A XVII. század az átmenet kora a nevelés történetében. Korábban a szülők gyermekeik iránti viselkedését általában a távolságtartás, a túlzott érzelmi kötödéstől való óvakodás jellemezte - ez érthető, hiszen járványok dúltak, óriási méretű volt csecsemőhalandóság, így a kisgyermekek élete állandóan veszélyben volt. A gyermekek elvesztését szüleik így könnyebben tudták érzelmileg feldolgozni. A gyakran lesújtó halál elleni harcot csupán az új életek világra hozatalával tudták felvenni. A XVII. században mindemellett már új eszközök rendelkezésre állnak: kialakul és fejlődik a gyermekgyógyászat, egyre elszántabb erőfeszítéseket tesznek az esendő gyermeki életek megmentésére. A gyermekre már egyre inkább úgy tekintenek, mint önálló értékekkel rendelkező individuumra, aki figyelmet törődést érdemel. A verés viszont továbbra is a legelterjedtebb nevelési módszer, hiába szónokolnak ellene a moralista írók.
A felnőttek világa már egyre inkább érdeklődik a gyermeknevelés kérdései iránt, egyre több gyermeknevelési tanácsadó, útmutató kerül ki a nyomdákból. Mindemellett - főleg felsőbb körökben - megfigyelhető a gyermekek túlzott dédelgetése, babusgatása, játékszerként való kezelése is, ami ellen már a reneszánsz moralistái is felvették a harcot.
Megszaporodnak az alapfokú képzést nyújtó kisiskolák, ahol már nemcsak vallási ismereteket, katekizmust tanulnak a gyerekek. Egyre több gyermek számára igénylik szüleik a műveltség alapvető elemeinek (anyanyelvi olvasás, írás, számolás) átadását. Egyre fontosabb lesz a műveltség mellett a jó modor, a jólneveltség elsajátítása is.
A magasabb műveltség tartalmai is kezdenek lassan átformálódni. A hagyományos klasszikus (mindenekelőtt latin) nyelvű stúdiumok mellett egyre határozottabban fogalmazódik meg a hétköznapi életben közvetlenül használható praktikus ismeretek, ezen belül is a természettudományos tudás iskolai oktatása iránti igény. A középkorból átörökített, és a reneszánsz klasszicitás-kultuszával feldúsított nyelvi képzés azonban még mindig központi jelentőségű tananyagalakító tényező. A század újfajta pedagógiai elveket valló egyéniségei (mint például Comenius és Apáczai) meghirdetik ugyan a reáliák, a természetre vonatkozó ismeretek egyenrangúsításának programját, de a több klasszikus nyelv alapos ismerete az ő szemükben is kihagyhatatlan eleme a magasabb szintű műveltségnek. A következőkben először Comenius, majd Apáczai Csere János pedagógiáján keresztül vizsgáljuk meg ezt a korra jellemző sajátos kettősséget.
A világszerte ismertté vált cseh-morva pedagógus,Jan Amos Komenský (1592-1670) (latinosan: Johannes Amos Comenius) élete viszontagságokkal, megpróbáltatásokkal volt terhes. Átélte a harmincéves háború szörnyűségeit: otthonát feldúlták a zsoldosok, szeretteit elveszítette. A cseh-morva testvérek püspöke volt, ezért menekülnie kellett üldözői elől. Vérzivataros korának szinte valamennyi szenvedését átélte, ennek ellenére hitét sohasem veszítette el, emberi tartása sohasem rendült meg.
Comenius 1592. március 28-án született a korabeli Morvaország egy Nivnice nevű kis falujában. Szülei uradalmi cselédek voltak, és a közeli Magyargázlóban (Uhersky-Brod) telepedtek le. Édesapja elkötelezett híve és oszlopos tagja volt a cseh testvérek szektájának. Szüleit korán elvesztette, egyik nagynénje nevelte-taníttatta a cseh testvérek felekezetének támogatásával.
A cseh testvérek népi mozgalma a XV. század közepe táján szerveződött. A huszita hagyományokhoz nyúltak vissza, és határozott antifeudális törekvéseket tűztek zászlajukra. Pedagógiai programjuk is jelentős volt. Fontosnak tartották a betűismeret terjesztését a nép körében, törekedtek a Biblia minél szélesebb körű megismertetésére. Állandó üldöztetetéseik közepette hegyek közé, erdőkbe, télen barlangokba menekültek. A nevelést, tanítást azonban a legnehezebb időkben is szívügyüknek tekintették. A századfordulón feladták világtól való elfordulásukat, egyre többen csatlakoztak hozzájuk a tehetősebbek, a nemesek köreiből is. Mozgalmuk a cseh nép Habsburgok ellen vívott nemzeti küzdelmének jelentős tényezőjévé vált.
Elemi ismereteit a cseh testvérek közösségének iskolájában szerezte, majd Prerov városának latin iskolájába (gimnáziumába) íratták be. Felsőfokú teológiai tanulmányokat a herborni akadémián és a heidelbergi egyetemen folytatott. Nagy hatást gyakorolt rá Alstedt, aki - mint már láttuk - később a gyulafehérvári akadémián tanított. A fiatal Comenius - kitüntetésképpen - segíthetett Alstedt enciklopédiájának összeállításában. Az enciklopédikus törekvések így leltek visszhangra Comenius gondolkodásában.
