- Ady Endre -
A vers címe: Hunn, új legenda. Ady ebben két lényeges karakterjegyét keríti össze: az ő tradicionális magyarságát (amit családjának az Árpád-ház idejéből eredésével s az ő „új”, tehát jelenes forradalmi magyarságát.
Még egyszer visszatérve a dedikációra, Ady boszorkányosan értette a lelki megnyilvánulások összetartozását is, így azt is, hogy szeretet és bántás egy lelki-tőről valók, s a „hála” itt nagyon őszinte szó, nemcsak Hatvany őt féltő szeretetéért, hanem azért is, hogy kiráncigálta belőle ezt a verset.
1. vsz. Minek a tanács, jóslat, aggodalmak?:
Gesztusaim élnek, míg meg nem halnak
S életemnek csak nézői a maiak.
Az első sor - láttuk - Hatvanynak szól. Gesztusai: minden elrendeltetett-kiszabódott emberi-művészi tevése-vevése. Csak nézői: az ő élet-drámájának, tehát semmi beleszólási közük nem lehet ebbe, mert ennek egyedüli aktora: ő.
2. vsz. Messziről és messzire megy az élet.
S csak: élet ez, summája ezrekének,
Örök, magyar határ-pör, meg nem szakadott.
A messziről - Hunn ... legendáról lévén szó, a magyarság ősi kezdetéig való visszamenést jelenti. Egészen más az eset Akik mindig elkésnek-, a Halottan és idegenen-, a Nem először sírok-nál, amikor lényének teljes valóságát akarta szóba foglalni, abból nem hagyhatta ki az ő örökéletűségét. Hogy azután ezt a „messziről”-t és „messziré”-t hogyan értelmezik, azzal szuverénül nem törődött. Ő elsősorban maga-magának írt („Én magamért vagyok magamnak” - írta a Beszélgetés egy szekfűvel-ben), hogy költészetéből mit kapiskálnak vagy nem kapiskálnak, azon túltette magát. Első önéletrajzában ezt írja: „Egyelőre nem várom senkitől, hogy annak lásson, aki vagyok, s magam se szeretném, ha igaz értékemért lennék ismert vagy híres Ady Endre.” Persze az megint más lapra tartozik, hogy „szerette volna, ha szeretik”, s vágyott az után az elismerés után, amit már kortársaitól is elvárhatott s - részben meg is kapott. Az első föltétlen „ódai” (az Ady szava rólam) hódolatot tőlem kapta. - A 14. vsz.: „A Minden kellett”-je is arra vall, hogy Ady egész valóját, egész eszmevilágának kvintesszenciáját akarta belevinni ebbe a versébe. „Siratom azokat, akik nem születtek a maguk hazájában, nagyon messziről jöttek s ha oda akarnának jutni, ahová stafétáknak küldték valahonnan őket, éppen tíz életet kellene élniök.” A magyar Pimodán X. harmadik kikezdés. „(Nagy ember és nagy nemzet élhet úgy, Ahogy táncos, szent hóbortja akarja s ahogy futnak e menekült sorok, Úgy buggyan ki szívemből megfacsarva Magyarság fénye, könnye s tört hite... E kis regény mégis végetér egyszer, De mi lesz ez ős magyar gyötrelemmel?)” - Margita és Sorsunk. E sorokban Ady páratlan magyarságszeretete nyilatkozik meg szintén, de - nem „gőgösen és követelőn”, hanem megrázón tragikus szomorúsággal.
