2.
Ül vala egykoron harmatos hajnalban,
Egy igen szép dombon és szelös arnyékban,
Elejben tünék Cupido haragban,
S-ily haragos szokat beszélle magában:

3.
Vagy meg kissebedetté az én hatalmam?
Hogy én ezt az embert meg birnya nem tudom,
Talám nem oly erös az én nyilam, s-ijam,
Mint mikor meg birta Marst én Vitéz karom;

4.
De az mint én hallom nem kisseb ez Mársnál,
Söt minden termete deliáb nálánál,
No majd meg látom én Vitézség mit használ,
Ha szép termetedben, sebet nyilam chinál:

5.
Be gyogyult már sebed kit az elöt chinált,
De ez az mostani te néked hoz halált,
Soha el nem felejted töbször Cumillát,
Valamig fogsz élny Chászár szép Leányát.

8.
Ez járá meg szüvét az Vénus királynénak,
Rontá-el vig kedvét az Isten Aszonnak,
Mikor nézte halálát szép Adonisnak,
S-kezével törlötte sebét Iffiunak.

11.
Ha az fülemüle sirását halgattya,
Annak bujához magaét hasomlittya
Ha derült egeket az ő szeme láttya,
Cumilla szépségét nagyobnak gondollya:

13.
Es igy szol magában: Cumilla Cumilla,
Miért tészesz engemet boldogtalanná,
Ezt az sok ohajtást, kit busult szü fuja,
Miért az te kemény lelked meg nem hallya?

14.
Miért én sirásimtul te meg nem lágyulsz,
S-nem látod bus szememet könyvekben mint úsz?
Te penig talántán nyavalyámtul gyogyulsz,
Es az én kinomban te semmit nemis tudtsz.

15.
Maga ez fényes nap, és az derült ég,
Nálad nélkül énnékem surü sötétség;
Ez az kikeleti mezei külömbség,
Ennékem unalom, és nagy keserüség;

16.
Tengelitz éneke, pintyöke sirása,
Nálad nélkül, mint baglyok huhogatása;
Lengedözö szellök churgoknak folyása,
Mint szélvész haboru, és Lethe forrása.

17.
Hej chak szép szemeid vigasztalnak engem!
Minden boszuságot enyhitenek bennem;
De talán meg chalom magamat én ebben,
Talán gyülölsz Cumilla édes szép gyöngyöm.

19.
Ihon hozzád mégyek, tégy boszut én rajtam,
Magad kezeitül lelkemtül fosztassam;
De nem lehet hogy ollyan kegyes ortzában,
Lakjék kegyetlenség, s’ kárt vallyon Delimán.

20.
Igy szol vala Tatár, és lovára ugrék,
Gondola sok buja talán mint enyhödnék:
Heában mert kis Isten nyergében ugrék,
Elötte, s’ kezében vala vezetö fék;

21.
Szerelem Istene Delimánt vezeti
Oda, hon nagy tüzben taszitani véli,
Landor Fejér várban azért el-késéri,
Cumilla ölében ottan el-meréti:

22.
De Cumillánakis hasomlatosképpen
Szüvét által lüvé vak nyilával éppen,
Öis, mint szarvas gém, futkos az erdökben,
Kinek nyillal chinált vadász sebet melyben.

23.
Igy ég az Cumilla szerelem mérgétül,
Mert sebesittetet Cupido Istentül,
Nughatatlankodik vagy jár, vagy ál, vagy ül,
Egy hüvének ily szokat ejte mellyébül:

26.
Mely Isten forgattya most az én elmémet?
Hogy azt szeressem, ki meg ölte férjemet;
De boldogtalan én szeretem vesztömet,
Talán szintén Delimán gyülöl engemet.

27.
Talán azért gyülöl, Rustán társa voltam,
S-én azért szeretem hogy szabadittattam,
Vitéz keze által, ah szüvem Delimán!
Elöttemis unalmas volt pogány Rustan;

28.
O, hányszor kivántam végét életemnek!
Hogy ne fekügyem mellette az holt ebnek,
Hányszor fohaszkottam az Szent Mahometnek?
Hogy fertelmes ágyátul meg szabadulnék.

29.
Igy hozta az fátum de ki mondgya néked,
Hogy alázatos Cumilla szeret téged,
Fáti édes Anyám el vesztém elmémet,
Talán aval eggyüt unalmas éltemet.

