- Arany János -
(...)
Lehet, hogy tévedek; de úgy hiszem, miként alig van a középkornak egyetlen lovagregénye is, melynek hőse a héraklészi mondakörhöz s a hitregei tulajdonítványokhoz közelebb nem állana, mint éppen Toldi.
S az is különös, hogy Toldy Ferenc barátomat Toldi Miklós jellemében a következő tulajdonok frappírozzák: az erő, bátorság, ügyesség és szívbéli derékség. Ezekért hiszi őt Héraklészhez hasonlónak, s ennélfogva jelképes - szimbolikus - egyénnek.
Nem elegyedem Héraklész tulajdonainak vizsgálatába, de Toldi Miklós ügyességére nézve egyetlen monda sem létezik. Sőt a róla keringő adomák színezete reám azon benyomást teszi, hogy őt a nép inkább nehézkes, mint fürge vagy leleményes egyéniségnek képzelte. Mi pedig szívbeli derékségét illeti, ha a nemeslelkűség s a legyőzöttek iránti irgalom teszi ezen erény fő alkatrészét, akkor a Toldi-mondakör, mint később ki fogom mutatni, e részben nem sok adatot nyújthatott Toldy Ferencnek.
(...)
Most már továbbhaladva, még két tételt bátorkodom állítani. Először: Toldi Miklós ahelyett, hogy csak jelképes személy volt volna, oly határozott egyediséggel bírt, hogy másodszor: épp ennél fogva a tetteiről keringő mondakört a nép nem olvaszthatta egészen saját szellemébe, s költészetével nem alakíthatá át teljesleg. Fönnmaradtak némely jellemvonások Toldiból, melyeket a nép, úgy látszik, emlékezetébe vésett, s eszményítés nélkül szállított hozzánk, s tulajdoníttatnak neki oly tények, melyek annyira ellenkeznek a nép költői felfogásával, hogy históriai adatoknak tekinthetők.
(...)
A népmonda Toldija - s említém, mily okból - oly gyilkosság miatt vette nyakába a világot, mely miután motívumait nem ismerjük, a lélektan meghamisíthatlan törvényei szerint ellene fordítja szivünket, s azon hangulatba helyez, hogy bár bámuljuk vitézségét, magát az egyént valóságos költői érdekkel nem kísérhetjük, s annál kevésbé, mentől makacsabban követi őt a szerencse, dicsőség és kedélycsend, s mentől kevesebb meghasonlást látunk lelkiismerete s a közbecsültetés közt.
Hasztalan mondjátok: régen történt az egész, s akkor olyan volt a világ. Mert mi most olvassuk, s mostani erkölcsi fogalmainkhoz mérjük.
Általában a művészetnek legritkábban sikerült azt kivívni, hogy az olvasónak objektív lelkiismerete legyen. Sőt némely kérdésben ezt tennie nem szabad, és lehetetlen is.
Arany, mint valódi költő, finom erkölcsi érzékkel bír. Az ő Toldija oly körülmények közt s oly módon oltja ki egy nemes vitéz életét, hogy ha e gyilkosság történetes nem volna is, a legnagyobb mértékben menthetőnek látszanék.
A gyűlölet az ingerlőre hárul; részvétünk Miklós mellett marad. Szánjuk őt, mert meghasonlásba jött, nem kedélyével, a törvényekkel. Szeretnők, hogy jól rejtőzzék, hogy fedje üldözői elől köd és homály; sőt haragunk az ellen fordulna, ki nyomára vezetné a bosszuló igazságot. Még többet mondok: állítanák Toldit ma nép-zsüri elé, és beszélné el bátyja régibb bánásmódját s a gúnyt és brutalitást, mely a bűntényt eléidézé: a zsüri hihetőleg feloldaná a vád alól.
(...)
Viszont ha Arany csupán egy hajszálnyival inkább motiválta volna Toldi gyilkosságát, akkor a beszély kifejlődésének árt vala. Mert egészen fölöslegesnek tartanók Lajos király megkegyelmezését, miután a bűntulajdonítás árnyéka sem foroghatott volna fenn, s a szigor elengedése a teljes ártatlanságnak jogsérelme.
(...)
Aranynak ezen vasvillával egybehányt töredékekből, melyek inkább balladákra látszottak alkalmasoknak, kelle költői beszélyt alkotnia. A kútfő, melyből merített, Ilosvai volt, s csak mellékesen a szájhagyomány, mely egyébiránt Nógrád megyében, hol, mint rebesgetik, fészke van, sem lehet fölötte számos.
És költőnk, ki a művészi kompozíció bűbájos titkát bírja, a szétszórt s idom nélküli részeket kerek egésszé tudta átvarázsolni, melynek minden tagja szükséges ok vagy okozatként jelen meg. Beszélyéből a legcsekélyebbnek látszó történetet sem lehet kihagyni anélkül, hogy a mese fejlődésében hézag ne támadjon, és a motívumok szerkezete szét ne bomoljék.
Arany úgynevezett epizódokat nem használ; noha az eposztól kezdve a verses vagy prózai regényig az epizód eléadó költészeteink semmi neméből sincs kitiltva, s néha még a kisebb novellákba is beszövetik.
A tizenkét ének, melyek Toldi első kalandjait festik s hogy regényes kifejezéssel éljek: hősünk lovaggá üttetéséig terjed, külön egy-egy bezárt cselekvényt tüntet elénk, de lélektani fonalait átviszi a következőbe, annak többnyire fő motívumává válik, vagy legalább lényegesen hat a mese továbbfejlesztésére, s az egész kompozíció összhangzásába felolvad, legkisebb aránytalanságot sem okozva.
Magok a tájképek és természeti jelenetek is, melyeket szerzőnk annyi virtuozitással rajzol, nemcsak azon igézetért teremtvék, mellyel kedélyünkre és képzelődésünkre hatnak, de közvetlen céljok is van: mert vagy szükséges rámái a költő alakjainak, vagy a cselekvény kimaradhatatlan színhelyei, vagy motívumok bekövetkező tényekre, vagy végre a cselekvénybe olvadnak fel, s cselekvényekké válnak.
(1854)
566.színhelyei: Mint viszont a nagyfalui nádas. (Kemény Zsigmond jegyzete)
567.motívumok: Mint a szigeti párbajnál a Duna tükre, mely a cseh megöletését idézi elő s Toldi életét védi. (Kemény Zsigmond jegyzete)