Hajdu Lívia
végzett bölcsész (Károly Gáspár Református Egyetem)
Lázár Ervin A fehér tigris című művének „mesés” és „regényes” vonatkozásai

Propp A mese morfológiája című könyve szerint a meséket állandó és változó komponensek alkotják, és ezek alapján lehet a szereplők funkcióját behatárolni. Amikor Lázár Ervin regényét, A fehér tigrist meseként kezdjük olvasni, könnyű rátalálni azokra az elemekre, melyek a varázsmesék gerincét alkotják. A funkciók sorrendje – melynek Propp szerint állandónak kell lenni – A fehér tigrisben más, mint a tündérmesékben, sőt, a „mesei vonal” néha csak nehézkesen követhető nyomon. A Propp által körülírt 31 funkcióból pedig csak 21-nek van meg a megfelelője.

Az első nyolc funkció az előkészítő szakasz. Érdekes, hogy a „mesegerincnek” már rögtön az első „csigolyája” hiányzik. A kezdő szituáció után ugyanis kimarad az első funkció, melyet Propp eltávozásnak hív. A népmesékben fontos a családi háttér: hős az otthon melegét hagyja ott, mikor vándorútra indul, és oda is tér vissza, vagy új családot alapít. A fehér tigris kezdő szituációja merőben eltér ettől a formától. Realisztikus, majdnem dokumentumszerű leírás arról, hogyan jutott el Makos Gábor aznap a Sárkányba és hogyan szegődött hozzá a tigris.

Az eltávozásban Propp szerint a család egyik tagja távozik el otthonról, mehet erdőbe, dolgozni, vagy bárhová, még a túlvilágra való útrakelés, a halál is ide sorolható.[2] Makos Gábornak (ha őt tekintjük hősnek a mese elején) azonban nincs is családja, nincs ki eltávozzon, hacsak nem az ő Sárkányba való útját vesszük annak, ám ez esetben sem tudjuk, hogy honnan indul. Ebből a szempontból tehát nyitott a mese eleje ugyanúgy, mint a vége. A mesének az a műfajmeghatározó elve, mi szerint a kiosztott szerepek stabilak és kötelező érvényűek minden mesében,[3] A fehér tigrisben megdőlni látszik. A funkciók sorrendje nem állandó, mint a tündérmesékben, még a szereplőknek kiosztott szerepek is fölcserélődnek egyes esetekben.

A második funkcióhoz, a tilalomhoz már úgy érünk el, hogy Makos Gábor rendelkezik a csodás segítőtárssal. Pontosabban rendelkezik is vele, meg nem is, mert nem tudja mivégre került melléje az állat, azt meg még inkább nem, hogy mit kezdjen vele. A hősnek kiadott tiltó parancsot Makos Gábor bezárásának fogtam föl. Korlátozzák emberi szabadságát, sőt a tigris által kapott teljes, mindenre kiterjedő szabadságát is megpróbálják rácsok mögé szorítani, mindezt az áldozatnak kijáró védelem pajzsa mögül.

Propp úgy véli, hogy a tilalom kimondása után mindig valamilyen katasztrófának kell bekövetkezni, ezzel szemben Makos Gábor életében nem következik be katasztrófa. E helyett kezdetét veszi a lassú őrlődés, melynek Szolga Erzsébet váratlan – majdhogynem csodás - megjelenése vet véget. Érdekes az a momentum is, hogy a tiltó parancs nem segítőtárstól, hanem Makos Gábor akkori ellenfelétől származik.

A második és a harmadik funkció szorosabban összetartozik a szerkezeten belül. Ugyanis ha van kiadott tilalom, akkor azt meg kell szegni, hogy a kalandok megkezdődhessenek. Makos Gábor szokatlanul hosszú idő után, csak a hetedik részben szegi meg a parancsot, így annak kiadása és semmibe vétele közé beékelődik néhány más funkció. Ennek talán az lehet az oka, hogy Makos Gábor nem képes kiszakadni a valós világból és nem tud hinni a csodában. Kitörése is csak földi szükségleteinek – evés, ivás, friss levegő – kielégítése miatt következik be. (Éles kontrasztban áll ez azzal a ténnyel, hogy a tigris soha nem eszik, vagy iszik – egyáltalán, semmiféle evilági ellátmányra nincs szüksége.) Közvetlenül a rácsok föltétele után eszébe villan Makos Gábornak az ellenállás lehetősége, de megijed és elveti a gondolatot.

A harmadik funkció, a tilalom megszegése ezek szerint hátrébb szorul. Makos Gábor háromszor kísérelte meg a kitörést, és harmadszorra sikerült csak neki úgy-ahogy saját akaratából, de inkább a tigris „rábeszélésére” hallgatva kiszabadulnia. Azért írtam, hogy ez inkább a tigrisnek volt köszönhető, mert az állat többször nekiment a vasajtónak parancsszó elhangzása nélkül is. Mindenáron szabadulni akart, de nem hagyhatta magára Makos Gábort. Ott kellett lennie, ahol ő, még akkor is, ha idegsokkos állapotba került tőle.

Az első kitörési kísérletig Makos Gábor azon kívül, hogy nem hagyhatja el a szobáját, zavartalanul tengetheti napjait. Káptalan emberei jól megetetik, Adrien odajön hozzá és sajnálja, egyszóval nem szenved hiányt semmiben. Szolga Erzsébetnek levelet ír, és addig, amíg a lány nem érkezik meg, Adrienbe kapaszkodik. Itt található meg a negyedik proppi funkció, a tudakozódás. Szorosan kapcsolódik hozzá az ötödik funkció, az értesülésadás. Makos Gáborhoz fotóriporterek érkeznek, hogy felvételeket készítsenek a fehér tigrisről. Mindenféle kérdéseket tesznek föl neki, amire a fiú „csak kurtán, olykor csupán egy röpke igennel vagy nemmel felel.” Makos Gábor nem szívesen ad ki információt csodás segítőtársáról, maga sem tudja miért, de itt jó hőshöz méltóan viselkedik, nehezíti az ellenfél dolgát. Mutatványt egyáltalán nem végeztet a tigrissel, arra a kérdésre pedig, hogy igaz-e, hogy a golyó nem fogja az állatot, ’nem tudom’-mal felel. A tudakozódás az ellenfél törekvése arra, hogy mindent megtudjon a hősről. A történet ezen pontján még Makos Gábor számít hősnek és Káptalan ellenségnek. Ezért ide tartoznak a főhadnagy Makos Gáborhoz intézett kérdései, valamint az őrszemekkel való figyeltetés is. Az értesülésadást mindenesetre Makos Gábor igyekszik gátolni, Káptalan pedig mindent megtesz, hogy kilesse ellenfele legapróbb megmozdulásait is. Mindenki szerepének megfelelően viselkedik.

