PALIMPSZESZT
13. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

BALOGH Péter
A komponenciális szemantika a jelentésváltozások történeti elemzésében

1. A komponenciális szemantika elméleti alapjainak rövid áttekintése

A komponenciális szemantika eredetileg szinkrón jelentésleírásokra született, egészen pontosan, mint majd látni fogjuk, a szinkrón jelentésleírás bizonyos területein alkalmazható. Az elmélet alapja az az elképzelés, hogy a nyelvi egységek jelentése nem monolit, tömbszerű egész, hanem kisebb elemekből áll; ezen elemek, jelentésmozzanatok segítségével állapítjuk meg például azt, hogy két szó közel azonos, vagy hasonló jelentésű, ám bizonyos különbségek is felfedezhetők jelentésükben. Az elképzelés gyökerei egészen a XIX. századig, a mai értelemben vett nyelvtudomány születésének korába nyúlnak vissza (főként Ch. K. REISIG és később H. PAUL nevét emeljük ki e korszakból), majd a XX. században az első valóban komoly tudományos igényeket is kielégítő megjelenése a strukturalista nyelvészeten belül következett be (L. HJELMSLEV).

A módszernek azonban vannak korlátai is, a jelentésleírásnak nem minden részére használható. Leginkább akkor használható, amikor egy adott nagyobb rendszer elemeinek különbségeit mutatjuk be. A módszer illusztrálására az egyik leggyakrabban felhozott példa a különböző ülőalkalmatosságok összehasonlítása egyes jegyek megléte, illetve hiánya alapján[1], melyeket meglétük esetén +, hiányuk esetén - jelekkel jelölünk:

  ülésre lábak egy
személynek
támla karfa kemény
anyagból
szék + + + + - +
fotel + + + + + +
zsámoly + + + - - +
kanapé/dívány + + - (+) (+) +
puff + - + - - -

A példa tökéletesen mutatja a komponenciális szemantika már jelzett korlátait is. A szubjektivitás vádja nélkül elég nehéz lenne például (pusztán) ilyen jelentésmozzanatokkal leírni mondjuk a kutya szó jelentését - önmagában. Ám ha például a puli és a vizsla közötti különbségeket akarjuk bemutatni, máris könnyebb dolgunk van; a fenti példa is lényegében hasonló esetet illusztrál. A puli : vizsla "oppozíció" esetében ugyanis tulajdonképpen már egy adott rendszeren belül megjelenő különbségeket, hasonlóságokat akarunk elemezni: kizárólag azokat a jegyeket vesszük figyelembe, amelyek az elemzés szempontjából relevánsak (pl. hosszú/rövid szőrű, vadász-/juhászkutya stb). A rendszer egy (többé-kevésbé) jelentős részét mindenképpen eleve adottnak vesszük (és nem is hivatkozunk rá semmilyen formában - ezek a teljesnek tekinthető jelentésből kimaradó mozzanatok, amelyek az elemzéskor egyáltalán nem jelennek meg), és így feladatunkhoz kiváló módszert találunk a komponenciális szemantikában.

A fenti, tipikusan szinkrón leírások mellett azonban a jelentésváltozások történeti vizsgálatakor szintén igen hasznos segítőnk lehet a jelentés elemekre bontása; segítségével azt vizsgálhatjuk, hogy a jelentésváltozások folyamatának egyes szakaszai hogyan kapcsolódnak egymáshoz. A jelentésváltozás ugyanis szakaszokban történik; a komponenciális szemantika szempontjából ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy amikor egy szó jelentése megváltozik, akkor ez kezdetben csak a jelentés egyes, vagy akár egyetlen elemének megváltozását jelenti, amelyet - a változás által előidézett új szerkezet alapján - újak és újak követhetnek.

Vegyünk egy elméleti példát, amelynek kapcsán a jelentésmozzanatok reprezentálásának (a fenti bináris rendszer mellett) egy újabb típusát vezethetjük be, amelyben a jelentésmozzanatokat és az általuk megalkotott jelentés(eke)t halmazok képében ábrázoljuk. 1 szó jelentése A, B, C és D jelentésmozzanatokból áll; ezt a következő módon tehetjük szemléletessé:

ábra

Tegyük fel, hogy az idők során a szó a már meglévő '1' jelentése mellé felveszi '2' jelentést is. A kapcsolódás a «D» jelentésmozzanaton keresztül valósul meg, melyet mindkettő tartalmaz, ám '2'-ben természetesen egyéb mozzanatok is megjelennek; a változás folyamata a következőképpen fest:

ábra

Megtörténhet, hogy a későbbiekben a szó egy harmadik jelentést is felvesz ('3') - és nem biztos, hogy ezt továbbra is az addigi kapcsolatot biztosító «D», ez lehet valamely másik mozzanat, pl. «G», és az is lehetséges, hogy az újonnan felvett jelentésben «D» nem is szerepel, hanem csak olyan, teljesen új mozzanatok, amelyek az eddigiekben meg sem jelentek[2]; a változás folyamata ekkor tehát a következő:

ábra

Igazán érdekes helyzet áll elő abban az esetben, ha a '2' jelentés eltűnik, és csak '1' és '3' marad; ebben az esetben ugyanis egyetlen közös elemet sem találunk a két jelentés között. Ekkor forrásanyagokhoz kell fordulnunk, mivel csak a hiányzó láncszemet (vagyis egy már eltűnt jelentést) feltárva tudjuk elemezni az adott szó jelentésváltozásait. Pusztán a két kardinális pontból kiindulni(az etimon és a mai jelentés ismeretében) éppen ezért veszélyes; meglehet, hogy találunk közöttük kapcsolatot biztosító jelentésmozzanato(ka)t (melyeket szemantikai kapocs-nak nevezhetünk), ám könnyen előfordulhat, hogy a kapcsolódás valójában más elemeken keresztül történt: éppen ezért az összes (általunk fellelhető) forrásokban tanúsított jelentést el kell tudnunk helyezni a megadott szerkezetekben.