Egyre inkább kikristályosodott az a meggyőződése, hogy az összes emberi ismeretet a legegyszerűbb, legáltalánosabb alapfogalmakra kell visszavezetni. Emellett ki kell dolgozni az alapvető fogalmak egymáshoz való kapcsolódásának rendszerét is. Ez a mindent átfogó tudomány lesz a "tudományok tudománya", vagyis a pánszófia. A "mindentudás" majd hozzásegíti az embert ahhoz, hogy megtalálja helyét, boldogulását a világban.
Ezekben az években - Alstedten kívül - az angol materialista, empirista filozófia első jelentős képviselője, Francis Bacon (1561-1626) gyakorolt felfogására jelentős hatást.
Az egyetemi évek után 1614-ben visszatért Prerovba, ahol pappá szentelték. Emellett tanított a város gimnáziumában. Feleségével, Magdalena Vizovskával Fulnek városába költözött, ahol a lelkészi teendők ellátása mellett iskola-felügyelő is volt. A nevelői gyakorlattal itt is életközeli kapcsolatban maradt.
A harmincéves háború kitörése (1618) után súlyos sorscsapások érték: családját elvesztette, otthonát földúlták, menekülnie kellett. A fehérhegyi csatában 1620-ban vereséget szenvedett a csehek Habsburg-ellenes felkelése. A Habsburgok felszámolták az ország önállóságát, a katolicizmust államvallássá tették, s kíméletlenül szétszórták a cseh testvérek közösségeit.
Comenius ebben a megpróbáltatásokkal terhes időszakban sem hagyott fel a tudományos munkával: latin nyelvű filozófiai, teológiai, gazdaságtörténeti, régészeti és földrajzi tárgyú tanulmányok egész sorát írta ekkor. 1623-ban született "A világ útvesztője", a klasszikus cseh nyelvű próza első nagy alkotása.
Üldözői elől a cseh testvérek egy részével a lengyelországi Leszno (Lissa) városába menekült, ahol tizenkét esztendőt tölthetett el viszonylag nyugodt körülmények között. Lelkészként tevékenykedett, tanított a középiskolában. Itt írta egyik legfontosabb művét, a "Didactica magná"-t (Nagy oktatástan). Latin nyelvkönyvei közül itt keletkezett a "Janua linguarum aurea reserata" (A nyelvek kitárt arany kapuja) és a "Vestibulum" (Előcsarnok) Hozzákezdett korábban tervezett pánszófiájának formába öntéséhez is. Ez a pánszófia nem öncélú tudományos teljesítmény, hanem olyan összefüggő ismeretrendszer, amely a világot a maga teljességében képezi le, s teszi áttekinthetővé.
Pánszófikus törekvéseit saját hittestvéreinek egy része nem nézte jó szemmel, a "mindentudás" szerintük kizárólag Isten képessége lehet. Egyházi zsinat elé idézték, ahol Comenius megvédte igazát, s így felmentették a vádak alól.
Az 1640-es években egy nagyszabású filozófiai, politikai és pedagógiai kérdéseket tárgyaló mű írásához kezdett "De rerum humanarum emendatione" (A világ égető problémáinak megoldása) címmel. A megoldást kettős: egyrészt a Habsburgok, a katolikus egyház uralmának megdöntése fegyveres harccal, másrészt pedig - ezzel párhuzamosan - egy új pedagógia létrehozása. Az új nevelés segítségével majd meg lehet ismertetni az emberekkel a világ összes ellentmondását, s meg lehet mutatni nekik a helyes utat a jobb, emberibb jövő felé. Egy olyan új világ felé, melyben mindenki megtalálja a boldogságot. Ebben az új, boldogabb világban - melyben egy hozzáértő testület irányítja majd az egész emberiség életét - mindenkinek joga lesz arra, hogy élete végéig tanuljon, ismereteket gyűjtsön, művelődjék.
1641-ben Londonba, majd Svédországba hívták azzal a céllal, hogy működjön közre az oktatásügy reformjában. Pánszófikus, utópisztikus elképzelései nem leltek jelentékeny visszhangra. Londonban hozzákezdett egy tudósokból álló testület szervezéséhez, de munkáját félbe kellett szakítania a polgárháború kitörése miatt. Svédországban hiába várta a királytól a cseh nemzetnek nyújtandó segítséget. Ottani tartózkodása alatt írta meg harmadik fontos nyelvkönyvét, az "Atrium"-ot (jelentése: fogadóterem).
A vesztfáliai béke (1648) után Comenius reményei szertefoszlottak: a Habsburgok nemzetközi tekintélye megtört ugyan, de abszolutista hatalmuk nem csökkent birodalmukban. A protestánsokra és katolikusokra kimondott vallásszabadság pedig nem vonatkozott a cseh testvérek szektájára.
