8. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]
Balassi Bálint következő négy énekét inventio poeticának nevezi a Balassa-kódex: 42., 43., 44., 47. [1] Az 55. argumentumában meghatározatlan számú műre használja a magyarra fordított kifejezést: "Mindezekre is a versszerző találmányokra, kiket a könyörgése után ide írt". [2]
Ha a könyörgés a Cupidónak való könyörgést jelenti, akkor eszerint az itt szereplő 14 ének versszerző találmánynak, inventio poeticának minősül. [3] De mit jelent az, hogy inventio poetica?
Mindenekelőtt azt kell kiderítenünk, hogy milyen jellegű kifejezéssel van dolgunk, azaz, hogy terminus technicus-e az inventio poetica vagy egyszerű alkalmi szókapcsolat. Annak, hogy alkalmi szókapcsolat lenne, ellentmondani látszik az a tény, hogy a kor elméleti munkáiban is találkozhatunk vele. A primér irodalomban viszont tudomásunk szerint csak Balassi és követői használják a kifejezést, a Balassi-olvasók és -követők inventio poeticája tehát a Balassi-féle versszerző találmány valamilyen olvasatából származik.
Meg kell vizsgálnunk a korabeli elméleti hagyományt; majd azt, hogy van-e közös jellemző, differentia specifica, amely alapján inventio poeticának nevezhetjük ezt a 14 verset. Az elméleti hátteret már két kutatónk is elemezte; ketten két különböző eredményre jutottak. Pirnát Antal a középkori poétikák inventiójából származtatja a kifejezést, [4] Bartók István pedig - a XVI-XVII. századi traktátusok alapján - a költői eloquentiában látja a fogalom lényegét. [5] E két megállapítás eléggé távol van egymástól. Hogy valamivel tisztábban láthassunk, idézzük fel a kérdés kontextusát, a Balassi-irodalom eddigi állásfoglalásait.
A szakirodalomban mindig használták a kifejezést, de sokáig nem törekedtek az értelmezésére. Szilády Áron még a költő eredeti leleményének tekinti az inventio poeticát, azaz inventio poetaet ért rajta. [6] Tudjuk, hogy a múlt századi eredetiség-fogalom Balassi korában még teljesen ismeretlen volt, a kifejezés tehát nem utalhatott ilyesmire.
Kritikai kiadásának jegyzeteiben Eckhardt Sándor a fiktivitást hangsúlyozza, mikor a "nem tisztán élményszerűt" állítja szembe a "humanista vagy egyéb leleménnyel". [7] Ő tehát nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy maga a költő találta-e ki a témát vagy sem, számára az a fontos, hogy viszonyul az inveniált téma a valósághoz.
Horváth Iván történeti poétikai Balassi-monográfiája szerint az irodalom alapvetően fikciós természetéről szóló elgondolás "nem sok 16. századi magyar szerzőre illik, de Balassira feltétlenül"; [8] "Balassi minden költeménye kitalálás". [9] Maga a költő bizonyos szerzeményeit a versekben elmondott szerelmi történeten belül is költeményeknek nevezi, azt mondja róluk, hogy ezek versek, melyeket "írva küldött volt Juliának". [10] Ezek az irodalmi műben szereplő irodalmi művek [11] Balassi inventio poeticái.
A Horváth Iván könyvével vitázó Pirnát Antal disszertációja szerint az inventio poetica poétikai inventiót jelent, olyan inventiót, amely a hasonló nevű retorikai terminustól eltérően nem az érvek stb. megtalálását, hanem kitalálását jelenti. [12] Megállapítja, hogy a középkori poétikák a vulgáris nyelvű költészetet nevezték inventiónak, s ezt azért illették a poetica jelzővel, hogy a retorikai inventiótól megkülönböztessék.
A következőkben a kérdéssel foglalkozó két legújabb állásfoglalást fogom ismertetni, újdonságuk miatt a fentieknél valamivel részletesebben.
Ács Pál műfajelméleti tanulmánya szerint "a műfajokat [rationes] a retorikai beszédfajtákból, a verstípusokat [orationes] az inventióból származtatták a régiségben." [13] Az inventiónak három korabeli értelmezését ismerteti:
- kitalálás, fictio (Sylvester, Nyéki)
- az alakzatok gyűjtőneve (Solvirogram)
- a mű alapötlete vagy maga a mű (Balassi, Szenci Kertész). [14]
Ő maga ez utóbbival rokonszenvezik, az inventio szinonimái nála: "anyag, matéria", [15] "témává emelt matéria, ötlet". [16] Véleménye szerint
"Az INVENTIO POETICA hasonlóan Zrínyi FANTASIA POETICÁjához, nem műfaj, hanem az argumentáció forrásának megjelölése. Tudjuk, Balassi versszerző találmánynak fordította; mai magyar nyelvre versszerzői találmánynak fordíthatnánk, olyan argumentációnak, amelynek forrása nem más, mint a költői lelemény." [17]
Az inventio poeticát Ács Pál "a versszerző szapora elméjével" [18] azonosítja, és az inkább retorikus Rimayval szembeállítható Balassi-típusú költő-inventor nála sem más, mint "fiktív ötletek kitalálója". [19] Hozzáfűzi még mindehhez, hogy
"Balassi, Wathay és Zrínyi ciklusaiból hiányzik az inventio egysége... Későbbi korok irodalmi ízlésére vallott Júlia-ciklust kanyarítani Balassi bonyolultabb szerkezetű kompozíciójából, illetve kiemelni az Obsidionis Szigetanaet [sic!] [20] az Adriai tengernek Syrenájából." [21]
Ács Pál értelmezésében tehát megfigyelhető valamiféle elmozdulás a fikcióval azonosított inventio poetica témaként való értelmezése felől a fikció eszközként való értelmezéséhez, [22] de alapjában véve ő is csak fikciós ötletet ért inventio poeticán. Ami pedig a későbbi korok ciklusteremtő erejét illeti, ebben bizony van némi igazság, mi csupán azért idézzük ezt a részt, hogy felhívhassuk a figyelmet arra a tényre, hogy az inventio poeticák sorozatát a Balassa-kódex szerzői eredetűnek tekintett helye emeli külön verscsoporttá.
