2.
Nem távozik annak veszélyre haióia,
Melynek ez chilaghoz tart okos kormánia,
Hüvség, vitézség ennek calamitaia,
Az mely ez chillagot veszteni nem hagya.

3.
Már én magnes küvem portushoz hoz engem,
Szerenchéssen jüttem altal ez tengeren,
Immár barátimat az parton esmerem,
Mellyek nagy örömmel jüttek én elömben.

4.
Esmerem tavulrul vitéz Marsnak fiát.
Esmerem, esmerem mint jartattia lovát.
Ez én vitéz öchém, mind Magyar, mind Horvat.
Igazán szereti mert lattiuk hazáiát.

5.
Nap-fényre nézö szem mutattia sas fiát,
Körmerül esmerni az vitéz oroszlánt,
Vitézség proballia igaz Zrini fiát
Mely soha eggyiktülis el nem szakadhat.

8.
Ne fély semmit öchém, mert láttia az nagy ég
Vitézségnek arniékia hogy az irigység,
Ez mi eleinktül maradot örökség,
Kiben nem szakadhat világ fogytaig vég.

9.
Hidgyed mérges foggal reánk agyarkodnak,
De nem chak Törökök, mert másokis vadnak,
Az kik, mint az rosda erös vasat, mariák,
Hadgyan, mert fogokat ük abban el-rontiák.

10.
Látom de más felöl, országunk oszlopia,
Vitéz Veseleni jó lovát jartattia,
Nagy gond van fejében mert gondis nagy raita,
Mert chak nem esöben országunkat lattia.

11.
Látom Bottianitis vallával országot
Tamasztia, s’ romlásra nem engedi asztot,
Es noha ő nem vár senkitül jutalmot,
Maga virtusábul vesz elegendö jót.

14.
Alderán az mely birt iszonyu lelkekkel,
Minden Elementummal, és nagy fölyhökkel,
Eghi Planetákkal, föld rözzenésekkel,
Nagy villámásokkal, meny-ütö-küuekkel.

15.
Ez Chászárhoz be lépék, igy kezde szolni:
Hozzád jüvésemet te fogod chudálni,
De érch-meg az okát mert fogok használni,
Mert ellenségidre fogok kárt szállatni;

16.
Rettentö lölköket lántzozva én tartom,
Némelyt chak kárára másnak ki-bochátom,
Az egész Poklokon vagyon én birtokom,
Ezekkel az Kaurt, ha akarom, rontom.

17.
Azért semmit ne fély és ne készich eröt,
Chak te nyugodalmassan váry egy kis üdöt,
Szigetre rá hozom rettenetes fölyhöt,
Kenküves tüzeket, s’ az egész ördögöt;

19.
El hiteti Chászárt Alderán ily szokkal,
Mert szavát bizonyittya szörnyü átkokkal,
El-bocháttya azért tündért szabadsággal,
Ö viteti magát fekete lovával.

20.
Alderán el-röpül az fekete lovon,
Helyt keres magának erdö-közt egy sikon,
Tizen két Keresztény iffiat ő titkon
Táborbul ki-hozat, mellyek voltak lántzon.

21.
Ezeknek gégéjét nagy késsel meg-metszi,
Artatlan véreket medentzében teszi,
Töb társait osztán magátul el küldi,
Az nagy Teatrumon chak magát szemléli.

22.
Vala oly üdöben az mikor Delia
Pan Istent szerelmére meg-gyutya vala,
Mikor nedvességével elsö álomba
Világi emberek elegyettek vala.

23.
Alderán egy réz veszöt kezében vészen,
Iszonyu circulust maga-körül tészen,
Duplázza nem meszi osztán az fövényen,
Leg belsönek maga ál az közepében.

