Kővári Krisztina: Alexandriai Szt. Katalin verses legendája

Bevezetés

A dolgozat egy XVI. századi másolatban fennmaradt magyar nyelvű alkotással, Alexandriai Szent Katalin verses legendájával foglalkozik. Bár elsősorban a vers formai jellemzőinek vizsgálata áll a dolgozat középpontjában, szükségesnek tartottuk megemlíteni mindenekelőtt a verses legenda kialakulásának lehetséges indítékait, körülményeit, illetve ejteni néhány szót magáról Alexandriai Szent Katalinról. Mivel a verses legenda szakirodalma főként annak tartalmi vonatkozásait vizsgálja, logikus megoldásnak tűnt ezek eredményeit összefoglalni a legenda tartalmára irányuló kérdéskörök mellett. Az alkotás műfajáról tett megállapítások már a formai megközelítés felé terelik figyelmünket, hiszen a műfajok meghatározása egyrészt tartalmi, másrészt pedig formai jegyek alapján történik.

A verses legenda formai szempontú elemzését - a vers romlott állapotáról tett korábbi kijelentések (Vargyas Lajos, Horváth János) hatására, valamint ezek igazolására vagy megkérdőjelezésére - a másolási, illetve egyéb hibákból kiindulva végeztük. A szótagszám, a cezúra és a rím áttekintésével azonban nemcsak az esetleges hibák eredetének lehetséges magyarázata volt célunk. Hasonló fontosságúnak tartottuk ugyanis maguknak a példáknak a közlését, megmutatását is; a példák - a témából fakadóan - tehát a dolgozat nélkülözhetetlen elemei. Éppen ezért igyekeztünk az adott kérdésre, formára mindig jól kiválasztott, ideális példákat hozni, továbbá egy-egy érdekesebb vagy meghatározóbb esetben külön mellékletbe foglalni a témára vonatkozó, bizonyító jelleggel bíró példákat. Itt jegyezzük meg, hogy a példák és a szöveg, melynek alapján vizsgálatainkat végeztük a Régi Magyar Költők Tárának I. kötetének második, Horváth Cyrill által közölt kiadását követik (246-366 oldal). A kiadás betűhív átírását a könnyebbség kedvéért annyiban változtattuk meg, hogy a mellékjeleket a mai helyesírás szerint feloldottuk.

A dolgozat harmadik részét a vers párhuzamosságainak, illetve a közöléseknek szenteltük. A párhuzamosságok, a valódi párhuzamos szerkezetek és a legarchaikusabb versmondattani alakzatok, a közölések a szövegben megvalósult viszonya az egész dolgozatot illetően fontos következtések levonására késztet.

A kolostori irodalom

Paul Zumthor nyomán, a középkori irodalmat Horváth Iván és Zemplényi Ferenc regiszeterekben vizsgálja. Míg Horváth Iván Pierre Bec rendszerezését követve arisztokratikus és populáris regisztereket különböztet meg[1] , addig Zemplényi Ferenc további regiszterek bevezetését javasolja, illetve Zumthor regiszter-meghatározásának kibővítését: ..."Minden regiszter poétikai és szociológiai tények együttesét jelenti. Poétikai és szociológiai tények együttesén azt értjük, hogy minden regiszter egyrészt meghatározott műfaji kereteket, poétikai szabályokat, témát, toposzrendszert és műfaji konvenciók meghatározott rendszerét jelenti (sőt bizonyos esetekben még a nyelvet is meghatározza, választást az anyanyelv és a latin között), másrészt pedig azt, hogy e poétikai konvenciók egy meghatározott társadalmi réteghez kötődnek, részben mint a művek alkotóihoz, mindenesetre azonban egy-egy réteg ideológiáját fejezik ki.[2] Ezek alapján beszél udvari regiszterről, liturgikus regiszterről, vágánsköltészetről, populáris, illetve udvariság előtti regiszterről.

A liturgikus regiszter alapvetően a keresztény egyházhoz és valláshoz kötődik, hiszen műfajait közvetlenül a vallásos élet szokásai, szertartásai formálták, és közönsége is a vallásgyakorlókból került ki. Ez a regiszter a középkori magyar irodalom egyoldalúan meghatározó részévé vált, amit az is mutat, hogy a nyugat-európai mintákhoz viszonyítva a legteljesebb műfaji repertoárral rendelkezett a többi regiszterrel szemben. A vallásos irodalom gyors és széleskörű terjedése a középkori európai irodalom nemzetközi jellegével, latinnyelvűségével magyarázható. A késő középkorban azonban megjelentek a latin nyelvű műveltséggel nem rendelkező, harmadrendi és női kolostorokban élő hívek, akik a korábbiakhoz képest némiképp megváltoztatták az egyház és a latin nyelv szerepét.

Az idővel erősen differenciálódott egyházi hierarchia legalsó fokán a kolduló szerzetesrendek álltak, akik önként vállalt szegénységük révén szoros kapcsolatba kerülhettek a néppel. Ennek következményeként "a felbomló középkor utoljára fellobbanó vallásos irodalma kétarcúvá vált. Egyik - szűkebb - funkciója az úgy-ahogy megreformált szerzetesrendek belső erősítése, a rendi fegyelem, öntudat elmélyítése. Másik - tágabb - hivatása a még középkori gondolkodású széles világi rétegek igényeinek a kielégítése s ezen keresztül az egyház érdekében való befolyásolása."[3] A koldulórendek tagjai tehát azáltal, hogy új célt tűztek maguk elé - mégpedig hitük terjesztését a szellemi táplálékra vágyó emberek között -, új közönséget is szereztek hitelveiknek. A városi vallásos egyesületek, az ún. fraternitások közül több például egyenesen a hitélet propagálására alakult; búcsújárásokat, körmeneteket, misztériumjátékokat szervezett. A propaganda és irodalomterjesztés másik újabb és egyre gyakoribbá váló eszköze pedig a magyar nyelvű kódex volt, mely a latinul nem tudó olvasók, vagy inkább hallgatók számára közvetítette a kötelező egyházi és szerzetesi tudnivalókat, illetve vallásos olvasmányokat.[4] Az eredetileg szorosan egyházi személyekhez és a latin nyelvhez kötődő liturgikus regiszter tehát a kolduló rendek hitterjesztő tevékenysége által nemcsak társadalmi rétegét illetően változott meg, szélesedett ki, de a világi személyek bekapcsolásával a latin nyelv mellett a vallás szolgálatába állhatott végre a magyar nyelv is.

Talán ennyiből is kitűnik, hogy a szerzetesrendek tevékenysége a XV. század második felétől a XVI. század első harmadáig céljaiban és technikájában a reformációra hasonlít és így méltán tekinthetjük "a reformáció gyors írásbeli terjesztésének, irodalmi előretörésének egyik döntően fontos felkészítőjeként."[5] Hogy hitéletükbe milyen mértékben igyekezték bevonni, felolvasni és elmélkednivalóval ellátni "Éva bűnös lányait", a nőket, arra meggyőző bizonyíték az, hogy a fennmaradt mintegy ötven magyar nyelvű kódexünket csaknem kizárólag apácák számára írták. Ennek megfelelően a kódexek témáiban is követték a latinul nem tudó apácák vallásos igényeit: imádságok, legendák, tanítások, példák, himnuszok, énekek, szerzetesi szabályok, rendtartások stb. egyaránt találhatók a kódexekben.[6] Az 1529-31 között másolt Érsekújvári-kódex szintén az apácák közönségének készült. Ebben a kódexben található egyebek között Alexandriai Szent Katalin verses legendája, amely elsősorban verses mivoltával és hosszúságával tűnik ki a többi szöveg közül.

Alexandriai Szent Katalin személye

A hagyomány szerint Alexandriai Szent Katalin, Costus, alexandriai király lánya volt és a III-IV. században élt. Bár hivatalosan sohasem avatták szentté[7] , a többi szenthez hasonlóan életének legfontosabb csodás eseményeit, és mártírhalálát képzőművészeti alkotások és irodalmi szövegek őrzik; jellemző attribútumokkal ruházták fel és több közösség is védőszentjévé választotta. Életének leggyakrabban ábrázolt részletei a következők: csodás születése; a remete keresztény hitre téríti; látomásában megjelent neki a gyermek Jézus; vitája az ötven pogány tudóssal; kerékbe törés; vértanúságának ábrázolása; holttestét angyalok viszik a Sínai-hegyre. Attribútumai: a korona, a kerék (gyakran törött és vasszegekkel kiverve), a kard, a pálmaág (a mártíromság szimbóluma), lábánál a legyőzött Maxentius császár, a könyv vagy tudós voltának más jele és a feszület. Őt választották védőszentjüknek a szüzek, a tanárok és a tanulók, mártíromsága miatt az összes kerékkel és késsel foglalkozó szakma, és a halálakor történt tejcsoda miatt a szoptatós anyák és dajkák.[8]

A legrégebbi Szent Katalin-ábrázolás Rómában, a Cyriaca-Katakomba falán található az V-VI. századból. A legrégibb róla szóló görög nyelvű írások (Athanasius és Metaphrastes tollából) pedig a X-XI. századból származnak. Az ábrázolások és a szövegezések számában azonban a X-XIII. század között következik be nagyarányú emelkedés. Ez a tény arra enged következtetni, hogy Alexandriai Szent Katalin növekvő népszerűsége a többi női szenthez hasonlóan a nők vallási szerepének megnövekedésével függ össze.[9] Bár népszerűségének mértéke adatok hiányában nem megragadható, egyes lexikonok olyan elszórt utalásai, mint például "Szent Katalin tisztelete és mértéke megközelítette Mária tiszteletét" [10] feltételezik, hogy kultusza jelentős mértékű volt.

Alexandrai Szent Katalin az égi jegyesség mellett a tudás és meggyőzés fontosságát is példázó története a magyarországi híveket sem hagyta érintetlenül. Mind személye, mind története jól illeszkedik abba a vonulatba, amelyet a hazai női szentek képviseltek. A kolduló rendek ugyanis saját eszményeikkel összhangban, előtérbe helyezték azokat a szenteket, szent királylányokat, akik a hatalomról való lemondás által szereztek vallási dicsőséget.[11] Szent Katalin ókeresztényi időkből származó történetében azonban más is megragadhatta főleg a tudós, domonkos szerzet tagjait. Katalin azáltal, hogy tudását kamatoztatva próbálta meggyőzni a hitetleneket, joggal válhatott a hittérítő és tudós munkát egyaránt végző domonkos-rend kiemelt szentjévé, és kerülhetett így olyan Árpád-házi szentek mellé, mint például Szent Margit vagy Szent Erzsébet.

