Andreas Capellanus:
Részlet a Szerelem elsõ könyvébõl

A férfi így szólt: Halld tehát a határtalan sok gyötrelmet, ami terád vár:

Amikor uramnak, az igen nemes Róbertnek a szolgálatában álltam, mint fegyverhordozó, egy forró, nyári napon a francia királyi erdõben ügettem vele és sok más lovagjával. Az erdei ösvény igen kies és gyönyörûséges helyre - egy füves és fákkal övezett tisztásra - vitt minket. Mindannyian leszálltunk a nyeregbõl, a lovakat kicsaptuk legelni, s egy üdítõ, rövid alvás után már éberen gyorsan felnyergeltük elkóborló lovainkat. De mivel az enyém legelés közben a többinél egy kissé messzebbre kószált, felnyergelése oly sokáig feltartott engem, hogy egyedül találtam magam a réten. És mikor az utat nem ismerve a mezõn tévelyegve bolyongtam, figyelmesen nézegetve mindenfelé, messzirõl lovasok hatalmas csoportját pillantottam meg, mely a rét szélén haladt. Mivel szilárd meggyõzõdésem volt, hogy uram közöttük lovagol, szerfölött örvendezve, igyekeztem, ahogy csak tudtam, közelebb érni az említett sereghez. De - noha alaposan figyeltem - fürkészõ tekintetem sehogy sem tudta megtalálni õt, mivel nem volt közöttük.

Amikor közelebb kerültem a lovasokhoz, és még buzgóbban fürkésztem a nagyon díszes sokaságot, megpillantottam egy férfit, aki a többieket megelõzve egy pompás, gyönyörûséges lovon ült, és arany koronát viselt. Közvetlenül mögötte egy szép hölgycsapat lovagolt: mindegyikük nagyon jól táplált, formás és könnyû léptû lovon ült. A legszebb és a legkülönbözõbb ruhákat viselték és arannyal átszõtt köpenyt, jobbról és balról egy-egy lovag kísérte õket, és egy harmadik lovag is a szolgálatukra állt, aki a gyeplõt kezében tartva mindig elõttük lépdelt, hogy akadály nélkül, kényelmesebben lovagoljanak. E kiváló hölgyeknek ilyen volt az öltözékük és a haladásuk. Ezután pedig elegáns lovagok hosszú sora következett, akik az utánuk következõk minden zajától és sértésétõl megvédték õket.

A második helyen lovagolt egy nem kis hölgycsapat, akiket különbözõ férfiak, gyalogosok és lovasok zaklattak, felajánlva nekik a szolgálatukat. De oly nagy volt a szolgálni akarók zaja, és oly nagy az ártó sokaság, hogy sem õk nem tudták fogadni a szolgálatukat, sem azok nem tudtak kényelmesen felkészülni a szolgálatra; s így a szolgálat bõségének zavarában szenvedtek szükséget, úgyhogy kétségkívül nagy megkönnyebbülés lett volna számukra, ha lovagok szolgálatukat mellõzni tudták volna.

Harmadjára egy silány és megvetett hölgysereg következett. Meglehetõsen szép hölgyek voltak, de igen csúnya ruhát viseltek, amely nem felelt meg az idõjárásnak: ugyanis - noha rekkenõ nyári hõségnek voltak kitéve - akaratuk ellenére rókabõrt viseltek; valamint túlságosan csúf és rút, hozzájuk nem illõ gebéken lovagoltak, melyek nagyon soványak voltak, és nehezen ügettek, nem volt sem nyergük se kantáruk és sántikáló léptekkel haladtak. Senki sem enyhített fáradalmaikon, bizony minden segítségtõl meg voltak fosztva. Továbbá az elõttük haladó gyalogosok és lovasok oly nagy porfelhõt kavartak fel, hogy alig láthatták egymást, mivel szemük és szájuk porral lett tele.