2. Baston -- egy konkrét példa

A következőkben bemutatjuk, hogyan festene mondjuk a baston (ma: bâton) 'bot' szó jelentésrendszere, amely a nyelvben 1080-ban, tehát igen régen jelent meg hasonló értelemben, és roppant széles jelentéskörrel rendelkezett egykor, amelyből mára számtalan jelentés eltűnt, illetve csak frazeológiai egységekben, rögzült alakú szólásokban maradt fenn; mindezek azt sejtetik, hogy a jelentésváltozások elemzése e szóval kapcsolatban különösen érdekes kutatási terület, mivel jelentős mértékű tágulást és szűkülést is átélt.

A szó etimológiáját megvizsgálva a részleteket illetően kisebb ellentmondásokkal ugyan, de a jelentősebb szótárak mind a (vulgáris) latin *bastare 'vinni' (valamint még: 'tartani', 'elég, elegendő(nek lenni)') igére vezetik vissza, pontosabban az ebből kialakult (kései latin) bastum 'bot' (pl. támasztékként használva) főnévre.

Az ófranciában (az alapjelentéshez képest) már meglehetősen szerteágazó jelentéskört találunk; a Baumgartner-Ménard-féle etimológiai szótár[3] szerint az elsők között (tehát még a XIII. sz. előtt) jelent meg olyan átvitt jelentésekkel, mint 'fennhatóság jelképe' (= pl. parancsnokság a hadseregben), valamint használatos pl. bâton de vieillesse, vagyis 'támasz' - az öregséggel kapcsolatban. Alapjelentésnek természetesen továbbra is a 'bot' tekinthető, ám szintén még az ófranciában használatos volt már - az iméntiek mellett - 'lándzsa', és 'felügyelet, védelem' jelentésben is, az ófrancia szótár szerint.

A későbbiekben a jelentésváltozás folyamata bámulatosan felgyorsult, és a középkor második felében már többek között azt tapasztaljuk, hogy a szó - egyebek mellett - bármilyen támadásra, az ellenfél megsebzésére alkalmas eszközre (vagyis fegyverre) használható:

Picrochole... voyant l'espee et fourreau tant diapré, dist. Te avoit on donné ce baston pour en ma presence uer malignement mon tant bon amy Hastiveau?
(RABELAIS, I, 47.)

Ils se trouverent aux approches enferrez et navrez de force traictz de dards et d'autres bastons que les Romains leur lancerent.
(AMYOT, Antoine, 45.)

Mint jeleztük, a szó minden támadóeszközként szolgáló eszközre vonatkozthatott, tehát akár a kőre is:

Ils sont fort adonnez ŕ ruer la pierre, qui est le meilleur baston qu'ils ayent.
(THEVET, Cosmogr., III, 16.).

A lőfegyverekre a bastons ŕ feu kifejezés volt használatos:

Les playes qui sont faites par fleches, traits d'arbaleste ou autres bastons semblables different en deux choses de celles qui sont faites par harquebuses et autres bastons ŕ feu.
(AMBR. PARé, IX, 17.);

Le roy de France Charles neufviesme, que Dieu absolve, avoit une fois fait defense... de ne frequenter plus les chasses en la forest de Lyons, ni porter plus bastons ŕ feu, comme harquebuses et pistolets.
(PH. D'ALCRIPE, la Nouvelle Fabrique, p. 91.).

Szintén gyakran használatos volt az armé et embastonné kifejezés, amelyben az armé védekező fegyvereket jelentett, az embastonné pedig támadókat. Ezen kívül azonban más szólásokban is megjelent a szó, mint például az estre asseuré de son baston, amelynek jelentése 'biztos a dolgában, tetteiben'.

A bâton szó természetesen napjainkban is számos kifejezésben megjelenik, ezek között a leggyakoribb talán az ŕ bâtons rompus, amely szintén jelentésváltozáson ment keresztül[4], mai jelentése - pl. parler ŕ bâtons rompus 'csapongva beszél'. (Megjegyezzük, hogy jelen munkánkban csak az adott szavak általános jelentését vizsgáljuk, a szólásokat csak megemlítjük -- alkalmanként).

A későbbiekben azonban kutatásainkat ki szeretnénk terjeszteni a szólásetimológia területére is, hiszen meggyőződésünk, hogy számos esetben éppen a szólásokban rögzült jelentés vezethet el bennünket - közvetve vagy közvetlenül - a jelentésváltozás folyamatában hiányzó láncszemekhez, valamint úgy véljük, hogy a jelentés elemekre bontásával pontosan megtalálható a szólást alkotó elemek egykori kapcsolódásának oka, mégpedig abban az esetben is, amikor az elemek közötti viszony - a további jelentésváltozások hatására - a mai nyelvállapotban már nem látható.)