Lesznóban kapta meg Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony hívó levelét, melyben kéri, hogy jöjjön Sárospatakra, vegyen részt a kollégium újjászervezésében. Hittestvére, Drábik András ösztönzésére Comenius elfogadta a meghívást. Az "álomlátó" Drábik ugyanis "égi jelet" vélt látni, mely szerint Comenius elérheti kettős célját: egyrészt rábeszélheti Lórántffy Zsuzsanna fiait, Rákóczi Zsigmondot és II. Rákóczi György erdélyi fejedelmet egy Habsburgok elleni végső összecsapásra; másrészt pedig a gyakorlatban is kipróbálhatja az eljövendő új világ pánszófikus iskoláját.
A pataki vendéglátók - élükön Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszonnyal és az akadémia rektorával, Tolnai Dali Jánossal - Comeniust elsősorban mint újszerű latin nyelvtankönyvek íróját ismerték. A Didactica Magna cseh nyelven nem vált széles körben ismertté, a mű latin nyelvű változata végleges formájában csak 1657-ben jelent meg.
Comenius vendéglátóinak célja az volt, hogy a tudós pedagógus segítsen korszerű ismereteket is nyújtó magas szintű papképző intézménnyé szervezni a sárospataki kollégiumot. A protestánsoknak ugyanis égető szüksége volt jól képzett papokra és világiakra a királyi Magyarországon és Erdélyben, hogy ellen tudjanak állni a Habsburgok rekatolizációjának.
A jezsuita iskolák egymás után nyíltak meg, a nagyszombati katolikus egyetem is működött már. Félő volt, hogy a protestáns ifjak is katolikus felsőbb iskolát választanak.
A meghívók nyugodtak lehettek afelől is, hogy Comenius nem törekszik a protestáns egyház püspöki hierarchiájának megbontására, hiszen ismert volt antipuritánus felfogása, maga is püspöke volt egyházának.
Comenius négy esztendeig (1650-1654) tartózkodott Magyarországon. Sárospatakon hétosztályos pánszófikus iskolát kívánt létrehozni, melynek minden osztályában - koncentrikus, egyre bővülő körökként - önmagában is helytálló, de fokozatosan bővíthető ismeretrendszert akart tanítani. Tehát minden osztályban "minden"-ről tanulnának a diákok, de ezen felül minden egyes osztálynak sajátos célkitűzése lenne. Hétosztályos pánszófikus iskolájának csak első három osztályát tudta itt-tartózkodása alatt kiépíteni.
Az első három osztály tankönyvei (Vestibulum, Ianua, Atrium összeolvasva: VIA = út) a köznapi latin nyelv elsajátításához nyújtottak segítséget. Új vonása tankönyveinek az is, hogy a mindennapi életben jól hasznosítható ismereteket nyújtottak. A feldolgozandó koncentrikusan bővülő szócsoportok, szómagyarázatok ugyanis nem az antik klasszikus kultúra megismerését szolgálták, hanem a gyerekeket körülvevő korabeli világ teljességére vonatkoztak.
Miután Comenius rádöbbent arra, hogy politikai elképzeléseinek hathatós támogatására végképp nem tudja megnyerni a Rákócziakat, visszatért Lesznóba. Innen Hamburgba költözött, majd Amszterdamban telepedett le. A város nyolcszáz aranyat folyósított tudományos munkája támogatására. Ott készítette elő műveinek gyűjteményes kiadásátOpera Didactica Omnia címen, s ott fejezte be nagyszabású "Egyetemes Tanácskozá"-sát (teljes címén: "De rerum humanarum emendatione consultatio catholica" azaz: Egyetemes tanácskozás az emberi állapotok megjavításáról). E hatalmas mű hét könyve közül kettő foglalkozik pedagógiai kérdésekkel: Pansophia és a Pampaedia.
A kéziratban maradt grandiózus művet már nem tudta sajtó alá rendezni. Ennek munkálatai közben érte a halál 1670. november 17-én. Végakarata szerint fia, Dániel és tanítványa, Christian Nigrin gondoskodtak élete fő művének megjelentetéséről.
Comenius világszemléletének középpontjában a keresztény hit áll, de ennek talaján a hagyományostól eltérő, új gondolatok egész sorát fogalmazta meg. Kiindulópontja az, hogy az ember Isten teremtménye, s a földi élet után Istenhez tér vissza.
"Háromféle tehát a mi életünk - írja a "Didactica Magná"-ban - és a mi életünknek hajléka: az anyaméh, a föld és a menny. Az elsőből a másodikba a születés által lépünk, a másodikból a harmadikba a halál és a feltámadás útján, a harmadikból azonban sohase lépünk ki az örökkévalóságon át. Az elsőben csupán az életet kapjuk, a kezdetleges mozgási és érzékelési képességgel; a másodikban az életet, a mozgást, érzékelést az értelem csíráival; a harmadikban mindezek tökéletes teljességét [...] Az első élet a másodikra való előkészület, a második a harmadiké, a harmadik pedig önmagában áll vég nélkül." [163]
A földi élet tehát előkészület az örökkévalóságra, de ennek során számos evilági feladat elvégzése vár az emberre. Mivel az ember "eszes teremtmény", meg kell ismernie önmagát, s az őt körülvevő világot. Miután "uralkodásra teremtett lény", képes saját szükségleteit kielégíteni, a világ dolgaival rendelkezni. Képes arra, hogy "okosan tudja szabályozni a saját és mások külső és belső cselekedeteit"; mindezt "komolyan és szentül" viselkedve, szilárd erkölcsi meggyőződés alapján. Mivel "Isten képmására teremtett lény", meg kell ismernie Istent és törvényeit, a vallás tanításait.
