A PRAE-ről megjelent sajtóanyag


Magyar Nemzet Felküldve: 2001. január 15., 14 . oldal

A kamaszlélek titkai
- FOLYÓIRATSZEMLE -

Hogyan kell szeretni a fiatalokat? - e kérdés kapcsán
szólhatnánk a Pont Kiadó által megjelentetett Fordulópont
címu folyóiratról, amely ezúttal a kamaszlélek rejtelmeit
elemzi, s olyasfajta következtetésre jut, amit az emberiség
idotlen idok óta észlel: a felnotté válás folyamata
egyaránt megviseli a gyermeket és a szülot is. Szeretettel,
némi humorérzékkel és sok-sok önkritikával persze sokkal
könynyebb ez az egész - felnott oldalról. De nem
kamaszokról akarunk szólni, hanem fiatal felnottekrol,
írókról, költokrol, esztétákról, lapszerkesztokrol, akik
nemcsak dörömbölnek a kapunál, hanem már évek óta jelen
vannak a magyar irodalomban, s nem egészen értik, hogy a
különbözo pénzosztó kuratóriumok, miért nem rájuk és csakis
rájuk tesznek.
     Tomkiss Tamás, az Irodalom Visszavág címu
éppen szünetelo lap foszerkesztoje így fakad ki: ?Az
ezredforduló magyar kultúrpolitikája egyértelmu jelzést
adott: Magyarországnak, a magyar kultúrának, a magyar
nemzeti kultúrának nincs szüksége az IV-re, a Théleme-re, a
Véletlen Balettre, a Szépliteratúrai Ajándékra, a Déli
Felhore, az Eloretolt Helyorségre, valószínuleg a
Sárkányfure és a Prae-re sincs szükség, ám valami gesztus
azért kellett...? Jobbat én sem tudnék, mint érdekvédelmi
szervezetet, s erre ott a harmincöt éven aluliakat tömöríto
Fiatal Írók Szövetsége (FISZ). Tomkiss szerint oda is
benyomultak az illetéktelen elemek, így leginkább a
kulturális kormányzatot kell szidni, hogy nem áll a helyzet
magaslatán. Nos, a szünetelo Irodalom Visszavág tényleg
hiányzik, hiszen olyan szórakoztatóan senki sem tudott
vagdalkozni, mint ez a lap, s mert megengedte magának a
senkire tekintettel nem lévo hangot, bizony a sok
vonatkozásban kiszámíthatatlan irodalmi életben kimondott
alapigazságokat is.
     Hogy mennyire van jelen a fiatal irodalom a szellemi
életben? Ha a FISZ által kiadott Szépirodalmi Figyelot
böngésszük, nem lehet okunk panaszra. A Hitel Papp Endre
fellépése óta havi rovatot szentel a pályakezdoknek, de ott
vannak az Alföldben, a Bárkában, az Árgusban, a Pannon
Tükörben, az Életünkben - és még hosszan sorolhatnánk.
Könyvkiadók keresik az ígéretes fiatalokat sorozataikhoz és
egyedi kiadványaikhoz. Persze hogy szerencse kérdése, hogy
kibol lesz sztár és kibol nem. Irodalmi sztár, egy idore.
Így volt ez mindig, és még soha egyetlen nemzedék nem volt
egységes, legfeljebb együtt gondolkodó csoportok voltak.
     Ilyen együtt gondolkodó csoport ma a rendkívül elegáns Prae
szerkesztosége, amely szellemében rokon az éppen szünetelo
Théleme gárdájával. Ok azt érzékelik, hogy olyan
korszakhatáron vagyunk, amely után végleg eltunhet a
hagyományos értelemben vett kultúra, és csupán egy kis
csoport hivatott arra, hogy fenntartsa a diskurzust. Okos,
tehetséges fiatalok dolgoznak a Prae-nek, nincs szükségük
arra, hogy vagdalkozzanak, arisztokratizmusukkal adják a
világ tudtára: itt vagyunk, nem lehet megkerülni minket. A
megfáradt, az irodalmi-politikai harcokba belefásult
felnottek nemzedéke nézzen magába, vegyen egy jó mély
lélegzetet, és bólintson elismeroen.

Osztovits Ágnes


Népszava, 2001. január 4.

Répaköltészet a neten

A Prae címu irodalmi folyóirat teljes anyaga mostantól a weben is
olvasható a http://magyar-irodalom.elte.hu/prae címen.
A legújabb számban többek között Peter Greenaway angol
filmrendezorol írt tanulmányokat lehet olvasni, de szó van
a Répaköltészetrol és a versek multi- és intermedialitásáról is.


