8.6. A Herbart-kritika megjelenése

Usinszkij

Oroszországra a múlt század ötvenes éveiben a nagyfokú elmaradottság volt jellemző. Kirívó vagyoni ellentétek, korruptság, belső feszültségek - ez volt általános a gazdasági-társadalmi élet szinte minden területén.

Az elmaradottság ugyanakkor a század közepére egyfajta szellemi fellendüléssel párosult. Az orosz felvilágosodás képviselői, a liberális gondolkodók és a forradalmi demokraták addig nem ismert szellemi magasságokba emelkedtek műveikkel.

Forradalmi hangulat bontakozott ki, megérett a helyzet a jobbágyfelszabadításra és a helyi önkormányzati szervek (zemsztvók) felállítására. 1864-ben megjelent az iskolaügy reformjára vonatkozó rendelet is, amely minden iskolát - az egyháziak kivételével - a Népművelésügyi Minisztérium alá rendelt.

Ebben a korszakban élt Konsztantyin Dmitrievics Usinszkij (1824-1871), aki nemcsak pedagógiai elméleti szakíró volt, hanem a legkülönbözőbb területeken fejtett ki gyakorlati nevelői tevékenységet.

Sokoldalú nyelvtudása lehetővé tette számára, hogy megismerkedjen a nyugat-európai és amerikai pedagógiai irányzatokkal. Számos tanulmányt, cikket az ő fordítása nyomán ismertek meg a tanítók orosz földön.

A nyelvtudás filozófiai érzékkel is párosult nála. Az ókori bölcsek közül legtöbbre Arisztotelészt becsülte, de jól ismerte az angol, a francia és a német felvilágosodás filozófusait is: Bacontól Locke-ig, Diderot-tól Rousseau-ig és Kanttól Schellingig.

Ismeretelméletén Locke erőteljes hatása érződik, de a materialisztikus vonások terén nála is tovább megy. Sokat tanul Darwintól is. Törekszik a sokféle hatás egységes rendszerbe foglalására, ezért filozófiája eklektikus képet mutat, amely mély vallásossággal párosul világnézetében.

A lélektan kérdései is élénken foglalkoztatták. Jól ismerte a német és angol pszichológusok munkáit, s ezeket kritikailag felhasználta pedagógiai tárgyú műveiben. Oroszországban ő hívta fel a figyelmet első ízben a pszichológia és pedagógia tapasztalati alapokra helyezésének szükségességére. "Ha a pedagógia minden vonatkozásban nevelni akarja az embert, minden vonatkozásban meg kell ismernie" - fogalmazza meg egyik művében a rousseau-i ihletésű gondolatot. [371]

Usinszkij szerint a nevelés céltudatos tevékenység, amely "az emberben az embert" alakítja ki. A nevelés szerinte is - s ezen az egy ponton felfogása Herbartéval rokon - legnagyobbrészt az oktatáson keresztül valósul meg, ezért nevezi az oktatást a "nevelés hatalmas eszközé"-nek.

A nevelés és oktatás objektív törvényekre épülő tudomány. A nevelőnek azonban alkotónak, művésznek kell lennie hivatása gyakorlásakor. Usinszkij szerint a pedagógia a "legátfogóbb, legmagasabb rendű, legszükségesebb művészet".

A mai olvasó számára is tanulságosak a fiatal gyermekekkel való foglalkozás problémáiról írott sorai: "Mennél fiatalabb az, akinek a képzésén a nevelő fáradozik, annál több pedagógiai ismeretet kell megkövetelni a nevelőtől, s ez a követelmény nem nô, hanem csökken a nevelt növekedésével. A pedagógia alapja nagyon széles, csúcsa keskeny: az elemi iskola didaktikájáról köteteket lehet írni; az egyetemi előadás didaktikáját két mondatban kifejezhető: 'Ismerd jól a témakört, és fejtsd ki világosan!' Nagyrészt ez az oka annak, hogy a professzorok előtt, akik nem foglalkoznak szakszerűen pedagógiával vagy pszichológiával, mindig furcsának és tartalmatlannak tűnnek a pedagógiai értekezések és viták. De csak létesítsenek ezek a professzorok elemi iskolát, és csak kezdjenek tanítani benne, bizony nagyon hamar meggyőződnek róla, hogy nagyon sok olyan dolog van az alapfokú nevelésben, amin gondolkozni és tanulmányozni kell." [372]

Usinszkij eszménye a tökéletes, vagyis testileg, erkölcsileg és szellemileg harmonikusan fejlett ember. A nevelés-művelés nem fejeződik be az iskolás évek múltával, az önnevelés folytatódik az egész életen át. (Meglepően modern gondolat ez: az "élethosszig tartó" nevelés huszadik századi jelszavát előlegi meg.)

