Csutak Gabriella

Kristóf vértanúsága

„Kezdetben vala az Ige.”
Igen. Már emlékszem.
Alaposan leteremtettél minket.

Látod?
Én nem vizslatom
félrehajtott fejjel
a világ fenekét:
csak zúduljon tarkómra
a merőleges szégyen!

Kristoforo

Te Krisztust hordozod,
én téged,
engem meg csoda,
hogy még elbír
fájós hátán a föld.

Ezért volna,
hogy édesanyáink mind gyomorfekélyesek,
mégis legörbült szájuk gördíti őket
a halálba
kerekes lábú ágyaikon?

Könnyen meglehet

– profán vers az emberfiára –

telefonja, ha lemerül
vedeljek gyomorkeserűt?
röhögjél össze Istenem,
fiadnak némi térerőt!
és, hogy én is besegítsek,
így az ennedik napon:
azűrt, mit leteremtettél
rímekbe dobozolom.

A hetedik szárny

Istennek bolondja
felmászott a toronyba
vállán kicsi porontya
 

ott, abban a toronyban
oldanak a semmibe
sűrített levegőt
feszítenek
buta rajzzá
összecsukott legyezőt