Készítsük el tehát a bâton szó története során kialakult és az imént bemutatott jelentések elsődleges összesítését, azaz elsőként a főbb jelentéseket (időrendben) számba véve:

  1. alapjelentés: 'bot' (A)
  2. 'parancsnokság, fennhatóság' (jelkép) (B)
  3. 'felügyelet, védelem' (C)
  4. 'lándzsa' (D).

E főbb jelentések tekinthetők egyfajta "makrostrukturának", vagyis ezzel már előttünk állnak azok a jelentések, amelyekből a későbbiekben kialakul a többi, pontosabban ezek jelentésköre tágul tovább:

ábra

A fenti vázlat tehát az alapjelentést, és az ebből kialakult két legelső jelentést mutatja; a két irányba mutató függőleges vonalak közötti nyilak mutatják, hogy mára eltűnt jelentésekről van szó, amelyek közül C előbb tűnt el, mint D[5], hiszen a középfrancia szótárban már nem szerepel, valamint látjuk, hogy az alapjelentés, és B él tovább. A legérdekesebb természetesen a D jelentés tágulása lesz, mivel az ófranciában ez még csak 'lándzsát' jelentett, majd fokozatosan bővült, és 'támadóeszköz' jelentésben általánosult:

Az ábra tehát kiegészül a D jelentés ún. "finomszerkezeti folyamatábrájával", vagyis úgy módosul, hogy a főbb jelentések egyikéből kialakult egyéb jelentéseket is feltüntetjük:

ábra
ábra

A 'lándzsából' kialakult jelentések között szükségszerűen időrendi sorrend van, melynek során a kezdeti formabeli hasonlóságot fokozatosan átveszi a funkcióbeli azonosság, a forma a folyamat végén már egyáltalán nem számít; a kapcsolat a folyamat két végpontját alkotó 'bot' és 'kő' között így önmagában aligha nevezhető átláthatónak; a folyamatot szemlélve azonban világossá válik: bot -> lándzsa -> vívófegyver -> lőfegyver -> kő. (A 'kő' jelentést végpontnak tekintjük, mivel kutatásaink során ez az alapjelentéstől leginkább eltávolodott és forrásokkal is igazolható jelentés, de hangsúlyozzuk, hogy ez - éppen az általánosult jelentés miatt - egyáltalán nem biztos, hogy valódi végpont, hiszen bármi lehet támadóeszköz.)

A folyamatábra időtengelyre való vetítéséhez elvileg pontosan ismernünk kell a jelentések eltűnésének időpontját is; erre vonatkozóan azonban a bâton szóval kapcsolatban nem találtunk adatokat; annyi mindazonáltal biztosan állítható, hogy a XVII. századra már csak a ma is élő jelentések maradtak fenn, vagyis a változás folyamata azóta megállt. Ez egyben mutatja a jelentés szűkülését is, vagyis a szó teljes jelentésváltozási folyamatát bemutató ábrából leolvasható, hogy egyes jelentések eltűntek.

Lássuk most ugyanezen jelentésváltozásokat a komponenciális szemantika felől, vagyis tárjuk fel, hogy a változási folyamatban milyen szemantikai kapcsokkal köthetők össze az egyes szakaszok.

A 'bot' jelentése a MÉK[6] szerint: "Támaszkodásra, ütésre stb. használatos kb. hüvelykujjnyi vastagságú, 1-2 m hosszú rúdféle eszköz." Ezzel gyakorlatilag azonos a Petit Robert definíciója is: "Hosszú kerek fadarab, melyet kézbe lehet venni és így különböző célokra használni."

Úgy véljük, hogy ezekből a definícióból a funkcióra vonatkozó megjegyzések kiemelhetők, így a tulajdonképpeni lényeg marad: 'többnyire kerek, nem túl hosszú, nem túl vastag fadarab'. Úgy gondoljuk, hogy nem szükséges centiméterekben kifejezni a 'nem túl hosszú, nem túl vastag' meghatározásokat; véleményünk szerint ez a definíció a beszélők világról alkotott általános ismereteibe beleillik, és ennél pontosabbra törekedni felesleges volna, sőt, teljesen objektív és pontos definíció nem adható, hiszen egyénenként változó az, hogy milyen méretű fadarabra mondja azt még, illetve már, hogy az bot.

Szerencsére van egy másik szemantikai módszer, amely képes kezelni az ilyen eseteket: a prototípus szemantika[7]. A "tipikus bot" nagyjából megfelel a MÉK definíciójának - ám jelezzük, hogy ettől - bizonyos határokon belül - eltérések lehetségesek. A fenti definícióban tehát vannak többé-kevésbé egyértelműen meghatározható jelentésmozzanatok:

A bot jelentését tehát elsősorban formai oldalról közelítettük meg. Mindez világosan ábrázolható:

ábra

Az ábrában a hossz és a vastagság utáni zárójelben álló három pont azt a bizonyos tűréshatárt jelenti, ameddig a beszélők a bot szót használják egy adott tárgy megjelölésére. A fent bemutatott jelentésmozzanatokon kívül az ábrában elhelyeztünk még egy mozzanatot, a funkciót, melyet F-fel jelöltünk, és ez lehet egyebek mellett a támadás is. Magától értetődik ugyanis, hogy egyes jelentésekben nem formai, hanem funkcionális alapja van a jelentésváltozásnak, vagy a komponenciális szemantika nyelvére lefordítva funkcionális jelentésmozzanat a szemantikai kapocs. Ha jól meggondoljuk, ez teljesen érthető is, hiszen formai oldalon - elvben - rengeteg kapcsolódási lehetőség van, és - mint majd látni is fogjuk - egyetlen közös jelentésmozzanat elegendő a jelentésváltozáshoz (gondoljuk csak el, hány olyan tárgy van, amely nem túl hosszú, nem túl vastag és mégsem jut eszébe senkinek, hogy botnak hívja).
A baston szó esetében vegyük most sorra a kialakult jelentések közül a D jelű '(támadóeszköz), fegyver' jelentést. Ez ugyanis iskolapéldának tekinthető a megváltozott mozzanatok által alkotott sorozat bemutatásához. Elevenítsük fel újra a folyamatot: bot -> lándzsa -> vívófegyver -> lőfegyver -> kő (támadóeszköz).
Az elsőként kialakult 'lándzsa' jelentés a jelenetés összetevőinek szempontjából igen közel áll a 'bot'-hoz: 'fából készült vashegyű, viszonylag hosszú nyelű szúrófegyver'. Vagyis lényegében egy (viszonylag hosszabb) bot a végén egy vasból készült heggyel, amellyel szúrni lehet. A jelentés tehát mindössze két helyen változott az előzőekhez képest, pontosabban csak egy helyen, mivel a funkció terén jelentős változásról nem, inkább csak rögzülésről beszélhetünk: a támadáson belül s z ú r á s r a. A változás lényege tehát annyi, hogy a bot jelentésábárája mellé bekerül a «vashegy»:

ábra

A két jelentés között a szemantikai kapocs tehát maga az első jelentés, amely kiegészül valamivel («vashegy»), és a funkció specializálódik. Szintén ebben az ábrában helyezzük el, pusztán a szemléletesség kedvéért a két másik funkciót, B-t és C-t, és így tesszük világossá, hogy a baston szó jelentése szélesebb körű, nem korlátozódik csupán a jelentésmozzanatokkal bemutatott 'bot' és 'lándzsa' jelentésekre.

A folyamat következő állomása: 'vívófegyver'. Itt már határozottan változnak a jelentéselemek: eltűnik a «fa», a «kerek» (vagy talán inkább «hengeres») és a «vashegy(e van)» jelentésmozzanat is változik, mivel az egész fegyver vasból van, valamint hegyes és éles (és lapos). A funkció terén nem következik be alapvető változás, a vívásban alapvetően a szúrás a legfontosabb, de kétségtelenül megjelenik egy új elem, a vágás is, és ez az itt még nem túl jelentős változás már magában rejti a későbbiekben bekövetkező változások csíráját. A vastagság esete érdekes, mivel ez már kultúrtörténeti ismereteket is igényel. Európában ugyanis a (tipikus) vívófegyver eredetileg keskeny, ám a muzulmánok által használatos szélesebb pengéjű fegyverekre is minden bizonnyal használatos lehetett a baston kifejezés - a funkció alapján, amely ekkor már egyértelműen egyre fontosabb volt, a formához képest legalábbis, amely a lándzsa, tehát az első láncszem esetében még határozottan szemantikai kapocsnak tekinthető. Mindazonáltal túlzás lenne azt állítani, hogy ez a jelentés már teljesen eltávolodott a bot formájától, hiszen alapvetően továbbra is egy keskeny, hosszú méreteiben hasonló tárgyról van szó. Úgy gondoljuk, hogy a részletekbe megint csak felesleges belemenni, vagyis hogy milyen típusú a markolata stb. - a lényeg enélkül is teljes, ám az ábrán - mivel a teljes jelentéshez mindez hozzátartozik - ezen részletek helyét is fenntartottuk (három ponttal jelölve), de hangsúlyozzuk, hogy a változás kialakulásában ezek nem bírtak semmilyen szereppel.

Mindezt a következő módon tehetjük szemléletessé:

ábra

A forma tehát még mindig jelen van, és marad is a következő fázisban: a (tipikus) lőfegyver ugyanis még mindig egy hosszúkás és viszonylag keskeny tárgy, legalábbis abban az időben. Ám ezen túl azért jelentős változások is vannak, hiszen a lőfegyver már nem éles és hegyes: ezek a jelentésmozzanatok eltűntek. Az anyag (a vas - alapvetően) maradt. A jelentésváltozásban a funkció szerepe azonban tovább erősödik: (továbbra is a támadáson belül) a szúrás és vágás helyett, amelyek "közvetett célként" jellemezhetők, megjelenik a "közvetlen cél": megsebezni, megölni. Forma és funkció tehát még mindig együtt vannak jelen e szakaszban - ám a forma egyre távolabb kerül, vagyis a formai jegyek köre határozottan szűkül, és a kezdeti jelentésmozzanatok közül már csak a hossz(úkás jelleg) marad meg teljes egészében, a funkció pedig egyre általánosabb lesz, vagyis egyre jobban tágul. A lőfegyvernek természetesen számos egyéb jellemzője van (lőporral működik, golyót lő ki stb.), ezek azonban szintén nem játszanak szerepet a jelentésváltozás folyamatában, ezért ezeket ismételten három ponttal jelezzük, hiszen a 'lőfegyver' jelentéshez nélkülözhetetlenek. (Ezzel kapcsolatban ismételten utalnánk röviden L. Bloomfield gondolataira, miszerint a szemantika túlságosan összetett tudomány, amely nem tartozik a nyelvtudomány körébe; hangsúlyozzuk, hogy elemzéseinkben a változási folyamatok megmagyarázásához elegendőnek tartjuk csupán egyes releváns mozzanatok kiemelését.)
Ábrázolva:

ábra

A következő (és az általunk bemutatottak közül az utolsó) szakasz esetében óriási változás figyelhető meg, ám a folyamat egészét szemlélve és az előző változások fényében ez mégsem teljesen érthetetlen. A forma szerepe, mint láttuk, fokozatosan egyre csökken, vagyis a formára vonatkozó jelentéselemek közül mind kevesebb és kevesebb van jelen a változás egymást követő szakaszaiban, míg végül teljesen eltűnik, és csak a funkció marad meg, az viszont a megelőző állapothoz képest nem változik, továbbra is az általános 'támadás' - megsebezni, megölni. Erről az állapotról már teljesen sematikus ábra is készíthető, ahol mindössze egyetlen fix pont van, a funkcióé, mellette bármi megjelenhet:

ábra

A fentebb bemutatott módszer, amely elsősorban a komponenciális szemantikára épül, lehetővé teszi számunkra, hogy a jelentésváltozásokat a maguk folyamatában, tehát a diakrónia felől közelítsük meg és értelmezhessük. A lényeg tehát minden esetben az az alaptétel, hogy a jelentés elemekre bontható, továbbá az, hogy a változás fokozatosan megy végbe; ezek közül az elemek közül nem mindegyik tűnik el a folyamat során, legalábbis az egyes szakaszok között mindig marad "látható" kapcsolat, vagyis a mi terminológiánk szerint egyértelmű a szemantikai kapocs. (A jelentésváltozás folyamatát tehát ahhoz a feltételezéshez hasonlíthatnánk, amely szerint Dél-Olaszországból elindulva egészen Hamburgig eljuthatunk úgy, hogy a szomszéd falvak lakói - az országhatároktól függetlenül - az apróbb nyelvjárási változások ellenére mindig megértik egymást.) A bemutatott ábrázolási mód segítségével az egyes lépések láncolatot alkotva összefűzhetők, a közös elemek kapcsolódását világosan jelölhetjük:
(A változás iránya: --->)

ábra

A közös elemek száma nem feltétlenül egy, lehet több is - mint ezt például az imént a baston kapcsán a változási folyamat első szakaszaiban láttuk. Az általunk bemutatott változási folyamat az időrendet követi; elvileg feltételezhető, hogy a 'vívófegyver', 'lőfegyver' jelentések is közvetlenül a 'bot'-ból alakultak ki, ám a lényeg nem változik, vagyis a jelentések kapcsolódását biztosító jelentésmozzanatok nem változnak (pl. a forma).

3. Az antonomázia: silhouette

Ismeretesek olyan jelentésváltozások, amelyek egyértelműen külső nyelvi tényező(k)höz köthetők; e megállapítás létjogosultságát senki nem vonhatja kétségbe, és a szakirodalomban számos példát is találunk e jelenség illusztrálására (pl. az egyházi intézmények, társadalmi változások hatására bekövetkezett jelentésváltozások).

Feltétlenül ide kell azonban sorolnunk egy olyan csoportot is, amelyről a szakirodalomban általában megfeledkezni látszik a jelentésváltozások módjainak bemutatásakor, holott egyértelműen erről a folyamatról van szó. Itt olyan jelenségekre gondolunk, mint például az antonomázia, vagyis a tulajdonnév --> köznév változási folyamat: a frigidaire 'fridzsider' szó eredetileg egy márkanév, valamint a rövidesen bemutatandó silhouette 'sziluett'. Mindenképpen az érdekesebbek közé tartozik a renard[9], valamint a canicula stb.; ám ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az antonomázia egyben e folyamat ellentétét, az ellenkező irányú változást is magában foglalja, vagyis köznév használatát tulajdonnévként (pl. le Sauveur 'a Megváltó', le Malin 'a Gonosz', le Midi 'Dél(-Franciaország), le Nord, le Centre stb.).

Az antonomázia egy olyan csoport, amelynek elemeit, továbbá a jelenséget illusztráló példák létjogosultságát senki nem vonja kétségbe, vagyis egy teljesen objektív csoportról van szó, amely mindenfajta (a szemantikára egyébként gyakran jellemző) szubjektivitástól mentes. Úgy véljük, hogy a jelentésváltozások csoportosítására tett kísérletek során az alcsoportokat ilyen típusú jelenségekből kell felállítani, így vitathatatlanná válik (objektív) osztályozásunk. Nagy problémát jelent azonban, hogy az ilyen - jelentésváltozással kapcsolatba hozható - objektív csoportok száma meglehetősen csekély, legalábbis a változáson átment szavak összességéhez képest. Ám eleinte helyesebbnek tartjuk a fennmaradó elemeket nyilvánvalóan tág - de mindig objektív - csoportokba sorolni, mint önkényes alcsoportokba. (Erre az osztályozásra jelen munkánkban nem teszünk kísérletet, ám jelezzük, hogy más munkáinkban foglalkozunk e problémával.)

