Balogh Endre

Az aranyborjúról is

Bevallottad, hogy te voltál az a budapesti fiatalember, aki házasodni akart, egyházilag is, miután már megkeresztelték a gyerekét - ráadásul nem is a gyerek anyját akarod elvenni. [Na, kíváncsi vagyok, szolgám, hogy éppen te mit fogsz írni:))))) - Mata Hari] Ne vigyorogj, mert azt legalább megtudtuk, hogy férfi vagy, kedves Mata Hari, hacsak nincs olyan berendezésed, mint az Iron Manben a Vasember barátnőjének, hogy olyanná alakítsd át a hangodat, amilyenné akarod: férfi, nő, fiatal, öreg - technika kérdése! Egyszerűen nem értem, hogy jutott eszedbe ilyen tréfát véghezvinni László atyával. Még jó, hogy nem a saját lányodat akartad feleségül venni, egyházilag, mérhetetlen megbánást tanúsítva az addigi vallástalan életedért! Vagy politikai ellenfeled László atya, és akkor úgy hajlik az érv, ahogy akarod? Nem, semmiképpen sem adhatok igazat neked! És egyébként sem hiszem, hogy a szekularizált világ rendben lenne.

Szerintem a papságban rengeteg tudás hagyományozódott át az utóbbi másfél-két évezredben: rólunk. Nem bizonyítja ezt, de azért megfontolásra késztető tény, hogy pszichológusok, filozófusok, írók tanulnak irataikból. Ennek a tudásnak a súlyát akkor is megtapasztalhatjuk, ha csak egy éjszakai betelefonálgatós műsort nézünk meg az általad kigúnyolt László atyával. Lehet parodizálni, mert igazán vicces és nem heroikus, ahogy ő ott egyedül ül, de nem adhatok igazat a paródia világának, ha a gúny maga a forma ellen, azaz a tévés lelkigondozás ellen fordul, és akkor sem, ha a papság összessége ellen irányul. És nem tudok olyat mondani, ami mellett állást foglalna a szöveged. Esetleg amellett foglal állást, hogy amit viccesen lehet beállítani, az szivatandó, vagy mindenki oldja meg a problémáját maga? Ezt a világot nem tudom elképzelni, hiszen szükségünk van egymásra. Szerintem fontos a tévés lelkigondozás, és ezt alá is támasztom, itt, mindjárt.

Mivel igen sokat tanultam tőletek, például azt, hogy ha komolyan magyarázok el valamit, akkor senkit sem érdekel semmi, új stílusú érvelésem következik. Persze már csak azoknak, akik idáig nem jöttek le a szövegről.

Igen sok ember végez motorikus tevékenységet úgy, hogy közben tévét néz. Például vasal, krumplit hámoz, fürdik, netán pisil vagy porszívózik. A motorikus tevékenység lényege abban áll, hogy nem kell odafigyelni rá, és lehet tévézni, amire mellesleg szintén nem kell odafigyelni. Tévé már mindenhol van: konyhában, mosókonyhában, vasalószobában, kis szobában, nagy szobában, vécén, szaunában, fürdőszobában, internetes tévé a dolgozószobában. [Nem tudom, hogy élnek a szolgák, de ennyi helyisége ritkán van egy tisztességesen dolgozó embernek! - anarchista fantaszta] Ám már sokan nem badarságot akarnak látni, hanem inkább értelmes dolgokat tanulni. Mert mindenki a marhasággal kezdi, ezt megengedhetjük. A kamaszok közt is ritka a felnőtt. Ezek az ilyen emberek ide-oda kapcsolnak mindaddig, míg rá nem találnak a megfelelő csatornára (néha oly nehéz, hogy nem is sikerül, tehát badarságot néznek és hallgatnak). Nos, ezek az ilyen emberek megunják néha a természetfilmeket, a különböző kulturális, ismeretterjesztő műsorokat, és egyszer csak kikötnek valami más (esetleg távoli dolog) mellett.

