13. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]
A komponenciális szemantika eredetileg szinkrón jelentésleírásokra született, egészen pontosan, mint majd látni fogjuk, a szinkrón jelentésleírás bizonyos területein alkalmazható. Az elmélet alapja az az elképzelés, hogy a nyelvi egységek jelentése nem monolit, tömbszerû egész, hanem kisebb elemekbõl áll; ezen elemek, jelentésmozzanatok segítségével állapítjuk meg például azt, hogy két szó közel azonos, vagy hasonló jelentésû, ám bizonyos különbségek is felfedezhetõk jelentésükben. Az elképzelés gyökerei egészen a XIX. századig, a mai értelemben vett nyelvtudomány születésének korába nyúlnak vissza (fõként Ch. K. REISIG és késõbb H. PAUL nevét emeljük ki e korszakból), majd a XX. században az elsõ valóban komoly tudományos igényeket is kielégítõ megjelenése a strukturalista nyelvészeten belül következett be (L. HJELMSLEV).
A módszernek azonban vannak korlátai is, a jelentésleírásnak nem minden részére használható. Leginkább akkor használható, amikor egy adott nagyobb rendszer elemeinek különbségeit mutatjuk be. A módszer illusztrálására az egyik leggyakrabban felhozott példa a különbözõ ülõalkalmatosságok összehasonlítása egyes jegyek megléte, illetve hiánya alapján[1], melyeket meglétük esetén +, hiányuk esetén - jelekkel jelölünk:
| ülésre | lábak | egy személynek |
támla | karfa | kemény anyagból |
|
|---|---|---|---|---|---|---|
| szék | + | + | + | + | - | + |
| fotel | + | + | + | + | + | + |
| zsámoly | + | + | + | - | - | + |
| kanapé/dívány | + | + | - | (+) | (+) | + |
| puff | + | - | + | - | - | - |
A példa tökéletesen mutatja a komponenciális szemantika már jelzett korlátait is. A szubjektivitás vádja nélkül elég nehéz lenne például (pusztán) ilyen jelentésmozzanatokkal leírni mondjuk a kutya szó jelentését - önmagában. Ám ha például a puli és a vizsla közötti különbségeket akarjuk bemutatni, máris könnyebb dolgunk van; a fenti példa is lényegében hasonló esetet illusztrál. A puli : vizsla "oppozíció" esetében ugyanis tulajdonképpen már egy adott rendszeren belül megjelenõ különbségeket, hasonlóságokat akarunk elemezni: kizárólag azokat a jegyeket vesszük figyelembe, amelyek az elemzés szempontjából relevánsak (pl. hosszú/rövid szõrû, vadász-/juhászkutya stb). A rendszer egy (többé-kevésbé) jelentõs részét mindenképpen eleve adottnak vesszük (és nem is hivatkozunk rá semmilyen formában - ezek a teljesnek tekinthetõ jelentésbõl kimaradó mozzanatok, amelyek az elemzéskor egyáltalán nem jelennek meg), és így feladatunkhoz kiváló módszert találunk a komponenciális szemantikában.
A fenti, tipikusan szinkrón leírások mellett azonban a jelentésváltozások történeti vizsgálatakor szintén igen hasznos segítõnk lehet a jelentés elemekre bontása; segítségével azt vizsgálhatjuk, hogy a jelentésváltozások folyamatának egyes szakaszai hogyan kapcsolódnak egymáshoz. A jelentésváltozás ugyanis szakaszokban történik; a komponenciális szemantika szempontjából ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy amikor egy szó jelentése megváltozik, akkor ez kezdetben csak a jelentés egyes, vagy akár egyetlen elemének megváltozását jelenti, amelyet - a változás által elõidézett új szerkezet alapján - újak és újak követhetnek.