Rousseau-tól is sokat tanult ez a kiváló orosz pedagógus. A gyermeket "kicsinyített felnőtt"-ként kezelő pedagógiákkal szemben francia elődje szellemében írja, hogy "a gyermek nemcsak élni készül, hanem már él is, és ennek az életnek megvannak a maga jogai és szükségletei". Másfelől viszont - s ez Rousseau felfogását ellenpontozza - a nevelés céltudatossága és szervezettsége mellett száll síkra.

Szembeszállva a "boldogságpedagógiák" naiv optimizmusával, Usinszkij az életre, a fáradhatatlan munkavégzésre kívánja felkészíteni növendékét. Ennek első lépcsőfoka az, ha igaz ismereteket nyújtunk a gyermeknek az őt körülvevő világról.

Az orosz pedagógus didaktikai nézetei között is értékes gondolatok sokaságára bukkanhatunk. Az oktatást a nevelés alapvető eszközének tartotta, megkülönböztetve annak képző és nevelő funkcióját. "Állandóan szem előtt kell tartanunk - írja -, hogy nemcsak ismereteket kell adnunk a gyermekeknek, hanem ki kell fejlesztenünk azt a vágyat és azt a képességet is, hogy önállóan, tanítói irányítás nélkül is szerezzenek új ismereteket".

Akárcsak kortársai közül sokan, Usinszkij is szembetalálta magát a humán tanulmányok (klasszikus görög-latin nyelvi és irodalmi képzés) és a reális, matematikai-természettudományos ismeretek közötti ellentmondással. A két irányzat kibékítésére, egységbe olvasztására törekszik: "Az, hogy a reális és a klasszikus képzés előnyeiről folytatott vég nélküli vita még napjainkban is tart, csak azért van, mert helytelen maga a kérdés feltevése, s a megoldáshoz szükséges tényeket nem ott keresik, ahol kellene. Nem a képzés egyik vagy másik irányzatának előnyeiről kellene beszélni, hanem harmonikus egyesítésükről." [373]

Melyek Usinszkij felfogása szerint a tanulás elengedhetetlen feltételei? Comenius didaktikájára emlékeztető módon a következő didaktikai alapelveket sorolja fel: 1. kellőidejűség (tehát mindent a maga idejében kell tanítani), 2. fokozatosság, 3. szerves összefüggés (összefüggő ismeretrendszer elsajátítására kell törekedni), 4. folytonosság, 5. az elsajátítás szilárdsága, 6. a világosság (érthetőség). 7. a tanulói öntevékenység, 8. a túl nehéz és túl könnyű tananyag mellőzése (vagyis a tananyag optimális fejlesztő jellege), 9. az erkölcsösség és 10. a hasznosság.

Usinszkij nemcsak elméleti téren alkotott jelentős életművet, hanem a gyakorlati pedagógiában is. Olvasókönyvei, tankönyvei valóságos forradalmat jelentettek az orosz pedagógia történetében. (Ilyen új szellemű népiskolai tankönyve volt a négykötetes "Anyanyelvünk" és a "Gyermekvilág". A megírásukat követő huszonöt év alatt az első sorozat kötetei majdnem nyolcmillió, a másodiké pedig több mint egymillió példányban jelentek meg.)

Usinszkij tankönyvei nem véletlenül váltak a múlt század legelterjedtebb orosz iskolakönyveivé. Művészi érzékenységről és beleélő-képességről tesz tanúbizonyságot, amikor a gyermekkor lelki sajátosságaihoz illeszkedő, a gyermek esztétikai igényeit fejlesztő tankönyveket ír. Pedagógiai elméletére is ez a jellemző: a nagyfokú tudatosság, filozófiai megalapozottság mellett képes belehelyezkedni a gyermekkor lelki miliőjébe, érti és érzi a gyermeki lélek másságát.

Tolsztoj

Az orosz irodalomnak ez a kiemelkedő egyénisége a népoktatás ügyéért is sokat tett. Tolsztoj (1828-1910) családi birtokán, Jasznaja-Poljanán már 1849-ben iskolát nyitott a jobbágy gyermekek számára. A parasztok azonban bizalmatlanul fogadták kezdeményezését.

A csalódott fiatal gróf a moszkvai nagyvilági élet forgatagában keresett vigasztalást, majd - bátyja biztatására - belépett a hadseregbe. Hősiesen harcolt a krími háborúban. Szevasztopol eleste után Pétervárra utazott, s megjelentette a háborús élmények hatására írt első elbeszéléseit. Az irodalmi körök hamar felfigyeltek tehetségére.

