PALIMPSZESZT
15. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

Miguel Deslandes:
PORTUGÁL HÍRMONDÓ BESZÁMOLÓJA BUDA VÁRÁRÓL, A VISSZAFOGLALÓ HADMŰVELETEKRŐL, 1686.[1]

(DIÁRIO E RELAÇĂO DÉCIMA-QUARTA DO SÍTIO ET TOMADA DA CIDADE DE BUDA .... Lisboa, na Officina de Miguel Deslandes, anno 1686 - részlet)


Eminenciás Uram!

A Kereszténység a legnagyobbak közül való győzelme, szerte a Katolikus Egyházba tartozó Monarchiák között együtt emlékeztetik meg éppen az egyik legnagyobb dicsőséggel, mit sok évtől eme századig a Portugál Náció bírhatott: mert az Isteni Gondviselés műve volt, hogy ugyanazon órában, Hitetlen vére hullt Buda város visszavételének nagy győzelmekor, az Eminenciás Érsek Urak Szent Kollégiuma új bíborosokkal tündököljön: csalhatatlanul tűnt elő, hogy Eminenciás Uram bíborának lehet csakis ajánlani eme szerénységes Diáriumot, mely szerencsés kreáció, bizonnyal hathatott abban a győzelemben, hogy az Ön Érdemeiből tudattassák, hogyan estek a hőstettek; a Napló a szerencsés Újság előtt számos nappal előbb veszi kezdetét, és Eminenciás Uram érdemei szintén Kreációja előtt sok-sok évvel sokasodnak, melyek nemcsak napról naplók voltak nekünk, de örökkévaló jó alapba vetett bizodalom, mellyel méltón érdemeltük ki ama nap dicsőségét, örömünk dicsőségével. A mű kicsiny vastagságra, de tárgyában óriás, s csak Eminenciád tehette még nagyobbá támogatásával. Legyen oly kegyes Eminenciád, hogy szokásos jóságával beleegyezvést megengedi eme ajánlást, hiszen a Világ előtt ismeretes, hogy Eminenciád személyének nagysága leend egyedül méltó arra, hogy lábai elé tétessenek a legnagyobb vállalkozásról szóló mű ajánló sorai. Isten őrizze Eminenciád személyét sok-sok évig, hogy elérhesse bírni a pápai Tiarát, melynek egyedül igaz kiérdemlője, ahogyan ezt szolgái és alattvalói, etc., mind kívánják.

Eminenciás Uramnak
csókolja lábait,
Eminenciás Uram
leghívebb szolgája;

Miguel Deslandes

BUDA NAGY VÁROSÁNAK, AZ OLY KITERJEDT MAGYAR KIRÁLYSÁG FŐVÁROSÁNAK RÉGISÉGE, NEMESSÉGE ÉS TÖBB JÓ-ROSSZ SORA, AZÓTA, HOGY AZ OTTOMÁNOK BIRTOKBA VETTÉK A JELEN 1686-OS ESZTENDŐIG, MIKOR IS AZ IGEN FENSÉGES ÉS DICSŐSÉGES I. LIPÓT CSÁSZÁRNAK, A MAGAS SEGÉDHATALMAKNAK ÉS A BIRODALOM TÜNDÖKLŐ SZOMSZÉDAINAK FEGYVEREI, A GYŐZHETETLEN LOTHARINGIAI ÉS BAJOR FEJEDELMEK VEZÉRLETÉVEL, NÉMET, SPANYOL ÉS MÁS EURÓPAI PROVINCIÁK HERCEGEINEK ÉS NAGY URAINAK RÉSZVÉTELÉVEL, HŐSI ELSZÁNÁSSAL A FEGYVEREK EREJÉBŐL VISSZAVETTÉK SZEPTEMBER HÓ 2. NAPJÁNAK DÉLUTÁNJÁN.