Egyetlen mondatba tömörítve az előkészület e hármas feladatát: az embernek földi életében képzettségre, erkölcsi fejlettségre és vallásos érzületre kell szert tennie.
Comenius mélységesen hisz az ember alakíthatóságában, nevelhetőségében. Felfogása szerint minden gyermekkel eleve adott az eszesség, uralkodásra való képesség, a vallásos jámborság kibontakoztatásának lehetősége, ezért minden egyes gyermek nevelhető. De nemcsak nevelhető minden ember gyermeke, de nevelni is kell - abban a társadalmi közegben, ahová sorsa rendelte -, hogy e három adottság lehetőség szerint mindenkiben kiteljesedjék. Optimista és ugyanakkor mélységesen demokratikus pedagógiai alapelvek ezek.
A reneszánsz ember - mint már láttuk - rátalált önmagára, mérhetetlen önbizalomra szert téve harmóniát vélt felfedezni az emancipált ember és az őt körülvevő világ között. Ez a harmóniára törekvés Comenius gondolkodásmódjában is érződik. Példa erre a Nagy Oktatástan (Didactica Magna) közismert óra-hasonlata:
"Maga az ember nem egyéb, mint összhang - teste és lelke szempontjából egyaránt. Mert ahogy maga a hatalmas külvilág (makrokozmosz) óriási óraszerkezethez hasonlítható, melyet különböző kerekekkel és csengőkkel úgy szerkesztettek egybe, hogy az egészben az egyik rész a másikat indítsa, hogy a mozgás folytonossága és összhangja meg ne szakadjon: hasonlóképpen az ember is. Ami ugyanis a csodálatos művészettel felépített testet illeti, itt van elsősorban a mozgás kiindulópontja: a szív; ez az élet és a cselekvések forrása, ahonnan a többi tagok a mozgást és a mozgás mértékét merítik. A súly azonban, amely létrehozza ezt a mozgást, az agy: ez az idegek - mintegy kötelékek - segítségével megindítja és féken tartja a többi kerekeket: azaz a tagokat. A cselekvések külső és belső változatossága azonban kétségkívül az egyes mozdulatok egybehangzó, egymáshoz való viszonyában áll." [164]
Az ember nevelése tehát lehetséges és szükséges - hirdeti Comenius. Nemcsak az egyén üdvözülése szempontjából fontos az értelmi, erkölcsi és vallásos nevelés, hanem a társadalmi bajok gyógyítása érdekében is. Hitt abban - s ez már a felvilágosodásra jellemző gondolat -, hogy neveléssel a társadalmi bajok gyógyíthatók, az emberi együttélés ellentmondásai, fonákságai orvosolhatók. "Az emberi romlottság megjavítására - írja Comenius - az égvilágon semmi hatásosabb út nincs az ifjúság helyes nevelésénél." A Didactica Magna szuggesztív sorai a tévutakon járó emberi nem romlottságát ecsetelik: "Mert vajon mibennünk és a mi dolgaink között van-e valami a kellő helyén és helyes állapotában? Mindmostanáig semmi sem. Minden fonákul vagy összekuszáltan hever szerteszét, vagy omlik össze. Az értelmesség helyett, amelyben az angyalokkal kellene egyenlőknek lennünk, a legtöbb emberben akkora tompultságot találunk, hogy a legfontosabb dolgok ismerete terén tudatlanságban az állatok színvonalán állanak. [...] A kölcsönös szeretet és nyíltszívűség helyén kölcsönös gyűlölet, ellenségeskedés, háborúskodás, öldöklés van; az igazságosság helyén méltánytalanság, jogtalanság, elnyomás, csalás, rablás. A tisztaság helyén ocsmányságok és erkölcstelenségek a gondolatokban, beszédekben és cselekedetekben egyaránt." [165]
Hol van már a reneszánsz korban megtalálni vélt földi harmónia! Az "uralkodásra termett ember" célját vesztve bolyong a világ veszélyekkel teli, kiismerhetetlen labirintusában. Ez Comenius világról alkotott felfogásának másik vetülete. A reneszánszból örökölt optimizmus itt elhomályosodik: a harmóniát felváltja a bizonytalanság.
Comenius fiatalkori utópisztikus-szatirikus regényében, "A világ útvesztőjé"-ben a labirintus az egész világ szimbólumává avatódik. A kései reneszánsz, a manierizmus világszemlélete ez: a korábbi mérhetetlen önbizalom helyébe az ember tehetetlenségének, kiszolgáltatottságának nyomasztó érzése lépett. Az "Útvesztő" fiatal hőse az emberi értelem útmutatásai alapján szeretné alakítani életét. Ezért elindul, hogy körülnézzen a világban, mielőtt pályát választ. Vándorútján előrehaladva egyre növekszik kétségbeesése. A világ csupa visszásság, igazságtalanság, szenvedés. Rádöbben, hogy az értelem világossága nem elegendő ahhoz, hogy megtalálja a kivezető utat ebből a labirintusból. "Térj vissza - hallja az égi szózatot a vándor -, térj vissza, ahonnan jöttél, a szíved hajlékába és zárd be az ajtót magad mögött." [166] Az értelem erejének a szív egyszerű, bensőséges hitével kell párosulnia ahhoz, hogy az ember kezébe vehesse sorsa irányítását.