Vegyünk egy elméleti példát, amelynek kapcsán a jelentésmozzanatok reprezentálásának (a fenti bináris rendszer mellett) egy újabb típusát vezethetjük be, amelyben a jelentésmozzanatokat és az általuk megalkotott jelentés(eke)t halmazok képében ábrázoljuk. 1 szó jelentése A, B, C és D jelentésmozzanatokból áll; ezt a következõ módon tehetjük szemléletessé:
Tegyük fel, hogy az idõk során a szó a már meglévõ '1' jelentése mellé felveszi '2' jelentést is. A kapcsolódás a «D» jelentésmozzanaton keresztül valósul meg, melyet mindkettõ tartalmaz, ám '2'-ben természetesen egyéb mozzanatok is megjelennek; a változás folyamata a következõképpen fest:
Megtörténhet, hogy a késõbbiekben a szó egy harmadik jelentést is felvesz ('3') - és nem biztos, hogy ezt továbbra is az addigi kapcsolatot biztosító «D», ez lehet valamely másik mozzanat, pl. «G», és az is lehetséges, hogy az újonnan felvett jelentésben «D» nem is szerepel, hanem csak olyan, teljesen új mozzanatok, amelyek az eddigiekben meg sem jelentek[2]; a változás folyamata ekkor tehát a következõ:
Igazán érdekes helyzet áll elõ abban az esetben, ha a '2' jelentés eltûnik, és csak '1' és '3' marad; ebben az esetben ugyanis egyetlen közös elemet sem találunk a két jelentés között. Ekkor forrásanyagokhoz kell fordulnunk, mivel csak a hiányzó láncszemet (vagyis egy már eltûnt jelentést) feltárva tudjuk elemezni az adott szó jelentésváltozásait. Pusztán a két kardinális pontból kiindulni(az etimon és a mai jelentés ismeretében) éppen ezért veszélyes; meglehet, hogy találunk közöttük kapcsolatot biztosító jelentésmozzanato(ka)t (melyeket szemantikai kapocs-nak nevezhetünk), ám könnyen elõfordulhat, hogy a kapcsolódás valójában más elemeken keresztül történt: éppen ezért az összes (általunk fellelhetõ) forrásokban tanúsított jelentést el kell tudnunk helyezni a megadott szerkezetekben.
A következõkben bemutatjuk, hogyan festene mondjuk a baston (ma: bâton) 'bot' szó jelentésrendszere, amely a nyelvben 1080-ban, tehát igen régen jelent meg hasonló értelemben, és roppant széles jelentéskörrel rendelkezett egykor, amelybõl mára számtalan jelentés eltûnt, illetve csak frazeológiai egységekben, rögzült alakú szólásokban maradt fenn; mindezek azt sejtetik, hogy a jelentésváltozások elemzése e szóval kapcsolatban különösen érdekes kutatási terület, mivel jelentõs mértékû tágulást és szûkülést is átélt.
A szó etimológiáját megvizsgálva a részleteket illetõen kisebb ellentmondásokkal ugyan, de a jelentõsebb szótárak mind a (vulgáris) latin *bastare 'vinni' (valamint még: 'tartani', 'elég, elegendõ(nek lenni)') igére vezetik vissza, pontosabban az ebbõl kialakult (kései latin) bastum 'bot' (pl. támasztékként használva) fõnévre.
Az ófranciában (az alapjelentéshez képest) már meglehetõsen szerteágazó jelentéskört találunk; a Baumgartner-Ménard-féle etimológiai szótár[3] szerint az elsõk között (tehát még a XIII. sz. elõtt) jelent meg olyan átvitt jelentésekkel, mint 'fennhatóság jelképe' (= pl. parancsnokság a hadseregben), valamint használatos pl. bâton de vieillesse, vagyis 'támasz' - az öregséggel kapcsolatban. Alapjelentésnek természetesen továbbra is a 'bot' tekinthetõ, ám szintén még az ófranciában használatos volt már - az iméntiek mellett - 'lándzsa', és 'felügyelet, védelem' jelentésben is, az ófrancia szótár szerint.
A késõbbiekben a jelentésváltozás folyamata bámulatosan felgyorsult, és a középkor második felében már többek között azt tapasztaljuk, hogy a szó - egyebek mellett - bármilyen támadásra, az ellenfél megsebzésére alkalmas eszközre (vagyis fegyverre) használható:
Picrochole... voyant l'espee et fourreau tant diapré, dist. Te avoit on donné ce baston pour en ma presence uer malignement mon tant bon amy Hastiveau?
(RABELAIS, I, 47.)Ils se trouverent aux approches enferrez et navrez de force traictz de dards et d'autres bastons que les Romains leur lancerent.
(AMYOT, Antoine, 45.)
Mint jeleztük, a szó minden támadóeszközként szolgáló eszközre vonatkozthatott, tehát akár a kõre is:
Ils sont fort adonnez à ruer la pierre, qui est le meilleur baston qu'ils ayent.
(THEVET, Cosmogr., III, 16.).
A lõfegyverekre a bastons à feu kifejezés volt használatos:
Les playes qui sont faites par fleches, traits d'arbaleste ou autres bastons semblables different en deux choses de celles qui sont faites par harquebuses et autres bastons à feu.
(AMBR. PARé, IX, 17.);Le roy de France Charles neufviesme, que Dieu absolve, avoit une fois fait defense... de ne frequenter plus les chasses en la forest de Lyons, ni porter plus bastons à feu, comme harquebuses et pistolets.
(PH. D'ALCRIPE, la Nouvelle Fabrique, p. 91.).
Szintén gyakran használatos volt az armé et embastonné kifejezés, amelyben az armé védekezõ fegyvereket jelentett, az embastonné pedig támadókat. Ezen kívül azonban más szólásokban is megjelent a szó, mint például az estre asseuré de son baston, amelynek jelentése 'biztos a dolgában, tetteiben'.