Magyar Nemzet, 2000. november 13., 14. oldal

Tenisz, reklám, széppróza
Maros Andrást a humor nem a komédia szintjén érdekli

Szerző:
Meggyesi Róbert

Maros András író 1971-ben született. 1996-ban kezdett publikálni - művei egyebek mellett az Eső, a Mozgó Világ, a Jelenkor, az Alföld, az Új Holnap, az Élet és Irodalom és a Prae című lapokban jelentek meg. Riportjait és tárcáit napi- és hetilapokban közölték. Első kötete - Puff címmel - hamarosan megjelenik a Palatinus Kiadó gondozásában.
Írásai mind valószerű helyszínen játszódnak, az olvasó úgy érzi, ezek a történetek akár vele is megeshettek volna. Nevezhetjük ezt realizmusnak?
- Mindenképpen, de ha pontos akarnék lenni, hozzátenném, hogy ez a realizmus abszurddal keveredik. Monstanában azon kaptam magam, hogy az idő előrehaladtával egyre inkább a köznapi eseményekben rejtőző abszurditásra kezdtem figyelni. Egy divatos elgondolás szerint az írónak "igaz" novellákban, elbeszélésekben mindent el kell mondania. Úgy gondolom, ez nem áll, hiszen ettől didaktikussá válhat a próza. Esélyt kell adni az olvasóknak az értelmezésre, a játékra.
- Gyakran megjelenik munkáiban a sport. Miért ilyen fontos az ön számára ez a világ?
- Gyermekkorom jelentős része a sport jegyében telt. Huszonkét éves koromig versenyszerűen teniszeztem, korosztályom legjobbjai közé tartoztam. Teniszösztöndíjjal tanultam egyetemen az Egyesült Államokban. Persze már ekkor is érdekeltek az "irodalom közeli" dolgok: színházi rendező szakra szerettem volna járni, de a nyelvtudásom nem volt elég jó ehhez - kényszerből közgazdászként szereztem diplomát. A sportról szóló tárcáimat 1995 után kezdtem el közölni, s már ezekre a korai írásaimra is jellemző volt a cinikus-ironikus látásmód, például egyszer a magyar baseballról értekeztem négy oldalon.
- Mennyire hatott írásművészetére az Egyesült Államokban töltött idő, az amerikai irodalom?
- Főképp Kurt Vonnegut volt hatással rám, az ő ihletésére kezdtem el írni. De például a sok nemzedéktársam által kedvelt Ellis soha nem tudott lázba hozni, annak ellenére, hogy az övéhez hasonló stílusú Hazai Attila első novelláskötetét zseniálisnak tartom. A kortárs magyar prózából őmellette Esterházy korai műveit, Garaczi László, Péterffy Gergely, Parti Nagy Lajos és Podmaniczky Szilárd munkáit kedvelem. Podmaniczkyt kitűnő tárcaírónak tartom. Mai irodalmi életünk nagy vesztesége, hogy ennek a műfajnak megszűntek a fórumai - Kosztolányiéknak még volt hová tárcát írni, velünk ellentétben.
- "Civilben" reklámszövegírással foglalkozik. Amerikában sok író választotta ezt a szakmát - az irodalom olyan kiválóságai is, mint Vonnegut vagy Joseph Heller. Nem megy-e ez a munka a próza rovására? Estleg éppen ellenkezőleg: segíti a szépírásban?
- Csak idő tekintetében köti meg a kezem. Attól, hogy min dolgozik, nem gondolkodhat másképp az ember, de az írások terjedelmét mindenképp predesztinálja ez a munka: egy-két lopott órában lehet tárcát írni, mást nemigen. Tán épp ezzel dacolva dolgozom most egy regényen, amely lassan, de biztosan készülget. Filmre vihető műnek szánom. A filmszerűség egyébként sem áll távol a prózámtól: a leírásokat háttérbe szorítja bennük a cselekmény, a dialógusok. Tehát Puff című kötetem után valószínűleg regénnyel rukkolok elő majd.


Magyar Nemzet 2000. 02. 26. p. 17

Kell-e még lázadni?