A fent idézett munkákban közös az, hogy nézőpontjukból az inventio-poesis-fictio szavak szinoním kifejezések. Szerzőik mindnyájan a fiktivitásban látják a költészet lényegét. Az inventio poeticából náluk az inventio dominál, meghatározásaik középpontjába a témalelés kerül. Eckhardt Sándor egyértelműen a témával kapcsolatban beszél a fiktivitásról, ettől a felfogástól teljesen még Ács Pál sem tud elszakadni, de az ő ratiót és oratiót egyaránt fontosnak tekintő tanulmánya átmenetet képez az eddigiekkel teljesen ellentétes nézőpont felé, mely a költői megfogalmazásban véli meglelni az inventio poeticát.
Bartók István az irodalomelméleti gondolkodás másik ágának híveként [23] inkább nyelvként, mint fikcióként értelmezi a költészetet, azaz nem a fikciósságban, hanem a nyelvi megformálásban keresi ennek lényegét. Ezért tudja alapjaiban azonosnak látni az eddig ismertetett, egymással sokszor nagyon is élesen vitázó nézeteket, melyeknek, mint mondja, "közös vonása, hogy a vizsgált fogalmat a vers tárgyának a valósághoz való viszonya alapján határozzák meg... Mindez igaz lehet az inventio poeticának minősített Balassi-versekre, de azokon kívül még nagyon sok más költő nagyon sok más művére is, amelyeket nem neveztek inventio poeticának." [24]
Bartók nem az inventióra, hanem a kifejezés második tagjára, a poeticára koncentrál. A korabeli irodalomelméleti hagyomány részletes vizsgálata után így összegzi véleményét:
"Balassi Bálint inventio poeticája a költészettanban használatos, a költő számára fontos inventio-fogalmat jelenti. Jelzője megkülönbözteti mind a köznapi, mind a dialektikai-retorikai értelmezéstől. Tartalma a költői tevékenység azon összetevője, amelyet már a középkorban is jelöltek hasonló kifejezéssel, de a XVI. század második felében, az olasz arisztoteliánus poétikákban foglalkoztak vele részletesebben. Eszerint a költő sajátos, csak rá jellemző inventiójának lényege a tárgy előadásának módja, a nyelvi megformálás. Inventio poetica az erre irányuló alkotói folyamat, valamint eredménye a kész vers." [25]
A költő inventiója, témalelése elválaszthatatlan a szavaktól, amelyekkel azt leírja; [26] a téma rögtön költői szavakban születik meg. [27] Ez magyarázza a kifejezés eredetét, azaz hogy miért hívják inventio poeticának. E szerint a definíció szerint az inventio poetica "a versnek azt a fajtáját" jelenti, "amelynek legfőbb értékét a szerző a költőhöz méltó kidolgozásban látja". [28]
Pirnát Antal szerint a platonista művészetelmélet "az isteni ihlet adományának... nem magát a verset tekintette, azt a nyelvi alakzatot, amelyet a költő a retorica és a musica szabályai szerint készített, hanem azt a belső látomást, amelyet az artes szabályai szerint választott nyelvi formák megjelenítenek." [29] Bartók véleménye szerint ezért észre kell vennünk, hogy "a reneszánsz Balassi Bálint nemcsak középkori, hanem egy kicsit talán barokk költő is volt." [30]
Az istenes énekek bécsi kiadásában Balassi zsoltárfordítása (Végtelen irgalmú...) és Rimay szövege között a következő kétsoros bejegyzés szerepel:
"Eddig az Psalmusból, s-ez immár
Poética Inventio." [31]
Rimay éneke az Epicédium részlete, [32] amelybe beilleszti Balassi utolsó istenes énekét. A bejegyzés csak úgy értelmezhető, hogy az a keretet, helyesebben az egyes szám első személyű zsoltárt követő harmadik személyű zárlatot, Balassi üdvözülésének fiktív történetét nevezi inventio poeticának, költői kitalálásnak.
Érdekes, hogy a Rimay-féle epicédium a halálnak hasonló mitológiai gépezetet működtető megéneklését jelöli ezzel a kifejezéssel, mint Borsáti Ferenc verse, [33] mely Rákóczi Zsigmond halálát írja le "Poetica inventioval".