A bâton szó természetesen napjainkban is számos kifejezésben megjelenik, ezek között a leggyakoribb talán az à bâtons rompus, amely szintén jelentésváltozáson ment keresztül[4], mai jelentése - pl. parler à bâtons rompus 'csapongva beszél'. (Megjegyezzük, hogy jelen munkánkban csak az adott szavak általános jelentését vizsgáljuk, a szólásokat csak megemlítjük -- alkalmanként).
A késõbbiekben azonban kutatásainkat ki szeretnénk terjeszteni a szólásetimológia területére is, hiszen meggyõzõdésünk, hogy számos esetben éppen a szólásokban rögzült jelentés vezethet el bennünket - közvetve vagy közvetlenül - a jelentésváltozás folyamatában hiányzó láncszemekhez, valamint úgy véljük, hogy a jelentés elemekre bontásával pontosan megtalálható a szólást alkotó elemek egykori kapcsolódásának oka, mégpedig abban az esetben is, amikor az elemek közötti viszony - a további jelentésváltozások hatására - a mai nyelvállapotban már nem látható.)
Készítsük el tehát a bâton szó története során kialakult és az imént bemutatott jelentések elsõdleges összesítését, azaz elsõként a fõbb jelentéseket (idõrendben) számba véve:
E fõbb jelentések tekinthetõk egyfajta "makrostrukturának", vagyis ezzel már elõttünk állnak azok a jelentések, amelyekbõl a késõbbiekben kialakul a többi, pontosabban ezek jelentésköre tágul tovább:
A fenti vázlat tehát az alapjelentést, és az ebbõl kialakult két legelsõ jelentést mutatja; a két irányba mutató függõleges vonalak közötti nyilak mutatják, hogy mára eltûnt jelentésekrõl van szó, amelyek közül C elõbb tûnt el, mint D[5], hiszen a középfrancia szótárban már nem szerepel, valamint látjuk, hogy az alapjelentés, és B él tovább. A legérdekesebb természetesen a D jelentés tágulása lesz, mivel az ófranciában ez még csak 'lándzsát' jelentett, majd fokozatosan bõvült, és 'támadóeszköz' jelentésben általánosult:
Az ábra tehát kiegészül a D jelentés ún. "finomszerkezeti folyamatábrájával", vagyis úgy módosul, hogy a fõbb jelentések egyikébõl kialakult egyéb jelentéseket is feltüntetjük:
A 'lándzsából' kialakult jelentések között szükségszerûen idõrendi sorrend van, melynek során a kezdeti formabeli hasonlóságot fokozatosan átveszi a funkcióbeli azonosság, a forma a folyamat végén már egyáltalán nem számít; a kapcsolat a folyamat két végpontját alkotó 'bot' és 'kõ' között így önmagában aligha nevezhetõ átláthatónak; a folyamatot szemlélve azonban világossá válik: bot -> lándzsa -> vívófegyver -> lõfegyver -> kõ. (A 'kõ' jelentést végpontnak tekintjük, mivel kutatásaink során ez az alapjelentéstõl leginkább eltávolodott és forrásokkal is igazolható jelentés, de hangsúlyozzuk, hogy ez - éppen az általánosult jelentés miatt - egyáltalán nem biztos, hogy valódi végpont, hiszen bármi lehet támadóeszköz.)
A folyamatábra idõtengelyre való vetítéséhez elvileg pontosan ismernünk kell a jelentések eltûnésének idõpontját is; erre vonatkozóan azonban a bâton szóval kapcsolatban nem találtunk adatokat; annyi mindazonáltal biztosan állítható, hogy a XVII. századra már csak a ma is élõ jelentések maradtak fenn, vagyis a változás folyamata azóta megállt. Ez egyben mutatja a jelentés szûkülését is, vagyis a szó teljes jelentésváltozási folyamatát bemutató ábrából leolvasható, hogy egyes jelentések eltûntek.
Lássuk most ugyanezen jelentésváltozásokat a komponenciális szemantika felõl, vagyis tárjuk fel, hogy a változási folyamatban milyen szemantikai kapcsokkal köthetõk össze az egyes szakaszok.
A 'bot' jelentése a MÉK[6] szerint: "Támaszkodásra, ütésre stb. használatos kb. hüvelykujjnyi vastagságú, 1-2 m hosszú rúdféle eszköz." Ezzel gyakorlatilag azonos a Petit Robert definíciója is: "Hosszú kerek fadarab, melyet kézbe lehet venni és így különbözõ célokra használni."
