A keret bezárása

[159] Hegel – Marx – Freud [1]

I. A tudományos szocializmus

1.1, 2

Nem3 szükséges, hogy tudós legyen az ember s nem szükséges az sem, hogy proletárok soraiban nyomorogjon, ugy is beláthatja, hogy a mai gazdálkodás bajba jutott. Tizmilliókra rug az ellátatlanok száma, csak a müvelt emberiséget véve számitásba s a termelést mégis, ha nem háborús célokat szolgál, állami beavatkozással igyekszenek csökkenteni. Különböző gazdasági tekintélyek különféle okokkal magyarázzák s igazolják ezt a józan ésszel emészthetetlennek látszó jelenséget. Marxista gondolkodók magában a gazdálkodási módban jelőlik meg a bajok forrását s azt hiszik, az általános elnyomorodás annyira megnövekszik „a társadalmi fejlődés természeti törvényeinek” értelmében, hogy a munkájukból élő s az ellátatlan emberek végül is valamilyen szervezett formában fellázadnak s egy elmélet szerint békés, más elmélet szerint forradalmi eszközökkel átalakitják e társadalmi rendet s megvetik alapját a szocialista gazdaságnak. Ez a hit a4 mult század közepe óta terjedezik az emberek között,5 ujabban azonban nagyon módosult. Módosult a békés átalakulás hivei között, – ők ma már őszintén nem számitanak6 a proletár osztály egészére, de azon vannak, hogy más osztályból éppolyan mértékben szerezzenek elvtársakat, mint a proletárok közül s igy végül osztályközi pártot alkotnak. Módosult a forradalmi hagyományokhoz ragaszkodók körében is, – ezek arra számitanak, hogy kikerülhetetlenül beáll valamilyen társadalmi szerencsétlenség, pl. háboru, s olyan alkalommal szolgál, hogy egy kisebb megszervezett7 csoport is magához ragadhatja a hatalmat s a tömegeknek8 vagy helyeslésétől, vagy közömbös jóindulatától kisérve hozzáfoghat a nagy cél, a szocializmus megvalósitásához. A két elméletre két mozgalom támaszkodik s mindkettő 'tudományos szocializmusnak'9 nevezi magát.

2.

A10 tudományos szocializmus módszeres alapja a történelmi jelenségek gazdasági elvü magyarázata,11 az u.n. történelmi materializmus. Mint a marxista kézikönyvek mondják, velejéig nemzetközi felfogás ez, mert gyökereit a német filozófiába, az angol ökonomiába s a francia (forradalmi) politikába ereszti. Valójában a történelmi materializmus e modern európai háromság összetett kritikájának tekinthető. Dialektikus, ökonomikus és humanista, – vagyis ugy látja, hogy az emberi lét, társadalom és állam, általában a müvelődés a gazdálkodáshoz van kapcsolva, belső ellentétekkel terhes s az ellentétek föloldásával fejlődik.

Marx (az ő nevéhez füződik ez a történelemfölfogás) négy ténnyel számolt, midőn12 föllépett. A történelmi fejlődés elvével (Hegel), az uj ipari technikával, a terhei alatt nyugtalanul mozgolódó munkássággal és az u.n. utópikus szocializmussal, melynek nem harcos, hanem békés, nem proletári,13 hanem általános emberi jellege volt. Marx e négy tényből nyert ismeretét egyesitette, elfogadta az ellentétekben történő fejlődés elvét, a társadalmi haladás alapjául megtette az ipart és a munkásságot, amazt mint tárgyi, emezt mint alanyi tényezőt véve számitásba s a társadalmi haladás következő állomásaként a szocializmust fogta föl, mint következményt a modern ipar tárgyi oldaláról nézve és mint célt14 a munkásság alanyi szempontjából. Tárgyi fogalmazás szerint tehát abban áll a fejlődés, hogy a tőkés gazdaság elbukik belső ellentétein, azon, hogy termelő erői túlfejlődtek a termelési módon, viszonyokon és15 helyet ád a közös gazdaságnak;16 alanyi fogalmazás szerint pedig abban, hogy a munkásság meg akarja dönteni s meg is dönti a fennálló osztályuralmat és megszervezi – átmenetileg – a magáét.