Szent Katalin hazai ismertségéről egyébként számos adat tanúskodik: a XIV-XV. század között készült és máig fennmaradt mintegy harminc különböző képzőművészeti ábrázolás (falképek, kőfaragványok, szobrok, miniatúrák)[12] , valamint a szöveges emlékek: Temesvári Pelbárt Pomeriumában található négy (latin nyelvű) Katalin-napi prédikáció, két magyar nyelvű, prózai Katalin-legenda a Debreceni-, illetve az Érdy-kódexben (1519 és 1527), az Érsekújvári-kódexben található verses legenda (1529-31), és Telegdi Miklós 1580-ból származó Katalin-prédikációja.[13] Ha a fentieket mind meggondoljuk és hozzátesszük, hogy Magyarországon az első domonkos-rendi női kolostort Bertalan püspök Szent Katalin tiszteletére alapította 1240-ben a Veszprémvölgyben,[14] talán nem tűnik merő véletlennek, hogy Alexandriai Szent Katalin verses legendája éppen egy domonkos-rendi apáca másolatában maradt ránk.

Szakirodalom

Kis meglepetéssel vehetjük tudomásul, hogy a verses legendáról szóló önálló tanulmányok áttekintésekor, továbbra is a mű tartalmi vonatkozásainál kell időznünk.

A témához való közelítésük alapján a tanulmányokat két csoportba oszthatjuk. Egyrészről Katona Lajos[15] , és az ő kutatási eredményei nyomán Horváth Cyrill[16] a magyar és nem magyar nyelvű Katalin-legendák kapcsolódási pontjait igyekeztek feltárni és megállapítani azok egymáshoz való viszonyát. A tanulmányok másik csoportjának szerzőit a Katalin és az ötven tudós közötti vita inspirálta: a tény, hogy Katalin pogány bölcsek gondolataival érvelt saját hite mellett a szabadgondolkodás, neoplatonizmus és skolasztika jelenlétének, összefüggéseinek vizsgálatára késztette Thienemann Tivadart[17] és Horváth Cyrillt[18] is. Ebbe a csoportba sorolhatjuk a csupán egy-egy részletet kiemelő szerzők írásait is, mivel ezek is a vita részeit képezik: Binder Jenő egy Szent Ágoston-idézetet[19] , Hajnóczy Iván pedig egy Homérosztól származó gondolatot emelt ki[20] .

Ha a két irányban végzett vizsgálatok eredményeit szeretnénk röviden összefoglalni, elég Horváth Cyrill mindkét témára vonatkozó, végső megállapításait megismételnünk. A mű eredetét illetően elmondja, hogy "a magyar verselő nem költötte legendája anyagát; nem végzett alakító és szerkesztő munkásságot, hanem kész legendát ültetett át irodalmunkba s a verses Katalin-elbeszélés a magyar legendázásnak egyszerűen fordított termékei közé tartozik." [21] A szabadgondolkodás és neoplatonizmus jelenlétéről pedig a következőképpen nyilatkozik: "Szent Katalin, a legendaíró érzelmeinek és nézeteinek tolmácsa éppen nem lelkesedik semmiféle pogány filozófiáért. [...] Csupán arról van szó, hogy Katalin ellenfeleit azok saját fegyvereivel győzi le. A keresztény vallás igazságának megismeréséhez ugyanis nincs szükség a filozófiára."[22]

A verses legenda műfaja

Szerdahelyi István Wellek-Warren által ihletett műfaj-fogalma szerint "a műfaj irodalmi szövegek olyan csoportosítása, amelynek alapja nemcsak egyetlen, hanem legalább két megkülönböztetési szempontot tükröz, s ezek közül az egyik mindig külső formai - elvont formai, a másik tematikai - tartalmi."[23] A műfaj meghatározásánál tehát egyaránt figyelembe kell venni az adott mű formai és a tartalmi összetevőit; ezért foglalkozunk a verses legendával mint műfajjal itt, a tartalmi megközelítések után és a formai elemzés előtt.

A verses legendára a verses epika nagyobb körébe tartozó műfajokkal együtt (verses elbeszélés, verses regény stb.) az átmenetiség jellemző: az epika és a líra határmezsgyéjén helyezkedik el. Lírai oldalról közelítve a kiindulási alapul is szolgáló cantilénákat, himnuszokat, szekvenciákat, az epika felől egyértelműen a legendát nevezhetjük meg a verses legendához legközelebb álló műfajokként. Bár a középkorban az uralkodó elbeszélő műfaj a szentekről szóló legenda volt, érdekes, hogy a verses epika kevésbé vált népszerű formájává a vallásos irodalomnak. Nehéz megnyugtató választ találni arra, hogy miért alakult ez így. Hegedüs Géza is csupán bizonytalan feltevéseit osztja meg velünk a kérdéssel kapcsolatban: "Talán azért (oly tartózkodó a verses epika a hit világával szemben), mert eposznak, verses regénynek, még a rövidebb románcnak is nélkülözhetetlen ismérve a csapongó kalandosság, ami nem illett volna a magasztos személyekhez? Vagy mert az epika elképzelhetetlen volt némi erotika nélkül? Vagy talán azért, mert a költők nem mertek hozzányúlni olyan témához, amelynek a legcsekélyebb cselekménybeli módosítása egyházi tilalomba ütközött? Mindenesetre tény, hogy az annyira vallásközpontú kultúrában a verses epika kifejezetten világi jellegű volt.[24]

Kevésbé meghatározó módon tehát, de a verses legenda is a középkori európai vallásos költészet egyik létező műfaja volt, ami bizonyos műfaji előzményekre is visszatekinthetett. A keresztény, elsősorban mártírszentek élettörténeteit kezdetben énekversek, cantilénák, himnuszok, laudák, szekvenciák formáiban alkották, később szavalt versek is lehettek. Az első verses legendákat Prudentius és Venantius Fortunatus a IV-V. század fordulóján írta latin nyelven. Népnyelvű verses legendák a IX. század végétől kezdtek megjelenni franciául és németül. Magyarországi latin nyelvű verses legendák a XIII. századtól maradtak fenn. Ezen versek egy-egy hazai szentről szólnak, Szent Istvánról, Szent Imréről, Szent Gellértről, Szent Lászlóról és Szent Margitról. E verses legendák közös jellemzője a viszonylagos rövidség, ami a versek használatára is utal, mivel funkciójuk szerint ezek tulajdonképpen zsolozsmázás során énekelt liturgikus szövegek voltak.[25] Feltehetően a XV. század második felében keletkezett az egyetlen magyar nyelvű verses legenda, Alexandriai Szent Kataliné, amely latin elődeitől leginkább epikusságának mértékében különbözik. Nemcsak hosszabb azoknál, hanem hosszúságának köszönhetően a verses epika általános vonásai közül többet is sikerrel azonosíthatunk benne. Így például elmondhatjuk, hogy egy folyamatos menetű cselekményes történet elevenedik meg a versben, amelyben a párbeszédek tulajdonképpen az elbeszélő múlt idejű monológjába illesztett idézetek. Tartalmát tekintve pedig a prózai legenda műfajához hasonló szerkezeti egységekre tagolható, azaz a Nativitas-ra, a Conversióra és a Passióra. A rímek által meghatározott sorpárokba rendeződő verssorok - ahogy azt majd a későbbiekben látni fogjuk - ugyancsak egybeesnek a tartalmi egységekkel, ami szintén az epikus költészet jellemzője lehet[26]

FORMA

Már utaltunk rá, hogy a Katalin-legenda tartalmi vonatkozásainak vizsgálatát előnyben részesítették tanulmányíróink, és annak formáját illetően megelégedtek csupán azon legszükségesebb tulajdonságok meghatározásával, amelyek a középkori verselés rendszerében való elhelyezését segítették. Ennek megfelelően a Katalin-legenda verseléséről érdemben az RMKT középkori verses emlékeinket összegyűjtő első kötetének két kiadásában, illetve a középkori ritmusainkat vizsgáló művekben olvashatunk.[27] Itt kell azonban még megemlítenünk Négyesy László nevét is, aki a verses legenda utolsó négy sorának másfajta verselésére hívta fel a figyelmet egy külön szerzelékben[28] és azokat a tanulmányokat, amelyek a középkori és XVI. századi versmondattani alakzatok rendszerét igyekeztek feltárni egyebek között a Katalin-legenda szövegének felhasználásával. Ezen tanulmányok Fajcsek Magda és Horváth Iván nevéhez fűződnek.[29] Hogy miért nem foglalkoztak eddig behatóbban a Katalin-legenda formai rejtelmeivel, arra talán Vargyas Lajos megállapítása adja meg a választ:"4074 sorában helyenként jól folyó nyolcasok közt terjedelmes részek annyira összezavarodtak, hogy ritmikai tanulmányra ma már alkalmatlanok."[30]

Tény, hogy a ránk maradt szöveg csupán másolat, esetleg másolat másolata.[31] Sövényházi Márta pedig, a korabeli másolók felfogásához hasonló módon, meglehetősen szabadon kezelte a másolásra kerülő szövegeket, így a Katalin-legendát is. A korabeli másolók szerepét ugyanis úgy kell elképzelnünk, mint egy közvetítőét szerző és olvasó között, aki a véletlen vagy éppen szándékos változtatások révén megzavarja, de legalábbis befolyásolja a szerző és az olvasó közvetlen dialógusát és másolatában saját értelmezését adja tovább.[32] (Mivel többnyire ilyen értelmezett szövegekkel kerülünk szembe, érdemes megfontolni, hogy ezen értelmezések talán hitelesebbek a mienknél, hiszen közelebb állnak a szerzőhöz korban és gondolkodásban.)

Sövényházi Márta szövegbeli változtatásait kevésbé az egyéni stílus megnyilvánulásaként tartják számon a szöveget vizsgálók, mint inkább a félreértéseknek, és a megértetésre törekedésnek a ritmus megtartásával szemben. Ez utóbbira annál is nagyobb lehetett a késztetés, mivel másolónk a verset a kor szokásának megfelelően egyfolytában írta, mint a prózát. Igaz, a verssorok végét apró vonások jelzik, de ezek valószínűleg későbbi eredetűek.[33] Márta soror leggyakoribb hibáját így abban látják, hogy kötőszavakat, névmásokat, magyarázó utalásokat stb. illesztett a vers szövegébe. De elkövetett másfajta hibákat is: olykor kihagyott szavakat és sorokat vagy éppen felcserélte őket, e változtatások eredményeképpen pedig sokszor elrontotta a rímet vagy a ritmust.[34]

A hibák típusainak felsorolását tovább folytathatnánk, ha nem vetődne fel máris néhány kérdés: Mihez képest beszélhetünk hibákról? És mihez képest beszélhetünk a másoló hibáiról egyáltalán? Feltételezhető, hogy az eredeti alkotás hibátlanul volt verselve és csak a másoló akart-akaratlan rontásai miatt vált olyanná amilyen? A Szent Katalin-legenda verselésének, valamint szintaktikai szempontú vizsgálata során - reményeink szerint - ezekre a kérdésekre is választ kapunk.