Az fényes Buda városának, - mi a Kereszténység bűneinek folytán az Ottomán Birodalom erőssége lett Szulejmán szultán alatt (akit övéi Hatalmas-nak neveztek) -, igaz kezdete bámulatos régisége folytán feledésbe merült, miként alapítójának neve is. Néhány Fabuláknak szerzői azt állítják, hogy volt Attilának egy Budeo nevezetű testvére: mindazonáltal a historikus igazság ellen való, hiszen ilyen testvérről nem emlékeznek meg, csak egy másik, Bleda nevűről. Akik nagyobb tudással értekeznek e tárgyban, úgy gondolják, hogy ez ugyanaz a település, melyet Ptolemaiosz Curtanak és Antonius császár Itineráriomja Aquincumnak hívott.

Első ízben a várat Szulejmán szultán szerezte meg 1526 augusztus havának 20-án és egy évre I. Fernánd [Ferdinánd] király úr (aki Csehország királya és V. Károly császár testvére volt). Minekutána Lajost, Magyarország ifjú királyát megverték Mohács csatamezején Bátori [Báthori] István nádor és a Nemesség jobbik fele királyává tette, Zápolya János, erdélyi fejedelem lázadó királlyá választása ellenére; s így végül amaz a Magyar Királyság nagy részét megszerezte, s különösen Budát, mit meg is tartott az 1629. (sic!) esztendeig, mikor is Szulejmán, kiszorítván a védőket, újra urává lett. Útjában Bécs ostroma felé, ahonnan meghátrálni késztették becsületének nagy csorbítására, és haderejének oly veszteségével, hogy újra össze kívánva szedni azt, inkább a mellett döntött, hogy az országban és Budán hagyja az erdélyi fejedelmet 13 ezer janicsár társaságában, mintsem szokott gőgjével cselekedett. Ezzel az ürüggyel a csecsemő királyt teljesen kiszorították a Városból, de az özvegy királynét szintúgy, Erdélyt jelölve ki Dicsősége táplálójául.

Kitartván mindazonáltal Ferdinánd király abbéli szándékában, hogy helyreállítja Magyar Királyságát, ostrom alá vétette Budát Rokendorf generálissal az 1530. évben, de mindhiába: veszteségei miatt fel kellett függeszteni a vállalkozást tíz esztendőre, mikor is úgy határozott, hogy 1540-ben Fussio generális térjen vissza, de ő is igen sok embert veszített, és sok időt fecsérelt el anélkül, hogy visszavehette volna.

Rockendorf sem volt szerencsésebb a következő, 1541-es esztendőben, bár bátran harcolt, és telve a vággyal, hogy az első ostromnál veszített hitelét visszaszerezze. Az 1542-es évben Brandenburg márkijának is ugyanez volt a terve, de még Pest városát sem tudta alávetni. 1598-ban Schwartzenburg grófja Raab [Győr] sikeres márciusi visszavétele után Mátyás főherceg, a későbbi uralkodó parancsára október elején Buda alá vonult, de harminc csatározó nap után az esőzések arra késztették, hogy felhagyjon az ostrommal. Ugyanez történt Rofvurm generális tábornokkal az 1602-es esztendőben , s ezután szinte állandó háborúskodás volt Németföldön, ami miatt szinte állandó és egymás utáni béke szükségeltetett a Kelet Tirannusával. Az 1663-as évben tovább nőtt Magyarország szerencsétlensége, Neuheufel (Érsekújvár) fontos erősségének elvesztésével, amit a két birodalom között húsz évre kötött béke követett. Egy évvel annak lejárta előtt azonban a törökök hitetlenül megszegték a pontjait a lázadó Tekeli [Thököly] és Kara Musztafa nagyvezír biztatására, de Isten jónak látta a békeszegőket Bécs és Barkan [Párkány] mezején megbüntetni 1683-ban.

A következő évben a császár miniszterei és generálisai, megértvén az ügy fontosságát, Budát újra ostrom alá vették, és jobban szorongatták, mint eddig bármikor : de erős indok volt arra, hogy a Rajnánál állomásozzon a Hadsereg nagy része, mindaddig, amíg általános béke nem köttetett húsz évre a Keresztény Fejedelmek között, de addig szükség volt azon Hadseregek többi részének visszatartására és laktanyákba való visszavonására is, amelyek részt vettek a vállalkozásban.

