14. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

---

Középkori szefárd versek (arab területen)

• Samuel ha-Levi ben Joseph ibn Nagrela (Nagid) (993-1056)

Barátom, mondd meg nekem,

Borod mikor tölthetem?

Felébresztett a kakas,

Le nem hunyom már szemem.

Jöjj, s nézd: kél már a hajnalfény

Skarlátszín csíkja keleten!

Mielőtt felébred a Nap,

Add a kezembe serlegem!

Fűszeres gránátalmalét

Egy daloló lány ad nekem

Szép, két illatos kezével -

Feléled s elpusztul szivem.

A férfi tollában hordja eszét.

Elméssége írásában honol.

Pennája nagy rangra emelheti:

Mint királyi jogar, olyan a toll.

Kezdetben a háború szép leány,

Akiért minden férfiú eleped.

De annak végén egy öregasszony áll,

Ki nem ad mást, csupán kínt és sebeket.

Erős légy, mikor jön a szenvedés,

Még akkor is, ha a halál közel.

Míg el nem alszik, világít a mécs,

Sebzett oroszlán is mordul, ha kell.

Jöjj, barátom, fényes csillag, hogy mezőkben

tanyák között tartsuk mostmár a szállásunk!

Hát nem most illik a kertekben sétálnunk,

és fecske dalát hallgatnunk földjeinken?

Üljünk pálmák s gránátalmák árnyékába,

hol almafa, sűrű cserje ad árnyékot,

szôlôhegyek-szerte élvezzük az áldott

virágzást, mely mindennek megújulása.

A tél eső-, s zápor-tintával írja,

Fény-tollheggyel, szürke felhős kezével

Kék és bíbor üzenetét a kertre -

Milyet ember nem alkothat eszével.

S mikor a föld a mennyet megirígyli,

Ruháját csillagvirággal díszíti.

Fenséges, dicső neved ismerem.

Művedben látlak, szemtől szembe nem.

Bölcseket pusztítottak titkaid.

Ember Téged ismerni képtelen.

Míg kereslek gondolatim között,

Meglellek, látlak, hol dobog szivem.

Trónod mellől lelket adtál nekem,

Hogy lakhelye e bűnös test legyen.

Én, nem látó, kit látsz, Fenségedet,

A látó Láthatatlant érthetem?

Hol van a sok sír, hol az emberek,

Kik földűnk lakták egykor? - mind halott.

Most sírkő zsúfolódik sírkövön,

Alvók alszanak más alvók felett,

Porban s gödörben mind együtt hever

A mészkősír s a rubintból való.

Hány ősrégi sírhelyet ismerek,

Hol sokan örök álmot alszanak?

Ott nincs féltés és nincsen gyűlölet,

Sem szerelmes, sem átkozó szavak.

És mikor rájuk nézek, nem tudom,

Kik szolgáltak, s kik voltak az urak.

I

Térdem remeg, reszket szivem, Uram.

Hozzád kiáltok, ráz a félelem.

Az evezők mért némák hirtelen,

S a hajós bátorsága merre van?

Mi mást éreznék egy fedélzeten,

Míg testem ég és föld között lebeg?

Tántorgok, szédülök, de viselem,

Míg, Sion, táncom benned lejthetem.

II

Tenger szivében így vigasztalom szivem,

Amíg a vad morajt remegve hallgatom:

<Ha Istened örök nevét te tiszteled,

Ki Maga teremtett minden tengereket,

Hullám ha jő hatalmas, már ne félj nagyon!

Az Úr veled van, s a tenger nem végtelen.>

Ha mész, a békém nem lelem.

Ha távozol, szivem kisér.

S csupán abban reménykedem, hogy egy napon

Te visszatérsz - ez menti meg az életem.

Tanúm a Bether-hegynek csúcsa, lásd,

Zokogni felhő nem tud úgy, amint szemem.

Nyugat Lámpása, már Nyugatra visszatérj!

Pecsétedet szivünkre és kezünkre nyomd!

Miért időzöl, tiszta nyelv, dadog-vidékeken?

És Gilboára mért hull Hermon harmata?

I

A bolygók és szférák állásaikban

Megváltoztak első lélegzetemre.

Ha lámpaárus lennék ma, szavamra,

A Nap csak halálom után pihenne.

II

Csillagaim tönkretették az éltem.

Semmire nem jutok, bárhogy igyekszem.

Ha köpenyárus volnék ma, szavamra,

Senki nem halna meg az életemben.

- Légy doktor -, szólt a bolondra Szerencséje -,

Megölöd beteged, és tiéd a pénze.

Hidd el, a Halál is irigyel majd érte,

Mert ő nem törhet senki <egészségére>.

A lány a szerelem házába vitt.

Mint Abigail, szép volt, s szeplőtelen.

Mikor levette fátylát, láttam én,

Hogy kecsességben túltesz Eszteren.

Fénye reszketést szült az éjjelen.

A dombok táncba kezdtek, mint barik.

S hittem: titkunk kiderült hirtelen.

De kinyújtotta felém két kezét,

Sötét hajába fonta kételyem,

S a nappal éjszakává lett megint.

Hogyha a Félsz szikla,

Én kalapács vagyok.

Ha a Fájdalom tűz,

Akkor tenger én.

Mikor közelg, szívem

Erősebben harcol.

A Hold is fényesebb,

Ha leszáll az éj.