hűbéri rendszer csúcsán az Isten áll, mint legfőbb hűbérúr, ezért az istenes vers szerelmes versként is értelmezhető, és viszont.

5. Mivel a platóni szerelemtan szerint a szerelem valami magasabbrendű felé való törekvés, a hűbéri szerelem platonista szerelemként is felfogható.

A neoplatonizmus az a szellemi irányzat, amely az ókori filozófus, Platón műveinek hatására jött létre. Egyik központi része a szerelemtan, mely szerint a szerelem nem más, mint az isteni szépség és tökéletesség iránti vágyódás. A szerelmes ugyanis az isteni szépség és tökéletesség visszfényét látja meg a szeretett lényben, és valójában ez után törekszik. Az istenség felé vezető út utolsó állomása az ascensio, az istenséghez való emelkedés, és a vele való azonosulás. Petrarca Daloskönyve például ilyen ascensióval ér véget.

Balassi Bálintban nemcsak az udvari szerelem eszményének magyarországi meghonosítóját tiszteljük, hanem a verstani újítót is. A régi magyar versre az izometria (minden ütem ugyanannyi szótagból áll, minden sor ugyanannyi ütemből és minden versszak ugyanannyi sorból) és az izorímesség (mindig ugyanaz a rím: a-a-a-a stb.) volt jellemző. Balassi bonyolultabb képleteket is alkalmazott, kialakította a róla elnevezett Balassi-versszaktípust.

A Balassi-versszaktípus rímképlete: aab, ccb, (ddb, stb.). Metrikai képlete: ha x=pozitív egész szám: x x x+1, x x x+1, (x x x+1, stb.) (pl. 5 5 6, 5 5 6 vagy 667, 667, 667, 667).

A versszaktípus legismertebb példája az ún. reprezentatív Balassi-strófa. Ennek képlete: a6 a6 b7, c6 c6 b7, d6 d6 b7. A versszak tehát valójában három hosszúsorból áll (b-rímek), s minden sorban vannak belső rímek. Például:

„Egy kapu közében juték elejében vidám szép Juliának,
Hertelen hogy látám, előszer alítám őtet lenni angyalnak,
Azért ő utába így szólék utána, mint istenasszonyomnak.”
(38.8.)

„Vitézek mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.”
(61.1.)

Vannak olyan szövegkiadások, ahol a betűméret és a margó szélessége miatt nem férnek ki egy sorba a Balassi-strófa hosszúsorai. Olyankor általában hat sorba tördelik a versszakokat, úgy, hogy a hetesek mindig új sorba kerüljenek. Ez a módszer olyan gyakorivá vált, hogy sokszor már olyan helyen is hat sorban közlik a verseket, ahol három sorban is lehetséges volna a Balassi-strófák megjelenítése.

A Balassi-strófát a leggyakrabban a Juliáról szerzett énekekben használja a költő. Persze azért ott is akadnak más versformában írott énekek, mint például a 39., melyben arról ír, „hogy Juliára talála, így köszöne néki:”

„Ez világ sem kell már nekem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem,
Egészséggel, édes lelkem.”
(39.1.)

A versszakok képlete: a8 (4,4), a8 (4,4), a8 (4,4), a8 (4,4). E vers egyszerű formája azt az illúziót kelti a versgyűjtemény olvasójában, hogy a költő valóban így köszöntötte hölgyét, amikor a 38. énekben megénekelt kapuközben találkozott vele.

A köszönővers első strófája az üdvözlést és a megszólításokat tartalmazza. A köszöntés: „egészséggel” a latin „salve” = „légy egészséges” formula magyar megfelelője.

A vers további részei sem tartalmaznak mást, mint megszólításokat: „szép szerelmem”, „édes lelkem”, „szép Juliám”, „én szívem, lelkem, szerelmem”, „én fejedelmem”. Ezek a megszólítások persze mindeközben állítások is, csak a névszói-igei állítmány igei része, a „vagy” hiányzik belőlük. Van, ahol a strófa látszólag megszólítással indul, s csak később derül ki, hogy állításról van szó:

„Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kívánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Veled Isten áldomása.”
(39.2.)

Ezt a retorikai alakzatot – ahol ugyanaz a mondatrész csak az egyik szószerkezetben van meg, de beleértődik egy vagy több másik szószerkezetbe is, ahonnét az ilyen mondatrész hiányzik – zeugmának nevezzük. A vers mondatainak egy része közölésként is értelmezhető.

A vers egyre bonyolultabb mondatokat, egyre cifrább megszólításokat alkalmaz, míg az 5. versszakban már elfulladva nem tud mást, mint ismétléseket és metaforákat halmozni, s egy újabb köszöntéssel és megszólítással fejezni be a versbeli beszédet:

„Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!”
(39.5.)

A szóismétlések szerkezete az ötödik versszakon belül: abc-bca, az egyéb szavakat is figyelembe véve axbxcd-bcaxdx. Az strófa utolsó szava, a fejedelem, az udvari szerelem terminológiájából való, az köszöntés pedig a vallásos szókincsből. Balassi úgy hajlik meg Julia előtt, mint Gábriel arkangyal az istenanya előtt, de a földi úrnő, Julia válasza más, mint Máriáé volt, mosolya éppoly rejtélyes, mint a Mona Lisáé:

„Juliámra hogy találék,
Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet néki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.”
(39.6.)

Ez a záróstrófa a régi magyar versekben gyakori kolofónt idézi, melyet Balassi maga is többször alkalmazott. A kolofón a vers szereztetésének körülményeit meséli el: mikor, hol és ki szerezte a verset, s milyen alkalomból. Például:

„Mikor fényes bogár Szent Ivány hóban jár a nyárnak közepében,
Ajánlván lelkemet akkor egy szép szűznek áldozatul kezében,
Szerzém ez versekben az másfélezerben és az nyolcvankilencben.”
(59.6.)

Balassi Julia-versei a latin nyelvű humanista bókversek mintjára íródtak. A humanisták az ókori szellemiséget és az ókori irodalmat tekintették mércéjüknek. Úgy írtak, ahogy ókori elődeik. Verseik nyelve és nyelvezete is az antik mintákhoz igazodott. A szellemes antik görög udvarló epigrammáknak a hatása erősen érezhető Balassi mintáin, főképp Hieronymus Angerianus versein. A petrarkisták, azok a költők, akik Francesco Petrarca Daloskönyvének modorában írták szerelmesverseiket, egyúttal ennek az ókori epigrammaköltészetnek a követői, ahogy Angerianus is. Verseikre jellemző, hogy a szerelmes férfi sokat gyötrődik „búszerő szerelme” miatt, folyton sír és sóhajtozik, a hölgy pedig, a dolce nemica, az édes ellenség, szép, vidám, és semmiféle kínt nem érez.

A humanista bókversek alapja a szellemesség. Az egyszerű hasonlat („Két szép társa közt mint Venus asszony tetszik, hogy veszteg áll”, BALASSI 6.2.2.) vagy metafora („Én édes Ilonám, tizedik bölcs múzsám... Te vagy negyed Charis”, RIMAY János) itt már kevés. A felsőfok, a „szuperlatívusz... a kifejezés alaphangja...”, „az egész humanista költészetben a túlzás az egyetlen kifejezési mód”. (Eckhardt, 1913.) A 42., Fáradsága után... kezdetű ének arról szól, hogy Cupido, a szárnyas szerelmisten, Julia ölébe száll, mert összetéveszti őt Venusszal. Minden szóképnél ügyesebb bók ez a költői lelemény, (Balassi terminusával: inventio poetica illetve versszerző találmány,) hiszen mi bizonyítaná jobban Julia szépségét, mint az, hogy a saját anyjával, a szépség és a szerelem istennőjével téveszti őt össze a kis Cupido. A Szerelem s Julia... kezdetű 48. ének Cupidót és Juliát hasonlítja össze, a Szerelem ugyanis Cupido másik nevének, az Amornak magyar fordítása.

Megszabadulni Julia emlékétől

Miután Juliának küldött verseire „sem izenetbe, sem levélbe semmi választ nem vehetne”, s látván, hogy Julia szerelmét sehogysem nem tudja felgyújtani, ezen siránkozva és méltatlankodva azt ígéri, hogy ő bizony ezentúl soha semmilyen éneket nem fog Julia kedvéért írni. Az 58-at így fejezi be:

„Hideg lévén kívöl, égvén penig belöl Julia szerelmétűl,
Jó hamar lovakért járván Erdély földét nem nagy fáradság nélkül,
Ezt öszverendelém, többé nem említvén Juliát immár versül.”

S utána egy prózai megjegyzés:

„Ez az Juliáról szerzett énekeknek a vége.”

Majd így folytatódik a gyűjtemény:

Ötvenkilencedik
Következik más
Zsófi nevére”

– más szépségek

„A más nőkkel való vígasztalódásnak különböző fokozatai vannak Balassinál. A Zsófi nevére írott versben, közvetlenül a Julia-énekek után Venushoz könyörög, hogy Zsófi őt megszeresse:

„Áldott Venus asszony, kinél nyilván vagyon lelkem súlyos gyötrelme,
Jó szolgálatomért, nagy kínvallásomért gyújts fel ezt szerelmemre,
Régi sok búm után hadd élhessek vígan evvel immár kedvemre!”
(59. 5.)

A vers az udvari szerelem eszményének jegyében született, legalábbis ezt mutatja a szerelem eltitkolásának (celar) mozzanata:

„Tud fedni szerelmet, noha igen szeret, nincsen gonosz hírére.”
(59.4.3.)

A Julia-versek utáni rész a Juliáról való hallgatás jegyében íródik. A ciklust közvetlenül követő versekben a hallgatásnak több más formáját is megtaláljuk. A Zsófihoz írott versben a szerelmi titoktartásról esett szó, a 60-ban pedig retorikai elhallgatást találunk. Habár ebben két utcalányról ír, a bécsi Zsuzsannáról s Anna-Máriáról, az udvari költészethez azonban nem lesz hűtlen, mellőzi a testi szerelem dolgainak tárgyalását. A régi eszmény utáni vágyát azonban nem tudja elhallgattatni:

„Többet szólnom dolgunkról nem szükség,
Elég, hogy megvolt minden édesség,
Ölelgetés, csók, tánc, gyönyörűség,
Ékes beszéd, tréfálás, nevetség,
Ki ugyan nem elég
Bús szívemnek, mert ég,
De versemben itt legyen immár vég.”
(60.5.)

– vitézek

A 61. vers, a Katonaének már nem csak Juliáról hallgat, hanem egyáltalán a nőkről és a szerelemről. A vers egy költői kérdéssel kezdődik: „Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?” Ez – egy szellemes magyarázat szerint – Juliára is ráérthető, azaz a válasz: egy nő.

A Katonaének Balassinak egyik legismertebb verse. Nem véletlenül, hiszen az iskolai oktatásban ezen tanítják a Balassi-strófát, és a hárompillérű verskompozíciót. Ez utóbbi azt jelenti, hogy Balassi már nem csak egymás után halmozza a versszakokat, hanem megszerkeszti a verset, a vers első, középső és utolsó strófája mintegy pilléreket alkotva fogja össze a verset. A hárompillérű kompozíciót a reneszánsz szimmetria egyik hazai példájának tekintik.

– humanista ihletésű zsoltárparafrázisok

A Katonaének után egy töredékesen ránk maradt prózai megjegyzés következik, majd 9 istenes ének. Ezt a kilenc istenes éneket az elmúlt két évtizedben nem tekintették az eredeti gyűjtemény részének, ittlétüket másolói hibának tulajdonították. Kiderült azonban, hogy mégiscsak Balassi helyezte ide őket. Az azonban nem elképzelhetetlen, hogy a verseket megőrző Balassa-kódexben található sorszámozásuk (62–70.) nem a költőtől, hanem valóban egy másolótól származik, és a kilenc ének eredetileg számozatlanul szerepelt volna itt, ahogy később a szintén kilenc török bejt is számozatlan. Ezért a következőkben kettős sorszámmal jelezzük, hogy mikor melyik versről van szó. A római számok a kódex szerinti sorszámot adják, az arab számok pedig a rekonstruált számozást tartják (ez azonos az elmúlt évtizedekben megszokottal).

Az itt következő istenes énekekben a humanista zsoltárparafrázisok, azaz a bibliai zsoltárok átköltései szolgáltak Balassi mintájául. Theodor Beza francia, és George Buchanan, skót költő latin nyelvű verseit dolgozta át magyarra. A versek egymásutánját gyakran motivikus összefüggések adják, akárcsak Petrarca Daloskönyvében. Az elsőt [LXII] a 3. strófa így kapcsolja szövegszerűen a 61. 5. strófájához.:

„Áldj meg vitézséggel, az jó hírrel, névvel,
Hogy szép tisztességgel mindent végezzek el,
Öltöztess fegyvereddel, jó ésszel, bátor szívvel!”
(LXII. 3.)

„Az jó hírért, névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát, mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók, vagdalkoznak, futtatnak.”
(61.5.)

A LXII-ben (Nincs már hova lennem...) azért könyörög Istenhez, mentse meg őt, hogy megmaradván dicsérhesse:

„Kiért dicsérhessen lelkem mindenképpen,
Hogy mindenek ellen megtartottál épen,
Áldott Isten, hála légyen néked örökké, Ámen.”
(LXII. 5.)

A következő istenes ének [LXIII] (Az én jó Istenem...) már ez az ígért dicséret:

„Kiért áldom nevét és nagy kegyelmét, míg ez testben élhetek”
(LXIII. 2. 1.)

„Kiért én megállom nagy fogadásom, s őtet holtig dicsérem”
(LXIII. 4. 1.)

A következő éneket [LXIV] (Az te nagy nevedért...) az Az én jó Istenem...-mel az Isten nagy nevére való hivatkozás kapcsolja össze.
A LXV. (Mennyei seregek...) megint egy dicséret.

Emlékeztetőül az eddigiek:
LXII.: könyörgés
LXIII.: dicséret (csak én)
LXIV.: könyörgés
LXV.: dicséret (én és ti, a seregek)

Ezután három himnusz [LXVI–LXVIII.] következik a Szentháromsághoz. Az első megint egy személyes könyörgés, a másodikban a seregek urához könyörög, a harmadikban pedig – meglepő módon – a jó házasságért imádkozik a Szentlélekhez.

A Szentlelket galamb képében szokás ábrázolni, s a követező versben is egy galamb jelenik meg: a LXIX-ben „a Noé bárkájából elrepült galamb állapatjához” hasonlítja saját lelkének állapotját. A LXX-ben megint egy állat képhez, „a szomjú szarvas”-hoz hasonlítja lelkét. A LXIX. könyörgés, a LXX. pedig inkább buzdítás, melyben saját „elbágyadt” lelkét biztatgatja.

Az istenes versek nem az Isten dicséretével végződnek. Nincs platonikus ascensio, emelkedés az Istenséghez. A beszélő a földön marad, menekül, mint az űzött szarvas, egyetlen segítsége van csak, s ez sem kívülről jövő, azért imádkozik, hogy ne hagyja el a hit és a remény:

„Mint Jordán és Hermon, fogyhatatlan hitem, legyen erős lelkem.”
(LXX. 10. 4.)

Visszatérő emlékek

A következő, számozott versekben hol remetének, hol zarándoknak nevezi magát a versszerző. Visszatér a szerelmi téma, a 62.[LXXI.] újabb petrarkista panaszvers „egy nevendéken szép szűz”-ről, Margarétáról, majd egy költői verseny következik (63.[LXXII.] Nyolc ifiú legén...), s egy másik, melyet „szeretője háládatlanságán sírva” szerzett (64.[LXXIII.], De mit gyötresz engem ...). A 64. énekben meg nem nevezett szerető nem más, mint Julia, akit fogadalma szerint már nem nevezhet néven.

A 64. után 9 számozatlan ének következik: „valahány török bejt, kit magyar nyelvre fordítottak”. Ezekben az udvarló versekben Balassi ismét leírja a Julia nevet, valószínűleg ezért számozatlan ez a kilenc vers.

Elbujdosás

A gyűjtemény utolsó két darabjában a bejtek előtt is megemlített bujdosás-téma kerül előtérbe. A 65.[LXXIV.] a bujdosókat vezérlő Isten segítségét kéri, a 66-ban [LXXV.] pedig búcsút vesz hazájától, barátaitól, és mindentől, ami kedves volt neki, újra búcsút mond „szerelmes ellenség”-ének, azaz Juliának is, majd tűzre veti verseit:

„Ti penig, szerzettem átkozott sok versek,
Búnál kik egyebet nekem nem nyertetek,
Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek,
Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.”
(66. 10.)

A versek elégetése és a költészet megtagadása nem ismeretlen téma az irodalomban. Halálos ágyán Vergilius is azt kéri, hogy égessék el be nem fejezett Aeneisét. Az első 33-as gyűjtemény végén még elég volt a bűnbánat, itt már zarándokká kell válnia, hogy vezekeljen, és elnyerje a bocsánatot, mely a felejtéssel azonos. Ha a versgyűjtemény az Ó, én édes hazám...-mal végződnék a verseskötet ascensiója már bizonytalanabb lenne, de a misztikus értelmezés szerint mégis megtisztuláshoz vezetne. A 33. ének után a mennyország, a 66. után a tisztítótűz várna a lélekre. De a gyűjtemény még nem ért véget.

Új sorozat: a Celia-ciklus (10+4)

Az új sorozat, a Celia-ciklus új számozással kezdődik. A ciklusban párverseket is találunk, melyeket egy számozott és egy utána következő számozatlan vers alkot. A számozatlan versek nagyjából ugyanarra a témára íródtak, mint számozott párjuk. A versek nagy részében itt is a szerelmes állapotát, belső vívódásait találjuk (kesergés). Ezek sokszor fiktív (Cupidóval folytatott) beszélgetéssé kivetítve jelennek meg. De vannak olyan versek is, ahol a szerelmes eltűnik, és csak a szeretett nőt látjuk, az ő leírását olvashatjuk, amint éppen valamit cselekszik: fürdik, sír (Celia) illetve a 10. ének első részének bizonyos strófáiban zenél és kártyázik (Zsuzsanna). Ezekben a versekben nincsen sem megszólított, sem megszólító. A két darabból álló 10. ének a ciklus szerkezeti összegzése: van benne leírás, kesergés és párvers. Ha e három verstípus sorrendje alapján lerajzoljuk a ciklus szerkezetét, akkor a következő ábrát kapjuk:

A Celia-ciklus aaab-szerkezete a verstípusok szerint

(1 elveszett [leírás(?)])
2A-B kesergés, párvers
3 kesergés
4 leírás
5A-B kesergés, párvers
6 kesergés
7 leírás
8A-B kesergés, párvers
9 kesergés
10A-B (leírás, kesergés, párvers)

A Celia-ciklus szimmetrikus szerkezete

A verstípusok alkotta aaab-szerkezet mellett azonban tematikus szerkezete is van a ciklusnak.

A versek témája a következő, szimmetrikus szerkezetet adja:

A versek főszereplői szerint a következő, szintén szimmetrikus szerkezetet kapjuk:

C – Celia, B – a beszélő, Cu – Cupido

Itt az 5.b vers kerül a ciklus középpontjába. A két 10. éneket kivéve ez az egyetlen olyan darab a ciklusban, amely nem Balassi-strófában íródott. A vers két versszakból áll; az 1.=a szerelmes állapotának leírása, a 2.=Celiáé. Az első versszak petrarkista szerelmes legfőbb jellemzőjéről, a szerelem miatti örök szenvedéséről szól, a második versszak pedig a hölgy szépségéről szól.

E középponttól szimmetrikusan helyezkedik el a 2.b és a 8.b vers. A ciklusban csak ez a két vers szól közvetlenül Celiához (E/2. személyben). A 2.b szerelmük elején, a 8./b pedig a végén szólítja meg Celiát, bár ebből a szövegből a vég még nem sejthető.

A két fenti ábra egyesítésével tehát a következő rajzot kapjuk:

Ez a kétféle szerkezet, a téma szimmetrikus szerkezete és a verstípusok asszimmetrikus aaab-szerkezete kétféle zárt kompozíciót eredményez. A szimmetrikus szerkezetet a hárompillérű verskompozíciókkal rokoníthatjuk, az aaab-szerkezetet pedig a régi magyar költészetben gyakori ún. Vadai-féle +1-es lezárásokkal.

A Celia-ciklus ott kezdődik, ahol az előző, nagyobb ciklus véget ért, a lírai én kibujdosásával. Hazájából való kijövetele után a versgyűjtemény hőse ismét szerelmbe esik, s hölgyét ismét álnéven nevezi meg. Celia egyedülálló módon megkapja azt a metaforikus címet is, ahogy addig csak Juliát szólította: „lelkem„. Celia legfontosabb tulajdonsága egyébként is az, hogy nagyon hasonlít Juliára.

„Kinek módján, nevén, szaván, szép termetén jut eszembe énnekem
Régi nagy szerelmem, ki lőn nagy keservem”...
(Celia-2.b 1. 2–3.)

„Julia szózatját, kerek ábrázatját Cupido úgy mutatja
Celia beszédén, örvendetes képén, hogy mikor látja,
Juliának véli, mikor tekintéli, mert szívemet áltatja.”
(Celia-9. 1.)

Később, a Cím nélküli gyűjtemény utolsó darabja majd három nőt állít egymás mellé:

„Lettovább Juliát, s lettinkább Celiát ez ideig szerettem,
Attól keservesen s ettől szerelmesen vígan immár búcsút vettem,
Most Fulvia éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem.”

A Celia-szerelem egy újabb lehetséges megoldási kísérlete a Julia-szerelemnek. Másban nem talált menekvést, sem más nők, sem a vitézek, sem az Isten nem tudtak segíteni. Most „ugyanannak” kellene segítenie. Mágikus megoldás lenne ez.. A két nő attribútumainak azonosítása a két nő illetve a két szerelem azonosítását eredményezhetné. Az ügy jól is indul, Celia belészeret (Harmadik), és csak az „átkozott gyanúság” (Nyolcadik) hitetheti, hogy méltatlan. Mégis teljesen váratlanul, egy bizakodó, Cupidónak meghajló énekkel szakad vége a Celia-verseknek, és következik más, kit egy citerás lengyel leányról szerzett. A szerkezet emlékeztet Dante Új életére. Ott Beatrice halála után jelenik meg egy hölgy, aki hasonlít rá, és Dante már-már kezd is valami szerelemfélét érezni, de mivel az csak a két hölgy hasonlósága miatt van, a dologból nem lesz semmi.

A Celia-ciklusban az új szerelem a Juliától való szabadulás, ill. – misztikus értelemben – akár a krisztusi megváltás szimbóluma is lehetne. Celia neve „égi nő”-t jelent, és Juliával ellentétben nem kegyetlen: Celia viszonozza a szerelmet:

„Keserves fájdalmim, gyötrő gondolatim, távozzatok el tűlem,
Kik mind éjjel-nappal csak búval-bánattal forgottatok körülem,
Mert megkegyelmezett, s minden jót végzett Celia énfelűlem.”
(Celia-3. 2.)