„S csak: élet ez, summája ezrekének”, a „csak”, itt, a „többet” jelenti, azaz: több a művészetnél, mert „summája ezrekének”: milliókat és milliókat ért rajta, az ezeréves magyarség egészét, tehát az a bizonyos költői alakzat az, amit „kicsinyítés”-nek nevez a poétika. Örök magyar határpör, meg nem szakadott: határpörök voltak a városok, faluk közötti viszálykodások (Arany J. Hamis tanú-jában) a birtok-határokért, itt: a magyarság gőgös és követelő juss-bejelentése az emberiség életében-kultúrájában tőle elfoglalt és neki kijáró birtokhelyére; Adyt csak Adyval lehet magyarázni, itt, ezt a kommentálást igazolja Az Értől az Óceánig és a Lovatlan szent György: „Amit tudok, érte tudtam, Ha elbukok, nem én buktam: Bennem egy ősi gőg lázadt...”
3. vsz. S életük ez a mérsékelt csodáknak,
Mikben mégis ős állandóság vágtat,
Hunn, új legenda, mely zsarnokin életik.
Mérsékelt csoda: nehezen értettem meg. Egyszer csak eszembe villant, amit Ady mondott Petőfiről a Petőfi nem alkuszik-jában: „Petőfi az Univerzum kisebb csodái közé tartozik”: e két kijelentés pontosan összevág. Ezt már megírtam legelső Ady-könyvemben (1919 június). Ős állandóság, mert ezek a „mérsékelt” csodák ősidők óta tartanak a magyar kultúrában, részben továbbfolytatása ez a „határ-pör”-gondolatnak: a helytállás vágya a népek kultúrversenyében. Zsarnokin életik: a szenvedő igeformát Ady itt művészi biztonsággal rántja ide: az „ős állandóság” „törvény”-képzete is belejátszik s a „zsarnokin” képzet is.
4. vsz. Másolja ám el életét a gyönge,
Fúrja magát elélten a göröngybe,
Voltom, se végem nem lehet enyhe szabály.
Másolja stb.: Ady első önéletrajzi vázlatában ezt írja: „Tanítóim nem voltak, nem volt tanítókra szükségem, mert éltem s nagyon éreztem az életet. Éreztem, akartam, teljes egészében, hatványán.” (Ez, szó szerint természetesen, nem felel meg a valóságnak; nincs az a Michelangelo vagy Beethoven, aki nem okult volna másoktól; viszont lényegében mégis igaz, mert a zsenik szuverénül hódítanak magukévá minden idegen értéket, s ezeket úgy kebelezik bele a maguk világába, mint a legsajátabb sajátukat: a Holnap-motívumot pl. csaknem kétségtelenül A. France-tól ragadományozta Ady, de ennek dúsabb értelemt adott, mint a nagy francia író. Fúrja magát elélten ...: amire más poéták már példát adtak, mintegy „el-éltek” előtte; a göröngybe: megvető mozdulatú szó: más után indulni földhöztapadása a fantáziának. Enyhe szabály: könnyű dolog, készen kapott „szabály”, „olimpuszi gémeknek” való művész- és élet-cél (Gémek az Olimpusz alatt: „be jó ó-hangú madárnak lenni”).
5. vsz. Ha ki király, Sorsának a királya,
Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja,
Hogy tempóz Arany s Petőfi hogy istenül.
Figyeljünk jól: nem a „költészetének”, de a Sorsának: „Ez életnek a fejedelme vagyok” - Keserű imádságok Mylittához VI. és egy csomó más versben. Felelet Hatvanynak, aki Arany, Goethe, Flaubert művészi gondját ajánlotta Adynak követendő például. Hogy tempóz Arany: tempósnak mondják, aki minden munka-végzésében pedánsan köti magát a pontos szokásos rendhez. Kicsinylő, de találó jellemzése Arany szabály-követő konzervatív művészi klasszicitásának. Petőfi hogy istenül: ez a Petőfi dolga volt, Ady szava szerint az „istennél több emberé”. Egyszer Ady is mondta magáról: „Megistenülök, magamért csak, Vagy megdöglök csak magamért” (az ő antitézises stílusában) a Nem játszom tovább-ban és egy más versében: „Én magamért vagyok s magamnak...”
