2.
Kit gyakran szerenchétlenség meszi kerül,
Valaha ő rájs nagy usurával dül:
Mentül nagyob hegyen forgó szerenche ül,
Annal nagyob kárral es sebességgel dül.

4.
En tinéktek példát mesziröl nem adok,
Noha mennyi hajam van, annyit adhatok:
Mehmet Bassa esetét jol hallottátok,
Ült magassan s-bizot, de lá le-hanyatlot,

5.
Boldog az ki ióban nem bizza magát,
De kész szüvel várja szerenche forgását,
Mind jón mind gonoszon álhatatlanságát,
Lattyuk szerenchének sok féle játékját,

7.
Örülsz Zrini Miklos, Törököt meg veréd,
Nem sokaig talán nagy árron meg vennéd,
Hogy ne láttad volna az Bassát Mehmetet,
Mert halált, és romlást chak ez hoz tenéked:

8.
De nékem nem szabad illyeneket szolnom,
Mert az ő szent lelke Istennél van tudom,
Hogy Sziget-várában meg hal, tudta tudom,
Azérr el nem bizta magát én gondolom:

9.
Mert álhatatlan szerenche ajándékját,
Nem más szüvel vette mint egy piros almát,
Az kit bánat nelkül mindgyart visza adhat,
Avagy ha nem ádis tudgya hogy meg rothad.

10.
De talán Historiákbul mi ki léptünk,
Es Sziget veszéséröl el feletköztünk
Ugy tetczik terhünket aval könnyebéttyük
Ha arrul szolhatunk kiben van sok részünk.

11.
Szerenche én velemis gyakorta mulatt,
Mind édesset, keserüt mutat egyéránt,
Mulásson bár velem, annyit nem tréfálhat
Hogy jól ne ésmérjem álhatatlan voltát.

13.
Sok hangas tombita akkor meg rivada,
Sok harag szavu dob tombolva robbana,
Ki ki immár föl ült jo vitéz louára,
Az gyalog rendben ál vitézek modgyara:

14.
Föl ült már Zrinijs ál az sereg elöt,
Sisakján szép Struz-tol vér haragos szellöt,
Mellyét födözi vas, es ád néki eröt,
Kezében nagy dárda, s-igy szol sereg elöt:

15.
Kit vártunk Istentül, és szübül kivántunk,
Ihon jo vitézek most meg adta látnunk,
Ihon ellenségünkön jár az mi lábunk,
Láttyátok Istennek irgalma van rajtunk:

17.
Mi holt társainkatis itten ne hadgyuk,
De érdemek szerint mi temetést adgyunk,
Mert ez lesz nekik utólsó ajándékunk,
Illyen jo tétünkért Istentül áldatunk.

19.
Vitéz Farkasichot tévék Lecticában,
Mert meg nem holt vala iszonyu chapásban;
De ö chak alig élt mert feje chontyában,
Ninch talán egy-is ki uolna ép voltában.

20.
Az seregek közöt ezek hordoztatnak,
Rokoni s-társai körülöttök vannak,
Szép vitéz szokkal sebeseket biztattyák,
Kötözik sebeit szánnyák, és ohajtyák:

22.
Nem volt egynekis kopiája az harczon,
Mert inkáb hordozot karabint oldalon,
Most kopjat kezében tart, és kopja vason,
Mindeniken Török fei rá ütve vagyon.

23.
Két száz gyalog osztán ezeket követi,
Minden maga rabját mellete vezeti,
Van keche mindenen deli tekinteti,
Vélnéd lába földet hogy nemis illeti:

25.
Három Párducz-bürös hadnagy megy az után,
Azt az három fejet viszik magas kopján,
Jün Pechi Olai Bék maga ezek után;
Látod hogy haragal ül mostis ló hátán:

26.
Osztán tizen három Török Zászló mégyen,
Esztet tizen három viszi gyalog legény,
Osztán az dondáris jün rendelt seregben,
Lobognak az Zászlok vannak nagy örömben:

27.
Husz nagy nyaku teve megyen sereg után,
Az Basa sátorát hordozzák az hátán
Van negyven öszveris, es bial két hatvan,
Ez mind nyereség volt az Siklosi pusztán.

