PALIMPSZESZT
1. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

CZOCH Gábor
A városi népesség és a város meghatározása körüli viták Magyarországon az 1840-es években [1]


A kassai polgárnok Kloczkó János, és a Választott község 1845 nyarán a következő előterjesztéssel fordult a városi tanácshoz: "az e Városban évenkint történni szokott népösszeírásból több évek ólta a lakosok száma allig szaporodni látszatik, minthogy azonban néhány esztendőktől, valamint az újonnan épített házak, úgy ahhoz képest a lakosok szaporodott száma világosan remélhető- a Választott község a Tekintetes bel Tanácsot egész illendőséggel megkérendőt véli, miszerint azon összveírásnak pontos megtételét annyival is inkább megrendeltetni méltóztassék, minthogy a képviselőség- lakosok nagyobb vagy kisebb számához minden bizonnyal alkalmaztandó lészen, nehogy e miatt ezen város a képviselőség arányra való nézve kisebb osztályú városok közé soroltassék" Ennek nyomán a tanács az összeírások végrehajtóit írásban figyelmezteti a pontos munka fontosságára.[2] A városi vezetés aggodalmát az előző, 1843/44-évi országgyűlésen, a városok helyzete körüli politikai csatározások magyarázzák. A viták középpontjában a vármegyei küldöttek által kidolgozott, a városok belső szerkezetét és politikai jogait megreformáló részletes törvényjavaslat állt. E tervezet leginkább vitatott újdonsága az volt, hogy a szabad királyi városok között népességük nagysága szerint kívánt különbséget tenni és ennek alapján javasolt komoly változtatásokat úgy a városok országgyűlési szavazatát, mint belső politikai szervezetét illetően.[3] A városi tanácsosok soha ezelőtt nem fordítottak különös figyelmet az összeírások népességre vonatkozó végösszegére. Pedig, a 18 század vége óta ránk maradt városi lélekösszeírások adatai nem egyszer mutatták a lakosság csökkenését. Mégsem találunk semmiféle megjegyzést a tanácsülési jegyzőkönyvekben még például 1790-ben sem, amikor az előző évhez képest 16%-al kevesebb lakost írtak össze, vagy 1822-ben, amikor 9%-os csökkenést jelzett az összeírás.[4] Így ez az első alkalom, amikor Kassa vezetőinek, politikai kényszer hatására, a várost demográfiai súlya szerint kell értékelniük. A jegyzőkönyv tanúsága szerint egyébként a várost népesebbnek hitték mint amit a számok tükröztek. A városok körüli reformkori országgyűlési vitákkal, különösen szavazatjoguknak a kérdésével számos tanulmány foglalkozott már, elsősorban esemény és politikatörténeti szempontból.[5] E vitáknak azonban van más érdekességük is. Az 1843/44 -évi országgyűlésen a statisztikai adatok felhasználása és a városok megkülönböztetése népességük száma alapján a városiasság demográfiai, ma már teljesen természetesnek tűnő kritériumának a megjelenését jelenti. Másfelől, a vitákban felmerülő különböző városkoncepciók lehetővé teszik a korabeli városi identitás elemeinek tanulmányozását.

A 19. század első felében megvitatott városi reformtervek közvetlen előzménye az 1790/91. évi országgyűlés által kiküldött "közjogi bizottság" (deputatio publico-politica) tervezete. A nádor vezetésével ülésező bizottság a következőképpen határozta meg a szabad királyi város fogalmát. Ezek szerint e városok olyan partikuláris polgári közösségek, amelyek privilégiumok által uralmat gyakorolnak területük felett, önálló hatósággal rendelkeznek, csak a király fennhatósága alatt állnak, kollektíve nemes személyt alkotnak, és az országgyűlésen követeik által képviseltetik magukat mint a törvényhozó hatalom részesei.[6] A szabad királyi városok, a "4 rend" körébe a királyi privilégium mellett az országgyűlés elismerése, a becikkelyezés útján lehetett felemelkedni. Míg a korábban adományozott és a rendek által elismert privilégiumot elképzelhetetlen volt visszavenni, a szabad királyi városi rang megszerzése a 19 század elején a nemesség ellenállásába ütközött. A 18. század folyamán ugyanis e városok királyi ellenőrzése megerősödött. A vármegyei nemesség nagy része számára így a szabad királyi városok számának növekedése meghatározó országgyűlési szerepük gyengülését, a királyi befolyás növekedését jelentette. 1790 és 1848 között nem cikkelyeznek be újabb szabad királyi várost, és még a már királyi privilégiumban részesített Pécs, Eszék, és Arad országgyűlési elismerését is halogatják.[7] Ezért, mivel a 18 század folyamán az ország gazdasági súlypontja fokozatosan a szélekről a középső részek felé tolódik, az északi-nyugati részeken korábban privilégizált városok elvesztik jelentőségüket, de privilégiumuk alapján változatlanul a teljesjogú városok köréhez tartoztak, megőrizve önálló országyűlési képviseletüket, addíg új, dinamikusan gyarapodó és valódi városi funkciókat betöltő települések nem emelkedhettek erre a rangra.[8] A 18 század végén a magyarországi szabad királyi városok több, mint a felének kevesebb, mint 5000 lakosa volt. Ugyanakkor, a 20 legnépesebb között 4 csak mezővárosi privilégiummal rendelkezett. A 19 század közepén, az 1851-es összeírás adatai szerint, már a 20 legnépesebb város fele nem tartozott a szabad királyi városok közé.[9] Ha a városok hierarchiáját funkcionális kritériumok szerint állítjuk fel (a piackörzet nagysága, a központi igazgatási és kulturális intézmények száma, stb.), hasonló ellentmondást tapasztalhatunk a 19.század első felében: az 1828-as összeírás adatai alapján a 20, központi szerepét tekintve legfontosabb település közül 9 nem volt teljes jogú város.[10] A szabad királyi városok idézett definíciója szerint, a privilégium alapján e városok ugyanolyan jogosítványokkal rendelkeznek. Ennek ellenére, az országgyűlési bizottság tervezete javasolja azok különböző osztályokba sorolását, átvéve a II. József féle beosztást. Az urakodó a városok adminisztrációját, így a városi tisztviselők fizetését kívánta szabályozni. A szabad királyi városok egy része ugyanis annyira elszgényedett, hogy nem tudta fizetni saját adminisztrációját, és ellátni a megkülönböztetett jogi helyzetéből következő feladatokat. Az osztályozás alapját ezért a városok gazdagsága képezte, amit a befizetett adómennyiség fejezett ki. 