Marx és Engels elsősorban Európára gondoltak. Európát el is öntötte a haladásba vetett hit árja, (melyre ma már alig emlékezünk!), az ipar és a technika olyan fejlettségre tett szert, amilyenre a termelési eszközök filozófusai nem is gondolhattak, a munkások valóban hatalmas pártokban szervezték meg erényeiket s a közös gazdaság többé-kevésbé világos eszméjével magukhoz vonták a nem-bérmunkások csapatait is. Ilyen körülmények között az a kérdés: – miért17 nincs még szocializmus? Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem következik el, ha az emberek azt akarják, hogy elkövetkezzék. Csak azt kérdem, hol csuszott hiba a számitásba, hogy' lehet az, hogy az u.n. „tárgyi előfeltételek megvannak” s az alanyiak hiányoznak? Marx azt irja, hogy az emberiség csak olyan feladatokat tüz maga elé, amelyek megoldásához a szükséges feltételek a valóságban jelenvannak – hogy' lehet tehát, hogy18 egy hatvan millió lakósu állam polgárainak fele a fajtisztaságot látja ma történelmi céljának?

3.

Hegel szerint a világ egyetlen fejlődési folyamat s minden jelenségében az észnek,19 a világ szellemének, a Logosnak megnyilatkozása. Ez az ész, az a Logos a természetben szemlélteti20 magát; az emberben, az emberi müvelődésben öntudatra ébred; s végül a fejlődés elméletében, vagyis Hegel tanitásában elérkezik ahhoz, hogy maga-magát21 általánosan, törvényszerüen fölfogja. Ez az elv igen világos és olyan egyszerü, amilyen bonyolultan Hegel kifejti. „Minden létezik, ami észszerü22 és minden észszerü, ami létezik.” Amennyiben tehát mi nem látnók be valamely lét észszerüségét, vagy valamely észszerüség valóságát, az csak arra vall, hogy mibennünk (vagy inkább velünk, a mi valóságunkkal) az ész még nem ébredt az eszmélet megfelelő fokára. Ez elv elfogadása után az emberi gondolkodásnak már „csak”23 az a föladata, hogy a valóság különös jelenségeinek észszerüségét fölismerje s a fölismert észszerüség valóságát megkeresse.

Marx előtt Feuerbach kisérletezett azzal, hogy az emberek egymásközti viszonylataiban föltárja a hegeli elvet. Ő az abszolut szellemet, a logost elveti s helyébe az „embert”24 állitja. „Az emberiség korszakai csak vallásos változások által különböznek egymástól. Csak ott hatol el a történelem változása a dolgok25 gyökeréig, ahol az emberek kedélyére hat. A kedély, a sziv nemcsak formája a vallásnak, hanem26 maga a vallás lényege.” (1) Feuerbach27 tehát megtartja a fejlődés elvét, de a hegeli abszolut eszme helyett a történelmi haladás forrásának a vallásos emberi kedélyt látja. Azok az isteni lények – ugymond –, melyeket28 az emberek vallásos kedélye alkotott, nem egyebek az ember (kivetitett) tükörképeinél. A történelmi fejlődés során ez isteni lényekről alkotott képzetek szétfoszlanak, az emberek végül magukra ismernek, vagyis rájönnek arra, hogy a képzelt isteni lényeket valósággal fölruházó vallásos szeretet valójában emberszeretet;29 s az isteni szeretet eszméi helyébe az emberszeretet öntudata lépvén, létrejő az emberszeretet vallása. – Ahogyan a protestantizmus eltávolitja isten és hivő közül a közvetitő papot s igy közvetlen kapcsolatot teremt az égi atya és földi gyermeke között, ugy távolitja el Feuerbach a szerető és a szeretett ember közül a közvetitő isteneszmét s teremt közvetlen kapcsolatot közöttük. Feuerbach a nemi egyesülést is vallásos áhitattal telinek gondolja, papi és isteni áldás nélkül. Persze itt kérdéses marad, hogy miért szükséges egyáltalában a nemiség vallásos fölfogása, miért volt szükséges előbb az isteni30 és egyházi, Feuerbachnál pedig a humanista szentesités.

Hegelnél az ész müködik – öntudatlanul – a müvelődés erkölcseiben, Feuerbachnál az erkölcsiség lép elő tudatosan s teszi észszerüvé a különböző korok vallásos képzeteit.

4.