28.
Mikor Sziget várhoz közel érkezének,
Akkor mind meg álnak az rendelt seregek,
Eggyüt hálát aduán az élö Istennek,
Háromszor szent nevét hangal kiálták meg.

29.
Zrini vitéz, lovárul ottan le szálla,
Az fö Hadnagyokkal szent házban ballaga,
Ott az nagy Istennek sok hálákat ada,
Mert eztet Istennek ő tulajdonitá.

32.
Michodás áldással dichérjelek tiktek,
O, keresztény módra meg holt vitéz testek,
Mi edes hazánkért el fogyot éltetek,
Minket dichösitet ti vitéz véretek:

33.
Szübül kivánhatom köztetek fekünném,
Ti szerenchéteket hogy ne irigyleném,
Mert ültök Istennek ti mostan job kezén
Légyen hát veletek Isten mind örökkén:

34.
Talán az az Isten kinél vigattok mast,
Hoszáb útat hagot nékem, és probálást,
Hiszem nem sokaig ez testem unalmast
It hagyom, s-meg láttyuk menyországban egymást.

35.
Igy io Zrini holt szolgaitul buchuzék,
Hadnagyival együt az várban bé lépék,
Ottan elejben fia György viteték,
Melynek az Attyátul ily szép szó adaték:

37.
Azonban nagy asztalok meg vettetének
Zrini Groffal vitézek ott le ülének
Vitéz Olaj Bégetis abbul böchüllenék:

38.
Zrini Vitézeket mind io szüvel tartya,
Kire köszön jó bort aranyas kupába,
Dichérvén viselte hogy iól magát harczban,
Kit szoval apolgat meg ajándékozván;

39.
De mihent io bor fejeket melegété,
Ki ki gondolattyát mindent félre téve,
Némely Horvát Dávorit nagy torkal kezdé,
Némely hajdu tánczot fegyverrel szökdöse.

40.
Ki dichéri lovát, ki erős fegyverét,
Ki társát, ki magát, ki nyert nyereségét,
Minnyájan peniglen Urok Vitézségét,
Fön szoval kiáltyák, és dicherik őtet:

43.
Az mely Isten téged most rabságra adot,
Módot szabadulásodban magánál hagyot,
Ninchen szomoruságodra néked okod,
Hogy most az szerenche veled igy mulatot:

44.
Mindent chelekettél ki tüled lehetet,
Isten akarattyát mássá nem tehetted,
Nem ugy mint rabomat tartlak én tégedet,
De mint magátul jüt vitéz vendégemet.

45.
Felel Bék Zrininek, s-szemében bátran néz:
O nagy hirü, nagyob vitézségü vitéz,
Mely, meg gyözettettekre kegyelemmel nész,
Örülök ide hozot szerenche szélvész;

46.
Miért szégyenleném nálad rabságomat,
Ha te röszketteted Török birodalmat,
Ha te meg chorbitod mi fényes hódunkat,
Azoknak leg nagyob része vagyok én hát?

47.
Vitézségemmelis soha nem kérkedem,
Mert gyedül vitéz mindenhato Isten,
Chak alázatossan Nagyságodat kérem
Hogy illyen raboddal jo kegyelmet tégyen.

49.
Nem kel nékem pénzed (igy felelt Zrini Bán)
Aranyam, ezüstem mert ennékem töb van,
Hanem Tőrökök közt egy vitéz szolgám van
Annak szabadulását én szüvem kiván.

51.
Esztet szabadéch meg, osztán menté tészlek:
Itten meg chokolá Bég kezét Zrininek,
Mert engedet az Ur méltó kérésének,
Erte rabok minnyájan lének kezessek.

52.
Azonban az gyors hir szárnyára fel kele,
Sebessebben szélnél, s-madárnál röpüle,
Hir, melynél ninch gonoszb, s-mely hamaréb nöne,
Az mely futásában nagyob eröt venne.

53.
Valamerre mégyen az Basa veszését,
Ezer trombitával hirdeti el vesztét,
Nem nyugovék mig nem tölté Chászár fülét,
Ama nagy Chászárét Szultán Szulimánét,

55.
Chászár ily rosz hirben igen meg ütközöt,
Mert halván ezeket ugyan feleitközöt,
De tétteti magát hogy ő nem féleinlet,
Es az Bassak elöt mutat bátor szüvet.