Radvánszky János művei [34] között XIV-es sorszámmal szerepel egy Inventio poetica című ének a következő argumentummal:
"Venussal való discursusa a versszerzőnek, melyben jó társat igér nékie küldvén Kriván hegye felé."
Bartók István is hivatkozik erre. [35] Radvánszky egy másik versének, a XI. sorszámúnak argumentumát azonban nem említi, mely így hangzik:
"Ez nem versszerzőnek találmánya, hanem Cupido nyughatatlanságában fetrengő egy árva személy leveleinek más nyelvből ez versekben való hozatása; kikben nem hogy hizelkedett volna magának, de sok affectusok kin hagyásával temperálta, az mint lehetett őket."
Radvánszky János azt írja "ez nem versszerzőnek találmánya" Balassi retroverziójával: nem inventio poetica. A XI. számú ének azt állítja magáról, hogy nem fiktív, hanem a valóságban létező szerelmeslevél. [36] Egy önmagát fikciósnak nevező szöveg (XIV.) áll szemben egy magamagát valóságosnak mondó szerelmeslevéllel (XI.). A fikciósság mintha összefüggne a címzettel: ha van címzett, - márpedig a leveleknek mindig van címzettjük, hiszen ettől levelek, - akkor a szövegnek valóságosnak kell lennie; már legalábbis a fikció szintjén.
Radvánszky tehát nem egészen ugyanabban az értelemben használja a kifejezést, mint Rimay János vagy Pápai Borsáti Ferenc, [37] akiknél az inventio poetica fiktív mitológiai apparátust kezelő verset illetve költői eljárást jelent. Bár kétségtelen tény, hogy sem Rimay műve, sem Borsátié nem levélformájú. S a fiktív lények is csak az inventio poeticáknak nevezett szövegekben jelennek meg.
A terminológiai és tematikus azonosság arra enged következtetni, hogy Borsáti Ferenc Rimay nyomán használja a kifejezést. [38] Radvánszky János verse antik pogány mitológiai apparátust szerepeltet, Rimayé és Borsátié pedig keresztényt. Balassi utókora tehát, a fent vázolt eltéréseken túl, egyértelműen költői fikciót ért az inventio poeticán.
Ám a költői fikció és a költői megfogalmazás között valójában nincs akkora különbség, mint ahogy ezt első pillanatban gondolhatnánk. Hiszen mindkettőnek díszítő funkciója van. Bármelyiket tekintjük az irodalom alapjának, a másik ugyanúgy helyet kap mellette, hiszen a fikciósság és a választékosság egyaránt alapvető eleme annak a költészetnek, amelyet inventiónak neveztek. A korabeli elméleti munkák, mint Bartók István tanulmányában is megfigyelhettük, és amint még látni fogjuk soha nem verset, hanem mindig versszerző eljárást értettek inventio poeticán! [39] Vegyük észre, hogy Borsátinál sem a végeredmény, a kész mű megjelölése a poetica inventio, hanem a versszerző eljárásmódot, a vers létrehozásának módszerét nevezi így. A magyar költők közül ezért Borsáti Ferenc szóhasználata áll a legközelebb az elméleti hagyomány értelmezéséhez.
Bartók István esztergomi előadásának vitájában Jankovits László [40] hívta fel a figyelmet az inventio poetica kifejezés egy antik előfordulására, melynek tanulmányozása valószínűleg érdekes adalékul szolgálna Balassi inventio poeticájának értelmezéséhez. A következőkben ezért megpróbálok a donatusi hely értelmezésével hozzájárulni az inventio poeticák kérdésének tisztázásához.
Aelius Donatus [41] Terentius-kommentárjaiban [42] a következőképpen fordul elő az "inventio poetica" kifejezés:
"I.4.1. AUDIVI ARCHYLIS IAMDUDUM haec sunt inventionis poeticae, ut ad oikonomian facetiae aliquid addant. nam oikonomia est, ut accersatur obstetrix et conveniatur Pamphilus; facetia scribentis in his verbis est, quod Archylis compotricem potissimum adduci iubere fingitur. 2. AUDIVI A. I. frequenter hoc modo Terentius compendium facit, ut egrediens loquatur persona de eo, quod est gestura, et simul doceat, quid ab altera gestum sit." [43]
Donatus értelmezése szerint tehát az inventio poetica valami facetiát ad az oikonomiához. A fenti részletben szereplő három számunkra fontos irodalomelméleti kifejezés (facetia, oikonomia, inventio poetica) áttekintésével talán megkísérelhetjük az inventio poetica lényegének meghatározását.
A facetia a szellemesség legfinomabb, művelt és választékos formája. [44] A terentiusi szöveg, amelyre az idézett kommentár vonatkozik, a következőképp hangzik:
MYSIS:"Audivi, Archylis, iam dudum: Lesbiam adduci iubes.
Sane pol illa temulentast mulier et temeraria
Nec satis digna, quoi committas primo partu mulierem:
Tamen eam adducam? inportunitatem spectate aniculae:
Quia compotrix eius est. di, date facultatem obsecro
Huic pariundi atque illi in aliis potius peccandi locum.
