*
Brian McHale: Postmodernist Fiction. London & New York: Routledge, 1991 [1987]
1
Darko Suvin: Metamorphoses of Science Fiction. On the Poetics and History of a Literary Genre (New Haven and London, Yale University Press, 1979), 4.
2
Robert Scholes: Structural Fabulation: An Essay on Fiction of the Future (Notre Dame and London, Notre Dame University Press, 1975), 29, 61-2.
3
Suvin: Metamorphoses of Science Fiction, 71-2; Mark Rose: Alien Encounters: Anatomy of Science Fiction (Cambridge, Mass., and London, Harvard University Press, 1981), 26-7.
4
José Luis Borges: ?Az elágazó ösvények kertje.? In: A titkos csoda, Bp: Európa, 1986, 126. (Boglár Lajos ford.)
5
Lásd: David Proush: The Soft Machine: Cybernetic Fiction (New York and London Methuen, 1985), különösen a 8. Fejezetet: ?Deconstructing the machine: Beckett's The Lost Ones?, 157-71.
6
Lásd: Hugh Kenner: ?Art in a Closed Field?, in: Robert Scholes, szerk. Learners and Discerners: A New Criticism, (Charlottesville, Va., University Press of Virginia, 1964), 109-33.
7
Lásd még: Christine Brooke-Rose posztmodern regényét, a Suchot (1966), amelyben a főhős, miután a mi világunkban már meghalt, a halál bizarr csodaországába érkezik, ahol klinikailag újjáélesztik és mintegy 'Lázárként' visszaküldik az életbe. Álmaiban vissza-viszatér ebbe a halál-világba, majd talán (a befejezés nem egyértelmű) véglegesen is, egy ?második halállal?. Az ontológiai fikció legtisztább fajtája ez: két összeférhetetlen világot helyez egymás mellé, és a határukat állítja a középpontba. ?Általában meghúzom a határvonalat két naprendszer között? - jelenti ki Lazarus/Larry (London, Michael Joseph, 1966, 128), de csak azért, hogy ellentmondjon ennek, így téve érzékelhetővé a határvonalat. A két világ különbségei még jobban kiéleződnek azáltal, hogy Larry mindkettőben idegen. Egyszemélyben testesíti meg a ?másik világ behatolása a miénkbe?-elvet a határvonal mindkét oldalán.
8
Lásd: Teresa L. Elbert, ?The convergence of postmodern innovative fiction and science fiction: an encounter with Samuel R. Delany's technotopia,? in Poetics Today 1:4 (Summer 1980), 91-104.
9
Raymond Federman: The Twofold Vibration (Bloomington, Indiana University Press, 1982).
10
Vladimir Nabokov: Ada, or Ardor: A Family Chronicle (Greenwich, Conn., Fawcett Crest, 1970), 25.
14
A sci-fi realista poétikájáról lásd: Christine Brooke-Rose: ?Science fiction and realistic fiction? in: A Rhetoric of the Unreal, (Cambridge, Cambridge University Press, 1981) 72-120.
15
Egyes posztmodern szövegek hasonló moduláris vagy szeriális konstrukcióiról lásd: Dina Sherzer: ?Serial constructs in the nouveau roman,? in Poetics Today 1:3 (Spring 1980), 87-106.
16
Teresa Ebert a ?The convergence of postmodern innovative fiction and science fiction? című írásában amellett érvel, hogy a Tritonban ezt a ?megszelídítést? a függelék nyitottságot keltő hatása ellensúlyozza, amely a jövőről szóló háttérinformációkat - ?Philosophy of Mind? és ?Omitted Pages? - és egy esszét tartalmaz, ez utóbbit a sci-fi nyelvéről. Ebert szerint ezen függelék önreflexív jellege megbontja a Triton világegységét, és elmossa annak külső határait. Ennek ellenére azt gyanítom, hogy alábecsüli azoknak az olvasói stratégiáknak az erejét, amelyek a függelékek vagy más hasonló textuális apparátusok esetében működésbe lépnek. A gyűrűk urában vagy a Dűnében is vannak hasonló részletességgel kidolgozott függelékek - amelyeknek önreflexivitása egyébként kétségtelenül visszafogottabb -, ezen világok érinthetetlenségét azonban azok a hagyományok biztosítják, melyeknek értelmében a függelékeket alapvetően marginálisnak, szövegen kívülinek tekintjük.
17
Van azonban itt egy probléma: a Dhalgren, Delany az én olvasatomban posztmodern regénye 1974-ben jelent meg: tehát két évvel megelőzte a modernista Tritont. Regresszió esete állna fenn? Azt hiszem, Delany 70-es évekbeli pályájának figyelmeztetőül kell szolgálnia az irodalmi változás elkerülhetetlen menetelésének leegyszerűsített, ?progresszivista? felfogásával szemben, és arra emlékeztet bennünket, hogy az irodalmi kifejezésmódoknak széles skálája létezik - posztmodernista, modernista, késő-modernista vagy akár XIX. századi stílusú realista -, ahol minden egyes kifejezésmód a kortárs írók rendelkezésére áll, hogy kedvükre választhassanak közülük.