A neoplatonizmus szerint létezik égi és földi Venus, s kettejük közül az égi Venus, azaz az isteni szerelem a meztelen, mert nem hamis, és nem álcázza magát. A versgyűjtemény lírai hőse azonban nem találja meg Celiában azt amit keres. „Miért nem örvendek?” – ez lesz a ciklus alapkérdése. A 9-ben, ahol Julia nevét is leírja, már sejthetjük a választ: nem a szerelmet, hanem Juliát kereste Celiában. Korábban, a Julia-ciklusban megírta azt, hogy „nem a Szerelemnek” azaz Cupidónak, „hanem Juliának adta meg magát” (48.). Hogyan kereshetne most kevesebbet?! Celia viszont nem azonos Juliával. A hős nem tudja végleg rávenni magát arra, hogy „engedjen” Cupidónak. A Celia-szerelem a Julia-szerelem ellenpontja, újraírása akar lenni, de nem tud azzá lenni. A versszerző hiába próbál a Julia-szerelemnek utólag már más értelmet adni, hogy Julia voltaképpen csak előkép volt, Celia előképe; Julián, azaz – metaforikusan – a saját szívén és lelkén nem tud uralkodni. Így a Celia-ciklus is hasonlóképpen zárul, mint az előző: más nők következnek, a lengyel szép Zsuzsánna, és a cortigiana „porcogós” Annóka.

A megkomponált versgyűjteménynek ez a befejezése antiplatonikus verseskönyvet eredményez, mely nem ascensióval, hanem descensióval, a mennyország elnyerése helyett pokolraszállással végződik; a lélek az üdvösségről lemondva (Celiának Juliaként való imádása) a múló örömökben (a kurtizánok között) nem üdvösséget keres immár, hanem felejtést.
A betű szerinti olvasat egy szerelmesről szól, aki csalódik szerelmében, és megpróbál valahogy felejteni és vigasztalódni.
Allegorikus értelemben az igazi szerelemről szól a verseskönyv, melyet soha nem lehet elfelejteni, és amely uralodik az ember akaratán.
Az erkölcsi értelmezés szerint Julia hamis istenség, az iránta érzett szerelem bálványimádás, a szerelmes erkölcsi elzüllése elkerülhetetlen.
A misztikus magyarázat szerint az üdvözülés (az istenséggé emelt Julia elérése) az Isten (Julia) kegyelme nélkül lehetetlen.

A megkomponált gyűjteménybe be nem került versek

Istenes énekek

Adj már csendességet...

Balassi istenes versei a költő halála után számtalanszor megjelentek nyomtatásban. Egyik legismertebb és legtöbbet elemzett istenes éneke az Adj már csendességet... kezdetű könyörgés. A vers a bűnbocsánatért könyörgő Balassi-énekek közé tartozik, érdemes tehát ezekkel összevetnünk.

A 33-ban elsősorban az „örök kárhozat”-tól való félelem (33.8.2.) az, ami az Istennel való megbékélésre inti. Nézzük pl. a 6. és befejező, 15. versszakot:

„Sok kísértet éri, mindenképpen rettenti,
Veled ijeszgeti, kétségre sietteti,

Ki miatt majd elvész, ha vele jól nem téssz, magát Pokolra ejti.”
(33.6.)

„Éneklém ezeket megkeseredett szívvel,
Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével,
Té-tova bujdosván, bűnömön bánkódván, tusakodván ördöggel.”
(33.15.)

A Julia-versek után következő istenes énekekben nem az örök kárhozattól akar megmenekülni, hanem az evilági szenvedések és megaláztatások ellen kéri Isten segítségét. Nézzük a Mint az szomjú szarvas... kezdetű ének erre vonatkozó részét:

„Ételem mert nincsen fohászkodás nélkül,
Italom csak méreg keserű könyvemtül,
Midőn ily szót hallok én ellenségimtül,
Kiben lelkem elhűl,

Mond: Te számkivetett, nyavalyás megomlott,
Amaz reménletted Istened most holott?
Tőled immár régen talán elhasomlott,
Hogy vagy ilyen romlott.

Mely szó csak meg nem öl nagy szégyenletembe,
Hogy kevély ellenség azt veti szemembe,
Kin elkeseredem, s ottan jut eszembe,
Mint éltem helyembe,

Midőn nagy sereggel, zengéssel-bongással,
Templomodba mentem szentelő áldással,
Szinte az ajtódig, sok szép hangossággal,
Oly nagy méltósággal.”
(LXX. 3–6.)

Balassi gyakran alkudozik Istennel. Az istenes énekek kilenc versből álló csoportjában az alku lényege az volt, hogy ha Isten megsegíti őt, akkor hálából örökké dicsérni fogja.

„Őt áldja énekszóm, versemre okom legyen csak ő énnekem,
Mert ő árnyékában és sátorában megtart, nem hagy elvesznem,
Mint erős kőszálra, viszen hatalmára, hol nem árthat sok ellenségem,
Sőt noha úgy tetszik, hogy most is aluszik az Úr, de tőlök megment engem.

Kiért én megállom nagy fogadásom s őtet holtig dicsérem,
Könyörülj énrajtam azért, jó Uram, s végy ki ez búból engem,
Emelj fel, Istenem, segélj, reménségem, mert csak benned bízik bús lelkem,
Szemem csak reád néz, félvén, hogy majd elvész, ne hagyj, reménlett idvösségem!”
(LXIII. 3–4.)

Az Adj már csendességet... kezdetű versben azonban nem ugyanilyen kérésről van szó.

„Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr!

Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére!

Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg!

Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való,”
(I. m., 1–4.1.)

A lelki békesség elnyerése tehát a cél, s az érvelés lényege nem az embertől várható ellenszolgáltatás, az istendicséret, hanem az isteni kegyelem, mely végtelen nagy. Az az alkudozás, amelyik szép dicséreteket ígér az Istennek, tulajdonképpen maga is bűn és istenkáromlás, hiszen úgy mutatja be Istent, mint aki ellenszolgáltatásért tesz valamit, mintha lehetne neki olyasmit adni, aminek ő nincsen birtokában. Ez az érvelés tehát az Isten mindenhatóságát, minden világi dolog felett való méltóságát kérdőjelezte meg.

Az Adj már csendességet... érvelése azonban már teológiailag is helytálló: az isteni irgalom nagyobb, mint az emberi bűn. Az isteni (megváltó) akaratnak segítenie kell a bűnös lelken. A vers ezért érhet véget ascensióval: a „repülvén áldjalak” kifejezés a megtisztult léleknek az Istenséghez való emelkedését jelenti; így jelenhet meg ennek a versnek a végén kedvező állapotként a (vétek nélküli) élet mellett a békés szerepben a halál is.

Végtelen irgalmú...

A költő tanítványa, Rimay János szerint ez volt Balassi utolsó verse. A halálos ágyán fordította le Theodor Beza latin zsoltárparafrázisából. A szöveg abban a gyűjteményben maradt ránk, amelyet Rimay János írt a két Balassi-fivér, Bálint és Ferenc halálára. Vannak, akik emiatt kételkednek Balassi szerzőségében. Tény, hogy a versnek vannak olyan kifejezései, amelyek inkább Rimay szóképeire jellemzők, mint Balassiéira, pl. a 2. versszak:

„Mosd el rólam immár, kit lelkem alig vár, mosd el bűnöm rútságát,
S együtt az rút hírrel, mint rút bűzt, enyészd el förtelmem büdös szagát;
Esmérem vétkemet, kiért nap engemet rettent, mutatván magát.”

A sajátkezű versfüzér

Balassi versei közül saját keze írásában csak az ún. Cím nélküli gyűjtemény maradt ránk. Ezt egy levél mellékleteként küldte Batthyány Ferencnek, aki Balassi verseivel udvarolt kedvesének. Itt említi azt a hölgyet is, akit máshonnét nem ismerünk, s akit költői néven Fulviának nevez. Részlet Balassi leveléből:
„Nagyságod elmente után jutottak vala valami új versek elmémre, Poszedarszkynak adtam, Nagyságod kérje el tőle. Nem rosszak bizony, az mint én gondolom. Ha Nagyságod az gyűrőt Fulviának megküldené, bizony oly verseket küldhetnék, hogy az Stalmaster leányának (ha értené ám) megímelyednék az gyomra belé miatta!”

A Cím nélküli gyűjtemény öt versből áll, mindegyik egy-egy strófa terjedelmű, s mindegyiknek saját címe van. (A gyűjteménynek magának azonban nincs címe, ezért Cím nélküli.) Az első és az utolsó verset csak innét ismerjük, a második a Julia-ciklusban, a harmadik és a negyedik a Celia-ciklus 2.b és 7. énekében már egy kicsit másképp előfordult. A gyűjtemény darabjai a Julia- és Celia-ciklusbeliekkel összevetve jól mutatják a költő életében mutatkozó versrövidülési tendenciát: Balassi egyre tömörebben, egyre csiszoltabban fejezi ki magát.

Reneszánsz magyar dráma: Szép magyar komédia

Balassi drámájának szövegét egy kéziratos másolat őrizte meg, bár egy néhány lapos nyomtatványtöredéket is ismerünk. A dráma az olasz Cristoforo Castelletti egyik pásztorjátékának magyar nyelvű átköltése. A pásztorjáték eredetét az ókor végi hellénisztikus irodalom bukolikus, azaz pásztori idilljeiben kell keresnünk. A pásztori versek idealizált, eszményített világot ábrázolnak. A görög-latin kultúra legendás aranykora a bibliai Édenkertre hasonlít: a fák emberi gondozás nélkül adják gyümölcseiket, a juhok önként járulnak a fejéshez, a farkas együtt legelészik a báránnyal. Ebből a mesebeli aranykorból semmi sem maradt a városi, sőt nagyvárosi világban, de – legalábbis a metropoliszok (Alexandria, Róma) költői szerint – a pásztorok egyszerű, természeti világában még meglelhetjük a nyomait. A reneszánszban újjáéled a pásztori romantika, s újra megjelennek az irodalomban a pásztorok és a pásztorlányok, akik finomak, és – mivel a pásztori irodalom a legmagasabb udvari költészethez tartozik, hiszen csak az udvari emberek tudnak ennyire vágyódni a (persze szükségképpen mindig keresett!) egyszerűségre – gyakran kiderül róluk, hogy álruhás hercegek és királykisasszonyok. Shakespeare több darabjában is találkozunk efféle álöltözetekkel. A rokokó idilljének szinte állandó színtere Árkádia, a pásztorok mesebeli földje. S a romantika népiességének egyik forrása is erre a többezer éves elvágyódásra vezethető vissza.

Balassi drámájának címe, a Szép magyar komédia..., akárcsak verseinél, valójában nem is igazi, a mai értelemben vett cím. A teljes cím a következő: Szép magyar komédia Thyrsisnek Angelicával, Sylvanusnak Galateával való szerelmekrül. – Valójában témamamegjelölésről és nem címadásról van szó. A komédia korabeli jelentését Dante Isteni színjátékának (Divina commedia) címéről már tanulhattuk: olyan (hosszabb, többszereplős) művet jelöltek vele, amely szomorúan kezdődik és vidáman ér véget. Balassi komédiája is ebben az értelemben komédia, jóllehet vannak olyanok, akik az igazi komédiához szüksége nevetségességet is megtalálni vélik a műben. (Bár a darab humorfoka még akkor is alatta marad az ismeretlen szerzőjű Comoedia Balassa Menyhárt árultatásáról c. régi magyar drámáénak.) A cím további része pedig csak annyit jelent, hogy magyar nyelvű szövegről van szó, a „szép”: egyszerű, a korban szokásos figyelemkeltő dicséret, mint pl. „szép egynéhány szerelmes versek”, „széphistória” stb., bár kétségtelen, hogy a „szép” jelző inkább szerelmi tárgyú művet sejtet, semmint mondjuk istenest. A cselekmény lényege a következő: egy Credulus nevű ifjú, aki tizedik éve bujdosik, mert egy vetélytársa megmérgezte a kedvesét, Angelicát, beleszeret egy Julia nevű nőbe, aki feltűnő módon hasonlít a halott Angelicára. Sylvanus, akinek Credulus elárulta, hogy szerelmes Juliába, szintén beleszeret Juliába, és elhagyja kedvesét, Galateát. Galatea Sylvanus pásztorán, Dienesen keresztül megpróbálja visszaszerezni volt kedvesét; Credulusnak pedig Briseida, Julia barátnője fogja pártját. De Julia hajthatatlan, mert nem akar hűtlen lenni régi kedveséhez, Thyrsishez, aki világgá bujdosott, amikor őt halottnak hitte. Credulus bánatában öngyilkos akar lenni, belevési egy fába búcsúversét, melyben halála okát is megírja, ő ugyanis azt hiszi, hogy Julia Sylvanust szereti. Sylvanus megakadályozza az öngyilkosságot, lemond Juliáról, és kibékül Galateával. Julia megtalálja a fába vésett verset, és el akarja onnét tüntetni a hazugságot, amikor találkozik Credulussal. Kettejük beszélgetéséből aztán kiderül minden, hogy Credulus valójában Thyrsis, és Julia nem más mint a halottnak hitt Angelica.

A darab fölépítése:

Ajánlás az erdélyi asszonyokhoz
A komédia summája (tartalma)
A szereplők felsorolása
Prológus (bevezetés, előhang)
Actus I. (1. felvonás)
--Scena I. (1. szín) Credulus monológja a hajnalhoz.
--Scena II. Credulus Angelica és Julia hasonlóságáról mesél egy barátjának, Licidának.
--Scena III. Credulus megtudja Sylvanus juhászától, Dienestől, hogy annak gazdája, akinek ő beszélt Juliáról, szintén szerelmes Juliába.
--Scena IV. Sylvanus monológja, melyben a Julia iránt érzett szerelméről beszél. (Elmondja a megkomponált versgyűjteényben is szereplő Ó, nagy kerek kék ég... kezdetű verset.)
Actus II.
--Scena I. Julia monológja Thyrsisről, aki világgá ment, amikor őt a megivott méreg miatt halottnak hitte.
--Scena II. Barátnője, Briseida megpróbálja rábeszélni Juliát, hogy fogadja el Credulus szerelmét.
--Scena III. Galatea beszél Sylvanussal, aki Julia kedvéért elhagyta őt.
--Scena IV. Briseida elmondja Credulusnak, hogy megint nem tudta rábeszélni Juliát arra, hogy az Credulust szeresse.
Actus III.
--Scena I. Credulus sikertelenül próbálja meghódítani Juliát.
--Scena II. Sylvanus a kősziklának panaszkodik. (Ismét egy vers a gyűjteményből: Ó, magas kősziklák...)
--Scena III. Briseida megrója a hűtlen Sylvanust.
--Scena IV. Galatea egy inget ígér Dienesnek, ha az átad Sylvanusnak egy kosár epret.
Actus IV.
--Scena I. Sylvanus arról beszél Credulusnak, hogy a Szerelem (Cupido) az oka annak, hogy ő is beleszeretett Juliába.
--Scena II. Julia azt mondja Briseidának, hogy régi szerelméhez való hűsége miatt soha senki mást nem fog szeretni, Credulus hallgatózik egy bokor mögött.
--Scena III. Sylvanus nem fogadja el Dienestől az epret, amit Galatea küldött.
--Scena IV. Credulus monológja, felmetszi egy fára búcsúversét, és öngyilkos akar lenni.
Actus V.
--Scena I. Sylvanus elveszi Credulustól a kést, és lemond Juliáról.
--Scena II. Julia elolvassa a fára vésett verset.
--Scena III. Galatea megbízásából Dienes azt hazudja Sylvanusnak, hogy Galatea egy másik férfit hívott találkára, Sylvanus féltékenyen siet Galateához.
--Scena IV. Credulus összetalálkozik Juliával, és arra kéri, hogy ölje meg, Julia tiltakozik, mire Credulus keseregve megemlíti Angelicát, Julia faggatni kezdi, mire Credulus elmeséli neki történetét, s elárulja, hogy valójában Thyrsisnek hívják. Erre Julia is felfedi kilétét: azonos Angelicával.
--Scena V. Sylvanus kibékült Galateával, a két szerelmespár boldogan siet vacsorázni. Conclusio (kimenetel) Dienes tréfásan búcsúzik a hallgatóktól. Az alapképlet, hogy mindenki mást szeret, Shakespeare Szentivánéji álom c. darabjára emlékeztet. A darabban ugyanannyi férfi szerepel, ahány nő:

férfiak nők
szerelmesek
Credulus Julia
Sylvanus Galatea
segítők
Dienes Briseida
közömbös szereplők
Prologus (előhang) Echo (visszhang)

Credulus és Julia nevével, s a komédiában szereplő versek nagy részével a megkomponált versgyűjteményben is találkozunk. Celia és Julia hasonlóságát a megkomponált gyűjteményben valószínűleg a komédia ihlette. Csakhogy a komédiában minden jól végződik, a szerelmesek egymásra találnak, és – mint a prológusból kiderül – „tisztességes szerelem vagyon benne, oly penig, ki szabad, nem köteles személek között forog, sem egyéb végre, hanem házasságra.” A megkomponált gyűjtemény Celia-Julia párhuzama azonban nem ilyen véget ér. Celia nem azonos Juliával. A szerelmes nem találja meg a boldogságot.

Hatástörténet

A „fajtalan” és az istenes énekek kettőssége

Balassi istenes és szerelmes verseit – vagy ahogy a korban nevezték – énekeit sokan utánozták. Ő maga arról panaszkodott tanítványának, Rimay Jánosnak, hogy sokan át is írják verseit. Költészete a kisebb utánzókon kívül hatott például Zrínyi Miklósra, a barokk költőre is. A szerelmi és az istenes énekek terjedése között az volt a különbség, hogy az istenes verseket nyomtatásban is megjelentették, a szerelmi énekek viszont csak kéziratos másolatokban terjedtek, melyeket többek között szerelmi példatárnak használtak, Batthyány Ferenc is Balassi verseivel udvarolt. Ezek a kéziratos másolatok aztán elvesztek az évszázadok alatt. Balassi megkomponált versgyűjteménye, mely jobbára szerelmes énekeket tartalmaz, csak másolatban maradt ránk, a múlt század végén megtalált Balassa-kódexben.

A hazafias költő mítosza

A versgyűjtemény megtalálása előtt már csak a nyomtatásból ismert istenes énekek költőjeként tartották számon Balassit. Tudtak ugyan róla, hogy voltak világi versei is, ezek közül a vitézi énekek szintén megjelentek nyomtatásban. Az 1948 utáni évek irodalomtörténészeinek szemében a vitézi élet a honvédlétel volt rokon, Balassiról írtak, de valójában talán Petőfi képe lebegett a szemük előtt, amikor megalkották a hazafias költő mítoszát. Nem feledhetjük el, hogy ugyanekkor kerül az érdeklődés és az irodalomtörténeti kánon előterébe a hazafias Zrínyi is, elfoglalván az inkább szórakoztató Gyöngyösi István helyét. Ez a hazafiasra festett irodalomtörténet hosszú ideig megmaradt, ilyennek látta Balassit még a Horthy- és a Rákosi-korszak irodalomtörténete is.

A szerelem költője

A Balassa-kódex megtalálása után persze kiadták és elemezték szerelmes verseit is. Megállapították, hogy Balassi a humanista szerelmi költészet műfaját művelte, és az olasz Petrarca Daloskönyvének bókoló és hódoló modorában írt szerelmes verseket. Verseinek jórészében idegennyelvű mintákat követ, a humanizmus idején ugyanis nem hogy nem számított hibának az, ha egy költő másnak a művéből merít, hanem inkább erény volt, mert ezzel műveltségét tudta bizonyítani.

A vitézi költő rajzának ellensúlyozásául íródott Klaniczay Tibor A szerelem költője című tanulmánya is (1961). Ő beszél először a versek sorrendjéből adódó lírai önéletrajzról, melyben a vitézi énekek szerepe csupán annyi, hogy ellensúlyozzák a szerelmi verseket.

Az istenes költő

A hazafias költő mítoszát gyengítendő, voltak olyan irodalomtörténészek, akik nem a szerelmi verseket, hanem az isteneseket hozták előtérbe, mint például Szerb Antal. Később pedig, a második világháborút követő hivatalos ateizmus ellei lázadás egyik módja volt az, hogy egy irodalomtörténész régi, vallásos verset vett elő.

Nem lehet nem észrevennünk azt, hogy ha a biológiai törzsfejődés mintájára fejlődéstörténetként olvassuk az irodalom történetét, mindig beleesünk abba a csapdába, amely a régi költőkben a maiak előképét fedezi fel, az irodalomtörténetet pedig útnak látja, amely a kortárs művészhez vezet. Így lehetett Balassi az első állomás a Petőfihez vagy az Adyhoz vezető úton. Vannak, akik szerint a múlt maga is csak a jelenben felidézve létezhet, ezért a múlt milyensége mindig attól függ, hogy milyen a jelen. A legszebben talán Borges (ejtsd: borhesz) ír erről.

A megkomponált gyűjtemény Balassija

Gerézdi Rabán volt az első, aki feltételezte, hogy Balassi száz versből álló gyűjteményt szeretett volna létrehozni. Horváth Iván az ún. Gerézdi-sejtés nyomán megpróbálta rekonstruálni ezt az eszményi versgyűjteményt. A 3x33-as feltevést csak erősítette az a tény, hogy Balassi 33 évesen festette meg portréját, ugynebben az évben szabadul meg pereitől, s fogadalmat tesz Istennek, hogy hálából haláláig szolgálni fogja őt. A Szentháromsághoz írt három himnusza is 99 sorból áll.

Az eszményi kötet úgy jön létre, hogy a Balassa-kódexben ránk maradt, meglévő gyűjteményből kivesszük azokat a verseket, melyek az érvelés szerint a másoló tévedése folytán kerültek csak bele a gyűjteménybe. A második részben így éppen 33 vers maradt, ahány az elsőben is. Rimay János tervezett Balassi-kiadása az istenes verseket hozta volna elől, s Balassiról tudjuk, hogy még több istenes éneket akart írni, valószínűleg úgy, hogy ez a rész is 33 éneket tartalmazzon.

Kőszeghy Péter és Szentmártoni Szabó Géza nem látta jónak úgy adni ki a Balassi-verseket, hogy az a költő által meg nem írt verseknek hagyjon helyet a gyűjtemény elején, mivel a meglévő kompozíció csak 2x33 verset tartalmaz, csak ezek után lehet hozni a 33-ra ki nem egészített, istenes énekeket tartalmazó részt.

Horváth Iván 1997-ben módosította elméletét, mely immáron nem az eszményi, hanem a meglévő 100-as kompozíciót értelmezi. Elemzése abból indul ki, hogy bebizonyítja, nem másolóktól, hanem magától Balassitól származik a Balassa-kódexben ránk maradt elrendezés.

1998-ban ketten is közzétették a Celia-ciklus szerkezetéről szóló elméletüket. Tóth Tünde a verstípusok alapján aaab-szerkezetűnek, Mihály Eszter pedig a ciklusban elmondott történet szerint szimmetrikusnak látja a Celia-énekek kompozícióját. Mindketten elismerik, hogy a két szerkezet nem zárja ki egymást, a kompozíció mindkét elmélet szerint értelmezhető. Nem ismeretlen ez a világirodalomban, gondoljunk Vergilus Aeneisének szerkezeteire.

Szöveggyűjtemény

[BALASSI BÁLINT VERSEINEK FRAGMENTUMI] (részletek)

Következnek Balassi Bálintnak kölem-kölemféle szerelmes éneki...

Első ,
Jelentem versben mesémet...

Második ,
Cupido szívemben...

...
Ötödik,
Nő az én örömem ...

...
Hetedik,
Mondják jövendölők...

...
Decima secunda,
Széllyel tündökleni...

...
Decimus quartus,
Csak búbánat immár...

Tizenötödik,
Hallám egy ifjúnak...

...
Tizenhetedik,
Csókolván ez minap...

Tizennyolcadik,
Szabadsága vagyon...

...
Huszonharmadik,
Keserítette sok bú és bánat...

