14. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]
Yosef ben Me’ ir ibn Zabarra
Szórakoztató történetek könyve[1]
Élt egyszer egy róka, zsákmány híján csont-bőr a koplalástól, mint valami éhező, girhes mezei nyúl. Egy szép napon kimerészkedett vackából, céltalanul csatangolt mindenfelé, míg végül rábukkant egy szőlőskertre. Elbűvölte annak szépsége és gazdagsága, s határtalan boldogság töltötte el a zamatos gyümölcsök bősége láttán. A falak túlságosan magasak voltak, hogy átugorja őket, így nem juthatott be. Addig-addig kerülgette hát, amíg ráakadt egy lyukra, amely a kertbe vezetett, és átbújt rajta. Evett és jóllakott. Meg is hízott, hiszen napjai csak habzsolással, alvással teltek. Elérkezett a szüret ideje, s jött a gazda, hogy betakarítsa a kertjében termett szőlőt. Amint a róka megpillantotta az embereket, görcsös rémület fogta el, és így szólt magában: – Most majd rám találnak és megölnek a bundámért!
Elindult hát visszafelé a lyukhoz, hogy ugyanúgy távozzon, amiképp érkezett, ám nem tudott a sok zsírtól. Iszonyúan gyötrődött és bánkódott. Három álló napig koplalt, majdnem belepusztult, mire visszanyerte régi vékonyságát, soványságát. Sírva-ríva hagyta el a lyukat, amelyen át a kertbe jutott: – Jaj nekem, szerencsétlennek! – siránkozott. – Minek is ettem-ittam annyit, minek is laktam jól és híztam meg? Most itt vagyok újra girhesen, mint azelőtt!
Az asszony, aki nem állta ki a próbát [3]
Azt mesélik, hogy az arabok egyik királya bölcs volt, művelt és igazságszerető. Udvarában mindig tudósok vették körül. Egy szép napon az asszonyok dicséretébe kezdtek: nagyságukat, éleselméjűségüket, tudásukat magasztalták. Így szólt hozzájuk a király: – Fékezzétek nyelveteket és vigyázzátok szavaitokat, mert nem látott, nem hallott senki fia olyan nőről, ki egyidejűleg lett volna jó, tisztességes, s bölcsességnek és tudománynak birtokosa. Szívük afelé húz, ami számukra előnyös vagy kielégíti szeszélyeiket. Nem uralják vágyaikat, és bűneik sírba viszik őket.
A bölcsek így feleltek neki: – Ne mondj ily dolgokat, ó király, mert igenis akadnak bölcs és okos asszonyok, tisztességesek és hűségesek, akik szeretik, becsülik férjüket, akik elrejtik házuk ínségeit, fiaikat-lányaikat pedig féltő gonddal táplálják anélkül, hogy a rossz szándék vagy bármilyen más szeplő gyanúja hozzájuk férkőzhetnék.
Imigyen szólt erre a király: – Olyan jelet adok nektek, amely megerősíti szavaimat, és próbatétellel igazolom, amit mondtam. Íme meglehetősen nagy a mi városunk, járjátok be, vizsgáljátok át. Vajon találtok-e benne olyan nőt, aki mindazon jósággal rendelkezik, amiről beszéltetek, és minden erénnyel, amelyet említettetek?
Tűvé tették a várost, és rá is akadtak egy nagy névnek örvendő asszonyra, akiről úgy hírlett, mértékletes, becsületes és bölcs, “szép, mint a holdsugár, tiszta, mint a fénylő nap”.[4] Férje gazdag kereskedő, Isten kegyelmét kereste, a tyúkokkal együtt kelt, hogy jót cselekedjék. Az eredményt a király elé tárták, mondván: – Találtunk egy asszonyt, aki bölcs és művelt, minden folt és szenny nélkül való, nem lázadó, sem nem áruló. És házas.
Hívatta hát a király a férjet. Az meg is jelent előtte annak rendje-módja szerint. Az uralkodó nagy kegyben részesítette, maga mellett készíttetett helyet számára, oda ültette. Ekképpen szólt hozzá: – Bizalmas ügyben kérettelek.
Ő így válaszolt: – Beszélj szolgádhoz, és ő megteszi, amit kívánsz.
A király e szavakat mondta neki: – Van egy leányom, jóságos és kívánatos. Egyetlen leányom, de nem akarom őt sem királyhoz, sem herceghez adni, mert iránta érzett szeretetem mindennél nagyobb. Csupán egy derék férfit keresek melléje, aki hűséges és mentes minden halálos tisztátalanságtól; aki szeretné és tisztelné őt, mindenki fölé emelné, s koronaként ékesítené vele magát, ki őt gyöngéden oltalmazná, odaadással és megértéssel védelmezné. Hallottam rólad és sok dicséretes vonásodról, jó tulajdonságaidról és tetteidről, neked kívánom adni őt feleségül. Ám nem adhatom neked, nős férfinak. Öld meg feleségedet még ma éjjel, és holnap nőül adom hozzád leányomat.