Úgy véljük, hogy ezekbõl a definícióból a funkcióra vonatkozó megjegyzések kiemelhetõk, így a tulajdonképpeni lényeg marad: 'többnyire kerek, nem túl hosszú, nem túl vastag fadarab'. Úgy gondoljuk, hogy nem szükséges centiméterekben kifejezni a 'nem túl hosszú, nem túl vastag' meghatározásokat; véleményünk szerint ez a definíció a beszélõk világról alkotott általános ismereteibe beleillik, és ennél pontosabbra törekedni felesleges volna, sõt, teljesen objektív és pontos definíció nem adható, hiszen egyénenként változó az, hogy milyen méretû fadarabra mondja azt még, illetve már, hogy az bot.
Szerencsére van egy másik szemantikai módszer, amely képes kezelni az ilyen eseteket: a prototípus szemantika[7]. A "tipikus bot" nagyjából megfelel a MÉK definíciójának - ám jelezzük, hogy ettõl - bizonyos határokon belül - eltérések lehetségesek. A fenti definícióban tehát vannak többé-kevésbé egyértelmûen meghatározható jelentésmozzanatok:
A bot jelentését tehát elsõsorban formai oldalról közelítettük meg. Mindez világosan ábrázolható:
Az ábrában a hossz és a vastagság utáni zárójelben álló három pont azt a bizonyos tûréshatárt jelenti, ameddig a beszélõk a bot szót használják egy adott tárgy megjelölésére. A fent bemutatott jelentésmozzanatokon kívül az ábrában elhelyeztünk még egy mozzanatot, a funkciót, melyet F-fel jelöltünk, és ez lehet egyebek mellett a támadás is. Magától értetõdik ugyanis, hogy egyes jelentésekben nem formai, hanem funkcionális alapja van a jelentésváltozásnak, vagy a komponenciális szemantika nyelvére lefordítva funkcionális jelentésmozzanat a szemantikai kapocs. Ha jól meggondoljuk, ez teljesen érthetõ is, hiszen formai oldalon - elvben - rengeteg kapcsolódási lehetõség van, és - mint majd látni is fogjuk - egyetlen közös jelentésmozzanat elegendõ a jelentésváltozáshoz (gondoljuk csak el, hány olyan tárgy van, amely nem túl hosszú, nem túl vastag és mégsem jut eszébe senkinek, hogy botnak hívja).
A baston szó esetében vegyük most sorra a kialakult jelentések közül a D jelû '(támadóeszköz), fegyver' jelentést. Ez ugyanis iskolapéldának tekinthetõ a megváltozott mozzanatok által alkotott sorozat bemutatásához. Elevenítsük fel újra a folyamatot: bot -> lándzsa -> vívófegyver -> lõfegyver -> kõ (támadóeszköz).
Az elsõként kialakult 'lándzsa' jelentés a jelenetés összetevõinek szempontjából igen közel áll a 'bot'-hoz: 'fából készült vashegyû, viszonylag hosszú nyelû szúrófegyver'. Vagyis lényegében egy (viszonylag hosszabb) bot a végén egy vasból készült heggyel, amellyel szúrni lehet. A jelentés tehát mindössze két helyen változott az elõzõekhez képest, pontosabban csak egy helyen, mivel a funkció terén jelentõs változásról nem, inkább csak rögzülésrõl beszélhetünk: a támadáson belül s z ú r á s r a. A változás lényege tehát annyi, hogy a bot jelentésábárája mellé bekerül a «vashegy»:
A két jelentés között a szemantikai kapocs tehát maga az elsõ jelentés, amely kiegészül valamivel («vashegy»), és a funkció specializálódik. Szintén ebben az ábrában helyezzük el, pusztán a szemléletesség kedvéért a két másik funkciót, B-t és C-t, és így tesszük világossá, hogy a baston szó jelentése szélesebb körû, nem korlátozódik csupán a jelentésmozzanatokkal bemutatott 'bot' és 'lándzsa' jelentésekre.
A folyamat következõ állomása: 'vívófegyver'. Itt már határozottan változnak a jelentéselemek: eltûnik a «fa», a «kerek» (vagy talán inkább «hengeres») és a «vashegy(e van)» jelentésmozzanat is változik, mivel az egész fegyver vasból van, valamint hegyes és éles (és lapos). A funkció terén nem következik be alapvetõ változás, a vívásban alapvetõen a szúrás a legfontosabb, de kétségtelenül megjelenik egy új elem, a vágás is, és ez az itt még nem túl jelentõs változás már magában rejti a késõbbiekben bekövetkezõ változások csíráját. A vastagság esete érdekes, mivel ez már kultúrtörténeti ismereteket is igényel. Európában ugyanis a (tipikus) vívófegyver eredetileg keskeny, ám a muzulmánok által használatos szélesebb pengéjû fegyverekre is minden bizonnyal használatos lehetett a baston kifejezés - a funkció alapján, amely ekkor már egyértelmûen egyre fontosabb volt, a formához képest legalábbis, amely a lándzsa, tehát az elsõ láncszem esetében még határozottan szemantikai kapocsnak tekinthetõ. Mindazonáltal túlzás lenne azt állítani, hogy ez a jelentés már teljesen eltávolodott a bot formájától, hiszen alapvetõen továbbra is egy keskeny, hosszú méreteiben hasonló tárgyról van szó. Úgy gondoljuk, hogy a részletekbe megint csak felesleges belemenni, vagyis hogy milyen típusú a markolata stb. - a lényeg enélkül is teljes, ám az ábrán - mivel a teljes jelentéshez mindez hozzátartozik - ezen részletek helyét is fenntartottuk (három ponttal jelölve), de hangsúlyozzuk, hogy a változás kialakulásában ezek nem bírtak semmilyen szereppel.
