PALIMPSZESZT
14. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

Balázsi József Attila, Zoltai Judit: Amol iz geven...

Amol iz geven... [1]

    A zsidó mese[2] térben-időben tág területet ölel át: nemcsak az arab és a perzsa irodalom őrzi, hanem megtalálható a latin egyházi irodalomban (a szentek életében), a ladino zsidó-spanyol és mór legendák világában, továbbá a mesékben gazdag német literatúrában is. Már a Bibliában föllelhetők mesemotívumok, sőt: a Bírák könyvében Jótám példázata (9,8–15) és a Királyok könyvének (2Kir 14,9) bogáncskóró-hasonlata egyaránt növénymese. Jákób és Ézsau apai áldásért folytatott versengése (1Móz 27) megtalálható a szudáni folklórban. A József-történetet földolgozza a Korán és az iszlám irodalma, a perzsa Firdauszi, s Potifárné csábításának epizódja olvasható óegyiptomi, görög és indiai változatban is. A Sámson és Delila-történet mágikus hajának motívuma megvan Afrikában, az alaszkai eszkimóknál és az amerikai indiánoknál.[3]

    Tóbit könyvében több ismert ókori mese nyomaira is bukkanunk: Akhikár története (1,21–22; 2,10; 11,19; 14,10.15) Szanhérib király tanácsosáról szól, aki – nem lévén gyermeke – örökbe fogadja és utódjául állítja unokaöccsét, Nadint. A hálátlan Nadin el akarja pusztítani jótevőjét, ám azt egyik régi barátja megmenti. A szerző sokat merít a biblikus hagyományokból, hivatkozik a prófétákra és a Tórára is. Az elbeszélés már i. e. V. századi arámi nyelvű papiruszokból ismeretes, s előkerültek héber, illetve arámi töredékei a qumráni barlangokból is (stilisztikai sajátosságaik alapján az i. e. II. és i. sz. II. század közé datálhatók; a héber szöveget is minden bizonnyal arámiból fordították).[4] Az újabb folklórkutatásokban érdekes az a görög legenda, melyben Apolló isten egy földi halandó szolgálatába szegődik, és legyőzi házasságának Tóbitéhoz hasonló akadályait.[5] Salamon király példázatai egyazon tőről fakadnak a néplélek igazságkereső meséivel.

    A Bibliához fűzött kommentárok, a prédikációs céllal készült midrások[6] – etikai magyarázatok, törvényértelmezések – ugyancsak számos elbeszélést, tanító jellegű mesét tartalmaznak. A héber széppróza kezdeteinek tekinthető történetek gyakran megtalálhatók a Talmudban is, újabb motívumokkal kiegészítve, különféle szövegváltozatokban. A leghíresebb talmudi mesemondókról följegyezték, hogy állatmesék százaival szórakoztatták a hallgatóságot. Bár számos mese az ókori irodalmakban is kimutatható, a héber mese mégsem vált önálló műfajjá: csakis a midrásban és a Talmudban létezett.

    Bialik[7] szerint az aggáda[8] – költészetének egyik alapmotívuma és pillére – a judaizmus poézise, a halákha[9] pedig a prózája. Ez előbbi bibliamagyarázó elbeszéléseket gyűjt egybe, a Tóra hetiszakaszaihoz nyújt példázatokat az ünnepek jelentőségétől függően, ez utóbbi pedig a törvényekkel és előírásokkal foglalkozó részek neve a rabbinikus irodalomban, mindenekelőtt a Misnában. Tágabb értelemben a Tórára támaszkodó törvényeket hívják így. A későbbi nyelvhasználatban az aggáda egyszerűen legendát jelent. “A zsidókat nagy folklórterjesztőknek nevezhetjük. Sok Egyiptomból vagy Babilonból származó legendát az európaiak befogadtak, és számos európai tündérmese a zsidók révén jutott el Ázsiába, akik keletről nyugatra, majd visszafelé, nyugatról keletre vándorlásaik során elhozták a keleti népek meséit a nyugati nemzetekhez, s a nyugati képzelet termékeit elvitték a keleti népekhez” – állapítja meg Louis Ginzberg, a zsidó folklór neves ismerője.[10]

    Miben különbözik a zsidó mese más népek meséjétől? Egyáltalán – különbözik? Némely kutatók szerint az igazi zsidó mese mindig tartalmaz muszer haszkl-t, erkölcsi tanulságot. Amelyikből hiányzik, az idegen eredetű. Ők tehát a fabulát, allegóriát, parabolát és a vallásos történeteket sorolják ehhez a műfajhoz. Mások, például J. L. Cahan[11] azt tartják, hogy egyedül a világi, nem moralizáló, csodás elemeket tartalmazó alkotások tartoznak ide. Akad olyan vélemény is, amely kizárólag a nyelvi feltételt tekinti mérvadónak: ha jiddis nyelven mesélték egymásnak kelet-európai zsidók, akkor az már zsidó mese.

