Horváth Viktor:
A KERT[1]
– Részlet egy megjelenés előtt álló fantasztikus regényből –

Tehát, mire odaértünk, a két albán megbilincselve ült az út mellett a fűben, és többnyire mosolyogtak vagy egykedvűen néztek, időnként próbáltak halkan beszélgetni, de Losardék nem engedték nekik. Az előzetes letartóztatásban és vizsgálati fogságba került gyanúsítottak nem beszélhetnek egymással, mert így meghamísíthatnák az igazságot, ha együtt ugyanazt mondanák, ami más, mint az igazság. Hiszek az igazságban.

4. Hogyan fizetünk?

Az albánok gépjárjárműve a lehajtósávban harminchárom törékeny hermelinlábon toporogva várakozott. Ezüst drótokból hajtogatott helikopterváz volt, a csillogó fémhuzal csak a kecses kis helikopter körvonalait adta, éppen elfért benne két ülés, a helikopterecske falait a drótvázhoz tapadó, édes illatot árasztó óriás rózsaszirmok alkották, a szélvédő pedig szivárványosan csillogó szappanbuborékból volt. A sajátságos jármű egy konzol egyik végén lógott egy fényes láncon, és a konzol másik végén függő zafírgolyóbis tartotta egyensúlyban. Ó, milyen szépen, milyen szépen csilingelt az a gömb! A konzol a zafír gömb közelében élő repkénnyel befuttatott karcsú ezüst oszlopra támaszkodott játékosan himbálózva, így hol a helikopter billent lejjebb és a gömb lendült fölfelé, hol fordítva, ahogy a szellő a finom mérleghintát megmozgatta, győzött egyensúlyozni alant, az oszlop talapzatában a harminchárom hermelinlábacska.

Ideje volt, indulni V.-be, a kapitányságra, hogy kihallgassuk az albánokat. Beültettük őket Losard és Röhr autójába. Ők fogták el őket, tehát nekik is kell befejezniük, amit elkezdtek, ez szép szokás a rendőrségen. Mahr drogkommandós és Veronika drogkommandósnő a másik rendőrségi autóval követte a Losardékat, én pedig az albánokéval mentem utánuk, azt is be kell vinni valakinek, ott mégsem hagyhatjuk, meg aztán át is kell vizsgálni apróra, ugyanis nemegyszer még több terhelő bizonyíték kerül elő a gyanúsítottak gépjárműveiből.

A harminchárom hermelinláb nagyon fürgén és simán siklott V. felé, ám amint elindultam, és a tollas rotorok zizegni kezdtek fönt, a helikopter körbe kezdett forogni menet közben, himbálózott a láncon, és ráadásul rakoncátlanul billegett is fel le, ahogy a konzol másik felén billegő zafír gömb húzta-vonta. Én egy pontos, megbízható szakember vagyok, tapasztalt és kemény ám emberséges drogkommandó parancsnok, akárki megnézheti a személyi anyagomat, tizennyolc év szolgálat folyamán egyetlen hibát, egyetlen mulasztást, egyetlen apró szabálytalanságot sem követtem el, de most meg kellett állnom hányni. Ezt nem. Űrhajóskiképzést nem kaptam, ezt nem bírtam. Ezek az albánok nem normálisak, hiába.

Nyár volt, az úton nem volt forgalom, az árokban, a zöld fűben öklendeztem, az ég kéken ívelt a fák fölött, az óceán felől vakító felhők úsztak, és ahogy megkönnyebbültem, és sóhajtottam egyet, valami dallam keringett a nagy csendben:

Még ilyen hülyeséget! Komoly ember ilyet nem hall. Na jó, véletlenül hallhat, de nem vesz komolyan ilyet komoly ember, bár a rendőrök manapság vidáman komolyak, ahogy a televíziós sorozatokban is, tehát igazságosan humorosak, csakhogy kérlelhetetlenek a törvényes rend ellenségeivel szemben, ám a végén mégis viccesek. Megfordultam, hogy visszaszálljak a helikopterbe, hiszen a drogkülönítmény már lassan nyilván V.-be ért nélkülem, de ekkor megint hányingerem támadt, letérdeltem a fűbe, és valami kimondhatatlan sejtelem járta át egész lelkemet.

