„Megismertem Tassót, persze rossz magyar prózai fordításban (Tanárkytól) - írta Arany 1855-ben, a Gyulai Pál kérésére készített önéletrajzában - és Milton Elveszett Paradicsomát (Bessenyeitől)... Dugonics regényeit s több hasonló teremtményeit az epikai múzsának; szóval olyan magyar irodalmat, mely azelőtt félszázaddal volt divatjában. Mert a vidéki közönség jobbadára még mindig ezeken rágódott, az új iskola korifeusai Szabadkára nézve még nem léteztek. Első tünemény előttem az új világban a Lant és egy Aurora volt, de az új modor, melybe nem nőttem volt bele magamat, rám nézve inkább elidegenítő, mint vonzó volt.”
Pénze fogytán, a következő tavasszal elemi iskolai tanítóságot vállalt Kisújszálláson. Ott iskolaigazgatója, „rektora” Török Pál volt, aki könyvtárát is megnyitotta előtte. (1882-ben ő temette a költőt, immár a református egyház szuperintendenseként.) 1835 tavaszán Arany visszatért Debrecenbe, megint csak egy évre.
„De én kalandos életpályáról ábrándoztam, unni kezdtem az iskolai egyhangúságot, hosszallani a pályát, majd festő, majd szobrász vágytam lenni, anélkül, hogy tudnám mint kezdjek hozzá; végre 1836 februárban önként, minden anyagi vagy erkölcsi kényszerítés nélkül odahagytam a kollégiumot, soha vissza nem térendő.”
„Nekem nem volt mit tennem. Haza öreg szüleimhez, kik belőlem papot vártak? Vissza a kollégiumba, honnan oly magas reményekkel távozám? Ez mindkettő lehetetlennek tetszett előttem.”
„Ki akart törni a hagyomány predesztinációjából. Kísérlete fatális csőddel végződött - állapítja meg Németh G. Béla Arany színész-epizódjáról. - Pár hónapos bolyongás után, a bizonytalanság anarchiájától megrettenve, céljatagadón, céljavesztetten, megalázottan kellett szülőhelyén közössége bocsánatát kérnie a tradíció szemszögéből oly kihívó és dőre, sértő és botor tettért. Petőfi, a hierarchián kívüli, a kötetlen, a »polgár«, a tudatában már az új rendben élő föl se vette a rendezetlenség szülte ily zűrzavart; belső biztonsága célt, a jövő rendjét vitte a rendezetlenségbe. Neki, a hagyomány százféle szálától kötöttnek, »paraszt«-nak pályameghatározó élménye lett. Vállalta ezután a pályát mindenkor, melyet a tradíció és hierarchia engedett neki. Aggódó figyelemmel, teljesítő elszánással fordult közössége »elvárásai« s ez elvárásokat összegező, kínált szerep felé. Mandátumos, feladatvállaló típus lett. Aki a mandátum védelmében akarja megteremteni biztonságát, függetlenségét, szabadságát, általa megalkotni erkölcsi személyiségét. Mandátumához akart hasonulni, s magához hasonítani mandátumát.”
„Árva voltál, én szegény: / Nem volt messze olyan össze- / illő pár e földtekén” - jellemezte helyzetüket a megismerkedésük 30. évfordulóján, 1869-ben írt Nőmhöz című töredékében.
Ítélkezett a nem-nemesek pörös ügyeiben (talán 1854-ben írt versének, A fülemilének élménye is ebből az időből származtatható), kihallgatási jegyzőkönyveket írt, mérőpálcával járta a határt és térképeket rajzolt a vitatott földekről.
Részt vett az oltásban, a mentésben, a segélyek országos felhívásában, majd elosztásában, felségfolyamodványt írt (miközben nélkülözni volt kénytelen az elégett városi levéltár iratait).
A cikk „jeandor” álnév alatt jelent meg, ami Arany János nevének tréfás francia tükörfordítása (Jean d’Or); később előfordul Petőfivel folytatott baráti levelezésében is.
A kortárs hazai és európai szépírókat igazában nem ismerte meg. Az egyetlen Byront leszámítva. „S a gőgös és sértett, a lázadó és otthontalan, a pózoló és provokáló, az exhibicionista sánta lord, az ambivalens romantikus lelkiség e büszkén sztoikus mintapéldánya a hagyomány rendjébe visszamenekült mintahivatalnoknak s immár példaszerű családfőnek is életre szóló, talán legmélyebb, de mindenesetre legszemélyesebb irodalmi élménye lett.” (Németh G. Béla)
Egészen úgy, ahogy visszatekintve félelmes pontossággal megírta: „Vágytam a függetlenségre, / Mégis hordám láncomat, / Nehogy a küzdés elvégre / Súlyosbítsa sorsomat: / Mint a vadnak, mely hálóit / El ugyan nem tépheti, / De magát, míg hánykolódik, / Jobban behömpölygeti.” (Visszatekintés, 1852)
A konzervatívok és szabadelvűek közti küzdelem a negyvenes években egyre elkeseredettebbé vált, amit még jobban elmérgesített, hogy Bécs közvetlenül a királynak alárendelt adminisztrátorokat ültetett a megyék nyakára. Biharban az ellenzék Tisza Lajos adminisztrátorral nézett farkasszemet, aki katonáival előre megszállta a megyegyűlés helyét, és saját bábjait emelte tisztségbe. (Tisza Lajos fia, Tisza Kálmán lesz később a dualista korszak meghatározó miniszterelnöke, unokája, Tisza István pedig a századelő keménykezű vezető politikusa).
„Én magam most is szabadelvű vagyok - írja Szilágyinak 1845. augusztus 1-i levelében -, de fájdalmasan hat rám érezni, hogy nincs e megyében elvrokonom. Meglehet, nekem különös fogalmaim vannak a szabadelvűségről.”
Nem ismerhette Eötvös regényét, A falu jegyzőjét (amely 1845 novemberében jelent meg); „a darab eredetileg nem volt a nagyközönség elé szánva, csak magán időtöltésül kezdék abba, hogy kiöntsem bosszúságomat, mire más terem nemigen volt, nem tartozván a kiváltságos osztályhoz”.
Vörösmarty véleménye nem volt igaztalan: Az elveszett alkotmány hexameterei inkább hasonlítanak a Lúdas Matyi, mint a Zalán futása verselésére, Arany nyelve nem tükrözi a romantikus stílusfordulat eredményeit.
Erdélyi János véleményében kiemelte: Arany „a népi és művelt költő tulajdonait a legfényesebb sikerrel tudá egyesíteni”. Vörösmarty pedig a következőket írta: „A beküldött munkák között kétségtelenül Toldit (4. sz.) illeti az elsőség. A kifejezések ősi egyszerűsége mellett a világos szerkezet, nagyszabású és sok bensőséggel bíró jellemek, a tisztán és következetesen népies előadás jóval fölül emelik a többi pályaírókon.”
Eötvös József azt mondta: mindent odaadna érte, amit valaha írt és írni fog; Tompa Mihály, aki maga is indult a Kisfaludy Társaság pályázatán, s hátrább szorult, „örök életű költemény”-nek nevezte Aranyhoz írt levelében. 1848. január 12-én a Kisfaludy Társaság tagjának választja Aranyt. (Ugyanakkor igen jellemző, hogy amikor Szalontán nyilvánosan fel akarták olvastatni a Toldit, Arany nem engedte, mert - mint azt Szilágyihoz írt leveléből tudjuk - tartott az ottani kritikától, „ahol János vitézre elmondják: az is bolond, aki az ilyet kinyomja”.
Petőfi elesett a szabadságharcban, Arany pedig viszonylag magas kort ért meg. Az utókor, érthetően, a későbbi események fényében hajlamos megítélni kettejük kapcsolatát. Németh G. Béla számos értelmező véleményével összhangban állapítja meg, hogy „... személyiségüket is oly mély különbségek választották el, hogy a nagy weimari barátpár különbségei sem lehettek mélyebbek. Petőfi egy egyértelmű boldog történelmi pillanat címszereplője, kezdeményező aktora volt, Arany egy átmeneti, választó, de választást alig hagyó hamleti kor visszarezgő, megszenvedő médiuma. Petőfi kapta a századközép ajándékát: a biztonságérzetet, Arany átkát: a bizonytalanságot. Petőfinek a nemzeti kérdés például csak hatalmas fölhajtóerejét mutatta meg, neki csak lekötő súlyát. Petőfinek »magától értetődő« volt az alkotás, öröm; (schilleri értelemben:) »naiv« költő. Aranynak keserves munka, kötelesség, fejzúgás; ő »szentimentálisnak« kényszerült lenni. Petőfi a szabadság szuverén gyermeke volt, ő minden lépését ellentétes kötöttségek hámjában tette meg. »Forradalom előtti« az egyik, »forradalom utáni« a másik.” Csakhogy barátságuk idején még mindketten „forradalom előttiek”, illetve „alattiak” voltak; Arany csaknem minden döntő kérdésben osztotta Petőfi álláspontját.
A Toldi után szinte folyamatos lendülettel vágott bele a Toldi estéjébe, emellett írt verses népmesét (Rózsa és Ibolya), allegóriát (A rab gólya), életképet (A szegény jobbágy), balladát (A varró leányok) és románcot (A méh románca) - valamennyit a népiesség keretein belül.
Nemcsak Arany számára szolgált menedékül a gimnázium, így azután számos neves tudós oktatott itt (mint pl. a természettudós Mentovich Ferenc, a filozófus Warga János, a történész Szilágyi Sándor). Az 1854-ben odalátogató Jókai Mór nem túlzott, amikor később ezt írta a tanári karról: „A fiastyúkban sincs annyi csillag, mint akkor Nagykőrösön volt...”
Toldy Ferenc tankönyvként használt irodalomtörténeti munkáit a saját, kortársakról írt jegyzeteivel egészítette ki, a középpontban Petőfi költészetével. Az irodalomelmélet oktatásához Széptani jegyzeteket készített. Diáklapokkal pótolta a betiltott önképzőköri tevékenységet; a gimnázium értesítője számára írta meg 1854-ben nagy tanulmányát A magyar nemzeti versidomról (amely 1856-ban jelent meg először).
Fiatalkori tüdőbaja 1853 táján kiújult, 1846 óta pedig az epekőbetegség egy ritka fajtájától is szenvedett, amely egy pohár bor vagy egy csésze tea után is rohammal járhatott. Fülzúgás, fejfájás, fokozódó rövidlátás keserítette tovább életét, nemritkán tartósabb depresszióra kárhoztatva őt.
Ironikus szatírájának világképe sokat köszönhet a kortárs regényíró, Kemény Zsigmond Forradalom után című, 1850-ben kiadott röpiratának, melyben a szerző 1848-1849 tényleges ellentmondásait nagyította fel.
Erdélyi János a kisszámú kivétel egyike, de ő is a Kisebb költeményekről írt bírálatában épp a legszebb verseket dorgálta meg a bennük érvényesülő „világfájdalom” miatt, amiről az volt a véleménye, hogy „eszköz legyen, ne cél. Tapodtassék el, mint a sárkány Szent György által, hogy megjelenhessék a győző feje körül a glória”.
Bécs az Itáliában elszenvedett vereség után kénytelen lazítani az önkényuralmon, még országgyűlés összehívására is sor kerül, ám megegyezésig ezúttal még nem jutnak el a felek.
