PALIMPSZESZT
11. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

LIPOVSZKY Csenge
Lovag, Halál és az Ördög

"Az az igazi szimbolika, amelyben a különös általános
érvényű lesz, nem mint álom vagy árnyék, hanem
mint a titok élő, jelenvaló megnyilvánulása."
(Goethe: A műalkotások igazságáról és valószínűségéről)

Dürer a címben feltűntetett műve egyike egy termékeny és gazdag korszak eredményeinek. Az 1510-es években született az a "mester-hármas", mely a XVI. század óta nem vesztett vonzerejéből. A "Lovag, Halál és az Ördög" (1513), a "Melankólia" (1514) és a "Szent Jeromos a cellájában" (1514) című rézmetszetek mindig helyet követeltek értelmezéseik számára. A művészettörténet kimerítően foglalkozott ezzel e három lappal, de az elfátyolozottság izgalmas mivolta, és egyfajta titok feltárulkozásának reménye újra visszavezeti az embert a megállapítások és tények vizsgálatához. Semmi más nem vezérli őt, mint a keresés izgalma, még ha a rátalálás vagy a megfejtés nem is kecsegtet bizonyossággal.

Habár Dürernek minden bizonnyal már szülővárosában alkalma volt Schongauer és az olasz művészek metszeteinek tanulmányozására, két itáliai vándorútja ez irányú tapasztalatait is gazdagította. Mantegna, Pollaiuoló és más olasz rézmetszők munkái által fejlesztette művészi tökéletességre a technikát, mely éppen ellentéte volt a fametszetnek, és amelynek a nünbergi művészetben több évtizedes hagyományai voltak.

A rézmetsző a sima rézlemez felületére véste rajzát, s a préselésnél ezekből a mélyített vonalakból került át a papírra a nyomdafesték. A fametszeten a vonalak, formák egyszerűek, stilizáltak, a rézmetszet viszont a művésznek szabadabb rajzolási eljárást tett lehetővé. A formákat plasztikusan kiemelhette, a fények és árnyékok szembeállítása révén. Ezt a hatást az egymást keresztező vonalak sűrítésével és ritkításával - az ún. keresztvonalkázással - érte el. A vonalakkal borított, és fehéren hagyott részek kontrasztja pedig olyan tér- és távlati hatások elérését tette lehetővé, amilyenekre a fametsző nem is törekedhetett.

A "Lovag, Halál és az Ördög " című lapon egy lovas látható teljes fegyverzetben, amint nyugodtan üget a Halál és az Ördög tekintetétől kísérve egy kietlen völgyben. A "Melankólia" és a "Szent Jeromos a cellában" című képeket ugyanígy maga elé képzeli az ember könnyűszerrel, hiszen nem kell soká kutatnia vizuális emlékezetében, hogy rátaláljon a könyvvel, körzővel, munkát jelentő tárgyakkal körülvett nőalakra, kinek arcán az árnyékok szigorú értelemmé rendeződnek, és a Bibliát fordító tudós szobájának csendes derűt sugárzó hangulatára. Vajon megalapozott-e az a vélekedés, hogy ezek között a lapok között szellemi rokonság húzódik? Milyen filozófiai vagy politikai háttér-elemzés adhat választ kérdésünkre? Az egyik metszet elemzésének segítségével talán fény derül az összefüggésre.

Lássuk tehát magunk előtt a "Lovag, Halál és az Ördög" című alkotás alakjait és motívumait. A kép első síkjában a klasszikus ló-lovas-kutya csoport kiegyensúlyozott kompozíciója helyezkedik el. A Lovag teljes harci díszben, illetve vértben üli meg lovát, sisakrostélya azonban nyitott, és szablyája is leengedett. Nem vár semmilyen összecsapásra, csupán készenlétben áll. Hűvös komolyságú arcán nyugodt mosoly bujkál, ahogy kissé elgondolkodó tekintettel néz maga elé. Lova erős, egészséges, ügetése futásra készteti a kutyát. Ló és lovas valami hihetetlen tántoríthatatlanságot sugall a mozgás folyamatossága révén. Mintha a Lovag észre sem venné a kép második síkjában feltűnő alakokat; az Ördögöt és a Halált. Egyik lény sem látható a maga teljes "valójában", mert a nemes ló teste a háttérbe szorítja őket, s így mintegy árnyként tekintenek alattomosan a lovagra, aki nem vesz tudomást sem az Ördög gesztusáról, sem a Halál fenyegetőn felmutatott jelképéről.