A kereskedő így válaszolt: – Ó, uram, királyom! Ki vagyok én, mivel érdemeltem ki, hogy a királynak legyek veje? Még arra sem vagyok méltó, hogy nyájadat őrizzem.
A király ezt mondta: – Azért választottalak téged, mert te vagy az, amit kívánok és amire vágyom. Nincs nálad nagyobb és erősebb egész országomban.[5]
Ő erre így felelt: – Ó, uram, királyom! Hogyan ölhetném meg feleségemet? Tizenöt éve él oldalamon, eszi kenyeremet, issza boromat. Ő szívem minden öröme és boldogsága. Szeret, tisztel engem, gondomat viseli és szolgál nekem, általa egyre nagyobb megbecsülésnek örvendek, soha nem kelti rossz híremet. Minden gondtól-bajtól mentes az életem.
A király a következőket mondta neki: – Engedelmeskedj nékem és öld meg őt, mert nagy becsben lesz részed a halála árán. Királyságom összes hercege fölé emellek, és tetszésed szerint kormányozhatod országomat.
A férj így szólt: – Megpróbálom. Meglátjuk, képes leszek-e véghez vinni ezt a galád tettet.
Bánattól sújtva hagyta el a király udvarát, vérzett a szíve fájdalmában. Hazaérkeztekor egyre csak sóhajtozott, nyögött felesége láttán, nyugtalansága nőttön-nőtt. Asszonya megkérdezte tőle: – Édes jó uram, mitől oly bánatos a tekinteted?
Erőt véve magán így válaszolt: – Isten mentsen meg téged a haláltól és a pusztulástól! Nincs semmi bajom, csupán boldogság lakik a szívemben.
Az éjjel, amikor az asszony ágyában aludt, a férj feldúlt lélekkel indult, hogy megölje őt. Jobb kezében kivont karddal, a baljában pedig lámpással odalépett hozzá, s kitakarta testét. Látta, amint édesdeden szunnyad két gyermekével kebelén, és megkönyörült rajta. Így szólt: – Ó, én nyomorult! Hogyan is ölhetném meg, hová fordulhatnék szégyenemben? Ki nevelné föl gyermekeimet, hisz olyanok nekem, mint a szemem világa?! Hatalmas lenne az én bűnöm és vétkem.
Visszatette hüvelyébe kardját, és fájdalomtól aléltan, sírva mondta: – Lám, a feleségem többet ér minden királyságnál. Átkozottak legyenek a királyok mind, mert kényük-kedvük szerint cselekszenek, léhaságuk és szeszélyeik rabjává téve az emberi szíveket! Boldogságuk borával könnyek áradata keveredik.
Odalépett az ágyhoz, lefeküdt asszonya mellé és megcsókolta. Bal kezét feje alá csúsztatva átölelte. Másnap reggel fölkelt és boltjába ment, hogy tegye a dolgát, miközben a király hiába várt rá. Mivel egyre késett, a király érte küldött, hogy tüstént jelenjék meg előtte és számoljon be a történtekről. Mikor a férfi megpillantotta a király követét, még nagyobb lett fájdalma, szíve megriadt és rettegett. A király színe elé járult. Az megkérdezte tőle: – Mit tettél? Megölted nődet?
Ő így felelt: – Nem én, uram, királyom, mert iránta érzett szerelmem és együttérzésem megakadályozott benne.
És elmondott a királynak mindent, ami vele történt, amint előrántotta kardját, hogy lesújtson asszonyára. A király szemrehányóan korholta: – Távozz tőlem, és ne kerülj többé a szemem elé, mert nem vagy igazi férfi! Olyan a szíved, mint az asszonyoké.
A férfi elhagyta a királyi udvart és lelkében nagy örömet érzett az uralkodó haragja láttán, szidalmai hallatán. Történt aztán, hogy másnap este az uralkodó elküldte egy szolgáját, vezesse elé titokban ennek az embernek feleségét. El is ment a szolga, és színe elé vitte az asszonyt. A király elámult csodás küllemén, gyönyörű arcán és alakján. Így szólt hozzá: – Íme tudomást szereztem bölcsességedről és sugárzó szépségedről. Attól a naptól kezdve, hogy hallottam rólad, szívemben föllobbant a szerelem tüze irántad, és lelkem érted égő vágyam rabjává lett. Most nőmül kívánlak téged, és kezedbe adom királyságomat. Ám nem vehetem el más asszonyát, csak szégyen és gyalázat árán. Menj még ma éjjel, öld meg férjedet! Utána magamhoz veszlek, és kielégítem minden kívánságodat.