„Üres, léha, frivol pengetése a haza nevének, olcsó kérkedés a hon s történeti nagyjai dicsőségével kezde lábrakapni, melyben az eszmét legtöbbször a nyomda ritkított betűi képviselék. Jellemző erre, mint nem rég olvasánk egy versben. »Veszve minden, még a szabadság is« mond a költő, de legott vigasztalja magát: »csak a haza éljen!« Imhol a tíz év növendéke, ki a haza életét külön tudja választani a szabadságtól és mindentől, aminek elvesztését siratja.” (Bulcsú Károly költeményei, 1860).
A Koszorú előfizetőinek száma két év alatt 1545-ről 720-ra zuhan. „... kritikai lapszerkesztésem alatt elég alkalmam volt meggyőződni, hogy praeceptorságom nem kell senkinek - jó, hát nem kell.” - összegez Arany dacosan, keserűen Összes költeményei 1867-es kiadásának előszavában.
1865 decemberében meghalt fiatalasszony leánya, Juliska, ami csaknem őt magát is sírba vitte. A veje újranősülése után gondjaira bízott unoka meghiúsította a Szalontára visszavonulás tervét; gondjai, feladatai immár inkább Pesthez kötötték. 1868-ban eltemette a több évtizedes barátot, Tompa Mihályt is.
Ezért nem állt kötélnek akkor sem, amikor a budapesti egyetem felajánlotta neki Toldy Ferenc megüresedett irodalomtörténeti tanszékét.
Arany 1865-től titkár, 1870-től főtitkár.
„Az idegenség és magány ennek a polgárosodásnak közepette akkor lett számára aztán menthetetlenül világossá és véglegessé - írja Németh G. Béla -, midőn 1867-ben a nemzeti függetlenség nagyrészt helyreállt, s létrejött a kettős Monarchia a maga álliberális, félpolgári-félfeudális világával. Ez a világ neki, a »herderi-vergiliusi« nemzeti epikusnak többé megbízást nem tudott adni... A Magyar Akadémia főtitkári munkájába temetkezett, s a teljes Arisztophanész hangulatban, jelentésben és formában egyaránt hű tolmácsolásába. Mondják, Arisztophanésszel felelt korára.”
„Járnak hozzám méltóságok, / Kötik rám a méltóságot: / »Megbocsásson méltóságtok, / Nem érzek rá méltóságot.«” - írja Arany a nagy esetet megörökítő tizenegy ironikus epigrammája („mondacs”-a) egyikében. Hatvany Lajos 1909-ben Gyulai Pál estéje címmel írt emlékezésében számos eseményt, adomát, jellemzést elevenített föl abból, amit Gyulaitól hallott. „Nagyon könnyen sértődött - mondta Gyulai Aranyról -, mert csak látszatra volt szerény. Igazában nagyon önérzetes volt, 1867-ben nemzeti segélyt akartak neki adni. Az eszmét Horváth Mihály pendítette s őt is küldte Eötvös József, a kultuszminiszter, Aranyhoz, hogy tudtára adassék a dolog: - Tudok én még dolgozni. Nem fogadom el. Csak felrónák nekem annak idején, hogy kegyelemből élek. Keserű a nemzet pénze.”
„Nem azért, mert volt már ideje, hanem azért, mert nem volt már hivatala. »Szabad« volt immár, nem volt megbízatása. A klasszikusok erkölcsi tanítványa, a puritán parasztból lett »polgár«, a mandátumos ember, a nagy lélekismerő tudta, hogy a halál és »szabadság« kettős szorításában csak a »munka« védheti meg.” (Németh G. Béla)
„Családjára 105 000 forintnyi vagyont hagyott, nem kellett nélkülözniük. Ránk többet hagyományozott: életművét.” (Kerényi Ferenc)
Igaz, később felfogása radikalizálódott - mindenekelőtt Petőfi hatására -, de csak átmenetileg, hiszen a forradalom elbukása kétségeit látszott igazolni. Móricz Zsigmond az állítólag nem bátor Arany csaknem egyetlen igazán bátor műveként ünnepelte utóbb Az elveszett alkotmányt, amiből a megszorítás fölöttébb vitatható, az viszont nem, hogy vígeposzának megírásakor Aranyt még valóban nem feszélyezte semmiféle, a nyilvános szerepléssel járó megkötés, annyira nem, hogy nem is számolt műve publikálásával.
Az elveszett alkotmánynak valóban nincs sok köze a Toldihoz, de fölépítése elveit tekintve annál közelebb áll a Bolond Istókhoz (1850) és A nagyidai cigányokhoz (1851).
Miben rejlik e szerkesztésnek sajátszerűsége? „Főként abban - írja Szegedy-Maszák -, hogy a történetet minduntalan félbeszakítja az elbeszélés mozzanata, a költő mintegy dramatizálja az elbeszélő tevékenységét.” Levelei tanúsága szerint Aranyban is élt kétely, vajon a verses nagyepika korszerűsíthető-e; a történet vonalszerűsége értékét vesztette a szemében. „A jó történetnek a vonalszerűség a lelke. Az elveszett alkotmányban viszont Arany a legkülönbözőbb szinteken tagadja meg a vonalszerűséget: sűrűn él időkihagyással, visszatekintéssel, helyváltoztatással; életképet és leírást iktat betétként a szövegbe; gyakran gondolatjellel szakítja félbe és a várhatóval ellentétes értelemben folytatja a mondatot; a sorok közé szóelválasztó átkötéseket tesz, s állandóan váltogatja álom és valóság képeit, a fennkölt és hétköznapi nyelvet, az egyszer és a többször megtörtént egyszeri elbeszélését, a történetmondást és a monológot, párbeszédet, illetve a közvetett beszédet. A költemény előrehaladásával egyre jobban kibontakozik az öntükröző, saját magát kigúnyoló elbeszélési mód. A VI. énekben arról értesülünk, hogy az első ötöt elnyelte az Idő Malma. Az elbeszélő minduntalan kifogy a történetből, csupán néhány ócska kellék marad a tulajdonában, s ezekkel nem tud mit kezdeni. Egyre többet és közvetlenebbül kell az olvasó segítségéhez folyamodnia, kit afféle társszerzőnek léptet elő.” Ez az önmagát állandóan megtagadó írásmód és útvesztőszerű forma a világkép szintjén a teljes tagadásnak felel meg.
„Belső formája szerint azonban még közelebb áll a romantika lelkéhez: hatalmas idill - írja a Toldiról Németh G. Béla. - Ellentétes párdarabja Az elveszett alkotmánynak. Az eposz formájú szatíra, ez eposz formájú idill. Ott: olyan világ, mely van, de nem volna szabad lennie. Itt: olyan világ, amely nincs, de kellene lennie; s volt is egykor, s van is: a költő lelkében. S hitte: osztályosai lelkében, politikai akaratában, közéleti céljaiban is van... De az oktató célzat, az irányzatosság árnyéka nélkül. Mert egészen lírai fogantatású mű ez; nem utópia vagy tételábrázolás; belső valóság, látomás. »Mint, ha pásztortűz ég őszi éjszakákon, / Messziről lobogva tenger pusztaságon: / Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem / Majd kilenc-tíz emberöltő régiségben.« Így nyit, igen jellemzően: látomásszerűen. Oly ember látomása ez, aki az ember lényegétől idegennek érzett, idegenné lett világ szorításában, magányában, megálmodta a maga igazi világát. Egy a paraszti világból kiemelkedett, de a paraszti világ létformáiban érző, vágyó, képzelő értelmiségi látomása. Később maga hangsúlyozta, hogy sokkal személyesebb ez a mű, mint történelmi tárgya és tárgyias előadása alapján hinni szokás.”.
Ebben is számottevő az előrelépés Az elveszett alkotmányhoz képest: míg ott a szereplők politikai nézetek puszta szócsövei, addig itt már belülről, lélektanilag ábrázolt jellemekkel találkozunk.
„Toldi, a magyar ember - fogalmazta meg Szerb Antal, kissé sarkosan -, fenntartás nélkül emocionális természetű, érzéseinek, bánatának, szeretetének, haragos indulatának s lelkének rabja, az ész és a józan életszabályok nem uralkodnak rajta. Toldi haragja miatt bűnbe esik...”
„Négy költőnk van, kik a magyar költői nyelvet oly tökélyre emelték, mellyel prózánk nem hasonlítható: Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi, Arany. Bizonyos tekintetben Arany mindeniket felülmúlja. Ő tanult legkevesebbet nyelvészeink tévedéseiből, ő merített legtöbbet az eredeti népnyelvből, és nálánál senki sem bírja jobban nyelvünk plasztikaiságát, zenéjét, erejét...” Ebből az állásfoglalásból már kiviláglik, hogy a népiesség kanonizálását szorgalmazó Gyulai értékrangsorában Arany János foglalta el az első helyet.
A továbbiakban Szegedy-Maszák Mihály értelmezését ismertetjük.
„A drámai hős felidézi a sorsot maga ellen, dacol, küzd vele, s e küzdés alatt bámulatos erőt fejt ki; de mihelyt a fátum legyőzhetetlen voltát megismeri, azonnal zsibbad erélye, vergődik ugyan még, de csak magát hálózza be vergődése által s küzdelme nem küzdelem tovább, hanem a haldokló vonaglása. Ellenben az eposz halálra jegyzett hőse már az első perctől megadja magát a sorsnak; de éppen e megadás által tünteti ki nagyságát. A veszély, a halál bizonyos tudata nem csüggeszti el, egy percig sem gátolja működését, sőt növekszik erélye, amint közelebb-közelebb jut az örvényhez; csak néha a halál percében fogja el egy csodás rémület, s hat rá nyomasztólag közelléte a rettenetesnek, mellyel oly elszántan néz vala szembe távolról... Szóval, a tragikai hős bátor a sors ellen, míg leküzdhetőnek hiszi; az eposz hőse bátor, noha nem hiszi annak.”
„Egy Toldit akarok még írni, Toldi estéjét - fejti ki egyik, Petőfinek küldött levelében -, s ezt neked akartam dedikálni hiúságból, büszkeségből ilyeténformán: Petőfi Sándornak a költőnek: barátomnak.”
Mindkét vers a szabadságharc előtti reményekkel szembesíti a bukást követő illúzióvesztéssel. Vörösmarty műve összetettebb, három létállapotot hasonlít össze: értékgazdag múltat, értékszegény jelent és ironikus (látszólag értékgazdag, valójában értékszegény) jövőt. Dinamikusan változó folyamat három állomásának tekinti őket. Arany verse inkább állóképszerű: a múlt a jelenből visszatekintve jelenik meg. A három ponttal késleltetett mondatok, a kérdések, sőt az első sor is az elégikus hangnemet erősíti, sóhajszerű, rövid mondattal s a közöttük és utánuk levő szünettel.
Pl. „Ló, három, szilajok, valamint a csiga, / ... / Dicsőségük nem fér papirosomra: / Nohát nem is bántom. (...) S rohan a cigány, de előbb hátat fordít. (...) Lenyakazva egymást, szépen megbékéltek. / F...e nép a cigány: megölné az apját, / Mert nem néz a’ senkit, - igaz, hogy nem is lát.”
