- Arany János -
Részben a szokatlan megszólítás-spektrumával (hogy viszonylag kevesebb az embereket, emberek feltételezett közösségét megszólító), részben az egyszerű, megszűrt szóanyaggal függ össze, hogy már a kortársak Arany lírájában a retorika hiányát magasztalták. Szónok nemzet a magyar; a szónokiasság nagyon átment a költészetünkbe is, mely általában véve rethorikus jellemű... Aranyban nincs rethorika, ő csupa kedély - állapítja meg elsők között Greguss Ágost, de véleményét osztja az Arany-irodalom jelentékeny része is. A patetikus Vörösmarty- és az egzaltált Petőfi-kép hátterével és ellenében kialakult az intim, bensőséges, visszafogott, tárgyilagos Arany mítosza.
(...)
Valójában azonban Arany egyike a legretorikusabb nyelvű költőinknek. Nemcsak azáltal, hogy bőven él retorikai alakzattal, hanem azáltal is, hogy igen jellemző sajátja a retorikai tagoltság. Ahogy lírájának legszebb darabjaiban a stilisztikai forma szembesítő-érvelő, úgy a retorikai forma jól kivehetően elkülönül propozícióra (tétel), argumentációra, particióra (érvelés, részletezés) és konklúzióra (következtetés). Igy a Letészem a lantot első szakasza a tétel (tulajdonképpen azonos a címmel); az utolsó a tétel variációja, amely a közbülső szakaszok érvelése nyomán következtetéssé válik. Hasonlóképp a Visszatekintés tétellel nyit, következtetéssel zár, a többi az érvek részletezése.
(...)
Elsősorban az bonyolítja a Kertben megoldását, hogy a szorosan vett retorikai formán kívüli elem is jelen van, amely mintegy keretet ad neki: a kertészkedő-szemlélődő fiktív én pozíciója. Maga a fiktív én a retorikai forma alanya, mivel a retorikai forma a fiktív én állítmánya. Ez a sajátos szerkezet szubjektív jelleget ad a retorikus tagoltságnak, mindenekelőtt azáltal, hogy megcseréli a sorrendet. In medias res kezdi: az érveléssel, részletezéssel. Az életkép-struktúra voltaképp annak a tételnek kifejtése, hogy nékem ahhoz mi közöm!, és annak a következtetésnek a bizonyítása, hogy közönyös a világ. Tehát a részletezés-érvelés (2-4. szakasz) megelőzi a tételt (5. versszak), amelyet így közvetlenül követ a konklúzió.
A Kertben retorikus felépítése a következő:
1. vsz. Keret/1
2-4. vsz. Érvelés - részletezés
5. vsz. Tétel/1, Keret/2
6-7. vsz. Tétel/2: következtetés
Az ötödik versszak egyrészt megfeleltethető a retorikai formán kívüli keretnek (mint a fiktív én pozíciója); másrészt a retorikai forma egyik tagjának (tételnek, amelyet a következtetés, a zárótétel variál). Az utolsó két szakasz az ötödik állítását ismétli, de más szemléleti szinten: a Letészemhez hasonlóan a tétel a személyes énre, a szubjektumra vonatkozik: nékem ahhoz mi közöm, a következtetés az univerzumra, vagyis az objektumra: közönyös a világ. Természetesen a nékem ahhoz mi közöm állítás kétértelmű, azonban ennek értelmezése már túlvezet a retorikai felépítés vizsgálatán.
Arany költészetét tehát az erős retorizáltság jellemzi, e tekintetben éppen ellentéte Petőfinek; kettejük közül ugyanis az intimebb, bensőségesebb hang nem Aranyé, hanem Petőfié. Csak röviden utalhatunk példaként A puszta, télen c. versre, amely - akár a Kertben - látványlíra. Az összehasonlításhoz elég az intonáció, az első szakasz:
Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rossz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyűjtöget,
Ez nagy könnyelműen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hűlt helyét leli.
