Váradi Péter

Vogelweide-verso

Mikor már kinn és bent sötétül
s neon sercint egy kackiásat
a felnőttek lelkére ráül
egy magabiztos kétely-állat.
Fogai tövig koptak, sárgák,
nyúlfejét elbicsaklva tartja,
és farkával puhán egy párnát
formáz, hogy kis szívüket tartsa.


A téren kiabálva árul
virágot egy cigány csapat,
félig-magyar-félig-beásul
biztatnak, hogy száz féltucat.
Valahogy van még ott egy gyermek,
aki sajnos nem érti

a jövő szavát, melyet már cserreg
a műintelligencia.


Ó, jaj, ez is eltűnik mindjárt,
kőről kő hull le, napra nap,
a jövő e szűk szabásmintát
jó tágasra tapossa majd.
Trappol a Föld az űrhabokban,
mint ló a tenger partjain,
s a szájbertérben szétporladva
komposztálódnak napjaim.



Számítógép, nem gőzmozdony

Ha Nérónak lett volna számítógép,

jobban tudta volna, hogyan égesse fel?

Dzsingisz kánnak lett volna számítógép,

könnyen eljutott volna Párizsig?

I. Szulejmánnak lett volna számítógép,

lenyomta volna a kereszténységet?

Corteznek lett volna számítógép,

hatékonyabban pusztítja az indiánokat?

Hitlernek lett volna számítógép,

most nem írnék ilyen verseket?

Sztálinnak lett volna számítógép,

maradt volna valaki élve ott?


Ha Vazulnak lett volna számítógép,

idejében felismeri, hogy mi van?

Dobzse Lászlónak lett volna számítógép,

többször tudja mondani, hogy "dobzse"?

Tökölynek lett volna számítógép,

én törökül írnék, te meg törökül olvasnál?

Ferenc Józsefnek lett volna számítógép,

elejét tudja venni a fejlődésnek?

Szálasinak lett volna számítógép,

nagyobbat szívtunk volna?

Rákosinak lett volna számítógép,

odaadta volna Sztálinnak?