Az antonomázia folyamatának bemutatásául - illusztrációként - utalhatunk a silhouette 'sziluett' szó sorsára[10]; a szó egyértelműen külső nyelvi tényezőhöz kötődik, mivel köztudott, hogy ez a szó tulajdonképpen egy személynévre utal, pontosabban Étienne de Silhouette (1704-1767) nevére, aki XV. Lajos pénzügyeit intézte 1759-ben. Megbízatását az év márciusában kapta, és mindjárt drákói intézkedéseket akart foganatosítani a gazdasági helyzet fellendítése érdekében, ám ezen intézkedései miatt igen rövid időn belül hihetetlenül népszerűtlenné vált, és ez végül rövidesen bukásához vezetett: az év novemberében már távozott is posztjáról. Ezek tehát a külső nyelvészeti tényezők, amelyek elválaszthatatlanok a mai silhouette szótól.

Mindebből azonban még semmi kapcsolat nem látszik a szó mai jelentésével ('körvonal, sziluett'). A szó tehát mindenképpen jelentésváltozáson ment keresztül, mégpedig több, pontosabban két jól elkülöníthető szakaszban. A változás utáni első jelentése már jóval közelebb segít bennünket a végeredmény, azaz a mai jelentés (kialakulásának) megértéséhez, hiszen eleinte passage rapide (kb. 'gyorsan változó átmeneti állapot') értelemben volt használatos. Ez a jelentés már bontható elemekre is, amelyek között szerepel egy közös jelentésmozzanat: 'rövid ideig tartó, gyors' (és ezért: relatíve felületes). A szó ebben a jelentésben gyakorlatilag rengeteg esetben használható volt, így természetesen a rajzolással kapcsolatban is, ahol később specializálódva (vagyis jelentésszűkülés útján) elnyerte végleges, mai jelentését (mivel a körvonalak megrajzolása, illetve rögzítése sokkal rövidebb ideig tart, mint egy teljes portré elkészítése; ilyen körvonalas rajzok készültek E. de Silhouette-ről is).

A folyamat lényege tehát az, hogy az eredendően külső tényezőből származtatható szónál bekövetkező jelentésváltozással kialakult mai jelentés, amely nem közvetlenül származik a tulajdonnévből, már egyértelműen belső nyelvi változás eredménye.

Ismételten szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezt a csoportot, pontosabban ezt a jelenséget (antonomázia) például egyik általunk ismert elmélet sem tárgyalja, nem is veszi be a jelentésváltozások közé, és úgy tűnik, hogy a szerzők ezt valóban nem is tekintik annak, pedig nem csekély azon szavak száma, amelyek így kerültek be a nyelvbe; számunkra evidencia, hogy az ilyen példákat igenis jelentésváltozásnak kell tekintenünk, hiszen a kategoriális felosztáson belül már teljesen máshol helyezzük el őket: tulajdonnév, illetve köznév. E kettő pedig nyilvánvalóan nem ugyanaz, jelentésükön túl használatukban is számtalan eltérést találunk (pl. helyesírás stb. szempontjából).

A silhouette szó rámutat egy alapvető különbségre is, amely a külső, ill. belső nyelvi tényezők által kialakított jelentésváltozások között megfigyelhető, és amely a jelentéselemzések során alkalmazott (komponenciális szemantikán alapuló) módszerünk szempontjából is döntő: a külső nyelvi tényezőkre visszavezethető jelentésváltozások a változási folyamat első fázisában (vagyis amikor a tulajdonnév köznévvé válik) aligha vizsgálhatók a jelentés elemekre bontásának módszerével.

A silhouette mai értelmének kialakulásához vezető út első fázisa tehát nevezhető külső tényező által befolyásolt változásnak (a tulajdonnév --> köznév átmenet - az első 'passage rapide' jelentéssel), második fázisa viszont már egyértelműen belső nyelvi, tehát a jelentése szemantikailag elemezhető, elemekre bontható. Az alábbiakban ezen példa kapcsán is (vázlatosan) bemutatjuk elemzési módszerünket.

A szó köznévi formájának eredeti jelentése tehát 'passage rapide', vagyis 'gyors átmenet', 'gyorsan lezajló változás' stb. A szó mai értelme viszont 'sziluett', ami a franciában (miként a magyarban is) kettős jelentéssel bír (PR1 (1992) és a MÉK alapján):

A két jelentés közötti kapcsolatot biztosító jelentésmozzanat megnevezésére természetesen itt is a szemantikai kapocs kifejezést fogjuk használni.