    A magyar folkloristák közül Heller Bernát[12] írta a legrészletesebb összefoglalót a zsidó meséről.[13] A zsidó és az aesopusi mesevilág kapcsolatait Berg József dolgozta fel tanulmányában (l. az irodalomjegyzéket).

 

Yosef ben Me’ ir ibn Zabarra (1140 k.–) 

    Föltehetőleg Barcelonában született, ahol később orvosi tanulmányokat folytatott. Orvostudományi ismeretei két művében kapnak nagyobb szerepet, míg a Szórakoztató történetek könyve (Sefer š a‘ăš u‘im) az első spanyol–héber regénykísérletek egyike. Olyan keretes szerkezetű alkotás, amelynek cselekménye a szereplők történeteiben bontakozik ki. Fő eseményszála önéletrajzi ihletésű, innen ered a szerző föltételezett születési helye is. Bár a mű elsősorban irodalmi jellegű, mégis érezhető rajta Zabarra orvosi, pszichológiai és egyéb természettudományi ismereteinek hatása, éppúgy mint a kor költészetéé. Bővelkedik párhuzamokban, melyeket a görög és arab bölcselők műveiből, illetve az Ószövetségből merít.

    Zabarra már nem költeményben fogalmazza meg gondolatait, ám prózáját és néhány közbeékelt versét még áthatja a korábbi, kizárólag lírikus irodalmi hagyomány. A Szórakoztató történetek könyve egy ismert és becsült barcelonai zsidónak, R. Š eš et ben Yi¨Aak Benvenistének szóló verses ajánlással kezdődik. Maga a történet Yosef ben Zabarra egyes szám harmadik személyű bemutatkozásával indul, aki később átveszi a szót: elmeséli álmát, melyben megjelenik neki ellenfele, ‘Enan ha-Na°aš , ’ Arnan ha-Daš nak fia, akiben Zabarra később magát a Sátánt[14] ismeri föl. ‘Enan nagy utazásra hívja, hogy megismertesse vele a világot és végül saját szülőföldjére vezesse. Zabarra kifogása az út ellen az, hogy ne ismétlődhessen meg vele a leopárd és a róka esete. Ez az ürügy több rókatörténet[15] elbeszélésére, melyek közül egyik A róka a szőlőskertben.[16]

    A mű folyamán a két főszereplő, ‘Enan és Zabarra véleménye szinte mindenben szöges ellentéte egymásnak, így állandó vitatkozásuk lendíti előre a cselekményt. Érveiket történetek elbeszélésével támasztják alá, amelyekben a szereplők újabb fabulák, példázatok mesélésébe kezdenek. Így például a róka és a leopárd esetében a róka álláspontját olyan példázatokkal fejezi ki, melyekben becsületes és hű férfiak feleségük álnokságának esnek áldozatául. Erre példa Az asszony, aki nem állta ki a próbát című részlet.[17] Végül, amikor ‘Enan szülőföldjére érve Zabarra fölismeri útitársában a Sátánt, kéri tőle, hogy visszatérhessen a nagy R. Š eš et Benveniste herceg földjére.

    Az említett formai jellemzőkben világosan tükröződik a keleti hagyomány héberbe is átültetett két fő művének, a Kalílá-nak[18] és a Sendebar-nak[19] hatása. Ide sorolható a dialógusforma, az elbeszélések összefonódása és beépítésük a cselekményszálba, illetve a hagyományos verselés néhány eleme (ritmus, rímek, alliteráció, allegória).[20]

