3.
Deli Vid Török-közt ellenség-képpen járt,
Ezerek közöttis soha nem vallot kárt
Elötte mellette, halál sokat kaszált,
Ötet el-kerülte, vagy hogy rá nem talált,

4.
Sok száz ezer Török járt most körülötte,
Sok van az táborban az ki esmerhetné;
De Isten szemeknek az fényét el-vette,
Azért senki ütet Vidának nem vélte:

5.
De néki-is el jün az maga orája,
Melynél továb éltét el nem vonhattya,
Bizvást Török tábort, és bátran járhattya,
Mert senki életét addig nem ronthattya.

7.
Török Leány vala, de Vid hatalommal,
El-hozá egy várbul nagy erös hartzal,
Haissennek hijak vala Török szóval,
Körösztség meg áldá de most Barbálával;

8.
Es mikor heában várta volna Urát,
Sok könyvel ásztatván társa üres ágyát,
Nem tudgya életben vané vitéz Urát,
Vagy hogy Török miát szenvedet szép halált;

9.
Szál Márs ő szüvében, s’ nem mint más sirással,
Vagy nyomorult föchke hoszu jaigatással,
Chak ohajtya társát; hanem bátorsággal,
Fegyverezi magát Ura panczérával:

10.
Panczérát, fegyverét magara föl-vészi,
Urának jó kardgyát oldalára teszi,
Jó lóra fel-ugrik kopiát kézben vészi,
Haját és szép fejét fátyollal tekeri.

11.
Es igy Török formán Szigetbül ki-mégyen,
Táborban mindennel szol chak Török nyelven,
Imide amoda jár minden szegletben,
Hogy ha vitéz Urát vehetné eszében.

13.
Láttya okos Aszony ennek sietését,
Gondollya hogy nem árt kérdézni menését,
Meg allittya azért szép szoval Szerechent,
Kérdezi michodás viszen hirt hirtelen.

14.
Amaz penig néki felel siettében,
Ne tartoztas, kérlek, engem menésemben,
Viszek hirt Chászárnak kiért életemben
Urrá lészek, de kérlek hagy békeségben.

15.
Mond meg énnékemis (az Aszony igy monda)
Hiszem nem lehetek én semmi károdra.
Felel az Szerechen: amot egy sátorba
Deli Vid aluszik Török ruházatba.

16.
Mikor Deli Vidot emlite az pogán,
Gondolt mi változás volt Aszony ortzáián;
De fél hogy Szerechen hirt viszen udvarban,
Utánna fut s’ el éri három ugrásban.

17.
Kopiával nyeregbül meszi ki-taszitá,
Gorsan szablyáiával az fejét el-vágá,
Jó lovára ismég mint evét föl ugra,
De gyorsan sok Török siete utánna.

19.
Ezer környül fogta kérdik honnan légyen,
S-Szerechen halálának mi oka légyen?
Ö szegény nem szolhat, nem tudgya mit tegyen,
Hazudgyia Alkairban hogy lakása legyen.

20.
Ottan egy bátyámat Szerechen meg ölte,
Es én szemeimet eddig el-kerülte,
Gyorsan talál pártot az ki fog-mellette,
Szép Aszszony mert lagyitá mindent szépsége,

21.
Ki mondgya hogy jol tett, ki az Békhez huzza,
De ily kiáltástul Vid nem meszi vala,
Azért gyorsan ugrék ő jó Karabulra,
Öis megyen vala az nagy kiáltásra.

23.
Vitézek állyatok mert ez az én szolgám,
Immár sok nap lopta-el fegyverem, lovam,
Az egész Táborban utánna bujdostam;
Adgyátok kezemben az én birtokomban.

25.
El-busul Deli Vid és ugrik haragban,
Kiált pogány ebek nem elégszem abban,
Törvény és igazság vagyon én szablyámban,
Ez után ketté vág Malkuchot derékban;

26.
Abélt, és Izmailt le-terité földre,
Kadiának fejét függeszti két részre,
Abaza lelkének útat nyit mellyére,
Jakult le-fekteti örökös helyére.