Mígnem ez év - az 1686-os esztendő -, mely emlékezetes leend mindenkoron a legszerencsésebb, legszentebb és leggyőzedelmesebbnek bizonyult, hiszen ekkor egy olyan jelentős erősség (mint Buda), az Ottomán Birodalom valóságos kapuja (vagy ahogyan a törökök nevezik, Sztambul és Jeruzsálem Kulcsa) visszatért a Keresztények, a Legfenségesebb Uralkodóház birtokába, melyhez a jelentős Metropolis visszavételének emez új jogán is a Magyar Korona tartozott. Ezt a hőstettet a legnagyobb Hősök vitték végbe: az azt követő Lotharingiai és Bajor Hercegek és többi fejedelmek; a tábornokok, őrmesterek és közkatonák érdeme mindez, akik a Legfenségesebb Császári és Királyi Méltóságért és annak Győzhetetlen Szárnya alatt harcoltak.

Napról napra soroltatnak Buda város ostromának, támadásának, védelmének és utolsó rohamának eseményei; a Nagy Magyar Királyság igen nemes udvara, 160 évvel azután, hogy Szulejmán török herceg és követői birtokolták és bitorolták

Jelen beszámoló jobb megértése miatt szükségesnek láttuk a történés fonalát az Ostrom előtti napoknál bogozni, hogy emigyen fő tárgyunkban egyrészt elkerüljük a felületességet, de másrészt a tárgyunkhoz nem szorosan kapcsolódó körülményeket is.

A Császár Úr csalhatatlan előrelátása a Lotharingiai Herceg Urat bízta meg Seregeinek legfőbb vezetésével eme Szent Háborúban, miként az elmúlt három esztendőben. Az általános várakozást, mi egy íly nagy hős kiválasztásán alapult, ijedtség követte, látván őt némely lázrohamoktól gyötörve május hó utolsó napjaiban. De Isten kegyes volt, s 30.-ára már teljesen kiheverte lázát, s Edenburgba indulhatott (ahová azért ment, hogy meglátogassa Belső-Magyarország erősségeit) és Neustadtba [Bécsújhelyre] érkezhetett, ahol a Császári Udvar időzött és elköszönhetett őfelségétől és kézhez kaphatta a Hadjáratra felkészített és ellátott hatalmas hadak vállalkozásáról az utolsó döntéseket. Mindez megtörténvén a Hercegi Fenség Raab-nak [Győrnek] vette útját, ahová június 3-án érkezett meg, eme híres várban megállt másnapig, hogy kiadja a kívánt hadműveletekhez szükséges parancsokat, de úgy, hogy nem fedte fel, mely irányba csap le a villám: sőt, inkább Alba Reált [Fehérvárt] tették meg a vállalkozás végcéljául, ennek tudható be, hogy a Hitetlenek nem úgy látták el megfelelő számú várvédővel Budát, mintha tudták volna, hogy a Keresztények hada oda tart ez évben.

Június 5-én a Lotharingiai Herceg Úr átment Comorrába [Komáromba] meglátogatni a Bajor Választófejdelem Urat, aki előző nap már útnak indította emez Erősségből Hadseregét, ami csak egy órai járással lehetett elébb. E két herceg között a kölcsönös nagyrabecsülés kinyilvánítása és a legfontosabb és titkosabb megbeszélések zajlottak. Őfensége, a Lotharingiai Herceg még aznap visszatért Comorrába [Komáromba].

6-án Barkan [Párkány] környékére ment, ahol Őcsászári Felsége hadai táboroztak Starembert [Starhemberg] gróf táborszernagy és Tábornok vezetésével, és igen tetszett neki, amilyen fényesen és rendben találtattak ezek.

7-én reggel megjöttek a Szászok is, a Választófejedelemség egyik hercege és egy neki alárendelt Trautmansdorf [Trattmansdorf] gróf vezetésével. A lovasság 1000 főt számlált 6 zászlóaljba osztva és a gyalogság 6, egyenként 600 fős századra bontva, akikkel éppúgy nagyon elégedett volt, mintha a császáriakkal, és a Bajor Választófejedelem Úrhoz ment érkezni, aki bemutatta neki csatasorba állított seregeit.