A fiatal magyar irodalom esélyei az ezredfordulón

Mostanában ünnepelték fennállásuk tizedik évfordulóját azok az irodalmi lapok, amelyek létrejöttével nagy álmok váltak valóra. A Hitel és a Holmi a rendszerváltozás szimbóluma lett. Azután színre lépett az ifjabb nemzedék, amely már természetesnek vette, hogy ha kedve támad, lapot alapít. A hazai lap- és könyvpiacon jelen lévő fiatal szerkesztőket invitáltunk meg, hogy lehetőségeikről, programjukról faggassuk őket. Meghívásunkat elfogadta, és a Magyar Nemzet asztalánál helyet foglalt az ülésrend szerint: Péczely Dóra (a Théléme című folyóirat 31 éves szerkesztője, a Napi Magyarország filmkritikusa), Bart Dániel (a Théléme 24 éves főszerkesztője, műfordító), Tomkiss Tamás (25 éves költő, író, Az Irodalom Visszavág című folyóirat főszerkesztője), Fogarasi Zsolt (A Sárkányfű 26 éves főszerkesztője), Mekis D. János (29 éves egyetemi oktató, a pécsi Szépliteratúrai Ajándék főszerkesztője, a József Attila Kör - JAK - elnökségének tagja), Király Levente (23 éves költő, a Sárkányfű szerkesztője, a JAK elnökségi tagja és a Magvető Kiadó szerkesztője), L. Simon László (28 éves költő, a Fiatal Írók Szövetsége - FISZ - elnöke, a Magyar Műhely szerkesztője), Balogh Endre (29 éves esszéista és szépíró, a Prae főszerkesztője), Harcos Bálint (23 éves szépíró, a JAK Füzetek szerkesztője) és Kovács Eszter (26 éves kritikus, a JAK elnökségi tagja, a JAK Füzetek szerkesztője). Először arról kérdeztük a fiatal szerkesztőket, megtalálták-e helyüket, elégedettek-e lehetőségeikkel.
Péczely Dóra: - Lehetőségeink csak pénzhez kötöttek. Ha lenne pénzünk, a Théléme akár havonta is megjelenhetne.
Tomkiss Tamás: - Rengeteg lehetőség kínálkozhat számunkra. Nemcsak a bevált alapítványi és állami források állhatnak rendelkezésünkre, hanem mások is. Arra törekszünk, hogy függetlenedjünk a jelenlegi folyóirat-támogatási struktúrától.
Fogarasi Zsolt: - Elsősorban állami támogatásokból élnek a fiatal folyóiratok is. Tehát nincs még olyan profi menedzsment, amely lehetővé tenné a független megjelenést. A mi kis példányszámú lapjaink elsősorban a szakmai közönségnek szólnak, s a fővároson kívül nem is igen terjesztik őket.
L. Simon László: - Egyetértek azzal, hogy elsősorban szakmai közönség ismeri és olvassa a fiatal folyóiratokat, ha olvassa és ismeri őket egyáltalán. Persze mi, fiatalok sem ismerjük igazán egymást. A Fiatal Írók Szövetsége a Szépirodalmi Figyelő című szemléző folyóirattal, amely a 35 év alatti írókról, illetve az általuk írt kritikákból, esszékből, tanulmányokból válogat, megpróbál ezen változtatni.
Mekis D. János: - Nem véletlen, hogy előbb-utóbb a pénznél kötünk ki, hiszen a szakmai elismerés a kuratóriumok döntésével szorosan összefügg. És azzal a jelenléttel, amit az úgynevezett elit olvasottságában képviselünk. Azért is van szükség olyan szakmai szervezetre, mint a JAK és a FISZ, hogy a minőségi irodalmat és a valódi írókat el tudjuk különíteni a dilettánsoktól. A nyilvánosság teljes pluralizmusa azzal jár, hogy bármit ki lehet adni. A szakmai szervezetek és a általuk szervezett programok minőségi szűrőt jelentenek.
Király Levente: - Ha manapság valaki elküldi a verseit, novelláit vagy akár kritikáit a különböző folyóiratokhoz, akkor első alkalommal vagy akár másodjára is előfordulhat, hogy nem állnak szóba vele, de ha jó, amit ír, akkor előbb-utóbb elkezdik közölni. Mi, sárkányfüvesek nemigen panaszkodhatunk, Cserna-Szabó András, Karafiáth Orsolya, Varró Dániel, Grecsó Krisztián vagy jómagam gond nélkül meg tudunk jelenni.
