[108] [I. Mit értünk voltaképpen...] [2]

I. Mit értünk voltaképpen középosztályon? Azonos-e a középosztály a polgársággal? Azonos-e az értelmiséggel?

A „középosztály” elnevezést több értelemben használják. A szó, összetétele után ítélve, a térbeli szemléletre támaszkodó gyakorlati ész szülötte. „A nap fölkel” – így mondjuk, de tudjuk, hogy a föld forog a saját tengelye körül. „Középosztály” – mondjuk, de nem gondoljuk meg, hogy a társadalomnak, mely a gazdálkodó emberek viszonylatainak összessége,¹ nincsen „közepe”.

Középosztályon sokan az embereknek egy olyan csoportját értik, melyet a jövedelem mennyisége határol el egyrészt a proletárságtól, másrészt a tőkések osztályától. Ezért meg szokták állapítani, hogy a középosztály „fogalma” a háború után megváltozott. Az a meghatározás azonban, mely a jövedelem mennyiségét veszi alapul, teljesen önkényes és nem is változott más, mint az önkényesen alkotott fogalom. A proletárok jövedelme sem ugyanaz, ami a háború előtt, mégsem változott meg a „proletár” fogalma. Természetes különben, hogy a „proletár” szóval jelzett fogalom sem egyezik azzal az értelemmel, melyet nem kevesen tulajdonítanak neki, t. i. a nyomorban, szegénysorsban élővel és hasonlókkal. Akadnak még ma is jólkereső proletárok. Másrészt nem egyszer hallunk „nyomorgó középosztályról”, ahogy hallottunk már „úri” és „polgári középosztályról” is.

Vannak, akik a középosztályt azzal határozzák meg, hogy tagjainak kultúrigényei az „átlagot” meghaladják, de megfelelő jövedelmi keretben mozognak. Ez a meghatározás is – mint mindegyik – rátapint egy lényeges elemre, mégis áldozatul esik a látszathoz igazodó gondolkodásnak. Úgy látjuk, hogy az égbolt csillagai vonulnak el nap-nap után példás rendben a fejünk fölött és ebből annyi igaz, hogy a mi nézőpontunk forog a földdel. A középosztálybeli embereket igényeseknek látjuk a kultúrában és azt hisszük, hogy ez az igényesség teszi őket középosztállyá. Holott fordítva áll a dolog: nem az igényesség teszi a „középosztályt”, hanem a „középosztályhoz” való tartozás teszi az igényeket. A „középosztály” kultúrigényei nem szubjektiv igények, hanem objektiv, társadalmilag szükséges igények. E kultúrigényeket nem önként fejlesztik ki magukban a középosztály tagjai, hanem a társadalom követelésére. Nem igényeikből adódik társadalmi szerepük, hanem társadalmi szerepükből folynak hivatásosnak mondható igényeik.

Mit értünk hát voltaképpen középosztályon? Talán csak azért homályos előttünk a fogalom, mert más osztályok tagjai is folytatnak – önként – olyan életmódot, (kultúrigények stb.), amely a középosztály termelésbeli szerepének társadalmi követelménye?

Ha elfogadjuk, hogy a társadalmi rend a termelési módon alapul, akkor nem a jövedelem mennyiségi megoszlása szerint alkotjuk az osztály fogalmát. De nem is a jövedelem forrása szerint, jóllehet a három főosztálynak megvan a maga jellegzetessége a jövedelem forrása tekintetében: a földtulajdonos a földjáradékból, a tőkés a tőkehaszonból, a bérmunkás a munkabérből nyeri jövedelmét. Azonban, ha a jövedelem vagy forrása szerint határoznók meg az osztályokat, nem mondhatnók tőkésnek a tőkést abban az esztendőben, amikor a tőkehaszon elmaradt. Így az osztályok fogalmát csak a tulajdonviszonyok alapján kiosztott termelésbeli szerepre alapozhatjuk.