31.
O, Cupido Isten! nagy az te hatalmad,
Mert minden rendeken uralkodik karod,
Néked nem nagy Király, sem Urad, Chászárod,
Mind szépség, vitézség, néked hoznak adót.

32.
Szöb lélek szöb testben nem szorúlt ez földön,
Mint édes Leányom Cumilla tiedben;
De szépség nem hoz bátorságot semmiben,
Enged szépség, ha lát Cupidót fegyverben.

33.
Bölcheség nevével tusakodnak ellen
Világon némellyek, s’ nem vészik eszekben,
Mely Dictámust nem talál: nevet ily dolgon
Cupido, s’ boszuiát vészi az bolondon.

35.
Hát miért idejét vesztened heában
Szép iffiuságodnak, s’ mi haszon abban,
Nemé ez az kék ég, kit látunk magasban,
Közli velünk szépségét és örül abban?

37.
Az jót, és az szépet az Isten rendelte,
Másoknak hasznára, s’ ember, mely kémélte
Másoktul javát, Isten keduét meg szegte,
Es haszontalanul az földben temette.

38.
Nem kel néked futnod vitéz Delimántul,
Melynek hire futot Vörös tengeren-tul,
Melyben szépség, vitézség, jüttek lakoul,
Job férjet nem kivánhatz te nagy Allátul.

39.
Igy szól vala Fáti, tüzre olajt önte,
Cumilla tisztességét hátra vetette,
Sem az nagy Chászár Attyát meg nem böchülte,
Kis levélre könyvével ily szokat önte:

40.
Chudálny te fogod én vak-meröségem,
Vitéz Delimán, kit magamis esmérem;
De ha az az Isten, az mely bir én velem,
Igy hatta, ne chudáld, ihon jó mentségem:

41.
Azért te ezt igy érch, mint hogy gyözhetetlen
Kézzel téged meg áldot kegyelmes Isten,
S-van hatalmad minden ellenségid ellen,
Ihon énis rabul mégyek te elödben;

44.
De ha Leányságomat néked tartották
Diána társai szép Isten Aszonkák,
Ved jó neven, ha ugy sem, tarch hát rabodnak,
Parancholy Cumillának te szolgálodnak.

45.
Igy ira, s’ el küldé egy kis inasátul,
Vára nehéz szüvel választ Delimántul,
Gyogyulása lehet gondollya chak abbul,
Delimán ily Leuelet külde válaszul:

46.
Látom igazán szolgáltam Istenemet,
Hogy ma meg-láthatom én jobbik lelkemet,
Meg gyözetet gyözte gyözödelmeseket,
Azért én elödben viszem rab fejemet.

47.
Nem késék sokáig Delimán az után,
Cumillához mégyen szüvében hordozván
Nagy örömét, és hamar ott lenni kiván,
Az hon Cupidónak vetet háloja van.

49.
Futtok egymás-után, mint egy szerenchések,
De majd mind ketten lesztek szerenchétlenek,
Vaj ki szörnyü cérnát Párkák fonnak néktek,
Egyszer s’ mind szakad-el evel örömötök.

50.
Mit mondgyak ezeknek öszve-jüvésérül,
Szerelmes Ifiaknak sok szerelmérül?
Duplázzák chokokat egymás száia-körül,
Venus triumfusán kedues szüvök örül.

51.
Mint borostyán fával öszve-kapcholodik,
Mint kigyo oszlopra reá tekereszik:
Bachus leueleis fára támaszkodik,
Enyi mód két Phśnix öszve-chingolodik.

52.
Halgas továb Musám: Az Török táborban,
Sok idegen nép közöt nagy zöndülés van,
Mert sok ezer Török Kapitán-nélkül van,
Chak maga egyedül forgodik Kaimékán.

53.
Mind kegyetlen Tatár, mind merész Szerechen,
Sok láb, és sok erös kéz, de mind fejetlen:
Keuély Töröknekis szintén azonképpen,
El-veszet Vezerek, s’ Basájok mind éppen;

55.
Es egykor choportostul öszve-gyülének
Immár estve felé minden féle népek,
Törökök, Tatárok, Geták, Szerechenek,
Egy közzülök igy kezde szolni ezeknek:

56.
Ugyan mind örökkén vakká kellé lennünk,
Vagy veszedelmünkre szemünket be-kötnünk,
Vallyon tisztesség-é, ha bolondul veszünk,
S-vérünk hullásával, Kaurt mi tisztelünk?