A hatodik funkciót Propp cselvetésnek hívja. A cselvetés az ellenfél aktív közreműködését igényli, ugyanis itt az a feladata, hogy becsapja, megtörje a hőst, hogy hatalmába kerítse. Ezért tünteti el Káptalan Szolga Erzsébet leveleit, sőt megírja a lánynak, hogy Makos Gábor külföldre szökött. A kulcs, amit Makos a rácsokhoz kapott nem ér semmit, mert a főhadnagy egy keresztpántos vasajtót szereltetett a rács mögé. Ezzel is becsapja a férfit, mert egy bizonyos szabadság illúzióját kelti benne, ami viszont csak egy pár lépéssel hosszabbítja meg a hős mozgásterét.

Makos Gábor megtörése már közeleg, hiszen nem bírja tovább a bezártságot, a várakozást és az emberek hiányát. Káptalan tehát majdnem eléri célját, mert Makos Gábort ereje fogytán látja. Ez a funkció már a kézrejátszás, melyben Makos Gábor a főhadnagy szeme láttára enged utat a kétségbeesésnek, így megerősíti ellenfelét abban a hitében, hogy az jól teszi, amit tesz, hiszen ily módon hamarosan célba ér. A károkozás, mint nyolcadik funkció lezárja az előkészítő szakaszt, és kibontja a bonyodalmat. Ez a műben Adrienék kilakoltatásának felelhet meg, mivel ez váltja ki Makos Gábor első szabadulási kísérletét. Propp megfogalmazásában itt az ellenfél veszteséget okoz a család valamelyik tagjának, de a regényben Makos Gábort – családja nem lévén – érinti közvetlenül a károkozás, mely után teljesen magára marad.

Benne van ebben a részben a főhős összes búja-baja. Adrienék eltávolítása azért érinti olyan érzékenyen, mert még nincs mellette Szolga Erzsébet. A felüvöltés a felismerésnek szól, hogy Káptalan becsapta a vasajtóval. Az pedig, hogy ő maga kezdett nekiesni az ajtónak, azt mutatja, hogy egyáltalán nincs tudatában annak, hogy miért és kit kapott maga mellé segítőtársnak. És ez Makos Gábor legnagyobb búja – baja, csak ő nem tud róla. A mesei hős a csodás segítőtárssal végezteti ez ilyen emberfeletti, nehéz feladatokat, és bízik benne, vagy legalább tudomásul veszi, hogy van. Az a kiadott ’Vissza!’ parancs pedig egyáltalán nem az egyetlen lehetséges reakció volt.

A második kitörési kísérlet rögtön az első után következett be. Káptalannal veszett össze másnap Makos Gábor, melynek az eredménye volt ez az újabb próbálkozás, ám ez is megfutamodással és megfélemlítéssel végződött. A tigris itt már nagyon szenved, tenni akar valamit, és az ebből adódó feszültség miatt sokszor „szinte emberi sírásnak tűnt a hangja.” A végleges kitörés előtt tigris és gazdája közelebb kerülnek egymáshoz, Makos Gábort a tigris barátságos, mélybarna szeme lenyugtatja. Káptalan hatalmaskodása következményeképp kerül sor a várva várt szabadulásra. A főhadnagy most már minden színlelt kedvességet mellőzve el akarja pusztítani Makos Gábort a tigrissel együtt. A fiú akkor adja csak ki a megváltó parancsot a tigrisnek, mikor az állandó reflektorozással az őrületbe kergetik, és a tigris „földöntúli fényben égő szemével” a „szájába nézi” azt, hogy „Intézd el őket! Menj!”[7] Végre megszegi Makos Gábor a tilalmat, beteljesedik a harmadik funkció is.

A kilencedik funkció, a bekapcsoló mozzanat kimozdítja a hőst otthonról, ezzel kezdődnek meg a kalandok. A fehér tigris hetedik része állítható párhuzamba ezzel a funkcióval, melyben Makos Gábor – legyőzve Káptalan seregeit – elindul tigrisével a város felé. Néptelen utcákon visz az útja, mindenki visszahúzódott a tigristől való félelmében. Ekkor Makos Gábort meglövik egy emeleti ablakból, így dolgavégezetlenül – ételt és italt akart szerezni –kényszerül visszatérni az Attila utcai házba. Az első útrakelés tehát balul végződött. Súlyosabb baj is lehetett volna belőle, ha nem érkezik meg Szolga Erzsébet. A tündérmesékben a segítőtársat ki kell a hősnek érdemelni az adományozó által kitűzött próbák leküzdésével. A fehér tigrisben ezzel szemben az adományozó nem ad feladatot a hősnek, így a tizenkettedik funkció – az adományozó első funkciója – kiesik. Ebben a funkcióban a hőst azért vetik alá próbának, vagy azért kérdezik ki, hogy elnyerje a segítőtársat. Makos Gábornak két segítőtársa van a mesében, az egyik a csodás, misztikus tigris, a másik pedig a nem kevésbé, de földi értelemben csodás Szolga Erzsébet. A lány éppúgy teljesíti Makos Gábor minden kívánságát, mint a tigris a parancsait. A hős tehát rendelkezik egy misztikus lénnyel, akinek létezését nem érti, és egy földi társsal, aki értené a misztikus sugallatait, de akire meg Makos Gábor nem hallgat (csak nagyon ritkán). A hősnek megvan az esélye arra, hogy ha nem is tud áthangolódni a tigris által képviselt csodás világra, legalább annak földi közvetítőjére hallgasson. Mivel a tigris már a mese elejétől fogva Makos Gáborral van (ráadásul teljesen véletlenszerűen), most csakis Szolga Erzsébet „elnyeréséről” lehet szó. A tündérmese törvényei kimondják, hogy a segítőért meg kell küzdeni, Makos Gábor azonban a kisujját se mozdítja, hogy ezt megtegye. Nem a hős indul itt keresőútra, hanem a segítőtárs jön helybe egy másik fontos női alak, Adrien hívására.

A tizenharmadik funkció létjogosultsága a tizenkettedikéhez van kötve: a hős reagálása az adományozó tettére. Ez a funkció csak akkor állja meg a helyét, ha Adrient fogjuk föl adományozónak. A hősnek azonban nem kerül semmilyen erőfeszítésébe a segítőtárs megszerzése, a lány azért hívta Makos Gáborhoz Szolga Erzsébetet, mert szerette a fiút és nem akarta, hogy szenvedjen. Ám ha Proppnak arra a megállapítására gondolunk, hogy „a mesekutatásban csak az a kérdés a fontos, hogy mit csinálnak a szereplők, az azonban, hogy ki és hogyan cselekszik, másodlagos”,[8] akkor megmaradhatunk annál az álláspontnál, hogy Adrien volt az adományozó, és ő adta Makos Gábornak Szolga Erzsébetet. Ez azonban vitatható. Az mindenesetre tény, hogy Makos Gábor nagyon örült Szolga Erzsébetnek, megváltás volt számára a lány érkezése.