A Halál csont sovány és elcsigázott lova szánalomra méltó ellentéte a Lovag paripájának. Kettejük párosa elkerülhetetlenül előhívja a platóni-fogat párhuzamát. A józan ész szép lova, és a szenvedélyek , kísértések által befolyásolható gebe egyazon lélek, illetve élet két oldala. Itt az egyik oldalon a rendíthetetlen katona áll, míg a másikon a karját fenyegetőn felemelő Ördög, és a Lovagra torzan vigyorgó Halál.

Mögöttük a táj is tanúbizonyságot tesz, hiszen tudjuk, a tájábrázolás, amennyiben nem "élettelen" tájképről van szó, mindig alátámasztotta, és egyben ki is hangsúlyozta a kompozíció mondanivalóját. A három alak mögött látható táj sziklás és kietlen, csonka farönkök és visszatörött ágak merednek az égre. Szinte halljuk a tüskés bozótok zizzenését, amint szárazon remegnek a szélben. A szoros útját, kanyarulatait követve egy várat látunk, az Erény várát, mely letagadhatatlanul hasonlít Nünberg, Dürer szülővárosának képéhez.

A festő művészetelméleti írásaiban sokat foglalkozott az erődítéstannal, és egy ideális város tervével. Talán éppen ezen a bevehetetlen építményen állapodik meg a szemünk, amint e rézmetszet részleteit kutatjuk. Talán éppen ez - az Erény vára az, amelyet Dürer ideálisnak és megtámadhatatlannak vélt vagy akart vélni. Nem hús-vér , háborús ellenség ellen szükségeltetik a védelem, sokkal démonibb hatalmat kell visszatartania e falaknak. Sziklás, nehéz út vezet a várhoz, de aki eléri, biztonságban tudhatja magát. Hogy mi ez a démoni hatalom, mely a várat ostromolni nem tudván, az úton leselkedik az emberre? Két fő képviselőjét láthatjuk az út mentén, a Lovag mögött.

Az Ördög ezen ábrázolása schongaueri - hagyományra vezethető vissza. Több létező állat testrészének vegyítése adja az Ördög groteszk, visszataszító megjelenését. Dürer korábbi metszetein is találkozhatunk e figurával, többek között az 1510-es "Krisztus a Pokol tornácán" című művén, amely a "Nagy Passió"- sorozat része. Ezen a lapon is madárkarmú, hüllőkezű, és disznóorrú lényként ábrázolta az Alvilág urát, az elengedhetetlen szarvval és a lándzsás bottal. Mindezen attribútumok mellett azonban kissé furcsának hatnak az anyakocára emlékeztető emlők, melyek nőstény-ördöggé változtatták e félelmetes szerzeményt, s így őt a csábítás, az asszonyi kísértés szimbólumává tették. A Lovag és az Ördög ilyetén kompozícióban való ábrázolása még megtalálható I. Miksa, az "utolsó lovag" imakönyvének egyik illusztrációjaként, akárcsak a Halálé. Ezen a metszeten is örökérvényű jelképeivel látható, mégpedig sovány lovával, akinek a nyakában lógó csengő hangja figyelmeztet a Halál közeledtére. A ló fejét egy koponyához hajtja, mely egy kivágott fatönkön nyugszik. Ez a koponya, és a Halál kezében lévő homokóra, az elmúlást és a hiábavalóságot szimbolizálja. Ez utóbbi szereplő is magán viseli a gótikus ábrázolás jellegzetességeit. Emberről van szó, illetve már nem létező emberről, amit a lerohadt orr, és a bőr hivatott jelezni. A fejet, melyet hosszú haj és szakáll keretez egyfajta korona díszít, melyet hegyes tövisek és kígyók alkotnak, de tekergőzésük következtében a felsőtestet is beborítják, körülfonva a nyakat.

A Lovag ábrázolásának vizsgálata nem csupán a téma formai feldolgozását kell érintse. Sőt, igazán értékes információkhoz akkor jutunk, ha azt kutatjuk, mi inspirálta Dürert a lovagok, harcosok festésekor. Mi volt az a szellemi ok, az a megfontolás, mely Albrecht Dürert harcos angyalok ábrázolására vezette.