25.
Négy világ szegletre el-röndöli üket,
Es mindenik mellé tesz rút billyegeket,
Igy engeszteli Pokolbéli lelkeket,
Es igy kezdi-el rettenetes verseket:

26.
Hallyátok siralmas Pokolbéli lelkek,
Kik égben társokat el nem szenvedtétek,
Hallyátok rettentö Acheron Istenek,
Pluton és Sterapon és fö fejedelmek,

27.
Belbuzel és Hárpád és Flegeton Ura,
Styx, Lete folyásnak iszonyu gondossa,
Egész Cocitusnak kegyelmetlen hada,
Az kik el-estetek égbül az föld-alá,

28.
Hallyátok és jertek az földbül ki gyorsan,
Eggyik se maradgyon az pokol gyomrában,
Most kit ti kedueltek az az ora itt van,
Az kiben Kaurnak kel menni romlásban;

29.
Hartzot, és viadalt rájok parancholok,
Nagy kegyetlenséget ti tületek hivok,
Jüjjetek hát elö Styx lobogos lángok,
Furiák, Hárpiák, száz Briareusok.

31.
Üti kegyetlenül az földet lábával,
Iszonyuan rikolt haragos szájával,
Hát még sem hallyátok o, nyomorusággal
Rakua, kinzók lelkek és nagy busulással!

32.
Nyomorultak azt tudgyátoké nyelvemet
Nem tudom meg nyitnya, és nevezni nevét,
Annak az ki égben hadta Istenségét,
S-az földön föl-vette embernek személyét?

33.
Vagy el felejtettemé hetven hét nevet?
Annak az ki égbül tikteket le-vetet,
Vagy annak kinait és ártatlan vérét,
Mellyet ingerléstekbül ártatlan ejtet?

34.
Es rá-ment az ti nagy tüzes váratokra,
Es szent lelkeket, az ti boszuságtokra,
Ki kozta, és Attyának jobbik karjára
Ültette örökké-valo chufságtokra.

35.
Alig mondhatá-ki Alderán ezeket,
Ihon sötét fölyhök fogák az egeket,
Háromszor meg-rázá Luciper az földet,
Es be-sötetiteté chillagok fényét;

37.
Ott vagyon Tantalus eggyüt asztalával,
Fene Atreus Licaon gyalázattal,
Medusa fejeis mérges tajtékokkal,
Szörnyü Eumenides lobogó fáklyákkal;

38.
Ottan Diomedes fene lovaival,
Kegyetlen Terodaman Oroszlányokkal,
Iszonyu Busires véres oltárokkal,
Procusták, Letrigonok iszonyusággal;

39.
Ottan meg halhatni Scillak ugatását,
Kegyetlen Gerion szörnyü jaigatását,
Fene Mezentius, és Falaris kinnyát,
Ezer Briareust, Cerastát és Hydrát:

40.
De mind ezek közöt kevélységgel sétal,
Az világ rötrentö szörnyüséges halál,
Mindent irtozással, meg-gyöz, és nagysággal,
Mind két keze terhes iszonyu kaszával.

41.
Igy jünnek az lölkök és más ezer formán,
De kinek vagyon ezt le-irnya hatalmán,
Elöl jün Plutois tüzes lova hátán,
Elöl Astragora kénküves taligán.

43.
Egyszer, azt meg vallom, égbül le-estetek,
Es chillagos eget örökkén vesztétek;
De senki nem vette-el ti fegyveretek,
Nem tett erötlenséget senki bennetek:

44.
Mégis ti szégyennel chak el szenvedtétek,
Mikor az föl támat ember közzületek,
Ki-vive lölköket, és mind közzületek,
Nem volt ki ellent-állot volna keresztnek.

45.
Minden nyavallyátok onnan jüt az után,
Hir ki trombitálta, szemetek körözt-fán
Nem mér meg-állani, és az föld gyomrában
El bujtok elötte, ha elöttetek van.

46.
La ha ember boszszut eggyet el-szenvedet,
Régen ellenségnek töbre okot ejtet,
Miért rettegtetni kel azt vitéz szüvet,
Az mely az égbenis oly nagy probákat tett?

