A középkori városi plébániai iskolában a tanulócsoportok nem életkorok szerint különültek el, hanem a tanulmányokban való előrehaladás alapján osztályozták őket.
Robert of Salisbury még a XII. században írja: Láttam a diákokat az iskolában. Számuk nagy (több mint kétszázan lehettek). Látok köztük különböző korú férfiakat: pueros (gyermekeket), adolescentes (serdülőket), juvenes (ifjakat), senes (időseket)." [74] A korabeli gyakorlat szerint tehát minden életkor képviselve volt egy iskolai tanulócsoportban.
Ennek a keveredésnek a magyarázatát a középkor gyermekfelfogásában kereshetjük. A kisgyermekkor határát az öt-hatesztendős korban szabták meg, mikor a gyermek elhagyta anyját, dajkáját. Hétéves korukban már iskolába mehettek, s ettől kezdve már fiatal felnőttnek számítottak. A XVIII. századig megmaradt az iskolában a korok keveredése: tíz-tizennégy éves gyermekek, tizenöt-tizennyolc éves kamaszok és tizenkilenc-huszonöt éves fiatalemberek jártak ugyanabba az osztályba.
A középkor nem sokra becsülte a gyermekkort. Gyermekábrázolást a képzőművészet egészen a XII. századig nem ismert, s ennek oka nem a művészek hiányos tudásában keresendő.
Jellemző példa erre az az Ottó-korabeli miniatúra, amely egy evangéliumi jelenetet ábrázol. Azt, amelyben Jézus így szól: Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket! A művész azonban nyolc felnőtt férfit fest Jézus köré, minden gyermeki vonás nélkül, csak kisebb méretben.
Mindebből látható, hogy a X-XI. század embereit nem foglalkoztatta a gyermekkor ábrázolása, ez a kérdés fel sem merült számukra. Csak a reneszánsz művészetben jelennek meg a gyermekek, de itt sem önmagukban, hanem legtöbbször egy család körében, egy zsánerjelenet részeként.
A középkorban a gyermek akaratának megtörését igen korán elkezdték. El kellett fogadnia azt, hogy ő egy tökéletlen lény, aki csak akkor válhat erkölcsileg értékessé, ha feltétel nélkül elfogadja a felnőttek felsőbbrendűségét. Nem volt ritka a gyermekek ijesztgetése szellemekkel, boszorkányokkal, halállal, s mindennapos volt a testi fenyítés.
A gyermekek élete hétéves korukban alapvetően megváltozott. Általában elküldték őket otthonról: a szegények gyermekei szolgálni mentek, a gazdagok gyermekei iskolába vagy valamely más házhoz tanulni. Ettől kezdve szinte felnőttként kezelték őket. Változást e téren csak a humanizmus moralistái hoztak, de ez a fejlődés megrekedt a pedagógiai tárgyú írások, traktátusok szintjén, s nem vált gyakorlattá. [75]