Guido Guinizelli

Vedut'ho la lucente stella diana

Láttam a fénylõ hajnalcsillagot,
Amely feltûnik, mielõtt a nap kél,
S mely ölt magára emberalakot,
Jó Úrnõm fénye szebb más hölgyekénél.
Fehér hóarcán gránátpír ragyog,
Szerelmes szeme fényesebb az égnél,
Hozzá senkit sem hasonlíthatok,
Hisz nincs, ki többet bírna ily erénynél.
Szép tisztasága, bája megrohant,
Ádáz csatába hív a sóhajokkal,
Hogy én a félszbe rejtem hangomat.
Látná, mint küzdök néma vágyaimmal,
Bár elfogadná szolgálatomat,
S gyógyítaná fájdalmam szánalommal.

Io voglio del ver la mia donna laudare

Igaz szavam csak egy hölgyet dicsér,
Szépsége rózsa, s liliom virága,
Esthajnal fénye fényével fel nem ér,
Szebb, mint az égbolt mindegyik csodája.
Idézi õt ég, s vízcsepp part füvén,
Virágok színe: bíbor és a sárga,
Arany, ezüst, és gyöngyöktõl fehér
Nyakék, szebb tõle Ámor arcvonása.
Halad az úton kedves-ékesen,
Akit üdvözöl õ, megtöri gõgjét,
S ki nem hitt benne, hitére tanítja.
Nem léphet hozzá, senki nemtelen,
S elmondon nektek legnagyobb erényét:
Nem gondolhat bûnöset az, ki látja.