Ármos Lóránd

Taknyából, ó, mosd ki ma végre!

Ahol az
én nőm elhalad,
piros mázga megy a földre.
 

És taknyába dermedten áll meg
kétoldalt a nép.
 

Ő libben köztük és félrelép,
botlik, s a
tétova fénybe
cingár
kis kacajával
most kitáncorog.

Mozgása űrbéli szellő.
Ajka fehér, mint a vásznak.
 

Vérét gyűjti S hónap végén
kimossa a lépcsőházat.
 

Primavera

Akasztófám volnál, ha
Jobb kezem nem volna, hisz
Csak rám sem nézel édes,
Gömbölyű nyalóka!