Comenius minden megpróbáltatás ellenére optimista, hisz a nevelés emberalakító, társadalomformáló erejében. Világképében megkísérli kiegyenlíteni az ellentéteket, áthidalni a különböző felfogások közötti szakadékot. Egységbe akarja ötvözni saját kora tudományos eredményeit a mély, bensőséges vallásossággal.
A hitből és a tudásból van összeszőve az "Ariadné-fonal", amelynek segítségével az ember eligazodhat a világ labirintusában. A barokkra jellemző világszemlélet ez.
A nevelésre tehát mindenkinek egyformán szüksége van, hiszen nélküle a gyermekből "vadállat lenne, buta szörny vagy tétlen fajankó". A gyermekkorban oly mértékben nevelhető az ember, mint később soha - hangsúlyozza Comenius a Didactica Magná-ban. (Később, az "Egyetemes tanácskozás" című nagyszabású művében a nevelés-nevelôdés lehetőségét az emberi élet végső határáig terjeszti ki.)
A rá jellemző érzékletes módon, természetből vett hasonlatok egész sorával igazolja állítását: "Minden élőlénynek az a tulajdonsága, hogy zsenge korukban könnyen hajlíthatók és alakíthatók, mihelyt azonban megcsontosodnak, többen megtagadják az engedelmességet. A lágy viasz könnyen alakítható és visszaalakítható; ha azonban már egyszer megmerevedett, könnyen széttöredezik. A facsemetét elültetheted, átültetheted, ide-oda hajlíthatod a kifejlett fával ezt semmiképpen sem teheted..." [167]
A szülők felelősségét hangsúlyozza gyermekeik helyes nevelésében, de arra is rámutat, hogy kevesen vannak, akik jól értenek a gyermekneveléshez. Ezért mihamarább képzett tanítókra kell bízni őket, akik "kiválnak tárgyi tudásukkal és mély erkölcsiségükkel". A nyilvános iskolai oktatás mellett foglal állást: "Megfelelőbb, hogy az ifjúság nagyobb közösségben nevelkedjék, mivel kétségtelenül sikeresebb munka és kedv jár vele, ha egymástól kapnak példát és ösztönzést".
Comenius olyan didaktikai és metodikai alapelveket állapított meg, melyek azóta az iskolai gyakorlat szerves részévé váltak. Alapelvei a következők: a szemléletesség, a tudatosság, a rendszeresség, a következetesség és a tananyag koncentrikus bővítésének elve.
a) A szemléletesség elvét - noha előtte már többen hangoztatták fontosságát - Comenius dolgozta ki először részletesen. Bacon nyomdokain halad, amikor a konkrét tapasztalatszerzés fontosságát hangsúlyozza:
"Szükséges, hogy a megismerés mindig az érzékszervekből induljon ki (semmi sincs ugyanis az értelemben, ami nem volt meg előbb az érzékekben). Mi más ez, mint az, hogy a tanítás ne a dolgok szóbeli elbeszélésével vegye kezdetét, hanem a reális megfigyeléssel? És végül, miután megmutattuk a dolgot, jöhet a bővebb magyarázat." [168]
Fontos, hogy a megismerés folyamatába minél több érzékszervet kapcsoljunk be. Horatiust idézi:
"Lanyhább hatást tesz a lélekre az,
Miről csak a füle útján értesült,
Mint az, amit a megbízhatóbb tanú,
A szem előtt folyik le és amit
Maga a néző közöl önmagával" [169]
Az így szerzett konkrét tapasztalatokat követi az általánosítás, a fogalomalkotás. Comenius az öncélú verbalizmust, a meddő szóismeretet tartalmas tudással kívánta felváltani. ("A dolog a test, a szó a ruházat.")
b) A tudatosság elve a tekintélyelvűség elleni határozott állásfoglalást jelenti. Ne a tudós szerzők legyenek a tudás valódiságának bizonyítékai, hanem az érzékszervek és az elemző értelem. A mechanikus, megértés nélküli tanulás helyébe a megértett-megemésztett ismeretek tudatos elsajátítását állítja.
c) Rendszeresség. Fontos, hogy a tanítási anyag szerkezeti felépítése logikus legyen, s hogy átadása során "az előzmény készítse elő az utána következők útját". Az ismereteknek szervesen egymásra kell épülniük.
d) Ehhez szorosan kapcsolódik a következetesség elve. Comenius a tanulók életkorát is figyelembe veszi, amikor megszabja, hogy a tanár a tanítás anyagát milyen mélységben, milyen részletesen oktassa. Az életkori sajátosságokon túl az értelmi fejlődés menetét is szem előtt tartja. Kerülni kell minden következetlenséget, kapkodást, hiszen "a természet sem rohan hanyatt-homlok, hanem lassan halad elôre".