Petőfi csodálatosan szép verse tulajdonképpen a téli puszta látványáról számol be. A tréfás-meseszerű hangvétel forrása egyszerűen az, hogy a beszámoló - a zord, hideg télről - a tűzhely mellett, a védett szoba melegében történik. E sajátos beszédhelyzet magyarázza a csúfolódóan körülményeskedő (mostan, ám, igazán, mert az az ősz) és a meseszerűen távolságot teremtő előadásmódot (az ősz rossz gazda, könnyelműen fecsérel, a sok kincsnek a tél csak hűlt helyét leli). A látvány és a látványt szemlélő távolság teremti meg az előadó és hallgató közelségét. A Kertben esetében éppen fordítva, a látvány és a látványt szemlélő közelsége az előadót és (a feltételezett) hallgatót távol tartja egymástól.
A Petőfi-versben a negatív látvánnyal szemben ellenszer a beszédhelyzet, annyira, hogy a látvány átértékelődik: a tél, amely minket nem fenyeget, elveszíti minden fenyegető jellegét. Más költeményeiben, ha a beszédhelyzet nem ilyen típusú, Petőfi egyáltalán nem fegyelmezi indulatait; a befogadó figyelmét éppen arra irányítja, hogy a megoldás csak a poétikai közegen kívül valósulhat meg. Aranynál a beszédhelyzet sohasem ellenszer, kétségbeesését és indulatát azonban fegyelmezi - ha már más nem, akkor is - a szigorú retorikai felépítés.
(...)
Ha Petőfinél a népdalforma személytelensége és - Pándi Pál szavával - a személyesség vele való birkózása teremti meg a költészetnek azt az objektivitását, amely az egyéniség kifejezést szolgálja; úgy Aranynál ennek a személyességnek bizonyos visszavétele következik be, de a népköltészeti fogantatáshoz képest újabb áttétel, a szigorú retorizáltság-retorikus formaépítés révén. E klasszicista tendencia sajátos kontrasztot alkot lírájának romantikus élményanyagával. A múlt és jelen, én és környezet, álom és való, élet és halál ellentétes pólusaira szakadt világot megpróbálja legalább poétikailag egységbe fogni, rendezni - bár kevesebb illúzióval és több kétellyel, mint a nagy reformkori nemzedék.
(...)
Az irónia az utolsó három versszakban dominál. Az ötödik versszak úgy tünteti fel, mintha a fiktív én maga is azonosulna a közöny és önzés egyetemes rendjével, nékem ahhoz mi közöm szemléletével. A világ-ra való hivatkozás pedig, az utolsó két szakaszban, általános érvényűnek mutatja és ismeri el az emberi viszonyok eltorzulását; de mindig tudatában annak, hogy az egyetemes rend negatív, a viszonyok eltorzultak. A szövegben külön írásjelek (pontozás, gondolatjel, kurzív kiemelés) jelölik, hogy más reakció (illetve helyzet) következik, mint amit a fiktív én (és a feltételezett hallgató) várna:
Magános gerle a szomszédban - Idill (eleme)
S ifjú nő, szemfödél alatt. Halál
Nem nyit be hozzá enyhe részvét, Részvét helyett
Legföljebb... a kiváncsiság. kiváncsiság.
Sirj no, igazán sirj! kiált rá, Részvét helyett
S megveri, hogy oka legyen. durvaság.
Halotti ének csap fülembe... Részvét helyett
Eh, nékem ahhoz mi közöm! közöny.
Nagy részvétel, ha némelyikünk Részvétnek számít a
Az ismerőst... megismeri. természetes kapcsolat.
Mikép a hernyó, telhetetlen, A törekvés törtetéssé
Mindég előre mász s - harap. torzul.
Azaz mindig olyan reakció következik be, ami nem várható. Az első példát leszámítva, mindig olyan reakció, ami emberileg nem várható: tolakodás, közöny, durvaság. E reakciók azért váratlanok a kertészkedő-szemlélődő én számára, mert morálisan negatívak; s ez következetes erkölcsi tartást, erényes álláspontot jelez.