Harcos Bálint: - Van sok folyóirat, túl sok a fiatalok által szerkesztett lap is, de ezzel a minőség is fölhígult. Ha összeadnánk, hogy havonta, negyedévente hány oldalt kell megtölteni szépirodalommal, hamar kiderülne, hogy nincs annyi közlésre érdemes vers, próza vagy éppen dráma.
Kovács Eszter: - Valószínű, hogy egyrészt fölöslegesen sok irodalmi folyóirat van, másrészt pedig - sajnos - belterjesek. Mi jó esetben tudunk egymásról, de egy átlagértelmiségi, aki nem irodalmár, illetve bölcsész, nagy valószínűséggel e lapok közül egyet sem ismer. Ha irodalmi lapról kérdezik, legfeljebb az Élet és Irodalmat meg a Holmit nevezi meg. Meglepődöm, ha valaki ismeri a Sárkányfűt.
Balogh Endre: - Azért jött létre ennyi fiatal folyóirat, mert az idősebb szerkesztők által készített havilapokhoz nem lehet bejutni, nem tartanak kapcsolatot az egyetemista korosztállyal. Ha összeadnánk a sok kis negyedévente jelentkező lapot, épp hogy kijönne belőlük egy nagyobb havilap. Ezért aztán nem kárhoztatom a jelenlegi folyóiratszámot. Legyen minél több fóruma az irodalomnak, a kultúrának. A szerkesztőségek szemmel láthatóan össze tudják szedni a megjelenéshez szükséges pénzt. A Prae esetében nincs olyan szöveg, amelyet nem tartanék vállalhatónak.
Kovács Eszter: - Változatlanul azt mondom, túl sok a lap, hiszen sokuknak nincs egyénisége, jól fölismerhető jellegzetessége. A fiatal lapok nemigen különböznek az úgymond felnőtt lapoktól. A Sárkányfűt sokszor érte az a vád, hogy nincs benne semmiféle harcosság az előttünk járó nemzedékkel szemben. A Holmival, a Jelenkorral vagy a 2000-rel semmiféle ellentétünk nem volt, és ez szerintem nem is baj.
Péczely Dóra: - A Théléme-re ez nem áll, hiszen igen markánsan különbözik a "felnőtt" folyóiratoktól. Balogh Endrével teljesen egyetértek abban, hogy legyen minél több lap, hiszen egy több évtizede működő nagyobb folyóirat szerkesztőségébe szinte lehetetlen bekerülni, viszont úgy látszik, mi is nagyon szeretünk lapot szerkeszteni.
Kovács Eszter: - Egy lázadó lap szerzői nem is nagyon vágyódnának a nagy folyóiratokhoz, ám általában mégiscsak nagyobb rangot jelent, ha a Jelenkorban vagy a Holmiban jelenik meg valaki, mint a Sárkányfűben.
- Karrierjük csúcsán hol szeretnének megjelenni? Mennyiben tekinthető ugródeszkának az, hogy most éppen lapot csinálnak?
L. Simon László: - Az előbbiekben sorolt folyóiratok is annak bizonyítékai, hogy egyfajta szűrőn át nézzük az irodalmat. Nem akarok senki értékrendjével vitatkozni, de a Jelenkor és a Holmi neve többször is elhangzott, míg a Kortársé egyszer sem. Olvasótáborát, szakmai visszajelzéseit, példányszámát tekintve azonban a Kortárs is legalább olyan fontos, mint a Holmi vagy a 2000.
Harcos Bálint: - Ezek csak példák.
L. Simon Lászó: - Világos, csak nyilvánvalóan itt arról is szó van, hogy ki milyen folyóiratokat tart "kanonikus" erőnek?. Hiszen bizonyos körök szerzőit a Jelenkor, míg másokét a Kortárs "tesz" íróvá. Az átjárhatóságra pedig nincs mindig esély. Ez elsősorban nem a mi korosztályunkra érvényes.
- A maguk korosztályában nincsen semmiféle megosztó erő?
Király Levente: - Nincs.
L. Simon László: - Már hogyne lenne! Már az előbb említett hivatkozási rendszer is jelöli az irányultságot. Ne hitegessük magunkat azzal, hogy nincs.
Fogarasi Zsolt: - Szerintem is sok a folyóirat, de ha jobban megnézzük, ezeknek jó része nem vagy alig működik. Tíznél többet valószínűleg nem tartanak számon se az olvasók, se mi. Az elkövetkezendő öt-tíz évben valószínűleg nagy részük eltűnik?