Midõn mindezt alaposan szemügyre vettem, s eltöprengtem, hogy miféle társaság is lehet ez, egy ünnepélyes megjelenésû hölgy, aki mindenki mögött, igen sovány és rút, három lábára is sántító lovon jött, nevemen szólított és kérte, hogy közelítsek felé. Amikor odaértem hozzá, s láttam gyönyörûséges és szép arcát és azt, hogy ily csúf lovon ül, tüstént felajánlottam neki az enyémet. De õ nem fogadta el és így kezdett beszélni hozzám:

- Az uradat keresed, de itt nem találhatod meg õt, mivel nagyon messzire vagy tõle.

Én ezt válaszoltam:

- Kérlek úrnõ, ha jónak látod, méltóztass megmutatni nekem a helyes utat.

Mire õ így felelt:

- Nem tudom neked megmutatni a biztos utat, amíg meg nem ismered e sereget a saját táborhelyén.

És én így feleltem:

- Akkor kérlek tehát, hogy próbáld meg elmagyarázni nekem, hogy kié ez a sereg, melyet látok, és hogy egy ilyen szép hölgy miért választott ennyire silány lovat és ennyire hitvány ruhát.

Erre a hölgy így felelt:

- Ez a sereg, amelyet látsz, a halottak serege.

Ezt hallva lelkem tüstént összezavarodott, arcom elváltozott és csontjaim elkezdtek remegni. Reszketve tehát rettenetes félelmemben ott akartam hagyni õt, de õ tüstént bátorítani kezdett szavaival és megígérte, hogy minden veszedelemtõl sértetlenül távol tart engem. Így szólt ugyanis:

- Itt nagyobb biztonságban és védelemben lesz részed, mint atyád házában.

E szavak hallatán visszanyertem lélekjelenlétemet, és közelebb lépve hozzá, mindenrõl buzgón kérdezõsködni kezdtem, õ pedig nekilátott, hogy mindent részletesen elmagyarázzon. Így szólt:

- Az a lovag, aki mindenki elõtt halad és arany koronát visel, a szerelem istene, aki minden héten, egy napra csatlakozik ehhez a hadsereghez és mindenkinek érdemei szerint csodálatos módon igazságot oszt aszerint, hogy jól vagy rosszul viselkedett az életében. A hölgyek tehát, akik oly szép öltözetben és tiszteletben az elsõ helyen követik õt, azok a boldog nõk, akik életükben okosan elfogadták, hogy átadják magukat a szerelem lovagjainak minden kegyet megadva az õket igazán szeretõknek, és képesek voltak jó elõre méltó választ adni azoknak, akik csak hamisan színlelték, hogy szeretik õket. Ezért most nagy jutalmat érdemelnek, és hatalmas tisztelet jár nekik. Akik pedig a második helyen jönnek, és oly nagy sokaság gyötri õket szolgálataival, azok a tisztátalan nõk, akik életükben nem féltek mindenki gyönyörûségére átadni magukat, minden kérõjük vágyára igent mondtak, és egyetlenegy kérõtõl sem tagadták meg, hogy kapujukon bemenjen. Ezért azt a jutalmat kapják ebben az udvarban, hogy a mértéktelen önátadás és a férfiak különbségtétel nélküli befogadása miatt megszámlálhatatlan sok férfi gyötri õket szolgálataikkal megkülönböztetés nélkül és mértéktelenül, és e szolgálatok ártóan ellenük fordulnak, és a legnagyobb szorongásukká és gyalázatukká válnak. Azok pedig, akik az utolsó helyen következnek, oly siralmas látványt nyújtva és lehorgasztott fejjel, nélkülözve minden segítséget és mindenféle kíntól gyötrõdve -miként saját szemeiddel nyilvánvalóan láthatod - az összes nõ közül a legnyomorultabbak, és én is közéjük tartozom. Õk, amíg éltek, a szerelem palotájának kapuját bezárták mindazoknak, akik be akartak lépni, és nem akartak érdemeik szerint fizetni azoknak, akik jót cselekedtek, sem azért hogy velük jót tegyenek, sem, hogy kegyet gyakoroljanak. Elutasították mindazokat, akik a szerelem hadseregében akartak szolgálni és elkergették õket, mintha gyûlöletesek lennének számukra, és egyáltalán nem tisztelték azt, akit a szerelem istenének neveznek, akinek szolgálni akartak azok, akik arra törekedtek, hogy szeressék õket. Ezért most méltán szenvedjük el ezeket a büntetéseket és a szerelem királyától, aki az egész világot kormányozza, és aki nélkül nem jön létre semmi jó, megkapjuk méltó jutalmunkat. Még más, nagyobb büntetések is várnak ránk, amelyeket senki sem képzelhet el, csak ha megtapasztalta azokat, és lehetetlen nekem ezt elmondanom, és neked elviselhetetlen lenne hallanod. Óvakodjanak tehát a most élõ hölgyek, nehogy ezekben a kínokban társaink legyenek, mivel a halál után már nem segíthet semmilyen megbánás.