Sed quid nam Pamphilum exanimatum video? vereor quid siet.
Opperiar, ut sciam numquid nam haec turba tristitiae adferat." [45]
Donatus azt mondja: "az író szellemessége ezekben a szavakban az, hogy Archylis úgy van megrajzolva, hogy legjobb ivócimboráját hívatja elö. Azaz a szellemesség a némaszereplő [46] megrajzolásával kapcsolatos. Archylis képe tisztán áll előttünk e rövid jellemzés alapján, bár ő maga a darab során egyszer sem lép színre.
Ebben a rövid részletben azonban a szellemesség más formái is megtalálhatók. Maga Donatus említi az előző paragrafusban, hogy:
"semper nomina comicorum servorum aut a nationibus sunt indita, ut Mysis Syrus, aut ex accedentibus, ut Lesbia velut ebriosa a Lesbo insula, quae ferax est suavissimi candidissimique vini, aut a moribus et vernilitate, ut Pseudolus, aut ex negotio, ut Chrysalus, aut ex qualitate corporis, ut Thylacus, aut ex specie formae, ut Pinacium." [47]
Terentius Andriájában a bába neve Lesbia, akit Archylis azért hívat, mert ő a legjobb ivócimborája. Ezért egyfajta névvel való gúnyolódásként is értelmezhetnénk Mysis zsörtölődését. Donatus azonban nem a beszélő név szellemességét, hanem a frappáns jellemzést értékeli Terentius művében. Ennek a jellemzésnek csak része a ridiculum a nominibus alkalmazása, a facetián nem szójátékot kell értenünk. A klasszikus szerzők Vergiliussal kapcsolatban emlegetik ezt a fogalmat, ami azt jelenti, hogy a facetiának mindenképpen finom és elegáns szellemességnek kell lennie. Terentius szellemessége, mint Donatus mondja, itt az oikonomiaban nyilvánul meg.
Az oikonomia irodalmi értelemben elrendezést, szerkesztést jelent. [48] Retorikailag ez a dispositióhoz tartozó mozzanat. Heinrich Lausberg kézikönyve két helyen említi; először az inventio című fejezetben, majd a dispositióban az ordo artificialis tárgyalásánál. [49] Mindkét helyen Sulpitius Victorra hivatkozik, aki szerint az a tudatos szerkesztést, az ordo artificialist jelenti, amelyet az ordo naturalis, a természetes sorrend felforgatásával hozunk létre, ha az ügy úgy kívánja. [50]
Terentius idézett helyén a természetes sorrend azt kívánta volna, hogy előbb lássuk magát Archylist, és csak aztán halljuk Mysis válaszát. A Donatus által is említett compendium (megtakarítás, haszon) megszerzése indíthatta Terentiust erre az összefoglaló tömörítésre, hogy Mysis szavaiból számtalan fontos dologról értesüljünk.
Az Andria idézett helyén Mysis első szavai még Archylishez szólnak, akinek ha a színpadon nem is, de a történet szerint felépített fiktív világban a házfalak mögött jelen kell lennie. Példánkban a szerző a színpadon meg sem jelenő személyt ábrázol azzal, hogy róla vagy hozzá beszélnek, ez azonban nem felesleges kitérő, hanem a mű struktúrájába jól illeszkedő, a néző/olvasó számára új információt hordozó lehetséges bővítmény, mely a részletesebb jellemzést, a környezet finomabb megrajzolását eredményezi. Ez a meghatározás olyan retorikai eszközként értelmezi az inventio poeticát, amelynek célja elsősorban a delectatio, egyszersmind azonban docet is; a terentiusi szöveghelyen az gyönyörködtet, hogy megmosolyoghatjuk Archylis kisstílű választási szempontjait, a rövid jellemzéssel pedig tudásban is gyarapodunk az androsi lány háztartását illetően, sőt mindez meg is indíthat (movet) bennünket: kikacaghatjuk Archylist, vagy sajnálhatjuk Glyceriumot, a kismamát. Semmiképpen sem nélkülözendő eleme tehát a műnek, hiszen teljesíti az irodalmi művek három feladatát, sőt éppen ez a leírás segíti a fiktív világ alaposabb megfestését, életszerűbbé tételét. Hiszen Mysis szavai nemcsak Archylishez és Archylisről szólnak. Rengeteg fontos információval leszünk gazdagabbak: monológjában jól jellemzi a bábát, a részeges Lesbiát, majd találkozik a gyermek apjával, Pamphilussal. Mysis színrelépése és összefutása Pamphilussal lehetővé teszi azt, hogy az ifjú is elmondhassa, hogy eközben mi történt a forumon. A fenti "lehetséges bővítmény" kifejezést ezért a szerzői invenció, és nem a műegész szempontjából véve használtuk. A mű szempontjából az inventio poetica nem bővítési, hanem szerkesztési mozzanat.
Egy vers szépségét nem egy-egy részlet (fictio, eloquentia, metrica, etc.) szépsége adja, hanem ahogy ezt a korban is jól tudták, [51] a részek összhangja, harmóniája. Ezt hozza létre a gazdaságos szerkesztés, az oikonomia.
