Domna Constantia levele Baldericus Burgulianushoz
Carmen 201 (részletek)

Perlegi vestram studiosa indagine cartam
   Et tetigi nuda carmina vestra manu.
Explicui gaudens bis terque quaterque volumen
   Nec poteram refici singula discutiens.
Ille liber michi gratus erat, gratissima dicta
   Ergo consumpsi sepe legendo diem.
Nox studiid odiosa meis, invisa legenti
   Me cessare meo compulit a studio.
Composui gremio posuique sub ubere levo
   Scedam, quod cordi iunctius esse ferunt.
Si possem cordi mandare volumina vestra,
   Cordi mandarem singula, non gremio.
Tandem fessa dedi nocturno membra sopori:
   Sed nescit noctem sollicitatus amor.
Quid non sperabam? quid non sperare licebat?
   Spem liber edederat, ocia nox dedeart.
In somnis insomnis eram, quia pagina vestra
Scilicet in gremio viscera torruerat.
(...)
O qualis, quantus michi carmine significatur:
   Versibus hunc video, namque aliter nequeo.
Ve michi, cum nequeam, quem diligo, sepe videre:
   Me miseram, nequeo cernere, quod cupio.
Afficior desiderio precibusque diurnis:
   In cassum fundo vota precesque Deo.
Annus abit, ex quo, quem quero, videre nequivi:
   Attamen ipsius carmina sepe lego.
O quales versus, quam dulces, quam spetiosos
   Ad me misit heri perditus ille michi.
Hoc iacet in gremio dilecti scedula nostri:
   Ecce locata meis subiacet uberibus.
O utinam noster nunc hic dilectus adesset,
   Qui sensum proprii carminis exprimeret.
At circumstarent comites michi vel duo vel tres,
   Quamvis ipse sue sufficiat fidei:
Ne tamen ulla foret de suspitione querela,
   Saltem nobiscum sit mea fida soror.
(...)
Forsitan idcirco, miseram me, carmina misit,
   Que me corrigerent, que michi verba darent,
Ut se dissimulet, ut me sua littera fallat,
   Leniat ut nostrum callida carta metum.
Heu, quid non timeam? nunquam secura quiescam:
   Nec michi tutus amor, nec michi tuta fides.
Dum nova dat precepta michi, plus ipsa fatigor:
   Nunquam non possum suspiciosa fore.
Hunc timeo rapiat, dum nescio, quilibet error:
   Omnis virgo meis invidet auspiciis.
Nulla quidem virgo me fortunatior esset,
   Si michi tutus amor tutaque pacta forent.
Firma fides nostrum quamvis michi firmet amicum,
   Credere non possum tuta sue fidei:
Nec fidei discredo sue nichil inde timendum,
   Perdere sed timeo, quod vehementer amo.
(...)
Casta fui, sum casta modo, volo vivere casta:
   O utinam possim vivere sponsa Dei.
Non ob id ipsa tamen vestrum detestor amorem:
   Servos sponsa Dei debet amare sui.
Tu sponsi servus, tu frater, tuque coheres,
   Tu quoque, tu sponsi dignus amore mei.
Sponsa sui sponsi venerari debet amicos:
   Ergo te veneror, te vigilanter amo.
(...)
Si potes, et poteris, si tantum velle videris,
   Fac, ut te videam, meque videre veni.
Ad te, si possem, pedes aut eques ultro venirem:
   Non essent honeri pena pudorque michi.
Venero, si potero, venissem, si potuissem:
   Sed disturbat iter seva noverca meum.
At tu, qui dominus nullo custode teneris,
   Quem, quia multa potes, ipsa noverca timet,
Maturato gradus eu me visurus adesto:
   Sumptus et comites sufficienter habes.
Cur ad nos venias, occasio multa paratur:
   Ad quem sermo michi, presul in urbe manet.
Clerus me mandat, abbates, ille vel ille:
   Me trahit ad comitem res facienda michi.
Demens quem doceo? me debes ipse docere.
   Si tibi causa deest, negligis, ut venias.
Cura tibi de me non est, nisi veneris ad me,
   Nec tua vel modicus viscera tangit amor.
Hoc argumentum posui michi, si pigritaris:
   Hoc habeam certum federis inditium.
Visere me debes, nescis quo langeo morbo,
   Quo desiderio scilicet affitior.
Grande tibi crimen, nisi paveris esurientem,
   Oranti si non ipse satiasfatias.
Espectate, veni, nolique diu remorari:
   Sepe vocavi te, sepe vocate, veni.