Az érzékszervek, az emlékezet, a gondolkodás, a beszédkészség fejlesztésén túl felhívja a figyelmet a kézügyesség kialakítására is. Az elsajátított ismereteket e nélkül nem tudná helyesen alkalmazni a tanuló.
e) A tananyag koncentrikus bővítésének elve kiemelkedően fontos tényező a comeniusi didaktika rendszerében. A koncentrikus tananyag-elrendezés elve - a lineáristól eltérően - azt jelenti, hogy az iskola minden fokán mindent tanítani kell, fokozatosan bővülő terjedelemben. Az ismeretek így egységes rendszert alkothatnak már a kezdeti fokon is. Erre a rendszerre épülhet a következő osztályokban tanított koncentrikusan bővülő, fokozatosan gazdagodó ismeretanyag.
Ennek az elvnek a gyakorlati alkalmazásához Comenius további szabályokat fektet le: A tanításban haladjunk
1. az egyszerűtől az összetett,
2. a konkréttól az elvont,
3. a tényektől a következtetések,
4. a könnyűtől a nehéz,
5. a közelitől a távoli felé.
Az "Egyetemes tanácskozás" Pansophia című könyvében is foglalkozik didaktikai-módszertani kérdésekkel. A Didactica Magnában megfogalmazott gondolatokhoz képest újdonság az, amit a tények tanításáról ír: A tanítás akkor lesz eredményes, ha "(1) ne mindent tanítsunk meg, hanem csak az alapvető dolgokat, (2) ha nem külön-külön tanítunk meg mindent, hanem, amit lehet csoportosan, (3) ha semmit sem tanítunk teljesen újként, melynek teljesen új alapot kell vetni, hanem mindent úgy, mint ami a már korábban ismertekből származik." [170]Ma is érvényes, korszerű didaktikai-metodikai elvek ezek.
Comenius több művében kifejtette az iskolarendszer jobbítására vonatkozó elképzeléseit. A Nagy Oktatástanban négylépcsős iskolarendszert vázol fel, amelynek minden fokozata hat esztendeig tartó nevelést, képzést ölel fel:
I. A kisgyermekkor iskolája az anyai öl;
II. a gyermekkor iskolája a tudományos játék, vagyis a nyilvános népiskola;
III. a serdülőkor iskolája a latin iskola, vagyis gimnázium;
IV. az ifjúkor iskolája az akadémia és külföldi utazások." [171]
I. A gyermeknevelés alapvető színtere az anyai iskola, vagyis a szülői ház. Comenius az édesanyák lelkére köti, hogy neveljék szeretettel, gondosan gyermekeiket, mivel azok "Isten képmásai, tiszták, ártatlanok, mert hiszen az eredendő bűnön kívül más bűnnel még be nem szennyezték magukat".
Az anyaiskolának mindenekelőtt vallásos nevelésben kell részesítenie a gyermekeket. Fontos az erkölcsi erények fejlesztése is: mértékletességre, engedelmességre, igazmondásra, szeretetre, másokkal szembeni türelemre és udvariasságra kell nevelni őket. Lényeges továbbá a kétkezi munka megbecsülése és a szerény magaviselet.
Comenius a fegyelmezés eszközei között kicsi korban megengedi a testi fenyítést. (Bár szerinte ez csak a dorgálás után következhet.) A vesszőzésről ezt írja "Anyaiskola" című könyvében: "Miért neveled gyermeked természetadta balgaságban ahelyett, hogy a kedves, szent, korán alkalmazott s egészséges fűzfavesszővel kiirtanád belőle? Csak azt ne hidd, hogy a gyermek úgysem érti meg a vessző rendeltetését..." [172]
Az iskolák magasabb fokain már elutasítja a verés, a testi fenyítés minden módozatát. "Én egyenesen azon a véleményen vagyok - hangoztatja a "Didactica Magná"-ban -, hogy a vesszőt és botot, eme szolgai és tehetséges emberekhez nem méltó eszközöket az iskolában éppen nem kell alkalmazni."
A fentieken túl az anyaiskola feladata még a gyermek érzékszerveinek és értelmének fejlesztése az őt közvetlenül körülvevő világ megismertetésével.
II. Comenius elképzelése szerint hattól tizenkét esztendős korig mindkét nembeli összes gyermekeket az anyanyelvi iskolában kell tanítani-nevelni. Itt az olvasás-írás alapkészségének elsajátításán túl számtannal, mértannal, énekkel, katekizmussal, erkölcstannal, gazdasági és politikai ismeretekkel és földrajzzal foglalkoznának a tanulók. Mindezeken kívül megtanulnák "a mesterségek legfőbb, legáltalánosabb fogásait" is. Anyanyelvi iskolát minden településen, minden városban állítani kell.
III. Gimnáziumba (latin iskolába) 12-18 éves korukig azok a fiúk járnának, akik arra érdemesek és felsőbb tanulmányokra törekszenek; vagy pedig azok, akik latin nyelvtudást igénylő életpályára kívánnak lépni. Itt a tradicionális négy nyelven és a grammatikai-retorikai stúdiumokon kívül matematikát, asztronómiát, zenét, fizikát, történelmet, földrajzot, etikát és teológiát tanulnának a fiatalok. Gimnáziumot minden városban szervezni kell.