27.
Eiuz tartya vala ő szép feleségét,
De Deli Vid kardgya ketté vágá testét,
Ottan meg ragadgya kezén szerelmesét,
Jó lovára vészi, és ki-menni siet.

28.
Karabul mint madár nem nyom nyomot földön,
De, mint süvötö nyil, megy ollyan sebessen,
Ö futhatot volna által az Tengeren,
S-nem esmerszet volna hogy van viz az körmén.

31.
De noha Vitéz Bán mind tudta ezeket,
Es szemével láttya nyiván veszedelmét,
Nem irtozik semit hanem ép elméjét
Pogánynak veszélyére tartya, s’ nagy szüvét.

32.
Szulimán más felöl el-kegyetlenedet,
Maga vére ellen kegyetlen törvént tett,
Azt mondgya magában: ihon száz népeket
Lábam-alá nyomtam, és nagy világ részét;

33.
Talán engem Mahomet hizlalt szerenchével,
Azért hogy Zrininek adgyon mind ezekkel,
Ez ő rá ragadgyon hirem én tétemmel,
En birtam vilagot, s’ ő birjon engem el;

34.
De meg-challya magát, ha chak romlásomat
Az égbül neveti öis val károkat,
Magammal romlásra el-huzom Muszurmánt,
Kitül tisztességet vesz az után tahát?

35.
Ha ugyan veszni kel, éppen mind veszszen-el,
Az egész Török hir ugyis tisztességgel
Lesz, mert az Szulimánnal vitézség vész-el,
Török hold, és jó hir, véle aluszik-el;

37.
Be-hivá Szokolovich fö Vezéreket,
Kinek kinek rendi le-ülteté üket,
Méltosággal osztán kérdi tetzéseket,
Magais fö helyre le-üle elöttök.

38.
Ül vala leg elöl az vitéz Delimán,
De keserves szüve mind busulásban van,
Nem tudgya mit chinál, és Chászár tanáchán
Nem adna egy ohajtást, mely megyen száián.

39.
Fölyhö szaporito ő bánatos szüve,
Es Tenger áraszto két rettentö szeme,
Mint vas-bánya fujo az ő szélles mellye,
Mert sürü ohajtást gyakran bochát erre.

41.
Adta volna Isten (igy mond) üdötlenül,
Nem kezdenénk más tanáchot képtelenül,
Hanem mellyet végeztünk egyszer eszesül,
Véghez vittük volna mostan mi emberül;

43.
Miért kellet veszni számtalan Vezérnek?
Mert helyt mi nem adtunk Rustán beszédének,
Miert feküsznek it Basák és holt Békek?
Mert egy ember el-rontá jó értelmünket.

44.
Ö penig magais mit chinált jól láttuk,
Artzul fordulva ránk futva jünni láttuk,
Az kiket mi oroszlányoknak tartottunk,
Ugy meg szeligyültek, mint ölyv elöt vad tyuk;

45.
Engemetis halállal fenyeget, de hadgyán,
De én tetzésemet meg mondom igazán:
Immár mit tennünk ninch, mert reménség hátán
Epitenünk szerenchét leszen heában;

46.
Az bolondságok közt ninchen job rövidnél,
Hát mi is mienket végezzük hamar el,
S-noha mienk hoszu de jobban vonnyuk el,
Nagyob kár s’ büntetés siet utánna el;

47.
Azért én azt mondom job még böchülettel,
Mig nagob károkat nem vallunk keservel,
Fel-emelnünk tábort és haza mennünk el,
Hogy sem ennyi vitézt itten rontanunk el;

50.
Meg nyitád nyelvedet szabadon, Al, mire
De magad sem tudod, hanem én hiremre,
Gyalázni akarnál, de fordul fejedre,
Nem ragad eb-ugatás az derült égre;

51.
Elsö vagy tanáchban, de hartzban nem látot
Senki vitézségedet, Nemis oly tanáchot
Attal, ki mi hirünknek adna tisztes jót,
Egy Kufár nem mondhatot volna rutabot;

52.
Hát futot Delimán, hát szégyennel hátot
Chászár szeme elöt ellenségnek adot?
Hon volt akkor Al Bék mikor Sziget-várot
Vitézséggel járván Kaurokat rontot?