Verselés
Szótagszám

A Szent Katalin-legenda szövegének (részleges) helyreállításával már kísérleteztek néhányan, több-kevesebb sikerrel.[35] Javításaikat minden esetben a megállapított sorfaj és rímképlet alapján végezték, ami minden esetben a párrímes felező nyolcas. A nyolcas szótagszámot tartó középkori verseinkben az egyik legkorábban kialakult kötött sorfajtánk képviselőit tisztelhetjük a hasonló módon korán jelentkező 7/6-os osztású kanásztánc mellett. A kialakult sorképlet meglétét természetesen fenntartással kell kezelnünk. Akkor beszélhetünk kialakult sorképletről "ha az egy egész versen keresztül túlnyomó nagy számban jelentkezik, az eltérések pedig jelentéktelenek és ritmustalanok".[36] Vargyas Lajos e fenntartások kitételét a kéziratos emlékeinkben található másolási hibákkal indokolja. Mi azonban e tágabb meghatározás szükségességét azzal a feltételezéssel egészítenénk ki, hogy a kötött sorképlet talán még nem alakult ki a maga tökéletességében a középkorra, és a képlettől való eltérések a másolási hibákon túl ezt a kialakulásban lévő állapotot is tükrözik. Hogy feltevésünk nem alaptalan, arra éppen Vargyas Lajos mutat rá ugyanott. Az Igen szép imádság szent léleknek című két változatban is fennmaradt versről közli, hogy "a változatok egybevetése alapján nagyfokú szövegromlást állapíthatunk meg, különösen amikor jó rímeket zavar meg a későbbi betoldás. Erre hivatkozva nyolc szótagosnak tartották irodalomtörténészeink, s eltéréseit a másolók hibáinak tulajdonították. Mégis vannak sorai, amelyekben a fogalmazás ép, tömör, a ritmus ívelése természetes, mégsem nyolcasok. Például:

Ó atya -| istennek || nemes aján- | doka  
Kérlek, | lakozjál || én velem | soká."[37]  (15-16)

Néhány oldallal később pedig ezt olvashatjuk: "Két kisebb töredék - összesen hat sor - ugyan szintén felező, ugyanakkor egy másik, terjedelmesebb nyolcas költeményben, a Szent Bernáld doktor imádságá-ban (305 sor) az épnek látszó, tömör és költői sorokban is találhatunk kilencest kitűnő ritmussal:

Ösztövér tagid | megfárattak (146-147)	
---------------------------------  
Megfeketült | nap-lévő színöd,
Megfeketült | hó-lévő tested
---------------------------------
Vas szegekvel | meggyakdostak,
Kikből gyöngyelő | véröd hullot..."[38]  (55-56)

Vargyas példái az eltérő szótagszámú, de kitűnő vagy legalább elfogadható ritmusú verssorokra tovább bővíthetők. Az Ó dicső szent lélek című versben:

ó en lelkemnek | keges vendege
the edes volthodnak | nichen soha vege (22-23)

othalmazy engemeth | ez vylagba
az utan elhessek | menorssagba (43-45)

Szent Bernáld doktornak imádságá-ban:
			
ki köröztfara | emeltetel
keth kezedön | figgezteteel (50-51)
Erőtelennek | erőssege.
feelelmesnek | bekösege (84-85)

Alexandriai Szent Katalin verses legendája, leghosszabb középkori verses emlékünk lévén, példákból is a legtöbbet tartalmazza. Az 1. számú Mellékletben igazolásképpen kigyűjtött sorpárok közül itt csak néhányat említünk meg:

ez meg lewen ygaz wgy lewen
kyralnak ebben kedwe lewen (125-126)

Masodyk wolna bewlczesegem
kyweel magam ynthen eerthem (1320-1321)

Adam es ewa gyenyerwseget
Dee Crystus walla keserwseget (1915-1916)

mert Isten mynden theremtew
De Crysthws wala theremtewt (2533-2534)

Bár teljes bizonysággal nem állíthatjuk, hogy ezeket a verssorokat eredetileg is így, ebben a formájukban alkotta meg szerzőjük, talán mégis érdemes számolnunk ennek lehetőségével. A Szent Bernáld doktornak imádságá-ban talált példák annyiban erősíthetik meg feltételezésünk érvényességét, hogy a szöveg különböző változataiban - a kiemelt példák esetében - vagy ugyanazt, vagy romlottabb alakot találhatunk; de nyolcszótagosat nem.

Máshonnan merítve anyagot feltevésünk létjogosultságához, az ingadozó szótagszámú, mégis a nyolcas szótagszámot megtartani igyekvő versek kérdésében nem haszon nélkül való középkori verseink nagy ismerőjéhez, Horváth Jánoshoz fordulnunk segítségért. Egy állítólagos nyelvemlék korának meghatározása ürügyén Horváth János 1918-ban közzétett egy rövid tanulmányt az Ősi nyolczas szerkezetek időrendje címmel[39] , amelyben nyolcas szótagszámú verseinket igyekezett csoportokba sorolni és jellemző sajátságaik alapján keletkezésük egymáshoz viszonyított, körülbelüli időpontját megállapítani. A négy csoport közül az elsőbe a XV. század második felétől 1508-ig lejegyzett versek kerültek. Ezek közös jellemzői: az ingatag szótagszám, rímtelenség, négysoros versszak, illetve a sorközépi cezúra hiánya. A második típus az 1513 és 1531 között lejegyzett verseké, amelyekben már túlnyomóan állandósult a szótagszám, megjelenik a cezúra és a páros rímek, a versszakos szerkezet helyett pedig a soros szerkezet. (Ide tartozik Szent Katalin verses legendája mellett például az Igen szép imádság szent léleknek és a Szent Bernáld doktornak imádsága is.) A harmadik típusba tartozó emlékek lejegyeztetésének kora a XVI. század negyvenes éveivel kezdődött. Bennük az állandó szótagszám mellett már szabályozódó cezúráról is beszélhetünk, valamint négyes rímről és négy sorból álló versszakokról. A negyedik típus valójában nem tipikus: csak egy-két olyan XVI. századi versünk van, amelyekben a szótagszám és a cezúra állandó, négysoros versszakból áll, de rímei párosak.

Bár Horváth János az egyes jellemzők (szótagszám, cezúra, rím) kialakulását nem köti a csoportok eltéréseihez, véleményünk szerint mégis kivehető ilyen értelmezése a csoportok különbözőségeinek. A következőkben mi csak az első két típussal fogunk részletesebben foglalkozni ezen meggondolás alapján.

Az első típusba sorolható versek kivétel nélkül középkori latin himnuszfordítások. Közös jellemzőik közül erről tanúskodnak a négysoros versszakok, amelyek az ingatag szótagszámhoz és rímtelenséghez képest a legfejlettebb rendszeralkotó egységek a versekben. A szöveg sorokba, és azok versszakokba törése talán könnyebb művelet volt, mint a szótagszám megtartása, vagy sorvégi rímek alkotása, ezért jelenhetett meg viszonylag korán. Hogy azonban a négysoros versszak korai megjelenése a latin himnuszköltészet műfaji következménye volt, azt a második csoport is bizonyítja. A második csoportba tartozó versek ugyanis csak a sorpárok megalkotásáig jutnak el; négysoros versszakról szó sincs. Újbóli előfordulása a harmadik csoport verseiben jellemző (a himnusz műfajától már elszakadva?).

A sorközépi cezúra hiánya az első csoportból szintén a himnusz műfajával van összefüggésben. Megállapított tény, hogy a magyar himnuszfordítások követik latin eredetijük jambikus lüktetését, mégpedig azáltal, hogy a nyolc szótagszámú sorok 5+3-as tagolást kapnak. Mivel himnuszfordításaink másfajta sorképletet követtek, így verselésük is más: ambróziánus nyolcas. Azonosságuk a felező nyolcassal kimerül a szótagszám egyezésében, ezért az "ősi nyolcas" vizsgálatába bevonni őket: hiba. Csupán a szótagszámokat tekintve azonban vonhatunk le néhány következtetést a minket foglalkoztató kérdésre vonatkozóan. Ha ugyanis meggondoljuk, hogy a latinban eredetileg nyolc szótagú sorokat más szótagszámú sorokkal adták vissza fordítóink, akkor feltehetjük, hogy hasonló módon jártak el azon íróink is, akik előtt nem verses szöveg volt, vagy nem volt éppen semmi.

A mai szemmel hibásnak számító, eltérő szótagszámú verssorok meglétével korántsem a korabeli ritmusérzék tökéletlen mivoltát akartuk hangsúlyozni. Ellenkezőleg: felhozott példáinkban is eltérő szótagszámú, de elfogadható ritmusú részeket emeltünk ki. Amit érzékeltetni szerettünk volna, az csupán annyi, hogy minden sorfajta, így a felező nyolcas kialakulásához is idő kellett, hogy képletéhez igazodva, gyakorlatban is pontosan követhetővé váljon.

Figyelmünk középpontjában eddig a Katalin-legenda jó ritmusú nyolcas, illetve eltérő szótagszámú verssorai álltak, és még nem érintettük a rossz, megrongálódott verssorokat, melyek ugyanakkor jelentős számbeli fölénnyel bírnak. Az előzőek folytatásaként kívánkozik ide a kérdés, vajon akadnak-e olyan hibák, rontások, melyeket maga a szerző követett, követhetett el, például a tökéletesen verselő szöveg szándékos kizökkentése érdekében, ahogy azt tette mondjuk Zrínyi a maga korában. Nos, a tömérdek hiba között nem találtunk olyat, amely bizonyos rendszerességgel, jellemző módon térne vissza a vers egészében, így válaszunk a kérdésre negatív. A negatív eredmény talán nem meglepő, hiszen egy amúgy sem tökéletes ritmusú versnek nincs szüksége szándékos kizökkentésre, ilyenfajta használata a más ritmusú soroknak funkciótalan lenne ebben az esetben.

A másoló hibáiról utalásszerűen már említést tettünk. A szótagszámokat érintő hibák részletes felvázolását, a hibák típusainak felsorolását azokkal a sorokkal kezdjük, amelyek tulajdonképpen "jó hibákat" tartalmaznak. "Jó hibákat" abban az értelemben, hogy a másoló betoldásai esetleg kihagyásai a felező nyolcastól eltérő, de mégis ritmusos verssorokat adnak az egyes sorpárokon belül. E hibák tulajdonképpen legtöbbször sorvégi beékelések. A másoló újabb toldalékokkal látta el az eredetileg nyolcas (hetes, kilences) szótagszámú sorpárokat, és ezáltal az eredeti toldalékrímek helyett új toldalékrímek csengenek össze bennük. Ez a típusú toldás a sorpárok párhuzamosságát és így azok összetartozását erősítik. Minderről azonban majd később lesz szó. Lássunk előbb néhány példát:

Myt kellene neky tennie
Es mykeppen azth zewrzenye (75-76)

mykent urokhoz Halgatnak wala
Azent töb kenczel aldoznak wala (1557-1558) 

 További példák:1556-1557, 2191-2192, 2611-2612?.