5. Az első lépés

Visszamentem a helikopterhez, leereszkedett elém a finom faragványokkal díszített elefántcsont lajtorja, felmásztam, és amikor elhelyezkedtem a vezetőülésen, kinyílt a kesztyűtartó, és kiesett belőle egy lapos csomag. Egyáltalán nem kellett volna azt a csomagot nézegetnem. Mindent átvizsgálnak a nyomozók a kapitányság garázsában, mindent. Ami mozdítható, azt pedig felvisszük az irodákba, és ott elemezzük, vagy szakértőket kérünk fel, ha alaposabb vizsgálatok szükségesek. Így van, erre gondoltam, hogy úgyis fel kell majd vinni a parkolóból, hát ezért tettem el azt a csomagot. Nem fért el a zsebemben, túl széles volt, de nálam volt az övtáskám, abba. Majd a kollégákkal együtt megnézzük, mi van benne.

6. Az ellenség neve

A kapitányságon a két albántól ujjlenyomatot vett Güven Örgöz bűnügyi előadó, amíg Nathanael Heerbrand címzetes törvényszéki informatikust vártuk. Heerbrand informatikust K.-ből, a szomszéd nagyobb városból kellett áthozatni a törvényszékről, hogy fordítson a kihallgatás során, hiszen akár beszéltek valamennyire németül a gyanúsítottak, akár nem, a törvény szerint tolmács nélkül nem hallgathatók ki külföldiek. Jogállamban élünk. Csakis akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha mindenkit, még a gyanúsítottakat is jogokban részesítjük, ez így van rendjén.

Mire a címzetes tövényszéki infirmatikus megérkezett, Lothar Paulmann helyettes segédfogalmazó lefényképezte Temüdzsint és Jiszügejt jobb profilból, bal profilból és szemből, és megkezdődhetett a kihallgatás. Temüdzsint vezették be elsőnek A vizsgálatot Joachim von Zwekhstein főfelügyelő vezette, többnyire ő kérdezett, a komputerhez Veronika Krespel drogkommandósnő ült, hogy majd jegyzőkönyvet készítsen, ha a dolgok olyan stádiumba jutottak. Heerbrand informatikus tolmácsolt. Először is megállapítottuk a személyazonosságot, felvettük a főbb adatokat, majd von Zwekhstein főfelügyelő vette át a szót:

-- Nos, mi volt az önök utazásának célja, tisztelt Temüdzsin úr?

-- N BGC DFI DTW QX K ? -- tolmácsolta a kérdést Nathanael Heerbrand címzetes törvényszéki informatikus.

-- N HVI A BZ PQÉ e& -- válaszolta albánul Temüdzsin.

Ám én eközben csak Veronika kisasszonyt néztem, már nem is tudom, mi történhetett velem, és amíg Heerbrand kolléga németre fordította a választ, én közelebb húztam a székemet kolléganőméhez, és halkan odasúgtam neki:

-- Ó, kedves, kedves Krespel kisasszony, kérem hallgasson meg!

-- Ez különös -- mondta elgondolkodva Joachim von Zwekhstein -- ne tekintse bizalmatlanságnak, tisztelt uram, de ez esetben hogyan lehetséges, hogy mégsem Albániából, hanem ahogy ön állította, Atlantiszból érkeztek ide hozzánk?

-- Kérem, nagyra becsült drogkommandó parancsnok úr, kérem szépen -- suttogta Veronika -- de hiszen munka folyik, nahát ilyet...

Nyilván kellemetlenül érezte magát, körülnézett, de meglepetten látta, hogy senki nem figyel ránk, hanem csendben ülnek, és az albánt nézik, aki közben röviden válaszolt valamit a főfelügyelőnek. Én még közelebb húztam a székemet Krespel drogkommandós kisasszony székéhez.

-- Veronika, kedves Veronika, kérem, nagyon kérem, látnom kell, beszélnem kell magával!

-- De hiszen ez... ez képtelenség! Azt kell hogy higgyem, ön tréfát űz velünk, tisztelt Temüdzsin úr -- mondta elhűlve von Zwekhstein főfelügyelő.

