PALIMPSZESZT
5-6. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

KERESZTÚRSZKI Ida
Az örök áfium -- Csáth Géza: Ópium
(Nyugat)

OPIUM
(EGY IDEGORVOS LEVELES LÁDÁJÁBÓL.)

A fölébredés - igaz - elviselhetetlen szenvedéseket okoz. És a szenvedések soká tartanak. A világosság reggel harsogó akkordokban dübörög végig az utcákon. És az ablakok tejüvegje meg a szines függönyök nem védenek ellene, mert bántó recsegő ritmusos lármájával áthatol mindenen és követelően hi. Menni kell. Rossz arcú és alacsony emberi lények közé, akik azt hiszik, hogy e nemtelen és kegyetlen muzsika az Élet törvénye s amit ők élnek az maga az élés.

Ők elevenen kiugranak az ágyukból amelyben álomtalan ostoba alvással aludtak. Frissen megmozsdanak és dicsérik a hideg vizet, amely pedig fájdalmakat okoz. Izmaikkal és eszükkel munkához látnak, amelynek fáradtsága csak szégyent kelt a szivben. Abban a szivben, amelynek nem kellenek többé a nyomoruságos apró kellemességek, csak egy: a komoly, szomorú gyönyör! A verekedésből győztesen kerülni ki, véres fáradtság után megpihenni: mindez nem gyönyörüség csak a fájdalom megszünése. Akik a fájdalmakat érzéketlen türelemmel viselik azoknak ez elég és sok is. Ők gonoszak, de haragudni nem szabad rájok. Jóllehet miattuk van úgy hogy az életet nem lehet berendezni tisztán az ős, szent gyönyör számára, ami pedig az élés egyetlen célja.

Igaz, hogy kell fizetni érte; a világosság amely reggelenként könyörtelen ismétlődéssel megérkezik behajtja a dijat. A sziv ernyedten dobog a szempilla alig birja a fénysugarak sulyát és a bőr irtózik a széltől. Az izmok kelletlenül és tétovázva végzik a munkájukat. A kiáltásokra összerázkódik a test és a nyakszirttáján tompa fájdalmak bujdosnak a koponyában. És e miatt nem lehet nevetni az ostobák apró dolgai fölött, amelyek annyi kiabálással gonddal és fáradással járnak. Hiszen a gondoktól az erős hangoktól és az egyhangú unalmas parancsoló ritmusoktól a világosság miatt nem lehet menekülni. És beszélni csak szavakkal lehet, amelyek ugyszólván semmiféle kapcsolatban nincsenek az agy fogalmaival. Több hasonló dolog is jelentkezik a nap sorvasztó világosságánál. Az arcunk a tükörben merev idomtalan színfoltokban jelenik meg, amelyeknek nyilvánvalóan semmi köze hozzánk. Vonatok érkeznek a pályaházakban, az utcákon emberek, kocsik, lovak sietnek, mindez csodálatos, szenvedést okozó, de egyszersmint érthetetlen és furcsa, úgy hogy azt a meggyőződést kelti föl, hogy a dolgoknak ebben a formában nincs semmi oka és célja. El kell tehát menekülni, valahová ahol azok egyszerüekké és könnyen megfejthetőkké válnak.

A gyönyör eltünteti a körvonalakat és az értelmetlenségeket. Kihelyez bennünket a tér béklyóiból és az idő zakatoló másodperc óráját megállitja, langyos hullámokon emel bennünket a lét magasságaiba. Pillanatokig időzni itt és remegni, hogy percek mulva végkép visszaesünk oda, ahonnan elindultunk - valóban nyomoruság. Pedig legtöbben megelégszenek ezzel a néhány alamizsna-pillanattal. Mit tehetnek. Nincs bátorságuk és erejük, hogy magukra vegyék a nagyszerű, az örökkévalóságba-lenditő hosszú gyönyör kockázatát. Pedig ez a kockázat olcsó, nevetségesen kicsiny. Mert igaz: a gyilkos nappal, kaján dörömbölő világosság tiz órái nehezen múlnak, de az este és éjszaka tizennégy órájában, a csodálatos, titokzatos és idő nélkül való öröklét egy darabját kapjuk.