Toldy Ferenc a Toldi középső részét várta volna Aranytól, nem egy olyan művet, amely szerinte még csak nem is fonákja a hőskölteménynek, „szomorú aberratiója egy ritka szép léleknek”. Jellemző, hogy Vörösmarty viszont szerette. Eötvös József és Csengery Antal, az ekkor még csak formálódó „irodalmi Deák-párt” reprezentatív tagjainak figyelmét is e mű irányítja Aranyra mint a példává emelhető nemzeti költő lehetőségére ( s később ők teremtik meg az egzisztenciális föltételeit annak, hogy Arany Pestre költözhessen). Arany viszont, akinek kedvét szegték a negatív kritikák, sokáig vissza-visszatért iróniájának igazolására. Barátjának, Szilágyi Istvánnal 1853-ban azt írta A nagyidai cigányokról, hogy az „semmi egyéb, mint a pessimismus nyelvöltögetése. E szempontból lehetett volna méltányolni, ha ugyan magát e szempontot méltányolni lehet.” Bár az utolsó félmondat feltételes módot használ, nem kétséges, hogy megengedi a pesszimista megközelítést, amivel enyhített azon a világnézeti kötöttségen, amit a korabeli - Arany által is osztott - közfelfogás, a „kiengesztelődés”-hez, pozitív végkifejlethez ragaszkodó normatudat előírt.
„A komikus író nevet a világ bohóságain... a szatirikus csúffá teszi azokat, hogy térjenek eszökre. A os író mély fájdalmat érez a világ romlásán, de nem lévén reménye javítani, kétségbeesetten kacag önmaga és a világ felett.” A „humoros” fogalma voltaképpen iróniát jelöl, de olyan iróniát, amely elégikus hangoltságú: „... csak álarcát viseli a nevetségesnek. Alapjában véve fönséges. Nevetséges álarcában rejtezett sírás. Élesen különbözik mind a szatírától, mind a komikumtól... A szatíra javítani akar; a humor a fájdalomból ered.”
Greguss a balladát a három műnem határán álló „vegyes” műfajnak tekintette: „A balladában... a költészet mindhárom ága csodálatosan egyesül: a ballada epikai, mert elbeszél valamit; lírai, mert dal; drámai, mert cselekvényt ad elő s ennek részeseit lelki mozgalmok, szabad működésök gyors folyamatában állítja elénk s érzéseiket velök magokkal mondatja el. Ha még ehhez hozzávesszük, hogy a ballada rendszerint gyászos eseményről zeng... kellő rövidséggel így határozhatnók meg: tragédia dalban elbeszélve”. Bár később - talán Aranynak az epikus elemet inkább hangsúlyozó álláspontja hatására - Greguss valamelyest módosított ballada-értelmezésén, de a poétikai tisztázatlanságot elvvé emelve s az általánosságnak ezen a szintjén maradva, nem is mutathatta ki másképp a szövegek különbségeit, mint tematikusan.
A forradalom előtt, amikor családja a jobbágyi adózás igaztalan terhét nyögi, Arany tele van megbántottsággal, s fölháborodik a nemesség jogtalan kiváltságain. Így lesz a nép költője, Petőfi barátja és fegyvertársa. A bukás után sem tagadja meg a szabadságharc eszméit; A nagyidai cigányok éle elsősorban a vezéreknek szól. De Arany nem forradalmár, számára 1848-1849 mindenekelőtt az idegenek által megtámadott magyarság önvédelmi háborúja. A régmúlt patriarchális közössége vonzza, amelyben egységben élt úr és szolga - ilyenné stilizálja Nagy Lajos korát is. 1853-ban a jobbágyság fölszabadult egyoldalú terhei alól, nemes és nemtelen törvényelőtti egyenlőtlensége megszűnt, Arany pedig a parasztból értelmiségivé vált honoráciorok közé emelkedett. Sógorának megírja, hogy Nagykőrösön két kaszinó van: polgári és úri, s ő az utóbbiba lépett be. Deák környezetébe kerülve, hasonlóképp ítélte meg a dolgokat, mint Csengery vagy Kemény; nézőpontja a művelt, óvatosan haladó középnemességé.
Már 1857-ben így fakadt ki: „én nem zengek többé parasztoknak. Sok ember még ma is azt hiszi, azért ír valaki népies verset, hogy a parasztok gusztusát eltalálja”. Nyíltan hátat is fordított a demokratikus népiességnek: „Divat volt az egész: kapcsolatban a népboldogítás eszméjével!” Egyik 1860-as kritikájában (Millien: La Moisson) már a közérthetőség eszményéről is lemond: a költő nem azért népies, vallja, hogy mindenki megértse, az ő célja csak a szép, s „ha egyszerű, nem azért az, hogy fű-fa által érthető legyen, hanem mert egyszerű eszközökkel hatni tudni erőnek a jele s az egyszerű szép annál szebb”. Komlós Aladár joggal állapítja meg: „Nem csoda, ha lassan nyelvének népiessége is megváltozik. E tekintetben a Tolditól a Buda haláláig hosszú az út. Arany nyelve itt már megszűnik népies lenni: ódon, ünnepi, bonyolult elemekkel átszőtt, voltaképp arisztokratikus nyelv.”.
Nem mondta, nem írta; nincs nyoma, hogy leírta volna valahol is. A magyar irodalmi élet kritika- és kritikus-ellenes beállítottságát jellemzi e mondás inkább, mint Aranyt. Alighanem a folklór termékének tekinthetjük; fölöttébb sovány valóságalapja talán az az eset, amiről Ercsey Sándor beszél (Arany János életéből című könyvében). Tehát hogy Aranynak szemébe ötlött a Budapesti Szemle 1878-ik évfolyamának szeptemberi-októberi füzetében Tolnai Lajos Tompa Mihály költészete című tanulmánya, illetve abban a következő mondat: „Tompa úgy tett, mint Arany, kiről szépen írja Erdélyi, megvárta az időjárást, míg hozzá föláradt a víz, hogy elbocsáthassa csónakát.” Arany pedig azt a megjegyzést fűzte a folyóirat-példány szélére: „Várt a f... valamit.” Úgy tetszik, ebből a szerény, kipontozott f...-ből kelt ki az a tojás, amely olyannyira ízletes tápláléknak számított és számít a (főként) írói közvélekedés számára.
Szívesen feledkezett bele művek aprólékos boncolásába; pl. Szász Gerőről írt bírálatában, ahol nyolc lapon át elemzi a szerző legjobbnak tartott verse két első szakaszát, Arany így szakítja félbe önmagát: „Két versszak és mennyi aprólékos gáncs! fog felkiáltani némely (íróféle) olvasóm (vagy tán nem is olvasóm, noha író-féle), kinek véleménye szerint a kritika tiszte csak abban áll, hogy vagy csak föllengős, duzma szavakban bálványát égig emelje, vagy néhány odacsapott frázissal agyon üsse áldozatját. De mi szeretünk olykor pedant is lenni.” Majd tizenkét lapon át vesézi tovább a vers hátralevő szakaszait. Kritikusi attitűdjét ugyanebben a cikkében metaforával próbálta megvilágítani: az öreg cigánynak könnyebb újrajátszania az előtte elhangzott darab hibásan játszott részletét, mint megmagyaráznia, hogy miért találta rossznak.
Úgy látta, mindent elborít a dalszerűség, Petőfi mértéktelen utánzása, a politikai egyenlőség mintáját követő poétikai egyformaság, ami elsorvasztja az igazi tehetségeket. A fő veszélyt - Erdélyi Jánoshoz és Gyulai Pálhoz hasonlóan - a petőfieskedők példátlan népszerűségében jelölte meg, harcolt „kelmeiségük”, olcsó hatásvadászatuk ellen. De, szemben Erdélyivel, nemcsak a zilált körülményeket okolta érte, hanem a lángész (Petőfi) szükségképpen negatív hatását is.
Legrészletesebben az Irányok című, több részes programcikkében (1861) fejtette ki elképzeléseit a magyar irodalmi élet visszás állapotáról és kívánatos kibontakozásáról. Az elbeszélő költészet háttérbe szorulását, a líra túlzott dominálását egyoldalúságnak tartja, de ugyanakkor feltartóztathatatlan fejleménynek. Tiltakozik az ellen, hogy Petőfi követői alkotnának iskolát; „Költészetben iskolát nem a lángész, hanem azon körülbelül egyforma nagyságú tehetségek alkotnak, melyek közül egy sem tündöklő, hogy a többinek fényét magába nyelje, egy sem oly erőtlen, hogy saját jellemét elvesztve, pusztán utánzónak mondathassék. A lángész egyedül áll, neki iskolája nincs” - mondja Arany.
„... a költészet sohasem hatott nálunk kevesebb hűhóval, és így saját nemes eszközeivel, mint ép e szomorú napok kezdetén. Elég volna csak néhány költeményre hivatkoznom, mely, mint titkos fájdalom, sajgott keresztűl az ország egyik szélétől a másikig; noha a hatás eszközei nem valának a költészet határain kívülről szedve. A »babyloni vizek« elégiája volt ez...” - olvasható a Bulcsú Károly költeményeiről írt kritikájában (1860). Ugyanitt azért bírálja a népies irányzattal szembeforduló Bulcsút, mert a petőfieskedőket nem lehet meghaladni úgy, hogy visszatérünk a Petőfi előtti költészethez, negligálva Petőfi és a Petőfi utáni költészet eredményeit.
Már 1847-ben hazafias feladatként tűzi maga elé, hogy eposzokat fog írni. Az ötvenes években azután, a Toldi-trilógia középső részével való kísérletezés ideiglenes csődje és A nagyidai cigányok ironikus útja egyaránt a Vergilius-Tasso-féle eposzmodell használhatatlanságát jelentették számára. Ekkor vette elő korábbi tervei közül a honfoglalási eposzt, majd - egyfajta válaszként az önkényuralomra - a hunok és germánok örökös párharcát megjelenítő hun-magyar mondakör eposzi feldolgozását. A tervezett Csaba-trilógiából csak az első rész, a végső változatban a Buda halála címet viselő eposz született meg, amit Arany millió gondja és munkája mellett is befejezett.
A szokatlanul frivol hangvételű Párviadal című komikus balladája pedig csak 1951-ben jelent meg először!
A Budapesti Hírlapban megjelent szépirodalmi szemléjében nem kevesebbet állított, mint hogy „Négy költőnk van, kik a magyar költői nyelvet oly tökélyre emelték, mellyel prózánk nem hasonlítható: Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi, Arany. Bizonyos tekintetben Arany mindeniket felülmúlja. Ő tanult legkevesebbet nyelvészeink tévedéseiből, ő merített legtöbbet az eredeti népnyelvből, és nálánál senki sem bírja jobban nyelvünk plasztikaiságát, zenéjét, erejét...”
Pl. Toldy Ferenc a Toldi középső részét várta volna Aranytól, nem egy olyan művet, amely szerinte még csak nem is fonákja a hőskölteménynek, „szomorú
A Toldit először 1856-ban tanították a késmárki líceum ötödik és hatodik osztályában, 1879 óta mindenütt kötelező tananyag lett.
Lisznyai Kálmán Palóc dalok című verseskötete (1851) rövid időn belül két kiadást ért meg, hatezer példányban kelt el s valóságos iskola támadt körülötte.
Panamák és botrányok váltották egymást, a krónikussá vált politikai válság csupán azon az áron szűnt meg, hogy a Tisza Kálmán által képviselt középnemes osztály került hatalomra, amely a polgárosodás ütemét a maga dzsentri igényeihez igazította. A szélesebb olvasóközönség hazafias érzelmeit tökéletesen kielégítette a Jókai-regények nemzeti mitológiája, s így elesett az a motiváció, ami korábban a magaskultúrához kötötte. Benczúr Gyula dekoratív történelmi tablói iránt lelkesedett, Szinyei Merse Pál Majálisát észre se vette; a magyarosnak vélt verbunkos műzene kellett neki, nem Liszt Ferenc és végképp nem Wagner zenéje.