57.
Meg-aggot az Chászár az ő elméjében,
Meg-kötötte magát vakmeröségében,
Azt mondgya hogy be megy erövel Szigetben,
Ha Török nem marad chak egyis életben.

58.
Mettzen osztan várral, mettzen Chászársággal,
Ha ezt be-tölteny akarja haraggal;
De miért mondom, ha, lám ugyan bizonnyal,
Nem gondol semmitis Török vér-omlással:

61.
Ihon Magyar Király jün reánk nagy haddal,
Ki megyen elöttünk okos rend tartással,
Sátorban lesz Chászár ravasz Kaimekánnal,
Mi fejetlenül mit teszünk kézzel, lábbal?

62.
De mi minden kárunkat el-felejtenénk,
Ha vitéz Delimánt elöttünk nézhetnénk,
Nemettül sem Magyartul akkor nem felnénk,
Es minden dolgunkban szerenchéssé lennénk.

63.
De ki tiltya nékünk hogy visza ne hozzuk,
Chászár ellenéreis, mi fényes holdunk,
Fele az tábornak érette faradgyunk,
Kérésünkel ütetis viszsza hozhattyuk.

64.
Igy zavaros szokkal szól vala Deriel,
Mindnyájan követnek ütet választák-el,
Hogy Delimán után mennyen tiz ezerrel,
S-valahol talállya, szép moddal hozza-el;

65.
De okos Chászárnak ez hogy hirré esik,
Okos szüvében igen meg keserödik,
Láttya méltóságát köz rendek keverik,
Magában elméjével igen tanáchkozik:

67.
Méltoság, mely erös Uraság oszlopa,
S ihon most rosz gaz-nép lába-alá nyomja
Ellenemre Delimánt visza-hivattya,
De ennekis lehet talán orvossága.

68.
Job tahát nékem vélek nem tusakodnom,
Henem Delimánért követet bochátnom,
En küldök, és nem ök, osztán illyen modon
Meg chelekszem, méltoság rajtam maradgyon.

69.
Igy gondola Chászár és igy chelekedék,
Vitéz Delimánért Ferhat Bék küldetek,
Az nagy zenebonátis, meg-chendesziték,
Az okos Kaimekán, és ravasz Halul Bék.

70.
Ferhat megy sietve, s’ Delimánt talállya,
Cumillával eggyüt szép fejér várába,
Azért be-öltözik minden okossagba,
Chászár követségét ki-teve ily szokba:

73.
Ihon Sziget-vára vagyon chak esöben,
Magais immár Zrini eset kétségben,
Türhetedé ily probán hogy ne légy jelen,
S-vitéz kezeidet ne keverjed vérben?

74.
Néked ez Pálmának tartatik az ága,
Tied és nem masé lesz ennek jutalma,
Meg elégszik Chászár hogy láb-alá nyomta
Zrinit, mely kaur közt leg nagyob Leventa;

75.
Cumillátis tenéked adgya két kézzel,
Mert nem akart ezért pörölni Istennel,
Rustán halálátis bátran felejti-el,
Az mely maga játzodot veszedelmével;

76.
Téged az táboris egyenlö kedvel vár,
Török és Szerechen nem chak Krimi Tatár:
Jüj-el hát közinkben s’ ne neheztely immár,
Téged chak aliglan vár Szulimán Chászár.

79.
Más felöl mit chinál, és mit nem keserög
Szép szemü Cumilla, kinek az szüve ég,
Szörnyü jüvendöket elméje forgat még,
Végre Ura elöt nyelvét igy nyitá-meg:

80.
Kegyetlen mit készülsz az Török Táborban,
Tudodé egy lépés onnan koporsoban,
Vagy Chászár vagy hogy más talál halálodban,
Okvétetlen módot boszu-állásában;

81.
Illyené én Uram mint egy kis czinege,
Mellyet oly könnyen sip chalogathat lépre,
Hidgyed, hidgyed Uram Sirena éneke,
Az mit Ferhat tenéked mostan beszélle;

83.
Vagy hogy soha nem kel Urát boszontani,
Vagy hogy, ha chelekszi meszi kel kerülni,
Boszut azok nem tudnak el-felejteni,
Chalogatnak, sipolnak, de nem kel hinni;

85.
Azt mondod, hogy szeretz jobban te magadnál,
Ennek bizonsága chak egy dologban ál,
Örizd az éltedet, mellyen az enyim ál,
Nem álhat borostyán, ha le-dül az töly-szál;

86.
Most látom igazán nem én szerelmemért,
Te meg ölted Rustánt, de kegyetlenségért
Kegyetlen nem gondolsz mostis Cumillaért,
Ö helyette inkáb te kivánsz pogány vért;

87.
Kegyetlen ha chak vért kivánsz te elmédben,
Nyisd-meg az én mellyemet vagyon vér ebben,
Igyál, ne szomjuhozzál, szerenchétlenségem,
Soha nem lehet kisseb ennél ennékem;

88.
De hogy holtod után sebeidet nézzem,
Üres erejdet számlálva szemléllyem,
Azt tudodé lehetne oráig éltem,
S-nem elég ez az kéz, hogy meg nyissa szüvem.