Az osztályozás rávilágít arra, hogy nem feltétlenül a legnépesebb városok egyben a leggazdagabbak. Az első osztályúnak minősített kilenc város között találjuk Körmöcbányát 5185, Kassát 7590 és Sopront 12639 lakossal, míg a többi hat lakosságszáma meghaladta a húszezret. A második osztályba sorolódott viszont az ország akkori hatodik legnagyobb városa, Szabadka, 19.293 fős népességgel.[11] Az országos bizottság célja elsősorban a városok belső szervezetének megreformálása volt, ezért tervezetük nem tér ki részletesen az országgyűlési szavazati jog kérdésére. Rövid jogtörténeti bevezető után megállapítják minden város jogát az országgyűlési fejenkénti egy szavazathoz. A javaslat leszögezi ugyanakkor, hogy a később szabad királyi városi rangra emelkedő települések már nem küldhetnek önálló szavazattal követet, hanem egy közeli, szavazatjoggal már rendelkező városhoz kell kapcsolódniuk. 

Bár a szavazat kérdését csak futólag érintettte a bizottsági munkálat, annál inkább foglalkoztatta ez a nemesi vármegyéket, akik számos észrevételt fűznek a tervezethez, és javaslatokat tesznek a városok országgyűlési szavazatjogával kapcsolatban. Ezekben már számos olyan gondolatot találunk, amelyek az 1820-as évektől újrainduló vitákban tűnnek fel ismét. Van olyan javaslat, amely a 48 szabad királyi várost[12] 6 földrajzi körzetbe osztaná, és összesen 24 szavazatot javasol számunkra. Egy másik vélemény szerint viszont csak egy szavazat illeti az összes várost, mivel kollektívan egy nemesi személynek számítanak. A korabeli nemesi reformerek egyik vezéralakja,Ócsai Balogh Péter veti fel a népességszám kritériumának alkalmazását. Szerinte minden olyan várost két szavazat illet, amelyek népessége meghaladja a húszezret, egy szavazat járna minden tízezernél népesebbnek, és a többi várost úgy kellene csoportokra osztani, hogy a csoportban lévő városok együttes lakosssága húszezerre rúgjon és ezek a városcsoportok is két szavazatot kapjanak.[13] A szabad királyi városok szavazatjogának a kérdése igazából csak a 18. század vége felé jelentkezik, amikor az országgyűléseken általánossá kezd válni a szavazás gyakorlata. A kérdés körül a vita teljes erővel az 1825/27. évi országgyűlésen lángol fel. Az alsótáblán helyet foglaló vármegyei követek, a tanácskozások előtt az ország négy nagy kerülete szerint összejőve előzetes megbeszéléseket tartottak már a 18. század folyamán. A 19 század elejére a kerületi értekezletek összeolvadnak, a kerületi ülések rendszeressé válnak, és a határozatok előkészítésében döntő szerepre tesznek szert. Sőt - bár az itt kialakult többségi vélemény nem volt kötelező jellegű - az alsótáblán hozott döntéseket alapvetően befolyásolták. 

Az alsótáblán helyetfoglaló káptalani és városi követek is részt vesznek a 18. század vége óta a kerületi üléseken, amelyeknek a kormányzattól, az udvartól való függetlenségére a vármegyék kényesen ügyeltek. Az itt kialakult szavazási gyakorlat szerint a városok szavazatait egynek számították, ami ellen a városi követek eleinte nem tiltakoztak. Amikor az 1825/27-es országgyűlésen a városok szavazata körül fellángol a vita, a vármegyei követek jogosan hivatkoznak arra, hogy a kerületi üléseken sohasem volt önnáló szavazatuk. A vármegyei követek a városok képviselőinek a szemére vetik, hogy csak egy kisebbséget képviselnek, mivel választásukba nem szólhat bele az összes polgár, ugyanakkor felhánytorgatják túlságos függőségüket az udvartól. 