A vers 4073 sorából összesen 2597 sor nyolcszótagú és 1476 sor más szótagú.[40] Az eltérő szótagszámú sorok szótagszáma 4 és 18 között található. E szélső értékek azonban ritkák, a számok a nyolcas felé közeledve egyre jobban emelkednek. Ha megnézzük az alábbi két táblázatot, azt is láthatjuk, hogy sokkal több hosszabb szótagszámú sor van a versben, mint rövidebb. A sorok tehát inkább több elemet tartalmaznak, mint kevesebbet. Ez minden bizonnyal összefüggésben van azzal a ténnyel, amire már utaltunk, hogy tudniillik Sövényházi Márta leggyakoribb másolási hibája az volt, hogy különböző elemekkel, kötőszavakkal, névmásokkal stb. egészítette ki a verssorokat az értelmi szempontokat előtérbe helyezve.
A

szótagszám	4	5	6	7	Össz
verssorok száma	1	8	17	113	139

szótagszám	9	10	11	12	13	14	15	16	17	18	Össz
verssorok száma	906	270	86	48	18	6	1	0	1	1	1337

1. számú táblázat

E betoldások közös jellemzője, hogy általában a verssorok első felében kapnak helyet és nem túl tartalmasak: vagy a nyelvtani viszonyok egyértelműsítése vagy a nyomatékosítás a feladatuk. Azt, hogy a verssorok elején található kötőszavak, névmások és egyéb nem-tartalmas szavak utólagosak, megerősíti az a tény is, hogy az összesen 737 tartalmas (névszóval, igével) szóval kezdődő verssor közül csupán 167 sor van, ami nem nyolc szótagú. A legtöbb nyolc szótagnál hosszabb verssor tehát kötőszóval, névmással kezdődik, míg a hasonló nyolc szótagos sorokban ezek száma jóval alacsonyabb. Bár sok esetben a sorok az utólagosan betoldott elemmel és anélkül is értelmesek, a legárulkodóbb az az eset, amikor a betoldások megzavarják az értelmet. Ilyen betoldások például a következők:

Im egy leyany wagyon nalwnk
Es bewlczesegel nagion erews (2023-2024)

Mert Am az balgatag Crystwsnak
Es ew alnoksagos Czalardsagat bezely (2291-2292)

Es kereztyenne thegyen mynket
ees hogy megh mencze my lelkwnketh (2873-2874)

A kilences szótagszámú sorok külön figyelmet érdemelnek pusztán mennyiségük alapján is. Magas számuk oka csak egyrészt az, hogy a betoldott elemek legtöbbször egy szótagból állnak. Másrészről ugyanis nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kilences szótagszámú sorok is verselhetnek jól, egyszótagnyi eltérésük nem feltétlenül rontja el a ritmust. Egy részük tehát a nyolcasokat erősíti.

A nagyobb szótagszámú eltérések előszeretettel jelennek meg ott, ahol a vers szövegében megszólítások, illetve ahol Katerina, Jézus Krisztus, Isten vagy Szűz Mária nevei következnek. Ezek a betoldott liturgikus eredetű jelzők, formulák szintén túlértelmezések. Ráadásul a Katerina már önmagában négy szótag, ezért jól kapcsolódik a felező nyolcas négyeseihez, amelyekkel végeredményben harmadoló tizenkettest alkot. Példák:

ne gondoly semyt mynd ebbewl yo athtyam (917)
Es kezde kerny az zyz annya maryat (1064)
En edes zeretw fyam ihus (1340)
En zeretew zep yegyesem katherina (1368)
Vr Istennek zenth yegyose kateryna (2083)

További példák: 1338, 1350, 1358, 1376, 1396, 1592, 1736, 1762, 2100, 3278, 3677 stb.

A többi, nagyobb szótagszámú verssor között akad olyan, amely véletlen szóismétlés miatt nyúlt meg.

alexandryaban Es alexandrya newő orzagban (869)
Es ystennek ystennek ymadtathatok (1755)

De a többséget mégis azok a sorok képviselik, amik hosszabb, jól kiragadható kiegészítéseket tartalmaznak. Ezek gyakran jelennek meg egy-egy mondat vagy versszakasz lezárásaként a sorok végén, a rímet is megzavarva így. Példák:

ha gondolnad es teneked tetetnek
hog byzon hozyad ylleneek amen (915-916)

Ez az kyraly fya kepe kyt kewanz latny
Imez kedyg annya kepe (1038-1039)

ennek soha nyncz kezdety
Es nem lezen ueghezety soha mynd öröke (1173-1174)

További példák: 41, 1048-1049, 1086, 1161-1162, 1199-1200, 1205-1206, 1223-1224, 1263-1264, 1269, 1272, 1296-1297, 1298-1299, 1306-1307, 1319, 1363, 1364, 1472, 1591, 1678, 1795, 2170, 2198 stb.

A nyolc szótagúnál rövidebb verssorok közül említést érdemelnek azok, amik rövidségüket azáltal kapták, hogy egy felsorolás utolsó elemeként, vagy két azonos mondatrész egyikeként új sorba kerültek, de azt már nem tudták teljesen kitölteni. Ha arányaiban több ilyen sor lenne a versben, talán itt válna leginkább meggondolandó kérdéssé az, hogy nem eredeti "hibákról" van-e szó. Példák:

Iobban byra bewlczesegel
ees ezessegel (671-672)

hogy e nap lezen az crystusnak alazasa
Es gyalazasa (2304-2305)

További példák: 873-874, 3604-3605, 1149-1150, 4026-4027 stb.

Bár a rövidebb szótagszámú sorokra vonatkozóan fent kell tartanunk a kihagyás lehetőségét, mint például a 2352. sorban, ahol a kihagyás szembetűnő (mert wgy zolaz mynt bolondnak / es egy ygyw goromba), a legtöbb verssor mégis teljesnek vélhető. Az aránylag sok hetes szótagszámú sor meglétét a nyolcashoz való közelségével indokolhatjuk, ahogy azt a kilences (tízes) esetében is tettük.

Milyen következtetéseket vonhatunk le a fentiek tükrében a Szent Katalin verses legenda szótagszámát illetően? Elősorban azt, hogy túl sok vagy túl kevés szótagszámú verssor kevés van, előfordulásuk nem mutat rendszerességet, az utólagosan beékelt vagy kihagyott elem általában jól felfedezhető ezek javításával 7, 8, 9,(10) szótagszámú sorokat kapnánk. A nyolcas szótagszám felé közeledve megnő a verssorok száma. Ezt jelzi, hogy a versnek a nyolcasokkal együtt, hetes, kilences, illetve tízes szótagszámú sora összesen 3886 van, szemben az egyéb szótagszámú verssorokkal (187). A 7, 9, 10 szótagszámú sorokban sok olyannal találkoztunk, amelynek jó vagy elfogadható ritmusa van, de az is igaz, hogy ezekben a sorokba könnyebben kerülhetett egy-két szótagos betoldás, kihagyás. Magas számukat így magyarázhatjuk. Végeredményben tehát azt mondhatjuk a vers egészét illetően, hogy szótagszámban igyekszik a nyolcas felé közelíteni, de néhány 7, 9, 10 szótagú sor még kiegészíti a nem tökéletesen megállapodott nyolcas szótagszámot. Az utólagos kihagyások, betoldások pedig ugyancsak ezt a tendenciát erősítenék, ha betoldanánk vagy kihagynánk őket.

Cezúra

A cezúráról már esett szó, amikor Horváth János ősi nyolcas kronológiájának csoportjait ismertettük. Ott megemlítettük, hogy az első csoportba himnuszfordítások tartoznak, amelyek verselése az ambróziánus nyolcast követi 5+3-as tagolásukkal. Ez az oka annak, hogy Horváth János e versek egyik közös jellemzőjeként a sorközépi cezúra hiányát jelölte meg. Továbblépve látjuk, hogy a második csoportban a cezúrának mégcsak a fellépését jelzi, míg a harmadik csoportra már szabályozódó cezúra jellemző. Annak ellenére, hogy az első csoportban a cezúra hiánya indokolt, önkéntelenül mégis kapcsolatot teremtünk a három típus jellemzői közt, és azokat a cezúra létének (nemlétének) három állapotaként értelmezzük. A cezúra kialakulását, a szótagszám megszilárdulásához hasonlóan egy folyamatként képzelhetjük el, amelyben a második típusba tartozó versek, így Szent Katalin verses legendája is, még átmenetet képviselnek.

Ami a cezúrát illeti, a Szent Katalin legenda átmenetisége másra is fényt derít. A 4073 sorból álló legendában 2597 sor nyolc szótagú és ebből 1847 sor felező, azaz a cezúra a negyedik szótag után metsz, méghozzá szóhatáron. Ha azonban megvizsgáljuk a fennmaradó 750 nyolc szótagos sort, láthatjuk, hogy az 5+3-as tagolásúak mekkora aránybeli fölényben vannak: 535 sor 215 ellenében. Ha tovább játszunk a számokkal, és az 5+3-as tagolást az összes nyolc szótagú soron belül is megszámoljuk, akkor 1229 olyan sort találunk, amelyekben a szóhatár az 5+3 tagoláshoz igazodik. 694 sor esetében tehát az ötödik szótagot egyetlen szó alkotja, a cezúra a szóhatártól függően felező és 5+3-as tagolást is adhat. A könnyebb áttekinthetőséget az alábbi táblázat segíti. (Értelemszerűen V-vel azokat a sorokat jelöltük, amelyekben a szóhatár 4+4 vagy 5+3-as tagolást is lehetővé tesz, M-mel pedig az egyéb (más) tagolásúakat.)

metszés	4\|4	5\|3	V	M
sorok száma	1153	535	694	215

2. számú táblázat

A nyolcas szótagszámú sorokban az 5+3-as tagolás jelenléte - akárcsak lehetőség szintjén is, de - számottevő. Az arányosan tagolódó sorokat tarthatnánk a himnuszfordításokban található ambróziánus nyolcasok hatásaként megjelenő tendenciának, de talán van ennél valószínűbb magyarázat is. Vargyas szerint ugyanis a magyar ritmus a beszédritmusunkhoz hasonlóan úgy valósul meg, hogy a szavak/sorok elejét gyorsabban ejtjük, a szavak/sorok végét pedig lassabban. Nyelvünkben - és így ritmusunkban is - a különböző hosszú mondattani egységek tehát időbeli kiegyenlítődésre törekednek.[41] Az arányos osztású sorok éppen ezt a törekvést példázzák: az első ötös ütem kis nekiszaladása után három szótagos ütem jön a maga lassabb tempójában. Ugyanez a kiegyenlítődés figyelhető meg egyébként a 5+4 osztású kilencesekben is, vagy a versvégi 4+3 osztatú sorokban. A cezúra gyakori ingadozását - annak lehetőségét - a 5. és 6. szótag között ritmusérzékünk e kiegyenlítő jellegével indokolható, ami persze nem zárja ki himnuszfordításaink esetleges hatását, főleg ha azok szintén ritmusérzékünk e jellege miatt váltak többségében 5+3 osztatúvá.