89.
Mit chinállyon Tatár, ide vonsz tisztesség,
Oda Cumilláért, mint kénkü, szüve ég,
Ö benne hadakozik két nagy ellenség,
Mellyek közzül gyözé végre az tisztesség;

91.
Chak fél embernek vélsz ha féltesz Kaurtul,
Es hogy ugy irtosztatz az Zrini kardgyátul,
Nem félek Chászárnak én ravaszságátul,
Mikor kérdezhetek tanáchot szablyámtul;

92.
Azt tudodé Zrinit nem láttam sohais,
Tudnod kel hogy voltam én ben Szigetbenis,
Egyedül kergettem én ezereketis;
Megis az Mahomet meg tartot eddigis:

93.
Homlokunkon vagyon mi szerenchénk irva,
Kerüllye és fussa, de nem távozthattya
Senkiis halálát, ezer közt meg hadgya
Szerenche, kit Isten másra választotta;

94.
Nem visz engem hidgyed-el az kegyetlenség,
Az illyen probára bolond vakmeröség,
Hanem erövel huz az drága tisztesség,
Légyen, ha kel lenny, az én éltemben vég;

97.
Azért kételenül el-készül az utra,
Noha jüvendöjét Delimánnak tudgya,
Szép térdeit földre sok sirassal hajtya,
Es igy az nagy Istennek könyörög vala:

98.
Egnek Ura mit vétettem én ellened,
Hogy ennyire kellyen rám kegyetlenkedned?
Talán ártatlanságom indittya mérged,
Talán kit teremtél nem nézhet rá szemed.

99.
Meg ütéd Enceladust szörnyü küveddel,
Ixiont szaggattád Sasok körmével,
Kis kinok, ha mérem azokat enyimmel,
Nem fajdalom, hon chak test szenved türéssel;

100.
Hiszem talán nem vagy kín találo Isten,
Ha Istenségedhez nem illik kegyetlen
Titulus, miért hát nagyobbat énnékem
Keresz kint, s’ meg nem ölsz engem most hirtelen?

101.
Mert ninchen fajdalom az én ép testemben,
Bár szaggattatnám Prometeus helyében,
Hanem én türésem van szegény lelkemben,
Az minden türésnél nagyob szenvedésben;

103.
Azért kérlek teged te hatalmas Isten,
Delimánt veszedelemtül ily hirtelen
Mench meg, avagy hogy, ha Zrini kardgya ellen
Nem vagy elegendö, öly meg elöb engem.

104.
No meg indult Delimán szép Cumillával,
Sok Török elejben jün nagy vigasággal,
Nem meszi tábortul egy szép kut forrásnál,
Sok társaival eggyüt Delimán meg-szál;

105.
Biztattya Cumillát Delimán, de amaz,
Számtalan sirástul még mind jobban száraz,
Bu bánattal eggyüt szüvében rágalmaz,
Fa, és fü kemény télen igy egyaránt száraz;

106.
Cumilla Urának szomakját szablyárul
Le vészi kezével, s’ kiván innya abbul,
Amaz kutra megyen vizet hoz forrásrul,
Nem tudgya társának vége légyen abbul;

109.
De mit chinál Delimán illyen látatban?
Nem mondhatom ha volna száz nyelv száiamban,
Mind Törököt, Tatárt rak halva halomban,
Mutat kegyetlenséget önnön magában;

110.
Fegyverét el-hányá, ruháját szaggattya,
Mesztelen az fákat tovébül rángattya,
Nem kiált, de ordit oroszlány modgyára,
Valahol kit talál öl, ront és szaggattya;

111.
Két nap és két éjel igy jár az erdökön,
Osztán mikor eszben vette magát kesön,
Fel szedi fegyverét, s’ öltözik köntösben,
Boszut akar állani mert Keresztyénen.

[záródísz]