Mindezt a következõ módon tehetjük szemléletessé:
A forma tehát még mindig jelen van, és marad is a következõ fázisban: a (tipikus) lõfegyver ugyanis még mindig egy hosszúkás és viszonylag keskeny tárgy, legalábbis abban az idõben. Ám ezen túl azért jelentõs változások is vannak, hiszen a lõfegyver már nem éles és hegyes: ezek a jelentésmozzanatok eltûntek. Az anyag (a vas - alapvetõen) maradt. A jelentésváltozásban a funkció szerepe azonban tovább erõsödik: (továbbra is a támadáson belül) a szúrás és vágás helyett, amelyek "közvetett célként" jellemezhetõk, megjelenik a "közvetlen cél": megsebezni, megölni. Forma és funkció tehát még mindig együtt vannak jelen e szakaszban - ám a forma egyre távolabb kerül, vagyis a formai jegyek köre határozottan szûkül, és a kezdeti jelentésmozzanatok közül már csak a hossz(úkás jelleg) marad meg teljes egészében, a funkció pedig egyre általánosabb lesz, vagyis egyre jobban tágul. A lõfegyvernek természetesen számos egyéb jellemzõje van (lõporral mûködik, golyót lõ ki stb.), ezek azonban szintén nem játszanak szerepet a jelentésváltozás folyamatában, ezért ezeket ismételten három ponttal jelezzük, hiszen a 'lõfegyver' jelentéshez nélkülözhetetlenek. (Ezzel kapcsolatban ismételten utalnánk röviden L. Bloomfield gondolataira, miszerint a szemantika túlságosan összetett tudomány, amely nem tartozik a nyelvtudomány körébe; hangsúlyozzuk, hogy elemzéseinkben a változási folyamatok megmagyarázásához elegendõnek tartjuk csupán egyes releváns mozzanatok kiemelését.)
Ábrázolva:
A következõ (és az általunk bemutatottak közül az utolsó) szakasz esetében óriási változás figyelhetõ meg, ám a folyamat egészét szemlélve és az elõzõ változások fényében ez mégsem teljesen érthetetlen. A forma szerepe, mint láttuk, fokozatosan egyre csökken, vagyis a formára vonatkozó jelentéselemek közül mind kevesebb és kevesebb van jelen a változás egymást követõ szakaszaiban, míg végül teljesen eltûnik, és csak a funkció marad meg, az viszont a megelõzõ állapothoz képest nem változik, továbbra is az általános 'támadás' - megsebezni, megölni. Errõl az állapotról már teljesen sematikus ábra is készíthetõ, ahol mindössze egyetlen fix pont van, a funkcióé, mellette bármi megjelenhet:
A fentebb bemutatott módszer, amely elsõsorban a komponenciális szemantikára épül, lehetõvé teszi számunkra, hogy a jelentésváltozásokat a maguk folyamatában, tehát a diakrónia felõl közelítsük meg és értelmezhessük. A lényeg tehát minden esetben az az alaptétel, hogy a jelentés elemekre bontható, továbbá az, hogy a változás fokozatosan megy végbe; ezek közül az elemek közül nem mindegyik tûnik el a folyamat során, legalábbis az egyes szakaszok között mindig marad "látható" kapcsolat, vagyis a mi terminológiánk szerint egyértelmû a szemantikai kapocs. (A jelentésváltozás folyamatát tehát ahhoz a feltételezéshez hasonlíthatnánk, amely szerint Dél-Olaszországból elindulva egészen Hamburgig eljuthatunk úgy, hogy a szomszéd falvak lakói - az országhatároktól függetlenül - az apróbb nyelvjárási változások ellenére mindig megértik egymást.) A bemutatott ábrázolási mód segítségével az egyes lépések láncolatot alkotva összefûzhetõk, a közös elemek kapcsolódását világosan jelölhetjük:
(A változás iránya: --->)
A közös elemek száma nem feltétlenül egy, lehet több is - mint ezt például az imént a baston kapcsán a változási folyamat elsõ szakaszaiban láttuk. Az általunk bemutatott változási folyamat az idõrendet követi; elvileg feltételezhetõ, hogy a 'vívófegyver', 'lõfegyver' jelentések is közvetlenül a 'bot'-ból alakultak ki, ám a lényeg nem változik, vagyis a jelentések kapcsolódását biztosító jelentésmozzanatok nem változnak (pl. a forma).