Nemcsak az agg Arany János és az öregségére jelentős költővé érett Vajda János érezte idegenül magát ebben a világban, hanem a hetvenes-nyolcvanas évek olyan ifjú lírikus tehetsége is, mint Reviczky Gyula. S nemcsak Arany János hallgatott el idő előtt (a Buda halála után), hanem a fiatalabb nemzedék számos tagja is korán félbehagyta szépíró tevékenységét.
Gyulai megakadályozta Ibsen műveinek kiadását és tönkretette Vajda Jánost. Az ő félrevezető információinak köszönhető, hogy Arany úgy hitte: Reviczky és nemzedéke elveti az általa képviselt értékeket - ennek tudatában írta és jelentette meg a Reviczkyvel vitázó Kozmopolita költészet című versét. (Valójában Reviczky sokkal értőbb olvasója Arany lírájának, mint Gyulai.)
Gyulai persze részben éppen Aranynak véleményét visszhangozza, aki az 1855-ben Gyulai számára írt önéletrajzában a maga epikus alkatára hivatkozva mentegette lírájának állítólagos kiérleletlenségét; az 1867-ben megjelent Elegyes költeményeinek előszavában pedig a kedvezőtlen politikai viszonyok lelki tehertételével és hangulati korlátozottságával magyarázta líráját, s egyúttal azt is, hogy nagyobb epikai tervei megvalósulatlanok maradtak. Arról is szólt Arany, hogy balladáit a nagyobb elbeszélő vállalkozásai helyett írta; Gyulai aztán nem késlekedik kinyilvánítani, hogy Arany igazi lírája valójában a balladáiban érhető tetten. Ugyanakkor nem figyelt fel Arany János kritikáinak fontos utalásaira, melyekben öntudatosan vette védelmébe saját lírai kezdeményezését, az irányváltást Petőfihez képest. Aranynak azt a Szilágyi Istvánhoz írt levelét pedig valóban nem ismerhette, ahol Arany teljes pontossággal jelölte meg lírájának alaphangnemét: „elégiko-ódai”- nak mondta - ami közelebb áll a sztoikusan tragikushoz, mint a rezignáltan melankolikushoz.
A költő személyiségét állítja középpontba, amit két tényezőből vezet le: a nemzetjellem fogalmából és a lírikussal szembeállított epikus alkatból. Mindössze néhány lapot szán Arany lírájának, s ott is az olyan életképszerű verseket hozza fel példának, amilyen Az öreg pincér. Riedl ugyan a pozitivista Taine tanítványának hitte magát, valójában azonban Gyulait reprodukálta: elsősorban a nemzet által kijelölt feladatok teljesítőjét mutatja fel Aranyban, aki emellett volt valamiképp hajlamos (Riedl által megmagyarázatlanul hagyva) a pesszimista világlátásra.
Az induló Babits, akinek szimbolista-tárgyias költészete élesen elüt a magyar líra élményközpontú hagyományaitól, közvetlen elődjét tiszteli Aranyban, s mintegy hozzá föllebbez saját nemzedékének - gúnnyal fölemlegetett - harsány érzelmi kitárulkozásával szemben. Amikor látszólag Aranyt védi az igazságtalan vádak ellen, valójában a maga költészeteszményét védelmezi: „S kiáltanak: Nincs benne tűz, sem érzés! / nem takart seb kell, inkább festett vérzés! / és jönnek az új lantosok sereggel, / sebes szavakkal és hangos sebekkel: / egy sem tudja, mit mond, de szóra bátor, / magát mutatni hősi gladiátor.”
Ezzel szemben a Kétféle velszi bárdok azon az ellentéten alapul, hogy immár a „Deáki tett”-nek köszönhető, kiegyezés utáni Magyarország úri önteltségével kell szembefordulniuk az igazi bárdoknak: „Egy emberöltőn folyt a dáridó / S ékes meséje Toldi hűségének, / Soha egy riasztó, becsületes, / Egy szabadító vagy keserű ének.” Lehet, hogy Szerb Antalnak volt igaza, aki azzal magyarázta Ady ellenszenvét: mivel előtte a nemzeti költő feladatait utoljára Arany János végezte el, neki ezzel a megkövesedett hagyománnyal kellett szembefordulnia, s az Aranynak tulajdonított, önáltató „optimizmus” ellenében felrázni és ráébreszteni a magyarságot tragikus történelmi helyzetére. Ady vélekedése utóbb iskolát teremtett: Móricz Zsigmond és a népi írók őt követve értékelték le Aranyt.
Hasonló álláspontot foglalt el Babits is az 1904-ben írt, töredékben maradt, eredetileg egyetemi szakdolgozatnak szánt Arany mint arisztokrata című értekezésében, melynek eredményeit később fölhasználta a Petőfi és Arany című esszéjében.
„Apáink más Arany Jánost olvastak, mint mi - szögezte le Kosztolányi 1917-ben. - Övék volt az epikus, a fiatal, a nyugodt. Miénk a lírikus, az öreg, az ideges.” Schöpflin Aladár a belső cenzúrának az öregkorral járó kiengedésével magyarázta Arany kései líráját.
Szonettjével összhangban itt is a maga ars poeticáját vetíti bele Aranyéba - a különös csak az a dologban, hogy ennek ellenére számos találó észrevételt tesz a nagy költő-elődről. Adyt illetően viszont Babits később éles szemmel figyelt fel arra, hogy milyen sokat köszönhet Ady költészete az Arany-balladáknak.
Igaz, az Őszikéket is hozzátette - mint másik bátor tettet -, de mint azt Kosztolányi észrevette és szemére is vetette, csak a Nyugat iránti szolidaritásból nevezte meg a kései ciklust is, hiszen nincs róla érdemi mondanivalója.
Egyúttal figyelmeztet rá, hogy a költészet jóval kevésbé befolyásolja a politikát, mint azt nálunk - a költőváteszek bűvöletében élve - képzelik. Kosztolányi nemcsak Arany elesettségét és bizonytalanságát érzékelte, hanem a belőle fakadó, önvédelmét is szolgáló humorát is (ami Babits előtt észrevétlen maradt).
Horváth János, aki legjelentősebb magyar irodalomtudósa a két háború közötti időszaknak, furcsa módon nem szentelt önálló könyvet annak az Arany Jánosnak, aki a legközelebb állt hozzá. Egyetemi előadásaiban elsősorban Arany értekező prózáját elemezte, melynek hagyomány-központú szemléletét követendő mintaként kívánta felmutatni a magyar értekező próza előtt. Tehát Arany János nemcsak saját művészetével vált példaképpé Horváth szemében, hanem a magyar irodalmi örökség iránti érdeklődésével is.
Évtizedekkel későbbi pályaképében a „népköltő” és a „nemzet költője” lesz a két kulcsfogalom.
Petőfi közvetlen személyességével szembeállítva „őszintétlen költő”-nek mondja Aranyt: „Nagy dolgokat alkotott, nemzetének legnagyobb költői műveit, csak éppen a maga nagy művét nem alkotta meg: nem leplezte le magát”. Az álarc mögé rejtező, közvetve személyes, tárgyiasságra törekedő lírikus elmarasztalása meglehetősen meglepő az éppen ilyen költészetet művelő Illyéstől. Nyilvánvaló, hogy véleményét nem poétikai, hanem ideológiai megfontolások motiválták: a népi írók értékrendje felől nézve Arany „népköltő”-ből „nemzeti költő”-vé való alakulása inkább tűnt visszalépésnek, mint fejlődésnek.
Arany alkatilag inkább Byronnak volt rokona, mégis alkalmazkodott Petőfihez - s ennek köszönhetjük a Toldit, életművének csúcsát -, de később Petőfivel együtt a hitét is elveszítette, márpedig hit nélkül nem lehet igazán nagy művészetet teremteni. Németh László sajnálja, hogy Arany csodálatosan míves nyelvművészetével elfojtotta a maga anarchista érzületét, holott éppen ennek fölismerhető nyomai teszik izgalmassá költői képeit, népies nyelvét, sajátos humorát.
„Ha a nemzeti klasszicizmus barátságos magyar zsákutca lett, annak okát nem Keményben kell keresnünk, hanem munkatársaiban: a nemzeti költőt megmintázó Aranyban, az irodalom kormányzójává megtett Gyulaiban, s az ellen-Kossuthtá kimagasztalt Deákban, hogy a kisebbekről ne is beszéljünk.”
Szerb Antal vitázik a „józan”, realista Arany-képpel és a vele összefüggő „józan”, realista magyarság-képpel, de a Buda halála tragikus és az Őszikék elégikus hangoltságán túl nem tud érdemi ellenvetéseket tenni. Könyvének Arany-fejezete színvonalában messze elmarad a Petőfi- s még inkább az Ady-fejezettől.
Ennek a koncepciónak esett áldozatul Barta János Arany János-monográfiája (1953) is, amely engedelmeskedve a „kor parancsának”, Arany „népi realizmusára” helyezte a hangsúlyt, s még a balladák szüzséjét is osztályharcos szempontból méltatta.
Komlós igazságtevésének külön pikantériája, hogy még csak nem is rajong Aranyért. Mivel az ő szívügye a magyar századvég költészete, annak pedig útjában állt Arany János, Komlós is valamelyes ellenszenvvel ítél meg mindent, ami a népnemzeti irányhoz tartozott.
Sőtérnek nemcsak Arany János költészetét kellett „rehabilitálnia” az irodalompolitikai kirekesztés után, hanem Madách nagy művét, Az ember tragédiáját és Kemény Zsigmond, sőt Jókai Mór regényeit is.
Németh G. Béla Arany János című tanulmánya (1967) Arany János emberi és írói mentalitásának lélektanilag és poétikailag egyaránt érzékeny, hiteles bemutatása, az Aranyról szóló irodalom egyik csúcsteljesítménye.
Az el nem ért bizonyosság című elemzéskötetben (1972) Németh G. Béla pályakezdő tanítványai vették bonckés alá Arany ötvenes évekbeli lírájának egy-egy jellegzetes művét. A könyv széles körű riadalmat keltett: egyrészt a formalista, strukturalista és fenomenológiai irányzatok eredményeiből merítő módszerével, másrészt az Arany János-i lírát nemzetközi kontextusba helyező, s kritikával is illető álláspontjával, végül azzal az 1972-es politikai hideghullám viszonyai közt még nagyobb ellenszenvet kiváltó vétségével, hogy önálló „iskola”-ként mert föllépni, holott az ilyesmi még ekkoriban is szigorúan tiltva volt. (A szokatlanul heves viták is okolhatók érte, hogy pl. Szegedy-Maszák Mihály később nem vállalta a kötetben szereplő tanulmányát.)