    A XII. században születnek az első eredeti spanyol–héber művek: ezek már nem keleti vagy arab történetek héber, illetve kasztíliai változatai, hanem önálló alkotások, amelyeknek csupán műfaji jellemzői mutatnak keleti, esetleg arab elemeket. A már idézetteken kívül Zabarra írásaira is hatással volt a maqamá-nak (makámának) nevezett, szójátékokkal, versbetétekkel is megtűzdelt pikareszk jellegű arab elbeszélő műfaj (jelentése eleinte ’ jó társaság, összejövetel, kikapcsolódás’ , később ’ összejöveteleken mesélt történet’ ). A kalifák udvarából származik, lényege abban áll, hogy az udvaroncok pihentetőül különböző történetekkel szórakoztatták egymást. A spanyolországi zsidókhoz az arab kultúrán keresztül jutott el ez az ősi műfaj, hiszen az effajta verses prózát már az iszlám elterjedése előtt is használták az arabok bölcsességek, példázatok, beszédek, átkok és áldások megfogalmazásakor.[21] A spanyol nyelvbe is átültetve már gyökeresen eltér az eredeti arab változattól, csupán a nevét és verses próza jellegét őrzi meg a főként Andalúziában elterjedt típus. Többes számú alakja, a maqamat némileg más jelentésű: anekdotaszerű történetekre utal, melyeknek főszereplője csodás dolgokról számot adó kalandor, akinek hitelességét hivatott alátámasztani a történet másik főszereplője, az elbeszélő, aki maga is szemtanúja a másik „ hőstetteinek” . A maqamaszerzőknek alapos nyelvi tudással kellett rendelkezniük. Rímeik, műveik ritmusa, szóalkotásaik külön művészetnek számítottak, melyekből a fiatalabb spanyol–zsidó változatban csupán a verses próza maradt meg követelményként; a téma, a szókincs, a rímek már kötetlenebbek, mint az eredeti arab műfajban.[22] Így a Zabarrától származó két következő szemelvényben az egymással gyakran rímelő szinonimapárok mellett már csak a belső tulajdonságok leírásában és a felsorolások változatosságában követhető nyomon a hagyomány.

Összefoglaló: Balázsi József Attila

Fordító: Zoltai Judit

Jegyzetek

[1] Amol iz geven (jidd. @[ww[g zy laÉmaľ [**] ’ volt egyszer [egy]’ ): Hol volt, hol nem volt... (B. J. A.)

[2] A héber lvÉmÉ [**]sokjelentésű szó, egyaránt jelölheti a példázatot (Ez 17,2), példabeszédet (1Kir 5,12), jeles mondást (Jób 13,12), közmondást (1Sám 10,12), beszédet (Jób 29,1), szóbeszédet (Ez 12,22), gúnydalt (Ézs 14,4) vagy jelképes hasonlatot (Hab 2,6). Lehet ’ mese’ is, bár a Szentírásban maga ez a szó nem fordul elő. Ennek oka bizonyára az, hogy etikai, vallási igazságok terjesztésére a parabolák, a Biblia hőseinek és zsidó nagyságok életéből vett példázatok jobban szolgálhatnak (Berg 324–325). A mai héber nyelvben ’ állatmese, példabeszéd, allegória, közmondás, példa’ (Gesenius 517; Sapiro 1963, 381). Kódexeink tanúsága alapján a magyar mese eredetileg ugyancsak ’ példázat, találós mese’ (TESz. 2: 904). A szó ’ találós kérdés’ jelentéséről és további összefüggéseiről l. Hadrovics tanulmányát. (B. J. A.)

[3] Scheiber 1977, 104–109. (B. J. A.)

[4] Fröhlich 213–214, a töredékek szövege 214–224. (B. J. A.)

[5] Deuterokanonikus bibliai könyvek, 11–24; Heller 9–10; Rózsa 680–681. (B. J. A.)

[6] Midrás (héb. vrÉd]mi[**] ’ tanulmányozás, kutatás’ , a `rľdÉ[**] ’ keres, kutat, tanulmányoz’ igéből): Bizonyos dolgok következtetése a Biblia verseiből, szellemüknek megfelelően. Kétféle ismeretes: a halákhá és az aggáda. (B. J. A.)