A lovashoz a mesternek egy 1498-as tollrajza szolgáltatta az előképet, melynek felirata: "Ez volt a vért akkoriban Németországban". A rajz egyszerű bajuszos embere a metszeten hőssé alakult a fent elemzett , említett vonásaival, sőt, egy szellemes hipotézis szerint Savonarolával, az 1498-ban Firenzében máglyára vetett prédikátorral azonos. A rajzon látható ló az emlékművek impozáns paripájává változott. Dürer az aránytan szabályainak figyelembevételével alkotta meg ezt a lovat, talán Leonardónak a Sforza - emlékműhöz készített valamely terve is hatott rá, amelyet Luca Paciolinál láthatott, vagy Verrocchio velencei lovas szobra. Az 1505- ös esztendőben aztán tanulmányt is készített "A nagy ló", illetve "A kis " címmel, melyek egyértelműen mutatták a mester arányelméletről vallott és gyakorolt elveit, miszerint ezen elméletet " leíró, empírikus, és nem normatív diszciplínaként szemlélte".[1] Azonban más előképekkel is számolnunk kell. Én kettőt emelnék ki, "Az angyalok harca" és a "Szent Mihály harca a sárkánnyal" című metszetet az 1498-as "Apokalipszis"- sorozatból.

Az angyalok harcának új módon történő kifejezéseinek hátterében egy új gondolkodásmód állt. A német grafikának eddig nem voltak ilyen agresszív és szuggesztív kifejezési eszközei. A harc illúziójának keltésén túlmutatva, Dürer alkotásában a formai ritmus , a haragos elszántság olyan erőt sugároz, amely a mester előtti nemzedék művészetéből még teljesen hiányzott. Itt a Hit védelméről van szó. Arról, hogy a Biblia "újraértelmezése" és "tolmácsolása" révén , amely már maga is egy reformációs gesztus, fel kell venni a harcot a régi vallásosság ellen. Mindehhez a humanizmus adta meg a kellő erőt és tudást, melyet Dürer az itáliai vándorútjai során sajátított el. Wölfflin szavaival: "a szeleket feltartóztató négy angyal" című metszet központi alakja a függőlegesen tartott karddal szinte "Mantegnára való emlékezés. Ez a figura merőben új humanitást jelent."[2]

Ehhez kapcsolódik Lüdecke véleménye is: "Az angyalok harca művészileg elképzelhetetlen Mantegna tanulmányozása és az Itália közvetítette antikvitás ismerete nélkül; ez a lap(...) az öntudatra ébredt és tettre készülődő nép, elsősorban a városi polgárság harci riadója. Egy átmeneti korszak alapvető ellentmondását testesíti meg; a feltörekvő új harcát a (kísérteties) régivel, a jóét a rosszal, a humanitásét a zűrzavar elvével."[3]

A német humanisták itáliai kollegáiktól jól eltanulták az antik történelem önérzetnevelő hatását, de a történelmi érdeklődés mellett a vallásosság lett a legszembetűnőbb jellemzője az ország mozgalmának, melynek elmélyülése készítette elő a talajt a hitújítás felé vivő irányzat számára.

Ezt a vallásosságot Rotterdami Erasmus erősen teológiai színezetű "keresztény humanizmus"-a nyomán egyrészt az ókeresztény egyházatyák szövegeinek olvasása jellemezte, másrészt zarándokutak, búcsúk, kápolnák vagy oltárok alapítása, mint jó cselekedetek végrehajtása. Új imaformák születtek, majd váltak népszerűvé, mint a Dürer által is megfestett rózsafüzér vagy keresztút, hogy Mária és a szenvedő Krisztus intenzíven terjedő kultuszának csak egy-egy példáját lássuk.

Míg az "Apokalipszis" metszetei az új hír harciasságát, a régit leromboló erejét mutatták, addig a "Lovag, Halál és az Ördög" című rézmetszet , akárcsak az önvallomásként értelmezett 1508-ban keletkezett "Szent György lovon" című alkotás a rendíthetetlenség nyugalmát és erényességét helyezi előtérbe. Nem kell különösebb tudományos jártasság ahhoz, hogy a Lovag elszántságát nézve Luther "Erős várunk nekünk az Isten" énekének egy szakasza jusson emlékezetünkbe:

"S ha földön ördög nyüzsgene
És elnyelni akarna
Ellenünkre mit sem tehet
Győz hitünk diadalma."

Természetesen nem a lutheri sorok illusztrációjáról van szó, hiszen az ének tizennégy évvel a metszet után született, de mind az irodalmi, mind a képzőművészeti alkotásban a töretlen elszánás, a megingathatatlan hitben lévő erő fejeződik ki. Maga Dürer fedi fel Németalföldi útinaplójában a további lehetséges összefüggést Luther halálhíre kapcsán. Miután a reformáció mellett, illetve a régi hit ellen foglal állást, így ír: " Ó Isten, ha Luther halott, ki fogja nekünk ezután a szent evangéliumot ilyen tisztán magyarázni! Ó Istenem, mi mindent írhatott volna nekünk még 10 vagy 20 éven keresztül! Ó ti igaz keresztények, sirassátok velem együtt buzgón mindannyian ezt az isteni lelkületű embert, és imádkozzatok, küldjön nekünk az Úr egy másik megvilágosított embert. Ó Rotterdami Erasmus, hol késlekedel? Lásd, mire képes az evilági hatalom igaztalan zsarnoksága és a sötétség hatalma! Figyelmezzél, te Krisztus lovagja, jöjj elő Krisztus Urunkkal, védelmezd meg az igazságot, érdemeld ki a mártírok koronáját!"[4]