A termelési módból adódó szerep szerint a munkások az üzemben meghatározott szükséglet kielégítésére alkalmas, röviden hasznos tárgyakat készítenek. A jó munkás figyelme munka közben nem is irányul másra, minthogy a termék megfeleljen a szükséglet követelményeinek. A munkás tehát használati értéket termel.

Azazhogy a munkás nem termel – hiszen árutermelés van – a munkás dolgozik. A munkás munkaerejét megvette a tőkés, elvitte az üzembe és ott elhasználja, azzal, hogy ott termel vele. A tőkés pedig nem hasznos, hanem értékes tárgyakat termel, vagyis csereértéket. A jó tőkés csakis az értékesítés, tehát a csereérték realizálása szempontjából tekint a termelt áru hasznos mivoltára.

A munkások tehát a használati értéket termelő osztályt, a tőkések a csereértéket termelő osztályt alkotják. A munkások szakismerete ezért a tárgyak hasznos oldalai közt fennálló viszonyok ismerete: ismeret a munkaeszközöknek és a munkatárgyaknak arról a viszonyáról, melyet meg kell valósítani munka közben. A tőkések szakismerete annak az értékviszonynak az ismerete, melyet a csereértékek közt meg kell valósítani a piacon. Azt mondhatjuk, hogy a munkások a használati értékek egymásközti viszonyát, a tőkések pedig a csereértékek egymásközti viszonyát termelik. Fenn marad azonban még a használati érték és a csereérték közti viszony termelése. Úgy gondolom, hogy a középosztályt azok az emberek alkotják, akiknek az önmagát napról napra ujjátermelő társadalomban az a szerep jutott, hogy a használati érték és a csereérték közötti viszonyból, ellentétből fakadó szükségletet, illetve ennek kielégítését termeljék.

Az orvos nem azért orvos, mert gyógyít – ettől még szent vagy kuruzsló is lehetne, – hanem azért gyógyít, mert orvos. Az ügyvéd nem azért ügyvéd, mert ért a joghoz és mert a felet a bíróság előtt képviseli, hanem azért ért a joghoz és azért képviseli a felet a bíróság előtt, mert ügyvéd. A bíró nem azért bíró, mert ítél, hanem azért ítél, mert bíró. Ezek a szerepek olyan társadalmi szükségletek, melyeket határozott formáikban a tőkés termelési módon alapuló polgári társadalom hozott létre s amelyek ezért végső fokon a használati érték és a csereérték viszonyának szükségletei. Pl. a csereérték kiküszöbölésével a „gyógyító orvos” helyébe valószínűleg a „megelőző orvos” lépne stb.

A „középosztály” fogalma – azt hiszem – azért maradt homályos a köztudatban, mert gondoltak ugyan a termelésből fakadó szükségletekre, de nem gondoltak arra, hogy a termelési viszonyok maguk is szükségletek, amelyeket szintén termelni kell. E szükségleteknek termelése azé az osztályé, melyet középosztálynak nevezünk. A termelési viszonyoknak mint szükségleteknek termelésére hivatott a katonatiszt és a Bedeaux-mérnök éppúgy, mint a tanár vagy a kereskedő, a művész, vagy a közvádló.

Az így felfogott középosztályba sorozhatók azok a rétegek is, amelyek egyszerre foglalnak helyet a tőkés és a munkásosztályban. Ilyen elemei a középosztálynak pl. az iparosok, kik szükség szerint tőkések, hiszen termelési eszközök tulajdonosai, egyben azonban munkások is. Természetes, hogy e helyzetüknél fogva ők maguk is hordozói a használati érték és a csereérték közti viszonynak, tehát éppoly joggal sorozhatók a középosztályba, mint egyidejűleg a tőkés és munkásosztályba is. Hiszen más az osztály és más az ember – az ember a termelés alanya, az osztály az alany funkciója. A fogalmi zavar abból származik, hogy a köztudat az osztályt azonosítja az emberrel.