„Kiugrott az ágyból (Makos Gábor), odatámolygott az ajtóhoz, szélesre tárta, az öröm könnyei elhomályosították a szemét, de így is nagyon jól látta a konyha közepén álló mosolygó lányt: Szolga Erzsébetet. Szorosan átölelte, még sebe fájdalmával sem törődött, megduzzadt, láztól égő karját a lány nyaka köré fonta.”[9]

A tizenötödik funkció, a kalauzolás, A fehér tigrisnek alighanem legfontosabb eleme. Ebben a hős eljut arra a helyre, ahol keresése tárgya található. Az erdei házba is Szolga Erzsébet révén költöznek, Makos Gábor ragaszkodott volna a városhoz.

Makos Gábor tehát eljut az erdőbe, ahol rá kellett volna neki jönnie, hogy milyen parancsot vár a tigris, mikor emberi értelemmel teli szemeit rá emeli. Makos Gábor azonban nem jön erre rá, nem találja meg amit keres – lévén, hogy az egy másik, tőle távol álló birodalomban van –, hősként csúfos vereséget szenved. (Itt jön viszont Káptalan, akinek a kálváriája csak most kezdődik. Ő jobb, Makos Gábor rosszabb ember lesz a hegyen.) A keresés egészen addig tart, míg Makos Gábor a balul kiütött „vaddisznócserkészés” után Bácski erdész érdekében el nem távozik a hegyről.

A küzdelemmel folytatódik a történet, ami a tizenhatodik funkciónak felel meg. A küzdelemben Makos Gábor győz, a Káptalan által kivezérelt sereget kergeti szét a tigrissel. A tigrises ember aratta győzelem után még sincs olyan érzésünk, hogy győzött volna a jó. Makos Gábor ugyanis csak fegyvert látott a tigrisben, melynek segítségével érvényt szerezhet pillanatnyi akaratának. Esze ágában sem volt az igazság mint eszme mellett kiállni. Hatalmi mámora Makos Gáboron ezen túl csak egyre jobban elhatalmasodik, míg teljesen bele nem őrül. Ezt mutatja az időről–időre föltörő ideges nevetés. Makos Gábor egyre önzőbb, fölényesebb lesz, és ettől a pillanattól kezdve folyamatosan elüldözi maga mellől a körülötte élőket.

Makos Gábor szinte várja a Főnökkel való megütközést, bízva a biztos győzelemben, elég pökhendi módon vonul elé kívánságával-parancsával. A tigris fegyverekkel szembeni föllépése egyenes és megalkuvást nem tűrő. Minden fegyvert szemvillanásnyi gyorsasággal tesz tönkre, tapos rá, vagy csavar ki a hordozója kezéből. A tigrisnek a Főnök hatalmának megtörése egy lépés annak a célnak az irányába, amit képvisel. Ugyanazt a tettet – a Főnök megfélemlítését - követik el, de kétféleképpen értelmezik. Makos Gábor az imént említett „hatalmának örvendő” módon, a tigris viszont a város védelme érdekében, zsarnoktól váltotta meg az embereket.

A Főnök napjai innentől kezdve meg vannak számlálva. Lestyán anyja után egyre többen fordulnak Makos Gáborhoz, az igazságtevőhöz, hogy változtasson keserű életükön. Ezt a felelősséget, a mások sorsának megváltozatását Makos Gábor nem vette komolyan. Itt kellett volna a Főnök helyébe lépnie, hogy igazi hős lehessen, ezt azonban nem teszi meg, így itt bomlik fel a varázsmesei szerkezet, a funkcióknak egyre nehézkesebb megfelelőt találni. Ha a mese itt ért volna véget, a tipikus „boldogan éltek, míg meg nem haltak” mondattal, népmesei véggel záródna a történet. A hős ugyanis vívódásai után megküzd az ellenféllel és győz, jöhet a lakodalom. A mese azonban folytatódik, és benne Makos Gábor megelégszik az erő tudatával, a hatalom elfogadásával.[13] Ezzel azonban nem lehet a világot megváltani.

A hőst a tündérmesékben a küzdelem után megjelölik valamilyen módon. Ennek a funkciónak a neve megbélyegzés, és mindenképpen dicsőségére válik a hősnek. A Makos Gáborra sütött bélyeg azonban egyetlen hősnek sem válna tiszteletére. Az emberek úgy félnek tőle, mint az égő tűztől, ezzel párhuzamosan a férfi fokozatosan magára marad. Egyre inkább az ellenfél ismertetőjegyeit veszi magára. Az igazságtevőnek nevezik ugyan, ám ettől Makos Gábor csak „boldog volt és szégyenkezett”. „Már hadseregem is van – gondolta némi mélabúval.”[14]

A kezdeti baj vagy hiány megszüntetése következne, ha a történet varázsmesei vonalon haladna tovább. Valaminek a hiányérzete azonban csak fokozódik a műben, ahogy a félelem egyre inkább elhatalmasodik az embereken, az őrület pedig Makos Gáboron.

Igazságtevő lett igazságérzet nélkül, hadvezér ambíciók nélkül, mások sorsáról döntő ember felelősségérzet nélkül.

Innentől kezdve néhány motívumnak megtaláljuk ugyan a regénybeli megfelelőjét, ám ezek a hőshöz kapcsolódnak, Makos Gábort azonban épp most fosztottuk meg ettől a szereptől. Ezek a funkciók a visszafordulás és az üldözés. A visszafordulás funkcióján belül Makos Gábor visszatér az Attila utcai házba és tigrise mögé bújva, innen tartja sakkban a várost.

Ezekkel a mondatokkal hárítja el Makos Gábor magától a városvezetés felelősségét, ám ugyanakkor igényt is tart arra, hogy minden a neki megfelelő úton menjen tovább. Vezetői beosztást csikar ki magának magasabb fizetéssel, aminek ellenére csak a megadott tisztelet miatt jár be dolgozni, a városvezetőt pedig állandóan zsarolja, mihelyt az megfeledkezni látszik Makos Gábor tigrisadta hatalmáról. Szolga Erzsébet ezzel szemben rendszeresen dolgozni jár, igyekszik fönntartani a normális életvitel látszatát. A tigris is egyre jobban megsínyli gazdája hatalommámorát és ugyanúgy elszigetelődik mindenkitől, mint Makos Gábor. Egyedül a gyerekek nem féltek az állattól, így tigrisnek és gazdájának kedvenc helye a játszótér lesz. Mikor ez az utolsó kapocs is megszűnt a külvilággal, Makos Gáborban „mérhetetlen szeretet ébredt tigrise iránt, úgy érezte, az állat legalább annyira megbántódott, mint ő.”[17] Ezek a pillanatokra fölébredő kétségbeesett érzelmi megnyilvánulások azonban egyre ritkulnak, és Makos Gábor ugyanolyan zsarnokká válik, mint akit nemrég még ő üldözött el a város éléről, akinek hangja már nem hasonlított ahhoz az emberéhez, akit Szolga Erzsébet szeretett.