Én ezt válaszoltam a hölgynek:

- Amint látom és világosan értem, aki azt választja, hogy a Szerelem tetszése szerint cselekszik, százszorosan kapja vissza a viszonzást és az, aki õt megsérteni merészeli, nem maradhat büntetlen vétke miatt, hanem - úgy látom - ezerszeresen fog bûnhõdni vétke miatt, melyet Amor ellen elkövetett. Nem okos dolog tehát megsérteni egy ilyen istent, hanem a legbiztonságosabb mindenben szolgálni Neki, aki ilyen jutalmakkal ismeri el az övéit, és megvetõit ilyen súlyos büntetésekkel sújtja. Esdekelve kérlek tehát Úrnõm, adj engedélyt, hogy visszatérjek, hogy elmesélhessem a hölgyeknek mindazt, amit láttam.

Õ erre így válaszolt:

- Nem kaphatsz engedélyt a távozásra, csak miután megismerted a mi nagyobb és kegyetlenebb büntetéseinket, és megszemlélted a többiek hatalmas örömét és boldogságát.

Amíg e szavakat váltottuk, hosszú utat tettünk meg, és egy igen gyönyörûséges helyre értünk, ahol egy szépséges rét terült el, és kellemesebben volt elrendezve, mint amit valaha emberi szem látott. Ugyanis a helyet mindenfelõl gyümölcsöt termõ és illatos fák vették körül, és közülük mindegyik saját termése mellett más gyümölcsökkel is ékes volt. Azonkívül kör alakú volt, és három részre volt osztva. Az elsõ rész középen terült el, ezt övezte a második rész. A legkívül elhelyezkedõ harmadik rész pedig tökéletesen körülölelte a középsõt. Az elsõ - tehát, a legbelsõ - részben, pontosan középen egy csodálatos magasságú fa emelkedett bõségesen nyújtva mindenféle gyümölcsöt; ágai egészen a legbelsõ rész határáig terjedtek. Gyökereinél egy csodálatos, igen tiszta vizû forrás tört a felszínre, amely a nektár legédesebb ízét nyújtotta a vizét megkóstolóknak, s a halak összes fajtája megtalálható volt benne. Az említett forrás mellett pedig aranyból készült és drágakövekkel ékes trónon ült a szerelem királynõje, fején a legragyogóbb koronával, a legdrágább ruhák borították testét, és kezében arany pálcát tartott. Balján minden drágasággal és pompával ragyogó hely volt elõkészítve, ahol senki sem ült. Ennek a legbelsõ térségnek Gyönyörûség volt a neve, mivel minden gyönyör és élvezet megtalálható volt benne. Nagyon sok ágy volt itt elõkészítve és csodálatos módon feldíszítve, és az ágyakat teljesen beborították a selyemtakarók és a bíbor ékességek. Az elõbb említett forrásból pedig sok-sok patak és forrásocska ágazott szét, melyek a Gyönyörûség egész kertjét öntözték és minden ágy eggyel körül volt véve.