56.
Nem hiszi Bassának derekas veszését,
Itéluén Mehmetnek mondhatatlan eszét;
De hamar ki veté szüvébül kétségét,
Mert sebes Iszlán hozá bizonyos hirét.

57.
Harczrol chak aliglan Siklostul szaladot,
Hozot magávalis derék bizonyságot,
Mert hegyes kopja-vas hátában maradot,
Fején két seb; Iszlán Chászárnak igy szollot:

58.
Uram, ki Oceanum Tenger vizével
Határoztatod nevedet s-az egekkel;
Kiuánnám hogy hozzád jühetnék jób hirrel,
Hogy sem az kit kel hoznom kételenséggel:

59.
Tajeléri Mehmet az te Vitéz Basád,
Akarván probálni üdötlenül probát,
Siklosnál meg szállitotta volt táborát,
El veszté azt, vitéz Fiátis, és magát.

61.
En magam chak alig, és futva szalattam,
Bizonyal az Bassát, s-fiát halva láttam,
Péchi Olai Béget Kaur kézben hattam,
Mindent meg emésztet az Kaur kard Uram.

62.
Chászár öszve hivá mindgyárt Vezéreket,
Mihent bizonyossan érte ily hireket,
Mond nekik mi máshun nezünk ellenséget,
Addig az Horvát Bán nézd miként rond minket:

63.
Mindnyájan chufságra bizony méltok volnánk
Ha ezt mi Zrininek mostan el halgatnánk,
Most kezünkben vagyon mi büntetö pálczánk,
Hadgyunk békét artatlan Eger-várának.

64.
O, mely nagy büntetést fogok rajtad venny!
Miképpen fogtok véretekkel fizetny?
Te leg elöször vakmerö Horvát Zrini
Fejeddel Tajelérit fogod fizetni.

65.
Azért én Bassáim mindgyárt az hadakat,
Visza hiuassátok az kik sebes Dunát,
En parancholatombol által usztatták
Mindgyárt visza Zászlokat hozzám forditsák.

67.
Ezer juhat vágata puszta mezöben,
Kadilescher s-eggyet sem hagya börében,
Ez vala Szultánnál igen böchületben,
Mert vala ő fö Pap, es Ersek hitekben,

68.
Szálla sok Sas földre, s-az barmot el lepé,
Rút horgas orrokkal azt szaggatny kezdé,
Szántalan sok holló kákog minden felé,
Toluaj kánya, lopo Héja van keuerue.

69.
De chudát en tinéktek mondok ezennel,
Ihon jün egy nagy Sas haragos körméuel,
Hasomlit ördögöt feketeségéuel,
Bialt nagyságával, s-rettenetességgel;

70.
Háromszor kerülé szárnyon az juhokat,
Szárnyait mozgatuán mint Gállya vitorlyát,
Végre alá forditá sebes sugárát,
El kergeté üze mind az madarakat.

73.
Noha néked nékem sokat nem kel szolnom,
Mert eszt az jövendöt által érted tudom;
Menésünket Szigetre en nem jauallom,
Mert madarak által Isten tiltya látom.

74.
Látád Saskesellö mint üzé aprókat,
De még sem bántá az nyuzot juhokat,
Bizony ez jelenti az Chászár haragját,
Mi ránk, hogy meg nem veheti Sziget várát.

75.
Üzny fog bennünket erövel ostromnak,
Fogunk futny elötte mint hollok Sasnak,
Magának sém mondhatok jot az Chászárnak,
Mert el veszténk ködben röpülését Sasnak.

76.
Mikor Eger-várra hamaliát hántunk,
Ugy mutatta valamint kivántuk magunk,
Eger-várban ülny fog az mi Chászárunk,
Magunkis szerenchéssen mindnyájan járunk.

77.
Mind ezeken sem ijet az nagy Szuliman,
Mutat bátor ortzát Mehmetnek sátorban,
Szüvében nem tudom ha mint szájával van,
De bal jöuendöket neuet meg gugoluán.

79.
De mi számunkra job jövendö nem lehet,
Tuddé vitéz Szolgám Szokolovich Mehmet,
Miert az sok madár az dögbe nem évet,
Vár keresztény testbül mert hamar job étket.