A férfi a Sárkányban tett harmadik látogatás alatt süllyedt a legmélyebbre. Csodás segítőtársa ettől az estétől kezdve folyamatosan veszít varázserejéből és fehér színéből. Az állat fájdalmas nyöszörgésétől és szürkülésétől Makos Gábort „csüggedés fogta el, elmulasztott nagy lehetőségek homályos bánata ülte meg, már csak felibül–harmadából mosta le az állat oldalát, azzal sem törődött, hogy a folt nem tűnt el teljesen, egy tenyérnyi darabon hamuszürke maradt a tigris oldala.”[18] A legnagyobb baj az, hogy csak homályos bánat ülte meg Makos Gábort a beteges állat láttán, és nem éles fájdalom hasított bele. Egyike ez azoknak a pillanatoknak, mikor fölcsillan benne a másik világba való átlépésnek a lehetősége, ám ezt követően megint beleesik a mély depresszió csapdájába. Az adományozót, Adrient meggyalázza, Káptalant inasává degradálja, Szolga Erzsébetet pedig vissza akarja magához kényszeríteni. Káptalan nem fél Makos Gábortól, így itt merül fel annak a lehetősége, hogy ő legyen az új hős. Küzdelme ugyanis töretlen Makos Gábor ellen és Szolga Erzsébetért.

Káptalan megkínoztatása és Makos Gábor nőkkel való bánásmódja váltja ki a város népéből a lázadást, mely bevezet az utolsó azonosítható funkcióba, az üldözésbe. Makos Gábort elűzik a városból, miután gazdája gonoszkodásai után a tigris elvesztette varázserejét és nem volt képes többé Makos Gábor parancsait teljesíteni. Makos a végső elmagányosodástól való félelmében megpróbál elveszett földi–segítőtársa - Szolga Erzsébet - mellé újat szerezni, és görcsösen ragaszkodik minden emberi lényhez. A Fartus Ilona megszerzése tett kísérlet vet véget Makos ámokfutásának, a gyáva fekete tigris ellen már egy baltával hadonászó ember is hatékony fegyver – Makos Gábornak menekülnie kell.

Hogy hová lett a mese többi része, azt nem lehet tudni. Hátra lenne még az üldözéstől való megmenekülés, a hős felismeretlen hazaérkezése, az álhős jogtalan követelései, a nehéz feladat megoldása ami a felismeréshez vezet, az álhős leleplezése, megbüntetése, majd a mese végén a lakodalom. Nincs boldog mesei vége A fehér tigrisnek, a hős elveszíti segítőtársait, és elüldözik, mint az álhősöket szokták.

A fehér tigris mesei szerkezete – mint láttuk – a proppi huszonegyedik funkciónál véget ér. Ennek a legfőbb okát abban látom, hogy A fehér tigris csak részben tartozik a mesei műfajhoz. Ha eltekintünk attól, hogy meglássuk benne a mesés elemeket, egy másik műfaji kategória, a fantasztikus regényé áll hozzá a legközelebb. A fehér tigrisnek sok vonása támasztja alá ezt a feltevést, melyeket főképp Maár Judit A fantasztikus Irodalom és Todorov Bevezetés a Fantasztikus Irodalomba című munkáival próbálok meg igazolni.

Nézzük meg először azokat a vonásokat, melyek A fehér tigrist eltávolítják a mesétől és a fantasztikus regény közelébe sodorják. Lovász Andrea szerint van egy műfaj, melyben a regény a mesével együtt van jelen, ez pedig a meseregény. A meseregény szerinte olyan mese, ami regény, és olyan regény, ami mese.[19] Ezt a meghatározást érzem én a legközelebb állónak A fehér tigrishez, mert tagadhatatlan mesei vonásai mellett mégis van benne valami, ami megkülönbözteti mondjuk A manógyár, vagy a Bab Berci kalandjainak meséitől. Az első különbség, ami rögtön ránézésre föltűnik, a terjedelem. Ha belelapozunk A manógyár meséibe, észrevesszük, hogy egy – két oldalnál egyik sem hosszabb. Ugyanez a helyzet a Bab Berci kalandjaiban is. A fehér tigris ezzel szemben körülbelül százötven oldal. A mű hossza sok mindenre lehetőséget ad az írónak, amire a mesei terjedelem kevés. Ki tudja bontani a szereplők jellemét, és érzékeltetni tudja a pszichikus tartalmat is.[20] Vegyünk egy mesét példaként A manógyárból, mondjuk a Tótágas címűt. A mese röviden arról szól, hogy Frukkancsnak bebizonyítja az apukája, hogy Demeter nagymamája igenis tud kézen járni. Demeter nagymamája épp sétálni indult, mikor Frukkancsék megérkeztek, hogy megbizonyosodjanak a nagyi kézenjárási képességeiről. A bizonyíték nem váratott sokáig magára, hiszen a nagymama már eleve kézen állva nyitott ajtót. Ettől a pillanattól kezdve pedig tótágast állt a világ. Frukkancs apukája is kézállásba helyezkedett, majd Frukkancs is, így indultak útnak. Az utcán akivel csak találkoztak, az leküzdhetetlen vágyat érzett arra, hogy kézen járhasson. Kézen állt a rendőr, kézen állt Baramburác Bumburác, a hírhedt csirkefognok, kézen állt a köszvényes Duzma úr is - aki talán a legboldogabb volt, hogy fölfedezte a járásnak ezt az új módját, hiszen a köszvénye miatt már hetek óta el sem hagyhatta a házát -, a végén már egész Párizs, London, Bogota és Bujumbura lakossága is kézen járt. Ám történt még egy fontos dolog a kézenjárás mellett. Az emberek zsebéből kihullottak a mobiltelefonok, a rendőréből a bilincs, a fegyver, valamint Baramburác Bumburác, a hírhedt csirkefognok körözési fényképe is. Az egész világ a feje tetejére állt, és elhagyta azt, amire így már nem volt szüksége. És mindenki boldog volt.

A fehér tigrisnek sok közös vonása van ezzel a mesével. A világ itt is tótágast áll, a tigris állít mindent a feje tetejére. Az azonban nem olyan föltűnő, mint A manógyár meséjében. Elrejti a szereplők hiteles, komoly alakja, az e világhoz kötött problémáik, és a sok-sok ember, aki a tigris hívása ellenére sem akar tótágast állni. (Elsősorban Makos Gábor nem akar tótágast állni). És a mese végén senki sem boldog. E helyett a szereplőkről sokkal többet megtudunk, de nem az írótól, hanem saját maguktól. A csak néhány vonással bemutatott alakok cselekedeteik révén válnak megismerhetővé, abból derül ki, hogy jók e vagy rosszak, hogy történet elolvasása után az olvasó miként ítéli meg őket. Lázár Ervin soha egy szóval nem mondta ki, hogy Makos Gábor gonosz, vagy hogy Adrien jó. A szereplők egymáshoz való viszonyából válik világossá a szereposztás, ez alapján tudunk véleményt alkotni a történet végén. Ezért lehet az, hogy A fehér tigris szereplőit nem lehet egyféleképpen megítélni. Makos Gábor lehet gonosz is, áldozat is, Szolga Erzsébet is lehet áldozat, esetleg bukott hősnő, Káptalan pedig vagy osztozik Szolga Erzsébettel az áldozat szerepén, vagy hőssé válik Makos Gábor helyett – mindez az olvasóra van bízva.