[7] Bialik, Hájim Náhmán (Radij, Volhínia, 1873–Bécs, 1934): A legnagyobb újkori héber költő, író, fordító és irodalomszervező. Héberül és jiddisül egyaránt alkotott, nyelvújító munkássága is maradandó. Tizenegy éves korában már Majmonidész és Jehúda Halévi könyveit olvasgatta. Első verse, A madárhoz (El-hácipor) 19 éves korában jelent meg a Narancsliget (Ha-Párdész) című antológiában (1892, 219. sk.). Lefordította héberre Anszkij Dibbuk című színművét, Schiller Tell Vilmos-át (1923) és Cervantes Don Quijoté-jét (1912). 1921-ben Gorkij közbenjárására kivándorolhatott. 1924-ig Berlinben, majd haláláig Tel-Avivban élt. Németországban Dvir néven könyvkiadót alapított. Palesztinában megválasztották a Héber írószövetség elnökének. 1931-ben angliai, lengyelországi, litvániai és ausztriai előadókörúton olvasott fel a zsidó kultúráról és a cionizmusról. Megszabadítva a héber költészetet a bibliai stílus bilincseitől s az európai irányzatok szolgai utánzásától, megvetette a modern héber nyelvű költészet alapjait. Népdalokat, meséket és gyermekverseket is írt. Fölkutatta és közkinccsé tette a zsidó irodalom alkotásait, elsősorban az aggádát és a középkori spanyol-zsidó költőket, Salamon ben Juda ibn Gabirolt (Malaga, 1022 k.–Valencia, 1057) és Mózes ben Jakob ibn Ezrát (Granada, 1055 k.–1135 után). Mindent szentnek tartott, ami a zsidó hagyományokból táplálkozik. Emlékére irodalmi díjat alapítottak Izraelben. Legtöbb versét Patai József fordította magyarra (l. az irodalomjegyzéket). “Ami költészete jellegét illeti, az inkább Aranyra emlékeztet, semmint Petőfire, nemzedéki szempontból pedig többé-kevésbé Kiss Józseffel hozható egy sorba” – állapítja meg róla a Szarvason született izraeli író, Itámár Jáoz-Keszt (Keszt Péter) (26). (B. J. A.)

[8] Aggáda (héb. hdľGÉaľ, hdľGÉhľ[**] ’ történet, legenda, mese, mítosz’ ): Bibliamagyarázó elbeszélések gyűjteménye, amely a Tóra hetiszakaszaihoz tartalmaz példázatokat az ünnepek és a szombatok jelentőségének megfelelően. (B. J. A.)

[9] Halákhá (héb. hkÉlÉh}[**]): Jelentése ’ követendő út, viselkedés’ . (B. J. A.)

[10] Ginzberg, Louis (Kovno, Litvánia, 1873–New York, 1953): Talmud-tudós és néprajzkutató. 1899-ben kivándorolt Amerikába, ahol a Zsidó Teológiai Szemináriumban (Jewish Theological Seminary) tanított. Nevét a hétkötetes Zsidó legendák (The Legends of the Jews) (1909–1938) hatalmas munkája tette ismertté, melyben a judaista mitológiát vizsgálja a forrásoktól kezdve, különös figyelmet szentelve a környező népek kultúrájával való kapcsolatoknak is. Véleménye szerint a zsidó történelem és kultúra a halákhá beható ismerete nélkül elképzelhetetlen. (Az idézet helye: 5. köt. [1929] vii.) (B. J. A.)

[11] Cahan, J. L.: Folklorista, már 1896-ban gyűjtött jiddis népköltészeti alkotásokat Lengyelországban. Varsóban annak a társaságnak volt tagja, melyet J. L. Peretz vezetett. 1904-ben Amerikába emigrált, s attól fogva a Kelet-Európából bevándorló zsidók történeteit jegyezte le. Hatalmas munkát végzett a YIVO anyagának rendezésében. (B. J. A.)

[12] Heller Bernát (Nagybiccse, 1871–Bp., 1943): Rabbi, orientalista, irodalomtörténész, néprajzkutató. Bibliatudománnyal, mesekutatással, az iszlám mese-, monda- és legendavilággal foglalkozott, számos alapvető tanulmány került ki tolla alól. Munkásságában az összehasonlító irodalomtörténet módszereit alkalmazta. A német mesegyűjteménynek és Bolte-Polívka jegyzetgyűjteményének is munkatársa volt (Honti 100). (Részletes méltatását l. Scheiber 1943.) (B. J. A.)

[13] L. az irodalomjegyzéket. (B. J. A.)

[14] ‘Enan neve visszafelé olvasva így hangzik: ‘Enan ha-Satan, ’ Arnan ha-Š ed fia, azaz ‘Enan ördög, ’ Arnan démon fia. (A ford.)

[15] Az elnevezés megtévesztő, mert gyakran a gyűjteményekben a róka nem játszik központi szerepet (Berg 326).

