12. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]
Ez a dolgozat a Nemes Nagy Ágnes, Kukorelly Endre és Somlyó György által készített műfordítások formai és tartalmi hűségét vizsgálja. Ilyen munka során figyelembe kell vennünk a műfordítás sajátosságait, azaz tisztában kell lennünk vele, hogy a fordításon tökéletes hűség semmiképpen nem kérhető számon. A műfordító kompromisszumokkal dolgozik, bizonyos elemeket nem tud, mert nem lehet visszaadni, pl. a két nyelv szerkezetének különbözőségéből fakadóan. Nyilvánvaló, hogy a műfordítás során sok veszteség éri a szöveget, az egyik elem sokszor elvész azért, hogy egy másik elem sikeres fordításának teret adjon. Mégis szokás jó fordításról, illetve jó fordítóról beszélni. Ez mindenképpen érdekes és kissé megfoghatatlan probléma. Megfoghatatlan, mert nincs rá recept, mikor melyik megoldás a helyes. A jó fordító zsenialitása éppen abban rejlik, hogy helyesen mérlegel: mit és miért áldoz fel.
Miután tisztáztuk, hogy kellő megértéssel kell a fordítások felé fordulnunk, lássuk először is az eredeti szöveg általános formai jegyeit! : A versnek címe van, mely nem azonos a vers első sorával. Három, egyenként négysoros versszakból áll. Rímképlete ABAB. Mindegyik sor szótagszáma hét.
A címet mindhárom fordítás megtartotta. (Hogy hogyan, arról ld. később.) Mindhárom fordítás hű maradt az eredeti, 3x4 soros szerkezethez is. Somlyó és Kukorelly az ABAB rímképletet is betartotta, míg Nemes Nagy fordításában csak a második és a negyedik sor rímel (ABCB). A szótagszámok egyik fordításban sem egyeznek meg az eredeti vers szótagszámaival (amely mindig hét). A legszisztematikusabb Kukorelly, akinél a szótagszámok versszakról versszakra 8787 arányban váltakoznak. Somlyó szövegében az első versszak 7878, a második és a harmadik versszak 8787 szótagszámú. Nemes Nagy megoldása Somlyóéhoz hasonló, nála 1x8989 és 2x9898 a váltakozás. Megjegyzendő még, hogy Nemes Nagy ezt a "szabályos" szótagszámarányt is úgy tudta csak elérni, hogy a "s" kötőszót a második versszak első sorában önálló szótagnak számítja, de a harmadik versszak első sorában nem. A Kukorelly féle következetesebb megoldás már önmagában is játékosabbá teszi a szöveget, és már ez is jogos kérdéseket vet fel; a Somlyó és Nemes Nagy féle "játékosság a játékosságban" -- váltakozás azonban mindenképpen megengedhetetlen. (Fordítóink védelmében mégis annyit elmondhatunk, hogy a versnek alapeleme a játék.) Óhatatlanul is felmerül a gyanú, hogy fordítóink nem voltak tisztában a portugál szótagszámlálási szabályokkal, illetve, hogy közvetítő fordításból dolgoztak. (Különösen Nemes Nagy esetében.)
A cím fordításában is Nemes Nagynál látjuk a legnagyobb eltérést. Míg Kukorelly és Somlyó megtartja az eredeti címet (Autopszichográfia), Nemes Nagy lefordítja azt (Önlélekrajz). Fordítása pontos, közérthetőbbé is válik a cím, míg Somlyó és Kukorelly fordításában a görögös hangzású szó miatt tudományos-orvosi jelleget ölt. (Mivel a portugál újlatin nyelv, az autopsicografia szónak az eredetiben nincs ez a felhangja.)
Nézzük most meg a verset versszakonként! Az első versszak legszembetűnőbb vonása a szóismétlés. Az első három sorban háromszor fordul elő a fingir ige és a belőle képzett alakok. Nem állnak ugyan rímhelyzetben, de ilyen halmozott előfordulásuk, valamint az első sorban foglalt kijelentés, mely ezt az igét elválaszthatatlanul a költőhöz mint olyanhoz kapcsolja, felhívják a figyelmet arra, hogy nagyon fontos szóról, nagyon fontos tartalomról van szó. Ehhez képest Nemes Nagy és Kukorelly három különböző kifejezést alkalmaz rá. (színlelő-művész, mímeléshez, tetteti ill. tettető, csinálja, úgy tesz) Úgy látszik, egyedül Somlyó értette meg, hogy a fingir ige ennek a versnek az alfája és ómegája, vagyis nem szabad különböző tövű magyar alakokkal fordítani.
A másik ismételt szó a dor, amely később a második versszakban még egyszer visszaköszön. Nem puszta ismétléssel van azonban dolgunk az első versszakban, hanem magyarázattal.(Szó szerint kb. ...fájdalom az a fájdalom, amit valójában érez.) Ennek visszaadására csak Nemes Nagy tesz kísérletet, de nála a magyarázó szerkezet egyszerű szóismétléssé válik.(... a bánatot, / a bánatot, mit tényleg érez.) Kukorelly és Somlyó megkerülik ezt a szerkezetet, de ügyelnek rá, hogy a harmadik versszakban majd ugyanazt a szót alkalmazzák a dorra, mint itt. (Kukorellynél -- fájdalom, Somlyónál -- kín)
A második versszakkal Nemes Nagy és Somlyó elég jól megbirkózik. Mindketten megnevezik ugyan az eredetiben csak implicite megnevezett olvasót, de ez elfogadható, hiszen egyértelmű, hogy róla van szó, de itt nem az övé a kulcsszerep. A ter ige kétszeres előfordulását érthetően nem tudták visszaadni, a van birtokszó (kétszeres) alkalmazása itt igen költőietlenné tenné a magyar szöveget. Somlyó rendkívül ötletesen az élt-lakott igepárhuzammal oldja meg ezt a kérdést. Ez elegáns és szellemes megoldás. Viszont az első sorban a rím kedvéért használt itt szócska nagyon erőltetett (itt-kínt). Kukorelly sajnos félreérti, vagy félreérthetően fordítja a második versszak második két sorát. Nem világos, hogy az olvasóról, vagy a költőről van-e szó? Lehet, hogy éppen azért, mert ő viszont megpróbálja az os que szerkezetet vonatkozó névmással fordítani?
A harmadik versszakot mindhárom fordító megértette, és érthetően, élvezhetően adta vissza, bár egyiküknek sem sikerült enyhe tartalmi ferdítés nélkül. Kukorellynél talán kissé túlzás, édeskés a becéznek szó használata a chamar igére. Nemes Nagy fordításában pedig képzavar van (fogaskerék-szerkezetben forgatott kis felhúzós-vonat).
Mindent összevetve úgy érzem, hogy a legjobban Somlyó György fordítása sikerült, a leggyengébben pedig Nemes Nagy Ágnesé, elsősorban az indokolatlanul nagyfokú formai eltérés, valamint az első vers kulcsszavának fel nem ismerése miatt.