Van még egy fontos hasonlóság a Tótágas és A fehér tigris között. Az egyikben egyszerűen kiesnek a bilincsek, fegyverek a rendőr zsebéből, míg a másikban a tigris rombolja szét őket nagyon következetesen, míg erejéből futja rá. A lényeg, hogy egy tótágas-világban nincs helye fegyvernek.

A Tótágasban egyértelműbb a szimbólum, a fejen állást nem kell szó szerint érteni, és mindenki tudja – sejti, hogy hogyan is kell érteni. Ez az egyértelműség foszlik szét A fehér tigrisben. A teljesen hétköznapi Makos Gábor lehet bárki a villamosról, vagy a sarki boltból, a tigris ugyanúgy fölbolygatná bárki életét, aki mellé társul szegődne, és még ha a szilárd és magabiztos Szolga Erzsébet is megtörik a végén, akkor ugyan mi történne velem. Talán ez lehet az első gondolat, ami az olvasó eszébe jut, és miért is ne azonosulna a szereplőkkel, mikor egyik sem idegen tőle a kezdetben, még Makos Gábor sem. A jelentés tehát itt bonyolultabb, a gondolkodás mélyebb rétegeit mozgatja meg, és minderre a terjedelem ad lehetőséget.

A fehér tigris referenciális vonásai emelik ki azt a kettősséget, melyben mítosz és ráció, fikció és valóság együttesen jelenik meg.[21] A félelem – mely a regény szereplőire biztosan jellemző, az olvasónál is megjelenhet – e két világnak a hirtelen összeolvadásából származik. Mikor fentebb a fantasztikus irodalom körébe soroltam a regényt, azt azért tettem, mert a fantasztikus irodalom egyik elengedhetetlen szervező eleme a félelem, ami A fehér tigrisben sokszor, és sok formában előfordul. Mégis miért játszik a regényben ilyen fontos szerepet ez az érzés? Bruno Bettelheim a félelem kialakulását a rend és világosság helyén megjelenő káosz, zavar, sötétség megjelenítésével magyarázta[22]

Nézzük meg most azt, hogyan irányítja a félelem a regényt, és hogyan hozza létre a sötét, kaotikus világot. Induljunk ki abból a feltevésből, hogy a félelem elsősorban a magányos embereket keríti hatalmába, akik elszigetelten élnek, és nincsenek normálisnak mondható emberi kapcsolataik.[23] Ebből a szempontból Makos Gábor ideális alanya a fantasztikus regénynek, hiszen magányosan él egy albérleti szobában. Családja nincs, menyasszonya is egy távoli városban lakik, de még mikor a lány Makos Gábor társává válik sem tudja megszüntetni a fiú magányát, csak enyhíti egy ideig. Tüskés Tibor is a félelem alapján osztja a regényt két részre. Az elsőben szerinte Makos Gábor volt az üldözött, ő félt, a másodikban ő válik üldözővé, tőle félnek. A kettő közötti fordulat pedig valahol az erdészházba költözés körül zajlik.[24]

Ez a képlet azonban túl egyszerű. A fordulat valóban az erőben következik be – nem a költözéskor –, de nem Makos Gábor félelmét és a tőle való félelmet választja el egymástól. Vannak motívumok, melyek a mese mindkét részében fölbukkannak, csak a másodikban mindig komolyabb, tragikusabb színt kapnak. Ilyen például a nevetés motívuma.

Az első nevetés még ártatlannak tűnik a másik kettőhöz képest, bár már sokat sejtet. Ha olyan ember kezébe kerül hatalom, akinek tetszik az, ha félelmet kelt, magában hordozza az őrületbe jutás veszélyét. Az emberek ugyanis folyamatosan féltek a fehér tigristől, és ezt a félelmet Makos Gábornak tudnia kellett volna kezelni. Mivel azonban másoknak ezzel a fajta kiszolgáltatottságával nem tudott bánni, áldozataivá tette a tőle félőket. Ő maga is beleőrült, és másokat is megőrjített. A második nevetőgörcs a Főnök elbukásakor tört rá Makos Gáborra, mikor a korábban még rettegett városvezért megalázva látja. A harmadik nevetőroham pedig Káptalan kinevezésekor kapta el, egy újabb következményeként a tőle félő emberek behódolásának. Az a törvényszerűség tehát, hogy a meghódolás csak fölerősíti a hatalmaskodó agresszióját, Makos Gábor esetében igazoltnak látszik.

Egy másik példa a történet mindkét részében megjelenő motívumokra Makos Gábor félelemhez való viszonya. Nem tökéletesen igaz az, hogy az első részben Makos Gábor fél, utána pedig tőle félnek. Makos mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy tiszteljék – féljék a tigrisét. (Természetesen az első ijedelemből való fölocsúdása után). Ez a folyamat az imént említett még ártatlanabb nevetéssel kezdődik, és „lappang” egészen addig, amíg Bácski Ferenc meg nem jelenik az erdei ház kerítésénél.

„Hát ez nem egy gyáva fickó, az biztos – mondta Makos Gábor, de elismerésébe némi rosszallás is vegyült, mintha nem nagyon tetszene neki, hogy ez a hetykebajszos ennyire nem respektálja tigrisét.”[28]

A már régóta emberektől távol élő Makos Gábor, miután már nem elégedett meg az erő puszta birtoklásával ott fönn a hegyen, kiprovokálja a városlakók és a Főnök félelmét. Ürügyet erre Bácski erdész kirúgása szolgáltat neki, és arra kíváncsi, hogy a tigrissel eléri-e amit akar, rá tudja-e kényszeríteni akaratát egy nálánál a törvény szerint hatalmasabb személyre. Az eredmény Makos Gábor számára kielégítő, a többieknek félelmetes. Makos ezzel a húzásával belekóstolt a hatalomba és rájött, hogy ez neki nagyon – nagyon ízlik. Innentől kezdve kísérletezik az emberekkel, hogy azok félelmükben ugyan meddig engedik elmenni. Visszaszerzett állásába is csak azért járt be egy idő után, hogy lássa, „a neki kijáró főnöki tiszteletet megkapja-e így is. Megnyugodva látta, hogy beosztottjai nemhogy tiszteletlenül, de a korábbinál sokkal alázatosabban néznek rá.” … „Makos Gábor vidámabb lett.”[29] Még egyszer és utoljára örömet okoz neki a tőle való félelem, de a szégyenkezés és a bánat helyett most egy másik érzelemmel, a keserűséggel vegyül.