80.
Holnap ha Isten egésségünket adgya,
Légyen készen mindennek nyeregben lova,
Indullyon Istennek szeretö tábora,
Vagyon Mahometnek mi réank nagy gondgya.

81.
El nyugvék az szép nap chendeszszen azonban,
Es nem igen sokára lén éjfél tájban,
Illyen nagy történet esék az sátorban,
Két fene ló meg szabadult egy sátorban;

82.
Ki futának sátorbul nagy harczolással,
Sátor köteleket szaggatnak rugással,
Tipornak már mindent nehéz vas lábokkal,
Az egész tábort föl futnak gyorsassággal:

83.
Kinek fejét nyomják fekve, kinek hasát,
Rá szaggattyák döntik kire az sátorát,
Ki jaigat, ki fegyvert kap, biztattya társát,
Mindnyáian gondollyák Kaur chalárdságát.

85.
Iszkender Talismán hallá Zrini nevét,
Nem hallá szomszédnak az többi beszédét,
Véli bizonyosnak Zrini rajtunk vagyon,
Fut bujik mindenüt nem tarthattya szüvét,

86.
Kiált, Török barát Zrini rajtunk vagyon,
Láttam szemeimmel bár minden szaladgyon;
Fut az ki ezt hallya kevés ki maradgyon,
Az ki bátorsággal szablyához ragadgyon:

87.
Föl zöndült az tábor minden felöl futnak,
Nemellyek egy más közt igen vagdalkoznak,
Esmeretlen népek ha öszue találnak,
Ki ki maga társát alittya Kaurnak.

89.
Már Murtazán Basa ki ment az taborbul,
Hogy meg nézze lássa történt ez mi okbul,
Vannak harmincz százan ezek mind louasul,
Ki küldetnek Szokolovich Bassátul.

91.
Véli hogy ez légyen az Káur choportya,
Keués bátor szoval vitézit biztattya,
Az maga choportyát Törökre indittya,
Nem kérdez, némis szol chak haraggal vágia.

92.
Nagy erös dárdával sokat földre vere,
Mert neki mindenik ez esmeretlennye;
De nem álhat Aigasnak senki ellene,
Erös ő magais, s-van vitéz serege.

93.
Szalad az Murtazán visza mind nepestül,
Szalad nagy serege nagy dicheretlenül,
Aigas az Murtazánt el éri népestül,
Nézi véli légyen Hadnagy Káur közül.

94.
Buzogánnyal Murtazánt erössen üté,
Akarattya ellen az földre teritté;
De nem bántya, tüle hogy nyelvet vehetne,
Kötözue egy tüzhöz sietve viteté.

95.
Ily zöndülést halván az Szulimán Chászár,
Szántalan louassal az tábor közöt jár,
Vagyon körülette sok io Puskás Janchár,
Nézi honnan lehet köztök ily Zurzavar.

97.
Hát ihon Murtazánt hozza Aigas Basa,
Hogy meg nézné tüznél ki légyen akarja,
Szerenchére talált ottan az Chászárra,
Mesziröl esmervén Chászárt, néki szolla:

98.
Im hatalmas Chászár Zrinit hozom néked,
Egy bot ütésemnek eztet köszönheted;
De Murtazán kiált, hát ne bánch engemet,
Török vagyok énis esmérlek tégedet,

99.
Aigas Murtazánnak nézi bátran szemét,
Mond, bizony nem érdemled az Török nevet:
Ily szokkal oldozá meg közötöt kezét,
Nem meri Murtazán fel emelny szemét,

100.
Ot Aigás Chászárnak mint járt meg beszéllé,
Murtazán mint futot, es miként kötözé,
Az Törökökbenis hogy sokat le vere,
Mert nem tudgyák vala az jelt, s-nem esméré.

101.
Vitéz Aigás nagy tisztességben marada,
De Murtazán mivel szégyennel szalada,
Az Vitézek elöt vala gyalázatban,
Chászár visza tére chendesült táborban.

103.
Elég nagy gondgya volt az Vitéz Basaknak,
Es még magánakis az okos Chászának,
Hogy az föl zöndült népet meg chillapitsák
Am nehezen késöre meg chillapéták.

[záródísz]