-- ûáz HHB>c qn f}B GJ -- fordította Heerbrand informatikus.

-- Ó, nagyra becsült parancsnok úr, kérem... kérem, hiszen kihallgatás folyik -- feszengett Veronika -- mi történt önnel? Mintha kicserélték volna!

-- Drága Veronika kisasszony, hogyan is mondhatnám el, mi történt, hiszen magam sem tudom, csak az bizonyos, hogy ön után immár úgy vágyakozom, ahogy a madarakat ragadja el a egy láthatatlan erő ősszel, és kényszeríti, igen, kényszeríti, hogy délre vándoroljanak, és valami különös előérzet imbolyog a lelkemben egy dallammal, amit ma délután hallottam először, de már nem tudom felidézni, csak az a sejtelem ül bennem oly nehezen.

-- Kérem, halkabban, halkabban! De kedves Hoffmann parancsnok, hiszen önnek verejtékcseppek ülnek a homlokán, és a szemében milyen furcsa fény gyúl, ha beszél! Aggódom magáért.

-- Szeretem magát. Olyan erőket érzek, amelyekkel a téli szelek sodorják kelet felé a tollat, hogy a fekete felhőkben átázott pihéit szétszaggatva hányják a Rodope bérceire.

Arra lettem figyelmes, hogy csönd van a szobában. Abban a pillanatba olyan érzésem volt, mint az iskolában, amikor tanórán valami érdekesről beszéltünk a hátsó padban, és csak a nagy csöndre néztünk föl, és vettük észre, hogy a tanár ott áll mellettünk, és arra vár, hogy abbahagyjuk a rendzavarást végre. Meg is ijedtem kicsit. Sok-sok év szolgálat alatt nem fordult velem elő ilyesmi, és nem is tartottam helyénvalónak. Semmit nem tartottam helyénvalónak, és most sem tartom helyénvalónak, ami nem szolgálja az igazság kiderítését. Lelkiismeret-furdalásom volt. Csakhogy kiderült, hogy nem az én fegyelmezetlenségem miatt lett csönd. Rám senki nem figyelt a gyanúsítottal folytatott, feltehetőleg felettébb érdekes beszélgetés miatt. Valamit mondhatott az az albán, amire hirtelen nem tudtak sem válaszolni sem kérdezni.

Végül von Zwekhstein összefoglalta az elhangzottakat egy tömör jegyzőkönyvbe, Krespel kisasszony begépelte, kinyomtatta, Temüdzsin készségesen aláírta, majd a főfelügyelő elvezettette, és kérte, hogy hozzák be a társát, Jiszügejt.

-- Tisztelt Jiszügej úr! -- kezdte a főfelügyelő, miután evvel a gyanúsítottal is végére jártak az adategyeztetésnek, és meggyőződött róla, hogy egymástól függetlenül ugyanazt vallják az útirányra és a megtett útra vonatkozóan -- tehát, önt is arra kérem, hogy mondja el, hogyan került gondosan tizenkét csomagra osztva több, mint három kilogramm kéküstökű merész aszat, más néven százszélű idegvirág az önök autójába.

Amíg Heerbrand címzetes törvényszéki informatikus fordított, és az albán motyogva válaszolt valamit, rajtam ismét erős nyugtalanság vett erőt, Veronikához hajoltam, és ismét izgatottan suttogni kezdtem:

-- Szeretett kisasszony, legalább egyszer találkozzon velem, nagyon szépen kérem, csak egyszer engedje...

-- De kedves Hoffmann parancsnokom, hiszen tudja, hogy én Losardé vagyok, és hogy ő milyen szenvedéllyel ragaszkodik hozzám, és ha egyelőre nem is fogadtunk sorsközösséget egymásnak a törvényes intézmények bevonásával, tudnia kell, hogy a kapcsolati szimmetria és egymás iránti bizalmunk milyen hűségre kötelez engem. Hah, nem, tisztelt Hoffmann úr, nem, kérem, többször ne is hozakodjon elő ezzel! De csitt, legyen tekintettel legalább rám, ha már ön akadályozza a hivatali munkavégzést, legalább engem hagyjon figyelni!