6. vsz. Nekem beszédes költő-példák némák,
Sem a betelt s kikerített poémák,
Sem mutatványos fátum nem kenyerem.
Beszédes költőpéldák: amikre őt Hatvany figyelmeztette. Betelt, kikerített poémák: a művészi, gondos megformáltság, ismét Hatvanynak adott válasz. Mutatványos fátum: amit példakövetésül szokás ajánlani.
7. vsz. Bennem a szándék, sok százados szándék,
Magyar bevárás, Úrverte ajándék
S lelkem: példázat, dac-fajok úri daca.
Szándéka a magyarság sok százados szándéka. Magyar bevárás: a magyarság patópálsága, ezért „Úr-verte” ajándék az elkésése. Mintha azt mondaná, elkéstünk, de itt vagyok.
8. vsz. Zsinatokat doboltam, hogyha tetszett
S parancsoltam élükre seregeknek
Hangos Dózsát s szapora Jacques Bonhomme-ot.
Célzás Ady forradalmi írásaira és verseire. Jacques Bonhomme: a volt elnyomott francia paraszt csúfneve, itt: a lomha, csökönyös, úrtisztelő magyar parasztra alkalmazva.
9. vsz. Százféle bajnok, mássá sohse váltan,
Ütő legény, aki az ütést álltam:
Igy állva, várva vagyok egészen magyar.
Mássá sohse váltan: ugyanez a gondolat a Száz hűségű hűség-ben. Ütő legény: A régi csapszékben szintén így. „Szeretek sebeket osztogatni, s tudok sebeket viselni” - Válasz egy nyilatkozatra. Nagyváradi Napló, 1902. okt. 25.
10. vsz. Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó,
Protestáló hit, s küldetéses vétó:
Eb ura fakó, Ugocsa non coronat.
Egy ágban: a „magyar fa”, a magyarság egy ágában (az „ág” genealogikusan értve, szélesebben kifejtve: a magyarság egy ősi ágában). Szabadulás, béklyó: forradalom és tradíciós megkötöttség (ennek szimbolikus igazolása az Ady-vers, mely egyrészt a legfajibb, legtradíciósabb alapon alakult ki, másrészt éppúgy a forradalmisága ihlette, mint a Bartók Béla zenéjét). Protestáló hit: protestál és hisz: Luthert juttatja eszünkbe, akire Ady már egyszer hivatkozott A Szerelem époszá-ban („Itt állok s Lutherként mondom” stb.). Küldetéses vétó: őt azért „küldték”, hogy tiltakozzék, s így töltse be a „törvényt”. Eb ura fakó (kutyának kutya az ura - a „fakó” szót használták „kutya” értelemben is - rokon valamennyire az: „egyik kutya, másik eb”): már a XVII. században ősi mondás, Bercsényi híres fölkiáltása. Ugocsa non coronat: főképp német-ellenességet jelent, de a konok, önfejű magyarkodás kulturális fajisággá nemesedett magyarságát. (L. Ad az Isten-t és a Gőzösről az Alföld 3-6. versszakait.) Ugocsa non coronat: a kis megye szuverén kijelentése a XVI. vagy XVII. századi országgyűlésen. Eredete bizonytalan. L. Tóth Béla kitűnő Szájról-szájra c. könyvének 26-27. lapját. Sokszor használják ma is, legnagyobbrészt szatirikus értelemben.
11. vsz. Ki voltam öreg grammás-diák korban,
Égnek lendültem s százszor megbotoltan,
Külön jussom: vénen is diák lehetek.
1. sor: az „ifjú vénség” gondolatát az Örvendezz, ifjú, ifjúságodban versben is megtaláljuk. Ady már kora ifjúságában is érezte-szenvedte az élet komolyságát. Gramma görög szó: betű, könyv. 2. sor: istenes transzcendens hangulatai és „bűnei” egymással szembeállítva.
