- Ady Endre -
Jött értem a fekete hajó
Jött értem fekete vizen.
Álom-királyfit, vitt tova vitt
Moslék-országnak mentiben -
Fekete hajó, fekete vizen.
Moslék-ország, hajh, cudar ország,
Hajh, Hortobágy, zsír-szívű rém;
Hajh, Átok-város, Redves-ugar:
Piszok-hazám, mit kapaszkodsz belém?
Fekete vizeken jöttem én.
Vagyok a nyugati sirály -:
De magyarnak köpött ki a föld
Moslék-ország a nyakamon ül
Engemet Moslék-ország örökölt:
Nyöszörög a hájszagú föld.
Már nem megyek el, fekete hajó
Moslék-ország hagy’ örülj, szegény!
Laza ferdinen, laza ferdinen
Fekete vizen, fekete legény,
Hajh, kutyafáját, szomoru legény.
Nem dolgozni jöttem ide
Nem dolgozni jöttem ide
Törpe-fejű, mit akarsz tőlem?
Nehéz munka az enyém
Nehéz munka az enyém
Mi vagyunk az Új Undokak.
De jött hozzám egy törpe
De jött hozzám egy törpe
S kérdezte, mit akarok?
„Ti vagytok az Új Undokak
Ti vagytok az Új Undokak
Menjetek dolgozni ti is.”
Felgerjedt szittya vérem
Felgerjedt szittya vérem
S rászóltam Törpe-fejűre:
Hát maga megbolondult,
Hát maga megbolondult,
Hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?
(1908)
Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szivem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szeliden.
Egyszerü, de tiszta nóták
Amiket én dalolok -
Mert a szivem sugja őket,
Nem is olyan nagy dolog.
Ugy csicsereg az én szivem
Egyszerüen, szabadon,
Mint a pintyőke madárka
Fönt a lombos ágakon.
Ami a szivemen fekszik
Azt dalolom, semmi mást:
Legelő, kicsiny birkáktól
Tanultam a versirást.
Egyszerü és tiszta nóta
Gólyafészek, háztető -
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető.
A jó isten egyszerünek
Alkotta az eszemet.
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelidség, szeretet.
Kicsi hunyhó, szerető sziv,
Messze égbolt, tiszta, kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.
(1909)
Mester, egy ifju agg, setétlő, béna, sánta
Szól félszegen feléd, motyogva és szeliden:
Kinek halk nyála folyt, borongó, furcsa ivben
Olvasva énekid a vénhedt utcasárba...
S ki elmekegte őket, nyifegve csendesen,
S halk, holdas esteken, vetvén a keshedt ágyot
Te szent nagy Fenekedbe beléomolni vágyott
Málé kis inasod én szörnyü Mesterem.
Alázatal, szeliden, ki ünnepelni jöttem
Könnyes, fakó szivemmel és trottyos térdemen;
Mely úgy fáj alkonyatkor, csúzos bokámba lenn,
Mikor elaggott felhők boronganak fölöttem.
Mert isten vagy, csekélység, és két isten és három
Oly bús, kietlen mindegy ... s eszembe jut a tantim,
Ki egyszer látott téged a pályaudvarban kinn’
S szegény, jó grószpapa, ki ellenőr Parádon.
(1911)