Láthatjuk tehát, hogy az erdészházba való fölköltözés előtt és után is örömet okozott Makos Gábornak az a félelem, amit ő keltett az emberekben. Ez csak néha oldódott föl, akkor is csak rövid időre. Először a Káptalannal való beszélgetés kapcsán, mikor a főhadnagy az erdőbe költözés lehetőségét vetette föl, egy másik alkalommal meg akkor, mikor tigris és gazdája kiszabadult az Attila utcai rabságból, és élelemért indult. Makos Gábor azzal együtt, hogy félelmet kelt, ő maga is egyre jobban szorong. A történet végére monomániássá válik, és szinte mindentől fél, ami él és mozog.

Ezzel föl is vetődik a következő kérdés, hogy mitől is félnek pontosan az emberek, és mitől fél Makos Gábor. Maár Judit szerint félelemmel terhes lélek és félelemtől átitatott külvilág elválaszthatatlan egymástól a fantasztikus elbeszélésben. Mind a kettő lehet oka és okozata a másiknak.[31] Ha jól megvizsgáljuk, Makos Gábor és a város félelme sokban összekapcsolódik, ám sokban is különbözik egymástól. Onnan kell elindulni, hogy a tigris megjelenésével mindenki – Makos Gábor is – az állattól félt. Az az életükért való félelem kerítette hatalmába az embereket, ami szerintem mindenkibe belehasítana, ha épp az állatkertben járva előttünk három méterre kiszabadulnának az oroszlánok. Ez a pánikreakció el sem múlik az emberekből, csak akkor, amikor a történet végén a tigris feketévé változik. Érdekes, hogy épp egy valószerűtlen, misztikus, nem tigrisi tulajdonságokkal bíró lénytől féltek ennyire, és a teljesen vadállati, ragadozó, fekete tigrist mertek üldözőbe venni egy szál baltával. Makos Gábor azért ocsúdott föl az ijedelemből, mert a tigris mellé szegődött, és rövidesen saját bőrén tapasztalta, hogy az állat nem bántja, sőt, teljesíti a parancsait. A tigrisből áradó furcsa, megnyugtató varázserőt is csak ő érezhette, ugyancsak kiváltságos helyzete miatt. (Az állat mélybarna szeme megnyugtatta, szőrének érintése megbizsergette testét – lelkét). Azonban minél több értelmet fedezett föl a tigrisben, annál jobban szorongott. Nem az állattól, hanem tigrisadta lehetőségeitől félt.

Szolga Erzsébet úgy robban be a regénybe, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy tigrissel kell ezentúl együtt élnie. Egyáltalán nem fél az állattól, és a történet folyamán egyszer sem irányulnak félelmei a tigrisre. Szolga Erzsébet olyan dolgoktól fél igazán, ami a fantasztikus regényt fantasztikussá teszi. A megmagyarázhatatlantól. Amit csak sejteni lehet, de a gondolat megmarad a rossz előérzet szintjén. Ez még bénítóbb félelem, mint a városlakóké, mert ők egy konkrét valamitől, a ragadozó állattól féltek, de Szolga Erzsébetnek azzal kell szembenéznie, hogy számára irányíthatatlan, belső gonosz erőkkel áll szemben. És azzal is, hogy ezek a gonosz erők abból az emberből áradnak, akit ő szeret.

A szörnyűség – Makos Gábor hataloméhségének felébredése – bekövetkezte után már azok is féltek a tigrises embertől, akik a kezdetben bátran közeledtek hozzá. Így például Szolga Erzsébet és Bácski Ferenc. Káptalant azért nem sorolom ide, mert ő akkor is félelem nélkül tűrte Makos Gábor ámokfutását, mikor már mindenki menekült előle. Elsősorban előle és nem a tigristől. Káptalan hol erőszakosan, kemény föllépéssel, hol érdeklődéssel, hol pedig szánalommal követte végig Makos Gábor sorsát, de félelmet nem mutatott iránta. Még akkor sem, mikor a férfi megkínoztatta a tigrissel. Ő volt az, aki talán a legtöbbet szenvedett a regény folyamán, állnia kellett a város felől és a Makos Gábor felől ránehezedő nyomást is. Többször könyörög Makosnak, hogy ne szegje meg a város által hozott szabályokat és ne vigye a tigrist a közelükbe. Küzdelmének eredménye az lett, hogy elsőként fedezte föl Makos Gábor hatalmának megtörését, jutalma pedig az, hogy jobb emberré vált Szolga Erzsébet hatására.

Amit egyértelműen és többször is kimond a szerző a regényben az az, hogy a gyerekek nem féltek a tigristől.

Egy olyan kezdődő fantasztikus kapcsolatnak vagyunk tanúi az ilyen pillanatokban, amelyet a felnőttek – vagy a szülők, vagy Makos Gábor – minden egyes alkalommal, már rögtön az elején elfojtanak.

Todorov a fantasztikus irodalom legfőbb ismertetőjegyeként az olvasó bizonytalanságát emelte ki, amelyet a történetben lejátszódó, megmagyarázhatatlan események keltenek föl benne.[35] A bizonytalanságot, misztikus atmoszférát a narráció hozza létre. Lázár Ervin ezt úgy oldotta meg, hogy szigorúan csak a szereplők megnyilvánulásairól írt, így a fontos tettek indítéka a mese leglényegesebb pontjain láthatatlan marad,[36] sokszor még sejteni sem lehet, miért történt úgy, ami történt. Mi, olvasók, csak a szereplők ijedelmeit, félelmeit, szorongásait látjuk, de hogy pontosan miért és mitől félnek, az ritkán nyilvánvaló.

Mivel a történetet nem a szerző, nem a szereplők, hanem az olvasóban keletkező képzetek és érzelmek irányítják, a fantasztikum forrását is itt kereshetjük. A szereplők nem tehetnek semmit a sorsuk irányíthatóságáért, mert csak elszenvedői lehetnek Makos Gábor döntéseinek. Makos Gábor pedig áldozata és elszenvedője a benne lakó gonosz féktelen tombolásának, így ő sem ura saját tetteinek. A félelem tehát valami kiszámíthatatlantól végig ott lebeg a történetben. Káptalan igyekszik felülkerekedni a nyomasztó érzésen, szembeszáll Makos Gáborral, Szolga Erzsébet megszökik, a történet azonban nem követi nyomon sem a lány sorsát Makos Gábortól való elválása után, sem a városét a félelem forrásának megszűnte után.

Todorov leszögezi és szabályként állapítja meg, hogy a fantasztikus regény elbeszélője „én-t” mond, tehát egyes szám első személyben ír. Aki nem így tesz, annak művét kizárja a tisztán fantasztikus köréből.[37] Lázár Ervin egyetlen egyszer nem ír első személyben, tehát önmagát nem vonja bele történetének szereplői körébe, tart egy bizonyos távolságot, „realisztikusan”, „kívülről” ábrázol. Éppen ez a személytelenség vezet oda, hogy elhisszük neki, amit mond. Annyira valószerű az előadásmód, s a szereplők is annyira közeliek hozzánk félelmeikben, hogy az olvasó az író történetben való részvétele nélkül is tud azonosulni velük.