Azt jelentené ez, hogy az inventio poeticát a dispositio officiuma alá tartozó dolognak kell tartanunk, és a szellemességen alapuló szerkesztést kell rajta értenünk? Vajon van-e jogunk egyetlen szövegrész alapján hátat fordítanunk az eddigi elgondolásoknak, és egy teljesen új definíciót bevezetnünk? Ennek eldöntéséhez fel kell idéznünk, hogy az elméleti munkákban hogyan szerepel a kifejezés.
Donatus szerint tehát a dráma idézett részei a költői leleményhez tartoznak, hogy egy kis szellemességet vigyenek a szerkesztésbe. Itt is felvetődik a kérdés, hogy vajon Donatus terminus technicus-ként használja-e az inventio poeticát, vagy ez nála csak egyszerű alkalmi szókapcsolat. Ha Bartók István áttekintését figyelmes szemmel olvassuk, akkor egyre inkább meggyőződésünkké válhat, hogy az inventio poetica az elméletíróknál is inkább tekinthető magától adódó jelzős kifejezésnek, mintsem pontosan definiált elméleti fogalomnak.
A már említett Boccaccio-helyen szereplő "habet enim suas inventiones rhetorica" kifejezésből konstruálható egy, a retorikai inventiókkal szembeállítható inventiones poeticae kifejezés, ám csak így, többes számban.
Alessandro Lionardi 1554-es traktátusának címe: Dialoghi dell' invenzione poetica. [52] A mű a szónok, a költő és a történetíró közül a másodikat tartja a legnagyobbnak. [53] Mindhárom használja az inventiót, a dispositiót és az elocutiót, de ezek közül az inventio a legfontosabb. Itt van szükség a legkülönlegesebb tehetségre, mert az inventio nem egyszerűen az érvek megtalálása, hanem a költő ismereteinek összességét, a természet valósághű utánzását és a kitalálást is magában foglalja. [54]
Julius Caesar Scaliger azt mondja poétikájában, hogy amint az énekesre a hang, úgy a költőre az inventio a jellemző. [55] A költő kitalál, költ. Vajon nem tautológia, azontmondás-e az inventio poetica: költői költés, költői költemény? [56] Scaliger mondata azonban folytatódik, mégpedig a következőképpen:
"...erit... Poetae autem, inventio materiae, formae, ornatus dictionis. Inventionem dico rei: formam, modum repraesentandi: ornatum, versus ipsos cum suis figuris. Inventio autem multiplex, de qua suo loco." [57]
A költő, mint a neve is mutatja: költ. [58] Ez a költés az inventio révén történik, ami egyaránt jelenti az anyag, a forma, és a megfelelő szavak kitalálását.
A Vita poetica című tankönyv szerint a költészet formája a fictio. [59] Ez a munka így határozza meg (magának az inventiónak a tárgyalása előtt!) a fictio poetica mibenlétét:
"Fictio poetica est rerum verisimilium ad apparentiam excogitatio, sub falsitate includens veritatem." [60]
A költői fikció a fentiek alapján tehát csak eszköze, nem pedig lényege az irodalmi alkotásnak. Ha a költészetet fikcióként vagy eloquentiaként definiáljuk, akkor nem is túl szerencsés, ha az inventio poetica lényegét is ugyanebben próbáljuk keresni, hiszen így minden költői munkát inventio poeticának kellene neveznünk. Árulkodó ez az azonosítás abból a szempontból, hogy a kutatók valami oknál fogva az inventio poeticát az irodalmi alkotás lényegével érezték azonosítandónak.
Mindenképpen észre kell azonban vennünk, hogy az általunk ismert elméleti szövegek az inventiót összetett (multiplex) jelenségként értelmezik. A költőnek (mint inventornak) a matériát, a formát és az ornátust egyaránt ki kell találnia. Ha terminus technicusként próbáljuk olvasni a kifejezést, azt csakis ebben az értelemben tehetjük meg, amely nem könnyen azonosítható a Balassinál megjelenő inventio poetica-fogalommal. Balassinál és követőinél úgy tűnik, valamilyen fajta éneket jelentett az inventio poetica, míg a teoretikusoknál módszert, eljárást, a költői feltalálás tudományát. E kettőt nem szabad automatikusan egynek olvasnunk, és egyszerűen azonosítanunk a fikcióval, az eloquentiával vagy a szellemes szerkesztéssel. Donatus sem azt mondja, hogy az inventio poetica a szellemes szerkesztéssel azonos; szövegéből mindössze annyit tudhatunk meg, hogy a költői lelemény megnyilvánulhat a szellemes szerkesztésben is.
Az inventio poetica egyrészt költői eljárást jelent, másrészt az elméleti fogalom metonimikus átvételével magát a költői leleménnyel megalkotott költeményt. Ezzel nem mondok újat, régóta tudjuk ezt. Balassi határozott biztonsággal használja a kifejezést. Nem kell magyaráznia, hogy mit jelent. [61] Minden valószínűség szerint ő is az irodalmi alkotás leglényegesebb elemét értette rajta, mint aztán mindenki más. De vajon mi lehetett ez az elem? Véleményünk szerint a szellemesség, az ötlet, az idea. [62] Hogy pontosan mit értünk ezen, azt Balassi versei alapján, magukból az énekekből vett érvekkel próbáljuk megmagyarázni.
