- Ady Endre -
Valóban a megváltást hozta el számára, hogy találkozott a romantikusan elképzelt, nagy szerelemmel. 1903 augusztusában megismerkedett Diósy Ödön (a Balkánon, majd Párizsban letelepedett kereskedő) feleségével, a Váradra hazalátogató Brüll Adéllal, akit utóbb - nevét megfordítva - Lédának nevez verseiben. Találkozásuk fordulópontot jelent Ady életében és művészi pályáján: célt ad elvágyódásának, nagy álmú terveinek. Imádatát szinte rákényszerítette az asszonyra, 1904 februárjában utána utazott Párizsba. A Léda-szerelem érzelmi földrengése és a „szép ámulások szent városá”-val való ismerkedés fölszabadította költői tehetségét.
1904 és 1911 között hétszer járt Párizsban, hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott ott. Budapestet megkerülve érkezett oda; a magyar fővárost nem szerette - ha Pesten él, félreeső szállodákban lakik, később már színházba és kávéházba sem igen jár. Párizsban sem keresi a művészkörök ismeretségét, a társasági életet Léda sem kedveli.
6. Bölöni Györgytől, közeli barátjától, a költő párizsi életének szemtanújától tudjuk, hogy Ady szokásaiban, életmódjában a „Fény városában” is falusi maradt: „Szerette megőrizni vidéki emlékeit, falusi voltát, földből jövő gyökereit. És mert örök falusi, ezért érdekelte elsősorban az ember... ezért üldögélt el órákig kocsmai asztaloknál különben jelentéktelen emberekkel, akikben felfedezett valami eredetiséget.”
Alighanem Szerb Antalnak sikerült elsőként megfejtenie Ady Párizs-élményének igazi indítékát: „Nem a francia szellem váltotta ki azt a mély megrázkódtatást, amit Ady számára Párizs jelentett. Párizs neki elsősorban a Nagyváros volt... A polgárosztály újonnan felszentelt bajnokát semmi sem igézte meg annyira, mint a nagyváros nagyvárosiassága. Ha a sors történetesen New Yorkba vetette volna, még fehérebben izzott volna lelkesedése az »embersűrűs gigászi vadon« iránt. És azután megfogta... ami a nem-latint mindig magával ragadja, ha a latin világgal először találkozik: az élet meghatározhatatlan könnyebbsége, édessége, szabadsága... Mint Goethe Rómában, Ady Párizsban szabadult meg északias-protestáns bátortalanságától. Itt vált világnézetté benne, hogy az élet szép, itt nőtt bátorsága vállalni önmagát fenntartás nélkül, hibáival együtt és bátorsága kimondani az új szavakat, új képeket, új ritmusokat... Párizs nem adott hozzá sokat, de önmagára ébresztette.”