Maár Judit bevezet néhány irodalomelméleti fogalmat, melyeknek segítésével rávilágít a narratológiának a fantasztikumban betöltött szerepére. Egyik ezek közül a narratív szünet, illetve hiány. A narratív szünet adott terjedelmű elbeszélésidő és nulla történetidő viszonya, a narratív hiány pedig ennek a fordítottja.[38] Voltaképpen arról van szó, hogy miről ír a szerző részletesen, és mit közöl csak említés szintjén. Nézzük meg történet azon fontosabb pontjait, melyeknek jelentősége lehet ebből a szempontból. Ilyen például rögtön a mese kezdete, melyben a fantasztikus elem, a csodás fehér tigris megjelenik a Sárkányban Makos Gábor mögött. Egyszerűen úgy festi le a tigrist a kávéházban, mintha az a világ legtermészetesebb helyén lenne ott egy ragadozó, szabadon, sok más ember között. Makos Gábor és Szolga Erzsébet találkozása, illetve hegyre költözése is jó példa a narratív hiányra. Mikor Makos Gábor életét megoldottnak hiszi, az író mindig ugrik egy kicsit az időben. Nem sokat, csak egy pár napot, maximum egy-két hetet.

Az „ugrásokat” azért szövi bele a történetbe a szerző, mert ekkor Makos Gábort nyugton hagyják a gonosz szellemek (önmaga rossz oldala), nem kényszerítik küzdelemre, ezért a mese lényege szempontjából nem is érdekes.

Az erdőn töltött idő még sok tekintetben fontos. Tüskés Tibor ezt a részt a történet gyengéjének tartja.

Tény, hogy az erdőn töltött idő eseményekben szegény. Tele van viszont olyan motívumokkal, melyek a történet megértése szempontjából rendkívül fontosak. Ilyenek például a ház köré gyalogolt körök, az erdőjárás, a fák betegségeinek tanulmányozása, az útirajzok olvasása, a madár megöletése, Makos igazságtevővé való kinevezése, és így tovább még nagyon sok minden. Narratológiai szempontból nézve, a kerítés belső oldalára vont köröket a narrátor ismétlődő elbeszélésben mutatja be, azaz több elbeszélő szekvenciának egyetlen történetszekvencia felel meg, ugyanazt az eseményt tehát többször is leírja a szöveg.[42] Mindez nagyon fontos része a fantasztikum kialakulásának, mivel Makos Gábor körözési mániájára egyetlen egyszer sem kapunk magyarázatot, sőt, az is rejtély, hogy mi váltja ki a szokás kiújulását, mikor látszólag nincs rá semmilyen oka. Gyakorító elbeszélésben előadva – egyetlen mondat ismétlődő cselekvéseket fogalmaz meg – a gyalogút-taposó szokás már korántsem váltana ki fantasztikus, félelmetes hatást, maximum különössége miatt emlékeznénk rá.

Maár Judit szerint a távolság és a nézőpont is jelentősen befolyásolja egy történet fantasztikus hatását, hiszen többféle értelmezési lehetőséget rejt magában. A távolság annyiban különbözik a nézőponttól, hogy az előbbi a történet szereplőinek szavai és a narrátor kapcsolatáról, az utóbbi a szereplők cselekedetei és a narrátor kapcsolatáról szól.[43] A fehér tigris és Lázár Ervin viszonyára a távolság szempontjából a következőt tartottam jellemzőnek: a narrátor háttérbe vonul, a szereplők beszélnek, az író nem szól bele alakjainak saját maguk alkotta, zárt világába. Ezt hívjuk felidézett közleménynek. A nézőpont felől is azt látjuk, hogy a narrátor kívülről, passzívan figyeli az eseményeket, s habár néha lendít egyet a történeten, távolságtartó magatartásából arra lehet következtetni, hogy ugyanolyan értetlenül és hitetlenkedve követi az események fonalát, mint az olvasó. Ez is fokozza a fantasztikus élményt.

Ha megvizsgáljuk, hogy A fehér tigrisben milyen a témához kötődő vonások utalnak a fantasztikumra, nagyon sok párhuzamra bukkanhatunk rá. Ezek a motívumok hol nyilvánvalóan, kimondva, hol pedig csak halványan vannak jelen. Egyik közülük a személyiségben föllépő zavar.[44] Makos Gábort az író eléggé szélsőséges helyzetbe hozza azzal, hogy a nyakába varr egy csodás állatot, mely parancsainak engedelmeskedik, de minden emberi kapcsolatát lehetetlenné teszi. Ebből a kisarkított helyzetből Makos Gábor sajnos csak rossz irányba tud kitörni. Hiába az őt szeretettel körülvevő Szolga Erzsébet, hiába az idilli-lélekmelengető erdei környezet, Makos Gábor mégis magába fordul, üldözési mániás lesz, végül elpusztít minden emberit maga körül. Kezdődött ez azzal, hogy rossz álmokat látott, bár azt nem tudjuk, hogy pontosan miket. Rossz arcú emberek vették őt körül, és ekkor fölriadt. Előrevetíti ez a haverokkal űzött orgiákat a történet végéről.

A második, fantasztikus irodalomra emlékeztető motívum az oksági viszonyok felbomlása, és a megzavart tér és idő.[46] A fölborult oksági viszonyokat úgy kell ez esetben értelmezni, hogy vannak olyan történések a regényben, melyeknek látszólag nincsenek okai. Ha jól megvizsgáljuk ezeket, láthatjuk, hogy egytől egyig Makos Gáborhoz kötődnek. Nincs látható oka a gyalogúttaposásnak, vagy a madár megöletésének, de nemhogy látható, kiváltó oka sincs például Káptalan inassá való lefokozásának, a Szolga Erzsébet elleni kifakadásnak az erdei ház konyhájában, vagy az alkoholista ivócimbora megzargatásának. Ezek már mind egy tébolyult elme kicsinyes, hatalmaskodó játékai.

A tér-idő megbomlása jól látható. A történet a Városban játszódik, ahol van főtér és kávéház. Aztán az események színtere áttevődik az erdőbe, ahol van hegy és patak. A mese ideje tavasz, ősz és tél. Annyira általános, hogy akár a mi városunkban, vagy közeli hegyeinkben is megtörténhetne. A regény eme vonása igaz nagyrészben a meséhez köti a művet, azért a fantasztikum kialakulásában is van némi szerepe, mert közelebb hozza az olvasóhoz azt a világot, melyről ír. A mesétől azonban éppen az a tény választja el, hogy míg a mese hőse a jó erőket képviseli és juttatja győzelemre, addig Makos Gábor erkölcsileg elbukik, s mikor a történet végén a mesehős dicsfényben ünnepli jól megérdemelt sikereit, Makos Gábor fejvesztve menekül az őt üldözők elől. Makos Gábor züllését jól lehet látni tigrise bundáján. Ugyanaz a lélek van itt jelen több testben, ami szintén a fantasztikum egyik műfajteremtő jegye.[47] Amellett, hogy a tigris szőre feketedik gazdája gaztettei nyomán, viselkedésében is gyakran átveszi Makos Gábor hangulatát. Mintha a főszereplő lelkivilágába látnánk be a tigris által.