A vármegyék tehát a városok szavazati jogának kérdését egy átfogó reform keretében kívánták megtárgyalni, és minden polgárra kiterjeszteni a jogot, hogy országgyűlési követet válaszhassanak. A bécsi udvar azonban csak az 1843/44. évi országgyűlésre egyezik bele a városok átfogó reformjának megtárgyalásába. A reformok szükségességével mindenki egyetértett, a vélemények a célok azonban meglehetősen különböztek. Maguk a városi követek sem voltak teljesen egységesek, még a szavazat kérdésében sem.[14] Az országgyűlés legelején kijelöltek egy bizottságot a városokra vonatkozó új törvény kidolgozására. Bár a városok képviselői is helyet kaptak a bizottságban, mivel véleményük kisebbségben maradt, végül külön törvényjavaslatot dolgoztak ki. Ezt azonban az alsótáblán nem ismerték el hivatalos tervezetnek, és nem tárgyalták, csak a bizottság munkáját, amelyben döntően a liberális nemesi ellenzék felfogása jutott érvényre.[15] E hivatalos törvénytervezet egyik újdonságát az jelenti, hogy következetesen próbálja érvényesíteni a városok népességszáma szerinti osztályozást. A törvény szerzői a korszakban legmegbízhatóbbnak tekintett statisztikai munkák, Fényes Elek és Bárándy János adataira támaszkodtak, hogy kialakítsák a szabad királyi városok népességszám szerinti sorrendjét.[16] Ennek alapján alakították ki kategóriáikat: a 12.000 lakosnál kisebbek a kisvárosok, 12.000 és 30.000 közötti népességűek a középvárosok, míg a 30.000 lakos fölöttiek nagyvárosnak minősülnek. Ebből az osztályozásból indulnak ki úgy a városi polgárjog, mint a városi vezetés, és a város országgyűlési szavazatának szabályozásakor.

A tervezet körüli országgyűlési vita alapkérdését a városok szepontjából Besztercebánya követének megfogalmazásával jellemezhetjük: "mi az oka és micsoda bűnt követtek el a szabad királyi városok, hogy a XIX században, mellynek legelső feladata: a szabadságot tágítani és kiterjeszteni, nem pedig elnyomni, őket egyenkénti országgyűlési szavazati joguk elnyomásával fenyegetni, vagy bűntetni lehetne?- és szabad-e, vagy szükséges-e az ősi alkotmányt félretenni, és új képviseleti rendszeren, vagy statisztikai adatokon alapult alkotmányt behozni?"[17] A városi követek nagy része nemmel válaszol. Arra törekednek, hogy bebizonyítsák, a városok nem pusztán népességkoncentrációk, igazságtalan statisztikai érvek alapján jogaikat csonkítani. A két törvénytervezet a város hasonló meghatározásával kezdődik: A város területéből és lakosaiból áll. Önálló köztörvényhatóság, amely "felsőbb felügyelés alatt minden tekintetben önmagát kormányozza.". Érdemes megjegyezni, hogy a meghatározásokban a privilégiumról már külön nem tesznek említést. A továbbiakban a tervezetek részletezik mit kell a város területén illetve lakosságán érteni, és hamar kiderül, az azonosan megfogalmazott definíciók mögött különböző városkoncepció húzódik meg. Ugyan mindkét javaslat két csoportra osztja a városlakókat, aszerint, hogy polgárjoggal rendelkeznek-e vagy sem, e megkülönböztetésnek azonban a hivatalos tervezet szerzői sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítanak, mint a városi követek. Az előbbiek egyrészt meg akarják könnyíteni a polgárjog elnyerését. Másrészt, a városi képviselőtestület létszámát nem a polgárok, hanem az összes letelepedett lakos számához kívánják igazítani. Ebből adódóan a tervezet igen népes önkormányzatokat állapít meg, 1200 fős testületet a legnagyobb városok esetében. A népesség szaporodása, vagy csökkenése következtében, meghatározott arányok szerint, minden tizedik évben lehet módosítani a képviselők létszámát. 

A városi törvénytervezet szerzői a képviselőtestület létszámánál csak a polgárjoggal rendelkező lakosok számát veszik figyelembe, és 300 főnél nagyobb testületet nem tartanak elfogadhatónak. A hivatalos tervezet szerint kialakított testületek a városi követek szerint túlméretezettek, és gyakorlatilag lehetetlenné válna érdemi tárgyalásokat folytatni ilyen keretek között. A trencséni követ rámutat, ha ez a szabályozás életbe lépne, városában minden második polgár képviselőtestületi tag lenne, ez pedig megakadályozná őket a valódi mesterségük gyakorlásában, és végső soron az egész város ellehetetlenüléséhez vezetne.[18] Mind a képviselőtestület létszámának mind pedig a polgárjog elnyerése feltételeinek kialakításánál a városok javaslata is átveszi a városok népességszám szerinti kategorizálását de azt másképpen alkalmazza. A hivatalos tervezettel ellentétben, amely szerint minden, a város területén ingatlan tulajdonnal rendelkező személy kötelezően polgárrá válik, itt csak akkor lehet valaki polgár, ha ingatlanának értéke meghalad egy bizonyos értékküszöböt. Ezt a kis- közép és nagyvárosokban különbözően állapítják meg. 