Ekkor ismerjük meg az élet mély értelmét és világosak lesznek előttünk a homályok és sötétségek. A hangok, mint finom és üde lányajkak csókolják végig a testünket. A szinek és vonalak új ősi tiszta természetükben rezegnek az agyunkban és a gerincünkben. És most, hogy nem hasonlitanak többé azokhoz a szinekhez és vonalakhoz, amelyeket a szemeink láttak: megmutatják nekünk a formákban rejlő nagy titkokat. Az a hibás és kezdetleges ismeret, amelyet a látásunkkal, hallásunkkal, a szaglásunkkal, izlésünkkel és tapintásunkkal szereztünk a létről, most kiegészitődik, kijavitódik. Mert alkalom nyilik megismerni a maga teljességében az életnek ama igazságát, amelyet valamennyien magunkban hordunk s amely érzéki itéletek nélküli tökéletes igazság. Szavakban, fogalmakban és itéletekben, épen annyira kifejezhetlen ez az igazság, mint amennyire megismerhetlen az érzékek utján. Egy kockáról, amelyet csak láttam, de meg nem mértem, nincs jogom mondani, hogy a sulyát ismerem. Épen igy annak, aki csak látott, hallott, szagolt, izlelt és tapintott - nincs joga mondani, hogy élt. A megismerést, az isten boldogságát csak a gyönyör adja számunkra. De lehet-e beszélni arról, hogy az isten boldogsága csak egy pillanat? Igen: ő ennyit adott alamizsnaképen az ostobáknak és gyáváknak. De akik többet érdemelnek - mert többet akarnak - azoknak megadatik, hogy megrabolják az öröklétet vitéz és nemes kockázattal.

Le kell mondaniok, hogy jól lássanak és jól halljanak. Az érzékeket megrontja a gyönyör rettentő érkezése és eltávozása; mert ebben a másik igazi életünkben merőben feleslegessé váltak. A szemek gyakorta könyeznek, a fül zug. A tárgyak, az emberek, a betűk elmosódnak. A szavak, a hangok kaotikus zavarban bolyonganak a hallószerv géprészecskéiben. Állitsátok meg a nyomorult szegényes kis gépeket!

Csendes szobában, ahol puha szőnyegekben meghal minden zaj és szines üveg szórja szerte a kicsiny mécs pisla lángját, feküdjetek hanyatt. Hunyjátok le a szemeiteket. És az apró opiumpipa elvezet oda, ahol azért élünk, hogy éljünk és semmi másért. Hiszen ez az egyetlen célja a létnek. Hiszen a szükmarkú isten is csak ezért ajándékozott minden nyomorult féregnek egy pillanatot ebből az életből, hogy éljen, folytassa az életét, hogy új életet okozzon. Az új féregnek pedig ismét kijut egy pillanat.

A lét essenciája ilyenformán olyan drága portéka, amelyből egész nemzedékek évszázadok alatt kapnak - egy órát. Aki ebbe belenyugszik, az belenyugodott abba, hogy meghaljon mielőtt megszületett. Aki azonban valójában emberré tudott lenni és számot vetett magával - mint méltóságához illik, - az raboljon magának mindennap tizennégy órát. Ez a tizennégy óra egyenlő négyszáz generációnak nyolcezeréves életével. De számitsunk csak ötezret. Egy nap alatt tehát ötezer esztendőt élek. Egy esztendő alatt ez körülbelül két millió évet jelent. Föltéve, hogy az opiumszivást mint kifejlett erős férfi kezded és nagy gondot forditasz testi épséged fönntartására, - amelyet legjobb ügyes orvosra bizni - tiz esztendeig elélhetsz. És akkor húsz millió éves korodban nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges párnájára.

Aki ezen az áron nem mer és nem akar az öröklétből húsz millió évet - az éljen száz esztendeig és sokasodjék meg az ő utódaiban.


CSÁTH GÉZA

Sajtó alá rendezte: Vadai István




[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]