...
Huszonnyolcadik,
Minap mulatni mentemben...

...
[Harminckettődik],
Áldj meg minket, Úristen...

Harmincharmadik,
Bocsásd meg, Úristen...

Ezek után immár akik következnek, azokat mind kiket házasságába, kiket a felesígítül való elválása után szerzett.
Harmincnegyedik,
Méznél édesb szép szók...

Harmincötödik,
Régi szerelmem nagy tüze...

...
Harmincnyolcadik,
Egy kegyes képében...

Harminckilencedik,
Ez világ sem kell már nekem...

Negyvenedik
Engemet régolta

Negyvenegyedik,
Széllyel hogy vadásza...

Negyvenkettődik,
Fáradsága után...

Negyvenharmadik,
Te, szép fülemile...

...
Negyvenhatodik,
Bezzeg nagy bolondság...

Negyvenhetedik,
Idővel paloták...

Negyvennyolcadik,
Szerelem s Julia...

Negyvenkilencedik,
Ha ki akar látni két eleven kutat...

Ötvennegyedik,
Ó, magas kősziklák...

...
Ötvenötödik,
Mi dolog, Úristen...

...
Ötvennyolcadik,
Ó, nagy kerek kék ég...

Ötvenkilencedik,
Szerelem istene...

Hatvanodik,
Az Zsuzsánna egy szép német leán...

Hatvanegyedik,
Vitézek, mi lehet...



Ennéhány Istenhez való énekek

...
Az én jó Istenem...
...
Mennyei seregek, boldog, tiszta lelkek...
...
Mint az szomjú szarvas...
...
[Hatvanharmadik] ,
Nyolc ifiú legén...

...


Valahány török bejt

Ez széles világon...
Ti, kik szegénséget...
Ismét felvetette...
Tebenned, Julia...
Ha nagy haragjában...
Egykor szép Juliát látván...
Mikoron kirepül...
Egykor szép Julia magába...
Rózsa színű lelkem...
...
[Hatvanötödik],
Pusztában zsidókat...

[Hatvanhatodik],
Ó, én édes hazám...



[Celia-versek]

[...]
[Második] ,
(...) Kit csak azért...

Ugyanakkor, hogy megkedveli Celiát,
Két szemem világa...

Harmadik,
Kegyelmes szerelem...

Negyedik,
Csudálván egy ferdőt...

Ötödik,
Mely csuda gyötrelem...

In eandem fere sententiam,
Kiáltok, csak bolygok...

Hatodik,
Az mely keresztény hű...

Hetedik,
Mely keserven kiált...

Nyolcadik,
Ó, én bolond eszem...

In eandem fere sententiam,
Vétettem ellened...

Kilencedik,
Julia szózatját...

Tizedik,
Szít Zsuzsánna...

Az cortigianáról, Hannuska Budowskionkáról szerzett latrikánus vers,
Friss szép...

[CÍM NÉLKÜLI GYŰJTEMÉNY]

Az erdéli asszony kezéről,
Ha szinte érdemem...

Az maga elméjének gyors voltáról az szerelem miatt,
Forr gerjedt elmémre...

Az Celia bánatjáról,
Mint szép liliomszál...

Bánja, hogy hajnalban kell az szerelmesétől elmenni,
Hajnalban szépülnek...

Fulviáról,
Lettovább Juliát...

ISTENES ÉNEKEK

Adj már csendességet...
Végtelen irgalmú...

[BALASSI BÁLINT VERSEINEK FRAGMENTUMI]

(részletek)

Következnek Balassi Bálintnak kölem-kölemféle szerelmes éneki, kik között egynéhány isteni dicsíret és vitézsígről való ének is vagyon.

Ezeket penig az maga kezével írt könyvébül írták ki szórul szóra. Vétek kevés helyen esett benne. Az sem egyébtül lött penig, hanem az Balassi írásának nehéz olvasása miatt, de afelől meglehet. Külem-külem mindenik éneket mikor, miről és kiről szerzette: megírta, az nótáját is mindenikinek följegyzette. Az ki azért gyönyörkedik benne, innent igazán megtanulhatja, mint köll szeretőjét szeretni és miképpen köll neki könyörgeni, ha kedvetlen és vad hozzá. De nem mindent hövít úgy az szerelem tüze talám mint őtet.

Első

Egy horvát virágének nótájára
Aenigma

1 Jelentem versben mesémet,
De elrejtem értelmemet;
Kérem édes szeretőmet,
Fejtse meg nekem ezeket:

2 Minap én úton jártomban
Láték két hattyút egy tóban,
Hogy volna csendes úszásban
Együtt lassú ballagásban.

3 Gyakran egymásra tekintnek,
Kiről kitetszik szerelmek,
Egymáshoz való jó kedvek;
Hasonlók, mindketten szépek.

4 Hogy így együtt szerelmessen
Ők úsznának szép csendessen,
Azonközben nagy sebessen
Egy keselő csalárdképpen

5 Rájok menvén, az egyikét,
Körme között az szebbikét
Elkapá, foggatá szegént,
Mint szeretőt, kedve szerént.

6 Látván társa, bánatjában
Rív keserves kiáltásban,
Széllyel ballagván az tóban,
Nem tud, megyen nagy bújában,

7 Mert látja társától váltát,
Látja maga özvegy voltát,
Bújában elszánta magát,
Óhajtja már csak halálát.

Második

Az Lucretia éneke nótájára
Kristina nevére

1 Cupido szívemben sok tüzes szikrákkal szerelmét most újítja,
Elmémben, mint várban vigyázván virrasztó, herdóját ő úgy mondja,
Tüntetvén előttem szép csillagom képét, velem csak kívántatja.

2 Róla feledéken nem lehet víg szívem, mert csak őtet óhajtja,
Mint esőt aszályban meghasadozott föld, őtet úgyan kívánja,
Tüzem enyhítője, bánatom vivője hogy csak ő már, azt vallja.

3 Immár őérette egyebek szerelme nálam mind semmié lött,
Mert szeme nyilával, nagy igazságával mint célt, engem már meglőtt,
Bévett szerelmében, kivel mintha engem ő úgyan idvözítött.

4 Siralmas nagy bánat különben nem bánthat, csak mikor őt nem látom,
Szép kertek tömlecnek akkoron tetszenek, víg ének is siralom,
Viszont mikor látom, vagy szavát hallhatom, nincsen semmi bánatom.

5 Törödelmes szívem édes leveliben szinte igaz úgy indul,
Régi betegségből mint támadott ember újúl rózsa szagátul,
Vagy mint az régi rab szabadságnak örül, elszaladván fogságbul.

6 Ínségéből immár mert engem ő kivett előbbi szerelmemnek,
Bús voltát szívemnek lengedező szele elverte jó kedvének,
Búszerző szerelem már nem árthat nekem, mert oltalma fejemnek.

7 Nemrégen szép gyűrőt szerelmesem küldött, ki rubinttal mind rakva,
Egy szép drága gyémánt kellő kezéparánt vagyon közte foglalva,
Hozzám szerelemben tökéletes szíve is így vagyon kapcsolva.

8 Ajándékon viszont kiért hív szívemet én is neki mutattam,
Szorítva kit neki szerelemnek tüzes fogójában nyújtottam,
Fejemet, lelkemet, teljes életemet ajánlottam s vallottam,

9 Melyet szerelmesen és igen jó néven tőlem, rabjától elvett,
Édes hívségében, mint erős szekrénben bézárolván rekesztett,
Nagy igazságában, mint szép lágy ruhában tűrve kebelében tett.

10 Távol vagyon immár nagy keserűségem, gyönyörű én életem,
Mely szépek tavasszal sík mezők virággal, boldogsággal jókedvem
Azon módon rakva, nem győz örvendezni eleget szeretőmen.

Ötödik

Az Gianeta Padovana nótájára

Nő az én örömem...

1 Nő az én örömem most az én szép szerelmem erre való néztében,
Bús kedvem sincsen semmi énnekem, mert ismét bévett nagy szerelmében,
Megengedett, fogott kezet, megbékéllett nagy kegyesen,
Halálomtól megtérített, engem csókolván édesen.

2 Szép Venust azért már kis fiával jótéteért, míg élek, mind áldom,
Hogy jóra hozta szerelmesemmel vétkemért gonoszul fordult dolgom,
Kegyelmet nyert, meg bészerzett, tudta, mert hív szolgálatom;
Hogy vétettem, nem szánszándék oka, de tudatlanságom

3 Mint az idvösség semmi nem egyéb az Isten színének látásánál,
Én boldogságom is csak abban áll, ha szerelmét látom igazsággal,
Örömre fordít, ha szólít magához édes szavával,
Boldogít, ha hozzá szorít, ölelve gyönge karjával.

4 Ezelőtt neki csak rabja voltam, őtet jutalom nélkül szolgáltam,
Rabságból kivett, szolgájává tett, szolgálatom nem esik heában,
Mert ajakát mint jó zsoldját adja, hogy én megcsókoljam,
Szerelmével ajándékoz, csak hogy tovább is szolgáljam.

5 Sem Jason az szép aranygyapjúnak, sem vitéz Aeneas Laviniának
Nem örült ennyit, mostan amennyit én örültem jó akaratjának;
Mert mi lehet ennél kedvesb, édesb én kívánságomnak,
Mint csókolni dicsőséges színét mennyei orcának?

6 Vallyon s ki élheti én nálamnál nagyobb kedve szerint már világát?
Vagyon-é inkább, ki hasonlítsa én boldogságomhoz állapotját?
Szerető, ékes, kegyes, kedves, mutatja hozzám hív voltát:
Nincs bánatom, gyanóságom, mert esmérem igazságát.

7 Gond nélkül azért vígan éneklek, örvendek csak igaz szerelemnek;
Míg élek, arra figyelmes leszek, hogy ne legyek ellene kedvének:
Dicsértessék jótéteért, megbocsátott én fejemnek,
Megcsókolván és ezt mondván: Miért mondasz kegyetlennek?

Hetedik

Morgai Kata nevére
Az Fejemet nincsen már nótájára

1 Mondják jövendölők bizonnyal énnekem,
Hogy születésemben Venus megkért engem
Arra, hogy csak magának szolgáltasson velem.

2 Olyha, mintha hinném enmagam is ez szót,
Mert látom, hogy Venus kíván nekem sok jót,
Szerelmimben mert gyakran hoz énnekem hasznot.

3 Reám eleitől fogva gondot viselt,
Mint fogadott fiát, erkölcsemben kedvelt,
Látván természetemet, jól magához nevelt.

4 Gyakran szerelmimben most is szerencsésít,
Én jó szerencsémre utat nyitván nódít
Arra, mert szolgálatom esik kedve szerint.

5 Azminthogy mostan is megajándékoza,
Rabul egy szép szüzet én kezemben ada,
Mondván: Szolgálatodnak ez is egy jutalma.

6 Ily szép mint ez, akkor sem volt ő maga is,
Hogy neki ítélte aranyalmát Paris;
De ilyen kívánt lenni, ha istenasszony is.

7 Kívánván szépségét irigykedik rea,
Hogy nálánál szebbnek ítéljem, azt bánja;
Ha meg nem őrzöm, tőlem elveszti, azt mondja.

8 Adta szép rabomnak, mert olyan szép színe,
Mint rubint gyémánttal miként illik egybe,
Vagy fejér liliommal ha rózsát fogsz eszve.

9 Több szép szüzek között lévén oly tettetes,
Mint csillagok között telihold mely fényes;
Mint mennyei seregnek, éneklése édes.

10 Az csak vétek benne, hogy ilyen tudatlan;
De megyek, ha látom, mely igen ártatlan?
Mód nélkül tekint reám, tréfál minduntalan.

11 Mit mondjak felőle többet, én nem tudom,
Mert minden szépségnek jelit rajta látom:
Legyen fottig jó hozzám, én csak azt kívánom.

Decima secunda

Ejusdem generis
Az nótája Lucretia énekének

1 Széllyel tündökleni nem ládd-é ez földet gyönyörű virágokkal?
Mezők illatoznak jószagú rózsákkal, sokszínű violákkal,
Berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngenek sokféle madárszókkal.

2 Új rózsakoszorúkban kegyesek, szüzek ifiakkal táncolnak,
Jószavú gyermekek vígan énekelnek, mindenek vígan laknak,
Mind menny, föld és vizek, ládd-é, úgy tetszenek, mintha megújulnának.

3 Sőt még Cupido is mostan feltörlötte homlokán szőke haját,
Gyönge szárnyacskáján té-tova, mint angyal röpül, víg kedvet mutat,
Szerelmes táncokban kinek-kinek adván kezére szép mátkáját.

4 Azért ne bánkódjál, én jó vitéz társom, ürülj minden gondoktól,
Eléggé hordoztuk heában az sok bút, legyen már tőlünk távol,
Mostan igyunk, lakjunk, vigadjunk, táncoljunk, távozzunk bánatunktól!

5 Nemde valakiért aggasztaljuk volt mi inkább ifjú éltünket,
Kiből azt sem tudjuk, hol és mely órában kiszólítnak bennünket?
Kivel mit gondoljunk? Ha Isten jó urunk, ő mindennel jól tehet.

6 Aggasztaló bánat, búszerző szerelem távol legyen mitőlünk,
Jó borokkal töltött aranyas pohárok járjanak miközöttünk,
Mert ez napot Isten örvendetességre serkengeti fel nekünk!

7 Marullus poéta azt deákul írta, ím, én penig magyarul,
Jó lovam mellett való füven létemben fordítám meg deákbul,
Mikor vígan laknám vitéz szolgáimmal, távozván bánatimtul.

Decimus quartus

A nótája a Lucretia nótája
Borbála nevére

1 Csak búbánat immár hagyatott énnekem, kiben elfogy életem,
Mert jó reménségem kiben vala nekem, az most elhagyott engem,
Kiért mindenkoron nyughatatlanságban, fohászkodásban lelkem.

2 Ha néha hogy értek egyéb embereket szeretőjökről szólni,
Akkor én bús lelkem rólad emlékezvén nem tud szegén mit tenni,
Mert az gondolkodó, búskodó szerelem szívemet csak emészti.

3 Azért én szerelmem és gyönyörűségem, mért hagyál el engemet?
Ó, te fényes napom, mire nem terjeszted énfelém is fényedet,
Hogy vigasztaltatnám én nagy bánatimban, látván szép személyedet?

4 Kívánságim nekem látni személyedet naponként öregbülnek,
Kik hogy ez ideig be nem telhettenek, szemeim könyveztenek,
Mert ki oka voltál előbb örömemnek, most vagy csak keservemnek.

5 Bánat miatt leszek én nagy gyötrelemben, ha rajtam nem könyörölsz,
Betegségemben is, kinek vagy orvosság, ha nem gyógyítasz, megölsz,
Hű szerelmemet is ha te megtekinted, bűn, ha hozzám nem térölsz!

6 Oly igen nagy csudám nekem ezen vagyon, hogy mely kemény te szíved,
Te gyenge színedhez nem hasonló, higgyed, te acél természeted,
Mert lám, nem érdemlem az te ittlétedben, hogy szemedet rám vessed.

7 Rajtam szabad vagy te, én édes szerelmem, valamit mívelendesz,
Mert azt így jól látod, hogy vagyok te rabod, ha szinte megölendesz,
Azért ámbár gyötörj, szívem, mégis engem, hogyha abban örvendesz.

8 Bírsz ugyanis engem szinte úgy mindenben, amiképpen akarod,
Az én víg szívemet te megszomorítod, ismét megvígasztalod,
Szomorú lelkemet, mint egy fiatal fát mint bölcs kertész, úgy hajtod.

9 Az fiatal fához vagyok már hasonló, ki még nyers és zöldellik,
Ki az tűzben lévén egyfelől nedvesül, s másfelől égettetik,
Így egyfelől szívem tőled kínoztatik, s ismét vigasztaltatik.

10 Lám, az Aetna-hegyet mondják tengeren túl, hogy korosként égten ég,
Kit soha nem olthat meg sem eső, sem hó, sem másféle nedvesség,
Kinek égésében sem volt, sem leszen is ez világon soha vég.

11 Az én szívemnek is, ki nagy szerelmében hozzád régen felgyulladt,
Tüzét meg nem oltja sem bú, sem nyavalya, sem egyébféle bánat,
Szerelmemért szinte ha megölsz is engem, de ugyan el nem hadhat.

12 Én szerelmemnek mert akkor leszen vége, mikor a folyóvizek
Visszafolyók lesznek, s mindenfelé hegyek árkokká lönni kezdnek,
Kik, hogy meglegyenek, magad is jól tudod azt, hogy lehetetlenek.

13 Rólam azért vedd el szomorú néztedet és mutasd víg kedvedet,
Te két szép szemeddel, mellyel gyakran megölsz, élessz viszont engemet,
Tudod, úgy szeretlek, tégedet kedvellek, mint tulajdon lelkemet.

14 Tovább beszédimet immár én nem nyújtom, mert netalán megbántlak,
Hosszú beszédimmel, mint szinte magamat, nem örömest untatlak,
Csak ezen könyörgök, hogy engem mindenkor tarts tulajdon rabodnak.

15 Gyönyörűségem mert minden reménségem nekem csak benned vagyon;
Mi oka, nem tudom, hogy mind éjjel-nappal szívem téged gondoljon,
Tégedet óhajtson, tefelőled szóljon, és csak tégedet várjon.

16 Tégedet ajánllak kegyes Istenemnek kezében, kegyelmében,
Én magamot penig az te jó kedvedben és édes szerelmedben;
Ki írta, tudhatod, hiszem mert látszanak könyveim ez levélben.

Tizenötödik

Az lengyel ének: Byś ty wiedziała nótájára
Ad apes

1 Hallám egy ifjúnak minap éneklését,
Egyedül lévén egy kertben törődését,
Hol hallgatja vala méheknek zengését.

2 Gyötrődik magában, mert forog eszébe
Szép szerelmesének gyönyörű beszéde,
Azért énekének így leszen kezdete:

3 Nagy méltán bizony sokszor panaszolkodom,
Szerelem hamis voltán ha gondolkodom,
Hogy azt szeretteti velem, ki gyilkosom.

4 Nincs semmi hálája jó szolgálatomnak,
Szerelmemért csak jó szót is ritkán adnak,
Így sem élnem s halnom énnekem nem hadnak.

5 Ó, kegyetlen, miért vagy gonosszal annak,
Ki téged mindenkor tart boldogságának?
Csak engem tartasz-é gonosz akaródnak?

6 Ezt mondván azonban fordula méhekhez,
Hallván zengéseket monda: Ez mit jegyez?
Azért nekik szólván lőn beszéde emez:

7 Ő szól: De ti, mézet győtő bolond méhek,
Rózsán, violákon itt mit szedegettek?
Ha mézet kerestek, azt nem itt lölitek,

8 Hanem az én szerelmesem édes száján
S megért cseresnéhez hasonló ajakán,
Ott mézet találtok eleget mindnyájan.

9 De meglássátok, hogy az méz-elszedésben
Fuláktok ne ejtse őtet szerelemben,
Mert higgyétek, viszont lesztek büntetésben.

10 Mert mint szájatoknak hogy vagyon fulákja,
Így ő szemének is vagyon nagy hatalma,
Megsért szerelmével, mihelyen akarja.

11 Ő tekintetében villámik szerelem,
Kivel néha megöl, néha éleszt engem,
Örömre, bánatra csak ő én vezérem.

12 Mondok, ha ki őtet köztetek megsérti,
Szerelem nagy kínját viszont az megérzi,
Mert bosszúját azzal szokta megállanni;

13 Szinte így gyötrődtek, mint szinte enmagam,
Ha nem fogadjátok nekem igaz szovam,
Azért ám lássátok, én igazat mondtam.

Tizenhetedik

Az Bánja az Úristen nótájára
Kiben annak adja okát, hogy él, noha a lélek a szerelmeséhez elszökött tőle

1 Csókolván ez minap az én szép szeretőmet,
Szerelmes szájában felejtém én lelkemet,
Lelkem nélkül lévén, keresni elküldém, lelkem után szívemet.

2 Ki sok járás után lelkemet megtalálá,
Mert szerelmesemnek ajaki között látá;
Látván lakóhelyét, hogy kíváná éltét, lelkemnél ott marada.

3 Vagyok immár azért mind lelkem, szívem nélkül,
Ki mindkettő nekem szép szeretőm száján ül,
Holt-eleven vagyok, mint kór, csak tántorgok, majd elválom éltemtül.

4 De ha kérded, hogy hogy élhetek lélek nélkül,
Ha lélekkel együtt megyen élet emberbül?
Ne csudáljad szómot, érts meg csak dolgomot, okát adom ezentül:

5 Ugyanakkor, mikor lelkem tőlem elszökék,
Szeretőm lelkében magamnál megmaraszték,
Ki nagy szerelmemben mégis éltet engem, hogy szinte ki ne múlnék.

6 De ez is, ez engem éltető, édes lélek,
Látván, szerelmemben hogy mely igen gerjedek,
Mint meggyulladt helyből, kifutna testemből, hogy ilyen igen égek.

7 El is megyen penig, ha az én szerelmesem
Édes szerelmével meg nem enyhíti tüzem;
Nosza táplálója, életem tartója, hosszabbítsad életem!

8 Lelkem nyugszik rajtad, meghidd, nagy szerelmében,
Bízik jóvoltodban, nincsen hozzád kétségben,
Csendes elméjében, gerjed örömében, rólad elmélkedtében.

9 Árnéknak tetszik már ez világnak szépsége,
Nálam tekívöled álom gyönyörűsége,
Lelkem könnyebbsége te vagy reménsége, választott édessége.

Tizennyolcadik

Azon nótára
Kiben örül, hogy megszabadult az szerelemtől

1 Szabadsága vagyon már én szegény fejemnek,
Szerelemtől nincsen bántása én lelkemnek,
Vagyok békességes, én elmém már csendes, nincs gyötrelme lelkemnek.

2 Megszabadult rabhoz hasonló állapotom,
Mint szinte annak, nekem sem volt szabadságom;
Én nagy szerelmemben, mint gonosz tömlecben, éjjel-nappal volt gondom.

3 Szabadon örülök minden mulatságoknak,
Búsultát sem gyakran látják vidám orcámnak,
Azért, mert köteles nem vagyok szerelmes senki ékes voltának.

4 Örülök, röpülök, nemkülönben, mint karul,
Kinek sárga lába lábszíjakbul szabadul,
Nem kesereg lelkem, mert megmenekedtem szerelem békójábul.

5 Kell immár énnekem csak jó ló, hamar agár,
Ifjak társasága, éles szablya, jó madár,
Vitézek közt ülvén kedvem ellen sincsen jó borral teli pohár.

6 Kegyesek, szép szüzek, reám bár úgy nézzenek,
Valamint akarják, azzal mind egyet érnek;
Mert sem szerelmekkel, sem gonosz kedvekkel többé vízre nem visznek.

7 Vehetnek ifiak, vének példát énrólam,
Én nagy szerelmemben mennyi nyavalyát láttam;
Néha mint örültem, néha kesergettem, mint nyughatatlankodtam.

8 Ójja, en a tanács, szerelemtől meg magát
Minden, ki kívánja életének nyugalmát,
Mert ki azt követi, higgyed, kínját érzi, veszi gonosz jutalmát.

9 Szerzém ez nyolc verset víg és szabad elmével,
Gyűlésben indulván jó ruhás legényekkel,
Hozzám hasomlókkal, vitéz ifiakkal, nem kehegő vénekkel.