Mekis D. János: - Miért lenne sok a lap? Egyfajta hatalmi beszédmód kezd kialakulni közöttünk, mintha most kellene meghatároznunk, hogy hány irodalmi periodika legyen, és még a listát is nekünk kellene összeállítani. Amíg a fiatal lapokat minőségi irodalommal meg lehet tölteni, addig jó hogy vannak. Ha egy folyóirat azért jön csak létre, hogy bizonyos szerzőknek vagy maguknak a szerkesztőknek megjelenési lehetőséget nyújtson, az nem egészen jó koncepció. Az irodalmi és bölcseleti lapok olvasóit mindenféleképpen meg kell ismertetni az új szépirodalommal, de emellett "szekunder" irodalmat - esszét, tanulmányt, kritikát, recenziót - is közölni kell. Hogy miként? Ebben érhető tetten a szerkesztői elképzelés. Mostanában egyre több folyóirat ad ki tematikus számokat, egy-egy ötlethez, műfajhoz, témához keresve szerzőket, fordítókat, írásokat. Ilyenkor valódi műhelyekké alakulnak a szerkesztőségek.
Tomkiss Tamás: - Az Irodalom Visszavág szerint más motiváló erők is közrejátszanak egy folyóirat szerkesztésénél. Elhangzott, hogy van néhány (talán tíz?) fontos lap, ami tény, csak éppen nem mindenki számára egyformán értékesek. Az Irodalom Visszavág egyik kohéziós ereje az, hogy úgy látja, az említett lapokban javarészt szemét, olvashatatlan hülyeség jelenik meg, éppen ezért nem törekszünk arra, hogy mintának tekintsük őket, vagy hogy a közelükbe kerüljünk. A szépirodalommal és a kritikai rovatokkal is problémám van, azzal is, akikkel, és azzal is, ahogyan foglalkoznak. Annak ellenére hogy komoly pozícióban vannak, vékony szeletét mutatják be az irodalomnak, így sok minden kimarad. Ezért kellenek új lapok?
Balogh Endre: - Egyetemeken, főiskolákon kialakulnak baráti társaságok, amelyek valamiféle konszenzus alapján együtt tudnak gondolkodni a mai irodalomról, ezért érthető, hogy lapot akarnak. Akkor válik kérdésessé a lap sorsa, amikor a körülmények megváltoznak (a szerkesztők végeznek, szétszélednek, nincs többé összetartó erő). E folyóiratok tehát ki vannak téve annak a veszélynek, hogy öt év múlva már nem lesznek.
- Mi lesz a Théléme-mel, a Praéval, Az Irodalom Visszavággal, a Szépliteratúrai Ajándékkal meg a többi fiatal folyóirattal? Kedvtelés, úri passzió lapot szerkeszteni? Boldogság?
Bart Dániel: - Boldogságnak boldogság. Épp azért szerkesztjük a Théléme-et, hogy más is átérezhesse, amit mi. Ha összeadjuk magunkat, akkor az derül ki, hogy többek vagyunk önmagunk összegénél. Mi vagyunk a Théléme. Olyan ez, mint egy nagy happening, amelyre minél több embert szeretnénk meghívni.
L. Simon László: - Visszatérve Tomkiss Tamás véleményéhez: nem értek egyet az úgynevezett felnőtt lapokról alkotott ítéletével. Ha a legfontosabb folyóiratok termését összeadjuk, akkor abból igen széles skála rajzolódik ki. Még a mi korosztályunk is jelen van bennük, ha máshogy nem, hát úgy, hogy rólunk szóló kritikákat, recenziókat lehet olvasni bennük.
- Tomkiss Tamás vitát provokál, az ő szavaiból az újat akarók fiatalos lendülete szól. De a puszta tagadás kevés. Van-e a fiatal folyóiratoknak sajátos programjuk?
Tomkiss Tamás: - Kritikákat, recenziókat kell írni mindenről, szakítva azzal a rossz beidegződéssel, hogy a saját szerzőinket dicsérnünk kellene. Az Irodalom Visszavág megengedheti magának, hogy merészen kritizálja őket is.
Harcos Bálint: - De néha már csak ezt engedi meg magának. Ha egy lap valami ellenében határozza meg önmagát, akkor folyamatosan annak függvényében létezik, amitől különbözni akart.
Balogh Endre: - Amikor a Prae a Théléme-ből kivált, sokat gondolkodtam azon, hogy mi is jellemzi az egyes, fiatalok által szerkesztett lapokat. Az Irodalom Visszavág például nyitott a társadalmi kérdésekre is. Ők beszámoltak a jugoszláv háborúról, míg a konfliktushoz területileg közelebb álló Szépliteratúrai Ajándék alapvetően más jellegű koncepciójába ez nem illett bele.