Olvastam leveled, biz, igyekvő, nagy figyelemmel,
   verseiden tenyerem meztelenül simitott.
Háromszor, négyszer kinyitottam a drága tekercset,
   ízleltem soraid, el sem eresztve lapod.
Kedves volt az az írás, kedves mind, amiről szólt,
   így az egész napon át véle mulattam időm.
Ellensége az éj a betűknek, imígyen az este
   kényszeritett, leveled hogy hamarost letegyem.
Én az ölembe helyeztem előbb, majd bal kebelemre
   versed, a szívhez amely - jól tudom én -, közelibb.
Hogyha szivemre helyezhetném leveled, oda tenném,
   fekhelye lenne szivem, csak szivem, és nem ölem.
Éjjeli bágyadtság ezután eluralta a testem,
   ám nyugodalmat azért éjszaka sem lel a vágy.
Mit vártam? Mit várhattam? Szabadott-e remélnem?
   Versed a drága reményt adta, időt meg az éj.
Álmok közt álmatlan voltam, eközben a könyved
   csak perzselte belül, lángra vetette ölem. 
(...)
Ó, mily, s mennyi jelentés rejlett drága dalában:
   bár nem látja szemem, látom a versein át.
Jaj nekem, azt az imádottat nem láthatom, ó jaj,
   messze van ő, kire vágy szűntelenül a szivem.
Hő ima, állhatatos kérés minden napom, éjem,
   ám a könyörgésem egyre hiábavaló.
Egy esztendeje már, hogy nem láttam, kire vágyom,
   szép dalait csak azért gyakran is olvasom én.
Ó, mily versek azok, mily lágyak, mily csodaszépek,
   tévelygőn ezeket kedvesem írta nekem.
Itt hever, ím, az ölemben az édes férfi tekercse,
...mit kebelemre helyez, arra szorít a kezem.
Bár itt lenne szerelmem, hogy ma el is magyarázza
   önmaga énekeit, azt, mit a verse jelent.
Ám ott lenne velünk két-három társam is, annyi
   épp, mit a tisztesség megkövetel, bizonyám.
És, hogy a rút gyanusítást mindenképp kikerüljük,
   drága hugom legalább ott legyen, ott, mivelünk.
(...)
Jaj, de talán csak azért küldött nékem dalokat, hogy
   intsen a jóra, de szó, semmi egyéb a tekercs,
színlelt tán levelében, megcsalt csúful a kedves,
   furfang szülte betű űzte a félszemet el.
Hogyha szerelme felől biztos tán még sose voltam,
   hogy ne gyötörne a félsz? Hű? Soha nem hihetem.
Új tanitást küld egyre, de egyre nagyobb a gyanúm is,
   ezt a gyanakvást én el soha nem kerülöm.
Rettegek, elveszitem, ki se tudja, milyen cselek által,
   minden szűz irigyen nézi szerelmesemet.
Senki se lenne szerencsésebb, mint én, bizony így van,
   hogyha szövetségünk biztosan állna ma is.
Bárcsak a hűségem megerősítné szeretőmét,
   bízni szerelmében nem tudok én sehogyan.
Ám mért kétkedem így? ha okom nincs rá igazából,
   félek, aki szeretek, hirtelen elveszitem.
(...)
Szűz voltam, most szűz vagyok és szűz is leszek eztán,
   Isten arája legyek, mást se kivánhatok én!
Ám emiatt a szerelmedet én soha meg nem utálom,
   Isten szolgáit hitveseként szeretem.
Rabszolgája vagy és a fivére, a társa valóban,
   hitvesem, ő, ha szeret, hogy ne szeresselek én?
Hitvese társait, úgy illik, tisztelje az asszony,
   éber a tiszteletem, és a szerelmem is így.
(...)
Hogyha te megteheted, ha igaz szándékkal akarnád,
   látásomra ma jöjj, látni akarlak, igen.
Én mennék, gyalog is, vagy lóháton, ha tehetném,
   vissza se tartana már semmi szemérmes erény.
Indulok én, ha tudok, indulnék, hogyha lehetne,
   ám az utamba a vad mostoha áll ma megint.
Rajtad bezzeg senki sem úr, téged nem is őriz
   senki, a mostoha sőt féli hatalmadat is.
Hát szaporázd már lépteidet, kérlek, s hamarost jöjj,
   bőven van, tudom én, embered és aranyad.
Hogy jöttöd megokold, oly sokmindent kitalálhatsz:
   egyik előljáróm épp e vidéken időz,
most meg a klérus küld, ma a püspök, más, vagy akárki,
   fontos dolgom van, az vezetett ma ide.
Ó, te bolond, még őt tanitod? ő mestered, úgy ám,
   hogyha ürügy nem akad, jönni bizony nem akar.
Nem gondolsz te velem többé, másképp de sietnél,
   még egy kis szerelem sem melegíti szived.
Ez lesz majd bizonyíték, hogyha a te renyhe maradnál,
   áll-e szövetségünk, megtudom én: ez a jel.
Jöjj hát, azt se tudod, mily kórtól lankadok egyre,
   mily mód perzsel a vágy, hogy mi e vágy, mi megöl!
Súlyos vétek nyom, ha nem is gondolsz a szegénnyel,
   hogyha ügyet sem vetsz arra, ki így könyörög.
Rég óhajtott kedvesem, ím, jöjj, jöjj, de azonnal.
   gyakran hívtalak én, jöjj, kit a kedvese hív!

Ladányi-Turóczy Csilla fordítása