Wagner Gyöngyi:
A szerelem istenének alvilága Andreas Capellanus De amore című művében

Andreas Capellanus De amore[1] című traktátusának I. könyvében,[2] a 6. fejezet 5. dialógusába beillesztve egy nagyon érdekes és később rendkívül sokat utánzott, rövid artúri elbeszélést olvashatunk. Andreas Capellanus[3] az első könyv bevezető öt fejezete után, ahol a skolasztikus metódust követve megadja a szerelem definícióját,[4] tárgyalja eredetét és hatását, azt, hogy kik között jöhet létre és, hogy kik alkalmasak a szerelemre, a 6. fejezetben 8 dialógus segítségével teszi érthetőbbé szerelmi teóriáját. A dialógusok tanúbizonyságát adják annak, hogy a szerző a retorika és a dialektika szabályainak megfelelően, magas szinten művelte a disputációt.

A beszélgetés mindig egy férfi és egy nő között játszódik le. Andreas három társadalmi osztályt variálva (polgár,[5] nemes, arisztokrata) különböző udvarlási szituációkat[6] mutat be és felvázolja a helyes viselkedést. A férfi kezdeményez, hódít, célja, hogy az imádott hölgy adja meg magát. Az udvarló úgy jelenik meg, mint a szerelem katonája,[7] hódítása egy vár bevételéhez hasonlítható nehéz feladat, de ugyanakkor izgalmas és mindennél jobban nemesítő vállalkozás.[8]

Az 5. dialógusban egy nemes férfi egy nemes hölgy szerelmét próbálja meg elnyerni, társadalmilag tehát egyenlők. A férfi kezdeményez, próbálkozik, a hölgy makacsul ellenáll, nem akar szeretni. A következőket mondja:

Nem akarja tehát Venus szolgálatának alávetni magát, mert tart a rá váró szenvedésektől. A szerelem udvarát a Tartarushoz[10] hasonlítja, ahová belépni könnyű, de nincs onnan visszatérés.

A férfi, hogy meggyőzze őt, a rá váró büntetésekről kezd beszélni, és a következőket mondja:

Amor palotájának allegorikus leírását olvashatjuk tehát.[12]

A déli, nyugati és az északi kapukhoz[13] tartozó hölgyek a nők különböző csoportjait képviselik. A déli kapunál lévők azok, akik készségesek, szeretni akarnak, de nem adják oda mindenkinek a szerelmüket, hanem gondosan megvizsgálják a férfi tulajdonságait, és próbáknak vetik őt alá. A nyugati bejáratnál lévő hölgyek nem válogatnak, mindenkinek odaadják szerelmüket és magukat. Az északon lévő hölgyek pedig nem szeretnek, nem is akarnak szeretni, minden férfit elűznek, és távol tartanak Amor palotájától.

A dialógusban résztvevő hölgy tehát az északi kapunál helyezkedik el.

A férfi, hogy a hölgyet álláspontja megváltoztatására bírja, elmeséli neki egy kalandját, melynek során eljutott a Túlvilágra, Amor isten birodalmába és alkalma volt meglátni ott, a szeretni nem akaró hölgyek büntetését és azok túlvilági jutalmát, akik életükben szerettek, végül pedig a szerelem istenével való találkozás során személyesen kapta meg az istentől a szerelem 12 legfontosabb törvényét, hogy ez minden hölgy számára tanulságul szolgáljon.

A rövid artúri elbeszélés úgy kezdődik, ahogy egy jó mesének kezdődnie kell. A férfi, aki magát Robertus[14] fegyverhordozójának mutatja be, eltéved az erdőben, egyedül marad, és míg a társait keresi, egy nagy lovascsapatot pillant meg. Közelebb érve egy lovagló, arany koronás férfit lát, akit három női csoport követ. Az első csoport hölgyei nemes paripákon lovagolnak, gyönyörű ruhát viselnek, és 3-3 lovag kíséri és védi őket, hogy kényelmesen lovagoljanak. A második csoport hölgyeit hatalmas, zajos, ártó sokaság veszi körül, akik nem védelmezik, hanem sokkal inkább zaklatják őket. A harmadik helyen pedig csúf, lesoványodott, sántikáló gebéken, a rekkenő hőség ellenére rókabőrt viselő hölgyek jönnek, és az előttük haladó gyalogosok és lovasok oly nagy porfelhőt kavarnak, hogy szinte nem látnak, és képtelenek egymással kommunikálni.[15] A lovag a sereget látva, egy, a harmadik csoport után baktató hölgyhöz fordul, aki elmondja neki, hogy a halottak seregét látja, a Szerelem istenének a birodalmába került, és csak azután térhet vissza, ha megismerte a hölgyek alvilági lakhelyét. Felvilágosítja, hogy a hölgyek azt a három csoportot képviselik, akik Amor palotájának különböző kapuihoz tartoznak.

Beszélgetés közben lassan egy gyönyörűséges helyre érkeznek.

Andreas az alvilági táj bemutatására „locus amoenus”-t alkalmazza.