Huszonharmadik

Ének olasz nótára

1 Keserítette sok bú és bánat az én szívemet,
Kiben régoltától fogva viselem életemet,
Nem tudok már mit tenni, hova fogjam fejemet,
Mert sok nyavalya után új kín gyötör most engemet,

2 Reám mert hertelenséggel most az szerelem jüve,
Egy igen szép virág magának engem köteleze;
Egyetlenegy szépségem, mindéltig így kínzasz-e?
Az te hív szolgádot [...] megölni nem szánod-e?

3 Vége bár keserves éltemnek legyen, ha akarod,
Ha szerelmemet kínnal fizetni jobbnak gondolod,
Ám teljék neked kedved, csak hogy te jobb karod
Hozza el életemért nekem kedves halálomot!

4 Semmit mert nem gondolok immár szörnyő halálommal,
Csak hogy ölessem meg te liliom színő karoddal,
Én szerelmem, gyilkosom, boldog leszek azzal,
Ha az én kínjaimnak végét éred halálommal!

5 Jóllehet, ha meg kell halnom, okát tudni akarnám,
Mert ha szerelmemért míveled ezt mostan énrajtam,
Az jóért hogy gonosszal akarsz lenni hozzám,
Nem illik, hogy szolgálatomért tőled így kínzassam.

6 Térj hozzám azért most, egyetlenegy gyönyörűségem,
Tégy te szolgáddá engem, én édes drága szépségem,
Mert csak tebenned vagyon nekem reménségem,
Hiszem, hogy még valaha megszánván, te jól téssz vélem.

7 Íme, lám naggyal meghaladtad az te szépségeddel,
Az kinek nevét viseled te vezetékneveddel,
Az napnál hatalmasb vagy te két szép szemeddel,
Szép Diana is semmi hozzád magaviseléssel.

8 Látván minapi napon hajad arany színő voltát,
Kaláris szabású ajakid édes mosolygását,
Gyönyörű beszédednek hallám zengő szavát,
Álmélkodván csodálám az te rózsa színő orcád.

9 Oly igen nagy ereje vagyon te két szép szemednek,
Akiket akarnak, megölnek, s ismét megélesztnek;
Az hónál fejérb kezed, kit Istentül kérek,
Hogy rövidnap szorosan ölelvén rám keröljenek.

10 Nem illik azért neked lenni hozzám most félkedvvel,
Ha meggondolod, hogy kiket hadtam én éretted el,
Szántalan fáradságot vettem én érted fel,
Kiket is csak egyedül érted viseltem békével.

11 Az szükség viszen tőled ily igen messze most engem,
Nem lehet az különben, el kell immáron sietnem,
Nagy víg kedvő szerelmem, ne felejts el engem,
Vegyed örökké való hív szolgálatomot nekem.

Huszonnyolcadik

Egy török ének: Ben seyrane gider iken
A nótája is az

1 Minap mulatni mentemben
Jöve két kegyes előmben,
Egyik monda: Halljad legény,
Melyikünk szebb, ez-é vagy én?

2 Felelém: Ez szót nem fejtem,
Vétekben én nem leledzem,
Nem akarok megfelelnem,
Mind szépnek tetszetek nekem.

3 Nektek szemetek fekete,
Két-két narancs kebletekbe,
Vattok szépek személytekbe,
Édesek beszédetekbe.

4 Monda ismét: Kérlek téged,
Melyinket vennéd inkább meg?
Melyinkért adnád több pénzed?
Mondd igazán feleleted!

5 De imhol nektek az igaz,
Szépségtekről rövid válasz,
Szömölcsöt visel mellyén az;
Az ki legszebb, kisebbik az.

[Harminckettődik]

Egy lengyel ének igéről igére és ugyanazon nótára:
Blogosław nas nasz Panie

1 Áldj meg minket, Úristen, az te jóvoltodból,
Világosíts meg minket irgalmasságodból
Orcád világosságával, Lelked ajándékával,
Hogy éltünkben ez földön járjunk igazsággal!

2 Engedd meg ezt minekünk, kegyelmes Istenünk,
Hogy mindnyájan tégedet igazán esmérjünk,
Hadd az kicsiny hitűkkel együtt örvendezzünk,
Mikor megítélsz, Uram, kegyelmezz meg nekünk!

3 Ne tántorodjunk mi el soha, Uram, Tőled,
Ne kételkedhessünk is többé már Felőled,
Nyughassék meg mi lelkünk igaz hittel Benned,
Vallhassunk mindenekben urunknak csak Téged.

4 No, azért dicsérjük most felszóval az Urat,
Mert lám, csak ő viseli mindenütt gondunkat,
Uram, az te nevedben áldd meg szolgáidat,
Kiért viszontag mi is dicsérjük Fiadat.

Harmincharmadik

Az nótája: Bánja az Úristen
Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott
Balassi Bálint nevére

1 Bocsásd meg, Úristen, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát, könnyebbíts lelkem terhét!

2 Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben
Té-tova bujdosik, mint madár a szélvészben,
Tőled elijedett, tudván, hogy vétkezett, akar esni kétségben.

3 Látja magán való szántalan nagy sok jódat,
Kiért, tudja, téged nem tisztelt, jól tött urat,
Háládatlanságát látván hamis voltát, ugyan szégyenli magát.

4 Akarna gyakorta hozzád ismét megtérni,
De bűnei miatt nem mér elődben menni,
Tőled oly igen fél, reád nézni sem mér, színed igen rettegi.

5 Semmije sincs penig, mivel elődben menjen,
Kivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen,
Vagy alázatossan, méltó haragodban tégedet engeszteljen.

6 Sok kísértet éri, mindenképpen rettenti,
Veled ijeszgeti, kétségre sietteti,
Ki miatt majd elvész, ha vele jól nem téssz, magát Pokolra ejti.

7 Jajgatván nagy sokszor említi szent nevedet,
Mondván: Vajha az Úr hozzá venne engemet,
Bizony kedvét lelném, mert őtet követném, mint édes Istenemet!

8 Bátorítsad, Uram, azért bíztató szóddal,
Mit használsz szegénynek örök kárhozatjával?
Hadd inkább dicsérjen ez földön éltében szép magasztalásokkal.

9 Az te szódat, tudom, mihelyen meghallhatja,
Ottan szent nevedet, mint atyját, úgy kiáltja,
Kiterjesztett kézzel, sűrű könyves szemmel magát reád bocsátja.

10 Legörögvén könyve orcáján, úgy megkövet,
Magad is megszánnád, látván, mely keseredett,
Mert zokogásokkal, siralmas szép szókkal kér fejének kegyelmet.

11 Irgalmasságod is annál inkább kitetszik,
Az mennél több vétkem nekem megengedtetik,
Inkább kegyelmedben, mint büntetésedben te irgalmad tündöklik.

12 No, nem tartod, tudom, tovább haragod rajta,
Mert az békességre te jobb kezed kinyújtva,
De csak olyanoknak, kik utánad járnak, mert vagy mindennek ura.

13 Térj azért, én lelkem, kegyelmes Istenedhez,
Szép könyörgésekkel békéljél szent kezéhez,
Mert lám, hozzáfogad, csak reá hadd magad, igen irgalmas úr ez.

14 Higgyünk mindörökké igazán csak őbenne,
Bűntül őrizkedjünk, ne távozzunk el tőle,
Áldott az ő neve örökké mennyekbe, ki már megkegyelmeze.

15 Éneklém ezeket megkeseredett szívvel,
Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével,
Té-tova bujdosván, bűnömön bánkódván, tusakodván ördöggel.

Ezek az énekek, kiket Balassi Bálint gyermeksígétül fogva házasságáig szerzett. Jóllehet kettő hía: az egyik egy virágének az Irgalmazz, Úristen nótájára, kinek az kezdeti így volt: Vallyon meddig akarsz engem kesergetni... Az elveszett. Másik egy könyörgés a Palatics nótájára, ki az Nyíri Báthory Istvánnál és Ugnotnénál is volt. Így kezdetik el: Láss hozzám, ödvessígemnek Istene.
Ezek után immár akik következnek, azokat mind kiket házasságába, kiket a felesígítül való elválása után szerzett. Jobb részre a virágénekeket inkább mind Juliárul, mely nevére azért keresztelte az szerelmesét, hogy a rígi poétákat ebben is kövesse. Kik közül Ovidius Corinnának, Joannes Secundus Juliának, Marullus Neérának nevezte szeretűjét.

Harmincnegyedik

Ezt akkor szerzette, hogy az felesége idegenségét és a hamisságát eszébe kezdte venni, kin elkeseredvén, s jutván annak az szerelmesének igazsága eszébe, akit ok nélkül bolondul elhagyott volt feleségéért, úgy szerzette ezt
Az Már szinte az idő vala ki[nyílásban] nótá[já]ra

1 Méznél édesb szép szók, örvendetes csókok
Most emlékeztetnek elmúlt régi sok jók,
Melyekbe ezután már soha nem jutok.

2 Titkos keservemben hull orcámrul könyvem,
Rólam mit prófétált, tölt mert mind fejemen,
Aki keservesen válék el éntőlem.

3 Fájdalmam öregbül naponkint bűnemtül,
Mert mint gyümölcsiért diófát ág közül,
Tőlem úgy elverém jováért ok nélkül.

4 Kiért reám szállott Istentül nagy átok,
Betegség, kár, sok gond, szégyen, rút hír, szitok,
S ha kiért vétkeztem, hozzám az is álnok.

5 De méltó vétkemért már holtig szenvednem,
Mint gonosz oltvánnak, bűnem hasznát vennem,
S más megette mérget nekem is megennem.

6 Mint halálra vált kór nem tűr orvosságot,
Mert halál sürgeti, nem kedvel semmi jót,
Én sem hallgathatok vigasztaló szép szót.

7 Vigasztalás, jó társ nem adhat víg kedvet,
Bús fejem egyedül csak bujdosni szeret,
Mert pokolnak tetszik ez világi élet.

8 Könyörgök Istennek csak ez két dologért:
Szánjon meg immáron elsőben csak ezért,
Kit soká szolgáltam híven szerelméért.

9 Nézzen vétkem mellett nagy szerelmemre is,
Mégis mint szolgáltam, tudja ő maga is,
Vétkemnek sok búját mint viseljem most is.

10 Ezt ha megnyerhetem, bár meghaljak ottan,
Búmnak, mint hattyúnak, legyen vége vígan;
Más kívánságom ez: idvözüljek osztán.

Harmincötödik

Ezt akkor szerzette, hogy az ő felesége idegensége miatt az régi szeretőjén kezdett szívében megindulni
Arra az oláh nótára, az mint az eltévedt juhokat siratja volt az oláh leány

1 Régi szerelmem nagy tüze,
Hamuvá vált vala szinte,
De ím, nem tudom, mi löle,
Hogy bennem még felgerjede.

2 Elvált hív szeretőm miatt,
Új bánat nagy kínnal fogyat,
De nem látom semmi módját,
Mint oltsam szerelmem lángját.

3 Mert mint mérges nyíllal lőtt vad,
Kiből nyílvas ki nem szakad,
Fetreng, sem élhet, sem halhat,
Úgy tűr én szívem fájdalmat.

4 Hogy véletlen most Cupido
Meglőtt az mordály áruló,
Maga hittel lőn köztünk szó,
Hogy frigyünk lenne állandó.

5 De hitét ugyan nem állja,
Frigyét ez fattyú felbontja,
Elmémet olyra gyúlasztja,
Ki csak kár, maga is látja.

6 Mert annak édes szerelmét,
Kinek ígéri személyét,
Magánál vesztette kedvét,
Nézsze tökéletlenségét.

7 Avval régen gyűlöltetett,
Az ki szerelmével éget,
Veszedelmemre de siet,
Hogy bennem gyújt régi szenet.

8 Átkozott, ha nem más móddal,
Végezd búmot halálommal,
Ne gyújts olthatatlan lánggal;
Metszesz keserves kínommal?

9 Vagy hogyha égetni akarsz,
Mint bolondot, mit játszódtatsz?
Arra gerjessz, kit megadhatsz,
Nyerhetetlenre ne gyúlassz!

Harmincnyolcadik

Immár hogy az Cupido mutatására megsaldítja Juliát, az felé megyen, kit szinte egy kapuközben talál elő, s közöl így szól:
Ugyanazon nótára

1 Egy kegyes képében az gyászöltözetben vallyon angyal tűnék-é?
Vagy ember magzatja angyalábrázatba szemeimnek tetszék-é?
Angyal-é vagy ember, aki ezen ment el, lelkem de immár övé.

2 Lelkem drága kincsét, dicsőséges színét jobb részre mind béfedte,
Csak vidám szemeit, lelkem éltetőit énreám függesztette,
De azt sem kegyessen, sőt nagy idegenen, csak mintha nem esmerne.

3 Vajha ez az volna, kit Venus fogada fia által énnekem,
Hogy kezemben adna, ha ő szolgálója szabadulna igyében,
Szívem nagy bánatja örömre fordulna, vég lenne könyveimben.

4 De ne adja Isten, hogy ez ilyen legyen, ez bizony inkább tündér,
Vagy vadász Diana, vagy istenasszonya szívemnek, amit felvér,
Mert noha szereti, de azért rettegi, csak szólni neki sem mér.

5 Kegyesség, kedvesség, ékesség, édesség épen mind benne látszik,
Tekintet, nyájasság, okosság, vidámság rajta nyilván meglátszik,
Ő szépség formája, illik minden módja, mert mennybélinek tetszik.

6 Bár magát ne lássam, de csak szavát halljam, szívem őhozzá készül,
Belőlem kiindul, úgy dobog azontul, nem élhet nála nélkül,
Csak őérte hal s vész, mindent szenvedni kész, semmit se fél egyébtül,

7 Hanem csak őtőle, az kinek kívöle vigasztalója több sincs:
Semmi szép mulatság, semmi jó nyájasság, semmi világi nagy kincs!
Nosza, én nagy búmban így szólok magamban mondván: Lelkem, rám tekints!

8 Egy kapu közében juték elejében vidám szép Juliának,
Hertelen hogy látám, előszer alítám őtet lenni angyalnak,
Azért ő utába így szólék utána, mint istenasszonyomnak.

Harminckilencedik

Hogy Juliára talála, így köszöne neki:
Az török Gerekmez bu dünya sensüz nótájára

1 Ez világ sem kell már nekem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem;
Egészséggel, édes lelkem!

2 Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kívánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Veled Isten áldomása.

3 Én drágalátos palotám,
Jó illatú, piros rózsám,
Gyönyörű szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!

4 Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete szénje,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!

5 Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!

6 Juliámra hogy találék,
Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet neki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.

Negyvenedik

Cupidónak való könyörgés, okul előhozván az salamandra példáját, azt, hogy vagy leszen őhozzá jó valaha, vagy sem, de mint az salamandra tűz kívül, ő sem élhet soha az Julia szerelme nélkül
Az Csak búbánat nótájára

1 Engemet régolta sokféle kínokba tartó én édes szívem,
Hozzád kiált lelkem sírván keservessen, mert gyötrődik sokképpen:
Könyörülj már rajtam, légy kegyelmes hozzám, ne légy ilyen kegyetlen!

2 Távozás keserve, emlékezet mérge veszt és sillyeszt engemet,
Támasztván előmben esztelenségemben esett szörnyű vétkemet,
Kinek nagy terhétől, mint halálos bűntől, oldozd meg már lelkemet!

3 Az sötét étszakák minden állatoknak kedves nyugalmat hoznak,
Emberek dologtól, állatok munkától meg akkoron tágulnak,
Csak nekem, veszettnek, hogy mind napok, éjek szörnyű kínommal múlnak.

4 Most is örömemet magaddal elvitted kedvemmel egyetemben,
Reád gyúlt szerelmem titkon éget engem keseredett elmémben,
Áldott szemeidet, gyenge szép színedet juttatván én eszemben.

5 Cupido, ne mesd fel ilyen szörnyű sebbel szívemben annak képét,
Ki halálra gyűlöl és sok halállal öl, úgy tart, mint ellenségét,
Hozzám vagy enyhíts meg, vagy ha az nem lehet, olts meg bennem szerelmét!

6 De mit mondok? Búmba, ha mint salamandra, tűz kívül nem élhetek,
Azonnal elveszek, ha az kívül leszek; többet, tudom, nem élek,
Édest keserűvel, sok mérget kis mézzel, halálnál jobb, hogy nyeljek.

7 Lelkem szemed előtt, mint viasz tűz fölött könyvein, lásd, úgy olvad,
Szemed verőfénye, mert lelkem gyötrelme, haraggal ha rám támad,
De viszont megújít, sok búmban vidámít, ha szerelmesen fogad.

8 Mint szép virágok, fák meg nem újulhatnak tavaszi harmat nélkül,
Akképpen örömem nem lehet víg kedvem nekem is nálad nélkül,
Vigasztald meg tehát, te, kit lelkem imád, hadd éljek már bú nélkül!

9 Ó, te bölcs természet, minden nagy szépséget együvé így mint forralsz?
Világ csudájára, szívek gyújtására egy kegyesre mit csinálsz?
Angyali áldott szént, dicsőíttető fént halandóra hogyhogy adsz?

10 Fénlik sok kövektől, mint a verőféntől erős vér tiszta gyégen,
Lebeknek szemei, mint a menny csillagi télben éjjel szép égen;
Kivel rabjává tett, szabadságból kivett engemet immár régen.

11 Ó, kis ábrázatban tündöklő, mennyei dicsőséges nagy szépség!
Ékességgel együtt tebeléd hogyhogy jütt keménység, kegyetlenség?
Szánd meg jó szolgádat, kínvallott rabodat, ki te szerelmedben ég!

12 Forr gerjedt elmémre, mint hangyafészekre, sok új vers, mint sok hangya,
Arra, mert szívemben szerelem tüzének csak te vagy édes lángja,
Szózatod búm verő vigasságtételnek zengő s gyönyörű hangja.

13 Öszvekulcsolt kézzel, hajlott térddel-fővel Juliámnak könyörgék,
Midőn jóvoltától, mint istenasszonytól, kegyelmet reménlenék,
Hogy megkegyelmezne, tovább ne gyötrene, Ament reá kiálték.

Negyvenegyedik

De Julia venante: A Julia vadászatjáról, kit írva küldött volt Juliának
Azon nótára
De voce ad vocem ex Angeriano

1 Széllyel hogy vadásza én lelkem, Julia egy igen szép cserében,
Tündérek egyike vevé őt eszébe, s monda lassú beszédben:
Itt ez földön angyal mit jár vadászattal, ha vagyon helye Mennyben?

2 Hevült vala penig Julia sokáig vadak után jártában,
Kikapcsolta azért hónál fejérb mellyét, hűl szép szellőn árnékban,
Kit hogy tündér láta, csak reá ámula, így szóla ő magában:

3 Két Diana vagyon talán ez világon? Mely hasonló ez hozzá!
Diana módjára megeresztve haja, kezében szép dárdája,
Könnyű, zöld ruhája, oldalán kézíja, szép aranyas puzdrája.

4 Képe, keze, szeme, teteme, termete olyan, mint Dianának,
Beszéddel, énekkel, magaviseléssel ők mely hasonlatossak!
Mulatságnak örül, s néha lóra is ül mindkettő, úgy vadásznak.

5 De csak szarvasokat és egyéb vadakat ver és vadász Diana,
De vitézek között szerelmére kötött s fogott sokat Julia,
Senki el nem szakad, valakire akad, mert erős ő hálója.

6 Kiben engemet is, mint egyebeket is, régen fogott s fogva tart,
S így ő el sem bocsát, fel sem mészároltat, kétség között tartóztat,
Hogy tüzében égjek, valameddig élek, mint egy gyújtó áldozat.

Negyvenkettődik

Inventio poetica: Azt írja meg, mint veszett öszve Julia Cupidóval
Azon nótára

1 Fáradsága után nyugodni akarván, Cupido fejét hajtá
Julia ölében, kit hogy vőn eszében kegyes, haragvék rajta,
S nagy haraggal ottan kis Cupidót onnan öléből kitaszítá,

2 S monda: Bujasággal, gerjedő lángoddal ne rútíts meg ölemet!
Cupido meg így szól: De te mit haragszol? Mire űzsz el engemet?
Felele Julia: Te hitván marcona, nem tudod-é nevemet?

3 Én vagyok Julia, én szemem hatalma mindennek szívével bír,
Én megbódogítok, kit jó szemmel látok; kit gonosszal: hal, vész, sír;
Én szerelmem ellen ez világon sincsen orvosság és hasznos ír!

4 Cupido tekinté, s mihent megesmeré, azonnal megfélemlék,
Mintha egy kígyóra szegény hágott volna, riada, elfutamék,
Futtában csak monda: Megbocsáss, Julia, nem akartommal véték!

5 Szép Venus anyámnak téged alítálak, bíztomban csak úgy menék
Te áldott öledben, mint anyám ölében, hogy fejem ott nyugodnék;
Tetszél szemeimnek lenni szép szülémnek, vétkem csak abból esék.

Negyvenharmadik

A fülemilének szól
Azon nótára
Altera inventio

1 Te, szép fülemile, zöld ágak közibe mondod el énekedet,
De viszont az ellen az én veszett fejem mond keserves verseket,
Kiket bánatjában, szerelem lángjában szép Juliáról szerzett.

2 Mennybeli szép harmat tégedet mosogat, engem penig könnyhullás
Szüntelen nedvesít s bánattal keserít, hogy oly kemény, mint a vas,
Az én szép Juliám, kitől jómot várnám, hogy lenne már irgalmas.

3 Az hév verőfénnek mivoltát nem érzed, mert ülsz híves árnékban,
Engemet peniglen gyújt buzgó szerelem, sülök-fűlök lángjában;
Te szabad vagy, repülsz, hol akarod, szállsz, ülsz, nem úgy, mint én ez vasban.

4 Örömmel és szépen csak tavaszidőben szép énekeket mondasz,
Énnekem peniglen mind nyárban, mind télben versem oka csak panasz,
Kínomat számlálom, Juliát imádom, dolgom nekem mind csak az.

5 Lengedező szellő s híves tiszta idő tégedet gyakorta hűt,
Engemet viszontag örökké való láng olthatatlanképpen fűt,
Kegyetlenségével, Julia szemével nagy szerelem üttön-üt.

6 Vagy te egészséges, én peniglen sebes szerelem nyila miát,
Énekelsz víg szóval, nem mint én, bánattal, mert nem is érzed kínját
Az szép Juliának, kinek szép voltának adta lelkem meg magát.

7 Jobb, és mindenekben különböz éntőlem te boldog állapatod,
Egyenlők csak ebben vagyunk mi mindketten, hogy énekedet mondod
Te is, szinte mint én, s fogyhatatlanképpen csak arra veszed gondod.

8 Juliát gondolván és szavát hallgatván egy kis fülemilének,
Juta bús elmémben ez ennehány versben rendeltetett kis ének,
Kiben állapatja megtetszik mivolta igazán életemnek.

Negyvenhatodik

Az Dobó Jakab éneke, az Már szintén az idő vala kinyílásban ellen szerzett ének
Azon nótára

1 Bezzeg nagy bolondság volt az balgatagban,
Cupidót ki írta gyermekábrázatban,
Mert nem gyermek, aki bír mindent világban.

2 Császárok, királok vannak hatalmában,
Bölcsök, jó vitézek járnak udvarában,
S vallyon s ki nem égett soha nagy lángjában?

3 Vaknak sem mondhatja őt senki igazán,
Aki megkóstolta mérges nyilát magán,
Sok szüvet nem lűne vétetlen, vak valván.

4 Látjuk minden szívet mely igazán talál,
Kit célul arányoz lűni mérges nyíllal,
Hát nem vak, sőt jól lát szeme világával.