A második hely neve Nedvesség volt, és a következõképp volt elrendezve: a patakocskák, melyek a Gyönyörûséget öntözték anélkül, hogy kiléptek volna a medrükbõl, itt megmutatták teljes erejüket, és egészen elöntötték a Nedvességet, úgy tudniillik, hogy a fû elpocsolyásodott, miként az esõs napokon történik tavasszal a mezõn. A víz pedig, miután ideért, olyannyira hideg volt, hogy senki élõ ember nem volt képes megérinteni; felülrõl pedig elviselhetetlenül tûzött a nap, mivel nem adott árnyékot egyetlenegy fa sem. A víz pedig nem terjedt túl e zóna határain.

A harmadik és utolsó rész neve Szárazság volt, s okkal, mivel teljesen hiányzott belõle a nedvesség, a helyet a szárazság uralta teljesen, a nap sugárzása heves volt, égetett, mint a tûz, a föld felszíne pedig, mint az izzó kemence. Mindenhol számtalan, tövises cserjébõl összekötött nyaláb hevert, és mindegyik közepén átment egy farönk, amely a kötegbõl kinyúlva mindkét oldalon két-két könyöknyi volt. A fa mindkét szélén egy-egy igen erõs ember állt a fa végét megmarkolva. Volt még ott egy gyönyörûséges út, mely áthaladt a Szárazságon, Nedvességen és a Gyönyörûséghez vezetett, ahol az említettek közül egyetlenegy kellemetlenséget sem lehetett érezni.

Amikor ideértünk, a szerelem királynõje öleléssel fogadta a Szerelem királyát, aki elõször tette meg az utat, a kristály pálcát a kezében tartava felsegítette a számára elõkészített trónra. Ezután megérkezett ugyanezen az ösvényen az elsõ rendû hölgyek és lovagok csapata. Mindegyik hölgy számára elõ volt készítve egy nagyszerûen díszített ágy, a lovagok pedig szabadon választották meg a helyüket. Emberi nyelv nem tudja nektek elmondani, hogy mekkora volt az õ boldogságuk és dicsõségük. Ugyanis az egész Gyönyörûség az õ élvezetükre jött létre; mellettük mindenféle énekesek játszottak és zenéltek, és zengett ott mindenféle hangszer.

Másodikként lépett az ösvényre a másodrendû közönséges hölgyek és az õket szolgálni kívánó férfiak egész csapata, és egészen a Gyönyörûség köréig haladtak. Mivel azt nem léphették át, a Nedvesség területén kezdték el gyeplõiket lazítani, és ott keresni némi enyhülést, mivel ezt a helyet jelölte ki nekik a Szerelem udvara. Nagyon nehéz lenne elmesélni, hogy milyen jajgatások és sírások hallatszottak ott. Ráadásul szüntelen nõtt a fájdalmuk, látván azt a dicsõséget, melyet azok élveztek, akik a Gyönyörûségben tartózkodtak.

Harmadikként haladt ugyanazon az úton a hölgyek utolsó csapata, akik nem akarták megszánni a szerelem katonáit. Õk egészen a Nedvesség köréig haladtak. De mivel nem léphettek tovább, kószálni kezdtek a Szárazság területén, mivel ez a hely lett kijelölve számukra õsidõktõl fogva. Ott pedig, a töviskötegek felett volt elõkészítve a hely mindegyikük számára, és a kijelölt férfiak - miként fentebb említettük - állandóan mozgatták a nyalábot, hogy az éles tövisek erõsebben szurkálják õket, és meztelen talpukkal taposták a forró talajt. Bizony oly nagy fájdalom és szenvedés volt ott, amekkora még a pokolban sincs.