Hosszabb nyugat-európai út következett ezután, majd ismét visszatért birtokára. 1959-ben újra megnyitotta iskoláját. Külföldi tapasztalatai kiérlelték meggyőződését, hogy nem követheti az Európában látott iskolák nevelési gyakorlatát. A korabeli iskolaügyet élesen bírálva fejti ki saját gondolatait a szabad nevelésről.

"Jasznaja-Poljana" címen folyóiratot indít, cikkeket jelentet meg a nevelésről, iskoláról, a népművelésről. A szívesen végzett pedagógiai munka, az iskolai tanítás gyógyírt jelentett a nagyvilági élet visszásságaitól megcsömörlött "bűnbánó nemes" számára.

Rousseau naturalizmusára emlékeztető módon idealizálta a paraszti életformát. A forradalmi demokratáktól eltérően Tolsztoj nem akart a paraszti létformán változtatni: a legmagasabb rendű emberi élet értékeit a romlatlan paraszti világban vélte megtalálni.

"Távírók, utak, gőzhajók, karabélyok, irodalom, művészeti főiskolák, mindez hasznos [...], de mindezt hetvenmillió orosz állítja elő, haszonélvezői pedig csak ezrek" - írja egyik levelében. [374] A könyvnyomtatás sem javított a nép sorsán: "A nép a könyvekből sem szántani, sem bocskort fonni, sem kvászt készíteni, sem állványzatot ácsolni, sem dalokat énekelni, de még csak imádkozni sem tanult." [375]

Civilizációellenes felfogása Rousseau gondolkodásmódját idézi. Az erkölcsileg romlatlan, igaz embert óvja, félti a kultúrától, amely sürgönyök módjára "csak elszáguld a nép feje fölött". A szabadság és az emberség nevében fordul szembe a technicizálódással, az iparosodás nyújtotta haladással.

Pedagógiai nézetei

Tolsztoj nevelési nézeteinek megfogalmazásakor és iskolai pedagógiájának kialakításakor Rousseau nyomdokain jár. A "szabad nevelés" lelkes híve, tiltakozik mindennemű "idomítás", magoltatás, testi fenyíték ellen.

Egy iskolalátogatás során szerzett élményéről így számol be: "A gyermekek még egészen kábultan, élettelenül hagyták el a termet. Az első lépéseket elaléltan tették, az iskolától csak bizonyos távolságra elevenedtek meg. Pedig micsoda bájos gyermekek! Épp olyanok, mint amilyeneket Jasznaja-Poljanából ismerek..." [376]

Jól látta a korabeli iskolák elmaradottságát - az életidegen tananyagot, a kezdetleges módszereket: "A nevelő csak azon fáradozik, hogy neveltjét áthatolhatatlan fallal megóvja a külvilág behatásaitól, s mindent, amit hasznosnak lát, a tudományos jellegű iskolai oktatás tölcsérén át öntsön belé". [377]

A felsőbb fokú oktatási intézmények sem kerülik el a figyelmét. Kifogásolja, hogy a gimnáziumi tananyag nem az életre nevel. A leánynevelő intézetek csak külsőségeket tanítanak ahelyett, hogy a családi életre készítenék fel növendékeiket. Az egyetemen pedig "a professzori csalhatatlanság dogmája" érvényesül. Az előadások színvonala alacsony, a vizsgák "lutri-jellegűek".

A pedagógiát Tolsztoj tapasztalati tudománynak tartotta. Elvont spekulációk helyett kutatni, kísérletezni kell: ő maga is ezt tette Jasznaja-Poljana-i iskolájában.

Határozott különbséget tesz a "művelés" és a "nevelés" fogalma között. A pedagógiának szerinte nem a nevelés, hanem a művelés a feladata: "A nevelés egy személynek kényszerű, erőszakos ráhatása egy másikra, azzal a szándékkel, hogy neki megfelelő embereket alakítson ki, a művelés viszont az embereknek egymáshoz való szabad viszonya, amelynek egyrészt ismeretek szerzésének, másrészt ismeretek közlésének kívánsága az alapja." [378] A művelés - legtágabb értelemben - azokat a hatásokat jelenti, amelyek hozzájárulnak az ember fejlődéséhez, világnézetének alakulásához.

A közvetlen, direkt nevelést így elutasítva a közvetett, indirekt ismeretszerzés mellett teszi le a voksot. A "szabad" iskolába beletartozónak véli a gyermekek játékait, színielőadásait, képek, könyvek gazdag választékát, sőt az egymás tanítgatását is.