5 Szárnyát sem hihetem, kin ő repülhetne,
Azon is megtetszik, mert fekszik heverve
Régen én szüvemben, csak tüzet rak benne.

6 Nem is mezítelen, ki mindeneket foszt,
Nem szűkölködik az, ki ennyi sok jót oszt,
Jókkal vagyon közi, nem kedveli a rosszt.

7 Ezt írván, Julia kérde, hogy mit írnék?
Szerelem szép képét írom, neki mondék.
Monda: Hát engem írj! S reám mosolyodék.

8 Ez ennehány versben feleltem meg annak,
Az ki alította nem kis okosságnak,
Cupidóra gyermekszemélt hogy írtanak.

Negyvenhetedik

Item inventio poetica:
Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról
Csak búbánat nótájára

1 Idővel paloták, házak, erős várak, városok elromolnak,
Nagy erő, vasztagság, sok kincs, nagy gazdagság idővel mind elmúlnak,
Tavaszi szép rózsák, liliom, violák idővel mind elhullnak,

2 Királi méltóság, tisztesség, nagy jószág idővel mind elvesznek,
Nagy kövek hamuvá s hamu kősziklává nagy idővel lehetnek,
Jó hírnév, dicsőség, angyali nagy szépség idővel porrá lesznek,

3 Még az föld is elagg, hegyek fogyatkoznak, idővel tenger apad,
Az ég is béborul, fényes nap setétül, mindennek vége szakad,
Márvánkőben metszett írás kopik, veszhet, egy heliben más támad,

4 Meglágyul keménség, megszűnik irigység, jóra fordul gyűlölség,
Istentül mindenben adatott idővel változás s bizonyos vég,
Csak én szerelmemnek, mint Pokol tüzének nincs vége, mert égten ég.

5 Véghetetlen voltát, semmi változását szerelmemnek hogy látnám,
Kiben Juliátul, mint Lázár ujjátul, könnyebbségemet várnám,
Ezeket úgy írám, és az többi után Juliának ajánlám.

Negyvennyolcadik

Hogy Juliának, s nem az Szerelemnek adta meg magát

1 Szerelem s Julia egymás mellett állva reám szikráznak vala,
Gerjeszt mind a kettő, mert mindenike lő, nagy mindenik hatalma:
Egyik szép szemével, másik nagy szenével erejét rám támaszta.

2 Ily veszedelmemben a csalárd Szerelem szép szóval szóla nekem:
Add meg, mond, magadat, hatalmomat látod, csak kár, hogy vísz ellenem,
Mert kezemben akadsz, vagy ugyan itt meghalsz; lám, régen esmersz engem!

3 Nem adom magamot neked, meghidd, mondok, noha mindenekkel bírsz,
De ím, ez kegyesnek holtig rabja leszek, mert te csak méreggel írsz
Azoknak fejére, kik vannak kezedbe, kit csalárdul hozzád hísz.

4 Ez kegyesnek legyen mind fejem s mind lelkem maga kótyavetyéje,
Szép szeme láttára csörögjek vasába, legyek kínszenvedője;
Csak öröm mondani, hogy magamat kötni látám nagy szerelmére.

5 Vidám Juliának, kinek víg voltának ó, hogy én akkoron hűk!
De kegyesnek tetszék, hogy kezében juték, s nem is tudtam, hogy oly szűk
Az kegyes szerelmes, ki miatt vagyon már rajtam bonthatatlan nyűg.

6 Julia kezében, szörnyű tömlecében fejem miképpen esett,
És hogy nem könyörül rajtam, ki-ki ebbül könnyen értelmet vehet:
Az oly kegyetlentől, ki szemeivel öl, az Isten ójjon mindent.

Negyvenkilencedik

Sokféle dolgokhoz hasonlítja magát és a szerelmet; ezt jobb részint németből fordította meg
A Már szintén az idő nótájára

1 Ha ki akar látni két eleven kutat,
Kik ő forrásokból szüntelen kifolynak,
Nézze két szememet, kik mindenkor sírnak

2 Az én szerelmesem háládatlanságán,
Szívem gyulladásán, szörnyű kínján, búján
Sok könyvet hullatnak, csaknem kiapadván.

3 Ha ki akar látni olthatatlan szenet,
Nézze az én véghetetlen szerelmemet,
Ki mint Pokol tüze, örökké csak éget.

4 Noha lángját ennek senki nem láthatja,
De azért lelkemet fogyatton fogyatja,
Soha semmi bennem már meg nem olthatja.

5 Ha ki akar látni szörnyű mély sebeket,
Nézze szerelemtül sebesült szívemet,
S ottan megesmeri, mint gyötör engemet.

6 Ha ki akar látni egy nyomorult lelket,
Nézze az én árva keserves fejemet,
Kit szerelem tüze csaknem hamuvá tett.

7 Ég olthatatlanul buzgó szerelemben,
Bízik csak egyedül egy vidám kegyesben,
Kinek ajánlotta életét kezében.

8 Ha ki ez kínokat akarja megtudni,
Ily kegyetlenképpen hogy bennem ki szerzi,
Életemnél lelkem azt inkább szereti.

9 Igaz szerelmemért de la, mennyi kínt ád,
Ha szolgálatomért egyszer jó szemmel lát,
Ahelyett viszontag érzem ezer kínját.

10 Híves forrás felett serkenvén álmomból,
Fordítám magyarul vidám Juliáról,
Mikor lelkem fűlne szerelme lángjától.

Ötvennegyedik

Dialogus, kiben úton járván az versszerző beszél Echóval. De ezt nem értheti jól meg az, aki nem tudja, micsoda az Echo
A Csak búbánat nótájára

1 Ó, magas kősziklák, kietlenben nőtt fák, kik nagy szerelmem tüzén
Igaz bizonságim vattok, mert kínjaim tudjátok, szinte mint én,
Ki látta éltében, hogy így haljon, vesszen, más, mint én, szerelmesén?
ECHO: Én.

2 Ki felele nekem? Távul az erdőben lőn ugyan valami szó,
Talán egyik tündér jár itt valamiért vagy valami nyulászó;
Ha ló nem nyerített, ki itt csörögetett, ha lábain volt békó?
ECHO: Echo.

3 Echo, nagy kínomba, kibe szép Julia engem vertengeni hágy,
Mi könnyebbíthet meg, s mitül leszen esmeg kemény szíve hozzám lágy?
Régi gyötrelmimet mi enyhítheti meg, s mi az, mire lelkem vágy?
ECHO: Ágy.

4 Ágy, igazán mondád, de mondd meg azt is hát, ott ki vigasztalhatna?
Búm helyett örömet, gyönyörű életet nekem ott ki adhatna?
Igazán ki neve, kit jómnak felette lelkem oda kívánna?
ECHO: Anna.

5 Azt bizony megvallom, de jó szolgálatom kedves-e neki vagy nem?
Szép Julia-Annám leszen-e jó hozzám, s megkegyelmez-e nekem?
Hogy régen szolgálom, leszen-e jutalmom, s kell-e jót reménlenem?
ECHO: Nem.

6 Kegyetlenségéért, tűrtem sok kínjáért, hát még Istentül sem fél?
Ő fejér mellyében, mint szép lágy fészekben, kegyetlenség hogyhogy él?
Mert mint nyelved beszél, búmmal én hiszem, él, ó, mely igen nem kémél!
ECHO: Él.

7 Ó, hova legyek hát, tűrvén ennyi kínját, kivel vett körös-köről?
Nincs út szerelméhez, mert már elvetett ez kegyes szemei elől,
Vetett gyötrelemre, s még meg is öl végre, amint látom, hogy gyűlöl.
ECHO: Öl.

8 Már csak mutasd módját, mint olthassam lángját szerelmemnek, ki csak nő,
Mert hogy így szeretem, s jutalmát nem érzem, oka talán nem is ő,
Hanem más gonosz nő, ördöngös bűvölő, mert kegyes ő, semmint kő.
ECHO: Ő.

9 Hát megyek, én veszett, kit szerelem éget, s kit már ő be nem fogad?
Szívem régi búmban, mint szép virág nyárban, szinte igaz úgy hervad;
Azért adj tanácsot, szánd meg nyavalyámot, ha sebemet gyógyíthadd!
ECHO: Hadd!

10 Vajha elhagyhatnám, volna mi nyavalyám? De la, szívem mint gerjed,
Ha gyenge orcáján, mint Pünkösd rózsáján, látom, hogy színe terjed,
Magad se mondanád elhadni, ha látnád; nézd meg csak, és esmerjed!
ECHO: Merjed!

11 Nem merheti lelkem, hanem ha két kezem végez ki életembül.
No, tőrrel, méreggel nagy búmot verem el, mert kiesém kedvébül,
Látom, hogy csak gyűlöl, énnekem nem örül, rajtam nem is könyörül.
ECHO: Örül.

12 Hogy hihessem én azt, ha ládd-e, mint fáraszt szántalan sok veszéllel?
Szemeim láttára nagy kegyesen másra nézdegel vidám szemmel,
Énnekem peniglen még szerelmem sem kell, veszt, sillyeszt gyötrelmekkel:
ECHO: Kell!

13 Ó, vajha kellene, szerelmébe venne, veszne szívem bánatja,
De nem azt jelenti kemény tekinteti, s amint magát mutatja,
Hogy esmét szeressen, nem adja azt Isten, noha lelkem imádja:
ECHO: Ádja!

14 Ha Isten azt ádja, lelkem viszont áldja nevét minden időben,
S talán meg is adja, és szívét fordítja hozzám meg szerelemben
Vidám Juliának, ki egyike annak, kiknek hazájok a Menn:
ECHO: Amen.

15 Megdicsőült színben hogy gerjedt szívemben vidám Julia tűnék,
Egy sűrő erdőben én úton mentemben felszóval így éneklék,
Kérdezkedésemre verseim fejébe Echótól ily választ vék.

Ötvenötödik

Mindezekre is a versszerző találmányokra, kiket a könyörgése után ide írt, midőn Juliától sem izenetbe, sem levélbe semmi választ nem vehetne, búsul magában, és sápolódván azon, hogy menekedhessék meg Julia haszontalan szerelmétől, Cupido tanácsot ad neki
Ez is ugyanazon nótára vagyon

1 Mi dolog, Úristen, hogy ez egy kegyesen kívül senki nem tetszik?
S de mi oka vallyon, hogy csak ez asszonyon lelkem így hal, vész, esik?
Ezenkívül senkit a lelkem nem óhít, noha érte kínlódik.

2 Nemdenem az-é ez, ki meg nem kegyelmez semmi könyörgésemre?
Régoltától fogva ártatlan voltomra veszt, s vetett gyötrelemre,
Kiben hogy lát, örül, kínoz kegyetlenül, mert búm esik kedvére.

3 Ó, nyavalyás lelkem, elbolondult fejem, haszon nélkül mit szolgálsz?
Aki téged utál, s hozzád haraggal áll, mért hogy attól meg nem válsz?
Ilyen kegyetlennek könyvedet ejtened mi haszon, ha bút találsz?

4 Mondhatatlan szépség, kiben hamar lesz vég, s ki idővel elmúlik,
Másnak is adatott (gondold meg magadot), kik közül találkozik,
Ki téged szeressen, nem mint ez kegyetlen, ki veled kínnal játszik.

5 Így feddvén, törődvén nagy kegyetlenségén áldott szép Juliámnak,
Csak egy véletlenül hát már előttem ül személye Cupidónak,
Ki rám mosolyodván így szólala vígan nekem, régi rabjának:

6 Tusakodnod azon, hogy ez kegyes asszony nálad felejtve legyen,
Csak kár, szómat higgyed, hanem ha te lelked is belőled kimegyen,
Mert ennen kezemmel benned metszettem fel őt kophatatlanképpen.

7 Azért ábrázatja lelkedből már soha, míg élsz, ki nem kophatik,
Földön szerteszerint csak érte vallasz kínt, míg rajtad meg nem esik.
Azért en a tanács, hogy dolgodhoz jól láss, mert így kedved nem telik.

8 Szerelem-gyúlasztó szentséges Cupido, mondd hát, mint leljem kedvét?
Monda: Mind holtodig maradj meg ebben így, amint imádod képét,
Rá felelek, s megládd, hogy meg hozzáfogad, noha tőle most elvét.

9 Juliának dolgán nyughatatlankodván, elkeseredett szívem
Vőn ily bátorságot Cupidótól jó szót veszett nyavalyás fejem,
Kiben ő úgy fogad, hogy meg hozzáfogad az én fene szerelmem.

Ötvennyolcadik

Videns Juliam nec oratione nec ratione in sui amorem inflammari posse, questubus miser coelum, terras et maria implet, pollicens indignabundus se nullum carmen Juliae gratia deinceps cantaturum

1 Ó, nagy kerek kék ég, dicsőség, fényesség, csillagok palotája,
Szép zölddel béborult, virágokkal újult jó illatú föld tája,
Csudákat nevelő, gályákat viselő nagy tenger morotvája!

2 Mi haszon énnekem hegyeken-völgyeken bujdosva nyavalyognom,
Szörnyű havasokon fene párduc módon kietlenben bolyognom,
Tövis közt bokorban, sok esőben, hóban holtig csak nyomorognom?

3 Medvéknek barlangit, vadak lakóhelyit mi haszon, hogy bejárom?
Emberek nem lakta földön ily régolta mi jutalmamat várom?
Ha mindenütt éget szerelem engemet, mind búm, kínom csak károm.

4 Sokszor vadászással, szép madarászással én mind csak azon voltam,
Hogy nagy szerelmemet, ki forral engemet, szívemben mint megoltsam,
De semmit nem nyertem vele, sőt vesztettem, mert inkább égtem, gyúltam.

5 Mert valahol járok s valamit csinálok, elmémbe mind ott forog
Julia szép képe, gyönyörű beszéde, lelkem érte forr, buzog,
Valahova nézek, úgy tetszik szememnek, hogy mind előttem mozog.

6 Noha felmetszette szívem közepette Cupido neki képét
Gyémánt szép bötűkkel maga két kezével, de mégis szép személyét
Nézni elűz engem, noha nyilván érzem, hogy csak vallom gyötrelmét.

7 Más kegyes is engem szeret, de én őt nem, noha követ nagy híven,
Azért, mert az Isten, csudául nagy bölcsen, csak Juliára éppen
Minden nagy szépséget ez földön úgy szerzett, hogy senki szebb ne legyen.

8 Ó, énreám dihüdt, elvesztemre esküdt igen hamis Szerelem!
Miért nem holdultatsz meg annak, kit jártatsz utánam szerelmesen?
S mire kedvem ellen gyútasz ahhoz engem, aki megnyerhetetlen?

9 De te törvényidnek, noha csak vesztenek, kételen kell engednem,
Zsámolyul vetettél, rabjává ejtettél mert Juliának engem,
Kínját, hiszem csuda, hogy mintha jó volna, oly örömest viselem.

10 Mint az leppentőcske gyertyaláng közibe magát akartva üti,
Nem gondolván vele, hogy gyertyaláng heve meg is égeti, süti,
Szívem is ekképpen Julia szenében magát örömmel fűti.

11 Hatalmas szemei, haragos beszédi engem noha vesztenek,
De minden szépségnél, minden szerelemnél mégis inkább tetszenek,
Rajta esik, hal, vész lelkem, s csak az nehéz, hogy tart számkivetettnek.

12 De ám akar megyen velem bár Szerelem, szabad legyen már vele,
Csak hogy ezt engedje kínom érdemébe, hogy amint felmetszette
Juliát szívemben, szinte úgy versemben is tessék meg szép képe.

13 Hideg lévén kívül, égvén penig belöl Julia szerelmétül,
hamar lovakért járván Erdély földét nem nagy fáradság nélkül,
Ezt öszverendelém, többé nem említvén Juliát immár versül.

Ez az Juliáról szerzett énekeknek a vége

Ötvenkilencedik

Következik más, Zsófi nevére

1 Szerelem istene, Venusnak ereje most meg megkörnyékezett,
Elmém nagy bánatban, szívem is új lángban egy szép szűz miatt veszett,
Kit elébb is láttam, de reá nem gyúltam, mert így, mint most, nem tetszett.

2 Ó, véghetetlen kín, kit angyali szép szín víg szívemre bocsátott!
Immár orvosságot hol leljek gyógyítót búm ellen, ki rám jutott,
Ha súlyos szerelem kínnal sujtol engem, s búra ismét fordított?

3 Fekete gyászába, mint sűrű árnékba liliom, úgy fejérlik,
Szép piros orcája, fekete zománcba mint rubin, úgy tündöklik,
Slejt öltözetében, mint a sovány böjtben Mária képe, úgy fénlik.

4 Igazán görögöl nevet keresztségből adtak szép személyére,
Méltán Zsófi neve azért, mert bölcs esze vagyon neki mindenre,
Tud fedni szerelmet, noha igen szeret, nincsen gonosz hírére.

5 Áldott Venus asszony, kinél nyilván vagyon lelkem súlyos gyötrelme,
Jó szolgálatomért, nagy kínvallásomért gyújts fel ezt szerelmemre,
Régi sok búm után hadd élhessek vígan evvel immár kedvemre!

6 Mikor fényes bogár Szent Iván hóban jár a nyárnak közepében,
Ajánlván lelkemet akkor egy szép szűznek áldozatul kezében,
Szerzém ezt versekben az másfélezerben és az nyolcvankilencben.

Hatvanodik

Az Doklei sem &šv;e diviţicom bila nótájára, vagy amaz lengyel nótára: A pod liesem
Bécsi Zsuzsannáról s Anna-Máriáról szerzette

1 Az Zsuzsánna egy szép német leán,
Bécsben lakik Tiefengrab utcáján,
Piros rózsa tündöklik orcáján,
Szép kaláris tetszik az ajakán,
Kit sok vitéz kíván
Szép voltát csudálván,
De csak heában szeretik sokan.

2 Vagyon ennek egy szép atyjafia,
Kinek neve víg Anna-Mária,
Sok jó úrfi csak azt síja-ríja,
Mert, mint nénje, szép, s nincs semmi híja:
Arany színű haja,
Mint egy gyöngy az foga,
Tiszta mézzel foly ő édes szava.

3 Egy társommal midőn én ballagnék,
Szerencsére reájok találék,
Rájok nézve ottan felgerjedék,
Jó társom is szerelemben esék;
Ők ottan éleszték,
Kedveket jelenték,
Velek azért mi megesmerkedénk.

4 Kezet fogván egymással azontul,
Házban lépénk mindnyájan utcárul,
S mint az méhek szegfű szép virágrul,
Mézet szedénk egymás ajakárul;
Minden bánatunktul
Ott mi esénk távul,
Hogy szerelmet nyerheténk egymástul.

5 Többet szólnom dolgunkról nem szükség,
Elég, hogy megvolt minden édesség,
Ölelgetés, csók, tánc, gyönyörűség,
Ékes beszéd, tréfálás, nevetség,
Ki ugyan nem elég
Bús szívemnek, mert ég,
De versemben itt legyen immár vég.

6 Kurta oktáván a sovány böjtben,
Pozsony városából kimentemben
Szerzém ezeket ilyen versekben
Táncnótára egy kisded énekben,
Az másfélezerben
És nyolcvankilencben,
Hogy bécsi virág juta eszemben.

Hatvanegyedik

Egy katonaének,
In laudem confiniorum
Az Csak búbánat nótájára

1 Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.

2 Ellenség hírére vitézeknek szíve gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is, csak jó kedvéből is vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik, homlokán vér lecsordul.

3 Veres zászlók alatt lobogós kopiát vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt távol az sík mezőt széllyel nyargalják, nézik;
Az párduckápákkal, fényes sisakokkal, forgókkal szép mindenik.

4 Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak, hogyha trombita riadt,
Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll, nyugszik reggel, hol virradt,
Midőn éjten éjjel csataviseléssel mindenik lankadt s fáradt.

5 Az jó hírért-névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó sólymok, mezőn széllyel járók, vagdalkoznak, futtatnak.

6 Ellenséget látván örömmel kiáltván ők kopiákot törnek,
S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon, szólítatlan megtérnek,
Sok vérben fertezvén arcul reá térvén űzőt sokszor megvernek.

7 Az nagy széles mező, az szép liget, erdő sétáló palotájok,
Az utaknak lese, kemény harcok helye tanuló oskolájok,
Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség s fáradtság múlatságok.

8 Az éles szablyákban örvendeznek méltán, mert ők fejeket szednek,
Viadalhelyeken véresen, sebesen, halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója vitézül holt testeknek.

9 Ó, végbelieknek, ifjú vitézeknek dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerteszerént vagyon mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe!

Még vannak ennéhány Istenhez való énekek, kiket a psalmusokból is, magátul is szerzett, ki mindenestül is tíz, azok más könyvben vannak, nem is adja azokat ki, meddig több psalmust nem fordít meg azokhoz. Azért evilági éneket a Jephtes históriájátul elválva, ki még nem kész, [...]

Psalmi 27.

translatio ungarico carmine juxta Buchanani paraphrasin
Egy olasz ének nótájára.

1 Az én jó Istenem, ha gyertyám nekem minden sötétségembe,
S ha éltemet őrzi s fejemet menti, hát ki mint ijeszthetne?
Hahogy sok ellenség reám fegyverkezék, tőlök jóvoltából megmente,
Rám dühödt szájokból kivőn ő markokból, rajtam mert ingyen könyörüle.

2 Kiért áldom nevét és nagy kegyelmét, míg ez testben élhetek,
Tőle ezelőtt is ez egyet, s most is kértem, hogy ránézhessek,
Az imádság lelkét adja reménségét, hogy egyedül csak benne higgyek;
Eszemet az Sátán ne hajtsa más után, szent cselekedetin örvendjek!

3 Őt áldja énekszóm, versemre okom legyen csak ő énnekem,
Mert ő árnyékában és sátorában megtart, nem hagy elvesznem,
Mint erős kőszálra, viszen hatalmára, hol nem árthat sok ellenségem,
Sőt noha úgy tetszik, hogy most is aluszik az Úr, de tőlök megment engem.

4 Kiért én megállom nagy fogadásom s őtet holtig dicsérem,
Könyörülj énrajtam azért, jó Uram, s végy ki ez búból engem,
Emelj fel, Istenem, segélj, reménségem, mert csak benned bízik bús lelkem,
Szemem csak reád néz, félvén, hogy majd elvész, ne hagyj, reménlett idvösségem!

5 Ne hagyj ez sötétben, s ne rejts előlem szerelmes orcád fényét,
Vesznem szinte ne hagyj kísértet miatt, s tarts meg adtad éltemet
Sok ellenségimtűl, kik vötték már körül egyedül ártatlan fejemet;
Engem már barátim, szüleim, rokonim elhadtanak, mint veszett embert.

6 De az jó Úristen, ki az híveken esik veszedelmekben,
Engemet nem hagya, bűnből kihoza nagy csudálatosképpen.
Irgalmas szent Atyám, engdjed, hogy tudjam az te útaidat követnem,
Arról se félelem, se más dolog engem, hogy soha el ne téveszthessen!

7 Rágalmazó nyelvtől, ál ellenségtől ments meg, Uram, engemet,
Mert hazug tanúkkal, keserves szókkal káromlják életemet,
Nyelvek ő fegyverek, kivel dühösködnek, keresik csak veszedelmemet;
Ha velem nem volnál, s nem bátorítanál, éltemben értek volna véget.