Az felező és arányos osztású nyolcasok megoszlásáról eddig (csupán) a szóhatároktól függően beszéltünk, ezért az előző adatokat fenntartással kell kezelni, hiszen tudjuk, hogy a szóhatár nem minden esetben esik egybe az ütemhatárral Amely sorban tehát a szóhatár két lehetőséget is kínál a cezúra helyének, ott a megelőző és követő sorok ritmusa dönti el az adott sor valódi ritmusát, a cezúra helyét. Hasonló a helyzet azokban a sorokban, ahol a szóhatárok teljesen máshol helyezkednek el; ilyenkor a cezúra kettévág egy szót a ritmus érdekében. A Szent Katalin legendáról ezért sem mondhatjuk, hogy két - nyolcas - sorfaj azonos mértékben van jelen benne, és hogy azok váltogatnák egymást. A felező nyolcas jelenléte ugyanis sokkal meghatározóbb. A sorközépi cezúra a versben 10-15 soron keresztül is hibátlanul érvényesül, ezzel szemben az arányos osztású sorok csak alkalmanként, legtöbbször egy-egy sorpáron belül alkotnak maguknak különálló kis szigeteket a felező nyolcasok vagy más szótagszámú sorok tengerében. Ezek az 5+3-as szigetek nem ritkán párhuzamos mondatszerkesztés eredményeképpen jönnek létre, és ritmusukat olykor alliteráció erősíti. Példák:

ewtet sebosben zerettek
kememb kenokkal kewettek (23-24)


nagyobat egyeb zentheknel
Fenesbet egyeb zyzeknel (36-37)

kyk fegywerekben feenessek 
Es wytezsegben erőseg (149-150)

Nehezebb érvényes megállapításokat tenni a nem nyolcas szótagszámú sorok verseléséről, mert esetükben legtöbbször számolnunk kell az esetleges betoldásokkal és a kihagyásokkal, amelyek kiválasztása többé-kevésbé szubjektív feladat. Éppen ezért a következőkben a vers első negyedének vizsgálata alapján próbálunk levonni néhány tanulságot ezen sorok verseléséről, azzal a megjegyzéssel, hogy adataink pusztán tendencia-mutató értékűek. A kérdéses -főleg a betoldott - elemek elkülönítését egyébként két feltételezés vezérelte. Ha az illető sor vége rímelt, akkor azt feltételeztük, hogy a betoldás a vers első részében van. Ha nem rímelt, akkor feldatunk könnyű volt, hiszen a rímelő szóig haladva megkaptuk a betoldott eleme(ke)t. Mindkét esetben tehát elegendőnek tűnt a verssorok végének vizsgálata ahhoz, hogy megtudjunk valamit az adott sorok tagolásáról. A három szótagos sorvégi szó 5+3 vagy 6+3-as tagolást, míg a kettő vagy négy szótagos szavak 4+4, illetve 5+4-as tagolást feltételeznek. Vizsgálatunk anyagából nem vontuk ki az elfogadható verselésű, nem nyolcas szótagszámú sorokat, mivel tendencia-mutató értékük ezeknek a soroknak is van. Belőlük - értelemszerűen - azonban nem kerestünk betoldott elemeket.

Az első 1003 sorban összesen 216 nem nyolcszótagú sor van. (Az egész versben 1476).
E 216 sor a következőképpen oszlik meg tagolásra való hajlandóságuk tekintetében:

utolsó ütem sztgszáma	4	3	Más	Össz
sorok száma	115	69	32	216

3. számú táblázat

A négy szótagból álló utolsó ütem nagy száma nem meglepő. Magyarázhatjuk egyrészt azzal, hogy a felező nyolcasok a vers egészében is a legnagyobb számban fordulnak elő, így a más szótagszámú sorok eredeti mivoltukban szintén igazodhattak többségükben ehhez. Másrészt a kilenc szótagos sorok a vizsgált első részben is számbeli fölényben vannak (137), köztük pedig az 5+4-es arányos tagolás elég gyakori. Ezek ugyancsak az első oszlop számát növelik. A három szótagból álló utolsó ütem idézheti az 5+3-as megoszlást, ha a sorok elejébe toldott szavak miatt emelkedett meg a szótagszám. De találhatunk három ütemű kilencest is olykor a versben, ami szintén ide tartozik. Például: Mykoron | bew wala | pogansag (42). Az egyéb tagolású sorok végén legtöbbször öt, illetve 3+2 szótagos szavak, szókapcsolatok helyezkednek el. Példák: ewtet wygye byrodalmara (537), em esmerem termezetemből (591). Igaz, a vers későbbi részében található, és nem is általános jelenség, de talán érdemes megjegyezni mint érdekesség, hogy az 1915-1916-os sorpárban viszont két felező tízes kapcsolódik egymásba, szintén szigetszerűen:

Adam es ewa | gyenyerwseget
Dee Crystws walla | keserwseget (1915-1916)

Összefoglalásképp tehát azt mondhatjuk, hogy a nem nyolcszótagos sorok tagolásai a nyolcszótagos sorok tagolásait követik, annyi különbséggel, hogy az arányos osztás az 5+4-es, kilenc szótagos sorokban is érvényesül, ugyanúgy ahogy a felező ritmus előfordul olykor tíz szótagos sorokban.

Rím

Korabeli verseinkhez hasonlóan, a verses legenda sorai párrímekkel kapcsolódnak egymáshoz. Az ismétlés, illetve a párhuzamos mondatszerkesztés, a gondolatritmusok rímalkotó szerepe a párrímekben jól megragadható. Mint látni fogjuk, a sorpárok nem elhanyagolható része azonos szerkezetű, vagy majdnem az; ennek következményeként pedig a rímalkotó szavak leginkább azonos szófajúak és önrímeket, toldalékrímeket (!), paradigmatikus rímeket, esetleg tőrímeket alkotnak párjaikkal. A vers rímeiről beszélve nem hagyhatjuk említés nélkül a más szófajú, mégis rímelő sorvégi szavakat sem. Ezek a rímek azért fontosak, mert - a mondatok, sorok párhuzamosságától már elszakadva - a rímelés egy fejlettebb állapotát tükrözik. Mielőtt azonban a rímek természetének mélyebb vizsgálatába merülnénk, tekintsük át a különböző rímek jelenlétét, megoszlását a versben.

típus	Önrím	Told.r.	Tőrím	Parad. rím	Más szfj	Mgh. egy.	Össz.	nincs rím
rímpárok száma	145	1470	36	46	153	43	1893	287 sor!

4. számú táblázat[42]

Az önrímek, azok közül is a vala-vala rímek, a legegyszerűbbek, legkezdetlegesebbek a többi rímhez képest. A legendában a wala - wala mellett a wolna - wolna, wolth - wolth, wagyon -wagyon, legyen - legyen, lenni - lenni stb. önrímek fordulnak elő meglehetős gyakorisággal. Talán érdemes visszautalnunk itt arra a tényre, hogy ezek az önrímek olykor utólagos betoldásként kerültek a sorokba, a szótagszám legalábbis erre utal a következő példákban:

Mykent urokhoz Halgatnak wala
Azent töb kenczel aldoznak wala (1552-1553)

de eez yo Hytet nem twgya wala
mert pogansaggal waak wala (1493-1494)

További példák: 1883-1884, 1996-1997, 2129-2132, 2191-2192, 2937.

A létigék mellett más igék (twdom, hallok, latha) névutók (nekwl, wtan, felee) és főnevek (Isthen, mester) is alkotnak önismétlő rímeket a versben. Bár az önrímek esetében sem zárható ki a tévedés, az elírás lehetősége, amint azt a következő néhány sor is illusztrálja:

de czak ember meg ekeswlth
Es bewlczesegel meg ekeswlt
awagy meg wylagoswlt (1148-1150)

a legtöbb önrímet mégis a párhuzamos sor/mondatszerkesztés következményeként magyarázhatjuk, az alábbi, a szó többértelműségét kihasználó rímalkotó technika kuriózum.

Myndenek wadnak my ertwnk
kyt bewlcz meestertwl ees ertwnk (781-782)

The akoron lehecz byro
mykort elmed raytad byro (1954-1955)

A toldalékrím a vers uralkodó rímtípusa; a sorok majdnem háromnegyed része toldalékokkal kapcsolódik egymáshoz. Ezek között is megállapíthatók azonban különböző fokozatok. Az egyszerű toldalékrímek általában egy vagy két magánhangzóval rímelnek; a toldalékok azonossága miatt többnyire a mássalhangzók - az utolsó magánhangzót ölelők minden bizonnyal - szintén megegyeznek. Természetesen vannak egyetlen magánhangzóval éppen csak rímelgető sorok is, de tipikusnak talán mégis ezt a találomra kiemelt részletet neveznénk:

azert yo fyam ygy erczed
zommat ezedben ygy wegyed
En es byzony ember wagyok
Es nyayassagot kewanok
en ees ynkab ayeythatnam
hogy czak wygsagban lakhatnam
De nagy halalatlan wolnek
ha ystennek nem zolgalnek (829-836)

A töves ragrímek viszonylag magas száma egy-két olyan jól csengő rímmel is gazdagítja a verset, mint (ő) zerelmeth - (ő) serelmet (30-31), yegyesem - kegyessem (1368-1369). Nagy részük ellenben - önrímeket idéző alakkal és intenzitással - hasonló tövű igéket rendel egymás mellé: halla - walla, wala - hala, és a lesz, tesz, vesz, megy különböző ragozott alakjai (lewn - tewn, megyeen - leegyen stb.)

A paradigmatikus rímek annyiban azonosak a toldalékrímekkel, hogy ezek is toldalékokat rímeltetnek, azaz a rímszavak egyforma mondatrészek, és ez a párhuzamos mondatszerkesztés lehetőségét rejti magában. A paradigmatikus rímek esetében viszont a toldalékok magánhangzói eltérnek egymástól,[43] a szó szoros értelmében tehát nem rímelnek; de a hasonló végződésre való törekvés mégis érződik bennük. Ilyen rímek a következők: wydekökre - waalokra (111-112), gyeermekenk - maradeekwnk (263-264), lattiuk - hyzywk (357-358), lelöd - wezed (373-374), zwletesen - thermezethyn (509-510), ymadaa - nyeree (1130-1131), kellemethes - zeretetös (1431-1432), mywelnek - yaigatnak (1576-77), hodot - Czyllagokat (1630-31) stb.

A toldalék- és tőrímek határán helyezkedik el a rímpárok azon érdekes csoportja, amely arról ismerszik fel, hogy az egyik teljesen magában hordozza a másik rímelőt. Példákat erre csak elszórtan találunk a legendában: fogadnak - adnak (103-104), eyte - reyte (632-633), syraast - yrrast (1068-1069), attatok - ymadtathtatok (1754-1755), el hattam - attam (2233-2234), zolgalat - allat (2392-2393), balgathagok - aghok (2785-2786).

Az azonos szófajú tőrímek már egy fejlettebb rímelés lehetőségével kecsegtetnek. A legszebbek talán a főnévi tőrímek: wyrag - wylag (1456-1457), angyal - hainal (1705-1706), doktor - (wen) kor (2209-2210), Kateryna - syna (4062-4063), menyorzag - yozaagh (1770-1771), bewlcz - erkulcz (250-251). De természetesen vannak igei tőrímek is: laath - aad (610-611), kewan - war (1648-1649), aal - yar (1744-1745) stb.