Ahogy korábban Babits Arany irodalomtörténeti tanulmányaiban a pozitivista Taine tanait látta előlegezni, most Dávidházi Péter - az Arany irodalomkritikai nézeteit tárgyaló monográfiájában (1992) - „a magyar strukturalizmus atyjá”-nak tette meg, Szili József pedig az Arany-líra „posztmodernségé”-t emlegeti 1996-ban megjelent könyvében, s Arany mesterségbeli tudásában, művességében nem figyelemelterelő hadműveletet lát, mint a népi írók, hanem többé-kevésbé elleplezett (tudatos) nyelvjátékot, ami önmagában is megálló, az utókor bámulatát méltán kiváltó világlátást jelent.
egyensúly.
koszorús költő.
a sziszifuszi munka a kimerítő és hiábavaló munka jelképe. Az ókori görög monda szerint a halált is kijátszó Sziszüphosz király arra itéltetett, hogy az alvilágban egy mindig visszazuhanó, súlyos kősziklát kell a hegyre felgörgetnie; a férjeiket meggyilkoló Danaidák pedig arra, hogy lyukas hordóban kell a vizet hordaniuk.
tanárkodásom.
beteges torzulása.
duzzadt.
pedáns, rendszeres.
nemzedék (egy emberöltő kb. harminc év).
szálfával (öklelésre használt hosszú, egyenes rúddal) való párviadal.
rövid nyelű, fémhengerrel vagy fémgömbbel végződő, ütésre használt fegyver.
hajítófegyver.
lándzsaszerű szúrófegyver.
ütést, vágást, szúrást felfogó védőfegyver.
az ezen ,-‘ jeggyel felhozott helyek Ilosvaiból vannak átvéve. (Arany János jegyzete)
(itt) levágott gabona töve.
lekaszált gabonának, fűnek földben maradt csonkja, torzsa.
kémlel, kutat.
a gémeskút felső, az állványon elhelyezkedő, kinyúló, mozgatható része.
déli pihenőt tartanak.
Így gúnyolja tréfásan a magyar paraszt azon mezei munkást, ki a nap és dolog hevétől bágyadtan a munkára ráunt. (Arany János jegyzete)
szekér két oldalára erősítet hosszú rúd, amellyel a szekér szélesebbre növelhető.
serkedő bajusz és szakáll.
hírnevet.
(más szóval: nádorispán) a király után a legmagasabb közjogi méltóság viselője.
aranyhímzés.
kócsagtollas.
(itt) becsülete.
nehezék a kútgém végén.
kb. 25 literes.
lapos alakú hordóban.
felhajtás.
a halott emlékére rendezett lakoma.
lusta, tunya.
tűzhely.
(itt) kényeztesd.
a neheze, a java. Arany János jegyzete szerint: halmaza, csoportosa. Nálunk használtatik.
gyáva, henye. (Arany János jegyzete)
dologtalanul tölti az idejét.
szó.
tettél.
kin a többi kifog, belőle tréfát, csúfot űz, s mindenkinél alább való. (Arany János jegyzete)
távolság mértékegysége (egy magyar mérföld = 8354 méter).
jogos örökségemet, örökrészemet.
halála (szélütés: agyvérzés, gutaütés).
nagyon sokáig, a végtelenségig.
éppen.
szinte.
dárdákat hajítva versengenek.
kötekedett.
a telek alsó részében.
(itt) hetvenkedő.
az Ószövetség rendkívüli erejű hőse, a filiszteusok ádáz ellenfele. (A Bírák könyvének leghosszabb elbeszélése szól róla.)
(itt) hitetlent.
(itt) elbitangolsz.
olajat sajtoló gépben.
keservesen siratja.
elveszítsen.
kezére jut, hatalmába kerül.
útja.
a törvény és az igazság látszatával.
élelemmel.
gyógykenőcsnek.
patakvízben.
réti farkas. (Arany János jegyzete)
zsombék. Mint fazok - fazék stb. A „zsombik” zsombéknak hibás kiejtése. (Arany János jegyzete)
csóka nagyságú, fekete színű vízimadár.
hegyes bóbitájú, élesen sikoltozó hangú költözőmadár.
tudta, felismerte, belátta.
kedveskedő megszólítás ifjabbhoz, nem tekintve az egymás közti úr- vagy szolgai viszonyt. (Arany János jegyzete)
a gazda fia vagy öccse. Így a nőnek a férje öccse: „kisebbik ura”. (Arany János jegyzete)
megoldódott.
kisbéres.
kukoricát.
tollal.
bemocskolt.
sáskaféle vízinövény.
születtem.
villával dolgozó béresnek.
szálas takarmányból két rúdon (esetleg egy villával) vihető kisebb rakás, csomó.
hírt.
bőrszíjjal fölerősíthető kezdetleges lábbeli.
ökrök nevei. (Arany János jegyzete)
jobbról befogott szarvasmarhát.
(itt) gazdátlanul.
csecsemő.
darabka vászon a tarisznyában, melybe szalonnát vagy más zsiradékot takarnak. (Arany János jegyzete)
ravatal bevonására használt fekete vászon vagy posztó.
idomítja.
korhadt növényzetű térségre.
utálatos vénasszony.
élet, életerő.
eljátszanád, hogy a mennybe juss.
(itt) szűk csapást.
azaz rozmaring: halványkék virágú illatos cserje.
leskelődik.
bezárt.
ajtókeret felső, vízszintes fája.
népies, „félelem” helyett. (Arany János jegyzete)
(itt) nyitott oldalú épületrészben.
ágy.
tisztelettudó megszólítás.
kis ideig.
(itt) elszámolva, szűkre szabva.
miatt.
cséplőhelyen.
belepusztul.
célzás arra, hogy a keresztre feszített Jézus feltámad.
falusi ház nyitott oldalú, gyakran oszlopos, folyosószerű része.
villám (de értelmezhető átvitt értelemben is: veszélyként).
esteledéskor.
csillapodott.
szúrófegyverrel viaskodik, mérkőzik.
parasztnak.
közemberként.
néhány napja.
tudakolta.
(itt) ember.
megpróbálná elfoglalni örökségét.
a bika törzsének a két mellső láb közti részét.
a lapocka fölött kidomboródó részének.
körbe.
futott mindenki a biztos halál elől.
nők.
fúrólyukba.
a gabonaszemet borító, csépléskor leváló levélkéket.
lefogták.
két vagy három ágban végződő tartóoszlop.
nyakába csimpaszkodva.
haszontalan.
tejút [Tejút] az égen. (Arany János jegyzete)
ébren, nem álomban. (Arany János jegyzete)
talán „Úradta”; jelentése itt: emberfia.
mértéktelenül dáridózik, tivornyázik.
szemes takarmányt.
a nyeregnek elöl és hátul felmagasodó része.
Így kedveskedik a paraszt gyermekének azon kenyérdarabbal, melyet a tarisznyában útról vagy mezőről hozott. (Arany János jegyzete)
(itt) a ló hátán átvetve hordott tarisznyában.
A nép tenyere viszketéséből azt jósolja, hogy pénzt fog kapni. (Arany János jegyzete)
szikrát fogna a szárazság miatt. (Arany János jegyzete)
kocsmát.
mécses.
icce (itt) kb. nyolc deciliteres méretű edény.
(itt) kb. másfél literes edény.
elhümmögte.
csapláros: a kocsma férfi italmérője (gyakran tulajdonosa).
zugban.
a mennyezet közepét tartó hosszanti, erős gerendát.
(itt) piros korallszemekből.
testhez simuló, csípőig érő zsinóros zubbonyán.
díszítetlen rész. Arany János jegyzete szerint: puszta, csupasz.
ruhát díszítő aranyszínű zsinórt.
keskeny szíjakból font, csomózott, rojtos, lelógó díszekkel ellátott.
ámbátor.
kárpitozott székek.
kigombozva.
is, szintén, ugyancsak.
szájhagyomány szerint. (Arany János jegyzete)
szájhagyomány szerint. (Arany János jegyzete)
(itt) vagyonát.
magamat és szolgáimat.
koldusnak juttatott csekély (pénz)adomány.
örökkévaló.
hamarjában. (Arany János jegyzete)
hűlt is, főtt is.
(kár)örvendtek.
(itt) hadihajóval.
elzavart, elűzött.
(itt) kegyetlen.
végrendeletet.
seregébe.
mától kezdve havi zsoldod tizenkét ló ára lesz.
mérhetetlen kincsnek. (Dárius perzsa király nevéről, aki az ókor leggazdagabb uralkodója volt.)
tréfás kitétel, körülbelül ennyit tesz; észre sem veszi, rá sem hajt. (Arany János jegyzete)
(itt) egyszerű.
illesz.
tükörképét.
barnás szőrű, sötét sörényű és farkú ló.
gyom.
megvetemedett.
célzás az ismert mesére: „A halál és az öreg”. (Arany János jegyzete)
négy kamrányi.
nem könnyű Toldit szóra bírni.
növelte.
nélkül.
levágott gabonanyaláb.
nagy levelű gyomnövény.
figyeljél.
omladéka, összedőlt romja.
sövénye.
teher.
szérű-eszköz. (Arany János jegyzete)
.
utalás Nagy Lajos magyar és lengyel király harmadik, 1377-es litván hadjáratára, amely a litván hercegek behódolásával végződött.
utalás az 1379. augusztusi béketárgyalásra, ahol Velence a béke fejében elfogadta a magyar király fennhatóságát.
I. Johanna nápolyi királynőről van szó, aki még a trón várományosaként 1333-ban nőül ment András herceghez, Nagy Lajos öccséhez. A megkötött egyezséget megszegve, egyedül lépett trónra 1343-ban, András herceget pedig felesége tudtával meggyilkolták 1345-ben. Nagy Lajos teljes diplomáciai és katonai súlyát latba vetette Johanna megbüntetésére (Nápoly ellen két hadjáratot is vezetett), de csak 1382-ben teljesült óhaja, mikor is egyik hűbéresének sikerült Johannát megfojtania.
búcsú nélkül.
a lószerszámnak a ló szájába tehető része.
nyugalmat adó.
apró fémlemezke díszítéssel.
szőrposztóból varrt ruhát.
széles pengéjű szablya.
hólyagos bőrkiütésként.
célzás arra az ószövetségi (Mózes második könyvében található) történetre, mely szerint az Egyiptomból menekülő zsidók úgy nyertek egérutat, hogy kettényílt előttük a Vörös-tenger, utánuk viszont összecsukódott, elveszejtve az üldözőket.
fürge, eleven.
pajkos, csintalan.
prém.
ócskapiacon.
lapít.
esküvel („Isten engem úgy segéljen”-t mondva).
gabona nyomtatására használt (körben hajtott) ló.
olasz (régiesen).
katolikus vallási aktus; a halálra készülő embert az áldozópap szentelt olajjal megkeni, a kenet által megerősíti a szenvedésekben s bűneit megbocsátja.
vasmarkolat.
miért nem fedte föl kilétét?
óvhatta meg magát attól.
(itt) lám.
vállat vonsz.
elfajzott, elkorcsosult.
zavartan bolyongott.
csaknem szórul-szóra Ilosvaiból. (Arany János jegyzete)
torlódva tódulnak.
az „Úgy segítsen meg az Isten” rövidítése.
széle, oldala.
sihederek.
épület tetején a szél irányát mutató, katonát ábrázoló fémlemez (akárcsak a szélkakas).
szoktattam.
rögtön.
ingét.
kalapot.
prémes, bélelt, zsinóros rövid felsőkabátot.
áporodott.
Nagy Lajos pécsi egyetemalapítását V. Orbán pápa 1367-ben erősítette meg, a teológia kivételével minden kar működését engedélyezte.
Párizs és Bologna híresek voltak egyetemükről, ahol magyar diákok is tanultak.