Tomkiss Tamás: - Irodalmi és kritikai folyóiratként definiáljuk magunkat. A kritikába nemcsak az irodalom, hanem más művészeti ágak is beleférnek, csakúgy, mint a szociológia.
- Hogyan képzelik el lapjaik jövőjét?
Harcos Bálint: - Ha jól tudom, a Café Bábelnél történt meg, hogy a főszerkesztő tíz év elteltével átadta a székét. Ez szép gesztusnak tűnt. Két megoldás van: vagy megszűnik a lap, vagy gondoskodik utánpótlásról. Az itt lévő lapok még nem keresik az utánpótlást, s ez hosszú távon lassú öngyilkosság.
Balogh Endre: - Fontos, hogy legyen élő kapcsolatunk az egyetemmel, csak ilyen irányba tudom elképzelni a szerkesztőség bővítését.
Király Levente: - Térjünk vissza a fiatal irodalom definíciójára. Én például sohasem úgy kelek föl, hogy fiatal író vagyok, hanem hogy fiatal is, meg író is. Ami pedig a lázadást illeti: miért nem megyünk neki az előttünk járó generációknak? Nincs kinek, nincs miért.
- Akkor miért hívták életre a Sárkányfűt? Ha ma már minden nagy lapnál helyet kapnak a szerzői, akkor mi tartja együtt a szerkesztőséget?
Kovács Eszter: - A Sárkányfű ugródeszkalap, és most éppen választás előtt áll. Betöltötte a szerepét és vége, vagy pedig átalakul?
- Miért ne lehetne ugródeszka a most jelentkező fiataloknak?
Fogarasi Zsolt: - Nem hiszem, hogy minden folyóiratnak húsz évig kellene léteznie. Az utánpótlás keresgélése pedig nem lehet tudatos, hiszen a Sárkányfűt is az hívta életre, hogy több tehetséges ember sodródott össze. Amikor végzős lettem, elgondolkoztam, hogy át kellene adni a lapot, de nem volt kire rábíznom. Ha jön egy új társaság, akkor csináljon új lapot.
Péczely Dóra: - Mi nem elsősorban önmagunknak és szerzőinknek akarunk fórumot nyújtani. Igyekszünk ifjú és kevésbé ifjú tehetségeket fölkutatni.
Mekis D. János: - Hat évvel ezelőtt egyetemi lapként jöttünk létre, amely a pécsi egyetem hallgatóinak és oktatóinak publikációs fórumot biztosított. Később lehetőségünk volt nyitni. Baráti kapcsolatok is működtethetnek egy lapot, de azért vannak objektív, szakmai szempontok is. Egészen váratlanul újabb és újabb szerzőcsoportokra lehet bukkanni, amelyek vonzzák egymást.
L. Simon László: - Visszatérve a korosztályi problémához, úgy gondolom, hogy a kultúra több területén, illetve különböző értelmiségi pályákon is szemléletváltásra, s így szükségszerűen generációváltásra lett volna szükség. Az idősebb korosztályhoz tartozók közül sokan - bizonyos szempontból érthetően - nem tudtak megszabadulni a régi beidegződéseiktől, és saját tevékenységük legitimációja érdekében idejétmúlt struktúrák továbbéltetésén dolgoznak. Noha veszélyes területre kanyarodtam, azt hiszem, hogy sem az idősebb korosztály tagjai, sem a döntéshozó pozíciókban ülő kultúrpolitikusok nem fordítottak és fordítanak elég figyelmet a fiatalokra. A rendszerváltozást követően az átalakult egyetemi struktúrából egy más szemléletű, más képzettségű - s talán minden nagyképűség és önteltség nélkül állítható, hogy bizonyos szempontból - a mai kor kihívásainak jobban megfelelő értelmiségi réteg került ki.
Fogarasi Zsolt: - Úgy érzed, hogy neked konkrétan útban van valaki?
L. Simon László: - Nem így értettem. Nincsen senki az utamban, csak éppen az irodalmi élet idejétmúlt tagozódásával, mondhatni sztálinista szerkezetével van bajom. A francia, az angol vagy a német irodalmi életben nincs a miénkhez hasonló monolitikus szervezet. Figyelembe kell venni, hogy az egyetemi központokban megindult egy igen erős elméleti tájékozódás, s ez életre hívott bizonyos iskolákat. Sajnos erről az írók nem vesznek tudomást, s így érthető az a folyamat, hogy az irodalmi élet kiszaladt a szövetség alól, tehát az irodalmi élet nem a szövetségben zajlik. A szerkezeti váltás a mi korosztályunknak érdeke is lehetne akár.