Az országgyűlési vitákban a városi követek a törvénytervezetben lefektetett, a polgárjog elnyeréséhez szükséges követelményekhez még továbbiakat javasolnak figyelembe venni, mint bizonyos műveltségi szint -legalább az írni és olvasni tudás-, a tisztes életvitel, sőt erkölcsi bizonyítvány. Ez utóbbit a városban való egyszerű megtelepedés engedélyezéséhez is meg akarják követelni. A pesti követ a városban fogva tartott bűnözők és a lakosok számának növekedését veti egybe, és a statisztikák tanulsága szerinte az, "ha bárki megtelepedhet korlátozás nélkül, Pest az összes bűnöző gyülekező helyévé válik."[19] A polgároknak minden tekintetben függetlennek kell lenniük. Ehhez pedig "egy kis házacska, vagy rét vagy kert, káposztás vagy krumpliföld birtoklása nem elégséges"[20]. Mindezeket azért szükséges megkövetelni, mert a polgárjoggal politikai jogosítványok járnak, amit egyrészt a polgárrá válóknak fel kell tudni fogni, másrészt senkitől sem befolyásolva, legjobb meggyőződésük szerint kell, hogy a politikai döntéseiket meghozzák, egyedül a város érdekében.

Az angliai 1831-es reformokra gyakran hivatkoznak a viták során. Egyes megyei követek a kisvárosokat "rottenboroughnak" minősítik, ahol "sem pénz, sem gyár, sem műipar nem képviseltetik, hol legfelebb bányaművelés folytattatik"[21]. Erre a vádra adott válasz a polgárok körének szigorú megválasztását, egyben a nekik tulajdonított jelentőséget is indokolja. "A rottenborough-k továbbá csak váromladékból, és egy vagy egynéhány házakból állottak; ellenben Magyarországon a legkisebb város egynéhány száz házakból áll, mellyeknek tulajdona a szabad polgárokhoz tartozik."[22] A városi követek által képviselt városfogalom szerint a várost tehát nem az összlakosság, hanem a józan életű, bizonyos anyagi jóléttel és műveltséggel rendelkező, személyükben szabad polgárok határozzák meg. A városok által kidolgozott törvényjavaslat semmit sem mond az országgyűlési szavazatról. Egyfelől ezt a kérdést a városi követek a belső szerkezeti reformoktól függetlenül kívánták tárgyalni, másrészt a városonkénti önálló szavazat jogát kívánták helyreállítani. A hivatalos tervezet viszont külön fejezetet szentel ennek a kérdésnek.

A szerzők a vármegyei szavazatok számának megkettőzését javasolják, és ezzel párhuzamosan a 48 figyelembe vett szabad királyi városnak 32 szavazatot kívánnak biztosítani. A törvénytervezethez a városok népességszámát és éves adóját (a nádori porták számával kifejezve) illetve az összehasonlíthatóság érdekében egyes vármegyék hasonló adatait tartalmazó táblázatokat és magyarázatokat csatoltak, hogy egészen világossá tegyék a szavazatok számának megállapítása és azok elosztása során alkalmazott elveiket. Ezek szerint minden 30.000 lakosnál népesebb város két szavazatot, a 12.000 főnél nagyobbak egy, a legalább 9000 lakosú városok fél voksot kapnának. A maradék szavazaton a többi város úgy osztozik, hogy őket területi fekvésük szerint kerületekbe vonták össze. "Olly városok: mellyek egy megyének súlyát népességre és teher viselésre nézve megnyomják: egy egész, vagy a megyék szavazata kettőzésével két az az: a hasonló megyével egyenlő egész szavazattal bírjanak; -a többi városok aránylag ruháztatván fel szavazatokkal, és ezen szavazatok földterleti, (geográphiai helyhezetük szerint közöttük felosztva 16 szavazatra ütöttek ki.- Megjegyzendő; mi magában is értetik, hogy az elosztást a földterületi helyzet is nehezítvén a kiszámítás matematikai szigorral nem eszközöltethetett." Bármennyire is igyekeztek eloszlatni a félreértéseket a tervezet kidolgozói részletes indoklásukkal, ezt a javaslatot mind egészében, mind részleteiben igen heves támadások érték, természetesen elsősorban a városi követek részéről, ugyanakkor a vármegyék küldötteinek egy része még kevesebb szavazatot kívánna csak megadni a szabad királyi városoknak. Az érvek döntően jogi és történelmi jellegűek. ősi törvények, határozatok, százados országgyűlési gyakorlatok, kiváltságok értő, komoly jogtörténeti ismeretekről tanúskodó hivatkozásával, felsorolásával, a városok történelmi szerepének értékelésével találkozunk elsősorban.