53.
Nem ugy két Badankovich esmértek engem,
Sem vitéz Hervoich nevetkezet velem,
Sem ezer más, kit nehéz föld alá tettem,
Minden nap, minden nap ebben az seregben;

55.
Lakiék benned lelked, noha érdemlenéd,
Hogy egy iegenye-fát meg nehezitenéd,
De most tanáchotokra meg térek innét,
S-mondom ne gondollyunk illyen szégyeneket;

56.
Küldgye-ki az Chászár meztelen szablyáját,
Aval minden népnek mutassa haragiát,
Ithon gyalázattal öllyék-meg az ollyat,
Ki ostromnak nem viszen tüzet, lajtoriát;

57.
En megyek, én elöl s’ rettenetes kézzel
Szigetnek bástyáiát láttokra rontom-el,
Száz Zrini elömben jüijön vassal, tüzzel;
De megyek ellenére vitézségemmel.

58.
Igy szol vala Tatár, az tanách el-bomlék,
Holot szolni ellene nem igyekezék
Senkiis, azért mindnyájan fel kelének,
Es Sátorok alá gyorsan el-menének.

59.
Demirhám, mint vad kan, emléti szégyenét,
Fuj lángot szájábul, nem talállya helyét,
Nagy chelekedettel kivánnya törlését,
Viddal ismeg kivánnya öszve-menését,

61.
De látta az világ nem volt az én vétkem,
Mind lovam akarta, mind magam s’ fegyverem,
De másképpen rendelte az én Istenem,
Talán még elö jün egyszer én szerenchém;

62.
Vagy hogy fog-szállani hollo én mellyemre,
Vagy penig tisztesség én vitéz fejemre,
Nem hagyom Deli Vidot én szégyenemre,
Esküszöm fényes kardra és élemtre.

64.
Az mit hittel fogad, meg állya magában,
Vitéz ha vagyonis chak egy vad barlangban,
Vagy erdön, vagy mezön, vagy szép Palotában,
Hitit nem kel sohun el-hadni romlásban;

65.
Ninchen hát énnékem semmi böchületem,
Mert Viddal hartzomat véghez nem vihettem.
En Uram, s’ Chászárom miért ezt szenvedtem?
Hiszem job let volna Vidtul ölettetnem;

67.
Bár én halálommal hozhatnám helyére,
Mely nagy chorba szakat mi tisztességünkre,
De mivel orvosságot el-mult üdöre
Nem lehet chinálni, bánkodgyunk helyére;

68.
Hanem én chak arra Mahometért kérlek,
Eresz Deli Viddal kardal szembe mennyek,
Mert vannak mi köztünk halálos törvények,
Mellyet halál itél, egyszer köztünk vállyék.

69.
Igy szolla Demirhám, de Chászár most gondol,
Meg vénhet mellyébül mert sok nagy gond omol,
Végre Demirhámnak okos válaszul szol,
Mit kivánod Demirhám az kit nyelvel szol?

70.
Gondold meg igazán, és nem föl-fujt szüvel,
Ezé magános baj-vivásra való hely?
Török ország szüne ihon jüt velünk el,
Egy baj vivást nézzünk az után mennyünk el;

71.
Vitéz vagy, iol tudgyuk, de vitézségedet
Kichin helyre akarod mutatni s’ erödet,
Keués haszon, kis tisztesség ebbül jühet,
De viszontag nagy veszély elö-kerülhet;

74.
Chászár láttya heában hirdet tanáchot,
Mert Delimán miát kétszer már el bomlot,
Azért ő magához hivatot chak hatot,
Mindeniket okost, hüvet, és halgatót.

75.
Az eggyik azt monda Szulimán Chászárnak:
Még egyszer mindnyáian indullyunk ostromnak,
Tüzzel, vassal, ártsunk az Sziget-várának,
S-ha akkor nem ártunk, hadgyunk békét annak.

76.
Az másik: nem szükség mindnyáian itt legyünk,
Tiz ezer gyalogot vár-körül rendellyünk,
Es tiz ezer lovast jól el-helyheztessünk,
Minden segétséget hogy ki rekeztessük.