8 De az te jóvoltod és ígérted jód, kit búm után vígan adsz,
És az boldog élet s kegyelmességed, kit velem hittel váratsz,
Biztat nyavalyámban, vigasztal sok búmban, s tudom is, hogy sok jókkal áldasz,
Senki ne féljen hát, mert az Úr sok jót ád neked, ki csak őbenne bízhatsz.

Psalmus 148.

1 Mennyei seregek, boldog, tiszta lelkek,
Emberi nemzetre kik az Égből néztek,
Az Urat örökké ti mind dicsérjétek!

2 Angyalok, az Úrnak követi kik vattok,
Szentek, kik ő székét mind körülálljátok,
Örökké az Urat felmagasztaljátok!

3 Fényes Nap világa, ez világ fáklyája,
Szép Hold, éj lámpása, Égnek sok csillaga,
Az Úrnak szent nevét mindörökké áldja!

4 Tüzes hatalommal forgó ti nagy Egek,
Avagy tengerekkel együtt minden vizek,
Örök dicsérettel őtet tiszteljétek!

5 Mert csak ő egyedül minden teremtője,
S mindent bír, valamint magában rendelte,
Megmarad mindenek ellen ő szerzése.

6 Földnek kereksége minden állatokkal,
Vízben úszó halak tengeri csudákkal,
Az Urat örökké áldjátok szátokkal!

7 Tenger mély örvénye, mennydörgés, villamás,
Kőeső, hó, szélvész, háború, csattagás,
Télben is, nyárban is mind felhős sok havas,

8 Szép halmok, zöld ággal ékesült kis dombok,
Fák, kik különb-különb szép gyümölcsöt hoztok,
S füvek, kik gyönyörű szaggal illatoztok,

9 Sok színben öltöző, tündöklő virágok,
Berkekben, cserékben vadak, kik lakoztok,
Örökké az Úrnak nevét kiáltsátok!

10 Gyíkok, kígyók, földön lakó sok állattal,
Sőt az madarak is különb-különb szókkal,
Örökké az Urat áldják hangossággal!

11 Világ fejedelmi, urak és fő népek,
Kik községgel bírtok, s neki törvént tésztek,
Örökké dicsérvén az Urat féljétek!

12 Együgyű gyermekek, kegyesek, szép szüzek,
Felserdült ifjakkal böcsülletes vének,
Dicséret tőletek legyen ő nevének!

13 Mert ő az, akinek hatalmában az Ég,
Neki enged tenger, Menny s földi kerekség,
Segéli övéit, mint mennyei felség;

14 Ezt azért, ti hívek, Úrnak szent serege,
Kik leginkább vattok az ő szerelmébe,
Örökké szent nevét dicsérjétek mennybe!

Ex psalmo 42.

1 Mint az szomjú szarvas, kit vadász rettentett,
Hegyeken-völgyeken széllyel mind kergetett,
Rí, leh s alig vehet szegény lélegzetet,
Keres kútfejeket,

2 Úgy keres, Úristen, lelkem most tégedet,
Szerte mind kiáltván az te szent nevedet,
Szabadulására, hogy onts kegyelmedet,
Mint forrásfejedet.

3 Ételem mert nincsen fohászkodás nélkül,
Italom csak méreg keserű könyvemtül,
Midőn ily szót hallok én ellenségimtül,
Kiben lelkem elhűl,

4 Mond: Te számkivetett, nyavalyás megomlott,
Amaz reménletted Istened most holott?
Tőled immár régen talán elhasomlott,
Hogy vagy ilyen romlott.

5 Mely szó csak meg nem öl nagy szégyenletembe,
Hogy kevély ellenség azt veti szemembe,
Kin elkeseredem, s ottan jut eszembe,
Mint éltem helyembe,

6 Midőn nagy sereggel, zengéssel-bongással,
Templomodba mentem szentelő áldással,
Szinte az ajtódig, sok szép hangossággal,
Oly nagy méltósággal.

7 De te mindazáltal, szomjú lelkem, ne félj,
Sőt régi Uradban minden ellen remélj,
Bízván kegyelmében, higgy, és csendessen élj,
Gonoszt hozzá ne vélj,

8 Mert még megtéríti régi szerencsédet,
Kiben virágoztat jókkal úgy tégedet,
Tél után tavasszal mint az szép kerteket,
Megáldja fejedet.

9 Kiért mondasz te is neki dicséretet,
Mint egy fülemile sok szép énekeket,
Ámbár szenvedjek hát érte mindeneket,
Nyeljek sok bút s mérget,

10 Csak legyen korosként lelkével mellettem,
Hogy fájdalmam miatt ne vesszen életem,
Mint Jordán és Hermon, fogyhatatlan hitem,
Legyen erős lelkem!

11 Mert ha tenger búsul parancsolatjára,
Hát rám is ő ereszt bút, bűnös fiára,
Támaszkodom azért jóakaratjára,
Mint atyám karjára,

12 Főképpen, hogy tudom már, hogy nemsokára
Megkönyörül rajtam az bosszúságára,
Az ki járt életem vesztére s kárára,
Szégyenvallására.

13 Kiért áldom őtet, erős kősziklámot,
Csak ne hagyja fogyni el bizodalmomot,
Mikor bosszontással gyújtják nyavalyámot,
Mint olajjal lángot,

14 Mondok, csak ne kérdjék, hogy hol én Istenem,
Mert mérgemben akkor nem tudok mit tennem,
Hogy azzal terjesztik keservemet bennem,
Kész volnék holt lennem.

15 No azért elbágyadt lelkem, te ne búsulj,
Buzgó imádsággal sőt Uradra burulj,
Erős reménséggel csak őhozzá szorulj,
Tőle el ne fordulj!

[Hatvanharmadik]

Colloquium octo viatorum et deae Echo vocatae
Ugyanazon nótára

1 Nyolc ifiú legén minap úton menvén egy erdőben jutának,
Estve felé levén tréfálván, beszélvén, ők egymásnak mondának:
Vegyünk szót Echótól, mond, mi mátkáinkról, mondja nevét azoknak!

2 Credulus az első, lőn azért elkezdő, s monda nagyon kiáltva:
Echo, de kicsoda, aki sok kínomba most megvigasztalhatna?
Kérlek, mondd meg nevét, kit mint idvösségét, bús lelkem úgy kívÁNNA!

3 Mosolyog magában Credulus ezt hallván, s rajta csak csudálkozik;
Őutána azért tőn az ilyen kérdést, ki társaság közt másik:
Ki fagyott elmémhez, mond, mint víz nagy dérhez, télben jég amikOR SÍK?

4 Harmadik is monda nagy hangosan szólva mindenek hallotára:
Echo, jó asszonyom, kinek régi kínom vagyon nyilván tudtára,
Kérlek, hogy nevezd meg, kicsoda lelkemnek javával tölt koSÁRA?

5 Szavát elereszté, negyedik is kezdé el Echóhoz kérdésit
Szép szerelmeséről, kihez gerjed belől, s kit szíve szerint óhít:
Szörnyű kára után nevezd meg, mond, nyilván szeret lelkem imMÁR KIT?

6 Ezután ötödik, ki mentül kisebbik, Credulus atyjafia,
Mindjárt előszóla, felszóval kiáltva Echót nevezi, híjja:
Ki az, kire engem gyújtott, mond, ily igen Venus futoSÓ FIA?

7 Hatodik Aminta, előálla, monda, mert veszett, alég várja,
Hogy szent nevét hallja annak, ki ő lángja, s kinek javát akarja:
Hát annak ki neve, mond, aki szerelme szívemet kínnal MARJA?

8 Szóla hetedik is, kinek neve Tyrsis, s ki hazáját elhadta
Azért, hogy egy kegyes, akihez szerelmes, szerelmét megtagadta:
Régoltától fogva szerelem kínjába engem, mond, ki síKATA?

9 Utolsó a Montán, kinek édes társán való nagy bánat árta,
Nagy fohászkodással így szóla Echóval, jutván eszébe kára:
S annak tudd-é nevét, mond, kiért szívem ég, s ki ez sok kínban MÁRTA?

10 Egy szegény szarándok, régi barátotok éneklette ezt nektek,
Kik a magyar nyelven való versszerzésen egymással vetekedtek,
Kit a nagy hamisság és háládatlanság föld szélére kergettek,

11 Az másfélezerben és nyolcvankilencben Szent Bertalom nap után,
Világ határira való bujdosásra keservessen indulván
Édes hazájából, jó akaróitól siralmassan búcsúzván.

Valahány török bejt, kit magyar nyelvre fordítottak

Âlem çiçegi derer isen bir güle degmez,
Sohbette güzel olmaz iken bir pula degmez.

Interpretatio quam in Iuliam retorsit:

Ez széles világon mennyi virág vagyon, mindaz sem ér egy rózsát,
Az oly vendégség is, kiben egy kegyes sincs, mindaz sem ér egy bapkát,
Én is minden szűznél, ki ez világon él, feljebb tartom Juliát.

Bana geda diyenler, devletli hanim yok mudur?
Yoksa ben âdem degil miyim, ya canim yok mudur?

Interpretatio cum ornatu:

Ti, kik szegénységet én szememre vettek, én hiszem, azt tudjátok,
Hogy a vidám szemű s vékony szemöldökű kegyes rabja nem vagyok;
S hogy ember sem vagyok, s lelkem is egy szál sincs, talán azt alítjátok?

Yine ebrularin kurmuş kemani,
Atar gamzin oku, canim nişani,
Yoluna komuşum ben cism i cani,
Sever dilber beni, ben dâhi ani.

Ismét felvetette szemöldök íjébe szép szemének idegét,

Kiből tüzes nyilat szívemre ő bocsát, lővén, mint feltett jegyét;
De bár vesszen fejem, tudom, szeret engem, szinte mint én személyét.

Nigâra sende hatm olmuş güzellik, tazelik, terlik,
Beni bu gam bucaginda koyasin, bu mudur erlik?

Tebenned, Julia, mind világ csudája épen megtetszik: szépség,
Ékesség, édesség, eszesség, szelédség, udvari gyönyörűség;
De hogy búmban így hadsz, s csak még ingyen sem szánsz, az-e a jó emberség?

Beni cevriyle öldürse demem ol yâra kanlidir,
Helâl olsun ana kanim güzel [...] kanlidir.

Ha nagy haragjában megöl is Julia, mégsem mondom gyilkosnak,
Azért mert csak őtet, senki nem egyebet vallok én asszonyomnak,
Mint örökös úr bír lelkemmel, ha rá sír, hogy véget nem vet búmnak.

Dedim ol şah güzele: var m’ola bir mah bedeli?
Gül gibi güldü, dedi kim: ya ne sandin be deli?

Egykor szép Juliát látván, hogy ő magát szép tükörébe nézné,
Kérdém: E világra ily szépséget másra Isten vallyon adott-é?
Mosolyga s felele: Ily szép ki lehetne, mond, megbolondultál-é?

Kimseler görmüş degildir tenden canin gittigin,
Illâ ben gözümle gördüm, işte canimdir giden.

Mikoron kirepül lélek beteg testbül, soha senki nem látta;
De az én szerelmem, ki olyan, mint lelkem, hogy fejemet elhadta,
Most szemem jól látta, de vélni sem tudta, hogy magát másnak adta.

Dilber demiş ki: mail olanlar belâmüze
Lâyik midir ki kail olalar cefamüze?

Egykor szép Julia magába így szóla, mond: Kik engem szeretnek,
Egyaránt való jót méltó-é, hogy azok mind fejenként vegyenek?
Nem, mert nem igazság, hanem a boldogság adassék már csak ennek.

I benim gül yüzlü yârim, dünyami zindan eyleme,
Áşigini tepeleyip kan üstüne kan eyleme.
Vakit olur rakîp gelir, düzersiniz sohbetini,
Sakin ki sensin ol vakti, kollari divan eyleme.

Rózsa színű lelkem, én édes szerelmem, ne kösd meg világomat,
Szánj engem, rabodat, ki tűröm kínodat, nézd, kérlek, nyavalyámat,
Más ölében ne dülj, hanem inkább megölj, hogysem úgy többíts búmat!

[Hatvanötödik]
Szarándoknak vagy bujdosónak való ének

1 Pusztában zsidókat vezérlő jó Isten,
Ki előttök mentél tüzes oszlopképben,
Ígéret földére vezérelvén szépen,
Kalauzok voltál minden szerencséken;

2 Te adtál csillagot három szent királnak,
Vezérül is angyalt ifjú Tóbiásnak,
És Heródes előtt futó Máriának,
Te voltál vezére minden szarándoknak;

3 Könyörgök, nekem is hogy légy már vezérem,
Mert ím, bujdosni űz nagy bú és szemérem;
Én Istenem, ebben ne vesszen el vérem,
Őrizz meg gonosztól, felségedet kérem!

4 Építs fel elmémet az jó bölcsességgel,
Szívemet peniglen hittel, merészséggel,
Bujdosó fejemet törödelmességgel
S te adtad lelkemet buzgó könyörgéssel!

5 Jártomban-költömben hogy csak reád nézzek,
Búmban, örömemben reád figyelmezzek,
S jó, s gonosz szerencsét csendessen viseljek,
Soha semmi helyen el ne felejtselek;

6 Hogy bujdosásom ideje tölte után
Én édes hazámban térjek ismét vígan,
Mindazokat jó egészségben találván,
Akik szomorkodnak éntőlem búcsúzván.

7 Felejts el annak is háládatlanságát,
Aki most erre vett engem, régi rabját,
Ámbár élje vígan felőlem világát,
Csak énbennem olts meg nagy szerelmem lángját!

8 Én édes hazámból való kimentemben,
Szent Mihály-nap előtt való harmad hétben,
Az másfélezerben és nyolcvankilencben
Az ó szerint, szerzém ezt ilyen énekben.

[Hatvanhatodik]
Valedicit patriae, amicis iisque omnibus quae habuit carissima
A Minden állat dícsér nótájára

1 Ó, én édes hazám, te jó Magyarország,
Ki kereszténységnek viseled paizsát,
Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,
Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!

2 Egriek, vitézek, végeknek tüköri,
Kiknek vitézségét minden föld beszéli,
Régi vitézséghez dolgotokat veti,
Istennek ajánlva legyetek immár ti!

3 Ti is, rárószárnyon járó hamar lovak,
Az kiknek hátokon az jó vitéz ifjak
Gyakorta kergetnek, s hol penig szaladnak,
Adassék egészség már mindnyájatoknak!

4 Fényes sok szép szerszám, vitézlő nagy szépség,
Katonatalálmány, új forma ékesség,
Seregben tündöklő és fénlő frisseség,
Éntülem s Istentül legyen már békesség!

5 Sok jó vitéz legény, kiket felemeltem,
S kikkel sok jót tettem, tartottam, neveltem,
Maradjon nálatok jó emlékezetem,
Jusson eszetekbe jótétemről nevem!

6 Vitéz próba helye, kiterjedt sík mező,
S fákkal, kősziklákkal bővös hegy, völgy, erdő,
Kit az sok csata jár, s jószerencse leső,
Legyen Isten hozzád, sok vitézt legelő!

7 Igaz atyámfia s meghitt jó barátim,
Kiknél nyilván vannak keserves bánatim,
Ti jutván eszembe hullnak sok könyveim,
Már Isten hozzátok, jó vitéz rokonim!

8 Ti is, angyalképet mutató szép szüzek
És szemmel öldöklő örvendetes menyek,
Kik hol vesztettetek, s hol élesztettetek,
Isten s jó szerelem maradjon veletek!

9 Sőt te is, ó, én szerelmes ellenségem,
Hozzám háládatlan, kegyetlen szerelmem,
Ki érdemem .........................
......................................

[10] Ti penig, szerzettem átkozott sok versek,
Búnál kik egyebet nekem nem nyertetek,
Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek,
Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.

[Celia-versek]

[Első]
....................................................

[Második]
[1]....................................................
Kit csak azért mível, hogy ismét nagy tűzzel veszesse el életem,
Hozzám azért most láss, Mars, Diana, Pallas, most legyetek mellettem!
[2] Cupido, nyiladnak magam vagyok-e csak célül támasztott jele?
Csak az én szívem-é, senki nem egyébé nagy szenednek tűzhelye?
Csak az, ő így szóla, s ha bánod, tégy róla, úgymond, ha jóm nem kelle.
[3]Megadtam magamot, kösd meg bár karomot rabszíjaddal, Cupido,
Csak fejemet ne vedd, életemet szenvedd, ne járjak úgy, mint Dido,
Ki hogy csalatkozék, tőrben bocsátkozék: segélj, szerelmet szító!

Ugyanakkor, hogy megkedveli Celiát, ekképpen könyörög mindjárt neki, hogy kegyes szemeit reá vetvén, vegye be szerelmében s vidám jó kedvében

1 Két szemem világa, életem csillaga, szívem, szerelmem, lelkem,
Kinek módján, nevén, szaván, szép termetén jut eszembe énnekem
Régi nagy szerelmem, ki lőn nagy keservem, végy szerelmedben engem!

2 Reménlett jóm, kincsem, mi örömmel hintsem én ez árva éltemet,
Ki csak terajtad áll, s nálad nélkül halál, csak tőled vár kegyelmet,
Hogyha utálod azt, ki téged néz s virraszt, s magánál inkább szeret?

3 Hajnalban szépülnek fák, virágok, füvek, harmaton hogy nap felkél,
Cseng szép madárszózat, vígan sétál sok vad reggel, hogy elmúlt éjfél,
Újul zöld bokor is, de nekem akkor is gondom csak merő veszél.

Harmadik
Kiben köszöni Cupidónak hozzá való kegyelmét, tudniillik hogy Celiát szerelmére felgerjesztette, s kezében adta
Azon nótára

1 Kegyelmes Szerelem, ki ily jól tél velem, áldott legyen te neved!
Veszendő voltomban hogy segélél mostan, hála legyen teneked!
Kérlek, panaszimért, ki téged gyakran ért, jódot rólam el ne vedd!

2 Keserves fájdalmim, gyötrő gondolatim, távozzatok el tülem,
Kik mind éjjel-nappal csak búval-bánattal forgottatok körülem,
Mert megkegyelmezett, s minden jót végezett Celia énfelülem.

3 Ez föld szép virágja, éltető illatja hogyha szívemre hatott,
Miért szomorkodjam, s vígan mért ne lakjam, mért viseljek bánatot?
Hiszem elég eddig, az míg nem voltam víg, hadd éljek már jó napot!

4 Az ország csillaga, szerencsés világa hogyha fejemre terjedt,
Nekem szolgál, fénlik, más elől eltűnik, csak egyedül rám gerjedt,
Ha mi bút rettegek? Miért nem örvendek? Lám, nem érzek kínt s terhet!

5 Ez világ minékünk, kiben mi most élünk, vendégfogadó házunk,
Kiben ha ma lakunk, vagy jót vagy bút látunk, de holnap meg kimúlunk,
Azért azon legyünk, az míg tart életünk, legyen víg telünk-nyarunk!

Negyedik
Kiben az Celia feredésének módját írja meg, annak felette penig termetéről, magaviseléséről és szépségéről is szól

1 Csudálván egy ferdőt, ki felette nagy gőzt magában eresztene,
Ferdős okát mondja: Ez, úgymond, nem csuda, mert Celia ül benne,
Kinek mezítelen testére szerelem gerjedvén, füsti menne.

2 Mint az kevély páva verőfényen hogyha kiterjeszti sátorát,
Mint égen szivárván sok színben horgadván jelent esőre órát,
Celia oly frissen, új forma sok színben megyen táncban szaporát.

3 Mint nap szép homállyal fejér felhő által verőfényét terjeszti,
Oly gyenge világgal vékony fátyol által haja színét ereszti
Celia befedvén, s mellyén tündökölvén drága gyémántkereszti.

4 Támadtakor napnak, mint holdnak, csillagnak hogy enyészik világa,
Úgy menyek-szüzeknek, mint az szép füveknek vész szépsége virága,
Mihent közikben kél Celia, az kinél égnek nincs szebb csillaga.

Ötödik
Kiben az Celia szerelméért való gyötrelméről szól, hasonlítván az szerelmet hol malomhoz s hol haranghoz

1 Mely csuda gyötrelem ez, hogy a szerelem búmra most malommá lett,
Hol, mint gabonáját, engemet, szolgáját szép Celiával őrlet,
Siralmam patakja az kereket hajtja, kin lisztté létig töret.

2 Ím, az nagy szerelem miatt búsult lelkem már szinte haranggá lett,
Kit szerelem bennem félen vér ellenem, rám támadván amellett,
Azért kong jajszóval, zúg fohászkodással szegény, nyugalma helyett.

3 Mint egy kristálykövet soha el nem törhet, noha éget, verőfén,
Úgy az én szívemet, noha vall gyötrelmet, el nem rontja tüzes kén,
Csak gyúl szegény s hevül, mert szertelenül fűl, mint kristály, kit süt hév szén.

In eandem fere sententiam

1 Kiáltok, csak bolygok, mint megszélhüdt ember,
Mert belől égek, mint tűzben száraz kender,
Gondom, búm, veszélyem véghetetlen tenger.

2 Paradicsombeli szépség ábrázatja,
Virágzó szép tavasz képe állapatja;
Szépségnek, s nemcsak szépnek magát mondhatja.

Hatodik
Kiben az szeretőjétől való elváltán kesereg, féltvén, és itt az lelkéhez is hasonlítja

1 Az mely keresztény hű, s kiben nincs hamis szű, lelkét ördögtől félti,
Nem csuda, én is hát hogy féltem Celiát, midőn gonosz késérti,
Mert csak ő az lelkem, csak ő jóm énnekem, éltemet ő segéti.

2 Ó, siralmas szállás, kit keserves válás szegény fejemnek rendelt!
Immár hova legyek, s ölemben kit vegyek, ha szántalan bú terhelt?
Ó, szerencsétlen nap, ki elragad és kap attól, ki híven kedvelt!

3 Szerelmesétől vált nem csuda, az halált hogyha fejére kéri,
Mert bújában halál orvosságot talál, fájdalma végét éri,
De az szörnyű válás végtelen kínvallás, szívét örökké sérti.

Hetedik
Kiben az kesergő Celiáról ír

1 Mely keserven kiált fülemile, fiát hogyha elszedi pásztor,
Röpes ide-s-tova, kesereg csattogva bánattal szegény akkor,
Oly keservesképpen Celia, s oly szépen sírt öccse halálakor.

2 Mint tavasz harmatja reggel ha áztatja szépen jól nem nyílt rózsát,
Mert gyenge harmattul tisztul s ugyan újul, kiterjeszti pirosát,
Celia szinte oly, hogyha szeméből foly könyve, mossa orcáját.

3 Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll, fejét földhöz bocsátja,
Úgy Celia feje vagyon lefiggesztve, mert vagyon nagy bánatja,
Drágalátos könyve hull, mint gyöngy, görögve, vagy mint tavasz harmatja.

Nyolcadik
Kiben a maga ok nélkül való gyanúságában bánkódik

1 Ó, én bolond eszem, ki ezt cselekeszem hamis gyanúságommal,
Kiért méltó volnék, hogy halált kóstolnék, ezt mívelvén nagy jómmal.
Már mint leljem kedvét, ha éltig csak rám vét keserves siralommal?

2 Átkozott gyanúság, kétséges bosszúság, gyógyíthatatlan méreg,
Ahova te beférsz, onnan nehezen térsz, odaragadsz, mint kéreg,
Dühőtöd mérgeddel, kit szerelem legel, a pokolbeli féreg!