A különböző szófajú szavak rímelése nemcsak minőség szempontjából jelentenek (jelenthetnek) nagy ugrást, ezzel együtt ugyanakkor a sorpárok lehetséges párhuzamos szerkezetének felbomlására is utalhatnak.

Formájukat tekintve a grammatikai homonímia által biztosított rímek állnak a legközelebb a toldalékrímekhez. Mivel mindkét rímelő toldalékolt, tulajdonképpen ezeket is a toldalékrímek egy csoportjának tarthatjuk. A különbség csupán annyi, hogy a toldalékok csak alakjukban azonosak, grammatikai jelentésük más. Példák: kewanom - leanyom (640-641), kewana - niugodalma (763-764), dolgom - latnom (871-872) mondod - dolgod (881-882), Baratwnk - hallottwnk (248-249).

Érdekes rímpárokat eredményez az is, amikor az eltérő szófajú szavak egyikének töve a másiknak a toldalékos alakja cseng össze. Példaként álljon itt néhány a teljesség igénye nélkül: katheryna - wyna (716-717), kazdag - twdlaak (650-651), allat - halgat (788, 790), allat - walhat (821-822), ysten - nynczen (1644-1645), Ieswshoz - sok yot hoz (1670-1671), myndeneketh - hamar lee ket (2029-2030), gondolok - dolog (3086-3087).

A különböző szófajú tőrímekből kétségtelenül kevés található a versben. Alacsony számukkal ellentétben azonban ezek a rímek is említést érdemelnek a fejlettebb rímtechnika felé mutató jellegüknél fogva. A példák magukért beszélnek: zyz - wz (973-974), remete - zerete (1314-1315), hod - mond (1766-1767), nyar - yar (1768-1769), few uytez - (eleg) ides (87-88), mond - bolond (1958-1959), wagy - nagy (3138-3139).

A vers rímszerkezetét alapvetően meghatározó párrímek mellett elszórtan találunk egyéb rímváltozatokat is. A mintegy tucatnyi sor eltérő rímelése valószínűleg a másolás következménye. Magunk is meggyőződhetünk erről, ha megtekintjük a 2. számú mellékletben összegyűjtött példákat. A verses legenda izometrikus verselését tehát nem zavarja meg semmi; az ab-nyitás ezekben a rímekben nem tartható szándékosnak. A sorpárokon túlmutató rímelés ennél gyakoribb formája azonban az, amikor egy-egy rím több soron, illetve sorpáron keresztül azonos. A három soron át egyező rím kialakulhat úgy, hogy az egyik sorpár egyik sora a másik sorpár ríméhez igazodik, a másik sor pedig rím nélkül marad. Például:

bolczesegenek myatta
Ew letthek napyara ywta
Es a czylagot yol mag lata
ky az koron wralkodot   (321-324)

További példák:145-148, 204-207, 220-223, 755-758, 1088-1091, 1341-1343, 1725-1728, 2461-2464, 2648-2651, 2743-2746, 2800-2803, 3602-3605, 3725-3728. (Összesen: 19.)

A három soron át való rímelés harmadik rímelője gyakrabban egy pár nélkül álló árva sor, ahogyan ezt az alábbi példák mutatják:

Kyt az kyraly hogy meg halla
Es yly byzonnyal meg twdaa
almat ottan haatra hagia      (478-480)

További példák: 403-405, 535-537, 605-607, 666-668, 1148-1150, 1213-1215, 1629-1631, 1935-1937, 2125-2127 stb. ( Összesen: 25)

A több 4, 6 soron át rímelő sorokban tulajdonképpen az egymást követő sorpárok rímei ismétlődnek meg. Az önrímek közül a wala-wala rím többször is előfordul:

neekyk lelkest waghnak wala
neekyk kedyg syrnak uala    
neekyk wygadoznak wala
Es neekyk czak bembelnek wala	(181-184)

További példák: 573-576, 1080-1083, (1552-1557), 2128-2132, 2775-2778, 2792-2795 (wolna), 3766-3769, 3879-3882.

Még gyakrabban követik egymást az azonos toldalékrímek több soron keresztül, de a 4, (6) sort általában ezek sem lépik túl. Példa:

mynden ember feel kezwlne
oly ayandekot zerzene
kyt senky meg ne mewetne
de ysteneket ylletne (115-118)

További példák: 242-245, 434-437, 546-549, 565-568, 646-649, 660-663, 712-715 stb.

Ha csak a magánhangzók egyezését vizsgáljuk, hosszabb rímsorozatokat is felfedezhetünk, de a sorpárok szorosabb összetartozása ezekben is jól kivehető:

hogy ha engem meg győzendnek
Es hozyad engeztelhetendnek
De ha czazar yly yol leend
hogy az zerencze en ream terend
es hogy en ewket meg győzendem
mywel ayandekoz meg engem
No ennekem een nagy kenczem
legy ennekem dyczősegem
az yesws crysthws en yegyesem
kyert en ez bayt fel wezem
Es teuled Czazar czak ezt kerem
Es tewrwen zerent ees erdemlem
hogy ha ewket meg győzendem
es hytemre teryttendem
Tahat wed fel tees hytemet 
Es ymagyad ystenemet 	(2145-2160)

Már említettük, hogy a versben 287 olyan sor van, amelyeknek nincs rímelő párjuk. Ide tartoznak a sorpáron belül egymással nem rímelő sorok, az árva sorok, az egyáltalán nem rímelő, összezavarodott sorok (legalább három sor), illetve azok, amelyek rendelkeznek ugyan rímmel, de ezeket a feltehetően utólagos betoldások eltakarják. E sorfajták megoszlása a versben a következő:

sortípus	Páros	Árva	Több	rímtelen	Toldott Össz.
sorok száma	79x2	75	54	35	322

5. számú táblázat

A páros és árva sorok közül sok igyekszik az őt megelőző vagy követő sorpárokhoz kapcsolódni, főleg magánhangzó-egyezés révén. Ezek következményei a már ismertetett három soron át összecsengő rímek. A rímtelen és rímelő sorok arányai az egymással nem rímelő sorpároknál: 56: 23, az árva sorok esetében: 45: 30.

Figyelemre méltó összefüggésre bukkanhatunk, ha összevetjük a rím nélküli páros és árva sorok elhelyezkedését a szöveg tartalmi szerkezetével. E rímtelen sorok ugyanis előszeretettel fordulnak elő mondatkezdő, illetve mondatzáró helyzetben. Ahogy azt az alábbi táblázat is mutatja, a 154 sor közül (lévén a sorpároknak mindig csak az egyik sora lehet első vagy utolsó) 83 sor, azaz a sorok több mint fele ilyen helyzetű. Részletesebb adatokat szintén a táblázat szolgáltat:

Sorok	Árva	Páros	Össz.
Kezdő	17	28	45
Befejező	23	15	38
Össz.	40	43	83

6. számú táblázat

Bár a belső rímek az egész versben markáns jelenlétről tesznek tanúbizonyságot, érdemes talán itt megjegyezni azt is, hogy a rímtelen sorokban számos esetben belső rímek, főleg azonos mondatrészi szerepű szavak, biztosítanak mégis valami ismétlődést, párhuzamosságot. Példák:

Crystws kewzet Es ördeg kezet (423) 
Mert nem zolhat sem nem yarhat (1937)
nagy kar nektek ees nagy zeegyen (2199)
ky fenes wagy mynt fenes nap (3137)

További példák: 18, 650, 999, 1251,1517, 1572, 1601, 1679, 1937 stb.

Az eddigiekből is kitűnhet, hogy a verses legenda rímeiben sokkal jobban igazodik eredeti képletéhez, a párrímhez (aabb), mint a nyolcas szótagszámhoz vagy a sorközépi cezúrához. Ezt magyarázhatjuk a (pár)rímek korán megjelenő és megszilárduló jellegével, ami ugyanakkor szoros összefüggésben van a gondolatritmusokat is megteremtő természetes ismétlőszándékkal. A másoló olyan hibái, mint például az egyéb rímelő szóval való toldása az amúgy is rímelő soroknak (ld. fentebb), bizonyítják, hogy ő is birtokolta ezt a belülről fakadó ismétlőhajlamot. A viszonylag kevés számú rímrontást ez is indokolhatja. A rímek vizsgálatának lezárásaként - a jó rímelést ellenpontozandó - íme egy rész az összesen 54 (három sornál hosszabb részekből álló) rímtelen sorból:

Es mykort az ydew be tewlt wona
hogy aaz ember meg waltatnek
Es ew emberre Lewn embereekert
Es ő meg akaara my Erettwnk halny
merth ő Igassaga kewethe
Es hogy waltsagwnkat wgy tenneye
hogy az bynrewl eleegh lenne
kywel ember el reekent wala
Dee az byn eerdelm gyetrelmet
azert ha ő ez fewldre nem ywt uolna
my mynd el weztwnk wolna
azert ew ra ween nagy serelmet 	(1897-1908)

Sorpárok

A sorpár a verses legenda legnagyobb verstani egysége. A két sorból álló versszak azonban versszak-minimum is egyben ugyanúgy, ahogy az ismétlés minimális követelménye egy elem megkettőzése. Ilyen minimál-versszak például az ókori eredetű disztichon, ami két különböző ritmusú sorból áll (hexameter és pentameter), amelyek nem rímelnek. A disztichonnal szemben a verses legenda sorpárjaira, versszakaira a párhuzamosság jellemző, amit rímelésük is mutat. Az ősi gondolatritmusokat idéző, egymással rímelő két sor tehát a párhuzamos szerkezetek, illetve a párhuzamos szerkezetek transzformációiként is felfogható közölések kialakulásának kiváló lehetőségeit rejti magában. A következőkben ezekről a versmondattani alakzatokról lesz szó.

Versmondattani alakzatok

Horváth Iván az Archaikus versmondattani alakzatok a XVI. századi költői nyelvben című dolgozatában az alakzatok funkcionális elemzésének eredményeként az alakzatokat hierarchikus rendbe osztja a költői nyelv konkrét - absztrakt tengelyén. E tengely egyik végén az elvontságra törekvő közömbös szöveg, középen a párhuzamos szerkezet, a tengely másik végén pedig a legkonkrétabb pregrammatikus alakzat, a közölés áll. Bár Horváth Iván a közölésből, azaz "ősnyelvi ideális párhuzamosság legtökéletesebb statikus modelljéből" kiindulva vezeti le az egyes formákat, mi az alábbiakban más irányból próbálunk közelíteni a verses legenda alakzatai, közölései felé: a sorpárok különböző mértékű párhuzamosságainak, majd párhuzamos szerkezeteinek vizsgálata után térünk a közölésre mint a párhuzamos szerkezetekből visszavezethető legarchaikusabb alakzatra, illetve annak típusaira.