Ismeretesek olyan jelentésváltozások, amelyek egyértelmûen külsõ nyelvi tényezõ(k)höz köthetõk; e megállapítás létjogosultságát senki nem vonhatja kétségbe, és a szakirodalomban számos példát is találunk e jelenség illusztrálására (pl. az egyházi intézmények, társadalmi változások hatására bekövetkezett jelentésváltozások).
Feltétlenül ide kell azonban sorolnunk egy olyan csoportot is, amelyrõl a szakirodalomban általában megfeledkezni látszik a jelentésváltozások módjainak bemutatásakor, holott egyértelmûen errõl a folyamatról van szó. Itt olyan jelenségekre gondolunk, mint például az antonomázia, vagyis a tulajdonnév --> köznév változási folyamat: a frigidaire 'fridzsider' szó eredetileg egy márkanév, valamint a rövidesen bemutatandó silhouette 'sziluett'. Mindenképpen az érdekesebbek közé tartozik a renard[9], valamint a canicula stb.; ám ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az antonomázia egyben e folyamat ellentétét, az ellenkezõ irányú változást is magában foglalja, vagyis köznév használatát tulajdonnévként (pl. le Sauveur 'a Megváltó', le Malin 'a Gonosz', le Midi 'Dél(-Franciaország), le Nord, le Centre stb.).
Az antonomázia egy olyan csoport, amelynek elemeit, továbbá a jelenséget illusztráló példák létjogosultságát senki nem vonja kétségbe, vagyis egy teljesen objektív csoportról van szó, amely mindenfajta (a szemantikára egyébként gyakran jellemzõ) szubjektivitástól mentes. Úgy véljük, hogy a jelentésváltozások csoportosítására tett kísérletek során az alcsoportokat ilyen típusú jelenségekbõl kell felállítani, így vitathatatlanná válik (objektív) osztályozásunk. Nagy problémát jelent azonban, hogy az ilyen - jelentésváltozással kapcsolatba hozható - objektív csoportok száma meglehetõsen csekély, legalábbis a változáson átment szavak összességéhez képest. Ám eleinte helyesebbnek tartjuk a fennmaradó elemeket nyilvánvalóan tág - de mindig objektív - csoportokba sorolni, mint önkényes alcsoportokba. (Erre az osztályozásra jelen munkánkban nem teszünk kísérletet, ám jelezzük, hogy más munkáinkban foglalkozunk e problémával.)
Az antonomázia folyamatának bemutatásául - illusztrációként - utalhatunk a silhouette 'sziluett' szó sorsára[10]; a szó egyértelmûen külsõ nyelvi tényezõhöz kötõdik, mivel köztudott, hogy ez a szó tulajdonképpen egy személynévre utal, pontosabban Étienne de Silhouette (1704-1767) nevére, aki XV. Lajos pénzügyeit intézte 1759-ben. Megbízatását az év márciusában kapta, és mindjárt drákói intézkedéseket akart foganatosítani a gazdasági helyzet fellendítése érdekében, ám ezen intézkedései miatt igen rövid idõn belül hihetetlenül népszerûtlenné vált, és ez végül rövidesen bukásához vezetett: az év novemberében már távozott is posztjáról. Ezek tehát a külsõ nyelvészeti tényezõk, amelyek elválaszthatatlanok a mai silhouette szótól.
Mindebbõl azonban még semmi kapcsolat nem látszik a szó mai jelentésével ('körvonal, sziluett'). A szó tehát mindenképpen jelentésváltozáson ment keresztül, mégpedig több, pontosabban két jól elkülöníthetõ szakaszban. A változás utáni elsõ jelentése már jóval közelebb segít bennünket a végeredmény, azaz a mai jelentés (kialakulásának) megértéséhez, hiszen eleinte passage rapide (kb. 'gyorsan változó átmeneti állapot') értelemben volt használatos. Ez a jelentés már bontható elemekre is, amelyek között szerepel egy közös jelentésmozzanat: 'rövid ideig tartó, gyors' (és ezért: relatíve felületes). A szó ebben a jelentésben gyakorlatilag rengeteg esetben használható volt, így természetesen a rajzolással kapcsolatban is, ahol késõbb specializálódva (vagyis jelentésszûkülés útján) elnyerte végleges, mai jelentését (mivel a körvonalak megrajzolása, illetve rögzítése sokkal rövidebb ideig tart, mint egy teljes portré elkészítése; ilyen körvonalas rajzok készültek E. de Silhouette-rõl is).