A városok követei számára a történelem országyűlési részvételüket és egyenkénti szavazatjogukat igazolja. Sőt, a történelem, pontosabban e városok történetisége maga is önálló bizonyító erővel rendelkezik. A jogi helyzet mellett a település történetisége a városiasság döntő eleme. Ezt elsősorban a kis felvidéki szabad királyi városok hangsúlyozzák. Jól példázza ezt Nagyszombat követének felszólalása: " Városom mellett sokat szólani nem akarok, mi felesleges is volna; mert régi törvényeink szólnak a mellett...városom, a legrégebbiek egyike, annyi sok áldozatokat egész készséggel tett a haza oltárára...akkor sem volt nagyobb, midőn a városok számába vétetett, mint most." [23] A kis városok mellett érvel, érthetően, a Szepes megyei követ is: " Küldőim a sz. kir. városoknak az országgyűlési szavazatokmegadására más alapot nem találnak, mint a kir. kiváltsági leveleket, és annak következésében történt becikkelyeztetésöket;-nem vehetik alapul a népességet, mert ez nem csak hogy a kisebb városokra nézve sérelmes, mivel számos kisebb városok régiebbek sok népes nagy városoknál; de azonkívül mind azon kiváltságokkal és szabadságokkal fel vannak ruházva, mellyekkel a nagyobb városok bírnak..."[24] Bár a hivatalos tervezettel szimpatizálók egy része nem kíván a régi idők gyakorlatára hivatkozni, a vármegyei követek azon többsége, mely a városok fejenkénti szavazatát ellenzik, és csak a tervezetben javasolt, vagy még annál is kevesebb szavazati számot akarják megadni a városoknak, szintén hivatkoznak a történelemre. Gyakran ugyanazon törvényeket idézik, mint a városi követek, csak éppen az ellenkezőt bizonyítják segítségükkel. A régi joggyakorlatnak és törvényeknek viszont hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonítanak. Külön hangsúlyt fektetnek a magyarországi városoknak a történelemben betöltött szerepére, összehasonlítva azt más országok városaival. 