[16] Vö. Heller 15. (B. J. A.)

[17] Zabarra munkásságáról Heller is megemlékezik: “Zabara elbeszélései szinezetükben nem mesék és mivoltukban, erkölcsükben nem zsidók. [...] zsidó párhuzama akad a hűség próbájának, melyet a férj jobban áll, mint e feleség. De itt is kerüli Zabara az aggadikus szinezetet, nem fűzi az adomát Salamonhoz. A Tóbit könyvét is átalakitja. A kertbe szorult meghizott róka meséjéről letörli az oktató bélyeget; a midrasban ez a mese szemléltetőn példázza ezen világ gyönyörüségeinek alacsony értékét. Zabara inkább versművész, mint mesemondó s inkább iró, mint zsidó” (55).

[18] Kalíla és Dimna: 300 körül Kasmírban keletkezett, szanszkrit nyelvű állatmesékből álló mű, mely hercegek és királyok erkölcsi nevelésére szolgált. A perzsa (VI. sz.), majd az arab fordításon (VIII. sz.) keresztül jutott el az Ibériai-félszigetig és épülhetett be a spanyol–zsidó irodalmi kánonba. A kibővített arab szövegváltozat az eredeti tanító szándék mellett a tudomány és bölcsesség fontosságára helyez hangsúlyt. Eszerint a bölcs Berzebuey tudomást szerez arról, hogy Indiában olyan gyógynövények és -füvek találhatók, melyek képesek az embert a halálból feltámasztani. Királya engedélyével Indiába megy, ám az említett szerek hatástalannak bizonyulnak. Elkeseredésében Berzebuey az indiai bölcsekhez fordul segítségért, akik felvilágosítják őt: a keresett hegyek maguk a bölcsek, az illatos füvek az ő bölcsességük, a halottak az ostobák, a feltámadás pedig ébredés az ostobaság álmából, vagyis megvilágosodás. Végezetül a gyógyír, amely álmukból ébreszti a szellem halottait, nem más, mint a különböző témájú könyvek. Ezek egyike, melyet Berzebuey hazájába visz, a Kalíla és Dimna, melyben egy filozófus és egy király vitája kapcsán öt egymásba fonódó történetet mond el az elbeszélő, úgynevezett „ kínai doboz” elbeszélésformában. Magyarul: Kalíla és Dimna. Klasszikus arab mesék. Ford. Prileszky Csilla. Bp., 1978, Európa. /Népek meséi./ (A ford.)

[19] Sendebar meséi (XIII. századi kasztíliai átdolgozása A csalások könyve): Főszereplői egy indiai herceg és nevelője, Sendebar, akinek feladata, hogy az ifjú hercegből bölcset faragjon húsz éves korára. A hercegnek atyja előtt kellene bizonyítania bölcsességét, ám nevelője úgy véli, az ifú horoszkópjában jelzett halálos kimenetelű esemény csak annak egy hétig tartó hallgatásával kerülhető el. A király egyik ágyasa segítségével próbálja szóra bírni a herceget, ám ő kitart Sendebar tanácsa mellett, mire a megdühödött asszony erőszakkal vádolja az ifjút atyja előtt. A herceg hallgatásának ideje alatt a bölcsek és az asszony történetekkel és példázatokkal érvelnek egymás ellen, míg végül az ifjú megszólal: az asszonyt elítélik, ám a herceg kérésére bocsánatot nyer. (A ford.)

[20] Például a tökéletes asszony jellemzése Az asszony, aki nem állta ki a próbát című elbeszélésben: „ Tűvé tették a várost, és rá is akadtak egy nagy névnek örvendő asszonyra, akiről úgy hírlett, mértékletes, becsületes és bölcs, “szép, mint a holdsugár, tiszta, mint a fénylő nap”. Férje gazdag kereskedő, Isten kegyelmét kereste, a tyúkokkal együtt kelt, hogy jót cselekedjék. Az eredményt a király elé tárták, mondván: – Találtunk egy asszonyt, aki bölcs és művelt, minden folt és szenny nélkül való, nem lázadó, sem nem áruló. És házas.” (A ford.)

[21] „ A maqáma az első lépés a novella felé, sőt az arab dráma csírája is fellelhető benne, de a szók mesterkélt játéka megfojtotta fejlődését” (Germanus 196) (B. J. A.).

[22] Részletesebben a makámáról szóló részt l. Peiro 31–42. (A ford.)

 



[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]