Teljes egészében a tanulóra bízza azt, hogy elfogadja, befogadja-e az iskola, a tanító által felkínált tananyagot. Ugyanez a liberalizmus jellemző a módszerekkel kapcsolatos felfogására is: "Csak az a tanítási mód helyes - írja -, amellyel a tanulók meg vannak elégedve."

Didaktikája

Tolsztojt mélységes gyermekszeretete és pedagógiai tapasztalata értékes didaktikai elvek megfogalmazásához vezeti el.

Tiltakozik mindennemű módszerbeli merevség, kizárólagosság ellen. Az a tanító dolga, hogy minél több módszerrel megismerkedve szélesítse metodikai eszköztárát.

Nagyra értékeli a szemléltető oktatást, de a túlzások veszélyeire is felhívja a figyelmet: "Olyan visszariasztó megbeszéléseken kívül, hogy egy asztalnak négy lába van, s hogy a mennyezet fent, a padló pedig lent van, a németek és svájciak szemléltető oktatásában nem láttam egyebet" - emlékezik vissza nyugat-európai tapasztalataira. [379]

Tényeket kell közölni a tanulókkal, nem pedig már kész eredményeket: általánosításokat. meghatározásokat. A tanító ne tartson előadást, hanem vonja be a gyerekeket a munkába, beszélje meg velük a tananyagot. Ismerje meg egyéni sajátosságaikat, s ennek megfelelően ösztönözze őket önálló munkára.

Tolsztoj életszerű pedagógiát művelt. Hangsúlyozta a tanulás és az élet szerves kapcsolatának szükségességét: tanulmányi sétákat, kirándulásokat szervezett. Ezek szerepét el is túlozta, amikor - akárcsak Rousseau - a személyes tapasztalatszerzés kizárólagosságát hirdeti. "Az iskola nem ad új fogalmakat, hanem csak a dolgokkal való közvetlen, eleven érintkezés ad okulást, és juttat új fogalmakhoz" - írja erről. [380] (Emlékezzünk: Rousseau is hasonló elvet vallott. Egy példa a személyes tapasztalatok túlhangsúlyozására: Emil sétája a Montmorency erdőben.)

Tolsztoj nagyon fontosnak tartotta a tanuláshoz megfelelő légkör megteremtését. A gyereknek ne kelljen szégyellnie, ha valamit még nem tud. A vizsgákat és osztályozó minősítéseket határozottan elutasította.

Pedagógiájának kulcsszereplője a pedagógus. Nevelői képességeivel, szuggesztív, megjelenítő erejű szavaival tud hatni a gyermek lelkületére. Elérheti, hogy a növendék azt akarja megtanulni, amit nevelője szeretne.

Tolsztoj maga is ilyen nevelő volt. Atyai szeretet fűzte tanítványaihoz, ők pedig gyermekeiként ragaszkodtak hozzá. A szeretetteljes, bizalmas kapcsolat mellett személyiségének varázsával, karizmatikus képességével irányítani is tudta neveltjeit. Nem szerette az ostoba csínytevést, megkövetelte az őszinteséget. Ahogyan ő fogalmazott, "a rend ravaszul kivetett hálójával" tudott fegyelmet tartani. Büntetést ritkán alkalmazott, az ellenszegülőket tréfás, kedélyes hangnemben bírta jobb belátásra.

A nagy orosz író-pedagógus a tankönyvírás terén is maradandót alkotott. 1872-ben jelent meg Ábécéskönyve, majd 1875-ben az elsőt jelentősen felülmúló Új Ábécéskönyv. Ez utóbbi nagy sikert aratott pedagóguskörökben, akárcsak négy Orosz olvasókönyve. Könyvei igazi remekei a gyermekirodalomnak. Meséi mesterkéletlen egyszerűségükkel is művésziek. Az egyszerű nép életének szeretetteljes ábrázolásával sokat tett több felnövő iskolás generáció esztétikai neveléséért is.

ormanentum

Lev Nyikolajevics Tolsztoj nemcsak az irodalom, hanem a pedagógia történetének is kimagasló alakja. A rousseau-i hagyományokhoz szervesen illeszkedő pedagógiaelmélete és gyakorlati tevékenysége, a "szabad nevelés" egy ideig követőkre talál az orosz-szovjet pedagógiában. A huszadik századi reformpedagógiák pedig - noha tőle függetlenül - hasonló gondolatokat fogalmaztak meg és ültettek át a gyakorlatba.