"Míg a külföldön a városok alapításuk idejétől kezdve csakhamar századról századra egymással vetekedve növekedének, mindinkább virágzásba jövének, a szabadságnak, műiparnak, kereskedésnek nemzetiségnek főtényezőivé válva: édes hazánkban a városok állapota mindig tengő lengő vala, soha nagyobb virágzásra, vagy legalább olly tiszteletet méltányló állásra, mint külföldön, felemelkedni képesek nem valának."[25] Igaz, elismerik, kezdetben a "kir. városok, kivált mi a kereskedést, műipart és bányászatot illeti,-annak valóban előmozdítói voltak" de a későbbiekben elvesztették pozitív szerepüket.[26] A városok nem maradtak a szabadság védelmezői, ellenkezőleg a vármegyékkel ellentétben, ők vesztették el azt a király hatalmával szemben. Sőt, saját belső irányításuk is éppen a szabadságelvekkel ellentétes, hiszen csak egy törpe kisebbség tartja kezében a hatalmat. Az ország védelme helyett, csak saját érdekeiket védték."Ha ma egy hatalmas úr, ki szomszédja volt a városnak, bejött a városba, minden tisztelettel és véghetetlen ígéretekkel elfogadtatott, hogy majd vele fog a város küzdeni a magyar nemzetiség és alkotmány fenntartása mellett;.de ha ez eltávozott, és jött három bakancsos, már három órányira elébe vitték a város kulcsait..."[27] Mi az oka hát, hogy a királyi pártolás ellenére " nem voltak képesek városaink a jólétnek, gazdagságnak, kereskedésnek, műveltségnek, politikai hatályosságnak, tekintélynek olyan fokára eljutni, mint a külföldön?...bizonnyal nem más, mint a nemzetiség a külföldön, t.i. Némethonban, Olasz,-Francia,-Angol,-Spanyolországban nemzetiségben a városok...egyek valának a nemességgel, a néptömeggel, sőt világosan központosíták körükben a nemzetiség szent érzetét; hazánkban ellenben untalan elvált ; elszigetelt elemet formálának a városok,- soha sem, vagy legalább nagyon nehezen simulának a magyar nemzetiséghez.,-és ezen ok magyarázza meg városaink pangó állapotát hazánkban."[28] A városok lakosságának etnikai összetétele gyakran előkerülő vád a felszólalásokban, negatív megítélésüknek egyik döntő oka. (Ennek megítéléséhez nem szabad elfeledni, hogy ezen az országgyűlésen az egyik központi kérdés volt a magyar nyelv hivatalossá tétele.) Míg a szabad királyi városok lakosai soha nem voltak, és nem is lesznek magyarok, a tiszai kerületek városait kéne támogatni, amelyek közül kevés a szabad királyi város, ugyanakkor "meglehetős népességüek és erejüek,-azonban helyzetükhöz képest inkább szántóvetők, mint iparűzők,-de uraim! Egy roppant tulajdonnal bírnak, hogy magyarok!"[29] Ezekre a vádakra a leginkább érintett északi és nyugati városok azzal válaszolnak, hogy a török háborúk idején egyedül "ezen most nem teljesen magyar ajkú városok védték meg s tartották fen a hazát a magyarok részére" (Bártfa)[30] meg a nemzetet, bizonygatják, hogy a polgárgyerekek már tanulják a magyart, és, hogy még ha más nyelven szóltak is, szívük és érzéseik mindig magyarok voltak (Kismarton)[31] Az egyenkénti szavazat mellett harcba szálló követek tehát elsősorban a törvények és a történelmi jog erejét szegezik a szavazati jog statisztikai alapon történő szabályozásával szembe. Ugyanakkor azt is bizonyítják, hogy a statisztikák, melyekre a hivatalos törvényjavaslat és a megyei küldöttek velük szemben megfogalmazott érvei épülnek éppen az ő követelésüket, a városonkénti önálló szavazati jogot igazolják. "Engedjék meg, hogy a két rendet, melly ezen táblánál képviseltetve van, összehasonlítsam. - Fényes statisticája szerint az 52 megyében létező nemességnek száma 500.000 személyre rúg,...a 47 kir. városban jelen munka szerint 600.000 lakos van... ezen két szám összevetéséből kiviláglik, hogy a felállított arány a 16 városi és 52 megyei szavazat közt nem méltányos." A vármegyei követek csak a nemességet képviselik, hiszen a jobbágyoknak semmilyen beleszólásuk nincs sem a követválasztásra, sem a követutasítások kidolgozására. Az idézett szónok, Pest követe számokkal bizonyítja, hogy nincs olyan kicsiny város, amelynek nem felelne meg egy apró vármegyének, így, ha összehasonlításul a megyéket vesszük, abból éppen a városonkénti külön szavazati jognak kell következnie.[32] Míg a városok múltbeli szerepét illetően ellentétesek a vélemények a jövőt illetően egységesek az álláspontok. A városoknak a hazai ipar és kereskedés fellendítésében kell döntő szerepet játszaniuk. Hangsúlybeli különbségek azonban itt is mutatkoznak. A megyei követek egy része fokozottan kiemeli a városoknak azt a feladatát, miszerint a magyar nemzetiség formálásában kell a jövőben szerepet vállalniuk, illetve "a szabadság megvédésében" (ami értelmezésükben a vármegyéknek az udvar elleni politikai harcában való városi részvételt jelenti). Leszögezik, hogy az ország jövője szempontjából bizalmuk csak a nagy városokban van, mintsem az apró és jelentéktelen királyi városokban, és inkább a nagy mezővárosokat támogatnák. Ezen elvek következetes érvényesítésétől csak a privilégium tisztelete, és bizonyos politikai megfontolások miatt tekintettek el.[33] A másik oldal a városok általános kultúrafejlesztő szerepét, és általában kiemelkedő fontosságukat hangsúlyozzák. A "városok azon szíverek, mellyek a néptest nedvét magokba felvévén, azt tisztultan és éltetőleg ismét visszaárasztják; a városok azon közvetítők, mellyek nem csak a közjólétet hathatósan előmozdítani, hanem egyszersmind a politicai jog nélkül szűkölködő osztályokat a kiváltságos rendek előjogaival kibékíteni leginkább alkalmasak."[34] Az ország jövője a (szabad királyi) városoktól és azok polgáraitól függ, "csak azon országok juthatnak nagyobb-nagyobb fokozatra, hol hatalmas és virágzó 4-ik, vagy industrialis rend, azaz igen sok városok vannak."[35] Az országgyűlés alsótáblája végül is elfogadja a hivatalos törvényjavaslatot azzal, hogy 16 és nem 32 szavazatot ítélt a városoknak, vagyis a megyei szavazatokat sem duplázták meg. A vita ezután a szavazatok elosztása körül folytatódott. Míg a városok az első szakaszban a statisztikai adatok használatának jogosságát általánosságban bírálták, most azok konkrét alklamazását kritizálták. Az elégedetlenség okát ebből a szempontból három pontban foglalhatjuk össze. Először is, a szavazatok elosztásában a törvénytervezet kidolgozói nem alklamazták következetesen az általuk hangoztatott elveket. Másodszor, a felhasznált statisztikai adatok nem teljesen megbízhatóak. Végül pedig tervezet ugyan azt állítja, hogy a városok népességén túl figyelembe vették a közterhek viselésében vállalt részesedésük mértékét is, a két kritérium közül azonban mindig a demográfiait részesítették előnyben. A városok követei ugyan váltig hangoztatják, hogy nem akarják a többi város rovására bírálni a szavazatok elosztását, valójában a városok között folytatódik a vita. A vármegyei követek pedig elsősorban a saját megyéjükben található szabad királyi városokat támogatva vesznek benne részt. A városok követei teleplésük előnyeinek, fontosságának részletes bemutatásával, más városok nyílt, vagy burkolt kritikájával igyekeznek saját előnyükre változtatásokat kicsikarni a szavazatok felosztásában.