8-án megjött a hír, hogy felégették Alba Reál [Fehérvár] városának külvárosait, de nem tudni, véletlenül történt-e, vagy a vezérlő Basa parancsára, abbéli félelmében, hogy rövidesen megtámadják.

9-én és 10-én Haditanács volt, melyen megvitatták azokat a hadműveleteket, amelyeket, úgy tetszett, végbe lehetett vinni ez évben. A Haditanácsban jelen volt Stratman [Strattman] gróf, a császári udvari kancellár a Császár különleges megbízásával. Itt hozták nyilvánosságra a Tanácsbelieknek is Őcsászári Felsége azon szándékát, hogy miszerint rögvest vonuljanak el ostrom alá venni Budát: mely vállalkozás nagysága és (az előző két évben tapasztalt) nehézsége köztudott, és megállapodtak abban, hogy egyesítik a császári Fő- és Kisegítő Hadakat út közben és, hogy két különböző helyen nyitnak majd két Ostromot, az egyiket az Alsó- (vagy ahogyan másképp nevezik) Vízi-Város ellen a Lotharingiai Herceg Úr vezénylete alatt az Esztergomi Híd felé néző irányból, és a másikat a Vár ellen, Őfenségére, a Választóra bízva. A Brandenburgi és más Segéd Hadak érkeztéig készen állt 30 ezer gyalogos katona, 60 ágyú (peça de artilharia), 40 tarack (trabuco) nagy mennyiségű ágyúgolyóval, kartáccsal (carcassa) és más munícióval egyetemben.

11-én Stratman [Strattman] és Rabata grófok Bécsnek vették útjukat: az első, hogy hírül vigye a Császári Felségnek, hogy mi határoztatott és a másik, hogy ellássa mindennemű felszereléssel a Hadat, ami éber és hű szorgalmának gondjaira volt bízva. Furcsa volt, hogy az ellenséges Hadseregről semmilyen hír nem érkezett, kivéve egy igen bizonytalan és pontatlan, miszerint az Eszéki Híd közelében gyülekezett. Mindazonáltal Budáról azt jelentették, hogy a várban 8 ezer janicsár védő van.

A 12. napra tűzetett ki a Lotharingiai Herceg Úr indulása Comorrából (Komárom) a Hadsereghez, amely Barkan (Párkány) határában várakozott rá, jó kora reggel hajnalban indult útra és igen jól fogadták, és a tisztelet legnagyobb jelei közt ünnepelték, eltelvén mindenki szíve a hadiszerencséjébe és bátorságába vetett általános bizalmon alapuló legnagyobb boldogsággal.

Majdnem ugyanakkor érkezett Budáról két szökevény, akik 10 ezer várvédőről számoltak be, hozzátéve, hogy igen jelentős élelmiszerhiányban szenvednek, bár a Raktárak igen jól fel vannak szerelve: és, ha itt előre szaladni megengedtetik, vagyis kitérni arra a konokságra, ami inkább kívánta a halált, mint az életet, hadd mondjam meg, hogy az utolsó Neuheufel-i [Érsekújvár] Basa és a Budai mintha egyazon iskolában nevelkedtek volna: hiszen oly hasonló elvet követtek az élet két olyan fontos dolgában, mint az élet és a halál. Azt is elmondta a két szökevény, hogy Budának még nincsen semminemű híre Török Hadak mozgásáról.

13-án megérkezett Barkanba [Párkány] a Bajor Választófejedelem is, miután előző nap már csak két órányi útra állította meg a csapatot a fenti síktól. Őfensége, a Választó megérkezésekor megismétlődött a vigalom: mindenki a legnagyobb szerencse ígéretét olvasta le a herceg külső ábrázatán.

Rákóczi István fordítása
Jegyzetek:
[1]A fordítás a BUDA EXPUGNATA 1686, Europa et Hungaria (1683-1718), A török kiűzése európai levéltári forrásai II. kötetében jelent meg először (903-905. old.), a szöveget a fordító szíves hozzájárulásával közöljük.



[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]