A hegeli elvet követve kapcsolódik Marx Feuerbachoz. Feuerbach a vallásos kedélyt végső valóságnak fogja föl s azt hiszi, a történelem az emberszeretetnek, az embert szerető embernek öntudatosodási31 folyamata. Marx többet lát a történelemben – az embernek emberré válását gondolja el benne. „A szocialista ember számára – ugymond – az egész ugynevezett világtörténelem nem más, mint az ember nemzése (illetve termelése: Erzeugung) az32 emberi munka által.” (2)33 Mi az ember? „Az emberi lényeg a társadalmi viszonyok összessége” (3) – mondja34 – „az ember egyéni és faji élete nem különböznek” (4),35 maga „az egyén a36 társadalmi lény” (5).37 A történelemben az ember önnön lényegét fejti ki s egyszersmind tökéletesbiti;38 társas mivolta őt, ő pedig társas mivoltát egyre társadalmibbá teszi. A nemzés élettani müveletéhez társra van szüksége, ez a lényeg s az embernek ez a lényege fejlődik a történelem folyamán affelé az állapot felé, amelyben minden egyes embernek életszükségletévé válik minden másik ember. A társadalmi viszonyok adják e fejlődés valóságát,39 s a valóság ilyen fejlődésének, a fejlődés ilyen valóságának tudományos eszmélete, elmélete a szocializmus.

Marx elmélete szerint az emberiség ugy fejti ki faji lényegét a40 termelésben, ahogy Hegel elmélete szerint a világszellem fejti ki önmagát a41 történeti természetben. Az emberiség előbb megvalósitja a termelésben társas mivoltát, azután tudatával fölfogja.42 Természetesen ez a tudat maga is társadalmi termék, hiszen a nyelv is az, márpedig „a nyelv a gyakorlati, más emberek számára is létező,43 tehát önmagam számára is létező, valóságos tudat” (6).44 A termelésben az45 emberiség önmagát46 termeli, egyfelől ugy, hogy a külső természetet átalakitja a saját használatára, másfelől ugy, hogy saját természetét mind társasabbá teszi, mignem az egész emberiség egyetlen társadalommá s ez a társadalom az egyes embernek természetévé válik. Ehhez képest a termelési eszközökből kiolvashatjuk minden korban egyfelől az embereknek egymáshoz való viszonyát, másfelől a környező természethez való emberi vonatkozást. Igy a társadalom formájának, a fejlődésben lévő emberi lényegnek minden változása végső fokon a termelési eszközök változásának, fejlődésének függvénye. A modern ipar megkövetelte a hübéri társadalom átalakulását polgárivá;47 s a mai, még modernebb ipar megköveteli, hogy a jelen polgári társadalom a dolgozó emberek társadalmává alakuljon48 át. A termelés társadalmi, azaz megosztott49 munka,50 s a munkamegosztás fejlődése mind társadalmibbá teszi a termelést. A társadalom maga osztályokra válik,51 s az emberek aszerint képeznek osztályokat, hogy a termelési eszközök szempontjából milyen tulajdonjogi helyzetet foglalnak el egymással szemben. Minthogy az emberi lényeg a társadalmi viszonyok összessége, nyilvánvaló, hogy mind52 a tulajdonjog és az erkölcs,53 mind a tudományok és a termelési eszközök, mind az osztályok harca és a nemek viszonya az emberi lényeg valóságának megjelenései.

Kategóriáit54 Marx az emberek faji és nemi létéből származtatja. E származtatást az jellemzi, hogy a nemi tevékenységet gazdaságinak, termelésnek fogja föl, a termelésben, gazdaságban, politikában azonban már csak faji55 megnyilatkozást lát és nem veszi észre benne a nemiséget.56 Jellemzi az is, hogy a nemiséget s vele az embert, hogy57 ugy mondjam,58 fiziológiai és nem biológiai szempontból, a testi lét szervei és nem ösztönei szempontjából59 nézi s az igy, szervei oldaláról megérteni próbált ember megfelelőjének látja a termelési eszközök oldaláról szemlélt társadalmat.60 Ime:

„Az első megállapitandó tényállás az egyének testi szervezete (mint a társadalomban a termelési eszközök fejlettsége!) és ezáltal adott viszonyuk a többi természethez.” (7)61 Az emberek „akkor kezdenek különbözni az állatoktól, amikor élelmiszereiket termelni kezdik” – ezt „testi szervezetük föltételezi”. „Amilyen módon életüket nyilvánitják az egyének, olyanok. Hogy mik, az62 tehát egybeesik termelésükkel;63 éppugy azzal, amit termelnek, mint azzal64 is, ahogy termelnek.65 Mik az66 egyének, ez67 termelésük anyagi feltételeitől függ.” „Ez a termelés először a népesség szaporodásával lép elő.” (8)68 Az első termelőviszony „a viszony férfi és nő, szülők és gyermekek között, a család.” „Az életnek a termelése – mind69 a sajáté a munkában, mind az idegené a nemzésben –” egyszerre70 természeti és társadalmi viszony. (9)71 A népesség szaporodásával „fejlődik a munkamegosztás, amely eredetileg nem volt más, mint a munka megosztása a nemi aktusban.” (10)72 „Ez a három mozzanat, a termelési erő, a társadalmi állapot és a tudat egymásközt73 ellenmondásba kerülhet és kell, hogy kerüljön, mert a munka megosztásával adva van a lehetősége, sőt a valósága annak, hogy a szellemi és az anyagi tevékenység, az74 élvezet és a munka, termelés és fogyasztás különböző egyénekre jusson.” (11)75 A munka megosztásával pedig jelentkezik76 „a tulajdon, amely már csirájára, első formájára lel a családban, amelyben az asszony és a gyermekek a férfi rabszolgái.” (12)77 „A nőhöz,78 mint a közös gyönyör cselédjéhez és mint zsákmányhoz való viszonyban ki van mondva az a végtelen lealacsonyitás, amelyben az ember önmaga számára létezik, mert e viszonylat titkának megvan a maga nem kétértelmü, határozott, nyilvánvaló, föltárt kifejezése a férfinak a nőhöz való viszonyában és abban a módban, ahogyan ez a közvetlen, természetes faji (nemi) viszony (Gattungsverhältnis) fölfogásra jut. Az embernek az emberhez való közvetlen, természetes, szükséges viszonya a férfinak a nőhöz való viszonya. Ennek a viszonynak a jellegéből következik, hogy az ember, mint faji lény (Gattungswesen) mennyire lett magáé és mennyire fogta föl magát;79 a férfinak a nőhöz való viszonya az embernek az emberhez való legtermészetesebb viszonya. Tehát80 benne mutatkozik meg, hogy mennyire lett emberivé az ember természetes magatartása, vagy hogy mennyire lett természetes lényegévé az emberi lényeg, mennyire lett természetévé az emberi természet. Ebben a viszonyban megmutatkozik az is, hogy az ember szükséglete mennyire lett emberi szükségletté, tehát mennyire lett szükségletévé a másik ember mint ember, mennyire közügye egyuttal a lét és tovább hogy legegyénibb mivoltában mennyire a magántulajdon első pozitiv megszüntetése.” (13)81

Marx szemére veti Feuerbachnak, hogy a nemiséget „idealizálta”. Feuerbach éppigy felróhatná Marxnak, hogy ő pedig „materializálta” a nemiséget.

5.

Sokan,82 kik szinte kérkednek a „marxizmus” kifejezéssel, ezt néha „proletárszocializmus” névvel helyettesitik s ugyanigy beszélnek „proletárirodalomról”, „proletárkulturáról”, melyen azonban nem néptudományi különlegességet értenek, hanem olyasmit, ami a polgárinak nevezett mai általános müveltségnél magasabbrendü. Marx gondolata szerint azonban mindenki szocialista, aki tudva munkálkodik azon, hogy83 az ember méltó legyen önmagához, hogy az emberi lényeg kifejlésre jusson, hogy megszünjenek azok a társadalmi különbségek,84 amelyek a termelés fejletlenebb fokán szükségesek voltak, ma már azonban mind az anyagi termelésnek, mind az erkölcsi jóérzésnek, mind a teljes emberi öntudat kialakulásának akadályai.85 Miért látja Marx86 mégis a proletárságban azt87 az erőt, mely a társadalmat átalakítani hivatott? Ő maga így felel erre:

„Ha88 a szocialista irók ezt a világtörténeti szerepet a proletárságnak tulajdonitják, ez semmiesetre89 sem azért történik, mert isteneknek tartják a proletárokat. Inkább forditva. Minthogy a kifejlett90 proletárságban gyakorlatilag teljessé vált az elvonatkozás minden emberségtől,91 sőt az emberségnek a látszatától is; minthogy a92 proletárság életfeltételeiben93 a társadalomnak94 legembertelenebb végletén95 van96 összefogva a mai társadalom minden életfeltétele,97 minthogy98 benne az ember elvesztette saját magát, de minthogy egyszersmind99 nemcsak megnyerte100 ennek a veszteségnek elméleti tudatát, hanem kényszeritve is van közvetlenül, a már101 el nem utasitható, már nem102 szépithető, abszolut parancsoló szükségtől – ez a gyakorlati kifejezés a szükségszerüségre –,103 hogy fellázadjon ez ellen az embertelenség ellen:104 ezért lehet és kell105 a proletárságnak magát fölszabaditania. De nem szabadithatja föl magát anélkül, hogy saját életfeltételeit meg ne szüntetné. Saját életfeltételeit nem szüntetheti meg anélkül, hogy meg ne szüntetné a mai társadalomnak minden embertelen életföltételét, melyek az ő helyzetében vannak összefoglalva. Nem hiába járja ki a munka kemény, de acélozó iskoláját. Nem arról van szó, amit ez vagy az a proletár, vagy maga az egész proletárság ideig-óráig mint célt képzel maga elé. Arról van szó, ami ő és amit e lét szerint történelmileg tenni kényszerül. Célja és történelmi tette saját élethelyzetében, mint a mai polgári társadalomnak egész szervezetében világosan, visszavonhatatlanul elő van irva.” (14)106 Ehhez hozzáfüzhetjük, hogy amint a proletárokat az anyagi szükség107 sarkallja e történelmi folyamatban, ugy serkenti108 másokat szocialista irányban erkölcsi szükségletük s109 ugy tette magát Marxot szocialistává az elméleti szükségszerüség,110 mert e szükségletek mindegyikében a111 társadalmi, azaz emberi lényeg jut kifejezésre. Azok a „marxisták”, kik mindenütt és mindenben anyagi érdeket keresnek s az anyagi érdeket teszik elvvé az emberi öntudat mai fokán is a cselekedetek értelmének vizsgálatában, Marx gondolataiból egy kukkot sem értenek.

6.

Mint látjuk, Marx112 szerint arról van szó, aminek történnie kell és nem arról, hogy mit gondolnak, milyen adott célokat tüznek maguk elé a proletárok és pártjaik. Marx tehát az embert mint látható, érzéki valóságot szemléli, életfeltételeiből és „reális énjéből”113 következtet jövőjére. Következetesen meg is teheti ezt, hiszen114 ugy gondolja, hogy az egyén léte adva van saját tudata számára. „A tudat sohasem lehet egyéb, mint a tudott lét és az ember léte az ő valóságos életfolyamata.” „Nem115 a tudat határozza meg az életet, hanem az élet határozza meg a tudatot.” (15) Ehhez116 kapcsolódik az a nézete, hogy az ember ugy fejlődik, hogy megváltoztatja életkörülményeit s ezek a megváltoztatott életkörülmények megváltoztatják őt. Eszerint saját tudatunkkal közvetlenül nem alakithatjuk létünket.

Egy117 uj118 természettudomány, a pszichoanalizis, azonban azzal a fölfedezéssel vált betegségek gyógyitó módjává, hogy a tudat képes a lét közvetlen alakitására, ha másként nem, hát ugy, hogy kivet magából, elfojt oly gondolatokat, melyeket éppen a valóságos, természetes lét119 sugalmaz s ezzel az elfojtással annyira megváltoztatja a létet, hogy az egészséges ember beteg emberré válik, az érzékien-észszerüen gondolkodó lényben létrejön pl. az a vallásos kedély, az a valóságos lelkiállapot, melynek120 fogalmát oly mulatságosnak találta Engels Feuerbachnál. Az ilyen ember – s az emberiség történelmi multjában csak ilyen emberekre számithatunk – kétségkivül121 valóságos lény, tudata azonban nem felel meg ösztönös (faji, nemi) létének, hanem csak annak a létnek a képét adja, amelyet már eltorzitott. Ez a tudat nem a lét képét torzitja el, hanem magát a létet mint természetet s e torzitott lét képét többé-kevésbé hiven megőrzi.122 „Elkerülhetetlen dolog, – irja Engels123 – hogy mindennek, ami egy emberre hat, a tudatán keresztül kell mennie, – még az evésnek és az ivásnak is, ami a tudat által érzett éhségen és szomjuságon kezdődik és ugyancsak a tudat által érzett jóllakottsággal végződik.” (16)124 Ma már tudjuk,125 hogy éhség126 és tudat,127 nemi vágy128 és tudat129 között a kapcsolat megszakadhat;130 hogy a tudat a jóllakottságot s a nemi kielégülést, bár a fiziologiai lét rendje szerint minden szabályszerüen végbement,131 igen sokszor nem veszi tudomásul;132 sőt rendszerint133 nem veszi tudomásul, ha – a nép nyelvén szólván – „nincs134 áldás rajta”.

(Folytatom)135