- Ady Endre -
Ady A magunk szerelmé-ben azt vallotta, hogy
De lelkemből más sohasem érdekelte
Fölszánt poéta-ceruzámat,
Csupán Politika és Szerelem.
Ady politikájáról akarok beszélni, de ha meg akarjuk érteni Ady költészetének politikumát, meg kell érteni azt a Magyarországot, amelyben ez a politika s politikai munka lefolyt. A harminc évvel ezelőtti Magyarországot... Hiszen mi még benne vagyunk. Az ember ifjúkorának ideálját viszi magával az életre, az ideálok megmaradnak, ha elmúlik is a börtön, amelynek lerombolására születtek az ideálok... Mi még ott vagyunk otthon, de íme, már mellettünk dolgozik két generáció, amelyik nem volt benne. Öcséink, sőt fiaink állanak itt, s gyakran tanácstalanul nézik elmúlt nyomorúságok elleni nekiszegüléseinket.
Ady nem volt politikus.
Pláne abban az értelemben, ahogy ma már a politika tudomány lett. Ma a tudomány szögezi le, hogy a kis nemzetek a világpolitika függvényei. Még a harminc év előtti ifjúság ezt nem tudta, s aki rájött, hogy Magyarország egy bezárt dzsungel, amelyet csak mesterségesen tartottak abban az illúzióban, hogy ez külön magyar glóbus: az forradalmár volt. Ady nem foglalkozott politikai tudományokkal: ő csak fia volt ennek a lezárt dzsungelnek, ennek a magyar glóbusnak, aki a saját lelkén és testén keresztül érezte meg a szörnyűségét a lefojtottságnak, amiben hazája szenved, s felhördült minden pillanatban, mint egy sebzett vad.
Ez a fel-felhördülés, ez volt a politikai költészete.
(...)
1906-ban jelent meg első kötete, mely őt véglegesen jellemzi, az Új versek.
Ebben a kötetében van egy szenzációs felfedezése: a magyar Ugar! Ez a szó, ez a fogalom a legteljesebb mértékben az övé s a legteljesebb mértékben forradalmi.
Forradalmi, mert szemben áll a régi magyar felfogással, mind a két nemzeti irány érzésével.
Abban ugyanis a legcsökönyösebb arisztokrata s a legkurucabb szittya is megegyezett, hogy Magyarország egy tejjel-mézzel folyó Kánaán. Olyan, mint egy édességes Tündérország, amelyhez hasonló kertje az Istennek több nincs. Ha a föld Isten kalapja, úgy hazánk bokréta rajta, vagy ahogy Petőfi után ötven évvel énekelték, csipkés selyemkendő, amelyet az Isten leterített jókedvében erre a tájra.
Erre jön Ady, s meglátja ezt a vidéket abban a pillanatban, mikor üresen, elhagyatva, szándékosan terméketlenül hagyva hever, mikor: ugar. Puszta és sáros és reménytelen. Az ősi mezőgazdasági kultúra kietlen ötlete: hogy a föld javításának egyetlen módja, ha egy évig semmit sem termelnek rajta. Hogy minden harmadik évben ugarban kell hagyni a kimeríthetetlen bőségű anyaföldet.
Ennek a kietlen ugarbanhagyásnak, ennek az ugar-meglátásnak költői kifejezése Ady alapproblémája.
Ez jelentette a vágyát a szakadatlan művelés, a folytonos kultúra s a legmagasabb kultúrában-tartás felé. Mint ahogy a mezőgazdaság már nem is ismeri az ugarban-veszteglés, az erők elvesztegetésének ezt az ősi naiv módszerét. Arra való a növények váltakozó termelése, arra való a trágya s a munka intenzív módja, hogy ne kelljen a termőterületnek egyharmadát állandó ugarban hagyni. Ehhez a képhez aztán hozzáfűzte a magyar életnek minden kóros és kínos képzetét. A vadságot, a barbárságot, a kultúra képtelenségét.
(1930)