1913-as tanulmányában Eckhardt a következőket írja Angerianus és Marullus részleges hatásának tárgyalása alatt:
"Az angerianusi és marullusi epigrammákat Balassi szavával versszerző találmányoknak (inventio poetica) lehetne nevezni. Ezek a költemények, melyeket így maga Balassi külön névvel jelöl, csakugyan messze estek az igazi lírától. Angerianusék epigrammáikkal valamelyes eredetiséget igyekeztek a humanista konvencionalizmus szárazságába belevinni. Kísérletet tettek arra nézve, hogy a szokásos bókokat, könyörgést, jajveszékelést ötletes formában adják. Ebbeli törekvésük azonban üres szellemeskedő játékban merül ki. Céljuk tehát még mindig a hódítás a régi eszközökkel, de a szellemeskedéssel új elem járult a régi alaphoz. Formájukra nézve tényleges epigrammák: a hosszú kifejtést mindig csattanó követi. Nem hihető, hogy Marullusék ötletei mind eredetiek, de olyan rendszerességgel és következetességgel senki sem írt versszerző találmányokat, mint ők." [63]
Ezt követően elbeszélésekre, párhuzamokra, és dialógusokra osztva tárgyalja az inventio poeticákat. [64] Az elbeszélésekhez sorolja a csókokat (X., XVII.) és a Cupido-történeteket (XLII. XLVIII.). A párhuzamok között a XLI., L., LIII. és a XLIII. éneket említi, a párhuzamhoz hasonló szerkezetű felsorolások között a XLVII., LVII. és a LXXI. [65] első strófáját.
Eckhardt a fenti idézetben arról beszél, hogy a humanista költészet száraz konvencionalizmus; ez azt jelenti, hogy a valósághoz nincs sok köze, azaz: fikciós; Angerianusék eredetiséget igyekeztek vinni ebbe a szárazságba; ez az eredetiség a hagyományos témák ötletes formában való előadását jelenti, de mégis csak üres szellemeskedés, amely távol esik az "igazi lírától"; ezek a versek formailag epigrammák, megkülönböztető nevük: inventio poetica.
Elnézést kérek, hogy ilyen részletesen magyarázom Eckhardt Sándor szavait, de észre kell vennünk, hogy az ő törekvései itt a következők:
- sablonköltészetként definiálni a humanista költészetet,
- bizonyítva ezáltal az azt feldolgozó Balassi nagyszerűségét,
- megcáfolni Szilády ama nézetét, mely szerint az inventio poetica a költő egyéni leleményét jelenti.
Nem az inventio poeticát akarja tehát definiálni, hanem a szellemeskedő inventio poeticák közé "igazi lírát" is vegyítő Balassi eredetiségét kívánja hangsúlyozni.
Eckhardt itt a neolatin szerzők műveit is inventio poeticának nevezte, nagyon helyesen figyelve fel arra (mégpedig a donatusi meghatározás ismerete nélkül!), hogy az egésznek a szellemesség az alapja. Más irányú törekvései miatt azonban ő maga sem látja meg igazán a sorai között rejtőző definíciót, és később, a kritikai kiadás jegyzetapparátusában a "humanista vagy egyéb lelemény" (= szellemesség) kifejezéssel a "nem tisztán élményszerűt" (= fikciót) állítja szembe. Holott ezek elsőfokon nem ellentétesek egymással, hiszen a valóság is produkálhat szellemes eseteket, és a fikció is lehet szellemtelen. Talán ez az eckhardti pontatlanság is az oka lehet annak, hogy a kutatók figyelme a későbbiekben nagyon erősen a fikció felé irányult, és a szellemességről, mint az igazi versszerző találmányról már szinte teljesen megfeledkezni látszottak. Ám semmiképpen nem lehet a marullusi, angerianusi és Balassi-féle inventio poeticák megkülönböztető jegye a fikciósság akkor, ha ez már az inventio poeticák megjelenése előtti "humanista sablonköltészetnek" is jellemzője volt.
De igaza van-e Eckhardtnak, amikor Balassi versszerző találmányait ötletes formában, azaz szellemes szerkesztéssel előadott verseknek tartja? Kimutatható-e ilyesfajta facetia az inventio poeticának nevezett énekekben?
Láttuk már, hogy mit mond a Balassa-kódex. Nézzük, hogyan interpretálja ezt a bejegyzést a szakirodalom! Az alábbiakban táblázatba foglalva közlöm, hogy a különböző szakírók Balassi Julia-ciklusának mely darabjait tartják versszerző találmánynak. (A táblázat emellett jelöli azt is, hogy a Balassa-kódex mely énekek előtt használja a kifejezést, illetve hogy a donatusi és az eckhardti meghatározás tanulságai alapján mely darabok minősíthetők versszerző találmányoknak.)