A folyamat lényege tehát az, hogy az eredendõen külsõ tényezõbõl származtatható szónál bekövetkezõ jelentésváltozással kialakult mai jelentés, amely nem közvetlenül származik a tulajdonnévbõl, már egyértelmûen belsõ nyelvi változás eredménye.
Ismételten szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezt a csoportot, pontosabban ezt a jelenséget (antonomázia) például egyik általunk ismert elmélet sem tárgyalja, nem is veszi be a jelentésváltozások közé, és úgy tûnik, hogy a szerzõk ezt valóban nem is tekintik annak, pedig nem csekély azon szavak száma, amelyek így kerültek be a nyelvbe; számunkra evidencia, hogy az ilyen példákat igenis jelentésváltozásnak kell tekintenünk, hiszen a kategoriális felosztáson belül már teljesen máshol helyezzük el õket: tulajdonnév, illetve köznév. E kettõ pedig nyilvánvalóan nem ugyanaz, jelentésükön túl használatukban is számtalan eltérést találunk (pl. helyesírás stb. szempontjából).
A silhouette szó rámutat egy alapvetõ különbségre is, amely a külsõ, ill. belsõ nyelvi tényezõk által kialakított jelentésváltozások között megfigyelhetõ, és amely a jelentéselemzések során alkalmazott (komponenciális szemantikán alapuló) módszerünk szempontjából is döntõ: a külsõ nyelvi tényezõkre visszavezethetõ jelentésváltozások a változási folyamat elsõ fázisában (vagyis amikor a tulajdonnév köznévvé válik) aligha vizsgálhatók a jelentés elemekre bontásának módszerével.
A silhouette mai értelmének kialakulásához vezetõ út elsõ fázisa tehát nevezhetõ külsõ tényezõ által befolyásolt változásnak (a tulajdonnév --> köznév átmenet - az elsõ 'passage rapide' jelentéssel), második fázisa viszont már egyértelmûen belsõ nyelvi, tehát a jelentése szemantikailag elemezhetõ, elemekre bontható. Az alábbiakban ezen példa kapcsán is (vázlatosan) bemutatjuk elemzési módszerünket.
A szó köznévi formájának eredeti jelentése tehát 'passage rapide', vagyis 'gyors átmenet', 'gyorsan lezajló változás' stb. A szó mai értelme viszont 'sziluett', ami a franciában (miként a magyarban is) kettõs jelentéssel bír (PR1 (1992) és a MÉK alapján):
A két jelentés közötti kapcsolatot biztosító jelentésmozzanat megnevezésére természetesen itt is a szemantikai kapocs kifejezést fogjuk használni.
A külsõ tényezõhöz köthetõ fázis - mint azt az imént leszögeztük - valóban nem bontható elemekre: az átmenet a személynév és a köznév között. Étienne de Silhouette, a pénzügyminiszter, a személy -> silhouette mint 'gyors átmenet' stb. Ez azonban egészen nyilvánvalóan így önmagában is jelentésváltozás, hiszen semmiképpen nem tekinthetõ azonosnak a kettõ - mint erre már utaltunk. (És ez az idõk során egyre nyilvánvalóbbá válik, hiszen sok beszélõ minden bizonnyal még csak nem is sejti, hogy mi a szó története.) A belsõ nyelvi fázis azonban már szemantikailag is elemezhetõ; a 'gyors átmenet', amely olyan jelentéselemekbõl épül fel, mint
(Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy ez a jelentés mindenképpen összetett jelentésnek minõsül, hiszen két elembõl áll: gyors + átmenet, ám a tulajdonnév -> köznév átmenet után e kettõ együttesen adja a változáson átment szó új (komplex) jelentését, így az egység nem is választható szét az elemzéskor sem.) Mindezt ábrázolhatjuk is:
Felvetõdik a kérdés: hogyan kapcsolódik egymáshoz a két jelentés? Az átmeneti állapot és a profil árnyékáról készített grafika (rajzzal, majd elsõsorban vetítéssel), illetve a körvonalak között mi lehet a szemantikai kapocs? A válasz nem követel hosszas kutatást vagy fejtörést, hiszen a közös elem könnyen megtalálható: a «gyors, rövid ideig tart» jelentésmozzanat. Kétségtelen ugyanis, hogy egy portré elkészítéséhez képest sokkal gyorsabban, szinte pillanatok alatt elkészül egy sziluett. A vetítéses eljárás ma már nem nagyon használatos sziluettek készítésére, mint látjuk, a Petit Robert is régies használatnak jelzi (de elsõként mégis ezt adja meg); ám a jelentésváltozás folyamatának feltérképezése szempontjából ez a láncszem kulcsfontosságú, hiszen enélkül minden kétséget kizáróan jóval nehezebb lenne megtalálni a kapcsolatot mondjuk egy éjszaka, a telihold elõtt álló fenyõ csúcsa (amelynek kirajzolódnak körvonalai - ez a sziluett) és az egykori pénzügyminiszter között, ugyanis éppen ez a jelentésmozzanat, amely pedig egykor az átvitel alapja volt, tûnt el teljesen, a másik jelentésben ('kirajzolódott körvonal') gyakorlatilag nyoma sincs. A folyamat tehát a következõ módon ábrázolható a már ismert halmazok segítségével:
A teljes jelentéselemzéshez hiányzó egyéb mozzanatokat itt is három pontot tartalmazó halmazzal jelöltük, mivel ezek a jelentésváltozási folyamat szempontjából nem relevánsak (mint például az árnyékrajz egyéb, mondjuk grafikai szempontból fontos jellemzõi), ám a teljességhez - amennyiben esetleg valóban teljes jelentésleírásra törekszünk - feltétlenül szükségesek.