Miután mindezt láttam, engedélyt kértem a távozásra. És õ így szólt hozzám:

- Nem adhatok neked engedélyt, de hagyd itt a lovadat és haladj elõre azon az úton, amerre a szerelem királya ment; járulj elé és tõle, mint uradtól kérj engedélyt, és próbálj nagyon figyelni arra, amit neked tanítani fog! És ne feledkezz meg közben járni értem!

Ezt hallva, a mondott úton elõrementem, a szerelem királyának színe elé járultam és így szóltam hozzá:

- Hatalmas és dicsõséges király, határtalan köszönetet mondok Neked, mivel méltóztattál királyságod nagy dolgait és csodálatos titkait feltárni nekem. Szünet nélkül könyörgök Kegyelmességedhez, hogy méltóztassál elmondani nekem, a te szolgádnak, hogy mi az, ami Neked tetszik, és tanítsd meg nekem a szerelem legfõbb szabályait. S azt a hölgyet, akinek erõfeszítése révén ily látványban volt részem, közbenjárásom révén méltóztassál jóindulatúan, szörnyû büntetéseitõl megszabadítani, és kegyeskedjél elhelyezni õt a Gyönyörûség kertjében, azon hölgyek társaságában, akik mint látom, oly nagy tiszteletet élveznek. Végül pedig, ha jónak látod, adj engedélyt, hogy távozzak.

Õ pedig így válaszol nekem:

- Megengedtük neked, hogy csodáinkat lásd, azért, hogy kinyilatkoztasd dicsõségünket a minket nem ismerõknek, és hogy sok hölgy megmentésére szolgáljon az, amit itt láttál. Nyomatékosan megparancsoljuk hát neked és megbízunk azzal, hogy mindig, amikor találsz egy jeles hölgyet, aki letért az ösvényünkrõl, mivel vonakodik a szerelmi küzdelmeket vállalni, törekedj leírni neki, amit itt láttál, és tévelygésétõl eltávolítani õt, hogy a legsúlyosabb büntetéseket elkerülhesse, és része legyen a dicsõségben, ami itt vár reá.

Tudd meg, hogy a szerelemnek 12 alapvetõ szabálya létezik:

Vannak más, kevésbé fontos szabályok is, amelyeket nem szükséges hallanod, mivel a Walterhez írt könyvben megtalálhatod azokat. Ami pedig a hölgyet illeti, akinek ügyében közbenjártál, nem léphet a Gyönyörûség falain belülre, mivel tettei megakadályozzák, hogy ily gyönyörûséges lakhelyen tartózkodjon. Mindazonáltal - közbenjárásod miatt - megengedünk neki egy jól táplált és könnyûléptû lovat, kantárral és nyereggel, valamint, hogy ne legyenek szolgák a tövisnyalábja mellett, és hogy engedélyünk révén lábai alatt hideg kõ legyen. Tehát fogd ezt a kristálybotot és távozz engedelmünkkel; de dobd be az elsõ folyóba, amit találsz.

Útnak eredtem tehát, hogy visszatérjek, és visszaértem a hölgyhöz, aki engem vezetett. Szolgálók nélkül, egy töviskötegen ülve találtam, lábai kényelmesen egy kövön pihentek, amit éppen akkor tettek oda, és egy igen testes és szépen feldíszített ló volt mellette, ezáltal meglehetõsen szerény büntetésben volt része. Leírhatatlanul hálálkodott és hozzátette:

- Térj vissza az Ég áldásával, barátom, mivel udvarunk titkaiból többet már nem ismerhetsz meg. Voltaképpen ugyanis az õ dicsõségük kétszer nagyobb és a mi büntetésünk kétszer rettenetesebb, s egyetlen élõnek sem szabad azt látnia.

Ezután lóra pattantam és egy szempillantás alatt a folyó mellé értem. Elhajítottam ott a kristálypálcát, és sértetlenül tértem vissza.