IV. Az akadémiák feladata - Comenius szerint - a szaktudományos képzés. Ilyen intézménytminden államban, illetve a nagyobb államok minden kiterjedtebb területi egységében létesíteni kell. A tanulás itt 18-24 esztendős korig tartana.
Comenius írta le elsőként részletesen a - máig is érvényben levő osztály- és tanórarendszert. A maga korában ez nem volt még magától értetődő. Az iskolai időbeosztás - a jezsuiták gimnáziumain kívül - városonként változott. Ebbe a tarka összevisszaságba vitt rendet, amikor megkövetelte, hogy a tanulók egyszerre kezdjék a tanulást, s fokozatos képzést kapjanak mindvégig. Az iskolába való felvételősszel történjék, a tanév tavasszal fejeződjön be. A tanító - a korábbi egyéni foglalkozás helyett - egyszerre végezzen együttes munkát az egész osztállyal egyórás foglalkozásokra bontva a tanítás folyamatát.
Elképzelései között néha túlzásokra is bukkanhatunk. Ilyen például az osztály létszámára vonatkozó nézete. Szerinte egy tanító - segédtanítók közreműködésével - egyidejűleg mintegy háromszáz gyereket is taníthat: "Nem csupán lehetségesnek tartom azt, hogy egyetlen tanító néhány száz tanuló élén álljon, hanem határozottan állítom, hogy ennek így is kell lennie, mivel ez a tanítónak és a tanulóknak is messzemenően a legalkalmasabb." [173]
Ugyanígy a túlzott pedagógiai optimizmus jele az oktatási módszer abszolutizálása. Szerinte ugyanis az igazán alkalmas módszer-együttes segítségével valamennyi embernek megtanítható "minden", vagyis mindenki elsajátíthatja a pánszófia egyetemes tudományát.
Iskolakoncepcióját az "Egyetemes tanácskozás" Pampaedia című könyvében továbbépíti. Az emberi élet hét korszaka szerint alakít ki lépcsőzetes, élethosszig tartó iskolarendszert. A születéstől kisgyermekkorig családi nevelést-oktatást tart célravezetőnek, a serdülőknek és ifjaknak közösségi iskolákat szán, míg a férfikor és öregkor iskolájának jellege már csak Istenre és az illetőre magára van bízva.
Az iskolák koncentrikus körökként egymásra rétegződő rendszerét így vázolja fel: "Az első iskola helye ott lesz, ahol csak emberek születnek; a másodiké valamennyi házban, a harmadiké minden faluban; a negyediké minden városban; az ötödiké minden országban vagy tartományban, a hatodiknak helye az egész világ lesz, a hetediké pedig minden olyan helység, ahol nagy kort megért emberek találhatók." [174]
Ezt az egész életet átfogó iskolarendszert Comenius a Pampaedia lapjain aprólékos gonddal kimunkálta, leírta. Ha például a hatéves korig tartó "kisgyermekkor iskoláját" vesszük szemügyre, hat osztályt találunk:
I. a születésé, másfél hónap;
II. a szoptatásé, másfél év;
III. a csacsogásé és a járni tanulásé;
IV. a folyamatos beszédé és az érzékelésé;
V. az erkölcsé és az istenfélelemé;
VI. az első közös iskoláé, vagyis a tudomány elemeié. [175]
A gyermekek jól szervezett nevelését Comenius szerint már a csecsemőkorban el kell kezdeni. Határozottan ellenzi a gyerekek kényeztetését, babusgatását. Fontos az édesanya-gyermek kapcsolat zavartalansága, hogy az anya maga szoptassa gyermekét. Mihelyt a gyermek értelme nyiladozik, már "bele lehet csöpögtetni" az élet és a halál ismeretét, az istenhit első elemeit. A tervszerű tanítás mellett már kicsiny korban gondot kell fordítani az erkölcsi nevelésre. Nagyon fontos, hogy a gyerek szülei, a környezetében élő felnőttek jó példát mutassanak, ne csak szavakban, hanem tettekben is: "Nem tanítanak azok, akik nem járnak állandóan élen jó példáikkal, vagyis akik annak megtételét parancsolják, amit ők maguk nem tesznek." [176]
A kisgyermekkor iskolájának utolsó osztálya a tudomány első elemeié. Comenius kihasználja a fogékony gyermeki elme lehetőségeit és szabályszerű oktatást ír elő hatéves kor előtt. Inkább tanítás lenne ez, mint játékos ismeretszerzés. Ezt az oktatást "tisztes nők", édesanyák végezzék, akik - hogy saját csemetéiknek társaságot biztosítsanak - összegyűjtik a szomszédság gyerekeit négytől hatéves korig. Comenius ezzel az ötletével az óvoda előképét vázolta fel. Az édesanyák ilyesféle oktató-szerepének kijelölése egyben tanításuk, műveltségük gyarapításának igényét is felveti.
Comenius 1650-1654 között Sárospatakon élt. Itteni tartózkodása alatt lehetősége nyílott arra, hogy a hétosztályos pánszófikus iskolatervezetét a gyakorlatba is átültesse. Noha Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony és fia, Rákóczi Zsigmond az idős mester Habsburg-ellenes politikai terveit nem támogatta érdemben, a kollégium fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit ellenben meghallgatták és támogatták.