A teljes változási folyamat legelsõ szakasza (a tulajdonnév --> köznév átmenet) természetesen nem szerepel az ábrán, hiszen Étienne de Silhouette-tel kapcsolatban aligha lenne lehetséges jelentésmozzanatokról beszélni... Egyetlen - kissé erõltetettnek tûnõ - módon lehetne beilleszteni a folyamatba, ha a neve mellé mégis betennénk azt a jelentésmozzanatot, amelynek köszönhetõen ez a változás bekövetkezhetett, illetve elindulhatott: rövid ideig volt funkciójában, gyorsan megbukott, és így az elõzõ ábra három köre elé bekerülne még egy, amelynél a szemantikai kapocs a 'passage rapide'-hoz szintén ugyanaz a «gyors» jelentésmozzanat, amely a 'passage rapide' és az 'árnyékrajz' között is létrehozza a kapcsolatot; ebben az esetben a szemantikai kapcsok által alkotott láncolat a következõképpen fest (az azonos mozzanatokat azonos betûkkel jelöltük: A = gyors, B = csak árnyék):
Az 'E. de Silhouette'-tel jelölt halmazban lévõ A jelentésmozzanatra, mint fentebb láttuk, többféle megfogalmazás lehetséges (gyorsan megbukik stb.), ám így az átmenet az ábrázolás szintjén is nyilvánvaló a 'gyors átmenet' jelentéshez (amelyben szintén szerepel a «gyorsan», amely ugyanúgy megtalálható az 'árnyékrajz' esetében: láncolatot alkot). Úgy gondoljuk azonban, hogy ez semmiképpen nem magának a volt pénzügyminiszternek "jelentéseleme", tehát fenntartjuk azon nézetünket, mely szerint az ilyen típusú változások, pontosabban ezeknek elsõ szakasza nem elemezhetõ (és így nem is ábrázolható) a komponenciális szemantikára építve.
A fentiekben két különbözõ típusú példa kapcsán bemutattuk a komponenciális szemantika alkalmazásának egyes lehetõségeit a diakrón nyelvészetben. Mint az elõbbiekben jeleztük, a módszert alapvetõen szinkrón leírásra dolgozták ki; ám kettõs (szinkrón és diakrón) alkalmazhatósága lehetõvé teszi számunkra, hogy történeti és a jelen állapotra vonatkozó vizsgálatainkat egyazon módszerrel végezhessük. Ez mindenképpen jelentõs elõny, mivel, így a két területen nyert kutatási eredményeink egymást erõsítik, kölcsönösen alátámasztják, illetve felfedik felálított elméletünk esetleges gyengébb pontjait - a szinkrónia és a diakrónia szempontjából egyaránt.
A példák jól mutatják azt is, hogy a jelentésváltozás folyamata meglehetõsen összetett, mivel mindkét esetben jelentéstágulás és jelentésszûkülés együttesen alkotja a folyamatot (esetleg egyéb, a változást befolyásoló tényezõk kíséretében). A legtöbb változás elemzésekor hasonló megfigyeléseket tehetünk: a két folyamat karöltve alkotja a jelentésváltozások zömét.
A munkánkban is szereplõ antonomázia két dologra is felhívja a figyelmet. Elsõként arra, hogy a külsõ nyelvi tényezõk által is befolyásolt változások egyes fázisai nem elemezhetõk közvetlenül a komponenciális szemantikával, továbbá arra, hogy a jelentésváltozás "tipológiájának" elkészítéséhez olyan jelenségeket is figyelembe kell vennünk, amelyeket a jelentésváltozással foglalkozó szakirodalom általában elhanyagol (vagy éppenséggel teljesen megfeledkezik róluk).