Összhangban a gyászoló család iránt mutatott részvéttel. Az életkép-részben ugyanis a látványhoz fűzött reflexiók - a későbbi reakcióval, az ötödik szakaszban vállalt azonosulással szemben - egyértelműen a halott családjával való együttérzésről vallanak. A konvencionálisan eufémisztikus jelzők (szegény halott, enyhe részvét, árva kisded, - aki ha nő szegény); a szembesítő-kiemelő mondatszerkezet (Amaz talán bölcső leendett, / Menyegzős ágy eme darab: / Belőlük elhunyt hitvesének / Most, íme, koporsót farag); az állítások és feltételezések váltakozó, eltérő ritmusa, el-elcsukló előadásmódja stb.
A világ-ra való hivatkozás így - az utolsó két szakaszban - egyrészt indokolja, másrészt megbélyegzi jelzőivel-metaforáival a saját közönyét. A nékem ahhoz mi közöm gesztusa kétértelműnek bizonyul: az én valójában nem vállalja - magára kényszerített álarca csupán. A kertészkedő közönye éppúgy irónia, mint a halál gyógyító kertészként.
(1970)
580.bőven él retorikai alakzattal: pl. a Kertben esetében: Gemináció: a halott szegény volt, szegény, elég egy szívnek... elég; fél sorra vagy egész sorra terjedő: közönyös a világ..., kertészkedem mélán, nyugodtan. Gradáció: siránkozik a kisded... amott sir öntudatlanul, sirj no, igazán sirj. Inverzió: kisded árva - bár a kisded melléknévként is használatos (pl. kisded hajlék, hol születtem). Poliptóton: rokonait, ha van rokonja. Zeugma, több sorra kiterjedő: a fák sebeit kötözöm... kit érdekel a más sebe? elég egy szívnek a magáé... csak azt köthesse be. Szinonímia: mélán, nyugodtan, szegény s amellett idegen, nem volt rokon, jó ismerős sem. Antitézis: kevés ember jő... az is csak elmegy. Izokólon: Hozzám a tiszta kék magasból / Egyes daruszó tévelyeg; / Felém a kert gyepűin által / Egy gerlice búgása hat. Chiazmusz: Amaz talán bölcső leendett, / Menyegzős ágy eme darab, Nem volt rokon, jó ismerős sem stb. (Veres András jegyzete)
581.... szavával...: l. Pándi Pál: Petőfi. Bp. 1961. 203. (Veres András jegyzete)
582.szigorú retorizáltság-retorikus formaépítés: maga Arany is tudatában volt költői programjának klasszicista jellegével: az irodalmi nyersanyagot hol építész által használt téglához és mészhez, hol a szobrász által megmunkált márványhoz hasonlította. (Vö. Arany János Levelezése író-barátaival. Bp. 1888-89. I. 248., II. 40. Krk. XI. Bp. 1968. 129.) A megformálást fontosabbnak tartotta az eredetiségnél; a nagy példaképről írta egyik tanulmányában: Shakespeare-ről már tudjuk, hogy teremtő szelleme gyakran fordult kész anyaghoz, ha mesére volt szüksége..., ereje nem annyira feltalálásban, mint rendezésben nyilvánult. (Krk. X. Bp. 1962. 331-32.) Programjában egyébként - az eredetiség visszaszorításában - szerepet játszott mind a klasszicista, mind a népköltészet eszménye. A kérdés bővebb tárgyalására itt nincs mód. (Veres András jegyzete)
583.több kétellyel...: talán ez az oka annak, hogy Babits, Kosztolányi és József Attila kései költészetükben újra (vagy egyáltalán) felfedezik a maguk számára Aranyt. (Veres András jegyzete)
584.más reakció...: kivéve a Közönyös a világ... esetében (41. és 49. sor), amikor a pontozás (a szakaszon belül) a minősítést és a kifejtést, a tételt és az érvelést választja el egymástól. (Veres András jegyzete)