Milyen törékeny ez a képzési lehetőség a konyhában, mosókonyhában, vasalószobában, kis szobában, nagy szobában, vécén, szaunában, fürdőszobában, internetes tévén a dolgozószobában! Mert mondjátok meg nekem, hogy mit tudhatunk meg ilyen módon a világról! [Te: semmit:) - Mata Hari] Megismerhetjük kimerítően - ha sorozatban adják - bizonyos rovarok, mondjuk a lepkék életét. (Ezt neked, MH!) Ha még véletlenül hozzá is olvasunk, akkor sem igazán lesz rendszeres tudásunk róluk. [Nyilván, mert a rendszeres tudásra nem igazán éhező, de azért kíváncsiakra is építenek ezek az adók - maffiavelli] Ha mégis azt hisszük, hogy rendszeres tudásra tettünk így szert, és megismertük, mondjuk, a lepkék életét, aztán valahol a félszárnyúakról, netán a potrohhal csapkodókról hallunk, egy világ dűl bennünk össze. Becsapva érezzük magunkat, holott senki nem ígért nekünk teljes tudást, mégis úgy érezzük, az egész ámításon alapult. (Vagyok olyan legény, mint te, maffiavelli, látod!) Mégis tovább nézzük a tévét, miután kidühöngtük magunkat.

Jobban jár azonban már az, aki középkori állatleírásokkal foglalkozik. Ott Arisztotelész, Plinius, Experimentator, Solinus és a többiek közvetítették a tudást mindenről, ők voltak a médiasztárok. Itt van például az ahune - mely talán leginkább hasonlít a számítógépező emberhez -, róla így kezdi fejtegetéseit Thomas Cantipratensis. "Az ahune Arisztotelész szerint tengeri szörny, és minden tengeri fenevad legfalánkabbika. Ragadozó, és mindentől, amit megeszik, egyre csak hízik. Ezért azután hasa mérhetetlenül és testméreteihez képest túlságosan is kitágul. Ez az állat, ha valamilyen veszélytől tart, saját testébe rejti a fejét, mégpedig olyképpen, hogy akár a sün, behúzza tagjait. Annyira vastag és kövér egy állat ugyanis, hogy ha bőrét és húsát összehúzza, bőre redőket vet: ezekbe rejti azután tagjait, úgyhogy azok ki sem látszanak onnét. Csakhogy mindebből az ahunénak olykor kára is származhat. Annyira fél ugyanis a haláltól, hogy ha azt látja, hogy valami veszély fenyegeti, fejét testének tömegébe rejti, és míg a veszély el nem múlik, és a rá leselkedő ragadozó el nem vonul, fejét, melyet önmagába rejtett, semmi körülmények között ki nem dugja. Mikor azután éhezni kezd, saját húsát kezdi el falni, úgy gondolva: inkább váljék táplálék belőle részben, mint más vadak zsákmányául esve, egészben."

És ha már rendszertelen tudásról van szó, látható, hogy többet mond nekünk az emberről való rendszertelen tudás a másról szólónál. [Ahune és internetező ember?! bame, ez rázós! - anarchikus fantaszta] Ez úgyis csak rendszertelen lehet, még akkor is, ha rendszerezett, egyébként ugyanúgy, mint az állatok esetében is, vagy a történelem, a művészetek esetében. De az ember mégis más, vele nap mint nap találkozunk, míg állatokkal, történelemmel, művészettel azért nem mindenki, nem mindenképpen. A papok ennek az emberről szóló tudásnak több ezer éves letéteményesei. Amint mondtam nektek, bebizonyítom, hogy szükség van ilyen lelkigondozós, betelefonálgatós műsorra. [Most jön vagy már megvolt a bizonyítás? - Gutenberg]

És itt következik a tévés atya tanítása, akit olyan szépen kigúnyoltatok. Érződik már a hangján is annak az embernek a súlya, aki mások gondjait komolyan veszi. Lerí az arcáról! Elismerem, ha ez nem rína le róla, akkor komikus hatása lenne az arcának. De a lerívás ellen nincs apelláta! [Kinek mi rí le kirőlmiről, ő a megmondhatója!!! - maffiavelli]

