- Ady Endre -
Anyagi helyzete 1907 végén megrendül: megválni kényszerül a Budapesti Naplótól, annak irányváltása miatt, s hiába ajánlkozik fel A Hétnek, a benne költői vetélytársat látó szerkesztő, Kiss József nem látja szívesen. 1908 áprilisában egy elkeseredett pillanatában Ady levéltárosi állás lehetőségéről érdeklődik Szilágy megye főispánjánál.
1908 januárjában indul a Nyugat (első számában Adytól a Sion-hegy alatt című versét hozza és A magyar Pimodán című, esszévé formált vallomásának bevezető részét). Haláláig főmunkatársa a folyóiratnak, amely 1912-től szerkesztőként is feltünteti nevét. 1908 tavaszán Nagyváradon részt vesz A Holnap nevű irodalmi társaság megalapításában, amely hét költő - közöttük Ady, Babits Mihály, Juhász Gyula és Balázs Béla - verseiből antológiát jelentet meg szeptemberben. A versgyűjtemény felér egy hadüzenettel, s a konzervatív irodalmi fórumok kíméletlen támadását váltja ki.
Szabolcska Mihály a Budapesti Hírlapban verssel tiltakozott A Holnap erotikája ellen. A Budapesti Hírlap befolyásos főszerkesztője, Rákosi Jenő pedig A Tisza-parton című Ady-verset „hazafiatlansága” miatt támadta.
Nemcsak az ellenfelek értetlensége bántja Adyt, hanem a szövetséges társaké is. Ignotus a Magyar Hírlapban és a Nyugatban úgy vette védelmébe költészetét, hogy nem tartja fontosnak: megértik-e vagy sem.
Büszkeségét sérti, hogy A Holnap többi - pályakezdő - költőjével együtt emlegetik az ő költői forradalmát. A magyar Pimodán egyik folytatásában hangot ad félelmének, hogy mint faltörő kost használják ki őt mások. Elégedetlen a Nyugat szerkesztőinek kompromisszumos törekvéseivel is. Mindez magyarázza, de nem teszi menthetővé, hogy a konzervatív Új Idők 1908. november 15-i számában A duk-duk affér címmel gúnyos-epés cikket jelentet meg, amelyben közvetlenül Hatvany Lajost és Ignotust - közeli barátait, híveit -, közvetve pedig saját táborát támadja meg.
A duk-duk affér megszületésében szerepe volt az Új Idők szerkesztőjének, Herczeg Ferencnek is, aki A Holnapról írt bírálatában megpróbálta Adyt leválasztani a többiekről (és lapjához is meg akarta nyerni munkatársnak őt). Hasonló fogással élt az ugyancsak konzervatív szellemű kiváló irodalomtörténész, Horváth János is, aki - hogy megossza a Nyugat táborát -, „osztályozta” nyelvi tehetségüket. Ugyanakkor Horváth érdeme, hogy Ady s a legújabb magyar lyra című könyvében (1910) elsőként próbált szembenézni Ady szimbolizmusával.
1909 januárjában újabb vita indul Ady körül - ezúttal a szociáldemokrata Népszavában. Csizmadia Sándor, a magyar szocialista munkáslíra egyik megteremtője, tiltakozik Adynak a lapban való szerepeltetése ellen: „polgári nyafogásként”, „tébolydaköltészetként” utasítja ki a munkásság fórumáról. Csizmadia kirohanását fölényesen visszaveri ugyan a Népszava irodalmi szerkesztője, de a szerkesztőség megosztott és tanácstalan, s még hetekig vitáznak azon, hogy a modern költészet távol áll-e vagy sem a munkásság lelkivilágától. Ady Párizsból válaszol a - prófétai gesztussal, szerelmi vallomásként megírt - Küldöm a frigy-ládát című verssel (1909). Az, hogy ismételten viták középpontjában áll, még inkább megerősítette a kortársakban azt a vélekedést: Ady totális lázadó, aki kedvét leli a normák fölforgatásában.
12. „Természetesnek kell vennem, hogy a költő ismeri a Tiszát... Sok magyar vers énekel erről a folyóról. Mind reszkető, ábrándos szeretettel... Azért, amit Ady Endre ott meglát, Ady Endrének nem érdemes odamenni, vagy kínos ott lenni. Petőfinek testi-lelki gyönyör volt, amit a Tisza partján látni tudott... De volt-e valaha Ady Endre a Gangesz partján? Nem tudom, hogy lett volna... Mit gondol vajjon magában Ady Endre? Azt-e, hogy a Gangesz partján nincsen fokos, bamba, durva kéz és álombakó és a Tisza partján nem lehet nagy harangvirágot látni? Nem tudja Ady Endre, hogy a Gangesz partján néhány ezer angol ül zsarnokul sok millió bennszülöttön, kik közt a lepra és pestis és az éhhalál krónikusan pusztít és osztozik az angollal a zsarnokságban? Hej, micsoda úri nép, testben és lélekben a tiszamenti halász, csikós és földműves ez indus rabnéphez képest!”
13. A fekete zongora című versről (1907) ezeket a híressé-hírhedtté vált szavakat írja Ignotus: „Akasszanak fel, ha értem. De akasszanak fel, ha hat-hét irodalomban, melyet nyelvtudással megközelíthetni: sok vers akad ilyen egész értelmű, ilyen mellet és elmét betöltően teljes kicsengésű.” Ignotus nem azt akarta ezzel mondani, hogy Ady verseiben nincs értelem, hanem azt, hogy még a hangzásában („kicsengésében”) is van - tehát fogalmilag nem fejezhető ki maradéktalanul. De túlságosan kiélezve, szerencsétlenül fogalmazott. „Ignotus kritikája megvadította ellenségeimet” - panaszolja Ady Lédának.
14. „Nincs közöm az úgynevezett magyar modernekhez... Nevemben és mellettem egy csomó senki mozog, dúl-fúl, harcol és ír, akikhez semmi közöm” - határolja el magát a többiektől. A cikk megdöbbenést és zavart kelt, Juhász Gyula és Ady között pengeváltásra kerül sor, később azonban Ady visszakozik, és kiengesztelni próbálja barátait.
15. „Ady Endre erős tehetség. Ezúttal azonban rossz társaságba keveredett, reá nézve a legrosszabba: az adyendréskedők társaságába. A Holnap irodalmi hitvallása az, hogy utánozzák Adyt.”
16. Különbséget tett a szerinte „magyarul is tudó” Ignotus és Kaffka Margit, valamint a „magyarul nem tudó” Lukács György és Szomory Dezső között, Adynak pedig azt vetette szemére, hogy bár nagyon jól tud magyarul, de „ha bosszantani akarja ellenfeleit, oly csúful is, hogy idegenszerűségben s affektáltságban csak a budapesti korzó-stílus” múlja felül.
17. Amikor pedig egy 1912-es cikkében a „stíl-romantikus” nyugatosok költészettörténeti helyét kívánta tisztázni, Rusticus álnéven maga gróf Tisza István írt ellencikket, amelyben rendreutasította Horváth Jánost, amiért Adyt Vörösmartyval merte rokonítani.