47.
Ihon ujab boszuság jün fejetekre;
Az ég azt végezte ti szégyenetekre,
Hogy minden ellenség fusson kereszt jelre,
Es minden tisztesség szállyon körösztyénre.

49.
Öt szászor ezeren meg szállottuk üket,
Harmada ot hagyá kedves eletünket,
Két fa körösztül dült meg-gyöz mi bennünket
Minket Törököket ti hiveiteket:

50.
Föl fakat fegyverrel föl és vitézséggel,
Jertek rá Szigetre kénküvel és tüzzel,
Porrá kel égetni mind emkerrel, küvel,
Rontani kel eggyüt emlekezetével.

51.
It halgata Alderán, de az pokol lölkök,
Sürün Sziget felé mind el röpülének,
De kiált Alderán, paranchol az földnek,
Nagy Alit ki-hozza vesztére Szigetnek.

52.
Halgat az föld, de amaz veri lábával,
Es igy nyitá-meg nyelvét nagy rikoltással:
El pártolni tülem akarszé károddal
Kedvemet meg-szegni meg-általkodással?

53.
En Alderán hagyom, az ki sötétitök,
S-fölyhöben öltöznek, ha akarom, egek,
Ha akrom viszont az fölyhök le-esnek,
Es tisztán maradnak az levegö egek;

55.
Tégedetis égbül alá szállithatlak
Aranyas hold, ha segétségemre hilak,
Es koporsobanis hagyot árnyékoknak,
Miért ily erövel ne parancholhassak?

56.
Jüj-ki Hazret Ali, jüj-ki föld gyomrábul,
Hozd-ki nagy zöldfikárt te mély koporsodbul,
Ismét kel itatni lovadat vér-tóbul,
Már el-feletkeztek Kaurok voltodrul.

57.
Nagyon ordit, az föld ily parancholatban,
Egyszer s’ mind két-felé meg-szakad magában,
Elö-hoz egy louast feiér-szin atlatzban,
Feje takarva van tiszta patyolatban.

58.
Szög ló van alatta, de szomorusággal
Jártattya az lovat az szép hold világnál,
Egyszer nehéz szemmel föl-tekint haraggal,
Alderánt meg-láttya nagy circulusoknál.

59.
Kichoda engemet kinombul föl-zörget,
Es nagyob kinra hij átkozot fejemet?
Igy szol Ali: Kichoda fekö helyemet
Kereste meg, s’ nyugvásbul föl-ráz engemet?

61.
Mit akarsz én velem kegyetlen Alderán?
Hogy általam örüly Sziget-vár romlásban;
De te eszes léuén chalatkozol abban,
Hiszem vég szakadot az én hatalmamban;

62.
Szigetben nem laknak ollyan Körösztyének,
Kiknek árthassanak Alkorán leuelek,
Sem az pokolbéli és koporsós lelkek,
Nagyob Mahometnél Istene ezeknek;

63.
Mert ő fog én velem égni örök tüzben,
Miért gyönyörködtünk az Keresztény vérben?
Nem örül az Isten büntetés veszöben,
Mi voltunk, ám küldöt minket örök tüzben:

64.
De ezer már más üdök és más emberek,
Látom az Istennél igen keduesebbek,
Hogy sem elöb kik voltak egyenetlenek,
Es ükis el esnek de jai véreteknek.

65.
Hárman kegyetlenül éltét Szulimánnak
Meg fonták, kis üdöt várnak kemény Párkák,
Ezentül meg látod miként el szaggattyák,
Es semmi haszonra jüttek-ki Furiák.

67.
Igy szol Hazret Ali s’ rettenetes lován
Röpül keservessen az töb lölkök után,
Akkor eszbe-veve ő magát Alderán,
Hogy Keresztyénekkel az Igaz Isten van.

68.
Röpül és érkezik iszonyu seregben,
Hon Phlegeton kevert mindent sötétségben,
Hon az Tisifone fui iszonyu kürtben,
Belzebub sereget rendelt sötét égben.