- Minden korosztálynak nehéz megszerzett pozícióit átadni. A mostani fiatalok képesnek érzik magukat erre?
Harcos Bálint: - A nemzedékváltóknak képeseknek kell lenniük arra, hogy úgy szegüljenek szembe a pozíciójuktól nehezen megválókkal, hogy később ne kövessék el az ő hibáikat?
Péczely Dóra: - A jövőnkről most még nehéz lenne nyilatkozni, hiszen ha mondjuk a Thél?me szerkesztősége jó lapot csinál, és még öt év múlva is létezni fogunk - méghozzá olyan keretek között, hogy fizetni fogunk a szerzőinknek -, és sokan szeretnének nálunk publikálni, akkor én is csak szerkesztenék, és nem valószínű, hogy azt mondanám, befejeztem, jöjjenek az újak.
L. Simon László: - Azt tapasztalom, hogy annak a harciasságnak, amelyik Az Irodalom Viszavágnál megfigyelhető, van pozitívuma is: a változás igénye. A módszerrel és az iránnyal személy szerint nem értek egyet, erről már többször vitatkoztunk. A mi korosztályunk sokkal inkább konformista, mint az előzőek voltak, aminek oka a rendszerváltoztatás után kialakult értékszemlélet is.
Bart Dániel: - Elnézve a sokat emlegetett, leváltandó nemzedéket, inkább arról lehet szó, hogy elmegy a kedvünk tőle, hogy a helyükbe üljünk. Mi most a következő hullám taraján vagyunk, és inkább átcsapunk rajtuk, körbefolyjuk őket, semmint hogy az ő helyükre pályázzunk. Megcsináljuk a saját világunkat, magunk mögött hagyjuk őket. Nem kell senkit sem lerúgnunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.
- Nyilván az maguk előtt járó nemzedékekben is vannak azért olyan alkotók, akiket szívesen szerepeltetnének lapjaikban, könyvsorozataikban. Kik ők?
Kovács Eszter: - A JAK Füzetekben 35 év alatti, főleg első kötetes szerzők jelennek meg, mindenki csak egyszer. Ma már más, nagy kiadók is elkezdtek a fiatal tehetségek megjelentetésével foglalkozni. A JAK csak egy lehetőség lett a Jelenkor, a Palatinus, a Magvető mellett. A füzetek sorozatszerkesztői kétévente változnak, pályázat alapján lehet bekerülni a szerkesztőpárosoknak. Gondolkodtunk már a korhatár megszegésén. Szeretnénk olyan antológiát összeállítani, melyben azok az írók szerepelnek, akik megjelentek a füzetekben. Ők, Esterházytól Nádason keresztül Németh Gáborig ma is vállalhatók.
Harcos Bálint: - Tandori Dezső és Kemény István.
L. Simon László: - A FISZ-könyvek szerkesztői, sajnos, nincsenek itt, de annyit tudni kell a sorozatról, hogy tavaly indult útjára, eddig három kötete jelent meg, és szintén a harmincöt év alatti szerzőknek kíván megjelenési lehetőséget biztosítani. Ha már a könyvsorozatoknál tartunk, akkor meg kell említeni a Kortárs Kiadó Új Látószög című sorozatát, amely egyedülálló a maga a nemében, hiszen csak első kötetes szerzőket közölnek, de nem csak fiatalokat.
Balogh Endre: - A prózarovat szerkesztőjeként azt mondhatom, hogy leginkább Esterházy Pétert és Parti Nagy Lajost, valamint a szövegeik mentén megrajzolható írásmód továbbfejlesztőit látnám szívesen a folyóiratban.
Bart Dániel: - Umberto Ecótól közölnék, ha lenne jó olasz fordítónk.
Tomkiss Tamás: - Szívesen látnánk például Kertész Imrét. Mi nyártól jelentősen átalakulunk, új rovatok, szakterületek jelennek meg a lapban, és végre honoráriumot is fogunk fizetni, amelynek hiánya némi hátrányt jelentett a szerkesztőségnek.
Fogarasi Zsolt: - Nálunk a kritikai rovatot kellene megerősíteni, oda kellenének új emberek. Szerzők helyett inkább szerkesztőket keresünk.
Mekis D. János: - Mi nem csak fiatalokat közlünk. Örülünk, ha publikál nálunk Szigeti Csaba, Tillmann J. A., Kappanyos András, Kulcsár Szabó Ernő, Kovács András Ferenc vagy Márton László.