1652 elején már megjelent a pataki nyomdában a pánszófikus iskola első három osztályának tankönyve is. (Vestibulum, Ianua, Atrium). E könyvek a köznapi latin nyelv tanításán túl a világ jelenségeiről nyújtottak egyre bővülő ismereteket. Tartalmuk a koncentrikusan bővülő szócsoportokból, szómagyarázatokból és az általuk képviselt dolgok bemutatásából tevődött össze.
Comenius nem a klasszikus latin nyelvet tanította iskolájában (a klasszikus szerzők műveit kihagyta a tanítás anyagából), hanem a köznapi latint és - ezzel párhuzamosan - a gyermekeket körülvevő világot mutatta meg. Nem a puszta szavakat, hanem dolgokat s a dolgok szabatos megnevezéseit tanította.
A nyelvtanítást az első három esztendőre akarta korlátozni. Ezt követte volna a dolgok belső kapcsolódásának, az ész törvényszerűségeinek, a társadalom belső rendjének és a vallás dolgainak részletes megismertetése (filozófiai, logikai, politikai és teológiai osztály). Ezek tananyagának kidolgozásával már adós maradt Comenius.
Sárospataki tartózkodása alatt Comenius a nyelvtanítás módszerét is megújította. Elkészítette a "Schola Ludus"-t (Az iskola mint játékszín), amelyben a drámajáték segítségét hívja az egyes ismeretkörök elsajátításához. A latin nyelvű előadásokon a tanulók a különböző korabeli mesterségeket mutatták be, így szereztek életközeli ismereteket.
"Apollinus: Minden ruhanemű lenből vagy gyapjúból, gyapotból vagy selyemből, szőrből vagy bőrből készül, s egyiket sem lehet sodrott fonál nélkül elkészíteni. Nem kívánod-e, hogy bejöjjenek azok a mesteremberek, akik ezeket az anyagokat feldolgozzák? ... Király: Így legyen. Paraszt: A lent és a kendert én vetem a földbe. Ha megérett, a feleségem és a szolgálók kinyűvik, lelombozzák, a visszamaradt szárakat gödörben áztatják, majd újra megszárítják (napon vagy kemencében). Kendersulyokkal (tilóval) megtörik, miközben lehull a pozdorja, és vasgerebennel meggerebenezik (Így); a gereben fogai közt fennakad a kóc, és leesik a pozdorja. A már feldolgozott lenből azután a fonónők markokat készítenek, és a guzsalyra kötik azokat. Erről bal kézzel szálanként húzzák, jobb kézzel pedig az orsót forgatják. A szálakat innen motollára, onnan fonalvetőre húzzák. Erről gombolyítják a gombolyagokat, hogy a fonál alkalmas legyen a szövésre. Íme átadom a takácsnak..." [177]
Comeniusnak magyarországi tartózkodása alatt arra is rá kellett döbbennie, hogy a vesztibuláris osztályba lépő tanulók olvasás- és íráskészsége nem megfelelő. 1652-ben, az új Vestibulum megjelenésekor ezt írja előszavában a vesztibuláris osztály tanítójának: "Osztályodban most (és ezután is) olyan tanulók kerülnek kezed alá, akik kezdők, újoncok még a latin nyelvben. Anyanyelvükön ugyan tudnak már írni és olvasni, de ebbeli készségük nem érte még el a teljes biztonságot." [178]
Ezért egy anyanyelvi alapozó osztályt hozott létre, amely számára két ábécéskönyv tervezetet is készített. Először "Tirocinium" (Kezdet) címmel adta ki latin nyelvű könyvecskéjét, melyben betűkapcsoló táblázatok, gyakorlószövegek és dialógusok kaptak helyet. [179] Hamarosan követte ezt a "Lucidarium" is, amely 150 leckében s az egyes leckék fölött elhelyezett képekben mutatja be a egész világot a gyermekeknek. Ez volt a pedagógia történetében az első képekkel illusztrált tankönyv, amelyben az ábrákon látható dolgok latin nyelvű megnevezése szerepel. A tanulók a latin nyelv gyakorlása közben szerezhettek ismereteket belőle vallásról, erkölcsről társadalomról, természetről, mesterségekről, művészetekről, játékokról. (Később feltehetően a Tirocinium és a Lucidarium magyar nyelvű változata is elkészült.)
A Lucidarium később "Orbis Sensualium Pictus" (Az érzékelhető világ képekben) címmel többnyelvű változatban számtalan kiadást ért meg. Első ízben 1658-ban jelent meg Nürnbergen latin-német szöveggel, ezt követte ugyanitt 1669-ben az a háromnyelvű kiadás, amelyben első ízben a magyar nyelvű szöveg is szerepel a latin és német mellett. Comenius "Orbis Pictusá"-nak átdolgozásai révén kisdiákok nemzedékei évszázadokon keresztül szerezhettek hiteles, életközeli ismereteket saját koruk valóságáról.
Johannes Amos Comenius rendszere az első harmonikus pedagógiai szintézis a művelődés történetében. Latin nyelvkönyveiből generációk sokasága tanult; neveléssel, oktatással kapcsolatos elvei, gondolatai évszázadokon át hatottak a pedagógia elméletére és gyakorlatára.