69.
Futkosnak Furiák iszonyu fáklyákkal,
Az tudnád világot meg-gyuityák azokkal,
Kegyetlen Harpiák iszonyu száiokkal,
Véres mérget okádnak nagy undoksággal;

70.
Haragos Astragora szeleknek kapuiát
Meg nyitá be ütvén villámos dárdáját,
Es le-oldá lántzrul az keuély nyakokat,
Ök szárnyokkal keresik nagy Sziget-várát;

71.
Akkor Eurust bajra hiva Eszaki szél,
Amaz penig fegyverétül semmit nem fél,
Boreas haraggal sugar szárnyára kél,
Ez mindenik Szigetnek kegyetlen veszély;

73.
Futnak az bástyákra Keresztény Vitézek,
De nem álhattyák-meg erejét az tüznek;
Járnak az lángiai Vulcanus Istennek,
Senkit az bástyákhoz közel nem eresztnek.

74.
Mert az Törökökis sok tüzes labdákkal,
Egyaránt futkosnak szörnyü Furiákkal,
Az külsö várat már meg vették ostrommal,
Bán belsö várban szorult öt száz magával;

75.
De ottan sem lehet maradás sokáig,
Mert tüz fejek fölöt már sürün villámik
Sok ezer lélektül Zrini késértetik,
Ö penig mint egy kü semmit nem rettenik;

76.
Igy mond Vitézinek: ne fellyetek semmit,
Mert evel Isten érdemünket öregbit,
Ha száz ennyi ördög dühös száit reánk nyit,
De nem árt lelkünknek, mert az Isten segit.

79.
Ezek bátorsággal Törökre omlának,
Külsö vár piatzán az Törököt vágiák,
Heában szemekben kénkü essöt fujnak,
Késértö ördögök mert vitézül járnak;

80.
Ot fegyver fegyverrel öszve találkozik,
Vitézis vitézzel öszve elegyedik,
Sötétségben köztök chak jaigatás hallik,
Rettenetes halál köztök gyönyörködik;

81.
Ki fuja az lölkét sok sebein által,
Ki magábul ereszti nagy átkozodással,
Nem hul az Keresztény, de Török falkával,
Mert egyszer s’ mind veszni fog vitéz virág szál:

82.
Láttatik hogy az tüz szál Keresztyénekre,
Penig inkáb rá hul pogány Törökökre,
Szerechent és Tatárt Törököt veszélyre,
Mind egyaránt el hajt Istennek tetzése.

85.
Ö mint egy éh Farkas az barom-ól-körül,
Mellyével probállya ha kert elötte dül:
Igy jár Delimánis az Sziget-vár körül,
Probállya elötte ha kü-fala le-dül.

86.
Demirhám más felöl hasomlit Furiát,
Mert rettenetesül forgattya nagy vasát,
Deli Vid, Deli Vid mint untalan kiált,
Hon vagy, és miert röjtetted el magadat?

87.
De buj-el fal közzé, nagy földnek alatta,
Buj-el az hon lakik Indus, s’ Garamanta;
Meg keres Demirhám, s’ lölköd ki-bocháttya
Ez az rettenetes kezembéli dárda.

88.
Nem türheti továb Deli Vid ily szokat,
Az hartzot el hagyá, s’ hon Török eb ugat,
Oda rugaszkodik, és neki igy kiált:
Hitetlen hon láttad az én bujásomat?

89.
De te hitetlen vagy és meg nem érdemled,
Hogy Deli Vid kardotis vonnyon ellened,
Mert hitedet, szodat és emberségedet
Mind öszve-kevervén egyszer s’ mind meg-szegted.

91.
Mind ketten chalatkozunk az mi elénkben,
Sem te el nem bujtál, sem én jó hitemben
Chorbát, sem gyalázatot soha nem tettem,
Bujásodat harag mondattya én velem.