Párhuzamok

A Szent Katalin-legenda rímei és sorpárjai kapcsán már utaltunk a sorok párhuzamosságára, párhuzamosságának lehetőségére. Mivel a párhuzamosság különböző mértékben valósul(hat) meg az egyes sorpárokon belül, ezért a következő táblázat a vers sorpárjait rendszerezi a párhuzamosságuk mértéke szerint. A jelölések magyarázata, azaz az általunk megjelölt mértékhatárok:

S: nincs párhuzam
R: a rímszavak párhuzamosak, mert azonos mondatrészek; a párhuzam rövidebb, mint a(z) (második) ütem
ER: a sorok első és utolsó szavai párhuzamosak
FR: a két második ütem teljesen párhuzamos, a második ütemet egyetlen szó (rímszó) alkotja
F: a két sor fele párhuzamos
N: a két sor felénél valamivel erősebb párhuzamosság
M: majdnem teljes párhuzam, csupán egy-két kötőszó, névszó többlet/ különbség van
T: teljes párhuzam (egymásnak teljesen megfelelő sorok), ismétlés

Párhuzam	S	R	ER	FR	F	N	M	T	Össz
Sorpárok	335	819	21	131	284	175	154	68	1987

7. számú táblázat[44]

A táblázat futólagos áttekintése is arról árulkodik, hogy a vers kedveli a különféle párhuzamok alkalmazását: nem sokkal több mint 400 olyan sora van (a vers egytizede), amelyben a párhuzam (ismétlés) semmilyen formája nem mutatható ki. Az is igaz azonban, hogy a legnagyobb arányban azok a sorok képviselik magukat, amelyek csupán rímeiknek köszönhetően mondhatók valamiféleképp párhuzamosnak. A rímeket - gondolva itt elsősorban a toldalékrímekre - így a sorpárok közti párhuzam legkisebb egységének nevezhetjük.

Nem véletlen, hogy a párhuzamosságok vizsgálatát a sor végéről kezdjük. A rímelés előírt vagy ösztönös követelménye meghatározza, előírja a verssorok befejezését. A sorok eleje, a sorkezdetek viszont meghatározatlanok, nem köti őket semmilyen képlet. Ha mégis képletszerűen megpróbáljuk összefoglalni a sorok szerkezetére vonatkozó észrevételeket, akkor azt mondhatjuk, hogy minden sorpár második sorának eleje szabad, tetszőleges információt tartalmaz az előző sorhoz képest, minden második sor vége pedig a rím által kötött, meghatározott az előző sor által. A verses legenda sorpárjai megerősítik ezt a leírást, illetve némiképp ki is egészítik azt. A sorkezdetek - kötetlenségük révén - két fontos szerephez jutnak: egyrészt ezek teremtik meg a kapcsolatot, a grammatikai viszonyt a többi sorral, tehát összekötő funkciójúak lesznek; másrészt a sorok ugyanezen részei nagyobb arányban tartalmazzák a szöveg új elemeit (réma), a sorkezdet tehát inkább az új információt tartalmazza, míg a sorvég inkább ismétlő, visszautaló szereppel (téma) bír. Ez a két funkció persze máris kötöttségeket ró a sorkezdetekre is. Az a számadat pedig, hogy a vers 737 sora kezdődik tartalmas szóval szemben 3336 névmással és kötőszóval kezdődő sorral (ezek közül 1054 és-sel kezdődő!), szintén a sorkezdetek hasonlóságát, közösen jellemezhető tulajdonságait jelzi. Mindezek fényében vegyünk szemügyre néhány konkrét példát:

az kyralhoz siet menni
Kedwenek eleget tenny 	(284-285)

Az remete neky zolla
Es erewl ekepen monda 	(1284-1285)

Oly kent wallek en aalmamban
Es az eyely latasomban 	(3040-3041)

Hasonló indítékok működhettek közre az olyan sorok kialakulásában is - és ez ugyancsak a különböző szerepek meglétét bizonyítja - amelyek jellemzője, hogy a sorpárok sorainak eleje (első szava) és a sorok vége (utolsó szava) egyaránt hasonló, párhuzamos, pusztán a köztük lévő részek térnek el. Például:

ember kedyg yo allat Lewn
Isten meg annal es iobb Lewn  	(791-792)   

hogy ew nem zep leyany wolna
dee ew lanynal zewrhnyeb wolna	(1282-1283)

Továbbra is a sorpárok végénél maradva, a párhuzamosságok következő fokát azokban a sortípusokban jelöltük meg, amelyek második üteme egyetlen (rím)szó (FR). Az előzőektől az idetartozó sorpárok tehát csak a rímszavak hosszúságában különböznek. Azáltal, hogy a rímszavak négy, illetve öt szótagosak, azaz igazodnak némiképp a cezúrához, az így létrejött párhuzamok látvanyosabbak és - sorfelekről beszélve immár - jobban elkülöníthetővé teszik számunkra az előzőekben bevezetett sorkezdetet és sorvéget, azok funkció-különbözését. A sorpárok e tulajdonságát, a könnyű szétválaszthatóságot, mellesleg a közölések is jól kihasználják majd. Lássunk előbb azonban néhány példát ezekre a sorokra is:

a hatalmas Isteneknek
kyk Iot teznek myndeneknek 		(101-102)

mert hyteben megh erewswle
Es Istennel egyeswle 		(1462-1463)

Im ez kyt te faragtatthal
Es ezkepen fel allattal 	(1933-1934)

Egy-egy sor fele úgy is lehet párhuzamos, ha a felek több szóból állnak. A párhuzamosság mértékében (hosszában) tulajdonképpen az ilyen sorpárok azonosak az előzőekkel, csupán az odafigyelés mértéke lehet más, hiszen egy szó helyett kettő vagy több szó felel meg egymásnak. Ennyiben beszélhetünk többről és említhetjük külön a párhuzamosság eme szintjét. Példák:

hogy Az kyral fyat lassa
Es holtyg hogy ewt halgasa		(1126-1127)

Dee ezeket mynd meg wntham
es Crystwert mynd el hattam 		(1879-1880)
  
Im lassatok yo wythezym
Es en zeretew yo baratym	(3787-3788)

A fenti párhuzamosságokra igyekeztünk egyértelmű példákat hozni, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy e tiszta formákon kívül vannak kevésbé jól megragadható sorok is. Ezek besorolását a lehető legközelebbi (általában a kisebb mértékben párhuzamos) csoportba való osztásával próbáltuk megoldani. Még nehezebb dolgunk volt a következő csoportok elkülönítésekor, mivel a kisebb-nagyobb különbségek nem hordoznak sok közösséget. Mindezzel azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a párhuzamossági vizsgálatunk alapjául szolgáló összefoglaló táblázat csupán jelzés értékű, pontos adatokat számon kérni rajta nem lehet. Éppen ezért a hosszabb (teljesebb) párhuzamosságokról együtt fogunk szólni.

A párhuzamos szerkezet legtisztább alakja ugyanannak az elemnek a megismétlése. A verses legenda ilyen ismétlőformulákban mondhatni szegényes. A legtöbb (mindössze tucatnyi) ismétlés - köztük egyetlen sorismétléssel (559-560) - a másoló munkájának eredménye. Az ún. egytagú párhuzam is hiányzik a versből. Annál gazdagabb viszont hasonló mondatszerkezetből álló, szinonimikus jelentésű párhuzamokban. Példák:

nagyobat egyeb zentheknel 
fenesbet egyeb zyzeknel	(36-37)   

Cypryanak feyedelme
nepynek hyeedelme 	(40-41)

A párhuzamos sorok, ha kapcsolatukat nem jelöli egyetlen kötőszó sem, egyszerű kapcsolatos viszonyt feltételeznek egymás között. Ezek ismétlő jellegüknél fogva inkább a már meglévő információt egészítik ki, árnyalják, vagy a meglévő információhoz hasonló módon, hasonló dolgot osztanak meg az olvasóval (hallgatóval). Bennük a sorok teljes hosszában dominánsabb tehát a témához, azaz a már meglévő elemhez való kötődés, mint az újabb vagy eltérőbb (például más mondatrészű szó, a valóság egy eltérő mozzanatának) bevezetésének igénye (réma).

A párhuzamok kötőszavakkal, névmásokkal, jelzőkkel kibővített vagy azok egymással felcserélhető változatait tartalmazó típusában a sorok közti viszony általában konkrétan meghatározott. Bár leggyakrabban az és kötőszó fordul elő ilyen viszony-konkretizáló helyzetben, ami szintén kapcsolatosságot jelöl, akadnak más, ennél bonyolultabb összefüggésre utaló szavak, kötőszavak is. A nem kapcsolatos sorpárok a réma felbukkanásának esélyeit növelik. Példák:

De mely nagy yot wallanatok
ha tanaczomat fogadnatok 	(3213-3214)

azonban az ydew el ywta
kyben az czazar meg ywta 	(3286-3286)

földön wala bodogsaga
mert nagy wala nywgodalma 		(58-59)

Példák jelölt kapcsolatos viszonyú sorpárokra:

hogy eut ystenek zeressek
Es őt Iamborok kedwelyek 		(561-562)

ew orzaganak nagysagat
Es Nepynek sokasagat 	(1466-1467)

és az egyik legszebb:

Igazakat hamyssoythat
Es hamyssat ygazoythat 	(2638-2639)

(Az előzőekre és ezekre további példák a 3. számú mellékletben találhatók.)

Feltűnhet, hogy a bonyolultabb, nem kapcsolatos viszonyú sorpárok - a bonyolultsággal arányosan - fokozatosan veszítenek párhuzamosságukból. Ellentétes párhuzamok például alig vannak olyanok, amelyek az egész sorpárt meghatároznák éppen a kifejezés szükségszerűsége miatt:

Az sok hytet mynd yol thwttak
De lam ewket meegh gyalaztak 	(1689-1690)

Czak testemet meg kenozhatod
de lelkemet meg nem banthatod 	(3384-3385) 

nem twdnam Es bodogsagat
de twdom nagy erewseeget 		(3345-3346)

Az ellentétes párhuzamok ezért szívesebben kötik meg csupán a sorpárok egy részét, és fordulnak elő többször "alacsonyabb" párhuzamossági szinteken:

tegewdet ymmar nem kerlek
de kennal keteleenytlek 	(3502-3503)

azert hytewnk nem theweelghees
De mynt mondom nagy zent zerzees 		(1695-1696)

Azt en mondom hogy meg hala
De harmad nap fel tamada 		(2716-2717)

Milyen következtetéseket vonhatunk le a vers párhuzamosságáról e kör megtétele után? Elsőként talán azt, hogy a párhuzamosság alapvető jellemzője a verses legendának, igaz, különböző mértékben. A legszembetűnőbb és legáltalánosabb párhuzamnak a rímpárok által kijelölt, sorpárok közötti megfeleléseket nevezhetjük. A hosszabb rímszavak, egész ütemnyi helyet betöltve, külön említést érdemelnek, mivel ezek már a sor első felét is jobban szabályozzák. A viszonylagos szabályozottság pedig a sorpárok első részeit egymással felcserélhetővé teszi, és ez jól kihasználható lehetőségeket teremt a közölések számára.