A középosztály nem azonos a polgársággal. A modern társadalomnak éppúgy polgárai a munkások és a tőkések, mint a középosztálybeliek. De nem azonos a középosztály az értelmiséggel sem, bár – ha az értelmiségen csak bizonyos foglalkozásokat értünk – az értelmiség a középosztályhoz tartozik.

II. Milyen szerepet tölt be a Középosztály a parlamentarizmusban és mit várhat az autoritativ kormányzástól? Van-e sajátosan középosztálybeli ideológia?

A középosztály szerepe a szükséges társadalmi viszonylatok termelése lévén, tagjainak érdekei éppoly ellentmondóak, amíly ellenmondásosak a mai társadalmi viszonyok. (Minél észszerűbb a termelési folyamat egy üzemben, annál észszerűtlenebbnek látszik a tőkés termelés egésze.) Mégis a középosztály egységes érdekének tekinthető a békés haladás, mert hiszen a forradalom éppen a társadalom viszonylatait forgatja föl és szünteti meg azzal, hogy új viszonylatok szükségét teremti meg, amelyeknek termelésére a mai középosztálybeli esetleg nem alkalmas. Másrészt azonban a középosztály egyes rétegeit az elnyomorodás alkalmassá teheti forradalmi eszmék befogadására. De az elnyomorodástól függetlenül is megalapozhatja egyesek forradalmi hajlamát maga a középosztálybeli szerep, hiszen a középosztálybeliek mindig társadalmi viszonylatokat látnak maguk előtt és így erős „szociális érzék” alakulhat ki bennük. Ha ehhez a „szociális érzékhez” társul a saját elnyomorodás, akkor már forradalmi tényezővel számolhatunk. A békés társadalmi fejlődés határozott osztályérdekével tehát minduntalan összeütközésbe kerülhetnek oly egyéni sorsokból fakadó érdekek, melyek – mivel tömegesen jelentkeznek – nem elégíthetők ki egyénileg. Gondoljunk pl. az állástalan diplomás ifjúságra, melynek termelésbeli funkciója nyilván középosztályi volna. – A középosztály más rétegei viszont egyáltalában nem szűkölködhetnek. A magántulajdon társadalmi rendjében nem szenvedhetnek anyagi szükséget pl. a bírák és a katonatisztek.

Vannak a középosztálynak rétegei, melyek számára a parlamenti kormányzat előnyös, és vannak rétegei, melyek az autoritativ kormányzástól várják sorsuk jobbra fordulását, illetve biztonságosabb megalapozását. Itt fontos a középosztály tagjainak egymás közt folytatott versenye, melyet – termelésbeli szerepüket nézve – elsősorban politikai téren folytatnak egymás ellen. De a középosztály fogalmából következik, hogy önálló politikát nem folytathat. Politikája – akár jobbra, akár balra – csak a tőke és a munka harcának függvénye lehet. Mégis, vagy éppen ezért, sajátosan középosztályi ideológiának tekinthető ma a békés haladás gondolatköre. A középosztálybeliek ideológiai² szempontból még a fasizmushoz is azért csatlakoznak, mert a fasizmus az osztályharc, sőt az osztályellentétek megszüntetését ígéri és azt, hogy a forradalmi elemet haladással helyettesíti. Másokat ugyanez a szempont visz a szociáldemokrácia és a szociálliberalizmus táborába.

Meg kell jegyeznem, hogy a középosztálybeliek politikai szerepe egyre nagyobb jelentőségű. A középosztály funkciója nélkül nem gondolható el a kapitalizmus, de nem gondolható el egy szocialista átalakulás sem. Az a zátony, melyen a szocializmus hajója – azt hiszem, csak egyelőre – Középeurópában megfeneklett, a középosztály funkcióját föl nem ismerő szocialista politikai elméletben leli magyarázatát. (Marx a Kapital harmadik kötetének végén csak odáig jutott el, hogy éppen fölvetette a kérdést: mi alkot osztályt? Mire válaszolhatott volna, a toll kiesett kezéből.) A jobb és baloldali politikában ma egyaránt a középosztály tagjainak a megnyeréséért folyik a küzdelem.