92.
Ha az egész tábor meg szegte az hütit,
Esztelenek gondoluán az én vesztemet,
En vagyoké vétkes? Láttál jol engemet,
Láttade hogy kértem kitül segitséget?

93.
De ez meg-let immár, most üdönk van hozzá,
Jer-ki az mezöre ne nyuichuk hoszszabra,
Meg válik Deli Vid s’ Demirhám kichoda,
Ellyen kinek Isten engedi, s’ jó kardgya.

94.
Nem menne örömest Deli Vid ki várbul,
Mert ninch engedelme annyira Urátul,
De Török nem akarja hadni magátul,
Azért bátorsággal Demirhámmal indul.

95.
O, mely keservessen hadgya-el ió Urát,
Deli Vid erötte mert sok könyvet hullat;
De mikor meg láttya Demirhám sirását,
Igy mond, oly igen félszé szenvedni halált?

97.
Egy kis gyalázatot nem hozhat az nékem,
Söt én halálommal öregbül ió hirem;
De sirok ió Zrini mikor jut eszemben,
Veszni kel néki Szigettel egyetemben;

98.
Látom hogy ma el-vész az az szép virág-szál,
Mely Keresztyénséget oly igen vigasztal,
Látom hogy ez az ég elötte nyitva ál,
Es várják Angyalok ütet vigasággal;

99.
Es kis boszu-állás, ez helyet te fejed,
En szomjuságomnak kevés az te véred,
Egész Muszurmán hit ennek egy chöp vérét,
Soha elegendöül meg nem fizethet.

100.
Mosolyog Demirhám, de belöl most forgat,
Mert elöl meg-érzi utolso oráját,
Szüve jüvendöl chuda gondolátokat,
Mégis bátran néki keményéti magát.

101.
Mikor Sziget-vártul ió tova valának,
Egy szép kerék rétet völgybe találának,
Azt tudnád akartva ezt hartzhoz chinálták,
Itten halálos bajt chak ketten vivának.

103.
Te Sido gyermeket Terebintus völgyben
Goliát ellen tetted gyözödelemben:
Téged dichértenek égö kementzében,
Sidrak, Misak, Abdenago nagy örömben:

104.
Uram most ugy légyen, az mint te akarod.
Ily szók-után ki rántá az éles kardot,
Nem meszi magátul nézi Demirhámot,
Nehéz fegyver-alat hogy fuj tüzet, lángot.

105.
Öszve chapának osztán oly kegyetlenül,
Mint Tengeren Gállya ha kettö öszve-dül,
Az ki vizen marad annak szüve örül,
Az ki esöben van annak kétségben hül:

106.
Igy most az két vitéz iol vigyáz magára,
Forgattya szablyáiát társának kárára,
Mindenike penig készeb az halálra,
Hogy sem egy kis félelem mutatására.

107.
De pogány két kézzel emeli-fel kardgyát,
Le-bochátva talállya Deli Vid sisakját,
Onnan chuszamodván meg sérti oldalát,
Ugy hogy onnan folyni vöres patakot lát;

109.
Akkor vért és mérget okádik szüvébül,
Nem tarthattya magát haragos mérgébül,
Nem vigyáz hogy ellent vessen mesterségbül,
Ujitton ujittya chapást kegyetlenül;

111.
Demirhám mint fáklya hogy láttya utollyát,
Duplázni akarja vitézséges voltát,
Vid kezébül gyorsan ki-tekeri magát,
S-nagy chapással vágá Deli Vidnak nyakát.

112.
Sisakjával osztán meg vágia homlokát;
Továb nem tarthattya lábon immár magát,
Le-dül és dülveis meg vágia az lábát,
Végezni akarja vitézül oráját;

Légy bizonsága ég, Deli Vid végének
Mert sok szemmel nézted utolliát éltének
Egy chöppig ki atta vérét Istenének
Légy tudomani tévö Deli Vid végének.

[záródísz]