3 Nemz téged álnokság, szó, hír és hazugság, tart esztelen bolondság;
Segít értetlenség, nevel hertelenség, nem nyughatol, gonoszság;
Temiattad elvész, ki hinni gyorsan kész, s kiben nincs jó okosság.

4 De az ki okossan s elébb bizonyossan szónak végére megyen,
Vagy maga gondolja, vagy mástul megtudja, minek mi oka legyen,
Ezt bezzeg nem bántod, mert magad is látod, hogy erőd kicsint tegyen.

5 Szép Procrist te régen vesztvén szörnyűképpen halálra eresztetted,
Szép Deianirával nem akaratjával Herculest elvesztetted,
Most is hol szerelem, lesz ott szűgyötrelem, hol fészkedet verheted.

6 Távozzál el tőlem, mert elhidd felőlem, hogy csak heába furdalsz,
Az igaz szerelem lakik együtt velem, csak kár, hogy így ostromlasz;
Távozzál hát tőlem, vessz el már előlem gonoszság, mert megrontasz!

In eandem fere sententiam

1 Vétettem ellened, kételkedvén benned, lelkem, ó, szép Celia,
Könyörgök, vétkemnek miatta kedvednek rajtam ne legyen híja,
Megyek, ha elveszek, ha hamuvá leszek kemény haragod mia?

Kilencedik
Kiben Juliához hasonlítja Celiát minden állapatjában, Cupidóval is feddik, hogy (holott hazájából is ő kergette ki) ott sincs nyugalma miatta

1 Julia szózatját, kerek ábrázatját Cupido úgy mutatja
Celia beszédén, örvendetes képén, hogy mikor szemem látja,
Juliának véli, mikor tekintéli, mert szívemet áltatja.

2 Egyenlő két rózsa, kinek mind pirosa, állapatja, színe egy,
Sem egy ágon termett, kit zöld levél fedett, nem hasonlóbb két ért meggy,
Mint ez Juliához, kinek szép voltához gerjedek, mint Aetna-hegy.

3 Átkozott Cupido, szerencsémet rontó, régi nagy ellenségem,
Hazámból kiűzél, ide is rám jüvél, érd bátor immár végem,
Csak tüzedet ne szíts, szívemben se többíts régi szerelmes mérgem!

4 Dühös, elégedjél, amint kikergettél engemet szép hazámból,
Elégedjél, kérlek, itt is, az mint félek, ne űzz ki nyugalmamból!
Mi jutalmod bennem, ha esem tüzedben? Mi hasznod nyavalyámból?

5 Virága éltemnek, akinek örüljek, teljességgel elszáradt,
Vidám kedvem helyett, kiből vészek mellett kétszer üszög rám áradt,
Siralmas káromon való nagy panaszom miatt nyelvem elfáradt.

6 Immár zászlód alól kiköltem, sőt távol járok nagy seregedtől,
Mert kis haszon mellett tűrnöm sokat kellett, míg vártam te kezedtől,
Immár uram is más, Pallas és vitéz Mars, kik mentenek tüzedtől.

7 Gondolkodván rajta csak té-tova hajta fejet Cupido szómon.
Monda: Szegény bolond, Mars-é te gyámolod? Hát hol az én hatalmom?
Ketten csak ti vattok, kik semmit nem adtok én bosszúállásomon?

8 Azelőtt is maga Mars, meggondolhatsza, mint járt egyszer miattam,
Mikor kedve ellen merő mezítelen mindennek látni hadtam,
De az mint esmerem, nem gondoltok velem, de megmutatom magam!

9 Megyek? Hová legyek? Jobb-é, hogy engedjek? Mert se Mars Cupidónak
Nem árt vitézséggel, sem Pallas elmével úgy mint világbírónak,
No tehát engedek, mert vele sem érek én is hát ez rontónak.

Tizedik
Kit egy citerás lengyel leányról szerzett

1 Szít Zsuzsánna tüzet szívemből magára,
Cupidóval űzet szerelme dolgára,
Mert kis szája, szép orcája, mint pünkösdi új rózsa,
Fényes haja nap csillaga vagy sárarany sárgája,
Vékony derekacskája.

2 Mutat angyali fént szerelmes szemével,
Piros angyali szént szerelmes szenével,
Ha hozzá int, vígan tekint, szívemben örömet hint,
De ha megint úgy néz, amint kit gyűlöl szíve szerint,
Ottan érzek súlyos kínt.

3 Kegyes ábrázatja én aránzó célom,
Citeraszózatja búm rontó acélom,
Venus fattya lelkem hatja, ha szózatját hallhatja,
S ha láthatja, nincs bánatja, búmot mind elmúlatja,
Hogy jó kedvét mutatja.

4 Kártyát játszván velem, vet szívet tromfomra,
Kit az bölcs szerelem így magyaráz jómra,
Mondván: Ne félj, sőt vígan élj, mert tied az szép személy,
Veres levél tromfodra kél, csak azért, hogy jót remélj,
Semmi gonoszt te ne vélj!

5 Mert már neked adta nagy szerelmű szívét,
Viszont nála hadta szívedet, ő színét;
Így tőled vett szíven szívet, kit tart mint drágakövet;
Örül s nevet, s vígan követ téged, mert lát víg kedvet,
Kit régen eszében vett.

6 Így volt akaratja, hogy megnyilatkozzék,
Vagy immár barátja, ne félj, hogy változzék.
Megemlítsen és segítsen, gyakran örömmel hintsen,
S rád tekintsen s ne felejtsen, kinél több jód már nincsen,
S kit nem adnál sok kincsen.

7 Lengyel szép Zsuzsánna vervén citeráját
És mondván utána gyönyörű nótáját:
Eszem vesztve, eltévesztve, szerelmében sillyesztve,
Felgerjesztve és ébresztve, szívemet elrekesztve,
Belső tűzzel emésztve.

Az cortigianáról, Hannuska Budowskionkáról szerzett latrikánus vers

1 Friss szép fejér póka, édes szűrő móka,
Porcogós Annóka, szerelemnek oka,
Mit haragszol? Hogy nem játszol velem, kivel egy fraj szól?
Ládd-é, víg, ki-ki táncol!

[CÍM NÉLKÜLI GYŰJTEMÉNY]

Az erdéli asszony kezéről

1 Ha szinte érdemem nincs is arra nekem, hogy ő engem szeressen,
Csak áldott kezével, mint szép ereklyével, engem, mint kórt illessen,
Legyek ferge rabja, bátor ne szolgája, csak szinte el ne vessen!

Az maga elméjének gyors voltáról az szerelem miatt

1 Forr gerjedt elmémre, mint hangyafészekre, sok új vers, mint sok hangya,
Arra, mert szüvemben gerjedez szüntelen szerelmed tüzes lángja,
Szózatod búm verő vigasságtételnek gyönyörű édes hangja.

Az Celia bánatjáról

1 Mint szép liliomszál, ha félbe metszve áll, fejét földhöz bocsátja,
Celia szép feje úgy áll lefiggesztve, mert vagyon nagy bánatja,
Drágalátos könyve hull, mint gyöngy, görögve, vagy mint tavasz harmatja.

Bánja, hogy hajnalban kell az szerelmesétől elmenni

1 Hajnalban szépülnek fák, virágok, füvek, harmaton ha nap felkél,
Cseng szép madárszózat, vígan sétál sok vad reggel, hogy elmúlt éfél,
Újul zöld bokor is, de nekem akkor is dolgom csak gond, bú, veszél.

Fulviáról

1 Lettovább Juliát, s letinkább Celiát ez ideig szerettem,
Attól keservessen, s ettől szerelmessen vígan már búcsút vettem,
Most Fulvia éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem.

ISTENES ÉNEKEK

Adj már csendességet...

1 Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr!

2 Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére!

3 Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg!

4 Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.

5 Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást ereszthet-e?
Engem, te szolgádat, mint régen sokakat, ébreszthet-e?

6 Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem igéd szerint,
Megadod kedvessen, mit ígérsz kegyessen hitem szerint,

7 Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát;

8 Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bú s kín nélkül!

Psalmus 51.

1 Végtelen irgalmú, ó, te nagy hatalmú Isten, légy már kegyelmes!
Onts ki mindenestől jódot rám kebledből, mert la, mely veszedelmes
Bűnöm miatt lelkem, ki titkon rág engem, mert nagy sebbel sérelmes.

2 Mosd el rólam immár, kit lelkem alig vár, mosd el bűnöm rútságát,
S együtt az rút hírrel, mint rút bűzt, enyészd el förtelmem büdös szagát;
Esmérem vétkemet, kiért nap engemet rettent, mutatván magát.

3 Csak neked vétkeztem, bűnt ellened töttem, ó, kegyelmes Istenem,
Kit semmi ravaszság nem csalhat, s álnokság rejtve előtted nincsen,
Mert az nagy kék égből, mint királyi székből látod, mit mível minden.

4 Ha érdemem szerint reám eresztesz kínt, veszek, s jaj, hová legyek?
Ha teljes éltemben bűnt tettem mindenben, bizony Pokolra megyek,
Mert még létem előtt testem megfertőzött, ó, Istenem már megyek?

5 Engem mert vétkével anyám étetett el, méhében hogy hordozott,
Vétket te penig bánsz, igazt szeretsz, kívánsz, ki tiszta szívet hozott,
Hogy életre adál, azonnal oktatál, mint érteném titkodot.

6 Én rút, háládatlan azért, foghatatlan Isten, hozzád kiáltok,
Tisztíts izsópoddal, irgalmasságoddal, mert lá, ki nagy kínt vallok,
Hogy undok vétkemből megtisztulván belől legyek szebb, hogysem vagyok!

7 Legyek fejérb hónál, s örömmondásoddal tölts bé az én fülemet,
Élemíts elmémet küldvén örömedet, ne száraszd ki velőmet
Csontomból bánattal, ne nézz rám haraggal, mosd el inkább vétkemet!

8 Teremts ismét bennem, teremtő Istenem, tiszta szívet kegyessen,
Fúdd belém ismegént, hogy nagy szívem szerént lelkem igazt szeressen,
Engem, romlott szegént, rossz érdemem szerént haragod el ne vessen!

9 Ne fossz meg lelkedtől, sőt idvösségemről mondj örömet már nekem,
Szentelő lelkeddel hadd épüljön meg fel, mint azelőtt, bús lelkem,
Hogy sok tévelyedtek tehozzád térjenek, követvén bízvást engem.

10 Az kövér áldozat jó kedvet nem hozhat, jól tudom, Uram, néked,
Mert ha az kellene, örömest tisztelne bús fejem azzal téged,
Töredelmességgel, buzgó könyörgéssel beszélem azért néked:

11 Ímé, kioldoztam, s teelődbe hoztam fene ötte sebemet,
Kit csak te gyógyíthatsz, életre fordíthatsz, szánd keserves fejemet,
Bűneim kínjával, testem fájdalmával ne gyötörd életemet!

12 Ha előbb nem hadtad, sőt hozzád fogadtad, tehát mostan se hadd el
Jóvoltodból szegént, jó szokásod szerént Sion falát támaszd fel,
Hogy, mint áldozatot, adjak úgy hálákot, ki neked leginkább kell.

Szakirodalom

Rimay János

Rimay János Balassit vallotta mesterének, és költői elődjének. Sokáig készült rá, hogy Balassi műveit kiadja, ez a kiadás azonban nem jött létre. Ránk maradt viszont néhány előszótervezet a kiadáshoz. Itt megírja, hogy milyen elv szerint akarta Balassi verseit kiadni.

„Mely munkáját három részre való osztásomban foglaltam ez jelen való írásomban. Az első részében Istenhez tött keresztyén buzgó könyörgéssi vagynak helyheztetve, de avval az elveszett éneke híjával, kinek kezdeti: Pokolbeli kísértetek faggatnak etc. Ez énekeinek eleiben penig mindeniknek deák summácskát jegyzettem, az három első himnusát ő maga is deák argumentumocskával ékesítvén, kiből arányozám, hogy bizonyos emberek kedvéért nem alkolmatlanul helyheztetek az többi eleiben is deák nyelven való rövid argumentumocskákot. Az másik részében elegyedett állapatrúl való, elvegyült énekeinek engedtem helyt magyar argumentumocskát írván mindenike eleihez, de hármát ezen énekeinek is nem kaphatám. Egyiknek kezdeti: Szít Zsuzsánna tüzet szívembül magára. Másiknak: Egy nagy követséggel, Venus sietséggel küldé hozzám Cupidót. Harmadiknak: Eger, vitézeknek ékes oskolája, jó katonaságnak nevelő dajkája. Juliáról szerzett énekei foglalták penid az harmadik részét magoknak, úgy hogy mindenik eleiben deák argumentumocskákot jegyezgettem,minthogy ő maga is kettei eleiben avégre csinált volt deák summácskát, hogy az többnek oly rekedési lehettek volna.”

A Balassi-apológiában Rimay idézi, hogy mit írt öccsének Balassi Bálint a kibujdosás okairól:
„Ne véljen, uram, senki oly bolondnak, hogy ha ott kinn tisztességesen szolgáltatnának velem, hogy örömesben az szolgálatban mint az versfaragásban nem foglalnám az elmémet. De ha nem szolgáltanak velem, megyek? Az hibbei bíróságot vegyem-é fel? Nem illik. Megházasodjam-e? Annak ellent mondtam. Azért uram, így lévén az dolog, hogy meg sem házasodhatom, s az szolgálatra sem lévén hivatalom, nem jobb-e, itt kisebb boszúsággal s elmémnek vékony törődésével urakkal s hercegekkel való nyájasságban az időmöt elmulatnom, mint otthon csak az szamorságban és morgolódásban? Bezzeg ha valamely szorgos gondot bíznának reám, mint Tatát vagy Palotát, ahol kin-kintelen distrahálnom kellene az elmémet az Virtus gyakorlásra, elhadnám Krakkót érette, s úgy el is távoztathatnám az emberek rágalmazását, mert az mindennapi munka és fáradság az testet is megszelidítené, az gondviselés penig az elmémet is megenyhítené az hivolkodásban, mert alio esset mens atque cogitatio conversa, atque in unico solaeque Virtuti exercenda studio omnis cura defixa etc.

Forgách Simon, Losonczy Anna új apósa, így meséli el a kibujdosást:
„Amely gyalog követem ma jütt meg Késmárkról, beszéllé, hogy Hibbén Balassi Bálintra találkozott volt, és igen jól tartotta. Végre szolgáinak osztotta minden marháját, és csak másod magával, egy rossz paripán és egy rossz bőr dolmánban ment Késmárkká. Énnekem, a fiamnak és az feleségének örökkön örökké való szolgálatját üzente. Kérdette tőle, hová megyen, hogy énnekem tudja meg mondani. Azt mondta, hogy oda megyen, a hová a két szemével lát. Azt is mondta, hogy egy nemes ember volt vele. Annak az útban azt beszéllette, hogy Krakkóba megyen, és ott öltözik olasz ruhába, úgy indul el onnét. Kérdette, hová megyen. Azt mondta, hogy az tengeren túl megyen és soha ez országba nem jű, és hogy azt sírva beszéllette volna, és az nemesember is sírt volna rajta, és hogy Késmárkká sem tért volna be, hanem menten ment volna mellőle.”

Rimay a következőket idézi abból a levélből, melyet Balassi Braunsbergből küldött neki:
„Küldtem Kegyelmednek magam elméje faradékiból vágatott rövid három énekecskémet is, de magának Kegyelmednek, tudván, hogy természetekben való neveléssel ékesgettessék s tudja őket magánál tartani s igazgatni is Kegyelmed. S nevetem azokat s búsulás nélkül sem szenvedhetem, akik akármi írásimot is elméjeknek csomós pórázára kötvén sok igéknek változtatásával (obruálván sensusit is) vesztegetik, fesletik, ízetlenítik és az mellett engem való rágalmazásokkal, nyelveknek hegyit is fenik.”

Ráday Gedeon

Ráday Gedeon azt írja jegyzetben Horányi Elek Memoria Hungarorum című művéhez az 1700-as évek második felében:
„Sokkal több versei vagynak Balassának, mint az melyek ki vannak nyomtatva, kivált világi és szerelmes versei, úgyhogy azok, ha kinyomtatódnának, kétannyit is tennének. Nékem volt ez manusciptumban, Barakonyi keze írásábúl; de vagy eltévelyedett, vagy elidegenítették tőlem, mert nem találom.”

Toldy Ferenc

Toldy Ferenc Balassija leginkább 1500-as évekbeli Petőfi-előképnek tűnik. A magyar költészet története az ősidőktől Kisfaludy Sándorig c. irodalomtörténeti munkában:
„Meghatók hazafiúi énekei, mikben a haza hanyatló ügyét siratja; és igen kellemesen hangzik vissza keblünkben azon pár dala, amelyben a szép természet s a vitézi élet szeretete derült tüzes röpdösést veszen.”

Eckhardt Sándor

Eckhardt Sándor1913-as tanulmánya Balassi Bálint irodalmi mintáiról, máig alapvető olvasmány a Balassi-elemzéshez.

„A humanista szerelmi költészet mindig udvarló színezetű és kitűzött célja van: az imádott meghódítása. Mondanivalója tehát mindig csak a végső cél elérésére szolgáló eszköz. A megindításnak három ilyen eszköze van, amelyek kiegészítik egymást és egymásba is olvadnak. Az első és legfőbb eszköz a bók... Másik hódító eszközük a szánalomkeltés... A szenvedések rajza rendesen együtt jár a harmadik eszközzel: a szemrehányással és váddal.”

A „szuperlatívusz... a kifejezés alaphangja...”, „az egész humanista költészetben a túlzás az egyetlen kifejezési mód.”

„Balassi átvételeit elbeszélésekre, párhuzamokra és dialógusokra oszthatjuk fel. Az elbeszélésekhez a csókok (basium) és a Cupido-történetek tartoznak.”

Szerb Antal

Szerb Antal A magyar irodalom történetében az istenes énekeket helyezi előtérbe:
„világi költeményei elfelejtett kéziratként hevertek egy főúri könyvtárban. Ma ez különösnek tűnik, mert szerelmes versei jobban érdekli a mai olvasót; de voltaképpen nem történt igazságtalanság, az istenes versek Balassa legjobb és egyúttal legszemélyesebb alkotásai... Balassa Bálint a magyar irodalom legnagyobb vallásos költője Ady Endre előtt.”

Gerézdi Rabán

Gerézdi Rabán nevéhez fűződik a sejtés: Balassi 3x33+1 versből álló gyűjtemény akart létrehozni.
„Házassága előtt írt szerelmi és tavaszi-vitézi énekeit, összesen harminchármat... rendbe illesztette... A házassága utáni költeményekből összeállított második rész... szintén 33 költeményből áll, amiből joggal feltételezhető, hogy istenes verseinek számát is 33-ra szerette volna növelni, s azután ezt vagy a világi versek két könyvének elejére vagy annak a végére helyezni. Mivel a reneszánsz költők versesköteteiket többnyire valamely – misztikus-szakrális értelmű – számrendszer alapján állították össze, Balassi is egy háromszor 33 költeményből, egy verses prológussal együtt pedig kereken 100 versből álló kötet óhajtott a jelek szerint kiadni.”

Klaniczay Tibor

Klaniczay Tibor tanulmánya A szerelem költőjét mutatja be. Ő beszél először lírai önéletrajzról, melynek középpontjában Julia áll.
„A szerelem költője maradt Balassi tavaszi énekeinek írásakor is, a szerelemtől való szabadulás élménye lappang mindkettő mélyén.”

„Vallásos versei ugyanis jórészt szerelmi lírájának a függvényei, olykor ellenpólusai, a szerelemtől való menekülés eszközei, s vitézi témájú költészete is a szerelmi poézisből, s részben az istenesből bontakozik ki.”

„A Célia-ciklus Balassi szerelmi költészetének váratlan utójátéka, csodálatos és méltó ráadás egy szerelmi költő már lezártnak hitt életművére. Ez a ráadás azonban nem lazán odaillesztett függelék, hanem az eddigiekhez szervesen hozzákomponált folytatás, mert Balassi gondoskodott arról, hogy életének az a művészetté emelt lírai-retorikus kerete, melyet a Júlia-ciklusban kodifikált, s melyet fenntartott s továbbépített az elbujdosás előtti hónapokban is, szervesen ölelje magába a Célia-versek kis sorozatát.”

„Az eszménnyé alakult Júlia rejtőzik tehát a költőt új szerelemre gerjesztő Célia remélt és beteljesült ölelésében. De Júliát kereste, és ha csak percekre is, őt vélte megtalálni az előző hónapok futó kaladjaiban is. A bécsi Zsuzsannát, Anna Máriát, a mezítlábas Margarétát ugyanúgy festette le, mint Júliát vagy Céliát... Miután a női szépség és a szerelem, s ennek legmagasabb, legtökéletesebb inkarnációja: Júlia, már a földi boldogság harmóniájának képzetévé, szimbólumává alakult gondolatkörében, a hasonló, sztereotíp fogalmazások, a Júliára való tudatos vagy önkéntelen emlékezések e harmóniakeresés megújuló tendenciái.”

Varjas Béla

Varjas Béla írja a következőket a hárompillérű verskompozícióról:

„Méltán elbűvölhet mindenkit egy pillanatra Balassi szerkeszteni tudásának fölényes biztonsága és meglepő teljessége. Hiszen éppen a kompozíció hiányát, illetve tökéletlenségét szokta vagy száz év óta az irodalomkritika a XVI. század énekszerzőinek, s köztük Balassinak is szemére vetni: azt, hogy a mondanivaló már rég elfogyott, de a versnek még mindig nincs vége. A Katonaének kilenc strófájában viszont a proporcionáltság, az arányok és párhuzamosságok tökéletes összhangja uralkodik. Nincs benne semmi felesleges, minden szavának a vers egészét tekintve is funkciója van.

A költemény gondolati súlyát az első, a középső és az utolsó versszak – legtalálóbban úgy mondhatnám: három pillér hordozza. Ezért neveztem ezt a struktúrát „hárompillérű szerkezet”-nek. Az expozíció elragadtatott felkiáltás és kérdés, de egyben a végek vitézi életének, szépségének dicsérete is, esztétikai és etikai értelemben egyaránt. A középső, 5. versszak ennek a hősi életformának nagyságát, magasztos értelmét, erkölcsi értékét és érvényét fejezi ki. Itt a vers középpontjában sűrűsödik össze az eszmei mondanivaló lényege:

Az jó hírért névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről mintát mindeneknek ők adnak.

Az utolsó strófa erre utal vissza, amikor kimondja, hogy a vitézeknek „ez világon szerte szerént vagyon mindeneknél jó neve”. Majd áldást kérő búcsúfohásszal zárul a vers.”

Horváth Iván

Horváth Iván ezt írta 1982-es Balassi-könyvében az újvidéki Balassi-kiadásról:
„Az új kiadás [...] a költő saját koncepcióját kívánja jogaiba visszhelyezni, azt a koncepciót, amely szerint a költő maga megszerkesztette verseskötetét, pontosabban megszerkesztette volna, ha feltehető szándéka valóra válik. De nem vált valóra. 1589 őszén elkészült ugyan egy 2x33-as, magában is megálló gyűjtemény, ám az a külön, vallásos liber, amelyet talán e 2x33 elé szánt volna a költő, nem gyarapodott még 10 tagúnál nagyobbra, és ezért nem volt a többivel együtt közzétehető. Itt mindenesetre feltételezhetünk egy múlékony kötettervet, amelyet Balassi nyilván csakhamar feladott, hiszen már ekkoriban mag kellett, hogy írja a Valahány török bejt sorozatát, amely még a 2x33-as csoportba sem fért volna bele. A később elkészült Celia-gyűjtemény vagy még későbbi Cím nélküli gyűjtemény idejéből már semmi nyoma annak, hogy Balassi – kéziratban vagy nyomtatásban terjesztendő – kötetet tervezett volna összeállítani.”