Például egy haldoklóval kapcsolatban elmondta: a betegért kell imádkozni, nem a gyógyulásáért. Mikor gondolkodsz te ilyenen, drága anarchikus fantaszta!? Mikor csak az evilági cuccok érdekelnek, és ebből a halált oly szívesen kiűznéd?! Persze nem bevallva, mert a halálvágy, a misztikum, a totális mindentől távollevés az megy, gondokkal teli arccal a pest-budai éjszakában vonulva. De milyen igaza van az atyának ezzel szemben?! Mindent meg kell tennünk a gyógyulásért, de azt látnunk kell, hogy néha ez a minden kevés, mert nem vagyunk istenek. Még azt is hozzátette, hogy az élet végén eljön egy időszak, amikor a beteg, a haldokló nem az emberekkel, hanem önmagával és Istennel akarja rendezni a dolgait. Ezért kell a betegért imádkozni, az ő kívánságait lesni, s nem mindenáron ráerőltetni gyógyulásával kapcsolatos görcsös, rögeszmés, de érthető vágyunkat, amit esetleg már nem is fog fel, ritka tiszta pillanataiban is más köti le. Be kell látni: nem mindennapi dimenziókat nyit meg az ember magára találása előtt ez a gondolat, ami magunktól nemisnem egykönnyen jut eszünkbe.

És az aranyborjúról is milyen okosan beszélt! Ha nincs ott Isten, mert nem engedik, hogy jelen legyen, akkor az ember csinál magának másikat, és azt imádja. Mert ilyen erős benne az isten utáni vágy!

Milyen szépen elmondta annak a hölgynek is a lényeget, akinek évtizedekkel ezelőtt, keresztelés előtt meghalt a gyereke, s azt szerette volna tudni: bejut-e a mennyek országába ez a kis egykori csecsemő. Az atya válasza az volt: nem hiszi, hogy a Jóisten bárkit is kizárna az üdvözülésből. És valóban, sokkal inkább mi magunk zárjuk ki magunkat, mint más bennünket.

A hivatása miatt, hogy egész életében ilyesmivel foglalkozik, azért más az ő hangja. És nem véletlenül adja ám ilyenre a fejét! Legalábbis én úgy gondolom, hogy nem véletlen. Nem pénzvágy, szórakozási lehetőségek kitágítása, a kultúra iránti olthatatlan érdeklődés teszi a jó papot azzá, ami. És nem is a tanulás, bár az nyilván kell. Hanem a hit. Hit abban, hogy van mit mondani az embernek, abban, hogy van értelme a szeretetnek és a nem internetező szegények életének is, és abban, hogy vannak rászorulók. A hit Jézus Krisztusban, ez az ő mozgatórugója, még ha néha, pillanatokra el is felejti ezt, vagy kétségei támadnak. Jézusban, aki ebben a mai rendszerben szintén médiasztár. Akár. Akár a legnagyobb, hiszen az ő életéről szól a legtöbb kinyomtatott, lemásolt és elolvasott könyv. És nem unalmas, egytémás élet az ilyen, hanem gazdag, az élet minden területére kiterjedő, gondos, együttérző, aggódó, és derűs élet. Mert bizony derűs dolog azt látni, ha valaki a legmélyebb bugyrokból is vissza tud jönni a világra. Nagy öröm, és tiszta vidámság, ahol nem te számítasz, hanem ő. És akkor - Szent Ferenc elvét alkalmazva - kit érdekel, hogy félretaposott sarka van a cipődnek, kopott a nadrágod, hogy a legegyszerűbb cipőpasztát, szappant használod parfüm nélkül, ha ilyesmiben közreműködtél.

Vagy ott van a gyónás. A gyónás - még akkor is, ha csak a katolikusoknál van, és a tiszteletreméltó protestánsoknál nincs - arra késztet, hogy mérlegre tedd az életed. És kiderül, hogy kinek-kinek más a mérlege, ki-ki más életet és más bűnöket él. A világnak vannak törvényei. Ők ezeknek engedelmeskednek. Krisztusnak vannak törvényei. Ők neki engedelmeskednek. Számukra a két törvényfajta egy és ugyanaz. Krisztuséi és a világéi. A világ törvényszerűségei, az a logika, amely mentén elrendeződnek az emberi viszonyok, nem feltétlenül e törvényeknek felelnek meg. Amit látunk, nem feltétlenül az, ami van, de azért nagy esély van arra, hogy mégis.

Látjátok, feleim, szümtükkel, bebizonyítottam, hogy érdemes a vallásra odafigyelni. Még a tévében is. És nem kigúnyolni érdemes. Jó, hogy ezt itt elmondhattam. Nagy baj lenne, ha nem tehettem volna.

szolga