PALIMPSZESZT
5-6. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

KERESZTÚRSZKI Ida
Az örök áfium -- Csáth Géza: Ópium
(Bácsmegyei Napló)


OPIUM
(Egy idegorvos leveles ládájából.)

Irta: Csáth Géza.


A földrengés - igaz elviselhetetlen szenvedéseket okoz. És a szenvedések soká tartanak. A világosság reggel harsogó akordban dübörög végig az utcákon. És az ablakok tejüvegje meg a szines függönyök nem védenek ellene, mert bántó recsegő ritmusos lármájával áthatol mindenen és követelően hi. Menni kell. Rossz arcu és alacsony emberi lények közé, akik azt hiszik, hogy e nemtelen és kegyetlen muzsika az Élet törvénye s amit ők élnek az maga az élés.

Ők elevenen kiugranak az ágyukból amelyben álomtalan ostoba alvással aludtak. Frissen megmozsdanak és dicsérik a hideg vizet, amely pedig fájdalmakat okoz. Izmaikkal és eszükkel munkához látnak, amelynek fáradsága csak szégyent kelt a szivben. Abban a szivben, amelynek nem kellene többé a nyomoruságos apró kellemességek, csak egy: a komoly, szomoru gyönyör! A verekedésből győztesen kerülni ki, véres fáradság után megpihenni: mindez nem gyönyörüség csak a fájdalom megszünése. Akik a fájdalmakat érzéketlen türelemmel viselik azoknak ez elég és sok is. Ők gonoszak, de haragudni nem szabad rájok. Jóllehet miattuk van ugy hogy az életet nem lehet berendezni tisztán az ős, szent gyönyör számára, ami pedig az élés egyelen célja.

Igaz, hogy kell fizetni érte: a világosság amely könyörtelen ismétlődéssel megérkezik behajtja a dijat. A sziv ernyedten dobog, a szempilla alig birja a fénysugarak sulyát és a bőr irtózik a széltől. Az izmok kellemetlenül és tétovázva végzik a munkájukat. A kiáltásokra össze rázkódik a test és a nyakszirttáján tompa fájdalmak bujdosnak a koponyában. És emiatt nem lehet nevetni az ostobák apró dolgai fölött, amely annyi kiabálással gondal és fáradással járnak. Hiszen a gondoktól az erős hangoktól és az egyhangu parancsoló ritmustól a világosság miatt nem lehet menekülni. És beszélni csak szavakkal lehet, amelyek ugyszólván semmiféle kapcsolatban nincsenek az agy fogalmaival. Több hasonló dolog is jelentkezik a nap sorvasztó világosságánál. Az arcunk a tükörben merev idomtalan szinfoltokban jelenik meg, amelyeknek nyilvánvalóan semmi köze hozzánk. Vonatok érkeznek a pályaházakban, az utcákon emberek, kocsik, lovak sietnek, mindez csodálatos, szenvedést okozó, de egyszersmint érthetetlen és furcsa, ugy hogy azt a meggyőződést kelti föl, hogy a dolgoknak ebben a formában nincs semmi oka és célja. El kell tehát menekülni, valahová, ahol azok egyszerüekké és könnyen felejthetőkké válnak.

A gyönyör eltünteti a körvonalakat és az értelmetlenségeket. Kihelyez bennünket a tér béklyóiból és az idő zakatoló másodperc óráját megállitja, langyos hullámokon emel bennünket a lét magasságaiba. Pillanatokig időzni és remegni, hogy percek mulva végkép visszaesünk oda, ahonnan elindultunk - valóban nyomoruság. Pedig legtöbben megelégszenek ezzel a néhány alamizsna-pillanattal. Mit tehetnek. Nincs bátorságuk és erejük, hogy magukra vegyék a nagyszerü, az örökkévalóságba-lengitő hosszu gyönyör kockázatát. Pedig ez a kockázat olcsó, nevetségesen kicsiny. Mert igaz: a gyilkos nappal, kaján dörömbölő világosság tiz órái nehezen mulnak, de az este és éjszaka tizennégy órájában, a csodálatos, titokzatos és idő nélkül való öröklét egy darabját kapjuk.

