LA FONTAINE
|
||
A makk meg a tök |
Isten mindent jól tesz. Nem kell a nagyvilágon
Példa után soká kutatnom, íme azt
Mindjárt a tökben megtalálom.
Igen csodálta egy paraszt,
Kis szára hogy lehet az óriási töknek.
"Ki így tervezte el, vaj' mit gondolhatott?
Ide tököt... No hisz, helyében én vagyok,
Hát én inkább amoda kötlek,
Az egyik nagy tölgyfára ott.
Bizony, hogy ez így lenne bölcsebb:
Nagy fa dukál a nagy gyümölcsnek.
De nem te láttad el, szegény Janó, de kár,
Tanáccsal azt, kiről a papod prédikál.
Bár úgy lett volna, mert nem jó ez így egészen:
A makk kicsinyke, mint kisujjamnak fele,
Nem itten volna hát helye?
Isten hibázott: hogyha nézem
E két növényt, megint azt mondom én, Janó,
Ez mind fordítva volna jó."
Végül a sok komoly bölcsességtől kifáradt,
"Annak ki túl okos, aludni sem lehet"
Egy tölgy alá feküdt, hol békén szundikálhat.
De hull a makk, egy épp az orrára esett.
Rögtön felébred és az arcához kap akkor,
Meg is találja még, szakállán ott a makk.
Más hangra készteti a sajgó és dagadt orr.
"Ó, ó! A vérem folyik!" Nagy jajgatásba csap.
"S lett volna súlyosabb, mi rám esett a fárul,
Ha makk helyett egy tök mi rám hull!
Isten nem adta így, volt némi igaza!
Okát be tudtam látni végre."
És mindenért Istent dicsérve
Janó vidáman megy haza.
Fordította: Tarczy Dorottya
GILLES BOILEAU
"Minden költő lódít sokat"
Minden költő lódít sokat,
Ha meséli a szív gyötrelmét versbe szedve!
Hja! Így beszélni volna kedve,
Ha érezné a kínokat?
Ha egyszer az emberi lélek
Ámor-gyújtotta lángoké lett,
Egy lassú méreg úgy itatja át,
hogy meg se hallunk rímet, ész szavát.
Tapasztalat, mit elbeszéltem,
És maga volt ki adta nékem.
Fordította: Tarczy Dorottya
JEAN-ANTOINE DE BAIF
Méline szerelme
Száműzz tenger fölé, hol nap kél reggelente,
Vagy partra, hol kihúny a fény s a hab fecseg:
Űzz fagy-országba el, hová nem ér meleg,
S izzó homokra bár, hol hull sugára terhe,
Ölne bár unalom vagy perc-gyönyör emelne,
Legyek magam ura, rút rabszolgád legyek,
Sétáljak szabadon, senyvedjek rács megett,
Harcba, békébe űzz, kétségbe, enyhületbe,
Száműzz legmélyre vagy magas csúcsok fölé,
Hegyek közé, Méline, űzz bármerrefelé,
Űzz a bús éjbe vagy övezzen fény, derengő:
Égbolt csúcsára űzz, föld alá eltemess,
Ugyanaz maradok, s ha vallatsz, végleges
Szavam is az marad, ami volt a legelső.