1345 nyarán Nagy Lajos hadjáratot rendelt el a tatárok ellen Lacfi (Lackfi) András székely ispán vezetésével; a székelyekből álló sereg Moldvában fényes győzelmet aratott.
Szent László királyról van szó, aki 1077 és 1095 között uralkodott, s akinek csodás tetteiről mondák, legendák szólnak. A nagyváradi templomban temették el, e városban állt a lovasszobra is. Az itt következő történetet az 1479. évi, ún. Dubnici Krónika őrizte meg, amely ismerteti Nagy Lajos 1345-1355 közötti hadjáratait.
erszénnyel ellátott széles, csatos öv.
Bukovinában, illetve Moldvában élő (vagy onnan származó) magyar népcsoport.
keresztény hitre térni.
színaranyból.
mint a fönnebbiek, ez is célzás az ősz fejre. (Arany János jegyzete)
e négy sor Ilosvaiból van átvéve, minden változtatás nélkül. (Arany János jegyzete)
vitt.
kése.
kantár.
véknya: az állat hasának a comb melletti része.
(itt) étellel való túlságos elteltséggel járó undor.
testőrök.
hozd nosza (összevonás).
felkanyarítva.
(itt) szigorúan. (Eredetileg a lat: súlymérték, a font harmincketted része; 1,75 dkg.)
Lajos király a puskaporra gondol.
tetővel ellátott szekér.
Szokás néhol az ifjan elhúnytnak koporsóját zöld színre festeni, s halálát ezzel mintegy megszépítni. A halottvivők ily esetben a kimultnak legény- vagy leánytársai, ünnepi öltözetben. (Arany János jegyzete)
bandsal. (Arany János jegyzete)
oh jaj, more! (Arany János jegyzete)
cigány indulatszó: jaj! (Arany János jegyzete)
A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső multját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására. (Arany János jegyzete)
Minden jelenetek jövendő fényt mutatnak nemzetünknek, minek megjövendölésére semmivel több jóslói tulajdon nem kell, mint előre megmondani, hogy a kisded makkból, ha meg nem romlott, idővel termő tölgyfa lesz, csak senki el ne gázolja. Széchenyi. (Arany János jegyzete)
olla potrida. (Arany János jegyzete)
ez 1849-ben volt így. (Arany János jegyzete)
Mezőn háló emberek sokszor vélnek magasan a légben felettük áthúzódó kísértetes zenét hallani, a (daemoni) zenészek valami nagy, kiterült ponyván repülnek tova. (Arany János jegyzete)
e két sor népmondai töredék (Arany János jegyzete). [A „Rébék” a Rebeka - becézve: Rebi - népies alakja.]
töredék. (Arany János jegyzete)
akinek kezed nyújtottad.
a Tisza egyik mellékfolyója.
Tompa Mihályról, közös barátjukról és költőtársukról van szó.
a felravatalozott halott megtekintése a gyászoló család házánál.
hízlalásra fogott szarvasmarha.
utalás a kényszersorozásra.
induló.
hajam ősz, de nem az éveimtől (Byron: A chilloni fogoly).
Anakreón óta a költői hivatás jelképe. A görög költőtől Arany fordított is.
korhadt.
utalás Petőfire.
az 1844. március 24-én született Arany László. A vers valószínűleg hatodik születésnapjára készült.
költői átfogalmazása Pál apostolnak a zsidókhoz írt leveléből (11.13).
legendás gael (kelta) költő, az i. sz. 3. századból. Műveiből James Macpherson skót falusi tanító adott ki három kötetnyit, modern gaelre fordítva, 1760-63-ban. Vállalkozása része volt az európai elbeszélő hagyományok összegyűjtését szorgalmazó, a romantikát megelőző-előkészítő mozgalomnak. 1764-től az óriási irodalmi hatást kiváltott köteteket forráskritika alá vonták, és egyre inkább Macpherson munkájának tekintették.
az Olümposz. A görög főisten neve akkor szerepel ebben az alakban, ha az eu nem diftongizálható, azaz a versritmus szempontjából kétszótagosnak számít. Ejtsd tehát: Zeusz.
Ithaka, Odüsszeusz lakóhelye.
viruló föld (nyelvújítási szó).
amiből ketten isznak, ti. az ifjú és a leány, hogy a régi babona szerint így elnyerjék egymás szerelmét.
V. László Habsburg Albert magyar királynak és Erzsébetnek, Zsigmond király lányának apja halála után született fia (1440-1457). Csecsemőkorában koronázták magyar királlyá, valójában 1444-től „uralkodott”. Helyette Hunyadi János, majd anyai nagybátyja, Cillei Ulrik kormányzott. 1453-tól cseh király is volt.
1456. november 23-án a király Temesvárott esküvel biztosította Hunyadi László büntetlenségét Cillei Ulrik nándorfehérvári meggyilkolásáért, és a Hunyadi-fiúkat testvérévé fogadta.
1457. március 16-án fejezték le a budai Szent György téren.
Hunyadi Mátyás, aki szintén 1440-ben született.
a latin krónikában: „Ladislaus de Kanysa.” Arany valószínűleg ritmikai okokból használta a rövidebb névalakot a Kanizsai helyett.
itt: zendül, fegyverre kap.
Mátyás éppen V. László halálának napján érkezett meg Bécsből Prágába, erős őrizet alatt.
V. László 1457. november 23-án halt meg. A prágai Hradzsin Szent Vid székesegyházában temették el, ugyanott, ahová utóbb Podjebrád Györgyöt, Mátyás fogvatartóját, majd apósát, cseh királyt is (uralkodott: 1458-1471).
Mátyás (már megválasztott magyar királyként) csak 1458 februárjában tért vissza Budára.
bibliai fordulat, Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt második levele, 1.3.
mosófája. A szabad folyóvizekben a szennyes ruhát ezzel csapkodva mosták.
a fekete hajra tett hasonlat bibliai eredetű: Énekek éneke, 5.11.
vHunyadi János özvegye.
1457 novemberében vitték oda. Lásd még az V. László-hoz fűzött tárgyi magyarázatokat.
a lovagi fegyverzetet a címerállat díszítette.
törvénytár, jogszabályok gyüjteménye.
titulusa, megszólítása.
megkopasztja.
Petőfi.
a görög mitológiában Oidipusz tragikus sorsú leánya, aki dacolva a zsarnok Kreón parancsával eltemeti halott bátyját.
Erzsébet, I. Károly magyar király harmadik felesége, I. (Lokietek) Ulászló lengyel király leánya, anyai ágon maga is Árpád-házi leszármazott. Házasságukat 1320-ban kötötték. Erzsébet meghalt 1380. december 29-én.
III., vagy Nagy Kázmér (1309-1370) uralkodott a lengyel trónon 1333-tól. Jelzőjét törvénykönyv kiadásával, városok és a krakkói egyetem alapításával érdemelte ki.
„Felisyanus filius Zaah”, azaz Zah=Zak nembéli Felicián; Bódog, Nógrád megyei földbirtokos, 1301-től Csák Máté familiárisa [szolgálatába szegődött híve].
I. Károly vagy Károly Róbert, aki 1307 és 1342 között uralkodott.
így ábrázolja Arany a Toldi szerelmében is (V. ének, 16. versszak), amikor ép bal kezét nyújtja csókra Rozgonyi Piroskának.
I. (Nagy) Lajosként uralkodott 1342-től 1382-ig.
Károly Róbert Aversában meggyilkolt fia, akit apja a nápolyi trónra szánt.
Gyula mester néven szerepel a forrásokban, a királyfiak nevelője.
János, 1336-ban az összes Zács-birtokot kapta jutalmul.
1551 és 1553 között, illetve 1556/57-ben budai pasa.
György, 1545 és 1552 között az esztergomi érsekség drégelyi várának kapitánya. A témát Arany előtt Kölcsey Ferenc és Czuczor Gergelyis feldolgozta.
fülemüle (perzsa-török).
a keleti költészetben a versírás metaforája.
a mohamedán paradicsomban örökéletű, gyönyörű nő (arab).
hitetlen, nem-mohamedán (török).
a pap neve Istvánffy Miklós történetírónál maradt fenn.
a Nógrád megyei Nagyorosziból való.
sűrű gyümölcsital (arab-török).
Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításából (XXXIII. zsoltár, 11.9).
bokáig érő, bélelt férfiköntös (perzsa-török).
kincset, javakat.
szúrófegyver, dárda.
„A perzsa és török regék legünnepeltebb hőse.” (Szerkesztői jegyzet a ballada első, 1856. évi folyóiratkiadásához.).
bibliai átok (Zakariás könyve, 11.17).
I. Edward (1239-1307), uralkodott 1272-től.
sárgásszürke.
a hercegség korábban önálló volt. 1301 óta hercege a mindenkori angol trónörökös.
lázadó, rebellis.
(angol) Felség, az angol király megszólítása.
Közép-Wales egyik grófsága és névadó vára.
énekes.
Wales délnyugati csücskében, Pembroke grófságban. Itt valószínűleg a Montgomerytől mért nagy távolsága miatt szerepel: az egész hercegség (tól-ig) elpusztult. A délnyugatról jövő tengeri szél pedig a panaszokkal beborítja Walest.
a hír Széchenyi öngyilkosságáról.
Széchenyi 1860. április 8-án, húsvét napján oltotta ki életét.
kiszáradt.
az olaszországi eseményekre céloz; 1860. áprilisában felkelés tört ki Sziciliában a Bourbon-uralom ellen.
magyar nyelvújítási szó a német Klugheit-re, Széchenyi kedvelte.
amikor a jóslattal befolyásolni akarunk valakit, illetve a sorsot, hogy teljesedjék (Shakespeare Macbeth című tragédiája nyomán, melyben titokzatos boszorkányok jövendölésükkel befolyásolják a főszereplőket).
Széchenyi híres művének, a Hitelnek utolsó mondata: „Sokan azt gondolják: Magyarország - volt, én azt szeretem hinni: lesz!”
itt: kényeskedő.
megalapította az Akadémiát.
a történetírást pártfogoló múzsa.
Mózes.
Józsua.
az idősebb Brutus.
Demoszthenész.
az ifjabb Brutus.
Arisztidesz.
Themisztoklész.
Lót bibliai személy, akinek mint igaz embernek Isten megkegyelmezett Szodoma és Gomora elpusztításakor; Lót felesége a tiltás ellenére visszafordult, hogy megnézze az égő várost, ezért sóbálvánnyá változott.
Széchenyi főművei.
piramis.
(Ikaruszok): nem hallgatva intelmére próbálunk elrugaszkodni a földtől.
Priamosz trójai király lánya, jósnő a görög mitológiában. Apollón - akinek szerelmét visszautasította - azzal büntette, hogy jóslatait senki sem hitte el, holott azok később beteljesedtek.
Káin és Ábel bibliai testvérpár, Ádám és Éva fiai. Az Úr csak Ábel áldozatát fogadta el, ezért Káin megölte testvérét. Az Úr az első gyilkosságra emlékeztető jellel jelölte meg Káin homlokát.
utalás a szabadságharc elbukása utáni önkényuralmi időszakra.
a görög mitológiában a tenger istenének és a föld istennőjének a fia, akit senki sem győzhetett le, mert anyjától, a Földtől mindig új erőt merített.
Széchenyi kért elsőként Pesten engedélyt lóversenyek tartására.
a Nemzeti Casinot is ő alapította.
az első gőzvasút megnyitása is az ő nevéhez fűződik.