Horváth Iván Az eszményítő Balassi-kiadások ellen című 1997-es tanulmányában így ír a második 33-as sorozatról az újonnan felismert kötetkompozícióban:

„A második harminchármas sorozat a beékelések által el van ugyan rejtve, de, épp a beékelések szervetlenségének hála, nem fölismerhetetlenül. Az 58. ének záróversszakában, tudjuk, a költő véget vet a Julia-sorozatnak:

Hideg lévén kívöl, égvén penig belöl Julia szerelmétűl,
Jó hamar lovakért járván Erdély földét nem nagy fáradság nélkül,
Ezt öszve rendelém, többé nem említvén Juliát immár versül.

S még prózában is hozzáteszi: „Ez az Juliáról szerzett énekeknek a vége.” S annál nagyobb nyomatékul mindjárt ott a következő, az 59. vers: Következik más. Zsófi nevére. Majd a 60.: Bécsi Zsuzsannáról s Anna-Máriáról szerzette, aztán a 61., a Juliára is ráérthető költői kérdéssel: Vitézek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog a végeknél?

Nos, ez a három, mondjuk így, poszt-Julia vers (59–61) afféle Balassi-sor-szerű, AAB szerkezetet ad ki egy tekintetben: abban, hogy a versek két elsője keltezett, a harmadik nem. A két első szorosabban illeszkedik a Julia-ciklus ál-önéletrajzi elvű, történetmondó szerkezetéhez, a harmadik kevésbé szorosan, inkább általánosabban. Akkor jön az irdatlanul hosszú prózai magyarázat s a kilenc istenes vers, majd megintcsak három poszt-Julia (a Margit nevű szűzről, a költőtársakról, aztán a De mit gyötresz engem most keserves lelkem (71–73, vagy, ha a beékelt istenes versek számozatlanok voltak: 62–64). Nos, ez a három is az előbb látott AAB szerkezetet adja ki: keltezett, keltezett, keltezetlen. Most a – megintcsak – kilenc szerelmesvers következik, a bejtek, beékelve, számozatlanul. Aztán már csak két poszt-Julia: a második harminchármas záródarabjai, egy keltezett és egy keltezetlen, AB szerkezetben.

Továbbra is minden jogunk megvan tehát arra, hogy megkomponált verskötetről beszéljünk, jóllehet a szerkezet jóval többrétű, bonyolultabb annál, amilyennek egykor véltük.

Hogy állunk ezek után a 3*33-as szerkesztménnyel, a 99 vagy 100 vers Gerézdi-féle ábrándjával? Nos, talán ettől sem kell minden tekintetben elbúcsúznunk.

Az első sorozat tényleges. Valóban 33 megszámozott költeményből áll.

A második 33-as sorozat olyan, miként most láttuk, hogy az alapsorozatot megszakító, abba szervetlenül beékelt, eredetileg talán számozatlan szövegek mögött világosan látszik a jól megszerkesztett 33-as ciklus.

A harmadik 33-ast csak az a bizonyos prózai megjegyzés említi és csupán tervként, s nem is nyíltan 33-as sorozatról beszél, hanem csak annyit mond, hogy dicséretekből és zsoltárokból most még csak 10 van, s az a tervezett kiadáshoz nem elég. Persze biztosra vehető, hogy az állítólagos szerzői szándékról szóló terjedelmes prózai szöveg részletekbe bocsátkozott. Ennek a harmadik 33-as sorozatnak viszont akkor is csupán az olvasó képzeletében kell létrejönnie. Virtuális marad.

Van tehát egy tényleges 33-asunk, egy rejtetten 33-as és egy olyan, amely tisztára képzetes.”

Pirnát Antal

Pirnát Antal könyvéből a szerelmi szolgálatról szóló részt idézzük:
„A költő, akit a szerelem megsebzett, a kegyes rabjává lesz: élete, halála az imádott nő hatalma alatt áll. A rab egyelőre jutalmat sem remélhet hűségéért, akkor is szolgálni kénytelen, ha úrnője kegyetlen vele. Ez volna a „búszerző szerelem”.

[...] Ha a kegyetlen kegyes rabját megszánja, és viszonozza szerelmét, ekkor a költő ujjong:

Ezelőtt néki csak rabja voltam, őtet jutalom nélkül szolgáltam,
Rabságból kivett, szolgájává tett, szolgálatom nem esik héában,
Mert ajakát, mint jó zsoldját adja, hogy én megcsókoljam,
Szerelmével ajándékoz, csak hogy tovább is szolgáljam.

A rabot tehát a viszonzott szerelem felszabadítja, és szolgává teszi.

[...] A szolga és a kegyes viszonya lényegében megfelel a hűbérúr és a vazallus viszonyának. Amíg szolgálatáért megfelelő jutalomban részesül, köteles úrnőjét szolgálni. Ám ha a megérdemelt jutalom hosszú időn keresztül elmarad, vagy a kegyes s szolga hűségéért hűtlenséggel fizet, a szolga is felmentést nyer hűségesküje alól. A szerelem szolgaságából való felszabadulást a kötetben háromszor ünnepli a költő: először a 11. és a 12. versben, másodszor a 18. énekben (Szabadsága vagyon már én szegény fejemnek... ) és végül a 61. versben (Vitézek mi lehet... ). Persze ez a felszabadulás mindig csak látszólagos: Cupido a hűtlen szolgát mindig újra és újra visszatéríti a maga szolgálatára. A szeretett nő személye változhat, magához a szerelemhez nem válhatik hűtlenné a költő, noha ismételten igyekszik megszabadulni tőle, s olykor hiszi is, hogy megszabadult.”

Jorge Luis Borges

Az önmagában megismerhetetlen, csak a jelenbe írva létező múlt gondolata már a 17. században is jól ismert – a Távol-Keleten. Borges kislexikonának egyik címszava erről szól:

Laudatores Temporis Acti: Egy 17. századi portugál tengerészkapitány, Luiz de Silveira az Ázsia népeiről és szokásairól (Lisszabon, 1669) című művében kissé homályosan szól egy keleti szektáról – nem árulja el, hogy indiai-e, avagy kínai –, amelyet latin kifejezéssel Laudatores Temporis Acti-nak nevez. E jóravaló kapitány nem ért ugyan a metafizikához, se a teológiához, de azt világosan kifejti, hogy miképp fogják fel ama Hívők a múlt fogalmát. Számukra a múlt csupán egy olyan időszak, vagy időszakok sora, amely egykor jelen volt, s most az emlékezet vagy a történelem útján többé-kevésbé felidézhető. Persze mind az emlékezet, mind a történelem a jelenbe olvasztja ezeket az időszakokat. A szekta hívőinek abszolút érvényű a múlt; sosem volt az jelen, nem lehet felidézni, sőt még kitalálni sem. Se egységesnek, se plurálisnak nem nevezhető, hiszen ezek a jelen attribútumai. Ugyanez mondható el lakóinak természetéről, súlyáról, alakjáról, stb. Semmi sem állítható, s nem is tagadható Sosem-Volt-Egykoron lényeiről.

Silveira megemlíti, hogy teljes reménytelenség jellemzi a szektát; a múlt, mint olyan, nem is gyaníthatja, hogy hívei vannak, s nem nyújthat nekik támogatást vagy vigaszt. Könnyebben folytathatnánk a kutatást, ha kapitányunk közölte volna a szekta bennszülött nevét, vagy valamilyen más kulcsot adott volna ehhez a különös közösséghez. Azt tudjuk, hogy nem voltak templomaik, se szent könyveik. Vajon élnek még ilyen hívők – vagy talán tudják, hogy komor hitükkel egyetemben immár a múlthoz tartoznak?”

Tárló


Képek

Hangzó anyagok

Képek

Hangzó anyagok


Nő az én örömem...

Tanári kézikönyv


Válogatott irodalomjegyzék

Óravázlat-javaslatok

Feladatok

Válogatott irodalomjegyzék

Bán Imre, Balassi Bálint platonizmusa, Uő., Eszmék és stílusok, Akadémiai Kiadó, Bp., 1976, 122–139. A tanulmány talán kissé túlságosan nagy fontosságot tulajdonít a platonizmusnak Balassi költészetében, és mégis kevéssé és rendszertelenül foglalkozik Balassi platonizmusával; a platonizmus történetéhez viszont remek olvasmány.

Di Francesco, Amedeo, Balassi Bálint költészetének manierista vonásai, ItK, 1976, 633–658. A tanulmány az 1976-os Balassi-konferenciára készült, jó adalék ahhoz, hogy tudatosítsuk magunkban, a magyar quattrocento nem az olasz cinquecento párja, azaz nem egyértelműen kulturális késésekkel jelentkeznek az új irányzatok más kultúrákban.

Horváth Iván, Egy vita elhárítása. Kőszeghy Péter cikke a „Vita”-rovatban, ItK, 1987–88, 642–665. Horváth Iván 1982-es Balassi-könyve nagy vihart kavart, hiszen többek közt azt állította, hogy Balassi előtt nem volt Magyarországon udvari költészet. Ez a tanulmány a Kőszeghy Péter bírálatára írott válasz.

Horváth Iván, Szöveg, in 2000, 1994. november, 42–53. p. = http://www.idg.hu/expo/oktogon/balassa/hiszov.htm Nagyon fontos dolgozat, mely világossá teszi, hogy nemcsak az értelmezések sokfélék, de maga az értelmezett szöveg is folyton alakulóban és változásban van. A számítógépes szövegkiadás elméletével is foglalkozik.

Jankovits László, Változatok egy versre, Pompeji, 1993/1–2., 246–249. A Széllyel, hogy vadásza... kezdetű vers összehasonlítása a latin eredetivel.

Klaniczay Tibor, Hozzászólás Balassi és Rimay verseinek kritikai kiadásához, MTA I. OK, 1957, 265–338. Alapvető tanulmány a Balassi- és a Rimay-filológiához. Első olvasásra nem is érthető.

Komlovszki Tibor, Balassi és a reneszánsz arány-szemlélet, ItK, 1976, 567–583. ill. Komlovszki Tibor, A Balassi-vers karaktere, Régi Magyar Könyvtár, Tanulmányok 1., Balassi Kiadó, Bp., 1992. Komlovszki Tibor kutatásai Balassi hangzásvilágára és versszerkezeteire irányultak. Szerinte a versek jórésze nem a hárompillérű kompozíció, hanem az aranymetszés szabályai szerint van megszerkesztve.

Kőszeghy Péter, Horváth Iván: Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben, Bp. 1982. Akadémiai K. 337 l., ItK, 1987–88, 310–338. Kőszeghy vitacikke Horváth Iván 1982-es Balassi-könyvének a bírálata. Kőszeghy szerint volt Balassi előtt magyar udvari líra.

Kőszeghy Péter, Balassi Bálint költészete: hagyomány és újítás, Discussiones Neogradienses 5. Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14–15. Salgótarján, 1988, 3–15. A nehezen hozzáférhető tanulmány alaptétele: Balassi előtt létezett Magyarországon udvari költészet.

Kőszeghy Péter, Elhárítva. (Megjegyzések Horváth Iván: Egy vita elhárítása című cikkéhez), ItK, 1989, 597–604. Kőszeghy válasza Horváth Iván válaszára. Akik szeretik a vitairatokat, azoknak nem csak a fenti vitacikkek, hanem ez a tanulmány is nagy örömet fog okozni.

Stoll Béla, Balassi-biblográfia, Balassi Kiadó, Bp., 1994. Igen hasznos nem csak az egyetemi hallgatók és a kutatók, hanem a középiskolai tanárok számára is ez a tematikusan elrendezett bibliográfia.

Szerb Antal, Az Udvari Ember, Gondolatok a könyvtárban, Révai, H.n., é.n., (Bp., 1946), 165–247. Nagyon szép írás, és rengeteget lehet belőle tanulni. Feltétlenül ajánljuk egyetemre készülő diákjainknak!

Szigeti Csaba, A Balassi-vers strófikájának lerombolása a XVII. században, in ItK 1989, 256–266. Hogyan kopott el az utánzók kezén a Balassi-versszak? Vajon mi volt az oka az egyszerűsítéseknek? A tanulmány szép példáját adja a magyar költészet izoverses jellegének.

Szörényi László, „Valahány török bejt”, ItK, 1976, 706–713. A török bejtek értelmezése a szufi misztika alapján. Igazi csemege.

Répertoire de la poésie hongroise ancienne, ver 3.1. © 1979–1994. Főszerkesztő: HORVÁTH Iván, szerkesztő: H. HUBERT Gabriella, munkatársak: FONT Zsuzsa, HERNER János, SZŐNYI Etelka, VADAI István, szövegrögzítés: RUTTNER Tamás, programozás: GÁL György. Micro CDS/ISIS – © Copyright Unesco 1991. ABCD Interaktív Magazin, 1994, I. évfolyam 2. szám. Az 1600-ig írott versek mindenttudó adattára.

Egyéb felhasznált irodalom:

Balassa-kódex, közzéteszi KŐSZEGHY Péter, jegyzetek, átírás, utószó VADAI István, Balassi Kiadó, 1994.

Balassa-kódex, sugárlemez, szerk. HORVÁTH Iván, átírás VADAI István, programozás KOVÁCS István, képek SZEDMÁK Sándor, ELTE Irodalomtörténeti Intézet, Reneszánszkutatások Posztgraduális Központja, Hypermedia Systems, Budapest, 1996., (uez a hálózati világkiállításon: http://www.idg.hu/expo/oktogon/balassa/)

BALASSA Bálint minden munkái, I-II., kiad. és bev., DÉZSI Lajos, [H.n., é.n.] Bp., 1923.

BALASSI Bálint összes művei, I-II., összeállította ECKHARDT Sándor, Akadémiai Kiadó, Bp. 1951, ill. 1955.

Balassi Bálint összes versei a versek helyreállított eredeti sorrendjében, közzéteszi HORVÁTH Iván, utószó Bori Imre, Tanulmányok. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke. 9. füzet, Újvidék - Novi Sad, 1976.

BORGES, Jorge Luis, Képzelt lények könyve, Curiositas II., Helikon Kiadó, H.n., 1988.

ECKHARDT Sándor, Balassi- tanulmányok, a kötetet összeállította és sajtó alá rendezte KOMLOVSZKI Tibor, Akadémiai Kiadó, Bp, 1972.

GERÉZDI Rabán - KLANICZAY Tibor, Balassi Bálint, A magyar irodalom történte I. kötet, Budapest, 1964, 448- 481.

Gyarmathi BALASSA Bálint költeményei, a Magyar Történelmi Társulat megbízásából szerkeszté, jegyzetekkel s bevezetéssel ellátta SZILÁDY Áron, Bp. 1879.

HORVÁTH Iván, Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben, Akadémiai Kiadó, Bp., 1982.

HORVÁTH Iván, Történeti rétegek a XVI. századi magyar metrumkincsben, ItK 1989, 193-205. p.

HORVÁTH Iván, Az eszményítő Balassi-kiadások ellen, Művelődési törekvések a korai újkorban, Tanulmányok Keserű Bálint tiszteletére, Szeged, 1997, 191- 203.

KLANICZAY Tibor, A szerelem költője, Uő., Reneszánsz és barokk, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1961, 183- 295, 574-576.

MIHÁLY Eszter, A Celis-ciklus szimmetrikus szerkezete, Palimpszeszt, 10. szám: http://www.btk.elte.hu/palimpszeszt/pali10/06.htm

NAGY Iván, Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal, Pest, 1857-1868. reprint: Helikon Kiadó, 1987.

PIRNÁT Antal, Balassi Bálint poétikája, Balassi Kiadó, Bp., 1996. = PIRNÁT Antal, Balassi Bálint poétikája, doktori disszertáció, kézirat. Bp. 1983.

TOLDY Ferenc, A magyar költészet története az ősidőktől Kisfaludy Sándorig, Pest, 1867.

TÓTH Tünde, Balassi és a neolatin szerelmi költészet, kézirat, 1998.

VARJAS Béla, Balassi verskompozíciói, és Balassi lírai regénye: a Nagyciklus, A magyar reneszánsz irodalom társadalmi gyökerei, Bp. 1982, 286-346.

VADAI István, +1 (Metrikai határjelölések a régi magyar versben) ItK 1991, 351-370. p.

WALDAPFEL József, Balassi, Credulus és az olasz irodalom, ItK. 1937, 142-154., 260-272., 354-365. = Balassi és az olasz irodalom, 1936, Uő., Irodalmi tanulmányok, Bp. 1957, 104-134.

Óravázlat-javaslatok

Kedves Tanárkolléga!

A „SuliNet Digitális Órák” Balassi-fejezete első pillantásra ijesztőnek tűnhet a tanárok előtt. Nem technikai nehézségekre gondolok. A fejezet sok újat ad az eddigi papírtankönyvekhez képest, mert a legfrissebb kutatási eredményekre épül. A Celia-ciklus elemzését például jómagam egy február végi előadásban tártam a szakmai nyilvánosság elé, Mihály Eszter cikke pedig április elején jelent meg a Palimpszesztben. De Horváth Iván új elmélete – nevezzük a rövidség kedvéért Fragmenta-elméletnek – is csak tavaly év vége óta olvasható egy kis példányszámú tanulmánykötetben, melyet Keserű Bálint szegedi professzor tiszteletére állítottak össze.

Ezek az új eredmények olyanok, hogy a középiskolai oktatás számára is elérhetővé kell tennünk őket. Ezt a célt szolgálja ez a képzetes tankönyv. Az alábbiakban néhány ötletet és néhány óravázlat- javaslatot adok, hogy milyen módon tartom használhatónak és feldolgozhatónak az anyagot. Ezekben az óravázlatokban nem foglalkozom olyan gyakorlati kérdésekkel, amelyeket persze Önnek meg kell majd oldania, mint a napló vezetésére, a hiányzók számbavételére szánt idők, hiszen ez nekem nem feladatom.

Munkájához sok sikert kívánok

Tóth Tünde

I.

A Balassi-fejezet gerince az irodalmi pályakép, melyet a megkomponált versgyűjtemény alapján állítottunk össze. Nem a valós, hanem fiktív, lírai önéletrajzot követve ismertetjük meg a diákokat Balassival. Ennek két oka van. Egyrészt sokkal több értelme van a középpontba helyeznünk azt a művet, amelyet Balassi alkotott, mint a verseket a gyűjteményből kiragadva mutatni be, és közben szinte hallgatni a versgyűjteményről magáról. Másrészt pedig, ha akarnánk, sem tudnánk százszázalékos pontossággal datálni a körülbelül száz verset, amelyet Balassi élete során megírt. Az elmúlt korok Balassi-képeit a hatástörténeti fejezetben mutatjuk be.

A pályakép három részből áll:
1. A megkomponált gyűjtemény
2. A megkomponált gyűjteménybe be nem került versek
3. Reneszánsz magyar dráma: Szép magyar komédia

Ezek közül a Szép magyar komédiáról szóló részt csak kiegészítő anyagnak szánjuk, a pásztordrámát nem is vettük föl a szöveggyűjteménybe.

Az első, bevezető Balassi-óra

– Ismertetjük a kort, amelyben alkotott, szó eshet a régi magyar költészet sajátosságairól, Balassi újító voltáról eszme- és verstörténeti értelemben egyaránt.
– Említsük meg Balassi műveit, és ismertessük a megkomponált versgyűjtemény szerkezetét. Az elméleti tudnivalókat a pályaképben idézett versek segítségével érzékeltessük.

A második és harmadik óra: a megkomponált gyűjtemény

A megkomponált gyűjtemény három fő részből áll. Javasolnám, hogy két órában dolgozzuk fel. Az első órán remek illusztrációs anyag Fáradsága után... kezdetű vers, a petrarkista siralmakra pedig a két 5. Celia-ének. Helyesebb lenne a Fáradsága után... -t állítani a Balassi órák középpontjába az eddigiek helyett, ugyanis ez az a vers, amely a leginkább hordozza és jellemzi Balassi költészetének újdonságait.

Tehát az egyik órán:

I. „gyermekségétől fogva házasságáig” szerzett énekei.
Itt tanítsuk az
az udvari líra előtti szerelmi költészet
és a
szerelmi mitológia jellegzetésségeit.

A II. „feleségétől való elválása után” kibujdosásáig szerzett verseit tartalmazza.
Itt tanítsuk az udvari szerelem szabályait,
a platonikus irodalom jellegzetességeit,
a humanista bókverset, és
a petrarkista költészet jellemző jegyeit.

A másik órát szenteljük a Celia-ciklus elemzésének. (Ez a megkomponált gyűjtemény III., egészen új része.) A szerkezetet megtaláljuk a pályaképben, az elemzendő versek a már említett 5. és a Celia bánatjáról szóló 7. vers lehetnek. A második órát szenteljük a Celia-ciklus elemzésének. (Ez a megkomponált gyűjtemény III., egészen új része.) A szerkezetet megtaláljuk a pályaképben, az elemzendő versek a már említett 5. és a Celia bánatjáról szóló 7. vers lehetnek.

A megkomponált gyűjtemény egészének elemzését a négy dantei értelmezéssel zárjuk le, kiemelve a gyűjtemény antiplatonikus és descensiós voltát.

Az utolsó órát (ez a 4. vagy 3.)
az Adj már csendességet... kezdetű vers elemzésének szánjuk.

A verset a megkomponált gyűjtemény istenes énekeivel összevetve vizsgáljuk, és mutassuk meg, miért nem lehetséges ott, és miért lehetséges itt az ascensio. Ha katarzissal akarjuk zárni az órát, akkor az ascensiót hagyjuk a végére, és az óra elején beszéljünk a Balassi-utóéletről. Bár a hatástörténeti fejezetet a legjobban a bevezető-órán fogjuk tudni használni, mert ha a diákok már ismerik az eddigi Balassi-képeket, kevésbé fognak köztük eltévedni az órák során.

***

Ezek a rövidke vázlatok 3-4 órás Balassi-tanítást mutattak be, megemlítették a főbb hangsúlyokat. A tisztelt tanárkollégák persze a kedvük szerint színesíthetik ezeket, kioszthatnak referátumokat (csak olyan anyagot érdemes kiselőadásba kiadni, amit a diákok egyedül is képesek feldolgozni, és nem kulcsfontosságúak, hogy az előadás esetleges kudarca ne tegye tönkre az egész órát!), kiadhatnak csoportos feladatokat, írathatnak házi elemzéseket, vagy órai teszteket, ahogy a csoport és a saját igényeik szerint helyesnek látják.

Feladatok

Kifejtendő kérdések

Ezekre a kérdésekre írásos vagy szóbeli fogalmazásban kell válaszolni, részletezve és kifejtve a témát. (A jó megoldáshoz a zárójelben szereplő fogalmak, kifejezések használata ha nem is elengedhetetlen, de a velük megnevezett tartalmak tárgyalása mindenképpen szükséges.)

1. Balassi verstani újítása (a régi magyar költészet monotóniája, izoversek; Balassi-versszaktípus, pl. Balassi-strófa)

2. Az udvari típusú szerelmi költészet meghonosítója (archaikus szerelemkép, női dalok; udvari szerelem; petrarkizmus, platonizmus, humanista bókvers; megkomponált gyűjtemény)

3. A Celia-ciklus szerkezete (helye a megkomponált gyűjteményben; verstípusok szerinti és a történetmondás szerinti szerkezet)