Balassi Bálint inventio poeticái a különböző felosztások szerint [66]
| Sorszám és incipit | Balassa-kódex 1650k. [67] | Eckhardt Sándor 1951 | Horváth Iván 1982 | Pirnát Antal 1983 | Kőszeghy Péter és Szabó Géza 1986 [68] | A donatusi meghatározás alapján |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 34. Méznél édesb szép szók | ||||||
| 35. Régi szerelmem nagy tüze | ||||||
| 36. Egy nagy követséggel | ||||||
| 37. Ez világgal bíró | ||||||
| 38. Egy kegyes képében | * | |||||
| 39. Ez világ sem kell már nékem | ||||||
| 40. Engemet régolta | * | * | ||||
| 41. Széllyel hogy vadásza | * | * | * | * | * | |
| 42. Fáradsága után | * | * | * | * | * | * |
| 43. Te, szép fülemile | * | * | * | * | * | * |
| 44. Mindennap jó reggel | * | * | * | * | * | * |
| 45. Kérde egy barátom | * | * | * | * | * | |
| 46. Bezzeg nagy bolondság | * | * | * | * | * | |
| 47. Idővel paloták | * | * | * | * | * | * |
| 48. Szerelem s Julia | * | * | * | * | * | |
| 49. Ha ki akar látni | * | * | * | * | * | |
| 50. Julia két szemem | * | * | * | * | * | |
| 51. Áldott Julia | * | * | * | * | * | |
| 52. Édest keserűvel | * | * | * | * | * | |
| 53. Hét fő csillag vagyon | * | * | * | * | * | |
| 54. Óh, magas kősziklák | * | * | * | * | * | |
| 55. Mi dolog, Úr Isten | [69] | * | * | * | ||
| 56. Kegyes, vidám szemű | ||||||
| 57. Én édes szerelmem | ||||||
| 58. Óh, nagy kerek kék ég |
A Julia-cikluson kívül eső művek esetében nem sokan nyilatkoztak arról, hogy minősíthetők-e ezek inventio poeticáknak. Eckhardt véleménye szerint "az első időszak költeményei között...versszerző találmány csak öt van (X., XV., XVI., XVII., és XX.)." [70] Az inventio poeticák felosztásánál pedig említi még a Vitézek karjokkal incipitű éneket is. Horváth Iván táblázata, melyben bináris megkülönböztető jegyekkel jellemzi az egyes inventio-csoportokat, a genus epigrammaticumba sorolt inventio poeticák között említi a 15., 17., 57., 62. [71] és a 63. [72] sorszámú énekeket is. [73]
Vizsgáljuk meg, hogy az inventio poetica donatusi-eckhardti definíciója alapján mely énekek minősülnek versszerző találmánynak. A meghatározásnál a következő jegyeket fogjuk keresni:
- humanista szellemiségű
- udvarló vers
- ötletes szerkesztéssel.
Keresésünkben nem tekintjük külön szempontnak a fiktív mitológiai apparátus alkalmazását, ez véleményünk szerint része lehet a humanista szellemiségnek. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a humanista költészetrendszerben minden szerelmi történet hátterében ott áll Venus és Cupido. Némán, és sokszor csak hatásaikban észrevehetően. Létezésük fiktív világában láthatatlanul befolyásolják életünket. A költői invenció azonban láthatóvá teheti őket, a mű világának állandó háttérszereplőit. Balassi negyvenkettedik énekében már nem is némaszereplő Cupido, hiszen az ő aktív részvétele és közreműködése nélkül nem lehetne az ének inventio poetica. A facetia, vagy ha úgy tetszik szellemes ötlet, amely a negyvenkettedik ének cselekményének alapja, az, hogy Cupidót annyira megtéveszti Julia szépsége, hogy Juliát Venusnak "alítja". Ez a facetia az inventio poetica nélkül csak egyszerű bók lenne (Julia olyan szép mint Venus), egy ügyes szerkesztési fogással a vers alapja lesz; egyetlen hízelgő hasonlat köré egy egész történet teremtődik.
A fenti definíció alapján Balassi Bálint inventio poeticái tehát a következők:
A "gyermeksígétül fogva házasságáig szerzett" énekek közül:
- Harmadik (Eredj, édes gyűrőm...) itt a hölgy szépségét a gyűrűhöz intézett szavak mesélik el. A szerkesztést vö. a Tizenötödikével.
- Tizedik (Valaki azt hiszi...) humanista toposzokat sorol fel a szerelem hiábavalóságáról; a vers csattanója, hogy mindezek ellenére is megmarad szerelmében. Vö. Ötvenkettedik.
- Tizenötödik (Hallám egy ifjúnak...) a hölgy és a méhek hasonlóságát a méhekhez szóló ifjú szájába adva mondja el. Vö. Harmadik.
- Tizenhetedik (Csókolván ez minap...) jellegzetes humanista szellemesség: "annak adja okát, hogy él, noha a lélek a szerelmeséhez elszökött tőle".
Eckhardt szerint inventio poetica még a 16. és a 20. Mindkettőben álmát meséli el. Az egyikben hűséget kér tőle az álomban megjelenő hölgy, a másikban meg akarja ölni. Régebben úgy gondoltam, hogy az álom elmesélése még nem szellemes szerkesztés, és bár mindkettő szerelmi témájú egyik sem bókvers. A humaista irodalomban azóta kissé jártasabb lévén, ma már igazat kell adnom Eckhardt Sándornak, ez a két ének is inventio poetica. [74] Ellenben nem inventio poetica, de még csak nem is bókvers a 28., amely epigrammatikus ugyan, de szellemessége nem éppen finom; sem a 30., mely humanista, de nem epigrammatikus.