Széchenyi kezdeményezte mindkét folyó szabályozását (a Dunáét Vaskapunál).
az utolsó római hódító, aki meghódította Erdélyt.
célzás a Lánchídra, amely összeköti Pestet Budával.
a passiótörténetnek egyik legendás mellékszála, hogy Kartaphilos, a jeruzsálemi varga a halálra ítélt Krisztust a palotából kiléptekor megütötte, s így szólt hozzá: Menj már, miért késlekedsz. Krisztus így felelt neki: Én megyek, de te várj, míg visszatérek. Így Jézus átka folytán kénytelen életben maradni az utolsó ítéletig.
Vörösmarty Szózatát idézi.
milliárd.
utalás a bibliai történetre, amikor Jézus a kufárokat kikergette a templomból.
utalás Péterre, aki félelmében megtagadta Jézust a keresztrefeszítés éjjelén.
poéma-fajtát.
idézet Dantétól.
a hazug tudjon jól emlékezni (Quintilianus).
szónokol.
szégyenben.
utalás Katona József drámájára.
óriáskígyó.
a Citadellát.
a természetet megszemélyesítő istennők.
a báj és a kellem istennői a görög mitológiában.
Pierre Jean de Béranger (1780-1857), a századközép népszerű francia költője.
Horatius Flaccus (i.e. 85-8), a legnevesebb ókori latin költő.
a tragikus szerepet játszó görög színészek erősen magasított cípője.
halkan.
hanem.
új.
(görög-latin) lezárás, befejezés.
lóvontatású tömegközlekedési eszközön.
a kentaurt Héraklész ölte meg, a vérével átitatott ing azonban levehetetlenül perzselte-égette a hős testét.
... tamen usque recurret. „A természet, ámbár időre, órára, / Elkergettethetik, megtér nemsokára...” (Horatius: Epistolae I., X. 24., Kis János fordítása 1833-ból).
testmozgást. Arany egyik kedvelt életelve és szavajárása. 1858. február 9-i levelében így buzdította a kisfia halálán búsuló Tompát: „... csinálj kommóciót, lelki mozgást magadnak”. Ennek tekintette az Őszikék írását is, lásd 1877. október 22-i levelét Gyulai Pálhoz.
lantszerű, pengetős hangszer. Keleti eredetű, Magyarországon délszláv hatásra terjedt el. Arany itt gitárjára utal. E hangszeren játszani még debreceni diák korában megtanult, s öregkorában is szívesen és jól játszott.
az akasztófán károgó varjúnak.
ébred.
a kérődzők májában élősködő szívóféreg.
Irtvány föld, mely kukoricával vettetik be, s a közel erdők miatt ki van téve a vaddisznók pusztításának. (Arany János magyarázata)
a tengeri lehántott haja (Arany János magyarázata).
az ún. arkhimédészi pontot, amelyből kiindulva el lehet forgatni a világot. Itt: a kiegyezés, amelynek a vers megírása után két nappal volt a tizedik évfordulója.
utalás az 1877 áprilisa óta folyó orosz-török balkáni háborúra, amelynek során az oroszok július 19-én aratták első sikerüket, a stratégiai fontosságú Sipka-szoros elfoglalásával.
a karlsbadi nyaralásról lemondó Arany 1877 és 1882 között minden nyarát itt töltötte.
a két sort mintegy végakaratként értelmezve, Arany koporsóját a margitszigeti tölgyek leveleiből font koszorú övezte 1882-ben.
a gazdag mezőváros, Nagykőrös.
a Revue des Deux Mondes [A két világ szemléje] c. francia folyóirat 1861-ben lekicsinylő kritikát közölt Arany epikájáról, jelesül a Toldiról és a Murány ostromáról.
Európában.
Anglia.
ami ideköt, kötelék.
a kapcsos könyvben még a „Városi ballada” alcímet viselte.
nem kap azonos színű lapokat, rossz lapjárása van.
1876. április 30-án.
Pest, Buda, Óbuda, Újpest.
négyes lottótalálatot (olasz).
ti. az első, Pesten végzendő iskolai osztályt.
az ún. amerikai párbajban a sötét golyót húzó vesztes öngyilkosságot vállalt.
a meghódítani kívánt személy ruhadarabjával történő szerelmi varázslás.
ezüstpénzt.
régi pisztoly vagy puska elsütő szerkezetének az a része, amely a töltény gyutacsára csapódott. „Felvont” állapota a lövésre kész fegyvert jelentette.
a régi népnyelvben kereskedő, kalmár.
a történeti Magyarországon kb. tucatnyi falu és puszta viselte ezt a nevet; Arany - akár az időpontot - a ballada színhelyét is szándékosan általánosította.
a színhelyhez hasonlóan Arany egy rendkívül kiterjedt, sok ágra szakadt, több vármegyében honos nemesi családot választott.
díszesen, rangjához illően fel se ravatalozza.
állított, régies, bibliai szóalakban. Maga Arany magyarázta meg egy magánlevélben, miután némelyek sajtóhibának vélték.
Annyi, mintha azt mondaná: Ha anyja, nővére jönne is, kiáltsatok rá, parancsoljátok neki: Vissza! (Arany János magyarázata)
a középkorban a hivatalos eljárásra idézést pecsétes levél felmutatásával tették.
nagyterem, díszterem.
Istenítéleteknél hazánkban (...) világi részről a pristaldus nevű tisztviselő járt el. (Arany János magyarázata)
kanonok. Arany János magyarázata: egyházi részről a káptalanok ügyeltek föl. (...) Ezért van jelen a költeményben egy kanonok.
nem létező falu.
ki nem forrt, csípős bor, murci.
a poharat fenékig üríteni.
a népnyelvben ravatalt is jelentett; Arany is használta ilyen értelemben a Tetemre hívás első fogalmazványában.
Petőfi halálának közeledő 30. évfordulója. Ez Arany utolsó verse költő-barátjáról.
az antik mitológia szerint a végtisztességben nem részesült halott lelke sem talál megnyugvást.
Arany itt önmagát idézi, a Szépirodalmi Figyelőben írta 1861-ben Petőfiről: „Ha az őskorban élnénk, azóta füstölögnének oltáraink...”.
gyarapodó, halmozódó.
Petőfi verseinek &132;Első teljes kiadása&148; 1874-ben jelent meg Budapesten. (Azóta tudjuk, hogy nem teljes; a szerkesztők, Gyulai Pál és Greguss Ágost több, politikailag kényesnek érzett verset hagytak ki - öncenzúrával - az akkor ismert életműből.)
Petőfi halálának feltételezett módjai. Az utóbbit a Vasárnapi Újság 1877. július 29-i számában vetette fel egy udvarhelyszéki levelező. Bár mihamar megcáfolták, Aranyt élénken foglalkoztatta.
Arany utolsó fényképe az akadémiai tagok albuma számára készült.
Ellinger Ede.
az akadémikusok.
filozófus módjára (francia).
hiúságok hiúsága (latin). Bibliai eredetű szólás, a Salamonnak tulajdonított Prédikátor könyvéből.
eredetileg görög, dévaj mulatozók társasága; itt: nyers komikum, az ezt megtestesítő isten.
a tudományok és művészetek görög istennői, szám szerint kilencen.
Szegedinac Péró (1655-1736) szerb határőrkapitány a törökök illetve a kurucok elleni háborúban. 1735-ben kapcsolatba kerül a Békés megyei parasztlázadással, ezért 1736-ban kivégzik.
Priszkosz rhétor (410-420 között-472 u.) görög történetíró. 449-ben Attila hun király udvarában járt; erről szóló beszámolója a hun történelem leghitelesebb dokumentuma.
Ének Pannónia megvételéről, Csáti Demeter, a 16. sz. első felében élt énekszerző műve, a históriás ének elődje.
a mű 1839. március 23-ai, Nemzeti Színházban bemutatott előadásáról van szó.
l. Athenaeum, 1839. március 31.
(latin) világos időköz (zavart elmeállapotban).
Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékából a két szerelmes leány párbeszéde (I. felvonás, 1. szín):
Hermia Utánam jár, ha mégúgy megvetem.
Heléna S engem kerül, ha mégúgy szeretem!
(Arany János fordítása)
Bánk a Bor nemzetségből származik, amely az ország egyik legrégibb és legtekintélyesebb nemzetsége.
l. Vörösmarty Mihály: Zalán futása (Előhang).
Priaposz,a nyájak, kertek s a termékenység torz külsejű istene a görög mitológiában; innen: sikamlós, szabados.
Minerva a tudományok és művészetek istennője a római mitológiában; így: nem Minerva akarata ellenére -nem ihlet nélkül.
Mátyási József (1765-1849): a 18. században kialakult kollégiumi diákköltészet és a társasági költészet legnépszerűbb alakja; egy népdala folklorizálódott, Petőfi népdalként jegyezte le. - Pócs András (tkp. Csenkeszfalvi Poócs, 1740-47 között-1812): költő, református lelkész. Életét botrányok tarkították; Gyöngyösi István távoli követőjeként kizárólag szórakoztató célú verseket írt. - Láczai József (tkp. Láczai Szabó, 1764-1828): református pap és tanár, egyéb művei mellett retorikus halotti és köszöntő versei tették ismertté.
híres rajnavidéki állatmese, amelyet Goethe eposzként dolgozott fel.
itt olyan disztichont jelent, melyben a sorok közepe rímel a sorvéggel.
(latin) isten van bennünk.
valószínűleg költött név, a vidéki ripacs kifejezője.
Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékában az esetlen, de jószívű vidéki nemes megtestesítője.
korhely figura Gaal Józsefnek Gvadányi József Peleskei nótáriusa alapján írt bohózatában.
eredetileg a református legátust kísérő kisdiák ünnepi köszöntő versezete, utóbb pejoratív jelentéssel a kollégiumi diákköltészet egy vaskos műfaját jelölte.
(görög) tulajdonképpeni.
(latin) egymással érintkező, de szerves kapcsolatban nem lévő elemek halmaza.
(tkp. Magyar Hírmondó, 1792-1803): magyar nyelvű, Bécsben megjelenő újság, a Hadi és Más Nevezetes Történetek (1789-1792) folytatása. Megjelent hetente kétszer. 1795 után alkalmi versekkel hígult fel.
(1817-1842), ismeretterjesztő és irodalmi lap, megjelent Pesten, hetente kétszer. 1840-ig a Hazai és Külföldi tudósítások, 1840-től a Nemzeti Újság melléklapja.
(latin) alkotórész, kellék.
(tkp. sed nunc non erat his locus, latin) „jóllehet egy sincs ott a helyén” (tkp. de most nem volt helyük ezeknek). Horatius: Ars poetica, 19. sor, Muraközy Gyula fordítása.
(olasz) fejhang.
ha valaki a templomi éneklés során nem bírja a magas hangokat, és ezért a dallamot egy oktávval lejjebb folytatja.
(latin fistula ‘síp’) sipító fejhangot ad.
Corydon és Menalcas az antik pásztoridill tipikus szereplői; a „dudaverseny” (tkp. sípverseny) Vergilius Ötödik eklogájában szerepel (a versengő felek itt Mopsus és Menalcas).
hermetikusan.