A külső tényezőhöz köthető fázis - mint azt az imént leszögeztük - valóban nem bontható elemekre: az átmenet a személynév és a köznév között. Étienne de Silhouette, a pénzügyminiszter, a személy -> silhouette mint 'gyors átmenet' stb. Ez azonban egészen nyilvánvalóan így önmagában is jelentésváltozás, hiszen semmiképpen nem tekinthető azonosnak a kettő - mint erre már utaltunk. (És ez az idők során egyre nyilvánvalóbbá válik, hiszen sok beszélő minden bizonnyal még csak nem is sejti, hogy mi a szó története.) A belső nyelvi fázis azonban már szemantikailag is elemezhető; a 'gyors átmenet', amely olyan jelentéselemekből épül fel, mint

(Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy ez a jelentés mindenképpen összetett jelentésnek minősül, hiszen két elemből áll: gyors + átmenet, ám a tulajdonnév -> köznév átmenet után e kettő együttesen adja a változáson átment szó új (komplex) jelentését, így az egység nem is választható szét az elemzéskor sem.) Mindezt ábrázolhatjuk is:

ábra

Felvetődik a kérdés: hogyan kapcsolódik egymáshoz a két jelentés? Az átmeneti állapot és a profil árnyékáról készített grafika (rajzzal, majd elsősorban vetítéssel), illetve a körvonalak között mi lehet a szemantikai kapocs? A válasz nem követel hosszas kutatást vagy fejtörést, hiszen a közös elem könnyen megtalálható: a «gyors, rövid ideig tart» jelentésmozzanat. Kétségtelen ugyanis, hogy egy portré elkészítéséhez képest sokkal gyorsabban, szinte pillanatok alatt elkészül egy sziluett. A vetítéses eljárás ma már nem nagyon használatos sziluettek készítésére, mint látjuk, a Petit Robert is régies használatnak jelzi (de elsőként mégis ezt adja meg); ám a jelentésváltozás folyamatának feltérképezése szempontjából ez a láncszem kulcsfontosságú, hiszen enélkül minden kétséget kizáróan jóval nehezebb lenne megtalálni a kapcsolatot mondjuk egy éjszaka, a telihold előtt álló fenyő csúcsa (amelynek kirajzolódnak körvonalai - ez a sziluett) és az egykori pénzügyminiszter között, ugyanis éppen ez a jelentésmozzanat, amely pedig egykor az átvitel alapja volt, tűnt el teljesen, a másik jelentésben ('kirajzolódott körvonal') gyakorlatilag nyoma sincs. A folyamat tehát a következő módon ábrázolható a már ismert halmazok segítségével:

ábra

A teljes jelentéselemzéshez hiányzó egyéb mozzanatokat itt is három pontot tartalmazó halmazzal jelöltük, mivel ezek a jelentésváltozási folyamat szempontjából nem relevánsak (mint például az árnyékrajz egyéb, mondjuk grafikai szempontból fontos jellemzői), ám a teljességhez - amennyiben esetleg valóban teljes jelentésleírásra törekszünk - feltétlenül szükségesek.

A teljes változási folyamat legelső szakasza (a tulajdonnév --> köznév átmenet) természetesen nem szerepel az ábrán, hiszen Étienne de Silhouette-tel kapcsolatban aligha lenne lehetséges jelentésmozzanatokról beszélni... Egyetlen - kissé erőltetettnek tűnő - módon lehetne beilleszteni a folyamatba, ha a neve mellé mégis betennénk azt a jelentésmozzanatot, amelynek köszönhetően ez a változás bekövetkezhetett, illetve elindulhatott: rövid ideig volt funkciójában, gyorsan megbukott, és így az előző ábra három köre elé bekerülne még egy, amelynél a szemantikai kapocs a 'passage rapide'-hoz szintén ugyanaz a «gyors» jelentésmozzanat, amely a 'passage rapide' és az 'árnyékrajz' között is létrehozza a kapcsolatot; ebben az esetben a szemantikai kapcsok által alkotott láncolat a következőképpen fest (az azonos mozzanatokat azonos betűkkel jelöltük: A = gyors, B = csak árnyék):

ábra

Az 'E. de Silhouette'-tel jelölt halmazban lévő A jelentésmozzanatra, mint fentebb láttuk, többféle megfogalmazás lehetséges (gyorsan megbukik stb.), ám így az átmenet az ábrázolás szintjén is nyilvánvaló a 'gyors átmenet' jelentéshez (amelyben szintén szerepel a «gyorsan», amely ugyanúgy megtalálható az 'árnyékrajz' esetében: láncolatot alkot). Úgy gondoljuk azonban, hogy ez semmiképpen nem magának a volt pénzügyminiszternek "jelentéseleme", tehát fenntartjuk azon nézetünket, mely szerint az ilyen típusú változások, pontosabban ezeknek első szakasza nem elemezhető (és így nem is ábrázolható) a komponenciális szemantikára építve.

4. Konklúzió

A fentiekben két különböző típusú példa kapcsán bemutattuk a komponenciális szemantika alkalmazásának egyes lehetőségeit a diakrón nyelvészetben. Mint az előbbiekben jeleztük, a módszert alapvetően szinkrón leírásra dolgozták ki; ám kettős (szinkrón és diakrón) alkalmazhatósága lehetővé teszi számunkra, hogy történeti és a jelen állapotra vonatkozó vizsgálatainkat egyazon módszerrel végezhessük. Ez mindenképpen jelentős előny, mivel, így a két területen nyert kutatási eredményeink egymást erősítik, kölcsönösen alátámasztják, illetve felfedik felálított elméletünk esetleges gyengébb pontjait - a szinkrónia és a diakrónia szempontjából egyaránt.