-- Még ilyet! Ez... de hiszen ez... ön bizonyára meghibbant! Megőrült a barátjával együtt! Hogy juthat eszébe ilyen ötlet, és hogy vonhat bele képtelen meséjébe belügyi alkalmazásban álló munkatársakat -- hallatszott Joachim von Zwekhstein felháborodott hangja -- lássa be, tisztelt Jiszügej úr, hogy ha holnap ön ugyanezt mondja K.-ben Dr. Erasmus Spikher főtörvényszéki bíró előtt, aki majd az önök vizsgálati fogságba helyezéséről dönt, és aki a kihallgatásán készült jegyzőkönyvet az ügyészségre továbbíttatja majd, akkor nemcsakhogy lehetetlen helyzetbe hozza, hanem nevetségessé is teszi magát, és ugyanez vonatkozik Temüdzsin úrra is, kérem, igen, az ön társára. Mégis csak példátlan, hogy türelmünkkel visszaélve...

-- Kérem, igen tisztelt főfelügyelő úr, így nem tudok fordítani -- szólt közbe óvatosan Heerbrand címzetes törvényszéki informatikus.

-- Oh, elnézését kérem, tisztelt informatikus úr, persze, persze, hiszen nem is hagytam önt szóhoz jutni! De hát csodálkozik? Mondja meg ennek a jóembernek, legyen szíves, hogy most még magunk között vagyunk, ki sincs nyomtatva a vallomása, gondolja meg magát, és mondjon igazat, és enyhítő körülményként veszi majd tekintetbe a bíróság! De ejnye! Mi erről a véleménye hű kollégánknak, Hoffmann drogkommandó parancsnoknak? Kedves Hoffmann, csak nincs rosszul?

Amint rájöttem, hogy Zwekhstein főfelügyelő úr engem szólított meg, úgy csináltam, mintha Krespel drogkommandósnőhöz hajolva csak a monitorra kerülő szöveget követném teljes figyelemmel, de így is csak a szerencsének köszönhettem, hogy nem kerültem kínos helyzetbe. És annak, hogy a főfelügyelő figyelmét ismét elterelte az albánt győzködő Heerbrand informatikus.

-- dg -- mondta végül Jiszügej

-- Nem -- fordította Heerbrand informatikus -- nem változtat a vallomásán.

-- Nem... nem, egészen jól vagyok, nagyra becsült főfelügyelő úr -- mondtam von Zwekhsteinnek, de ő már nem rám figyelt.

-- Hát jó. Így is jó. Tisztelt Krespel kisasszony, kérem írja tehát!

Ekkor Veronika legépelte, amit Joachim von Zwekhstein diktált, hogy kinyomtassa és aláírassák Jiszügejjel, de én nem tudtam türtőztetni magam, és azt hiszem, nagyon otromba módon, miközben gépelt, sutyorogtam Veronika fülébe a helyiségben ülő kollégák és a gyanúsított jelenlétében, nem törődve a diktáló főfelügyelővel.

-- Kavargó örvény, igen, kavargó, magasan kavargó! az égig, huj, huj, az égre, az égre! Recésen tépett szívembe, hajaj, föntről jégcsapokat döf az anyó forró idegeimbe!

Von Zwekhsteint teljesen lekötötte a jegyzőkönyv megfogalmazása, valószínűleg nem vett észre semmit. Befejezte a diktálást, és miközben a nyomtató dolgozott, elgondolkodva mondta:

-- Pszichiátriai vizsgálatot fogok javasolni. De erről természetesen Spikher főtörvényszéki bíró úr fog dönteni. Mindenesetre kérem, értesítsék Dr. Liese Räuerin rendkívüli igazságügyi elmeszakértő asszonyt!

Ekkor rángás futott végig rajtam, kellemetlen hűvösséget éreztem, és leestem a székről.

-- Ó, kedves Anselmus -- sóhajtotta Veronika -- a szerelem mindig égi! Mindig égi, és édesen mosolygó tündérek tüzes tőrével veri keresztül szívünket.

Ezzel felugrott, és kibomlott golyóálló mellényében, arcát keszkenőjébe rejtve kisietett a hivatali helyiségből.