A locus amoenus[17] a római irodalom aranykorától kezdve, egészen a XVI. századig minden természetleírás centrális motívumát alkotja. A locus amoenus egy szép és árnyas hely, esszenciális elemei: egy fa (vagy több fa), a rét, egy forrás vagy egy patak. Ehhez járulnak még a virágok, a madárdal és a lágy fuvallat. Az „amoenus” jelző Vergilius állandó jelzője a szép természet megjelenítésére.[18] Servius kommentárjában az amor szóból származtatja, és olyan helynek tartja, amely csak a gyönyört szolgálja (loca solius voluptatis plena…, unde nullus fructus exsolvitur). Sevillai Izidor Enciklopédiája XIV. könyvében a kifejezést terminus technicusként használja, és a helyeket Serviushoz hasonlóan írja le. Ezt a módszert követi Andreas Capellanus is, amikor a szerelmi másvilág részeit bemutatja:

Andreas Capellanus leírásában a locus amoenus minden eleme megjelenik:

E gyönyörűséges hely, melyet a locus amoenus elemeivel mutat be valójában a szerelmi másvilág centrális része, neve: Amoenitas (Gyönyörűség). Formáját tekintve kör alakú és középen terül el. Koncentrikusan két másik terület veszi körül, a középső neve Humiditas (Nedvesség), ahol a Gyönyörűségből érkező források mindent elborítanak, és a legszélső terület a Siccitas (Szárazság), ahol a rettentő forróságban nincs semmilyen nedvesség.

A két utóbbi terület, a Humiditas és a Siccitas a locus amoenus ellentéte, és egyben a bujaság (promiszkuitás) és a frigiditás szimbóluma. Az Amoenitas a keresztény mennyországnak, míg a két utóbbi terület a pokol két típusának felelhet meg.

A lovag látja, ahogy az egyes hölgycsoportok sorra elfoglalják az őket megillető helyeket és megkapják a nekik járó jutalmakat, illetve büntetéseket.[22] Végül a szerelem királya elé járul, aki személyesen nyilatkoztatja ki neki a szerelem 12 legfőbb törvényét, és megparancsolja, hogy tájékoztassa a látottakról a hölgyeket, hogy ez által sokan megmeneküljenek a rájuk váró büntetés elől. A szerelem 12 legfontosabb[23] törvénye így szól:


I. Úgy menekülj a kapzsiság elől, mint a veszedelmes dögvész elől és az ellentétét kövesd.
II. Őrizd meg tisztaságodat szerelmesed számára.
III. Ha valaki a másikkal tökéletes harmóniában él, ott ne lépj fel harmadikként.
IV. Ne válaszd annak a nőnek a szerelmét, akivel szégyenkeznél összeházasodni.
V. Mindig kerüld a hazugságot.
VI. Ne tudjanak sokan a szerelmedről.
VII. A hölgyek parancsának mindenben engedelmeskedve, mindig törekedj arra, hogy a szerelem katonaságához tartozzál.
VIII. Ha szerelmi gyönyöröket adsz és kapsz, a tiszteletnek és a szeméremnek mindig jelen kell lennie.
IX. Ne rágalmazz.
X. Ne tedd közhírré a szerelmesek titkait.
XI. Mindig légy illedelmes és udvarias.
XII. Amikor átadod magad a szerelmi gyönyöröknek, ne lépd túl szeretőd vágyait.

A törvények szerint nagyon fontos a nagylelkűség (I), erkölcsi tisztaság (II, IV), igazmondás (V), önmérséklet (VIII, XII), udvariasság, lovagiasság (VII, IX, XI), titoktartás, diszkréció (VI, X) és mások szerelmének tiszteletben tartása (III).

A törvények tehát az elbeszélés kulminációs pontját jelentik, és a történet létjogosultságát adják. Az allegorikus narratio a tractatusban nagyon fontos, többszörös szerepet tölt be.

• Andreas Capellanus egy szép, izgalmas, alvilági leírással megtöri a dialógusok egyhangúságát és lazítja a skolasztikus retorikát. A vizsgált párbeszéd, a dialógusok között középen helyezkedik el. Érdekes tény, hogy az utána logikailag következő párbeszéd hiányzik, a nemes szerelme arisztokrata hölgy iránt nem kerül megvitatásra. A párbeszéd hosszabb terjedelme[24] is fontossággal bír, és egyben mutatja az olvasói érdeklődést is.
• Az elbeszélés eszközül szolgál a férfi számára, hogy a hölgyet meghódítsa. [25]
• A történet tanulsága az, hogy felszólít arra, hogy szeressünk, mert a szerelem a legfőbb jó és nélküle nem képzelhető el semmilyen udvarias cselekedet.[26]
• Míg Ovidius az Ars amatoria első két könyvét férfiaknak szánta és a harmadikat nőknek[27] írta, Andreas tractatusában e nőknek írt rész hiányzik, és helyette egy heves Reprobatio amorist találhatunk. Az alvilági leírással Andreasnak alkalma nyílt, hogy egy rövid, nőknek szóló részt is beiktasson.
• Az elbeszélés a törvények számára szép keretet biztosít, és a törvényeknek nyomatékot és ünnepélyes jelleget ad az a tény, hogy személyesen maga a szerelem istene nyilatkoztatja ki azokat.