Ebben a fájdalmas kirohanásban Dürer Rotterdami Erasmus "Enchiridion militis Christiani" (A krisztusi lovag könyvecskéje-1502) című művére utal. A könyv a világi jámborságnak szentelt élet szabályait foglalja össze mindazok számára, akik az erény útját akarják járni és a jóért akarnak harcolni. Erasmus a következő tanácsot adja nekik: "Valamennyi borzalom és kísérteties jelenség csak megjelenik ... előtted, vedd semmibe, akárcsak Vergilius Aeneasa. Ha ügyet sem vetsz ezekre az üres árnyakra, a dolgodat viszont annál buzgóbban és gondosabban végzed, úrrá lehetsz rajtuk."

E gondolatok közös gyökere Pál apostol leveleiben található. Az apostol ugyanis a következőkre szólítja fel a keresztényeket: "Annak felette a hitnek pajzsát felvévén, hogy ama Gonosznak minden tüzes nyilait megolthassátok; az idvességnek sisakját is felvegyétek, és a lelki fegyvert, mely az Istennek beszéde."[5]

Ez szolgált alapul a misztikusok példabeszédéhez a krisztusi lovagról és gyakran felbukkant a késő középkor prédikációiban és népi írásaiban.

Albrecht Dürer "Lovag, Halál és az Ördög" című metszetének értelmezésével egy olyan teológiai kontextust nyitottunk fel, amely megmutatta; a reformáció korának társadalmi, gazdasági ellentétei ilyen vallásos köntösben jelentek meg, ahol is a polgárság, a parasztság a harcot az Egyház megtisztításaként és az igaz hit visszaállításaként értelmezte.

Németországban 1500 tájékán a műveltség forrását majdnem mindenkinek a Biblia és a szentek legendái jelentették. Érthető tehát, hogy a hétköznapi problémákon felülemelkedő gondolkodás vallási kategóriákhoz folyamodott. Ilyen vallási kategóriának számít az erkölcsi, szellemi és teológiai erény, melyek felosztása gondolati rokonságba hozza a három "mester-rézmetszetet".

A "Lovag, Halál és az Ördög" címűn a hitében rendíthetetlen, erős katona áll. Nem tér le az erény ösvényéről, még ha az sivárnak tűnik is. A "Melankólia" című lapon az alkotó embert látjuk, akit szellemi zsenialitása segít teremteni és szembenézni a valósággal. A harmadik metszet pedig, "Szent Jeromos a cellában" az elmélkedés szent nyugalmát ábrázolja, és az embert, aki visszavonulva a világtól, a tudomány tanulmányozásának szenteli életét.

Van azonban még valami, ami igaz, hogy egy kevésbé jelentős lehetőségre világít rá, de általa válik közelibbé e három alkotás, Dürer művészete.

A homokóra szerepe az, amely még egyszer átfonja az egyszer már egymáshoz kötött metszetek gondolatvilágát. Mindhárom alkotás központi tárgya ez az óra, melynek igaz, hogy más-más a funkciója mindegyik képen, , de az ikonológiai jelentését ismerve talán kimondhatjuk, hogy megjelenítésével e három metszeten a vanitas-téma köszön vissza. Igaz, hogy az ember erős a hitében, és zsenialitása, miként tudása is csodálatra méltó - ám élete határok közé szorított. Ezzel a homokórával inti Dürer a szemlélőt önvizsgálatra, és arra, hogy szerepe valaki erősebb hitű, teremtésben tökéletesebb és végtelen tudású által lesz elbírálva egyszer.

Felhasznált irodalom

Jegyzetek

[1] Jan Bialostocki: Ész és ingenium Dürer művészetelméleti gondolkodásában 110.o. In.: Uő.: Régi és új a művészettörténetben
[2] Heinz Lüdecke: Albrecht Dürer 18.o.
[3] Uo. 18.o.
[4] Albrecht Dürer: Németalföldi útinapló 93.o. In.:Uő.: A festészet szépségéről
[5] Pál apostol levele az Efezusbeliekhez 6,16-17



[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]