12. vsz. Kalapom, szűröm, szívem förgetegben,
Nézik a vihart, hogy ki bírja szebben
S visszapattog róluk jég, vád és szidalom.
Egy magyar népdal felhasználása (szegény tragikus sorsú, ifjúkori felejthetetlen barátom, a nagytudású szociológus, Braun Róbert juttatta eszembe): „Ha látom a fergeteg elejét, Begyűröm a süvegem tetejét, Csak úgy nézem az időt alóla, Még a jég is visszapattog róla.” A „szívem” szó (a förgeteg is erre vonatkozik): célzás szerelmi életére; a jég, vád, szidalom irodalmi ellenfeleinek támadásaira.
13. vsz. Külön alkuja lehet a Halállal,
Akit amikor milliókat vállal,
Nem bámított az Élet sok, új kapuja.
Ady a Hunn, új legendá-ban különösebben domborítja ki a maga magyar fajiságát, de ez a 13. és 14. vsz. egyéniségének legszélesebb emberségű, a Halálon is győzelmet vevő hatalmát akarja megéreztetni. A 13. versszakkal rokon értelmű versek vagy sorok: A Tenger ákombákoma, A megszépítő fátuma s több más vers is. 1. és 2. sor: nem költő-dicsőséget alkudott ki tőle, hanem életet (Ady Halál-költészetére, a Halál-probléma megfejtésére tett célzás - tehát idevág A Minden-Titkok versei-nek prológusa is)... amikor milliókat vállal: ti. már nem a népét, de az egész emberi nemet reprezentálja (itt milliókról van szó, a vers elején ezrekről beszélt - Ady minden szót latra vet, és helyén alkalmaz). 3. sor: azaz bátor szívvel és ésszel vágott neki az Élet titkainak-kapuinak (nagy erővel állítja be ide Ady az ismert képes frázist: „bámul mint a borjú az új kapura”).
14. vsz. A tolakodó Gráciát ellöktem,
Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
A Minden kellett s megillet a Semmisem.
Az első versszakban s a két utolsóban Ady tömören összesűrített feleletet ad Hatvany kritikájára és tanácsaira: a Grácia, itt, metonimikusan a költészet szépségét szimbolizálja (mint Kazinczyéknál és Csokonainál a gráciák), s a „bűvész” a l’art pour l’art-oskodó, brillírozó költő helyett áll. A Minden az életegésznek szinonimája. A „Semmisem”-ből azt vélem kihangzani, hogy a Hatvany bíráló szavai annyira fájtak neki, hogy az őt-értékelését, kritikáját olybá vette hatványozottan túlzott művészi érzékenységében, mintha semmit sem érne az egész költészete; de többféle jelentés is belesűrül ebbe a mondatba: akinek Minden kellett, az semmihez se jut, s talán még a misztikus „Semmi” fogalom is kísért benne, mint Ady számos versében, pl. A ködbe-fúlt hajók, Zuhanás a Semmibe, Sárban veszett hó, A békés eltávozás.
15. vsz. Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga,
Hulltommal hullni: ez a szolga dolga,
Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel.
Továbbfolytatása e versszek annak a gondolatnak, hogy az Élet-egész több a művészetnél, s hogy az ember több Adyban a költőnél (a „költő, mily bitang ez a név” - mondta Arany), s a költészete volt őérette, nem ő a költészetéért. Különös szépségű a Hunn, új legendá-ban a hunn-képzet stílusos ráalkalmazása a „Nagyúr” Adyra: a hunn monda szerint a fejedelmek, „nagyurak” temetésekor leölték szolgáikat, hogy a másvilágon tovább szolgálják őket.
A Hunn, új legenda Ady gazdag magyar hetének, egész-emberiség-ölelő pátoszba átcsapó felmagasztosítása: emberi-művészi szempontból nagy e versben a legforróbb nemzeti érzésnek és a legmagasabbrendű emberségnek összehangolása.
(...)
(1949)