Azon ellenvetésre, mely itt tehető, hogy az, ki legelébb szerzett költeményt, miféle utánzás által fejtette ki tehetségeit, - megjegyezzük, hogy ama primitv költemények nem is egy Ilias, vagy Odyssea, hanem hasonlók a Mózes könyve által fenntartott Lámech énekéhez, mely, bár előzői lehettek, mutatja, hogy nincs ugrás a fejlődésben, s a költészet épp úgy csecsemőkorban kezdte, mint minden egyéb. Ide írom, rövid:
„Oh Háda és Czillah! halljátok meg az én szómat;
A ti füleiteket adjátok az én beszédemnek Lámech feleségei.
Ha valamely erős férfiútól sebet vennék is,
Vagy valamely izmos ifjútól kéket: megölném azt mégis.
Ha Kainért hétszer áll isten bosszút:
Lámechért hetvenhétszerte inkább.” (Arany János jegyzete)
(latin) hivatásból, hivatásos.
(latin) csodagyerek.
l. János jelenései, 12-13. rész.
Hogy az olvasó érezze, mi dalszerűség az, mely e szkolionfajt az ódától megkülönbözteti, ide teszem egyik e fajta költeményt, halvány fordításban:
Mirtusz lombja közé fonom be szablyám,
Úgy, mint Hármodiosz s Arisztogeitón,
Mikor a bitorlót megölék
S egyjoguvá Athenae lakosit tevék.
Nem vagy, Hármodiosz, te halva, nem vagy,
Élsz, mondják, szigetin a boldogoknak,
S veled ott gyorslábu Achilevsz,
És Diomédesz, a Tűdeidesz, veled.
Mirtusz lombja közé fonom be szablyám,
Úgy, mint Hármodiosz s Arisztogeitón,
Hogy Athenae szent áldozatin
Zsarnoki férfi Hipparchot agyonölék.
Fön lesz híretek, él dicsőn örökre,
Kedves Hármodiosz s Arisztogeitón,
Mivel a bitorlót megölé
Kardotok, és Athenae szabad általa.
(Kallisztratész)
(Arany János jegyzete)
rövid, alkalmi - esetleg rögtönzött - műfaj a görög lírában; Athénben virágzott az i. e. 6-5. században.
„Mig én voltam a kedvesed” (Horatius: Lydiához, Carmina III. 9, Radnóti Miklós fordítása).
Virág Benedek (1754-1830) költő, író. Arany itt lírai költészetére utal, melyben az antik irodalom erkölcsi ideáljai ötvöződnek a felvilágosodás eszméivel. Lefordította s kiadta Horatius műveit. Kortársai s az utókor „a magyar Horác”-nak nevezte.
l. Nemzeti hagyományok, Kölcsey Ferenc Összes Művei, I. kötet, Bp., 1960, 520.
önmutogató.
Goethe és Schiller.
körülmény.
Mint a nagyfalui határ, hol míg a nap rekkenőn süt, míg az ökrök a válunál a nagy szárazság miatt szomjaznak, míg a szénásszekerek félig rakottan álldogálnak, s az eltikkadt napszámosok a boglyák alatt hortyognak, Toldi egy óriási szál fát tartva áll a nap tüzében egy keresztúton, s a széles láthatárba mélyed. (Kemény Zsigmond jegyzete)
Mint viszont a nagyfalui nádas. (Kemény Zsigmond jegyzete)
Mint a szigeti párbajnál a Duna tükre, mely a cseh megöletését idézi elő s Toldi életét védi. (Kemény Zsigmond jegyzete)
Az általam szerkesztett Szépirodalmi Szemlében (1847) bírálat van Arany Toldijáról. E bírálat némely állításai, Kemény Zsigmond által, írván a Toldi-mondára észrevételeket, nekem tulajdoníttatnak. Elég későn, de most is jókor, nyilatkoztatom ki a „szerzői igazság” nevében, hogy azokat nem én mondottam. (Erdélyi János jegyzete)
Arany a vihart több helyen írja le, legmeglepőbb művészettel Murány ostromá-ban III. szakasz. (Vö. A lantos). Egy havasi vihar keletkezését, míg végre „a megszelelt zápor ködlik aláhullván” lásd Toldi szerelme X. 17. Petőfi felfogására jellemző A felhők című költeménye: a felhők jöttek, „hogy a viharral... e zsarnokkal élet-halálra vívjanak”. Vörösmarty igen gyakran hozza fel a vihart képies kifejezéseiben. (Riedl Frigyes jegyzete)
a nemesség.
a kiegyezésnek.
nagy áldomást csaptak (Anonymus krónikájából).
szőlőtetvetlenített.
köznép.
énekmondók (középkorban).
l. A magáramaradt költő, Nyugat, 1932. II. (Komlós Aladár jegyzete)
vö. Rolla Margit: Arany J. estéje, 60. l. (Komlós Aladár jegyzete)
vö. Arany J. Hátrahagyott iratai, 2. k. XX-XXXIV. (Komlós Aladár jegyzete)
l. Greguss Ágost: Arany János Kisebb költeményei. Pesti Napló, 1856. máj. 31., jún. 4., 10., 15., 22. (Veres András jegyzete)
pl. a Kertben esetében: Gemináció: „a halott szegény volt, szegény”, „elég egy szívnek... elég”; fél sorra vagy egész sorra terjedő: „közönyös a világ...”, „kertészkedem mélán, nyugodtan”. Gradáció: „siránkozik a kisded... amott sir öntudatlanul”, „sirj no, igazán sirj”. Inverzió: „kisded árva” - bár a „kisded” melléknévként is használatos (pl. „kisded hajlék, hol születtem”). Poliptóton: „rokonait, ha van rokonja”. Zeugma, több sorra kiterjedő: „a fák sebeit kötözöm... kit érdekel a más sebe? elég egy szívnek a magáé... csak azt köthesse be.” Szinonímia: „mélán, nyugodtan”, „szegény s amellett idegen”, „nem volt rokon, jó ismerős sem”. Antitézis: „kevés ember jő... az is csak elmegy”. Izokólon: „Hozzám a tiszta kék magasból / Egyes daruszó tévelyeg; / Felém a kert gyepűin által / Egy gerlice búgása hat”. Chiazmusz: „Amaz talán bölcső leendett, / Menyegzős ágy eme darab”, „Nem volt rokon, jó ismerős sem” stb. (Veres András jegyzete)
l. Pándi Pál: Petőfi. Bp. 1961. 203. (Veres András jegyzete)
maga Arany is tudatában volt költői programjának klasszicista jellegével: az irodalmi nyersanyagot hol építész által használt téglához és mészhez, hol a szobrász által megmunkált márványhoz hasonlította. (Vö. Arany János Levelezése író-barátaival. Bp. 1888-89. I. 248., II. 40. Krk. XI. Bp. 1968. 129.) A megformálást fontosabbnak tartotta az eredetiségnél; a nagy példaképről írta egyik tanulmányában: „Shakespeare-ről már tudjuk, hogy teremtő szelleme gyakran fordult kész anyaghoz, ha mesére volt szüksége..., ereje nem annyira feltalálásban, mint rendezésben nyilvánult.” (Krk. X. Bp. 1962. 331-32.) Programjában egyébként - az eredetiség visszaszorításában - szerepet játszott mind a klasszicista, mind a népköltészet eszménye. A kérdés bővebb tárgyalására itt nincs mód. (Veres András jegyzete)
talán ez az oka annak, hogy Babits, Kosztolányi és József Attila kései költészetükben újra (vagy egyáltalán) felfedezik a maguk számára Aranyt. (Veres András jegyzete)
kivéve a „Közönyös a világ...” esetében (41. és 49. sor), amikor a pontozás (a szakaszon belül) a minősítést és a kifejtést, a tételt és az érvelést választja el egymástól. (Veres András jegyzete)
l. Sőtér István: Nemzet és haladás. 24. (Szegedy-Maszák Mihály jegyzete)
vö. Költemények Szász Károlytól. Krk. XI. 194. (Szegedy-Maszák Mihály jegyzete)
vö. Erdélyi János: Arany János Kisebb költeményei. Szemelvények Erdélyi János kritikáiból és tanulmányaiból. Bp. 1901. 164. (Szegedy-Maszák Mihály jegyzete)
Petőfihez 1847. XI. 11. HIL III. (Szegedy-Maszák Mihály jegyzete)
„az érthetetlen szépségek kora lejárt.” Petőfihez 1847. III. 5. HIL III.; „a költészet ne legyen... csak egynéhány tudósnak vagy ábrándozó holdvilág-egyéniségnek nagy bajjal megérthető”, Szász Károlyhoz 1847. X. 11. HIL III. (Szegedy-Maszák Mihály jegyzete)
l. Németh G. Béla: A fragment fölénye. In: Uő. Hosszmetszetek és keresztmetszetek. Bp. 1982. 82-92. - l. még Monostory Klára: Gondolatok a töredékről. It. 1986. 923-926. (Szili József jegyzete)
Németh G. Béla: Távolodás a romantikától egy összetettebb személyesség jegyében (1975). In: Uő. i.m. 76. (Szili József jegyzete)
Ennek a költői „könyvelésnek” Arany költészetében nemegyszer kifejezetten közgazdasági a szókincse. (Szili József jegyzete)
„... tizenkét évvel Mohács után, János király uralkodásakor, Farkas András költeményben is megfogalmazta a magyarságban »az zsidó és magyar nemzetről« élő felfogást...” Nemeskürty István: A bibliai örökség. A magyar küldetéstudat története. Bp. 1991. 121. (Szili József jegyzete)
l. pl. Arisztotelész Rétorikájának az érzelmekről szóló fejezeteit (I. könyv 9-11., II. könyv 2-11. fejezet). (Szili József jegyzete)
l. Sőtér István: Elért és el nem ért bizonyosságok. Literatura 1974. 2. sz. 19. Sőtér 1979. 81-88. (Dávidházi Péter jegyzete)
l. Arany János: Széptani jegyzetek. Arany 1962. 534. (Dávidházi Péter jegyzete)
vö. Arany János: Zrínyi és Tasso. Arany 1962. 331. (Dávidházi Péter jegyzete)
vö. Arany János: Széptani jegyzetek. Arany 1962. 533. (Dávidházi Péter jegyzete)
Arany János Tompa Mihályhoz, 1856. június 25. Arany 1888-1889. I. 390. (Dávidházi Péter jegyzete)
Arany János Tompa Mihályhoz, „A szűnnapok elsőjén” 1856. Arany 1888-1889. I. 396.; vö. Arany János Erdélyi Jánoshoz, 1856. szeptember 4., Arany 1888-1889. II. 101-102. (Dávidházi Péter jegyzete)
Arany János Erdélyi Jánoshoz, 1856. szeptemer 4. Arany 1888-1889. II. 93. (Dávidházi Péter jegyzete)
vö. Barthes, Roland: The Structuralist Activity. Barthes 1972. 213-220. (Dávidházi Péter jegyzete)
Arany János Tompa Mihályhoz, 1854. június 23. Arany 1888-1889. I. 353-354. Vö. Arany János: Bulcsú Károly költeményei. Arany 1968. 121.; Malvina költeményei. Arany 1968, 357, 360.; Arany 1963. 279.; Arany János Tompa Mihályhoz, 1852. december 1. Arany 1888-1889. I. 278-279. (Dávidházi Péter jegyzete)
Arany János: Egy üdvözlő szó. Arany 1968. 370. (Dávidházi Péter jegyzete)
Schlegel, A. W. 1884. I. 25, 49-50.; III. 191.; Wellek 1955-1966. II. 184. (Dávidházi Péter jegyzete)
l. Németh G. 1971. 169. (Dávidházi Péter jegyzete)