III. Vajjon a középosztály tagjainak anyagi aspirációit a gazdasági liberalizmus, vagy tervgazdálkodás engedi-e inkább érvényesülni? Mik a középosztály érdekközösségei, illetve érdekellentétei a tőkés, illetve a nincstelen rétegekkel?

E kérdésekre az elsősorban érdekeltek is aligha tudnak világos és kielégítő feleletet adni. Annyi azonban bizonyos, hogy – a középosztály ideológiájának fogván föl a békés társadalmi haladás gondolatkörét – a középosztály anyagi aspirációi közé tartozik a biztonság is, amely egyéb anyagi aspirációit ellensúlyozza. A biztonság utáni vágyat tekintve, előtérbe lép a szocializmus és a fasizmus, mert mind a két irányzat nagyobb és több biztonság igéretével lép föl, mint a liberalizmus. De talán nem csalódom, ha azt gondolom, hogy a középosztály a legszívesebben egy liberális tervgazdálkodás eszméjét tenné magáévá. S ez a liberális tervgazdálkodás nem is olyan lehetetlen, ha megfontoljuk, hogy a gazdasági szervezkedés szüksége szinte általánossá vált. A liberális tervgazdaság természetesen csak demokráciában nőhetne föl s azt jelentené, hogy nem a piac szabályozza a termelést, hanem az önként szervezkedő gazdasági érdekek kölcsönös, (liberális) elismerése.

A középosztálynak annyiban³ van érdekközössége a tőkés osztállyal, amennyiben a tőkés osztály társadalmi bizalmiférfiai a középosztályból kerülnek ki. Ellentétes az érdeke annyiban, amennyiben a középosztály érdekei az egész termelés zavartalan menetét kívánják, míg a tőkések kívánsága elmarad a saját tőke funkcionálása mellett. A középosztály érdeke a biztonság, a tőkésé pedig minden változás, mely mindenre való tekintet nélkül profittal kecsegtet. A nincstelen rétegek érdekének ma, amikor állandósult, strukturális munkanélküliségről van szó, a gyors és radikális változtatás tekinthető. Ez nem egyezik a középosztály érdekével. Ezt az érdekellentétet azonban ellensúlyozza a tőkésosztállyal⁴ szemben is fönnálló érdekellentét.

IV. A középosztálynak mily tömörülésre van szüksége?

A középosztály általános érdekeit, azt hiszem, elsősorban olyan tömörülések képviselhetik, amelyek az egységesen összefüggő társadalmi problémákat állandóan napirenden tartják, aminthogy a középosztály érdekében való a „Cobden” ankétja is. A középosztályt a termelés strukturája hozta létre, főproblémái a termelés strukturális válságából származnak. Azonkívül azonban, a részletproblémák fölvethetése és megoldhatása végett szükségesnek, vagy legalább is kívánatosnak látszik a középosztály szakmai, kamarai tömörülése is.

Arról mindenesetre le kell mondani a középosztálynak, hogy rajta az állam segítsen anélkül, hogy a termelés szerkezetéhez nyulna. Ezt a beavatkozást sem kell visszautasítani elvileg, – minden attól függ, hogy milyen állam és hogyan teljesíti a termelésből ujonnan eredt egységesítő követelményeket. Minthogy pedig az állam nem önálló lény, hanem a politikai cselekvések összessége, a középosztályon nagyban múlik, hogy az állam olyan szabályozó elv legyen, mely a dolgozó összesség érdekeinek egyeteméhez símul, ahelyett hogy egyoldalú, rendszerint tőkés, osztályérdekek hatalmi szerveként nyomja el a szabad társadalmi kibontakozást.