Teljes párhuzamok, vagyis jelöletlen, kapcsolatos viszonyt feltételező, azonos mondatelemekből összetevődő sorpárok ugyan előfordulnak szép számmal, de ezekbe legtöbbször különféle szöveggrammatikai elemek ékelődnek, a grammatikai és szemantikai kapcsolatot tisztázandó. A szöveggrammatikai elemek túlzott alkalmazása, az egyértelműsítés már-már kényszeres szándéka, ami a legenda (a legenda másolatának?) sajátos jellemzője, szintén tetten érhető volt a párhuzamosságok vizsgálata során.

Nem említettük, mert mennyiségük szerint nem is mérvadóak, mindenesetre tény, hogy a versben vannak sorokon belüli, illetve sorpárokon túlmutató párhuzamosságok. Az érdekesség kedvéért és mivel témájukban is ideillenek, a párhuzamosságok vizsgálatát ezekkel a példákkal zárjuk. Soron belüli párhuzamoknak tulajdonképpen az olyan sorokat mondjuk, amelyek két (esetleg több) azonos mondatrészű szavakból állnak:

Crystws kewzet Es ördeg kezet 	(423)
fenes napot Es ez hodot 	(1630)
mert az wrasag Es aaz zolgalat 	(2392)
fel kellyetek Es ne felyetek 	(3106)
két soron keresztül:
Im meg thorem Es eel hanyom
Im eel weztem Es meg gyalaazom	 (2245-2246)

A sorpárokon túlmutató párhuzamok leginkább melléknevek felsorolásakor bukkannak fel, és alkotnak figyelemre méltó formákat:

hat sohaa ne meny egyebhez
hanem ylyen zephez
Ilyen kazdaghoz ylyen bewlczhez
Es nemmel ilien Felseghez 	(646-649)

hanem ha yly bewlczet lelnek
yly zepet Es yly kazdagot
mely bewlcz mel zep Es kazdag en wagyok        (896-898) 

kynel wagyon ili dyczőseg
yly nagy zepseg Es yly kazdagsag
yly bewlczeeseg Es yly bodogsag 	(1007-1009)

Párhuzam és közölés

Horváth Iván fentebb említett dolgozatában megállapítja, hogy a valódi párhuzam (parallel lines) és a közölés két, egymásból levezethető alakzat. Mivel a szerző a legarchaikusabb alakzatból, a közölésből igyekszik levezetni az összes versmondattani alakzatot, a közölés és a párhuzamos szerkezetek közötti kapcsolatról tett ezen megállapítása nem éppen meglepő. A transzformáció lehetőségét mindkét irányból bizonyítja. Idézünk:

"Nagy ostrom vala,
Viadal vala 		(Az eredetiben egy sor.)

Ha ezt az alakot inverziónak, majd sormetszet körüli inverziónak vetjük alá, aztán pedig megszűntetjük a benne adott hasadást, közölést kapunk (...):

Vala,
nagy ostrom vala."

Az ellenpélda:

"Ő parancsolati,
Igazak mondási.

Hasadás:

Ő parancsolati // igazak
igazak mondási.

Sormetszet körüli inverzió:

Igazak ő parancsolati,
igazak mondási."[45]

A hasadás, illetve a hasadás megszűntetésének művelete tehát a párhuzamok, illetve a közölések transzformációja során alapvető. A hasadás, azaz a közölés kiegészítőjének kettévágása (széthasítása), a közölés grammatizálásának egyik módja. Ezek szerint a valódi párhuzamosságok az ideális párhuzamoktól (közölésektől) abban különböznek, hogy az előbbiek a közölés kiegészítőjének számító elemet megismétlik, megkettőzik, az alakzatot grammatizálják. A

Cypryanak feyedelme
nepynek hyeedelme 	(40-41)

párhuzam archaikusabb alakja így például Cypriának feyedelme / hyedelme lehet(ett?).

A különböző mértékű párhuzamosságok között szót ejtettünk a közölésről is, mondván gyakran a sorpárok felének egyezésekor tűnnek fel. Ha ismerjük a közölés alaki jellemzőit, egyértelmű az összefüggés. A közölés tulajdonságai: "1. az első sor mindig csonka mondat, amelyet 2. a második sor élén álló mondatrész (mondatrészek) egészít (egészítenek) ki. E mondatrészt vagy mondatrész-csoportot kiegészítőnek nevezzük. 3. A második sor is lehet csonka mondat; 4. a közölés nem tűri az enjambement-t; fölolvasásakor a két sor közt szünetet tartunk. 5. a végére a legfontosabbat: a kiegészítő mindkét rímelővel azonos nyelvtani viszonyban áll."[46] Mivel a közölés alapkövetelménye a rímelés és az azonos nyelvtani viszony megtartása a kiegészítővel, a sorvégek párhuzamossága szinte elengedhetetlen. Mivel a kiegészítő a második sor elején található és az őt körülvevő szavakkal azonos viszonyban kell lennie, azaz egy esetleges sormetszet körüli inverzió végrehajtásakor az első rímelővel hasonló alakot kell öltenie, mint a eredetivel, ezért a közölés szempontjából közömbös, az első rímelő előtti sorszakasznak bizonyos mértékben igazodnia kell a kiegészítő alakjához, hosszához. Így magyarázhatjuk a közölések részleges párhuzamosságát.

Közölések

A közölések vizsgálatának alapját mintegy 360 sorpár képezi. Ezek a sorpárok közöléseket, illetve közölésekre emlékeztető alakzatokat tartalmaznak. Áttekintésük három fő szempont nyomán történt: I. a kiegészítő elhelyezkedése (első vagy második sor), II. a kiegészítő a sor elején van, vagy kötőszó esetleg más szó megelőzi, III. a kiegészítő mondatrészi szerepe. Tekintsük meg az eredményeket az alábbi táblázatok segítségével:

I.	Első sor	Második
Kiegészítő	285	80

II.	Kiegészítő	Kötőszó	Más szó is
Kiegészítő	184	132	49

III.	Állítmány	Alany	Tárgy	Határozó	Jelző	Összetett
Kiegészítő	127	81	66	15	12	64

8. számú táblázat

A számok rögtön elárulnak számunkra néhány dolgot. Az első adat, miszerint körülbelül 285 alakzat kiegészítője az első sorban található, például arról tanúskodik, hogy a közölés sormetszet körüli inverziójaként létrehozható formák jellemzőbbek a versben. Tudjuk továbbá, hogy ez a transzformáció a nem grammatikus közölésből sok esetben grammatikus mondatot (mondatrészt) eredményez. A grammatikusságot, a viszonyok jelöltségét emellett még egy számadat megerősíti, mégpedig a kiegészítők előtt feltűnő kötőszavak. A közölések (közölésszerű alakzatok) mintegy felében a közölés részei közötti viszony kötőszóval kifejezett. Csupán ez a két adat is arra a késztet, hogy feltegyük, a verses legenda a legarchaikusabb alakzat, a közölés grammatizálódó folyamatát tárja elénk. Következő feladatunk tehát e feltevés bizonyítása további példákkal.

Elsőként máris visszautalhatunk a párhuzamos szerkezetekre, amelyekről az előzőekben megállapítottuk, hogy szintén a közölés grammatizálásának egyik módja. A párhuzamokban megbújó kötőszavakat elég csak mellékesen megjegyeznünk. A közölések és a párhuzamos szerkezetek között azonban átmeneti jelenségeket is megfigyelhetünk a versben. Átmeneti alakzat például az ún. asszimetrikus hasadás, amikor a kiegészítő már széthasad, de még egy sorban, egymás mellett helyezkednek el. Példák asszimetrikus és szinonimikus hasadásra:

hogy mynden ghondolatokat
yol yol lat es yol twd mynden tytkokath (1000-1001)

megh gondolwan ő nagy yo thetheth
megh sem akarnam sem kewannam weztet (3785-3786)

mert ő bölczesege zewrze teged
Es engem ő teremte (965-966)


Ez kateryna ymmar kedwes [en nalam]
nekem Es ygen kellemethes (1346-1347)

Utolsó példáként szándékosan választottunk olyan sort, melyben a hasadás nyilvánvalóan a másoló keze nyomát viseli magán. Ő volt ugyanis az, aki beleírta, majd kihúzta a szövegből az értelmezést segítő pótszót. Több hasonló "hibás", azaz a másoló által grammatizált sort is találhatunk a versben (1161-1162, 1296-1297, 1394-1395, 1411-14121, 1915-1916, 2424-2425 stb.), ami arra figyelmeztet, hogy a közölés grammatizálásának folyamatának vizsgálatából nem zárhatjuk ki a másoló jelenlétét, mint "grammatizáló tényezőt".

Befejezésképp nézzük meg a közölés általános típusának egy-két példáját a versben. E példák, illetve az a tény, hogy mindössze 21 klasszikus alakú közölést tartalmaz a legenda (4. számú melléklet), alacsony számával egy utolsó bizonyíték lehet a grammatizálás folyamatára.

kiraly ewtet nagy tyztessegel
fogada Es nagy eremmel (287-288)

holot zywzek seregewkben
ewrwendöznek ystenben (3152-3153)

hogy ez egy leany hadaat
meg gyewzyem es wyadalat (3815-3816)

Egy soron belüli közölések:

Es el meny, yo fyam Es meg lassad (1574)
thwgyad Czazar ees meg ysmeryed (3325)
nagy kaar nekwnk Es nagy zeegyen (3400)

És legvégül, ráadásként egy sajátos, háromsoros változata a közölésnek:

Hala legyen az en edes Istenemnek
Es en aldot theremtemnek
hogy ew bezede halgatoyat	
eel nem hagya Es el nem feledy
zegeny bynes zolgaloyat (2100-2104)

Utószó

Különböző formai vizsgálataink eredményeként megállapíthatjuk, hogy Alexandriai Szent Katalin verses legendája sok szempontból az átmenetiség jegyeit hordozza magán. Átmenetet jelez az ingadozó, de már a nyolcas felé közelítő szótagszám, a cezúra a sor arányos és felező pontja közötti, bizonytalan elhelyezkedése, és a közölés grammatizálódás felé mutató ténye. Ahhoz azonban, hogy pontosan elmondhassuk milyen folyamatokról van szó, és azok mely pontján határozható meg a verses legenda helyzete, nem elég egyetlen, a kérdéses mű vizsgálata. E folyamatok kijelöléséhez több szöveg hasonló szempontokat felsorakoztató elemzése szükséges. Éppen ezért nem tagadhatjuk, hogy a dolgozat eredményei csupán részeredmények. Pontosabb következtetések levonásához mind magyar nyelvű szövegek, mind világirodalmi művek formai elemzései alapvetően hozzájárulnak. A jövőre nézve e folyamatok feltárását tűzzük ki megoldandó feladatként.

Kővári Krisztina: Alexandriai Szt. Katalin verses legendája

Bibliográfia

Kővári Krisztina:
Alexandriai Szt. Katalin verses legendája