Ekkor ismerjük meg az élet mély értelmét és világosak lesznek előttünk a homályok és sötétségek. A hangok, mint finom és üde lányajkak csókolják végig a testünket. A szinek és vonalak uj ősi tiszta természetükben rezegnek az agyunkban és a gerincünkben. És most, hogy nem hasonlitanak többé azokhoz a szinekhez és vonalakkoz, amelyeket a szemeink láttak: megmutatják nekünk a formákban rejlő nagy titkokat. Az a hibás és kezdetleges ismerete, amelyet a látásunkkal, hallásunkkal, a szaglásunkkal, izlésünkkel és tapintásunkkal szereztünk a létről, most kiegészitődik, kijavitódik. Mert alkalom nyilik megismerni a maga teljességében az életnek ama igazságát, amelyet valamennyien magunkban hordunk s amely érzéki itéletekben éppen annyira kifejezetlen ez az igazság, mint amennyire megismerhetlen az érzékek utján. Egy kockáról, amelyet csak láttam, de meg nem mértem, nincs jogom mondani, hogy a sulyát ismerem. Épp igy annak, aki csak látott, hallott, szagolt, izelt és tapintott - nincs joga mondani, hogy élt. A megismerést, az isten boldogságát csak a gyönyör adja számunkra. De leket-e beszélni arról, hogy az isten boldogsága csak egy pillanat? Ige: ő ennyit adott alamizsnaképen az ostobáknak és gyáváknak. De akik többet érdemelnek - mert többet akarnak - azoknak megadatik, hogy megrabolják az öröklétet vitéz és nemes kockázattal.

Le kell mondaniok, hogy jól lássanak és jól halljanak. Az érzékeket megrontja a gyönyör rettentő érkezése és eltávozása; mert ebben a másik igazi életünkben merőben feleslegessé váltak. A szemek gyakorta könyeznek, a fül zug. A tárgyak, az emberek, a betük elmosódnak. A szavak, a hangok kaotikus zavarban bolyonganak a halószerv géprészecskéiben. Állitsátok meg a nyomorult szegényes kis gépeket!

Csendes szobában, ahol puha szőnyegekben meghal minden zaj és szines üveg szórja szerte a kicsiny mécs pisla lángját, feküdjetek hanyatt. Hunyjátok le a szemeiteket, És az apró opiumpipa elvezet oda, ahol azért élünk, hogy éljünk és semmi másért. Hiszen ez az egyetlen célja a létnek. Hiszen a szükmarku isten is csak ezért ajándékozott minden nyomorult féregnek egy pillanatot ebből az életből, hogy éljen, folytassa az életét, hogy uj életet okozzon. Az uj féregnek pedig ujból kijut egy pillanat.

A lét essenciája ilyenformán olyan drága portéka, amelyből egész nemzedékek évszázadokon kapnak - egy órát. Aki ebbe belenyugszik, az belenyugodott abba, hogz meghaljon mielőtt megszületett. Aki azonban valójában emberré tudott lenni és számot vetett magával - mint méltóságához illik, - az raboljon magának mindennap tizenégy órát. Ez a tizennégy óra egyenlő négyszáz generéciónak nyolcezeréves életével. De számitsunk csak ötezret. Egy nap alatt tehát ötezer esztendőt élek, egy esztendő alatt ez körülbelül két millió évet jelent. Föltéve, hogy az opium szivást mint kifejlett erős férfi kezded és nagy gondot forditasz testi épséged fönntartására, - amelyet legjobb ügyes orvosra bizni - tiz esztendeig elélhetsz. És akkor husz millió éves korodban nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges párnájára.

*

Aki ezen az áron nem mer és nem akar az öröklétből husz millió évet - az éljen százesztendeig és sokasodjék meg az ő utódaiban.

Sajtó alá rendezte: Vadai István




[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]