A városok leírásában ebben az esetben a történelmi érdemek és a privilégium már nem kap olyan nagy hangsúlyt. A város bemutatásakor megadják lakosainak számát (felfelé kerekítve), a város területének nagyságát, a hozzá tartozó uradalmak méretével együtt. A leírások középpontjában a város gazdasági, adminisztratív, illetve kulturális fontosságának ismertetése áll. Felsorolják a városban található gyárakat, üzemeket, vagy bányaműveket, gyakran a termelés mennyiségét is jelezve, megadják a pénzintézetekben, vagy a város egyes vállalkozóinak kezében összpontosuló tőke nagyságát, megemlítik a kórházakat, akadémiákat, iskolákat, a jelentősebbnek ítélt közintézményeket. Kiemelik a város kedvező földrajzi fekvését is.[36] Éppen bizonyos földrajzi, "területfejlesztési" elv érvényre juttatása miatt robbant ki a legélesebb összetűzés. Az eredeti elképzelések szerint Breznóbányának ugyanis egy önálló fél szavazatot állapítottak meg, hiszen lakosságának mérete alapján (kb.9000 lakos) ez illette meg. A törvénytervezet vitái során, a kerületi üléseken azonban ezt a fél szavazatot később elvették Breznótól és Nagybányának (5000 lakos) ítélték, amely eredetileg Szatmárnémetivel ( kb. 11000 lakos) osztozott egy vokson. A módosított terv szerint Szatmárnémeti egy egész önálló szavazatot kap, Breznó pedig Besztercebányával és Libetbányával került egy csoportba, és a három városnak kellett egy szavazaton osztozni. A változtatást úgy indokolták, hogy az ország észak-keleti területein csak Nagybánya és Szatmárnémeti szabad királyi városok, amire pedig minden régiónak nagy szüksége van. Az ország középső északi vidékén, ahol Breznóbánya is fekszik, számos királyi város található. Végül is, a "geopolitikai" megfontolások fontosabbnak bizonyultak, és eltértek a népességi elv következetes alkalmazásától, de megoldást kellett találni Breznobánya számára.[37] A követek egy része azt javasolja, hogy vonjanak el egy fél szavazatot Pozsonytól.[38] Felmerül ugyanis, hogy Pozsony lakossága nem haladja meg a két szavazathoz megállapított 30.000 küszöböt. Igaz, a népesség megállapításához felhasznált statisztikai munkák szerint a városnak 34.000 lakosa van, de ebbe beleszámították a Schlosberg és Zuckermandl külvárosokat egybefoglaló Váralja népességét is, amely pedig közigazgatási értelemben akkor nem tartozott Pozsony városához.

A népességi elv következetes alkalmazását a gyakorlat és egyéb, fontosabbnak ítélt elvek ebben az esetben is megakadályozták. Ugyan a város gazdasági, politikai, kulturális intézményeit, múltját, presztizsét a pozsonyi követ részletesen felsorolja a Pozsony vármegyei támogatásával, a döntőnek azonban földrajzi helyzete bizonyult. Az osztrák határ közelében, mint a nemzeti ipar és kereskedelem bástyáját a lehető legszorosabban kell az országhoz kapcsolni, vagyis meg kell hagyni két országgyűlési szavazatát. Végül is Breznóbánya Libetbányával került egybe fél szavazattal, míg Beszterce önállóan kapott egy fél voksot. [39] Azok a követek, akiknek a városa ugyan kis méretű de gazdag, így viszonylag magas adót fizet, természetesen igazságtalannak ítélik esetükben a népességi kritérium előtérbe helyezését. A 18 század végére már kimutatott eltérés a gazdag illetve népes városok között jellemző marad a század közepén is. Így például Lőcsének és Késmárknak együttesen 10.000 lakost számítanak, ugyanakkor 12 portányi adót fizetnek, és kénytelenek egy fél vokson megosztozni. Ugyanakkor Komáromra csak 8 porta esik, de mivel lakossága 16.500 fő, a javaslat szerint egy egész szavazatot kapna. Az ilyen és ehhez hasonló panaszokat azonban az országgyűlési többség figyelmen kívül hagyta.[40]  A városok reformja végül is megbukott az udvar ellenállásán. A következő országyűlésen a szabad királyi városok ügye visszaszorult. A szavazati jog kérdése a népképviseleti alapon működő parlament elfogadásával általános szabályozás keretében rendeződött. Az 1848-ban elfogadott városi törvény megőrzi az 1843-ban kidolgozott tervezet elemeit, így ekkor emelkedik törvényerőre a szabad királyi városok népességszám szerinti megkülönböztetése, de kimondottan átmeneti jelleggel készült, a részletesebb szabályozást későbbi időkre halasztva.

Szándékunk szerint kerültük, hogy az egyik vagy másik véleményt haladónak, illetve "reakciósnak" minősítsük. A felszólalásokban kifejtett, egymással ütköző elképzelések mögött eltérő, és a maguk logikája szerint teljesen igazolható elképzelések húzódnak. A legtöbb érv különböző, "feudális" illetve "modern" normák keveredéséből tevődik össze. A korabeli városfogalomnak éppen ez az egyik sajátossága.