A példák jól mutatják azt is, hogy a jelentésváltozás folyamata meglehetősen összetett, mivel mindkét esetben jelentéstágulás és jelentésszűkülés együttesen alkotja a folyamatot (esetleg egyéb, a változást befolyásoló tényezők kíséretében). A legtöbb változás elemzésekor hasonló megfigyeléseket tehetünk: a két folyamat karöltve alkotja a jelentésváltozások zömét.

A munkánkban is szereplő antonomázia két dologra is felhívja a figyelmet. Elsőként arra, hogy a külső nyelvi tényezők által is befolyásolt változások egyes fázisai nem elemezhetők közvetlenül a komponenciális szemantikával, továbbá arra, hogy a jelentésváltozás "tipológiájának" elkészítéséhez olyan jelenségeket is figyelembe kell vennünk, amelyeket a jelentésváltozással foglalkozó szakirodalom általában elhanyagol (vagy éppenséggel teljesen megfeledkezik róluk).

Bibliográfia

Jegyzetek


[1] in: B. POTTIER: Vers une sémantique moderne - in: Travaux de linguistique et de littérature de Strasbourg, II, 1964, pp. 107-137).
[2] A jelentésmozzanatok önmagukban semmiképpen nem tekinthetők jelentésspecifikusnak, vagyis az egyes mozzanatok más és más jelentésekben is feltűnhetnek; ami az egyes jelentéseket megküklönbözteti egymástól, az a jelentésmozzanatok sajátos kombinációja. Pl. a «fa (= fából készült)» jelentésmozzanat számtalan jelentésben megjelenhet. Az egyes jelentéseket alkotó jelentésmozzanatok száma természetesen nem kötött.
[3] Emmanučle BAUMGARTNER - Philippe MéNARD, Dictionnaire étymologique et historique de la langue française, Librairie Générale Française, Paris, 1996.
[4] Cf. Baumgartner-Ménard, op. cit. p. 78.
[5] Az egyes jelentések feltűnésének időpontjául a nyelvészetben uralkodó hagyományok alapján az első írásos említést vesszük. (Bár nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez természetesen nem feltétlenül a szó (vagy adott jelentés) tényleges megjelenése, hiszen az írásos megjelenés előtt elvileg már évszázadokkal is létezhetett.) A szavak (vagy egyes jelentések) megjelenésével kapcsolatban tehát van alapvetően elfogadott álláspont. Távolról sem ez a helyzet eltűnésükkel kapcsolatban: erre vonatkozóan csak homályos, általában maximum századokra lebontott adatokat találunk: "a XVII. században már nem használatos", "a XVI. századig" stb. Annak jelölésére, hogy a jelentés csak egy bizonyos időszakban élt, a két lezárt vonal közötti két irányba mutató nyilat használjuk; ez a relatív kronológiát (vagyis a jelentések egymáshoz való viszonyát) tökéletesen mutatja. Az eltűnésre azonban nem tudunk pontos dátumot adni, ezért itt a relatív kronológiát sem tudjuk ábrázolni. (Amennyiben ismerjük a dátumokat, a hasonló ábrákat egy számegyenes fölé is elhelyezhetjük, így minden jelentés első előfordulása, illetve eltűnése pontosan leolvasható).
[6] Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 19929.
[7] cf. Georges KLEIBER, La sémantique du prototype, PUF, Paris, 1990. A klasszikus és sokat idézett példa a madarakkal kapcsolatos: melyik madár "a" tipikus madár?... A kérdés megválaszolásához legelőször is számba kell venni azon tulajdonságokat, amelyek a madarak differentia specifica-i: szárnyuk van, tojással szaporodnak, repülni tudnak, stb. A fenti tulajdonságok közül nem mindegyik található meg minden madárnál: pl. a kiwinek nincs szárnya, a pingvin és a strucc nem tud repülni stb.: ezek tehát kevésbé "tipikus" madarak, mint mondjuk a veréb, amely a felsorolt tulajdonságok mindegyikével rendelkezik. A példa részletes, szemléletes elemzését l. op. cit. pp. 55-56.
[8] Ne feledkezzünk emg róla, hogy példánkban a XVI. századi francia jelentéseket vizsgáljuk; igen súlyos tévedés lenne olyan ellenérveket felhozni, hogy a bot szó jelentésébe nagyon sok minden más is belefér, főként ha mindezt a magyarból kiindulva tesszük: (horgász)bot, (séta)bot stb., amelyek lehetnek pl. fémből, műanyagból is. Erre két ellenérvűnk is van: egyrészt a már bemutatott prototípus-elmélet, amely szerint ezek semmiképpen nem tekinthetők t i p i k u s botnak; másrészt az, hogy a XVI. századi franciában e tárgyak nem is léteztek, továbbá hogy franciára ma sem a bâton-nal fordítjuk őket, hanem a canne szóval.
[9] A renard `róka' szó ugyanis eredetileg tulajdonnév, pontosabban a Roman de Renart főhősének neve; a róka jelentés hordozója akkoriban a goupil szó volt, amelyet később teljesen felváltott a renard.
[10] Claude GAGNIERE: Pour tout l'or des mots, Éditions Robert Laffont, Paris, 1996. p. 655. nyomán.



[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]