77.
Harmadik azt monda: Ali Kurt labdákkal
Várat égetheti, tüzes szerszámokkal,
Az árkot ki kel bochátani folyással,
Az mi ki nem folyhat tölteni gyapjuval.

79.
Örödik igy szolla: hadgyunk Péch várában,
Két ezer gyalogot, ezeret lo hátán,
Mellyek Szigetieket tartyák zablában,
Ugy hogy ne mehessenek soha chatában.

80.
Hatodik tanáchla haza menéseket,
Mindenik okokat hoz erre eleget,
Chak nem hajol Chászár halván ily beszedet,
Azonban ihon hozzák Ali Kurt testét,

81.
Ennek Chontos ágyuia fejét el-szaggatá,
Janchárság az testét chak alig kaphatá,
Mikor Szigeti had zenbonát látá,
Ki-megyen két száz szablya mind válogatva;

82.
Három száz Töröknek végezék életét,
El-vagdalák ágyuknak minden kerekét,
Gyujto likakbanis vertek vas ékeket,
Guszich és Golemi vitték végben esztet.

83.
De haragszik Chászár de busul magában,
Ali Kurt hüsége forog gondoltában
Hajradin Kapitán Basa ajándékban,
Ezt adá Chászárnak igen commendálván:

85.
Visza menésérül immár gondolkodik,
Mint legyen békével chak azon aggodik,
Jol tudgya hogy hátul oroszlán hagyatik,
Mely miát békével eggyet nem léphetik.

86.
Azonban egy galamb Szigetbül röppenék,
Kanisai fészekben esztet nevelték,
Ugyan szányaival oda igyekezék,
Azonban ily véletlen dolog történék:

88.
Gyorsan sok Bosztánczki meg fogiák galambot,
Es eszekben vévék egy kis papirosot,
Ezt galamb Szigetbül szárnya-alat hozot,
Az Chászárhoz be-vivék ezt az uyságot;

89.
Gyorsan magyar tolmáchot be-hivatának
Az Kereszény levelet kezében adák,
Az fölin levélnek ily bötük valának:
Adassék ez leuél az Magyar Királynak.

91.
De az pogány ebis nem kérkedik velünk,
Hatodát táborának kard-alá tettük,
Vezéreket, Basákat sokat meg öltünk,
Már chak fejetlen láb az ellenségünk;

92.
Két nap alat el-jün az mi végsö oránk,
Mert fogát Sárkányok köszörülték reánk,
Akkoris mit tehet mi keresztény probánk,
Örömest meg mutattyuk ennek világnak;

93.
Tüzzel emésztenek leg-inkáb bennünket,
Mely miát nem talállyuk sohul helyünket,
Gondollyuk végezni ot kin életünket,
Károllyuk tüz miát vesztenünk éltünket;

94.
Mi segétségünkrül ne gondoly semmitis,
Mert az lehetetlen láttyuk mi magunkis,
De pogány Törökben tehetz kárt nagyotis,
Ha utánna mégyen hadad és magadis;

95.
Mert félnek, mert ninchen sem Generálisok,
El-veszet ki mit tudot itt Kapitánnyok,
Chászár és Kaimekán chak azok had tudók,
Delimán, Demirhám vak merö bolondok:

97.
Mikor az Szulimán ez dolgot meg-hallá,
Hogy Sziget reménségének van utollya,
Szüvet vett magában, és hogy az heába
Galamb röpülése ne lenne, bochátá.

98.
Arulo madár hol vagyon te hüséged,
Fogszé röpülhetni, vallyon nem szégyenled?
El árultad Uradat, titkos levelét
Pogány ellenségnek kezében ejtetted:

99.
De nem örüle sokat szabadságában,
Mert ráro mind ot kin leste az magasban,
Utánna röpüle, s’ el kapá az szárnyán,
Kegyetlen körmével örül szaggatásban.

100.
Chászár minden felé paranchol ostromot,
Hogy mindenik vigyen ki tüzet, ki vasot,
Ki szurokkal öntöt kenküves gránátot,
Tiz ezeret ki-oszta tüzes gránátot.