Jegyzetek

[1] A szöveg a "Le nombre des habitants et l'identité urbaine: la notion de ville en Hongrie dans la premičre moitié du 19e. sičcle" című, az 1996 augusztus 29-31 között Budapesten rendezett "Cities in Eastern and Western Europe" III.Nemzetközi Várostörténeti Konferenciára készült előadás magyar változata.
[2] Tanácsülések Jegyzőkönyve, 1845, június 3. n.3383. Archív Mesta Kosic
[3] Az országgyűlési vitákat lásd Kovács Ferenc: Az 1843-44-ik évi magyar országgyűlési alsó tábla kerületi üléseinek naplója. Budapest, 1894. És Magyarországi Közgyűlések naplója a tekintetes Karoknál és Rendeknél. Pozsony, 1844. (A továbbiakban: Rendi Napló)
[4] Czoch Gábor: Les changements dans la société urbaine en Hongrie entre le milieu du 18čme et 19čme sičcle.Le cas de Kassa. Mémoire de D.E.A. Paris, 1994. Kézirat.
[5] Bánk Ernő: A szabad királyi városok kérdése az 1843/44.országgyűlésen. Budapest, 1914. Takács Sándor: A városi követek küzdelme a személyes szavazati jogért. Budapesti Szemle, 1932. Gárdonyi Albert: A szab. kir. városok az 1848. Előtti törvényhozásban. Városi Szemle, 1926.
[6] A bizottság munkálatait 1826-ban adták ki. A városokról készült tervezetet Majláth József gróf dolgozta ki. XV.Elaboratum Illustrissimi Domini Comitis Josephi Majláth de Coordinandis Liberis Regiisque Civitatibus...in: Opus Excelsae Deputationis Regnicolaris in Publico-Politicis...Posonii, 1826. Az idézet ugyanebben a munkában: Sessio XXVII-XXVIII. 1793 febr.14. A bizottsági munkálatok ismertetését adja például: Csizmadia Andor: A magyar városi jog, Kolozsvár, 1941. 104-121. (a továbbiakban: Csizmadia)
[7] Ld. Magyarország története, V/1. Szerk. Mérei Gyula és Vörös Károly, Budapest, 1980. 547.
[8] Ld. Granasztói György: L'urbanisation de l'espace danubien. In: Annales E.S.C. 1989. 2.
[9] Ld.: Czoch G.-Szabó G.-Zsinka L.:Változások a magyar város és településrendszerben. 1784-1910. In:Aetas, 1993.4.
[10] Ld.: Bácskai Vera: Városok és városi társadalom Magyarországon a XIX. század elején. Budapest, 1988.
[11] A megadott népességszámokat az 1784/87-es II.József féle népszámlálásból vettem.
[12] Mind a kortársak, mind a kapcsolódó szakirodalom 47 vagy 48 magyarországi szabad királyi várost említ, a szerint, hogy Zeng városát ide számítják-e, vagy sem. A később tárgyalandó 1843-as törvényjavaslat 48 várost említ.
[13] Ld.: Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen. Kandidátusi értekezés. Budapest, 1989.13-25. és Csizmadia, id. m. 114-115.
[14] A fentiek ismertetésénél a 4.jegyzetpontban említett tanulmányokra támaszkodtam.
[15] Törvénycikkely a királyi Városokról.Pozsonyban, 1843. Illetve, Az 1843-dik évi országgyűlésen jelenlévő szabad királyi városok követeinek külön tartott tanácskozási üléseiben a részükről előlegesen készített elrendezési vázolatnak, a kerületi választmány munkálatával lett egybe hasonlításával készült, és megállapított javaslata a szabad királyi városok belszerkezzetét tárgyazó törvény cikkely iránt. Pozsonyban, 1843.
[16] E munkákról ld.: Benda Gyula: Fényes Elek forrásai.In: Agrártörténeti Szemle, 1981. 3/4. És Bácskai Vera, id.m. 7-8.
[17] Besztercebánya követe, Rendi Napló III. 95.
[18] Rendi Napló II. 342.
[19] Rendi Napló III. 96.
[20] Besztercebánya követe, Rendi Napló III. 95.
[21] Bereg megye követe, Rendi Napló III. 101.
[22] Besztercebánya követe, Rendi Napló III. 95
[23] Rendi Napló III. 99.
[24] Rendi Napló III. 102.
[25] Zólyom megye követe, Rendi Napló, III. 106.
[26] Nógrád megye követe, Rendi Napló, III. 102.
[27] Trencsén megye követe, Rendi Napló, III. 119.
[28] Zólyom megye követe, Rendi Napló III. 107.
[29] Bihar megye követe, Rendi Napló III. 104.
[30] Rendi Napló III. 105
[31] Rendi Napló III. 124.
[32] Rendi Napló III. 97.
[33] Például Bihar követe, Rendi Napló III. 104-105; Bereg megye követe Rendi Napló III. 101.
[34] Buda követe, Rendi Napló III. 110.
[35] Besztercebánya követe, Rendi Napló III. 95.
[36] Például Breznóbánya, Besztercebánya, vagy Pozsony leírása, Rendi Napló III. 129, 130, 134.
[37] Rendi Napló III. 129-132
[38] Elsőként Nógrád megye követe veti fel. Rendi Napló III. 132.
[39] Rendi Napló III. 133-136, 143-145.
[40] Rendi Napló III. 139-140.



[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]