Kálmán Emese-Osztovits Ágnes



Magyar Nemzet 2000. március 29. p. 11.

Angelika, Litea, Merlin meg a többiek

Művészek, szervezők, irodalmárok, művészettörténészek, üzletvezetők, kávéház- vagy étteremtulajdonosok ötletei nyomán egyre többféle kulturális rendezvény kap helyet a kávézókban, éttermekben. A folyamat fordítottja is megfigyelhető: galériák, könyvesboltok igyekeznek süteményekkel vagy kávéval, teával maradásra (esetleg vásárlásra) biztatni az érdeklődőket. Az irodalmi, zenei estek, a kiállításmegnyitók arról is árulkodnak, hogy a vezetők, a tulajdonosok szívesen látnák a társasági élet egyik színtereként, mindenki számára nyitva álló szalonként kávézójukat, könyvesboltjukat, galériájukat. A sok közül most négy ilyen régi-új színteret mutatunk be.
Az Angelika kávézóban hagyományai vannak az irodalmi esteknek. A tavalyi év késő őszén Havas Judit előadóművész szervezésében újraindultak az irodalmi, művészeti programok. Minden hónap harmadik vasárnapján képzőművészeti kiállítás nyílik meg, negyedik szombatján irodalmi estet rendeznek, így havonta két eseménnyel is várják a művészetek iránt érdeklődőket. Az budai kávézó estjein általában több művészeti ág találkozik egymással, hiszen a kiállított festmények között mutatnak be egy-egy kötetet. Zenei kíséret is gyakran is társul a programokhoz. Az estek kötetlen beszélgetésekké alakulnak, az Angelika barátságos, tág tere ott marasztalja a vendégeket. Havas Judit szerint azért is érdemes ilyen programokat szervezni, mert olyan emberek találkozhatnak egymással, akik korábban nem ismerték egymást. Volt már az Angelikában tárlat Szentkuthy Miklós rajzaiból, kiállított itt Ferda Zsuzsa keramikus-, Szutor Katalin és Varga Virág festőművész, de a szentendrei Vincze papírmerítő műhely munkáit is láthatták az érdeklődők. Az irodalmi programok sorát Zelk Zoltán kiadatlan önéletírásának, a Két hold alatt című kötetnek a bemutatója nyitotta meg, A kötetet összeállító és kiegészítő Sinka Erzsébettel Lázár Ervin beszélgetett, itt köszönthették a nyolcvanéves Nemes Lászlót, akit Gergely Ágnes faggatott. Folyóiratok is tartották már itt estjüket, közülük visszatérő vendég a Múlt és Jövő szerkesztősége. Havas Judit nem itt szervez először kulturális programokat, hiszen a Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Múzeum munkatársaként például az X. beszélget Y.-nal című irodalmi sorozat is az ő nevéhez fűződött (az írók, költők beszélgetéseiből összeállított kötet az idén jelenik meg), valamint a Fővárosi Pedagógiai Intézettel közösen szervezett Irodalmi Szalon a Károlyi-palotában. Ez utóbbit elsősorban magyartanároknak rendezték, ahol a múzeum különböző hagyatéki anyagainak és ma művészeti tárak segítségével mutattak be egy-egy alkotót. Havas Judit beszédkultúrát és beszédművészetet tanít az ELTE-n, tanárként azt tapasztalja, hogy a fiataloknak is van igényük az ilyesfajta rendezvényekre: gyakran hívja is őket segíteni, alkalmanként szerepelni is.
A egy éve megnyílt belvárosi Martino Galéria és Kávézó elsősorban az európai képzőművészet egyik otthona szeretne lenni a fővárosban, mint azt Martinovic Cvijin Kaca művészettörténész, a galéria vezetője mondta. Az otthonosan berendezett kávézó és a galéria nem válik el élesen egymástól, a falon képek, az asztalokon művészeti albumok, katalógusok. Akárhová néz az ember, szembetalálja magát valami szép, érdekes, különleges tárggyal, alkotással. Legyen az egy palacktartó, egy pohár vagy egy gyertyatartó. A galéria havonként felváltva mutat be magyar és más európai művészeket, valamint egy alkalommal Gyurkovics Tibor vezetésével irodalmi estet szervez. Legutóbbi rendezvényükön García Lorca rajzait állították ki, miközben a képzeletbeli pódiumon spanyol költők versei hangzottak el. A művészettörténész 1987 óta dolgozik a ?galériaiparban?, s mint mondja, manapság egyre több üzlet nyílik meg. A programok mellett az sem mellékes, milyen körülmények között lehet nézelődni egy galériában. A Martino kávézója így egyaránt vonzó a betérő nézelődőknek és az üzlet reményében érkező vásárlóknak. A galéria az elmúlt egy év alatt rangot szerzett magának, hiszen 2001 közepéig betelt a kiállításokat előrejegyző naptár. Az irodalom és a művészet mellett a gasztronómia is helyet kap a galériában: borbemutatót is tartottak már itt.
Az idén ünnepli megnyitásának tizedik évfordulóját a budavári Litea Könyvszalon és Teázó. A Litea családias hangulata jórészt a bolt középen álló kék cserépkályhának köszönhető, de a segítőkész kiszolgálás és széles teaválaszték is vonzerőt jelent. A bolt gazdag kínálatában fontos szerepet töltenek be a határon túli magyar nyelvű folyóiratok, könyvek. A Litea lassanként társasági helyszínné is vált, gyakran tartják itt bemutatóikat folyóiratok, könyvkiadók, valamint képző- és iparművészek is jelentkeznek itt munkáikkal. Az irodalom és a művészetek mellett helyet kapott már a Liteában szakmai találkozó is, amikor például fogorvosi szakkönyvet mutattak be itt. Ha éppen nincs szervezett program, akkor is olyan a könyvesbolt, mintha egy barátságos könyvtárszobában üldögélnénk.
Bakó Annamária, a könyvesbolt vezetője szerint ahány könyvbemutató, kiállításmegnyitó, annyiféle ember, annyi különböző érdeklődésű látogató érkezik hozzájuk. A könyvesbolt egyfajta tájékozódási pontot is jelent, például a fővárosi regionális szervezeteknek, valamint a határon túlról érkező magyaroknak. A könyvszalonban, elhelyezkedése révén, szinte az év minden napján megfordulnak itt külföldi vendégek is. Az Angelikához hasonlóan itt sincs bérleti díj, ha egy társaságnak kedve támad verseket olvasni, összejönni, természetesen megteheti.
A klasszikus hagyományok feltámasztói mellett a fiatal nemzedék tagjai is létrehozzák a maguk társasági találkozóit, megteremtik klubjaikat, törzshelyeiket. A Palimpszeszt Kulturális Alapítvány szervezésében immáron rendszeresek a Merlin étteremben azok az esték, amelyeken a fiatal generáció irodalmi és művészeti folyóiratainak szerzői olvasnak fel, majd laza péntek esti kikapcsolódássá: beszélgetéssé, sörözéssé alakul át az esemény. Balogh Endre, a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány kurátora elmondta, az itt felolvasó szerzők, valamint a bemutatkozó folyóiratok kiteszik magukat a közönség értékítéletének, lehetőséget adnak, hogy a szélesedő kínálatból mindenki maga döntse el, hogy melyik folyóiratot fogja a későbbiekben figyelemmel kísérni. Az esteken főleg az egyetemista generáció tagjai vannak jelen, a felolvasások után gyakran hajnalig tartó beszélgetésekkel, vitákkal folytatódik a rendezvény.

Kálmán Emese