Az asszony nagy örömmel és megelégedéssel válaszolt: – Megteszem, amit a király tőlem kíván, és rabszolgája leszek.
Így szólt hozzá a király: – Arról szó sem lehet. Éppen ellenkezőleg, te a feleségem leszel és minden asszonyom a te rabszolgád lesz, ágyasaim pedig szolgálóid.
Adott neki az uralkodó egy fényes ónkardot, mert ismerte az asszony esze járását, és ezt tanácsolta neki: – Vedd a kardomat, rendkívül éles. Csak egyetlen egyszer kell lesújtanod vele férjedre, s nem kel föl soha többé.
Fogta az asszony a kardot és hazament. Vidám szívvel készítette az ételt, megkeverte a bort, hordta az ennivalót, megterített. Hazajött a férj, hogy feleségével és gyermekeivel együtt egyen, igyon. Ezen az estén az asszony bort adott neki, lerészegítette, maga vitte ágyába és fektette le. Még pirkadat előtt fölkelt, míg férje bortól mámorosan az igazak álmát aludta. Fogta a kardot, lesújtott vele férje fejére, azt gondolván, hogy a vas kettészeli, ám az ónkard csupán meghajlott, férje pedig fölriadt. Kissé kijózanodva kiáltozni kezdett: – Ki ébresztett föl? Ki ütött fejbe engem?
Az asszony látta, hogy férje magához tért, és a kardcsapás mit sem ártott neki: nagy rémület vett erőt rajta és megrendült a szíve. A félelemtől s ijedelemtől alig jutott lélegzethez. Így csitította: – Szerelmem, édes lelkem, feküdj vissza, aludj csak tovább; talán álmodban ütött meg valaki.
A férj újból elaludt, hiszen nem tudta nyitva tartani a szemét, mert a bor mámora még nem szállt el teljesen. Reszketve várta az asszony a hajnalt, nyugtalansága egyre nőtt. Korán kelt, hogy elvégezze feladatait, rendbe tegye a házat – takargatva gonosz cselekedete szégyenét – és hogy szokás szerint elkészítse férje számára az ételt. A király várva várta az asszony érkezését, de az nem jött, amíg csak a király nem hívatta. Történt pedig, hogy amikor megérkezett, a király így szólt hozzá: – Beteljesítetted-é a megállapodást, melyet kötöttünk, avagy tekinteted könyörületre hajlott férjed iránt?
Az asszony ezt válaszolta: – Ó, uram, királyom, megtettem, amit parancsoltál nekem. Ám te magad zúztad porrá elgondolásodat, hiúsítottad meg nagyszerű tervedet. Te gátoltad meg, hiszen fölemeltem én férjem ellen kardodat, de te hitvány fegyvert adtál a kezembe.
Elmondta, mit és hogyan tett, milyen alattomos módon cselekedett. Küldetett a király az asszony férjéért, és így szólt hozzá: – Mondd el bölcseimnek mindazt, ami veled és a feleségeddel történt! Ne hallgass el semmit!
És ő el is mondott mindent, ami vele és a feleségével megesett. Ezután a király megparancsolta az asszonynak is, hogy mondja el mindazt, ami vele és férjével történt. Az asszony eszerint cselekedett. Ekkor így szólt a király bölcseihez: – Talán nem erről beszéltem, amikor azt mondtam nektek, fékezzétek nyelveteket?
Ők azt felelték: – Így igaz.
És csak ámuldoztak a király bölcsességén: – Mit is mondhatnánk, hiszen urunk olyan bölcs, mint Isten angyalai!
Spanyolból fordította: Zoltai Judit Katalin
[1] Peiro, Ángeles Navarro: Narrativa hispanohebrea (Siglos XII–XV). Introducción y selección de relatos y cuentos. Madrid–Córdoba, 1989, Ediciones El Almendro. /Estudios de cultura hebrea./
[2] El zorro en el huerto. In: Peiro 126–127. (A ford.)
[3] La mujer que no pasó la prueba. In: Peiro 127–131. (A ford.)
[4] Énekek 6,10.
[5] Eredetileg: “Akaratod ellenére senki nem mozdíthatja kezét vagy lábát országomban” (vö. “... nélküled még kezét vagy lábát sem mozdíthatja senki egész Egyiptomban!” –