A három idézet jól tükrözi Makos Gábor kezdeti nehézségeit, életének boldogabb szakaszát és bukását. Az első az Attila utcai házból való, ahol Makos teljesen magára maradva, félig őrülten a kilátástalannak tűnő helyzettől rohangál a szobájában. Ugyanazt érzi, amit a tigris. A második idézet az erdőbe való fölköltözést mutatja be, azt a felszabadult örömöt, ami mindhármukra, még Káptalanra is ráragadt. A harmadik már a regény végéről való. A szerző itt már nem ír a tigris érzéseiről, csak a külső megjelenéséről. Mintha ezzel együtt Makos Gáborból is kiveszett volna minden emberi érzés. Csak azt tudjuk meg róla, hogy „lucskosan, harmonikázó horpasszal áll az ájult Káptalan mellett, vagy vinnyogva hátrál egy ütés elől. A tigris tekintete hiányzik ebből a részből, egyszer sem „néz az olvasó szemébe”.

A tigris tulajdonságai csak fokozzák a körülötte kialakult fantasztikus hatást. Nem eszik, nem iszik, úgy tűnik, mintha alvásra se lenne soha szüksége, és eredeti, hófehér voltában bizonyára halhatatlan is volt. Todorov ezt az „úgy tűnt, mintha” retorikai alakzatot a fantasztikumhoz kapcsolja, melyben egy elvont értelmű dolog kap tényleges jelentést.[51] Többször hangoznak el a történetben olyan kifejezések, hogy „úgy tűnt, mintha a tigrisnek alvásra se lenne szüksége, vagy hogy „úgy tűnt, mintha nem fogná a golyó.” Összességében tehát elmondhatjuk a fantasztikumról, hogy erősen kötődik hozzá a regény, különösen a félelem és tigris kapcsán. Mégis a tigris, mint motívum, szimbólum lesz az, ami el is távolítja a művet a fantasztikustól, és visszakapcsolja a meséhez.

Maár Judit szerint az elbeszélés realista, referenciális olvasata a fantasztikum legfőbb forrása, amihez elengedhetetlen, hogy feltétlenül higgyünk az író minden egyes szavának anélkül, hogy az interpretáció szintjén valamiféle szimbolikus jelentést tulajdonítanánk a műnek.[52] A fehér tigris esetében azonban ezt nagyon nehéz, sőt, alighanem nem is lehet megkerülni. Nincs is olyan kritika, amely ne foglalkozna ezzel a kérdéssel. Todorov is visszautasítja az allegorikus-poétikus olvasatot, amely egy csapásra széttöri azt a fantasztikus világot, amelyben a történet játszódik.

Maár Judit a fantasztikumról alkotott elméleteket vizsgálva Iréne Bessiére-re hivatkozva állapítja meg, hogy a mese célja morális elvárások kielégítése, ami megszűnteti a fantasztikus világ bizonytalanságát, kétértelműségét. Azt is leszögezi, hogy a fantasztikum a csodásból született, s a természetfeletti kezdet után az előbbi az egyedi, az utóbbi pedig az egyetemes irányába megy el.[53] A fehér tigris a természetfeletti kezdés után – s a mű második részében különösen – szerintem az egyetemes felé hajlik, még annak ellenére is, hogy a hős megpróbáltatásait nem koronázza siker. A tigrisre ugyanis mind azzal a kíváncsisággal nézünk, hogy ugyan mit is jelenthet.

A fehér tigrist olvasva a figyelem elsősorban a tigris, a félelem, és Makos gyalogúttaposó szokása köré összpontosul. Ezek – Michael Riffaterre szavaival élve – szubtextusok, melyeknek az a feladata, hogy egy adott világba minőségileg másfajta igazságot vezessenek be.[54] Amikor ezen az igazságon gondolkodunk, már értelmezni is próbáljuk a visszatérő szubtextusokat, allegorikus olvasatot fűzünk a műhöz, ezzel pedig eltávolítjuk a fantasztikus irodalom közeléből. A félelem, a gyalogutak, folyamatosan visszatérnek a regényben, a tigris pedig állandóan jelen van, igaz a történet végére más alakban. A három motívum közül csak a körkörös gyalogút mondható állandónak, a félelem és a tigris más-más színben tűnik föl. A szubtextusok visszatérése egy elbeszélésben paradigmatikus, ami azt jelenti, hogy minden visszatérés az előző értelmében jelöl valamit.[55]

Todorov sémáját fölhasználva A fehér tigrist valahol a mese és a fantasztikus elbeszélés határán kell elhelyezni. Todorov négy kategóriát állított föl – a tiszta különöst, a fantasztikus-különöst, a fantasztikus-csodást, és a tiszta csodást –, és a fantasztikus helyét a fantasztikus-különös és a fantasztikus-csodás határán jelölte ki. A különös felé az húz egy művet, ha a benne rejlő természetfeletti racionális magyarázatot kap, a csodás felé pedig az, ha a természetfeletti létezését elfogadjuk, mint tényt. Az utóbbi esetében új törvényeket kell elfogadnunk, melyekkel a jelenségeket magyarázni lehet.[56] Ha ebbe a rendszerbe illesztem bele A fehér tigrist, az a fantasztikus-csodás kategóriába tartozik. A kezdeti természetfeletti jelenés nem kap ezen a világon racionális magyarázatot, itt csak egy másik világ törvényei szerint lehetne életben tartani, s ez lehetetlenné teszi, hogy a különössel bármilyen kapcsolatba kerüljön. Ugyanakkor a tigris, mint csodás lény jelenléte félelmet kelt a szereplőkben, így a tiszta csodáshoz sem kerülhet, mert ott a csodás elemek mindennapos részei a világnak, és nem okoznak ijedelmet. A fantasztikumtól is elválasztja jónéhány vonás, melyek közül legfontosabbnak a lehetséges allegorikus olvasatot tartom. Maradt tehát a fantasztikus-csodás, melyben azt látjuk, hogy mesés és fantasztikus elemek egyaránt szövik a cselekmény szálát. A mérleg talán egy kicsit a csodás oldalára billen, mert a mesei vonásokra könnyebben rá lehet ismerni, és jóval meghatározóbb részei a regénynek, mint a fantasztikusak. Így ha egyszerűen kellene meghatározni A fehér tigris műfaját, leginkább fantasztikus mesének mondhatnánk, olyan fantasztikus mesének, amelyben a mesét mint műfajt, a fantasztikust pedig mint műfajon belüli jellemzőt kell érteni.