Balassi Julia-ciklusának inventio poeticái a facetia milyensége szerint a következők:
Egyetlen szellemes ötlet az apropója a 38., 40., 41., 42., 46., 47., 48., 50., 51., 52. és az 55. éneknek.
A Harmincnyolcadiké: "Hertelen hogy látám, előszer alítám őtet lenni angyalnak" A Negyvenediké "az salamandra példája". A Negyvenegyediké: "Két Diana vagyon talám ez világon? mely hasonló ez hozzá!". A Negyvenkettődiké: Cupido Juliát szépsége miatt Venusnak nézi. A Negyvenhatodikban Julia azt mondja, írja le az ő képét a költő, ha a szerelem képét akarja megírni. A Negyvenhetedikben felsorolja mi minden múlandó, szemben az ő szerelmének örök és maradandó voltával. A Negyvennyolcadikban arról ír, hogy "Juliának, s nem az szerelemnek adta meg magát." Az Ötvenedikben megintcsak "Juliát hasonlítja a Szerelemhez." Az Ötvenegyedikben elnyeri a nyilas Cupido fegyvereit a szemeivel nyilazó Julia. Az Ötvenkettődik ének Cupidóhoz intézett szemrehányása és Cupido válasza a Tizedikhez hasonlít annyiban, hogy a panaszos indítás után más végkifejletre számítanánk. Az Ötvenötödik szerkezetében az Ötvenkettődikhez hasonlít.
A szellemesség több szemponton keresztül jut érvényre a 43., 44., 45., 49., 53. és az 54. énekben.
A Negyvenharmadikban több összehasonlítást tesz önmaga és a fülemile között, hasonlóképpen, mint a Negyvennegyedikben, ahol "a darvaknak szól". A Negyvenötödikben szellemes válaszokat ad barátja kérdéseire, ehhez hasonló a másik dialógus, az Ötvennegyedik ének. A Negyvenkilencedikben "sokféle dolgokhoz hasonlítja magát és a szerelmet." Az Ötvenharmadikban pedig "az hét planétákhoz hasonlítja Juliát."
A Julia-ciklus többi verse nem inventio poetica. A csak kezdősorában ránkmaradt Harminchatodik valószínűleg a Harminchetedikhez hasonló ének lehetett, de ezt nem tudhatjuk biztosan.
A Julia-ciklust követő énekek közül inventio poetica az 57. és a 62. [75] Ezek a 47.-hez hasonló felsorolások. A 63., a Nyolc ifiú legén... incipitű ének echós vers, mint az Ötvennegyedik, de az Óh, magas kősziklák... udvarló vers, a Nyolc ifiú legén... pedig csak beszámoló egy költői versenyről. [76]
Mindezek alapján úgy tűnik, hogy sikerült előállítanunk egy használható definíciót Balassi Bálint inventio poeticáinak értelmezéséhez. Nem tagadjuk a nyelvi megformálás és a fiktivitás fontosságát; ezek mint az elméleti hagyomány mutatja, valóban lényeges elemei minden inventio poeticának. Véleményünk szerint azonban Balassinál a kifejezés speciálisan bókverset jelent. Ő maga ugyan csak tizennégy bókoló versét nevezi versszerző találmánynak, ami nem jelenti azt, hogy csak ez a tizennégy ének minősül annak. Az Ötvenötödik ének argumentuma a megelőző tizennégy ének összetartozását, funkcionális azonosságát hivatott jelezni a Julia-ciklus ezt keretező énekein belül.
A fentiekben áttekintettük az inventio poetica kifejezés különféle értelmezéseit. Elkülönítettük egymástól az elméletírók teoretikus, Balassinak és követőinek praktikus inventio poetica felfogásait. Megállapítottuk, hogy Balassinál az inventio poetica kifejezés szellemes, ötletes szerkesztésen alapuló humanista szellemiségű udvarló verset, bókverset jelent. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy Balassi követői már valószínűleg nem ezt, hanem a teoretikus hagyományokhoz visszakanyarodva, fiktív mitológiai apparátussal operáló verset, illetve költői eljárást értettek a poetica inventión. A teljes visszatérést a teoretikus értelmezéshez a Balassi-filológia szakírói szolgáltatták, akik többnyire inkább versszerző eljárást, mintsem műfajt vagy verstípust értettek a kifejezésen.
Publius Terentius Afer, Az androszi lány, Római vígjátékok, Bp. 1961. 323. (Kárpáty Csilla fordítása.)"Lesbiát kell elhivatnom, hallottam már, Archylis!
Biz borissza bábaasszony ez, Polluxra, és szeles!
Asszonykát, ki most szül először, rábíznod nem érdemes.
Őt hivassam mégis? Nézd, a vén boszorka mily konok!
Mert borissza cimborája. Istenek, esdek, adjatok
gyors szülést urnőmnek; amaz meg inkább másutt vétse el!
De Pamphilus ez, kit holtra válva látok? Aggódom: mi van?
Bevárom, hogy megtudjam tőle: mi vészt jelent e futkosás."